Pesti Hírlap, 1921. október (43. évfolyam, 218-243. szám)

1921-10-14 / 229. szám

Budapest, 1921 ELŐFIZETÉSI ÁRAK• Egész évre 440 K Félévre. . • • 4 » * « • 220 w Ifegyedíró • 110 w • hór». i . i.a­­. 40 ^ Egyes szám ára helyben, vi­déken és pályaudvarokon 2 E Hirdetés 4. apróhirdetés (Ef­olyam, 229. (14,649.) szám. OKT Péntek, október 14. X5 Kiadótulajdonosok­­ LÉGRÁDYTESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Budapest, Vilmos császár út 78. FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet­ körút 1. m ly-től Sopronig, nek a lázain magyar lobogók lengedez­megegyezés hírére, mely a nyu­gatmagyarországi fővárosra és környékére vá­ratlanul elrendelte a népszavazást. Ünnepel ez az izgalmak közt élő ország­rész, hirrel hirdeti, hogy a magyar szempont diadalmaskodik és zászlóinak piros-fehér-zöld színével köszönti egyúttal a baráti, atyafisá­gos olasz nemzetet is, mely utolsó pillanatban az igazság szószólója, a béke közvetítője lett. Ajkunkat pedig a velencei határozat vissz­hangjaképen elhagyja egy boldog és tétova erviva. Urnák elé járul majd a nép, maga dönti el, melyik államhoz óhajt taxizni, a ma­gyarhoz-e, vagy az osztrákhoz. Mi a döntés elé nyugalommal tekintünk. Csak­ kérdezzék meg a gyermekeket, hogy anyjukhoz húznak-e, ki szegénységében is tejjel és kaláccsal tartja őket, vagy a mostohához, ki követ rak majd tányérjukba s legfölebb teletömi zsebüket a jancsi-bankók garmadájával. A válasz nem le­het kétséges. Előre készíthetjük bokrétáinkat és örömtüzünket. Sopronból sohasem lesz Edenburg, örömünkbe azonban, nem tagadjuk, üröm is vegyül. Mert az az igazság, melyet a velen­cei tanácskozás hirdet, csonka. Nyugatmagyar­országnak csak elenyésző kis részére hirdették ki a népszavazást, Sopronra, Ágfalvára, Brennbergre, a terület javát nem vonták ki a trianoni békeszerződés intézkedése alól s a magyar községekről, hozzánk vágyódó testvé­reink ezreiről a lakosság tudta, akarata elle­nére határoztak, ép ugy, mint a többi elrablott területről. Az igazságtalanság, mely megkez­dődött 1919-ben, folytatódik 1921-ben. Sopron marad egyedül az archimedesi pont, melyen megvethetjük lábunkat. De itt érezzük, hogy megkezdődött az országépítés munkája. Lépés­ről-lépésre, göröngyről-göröngyre kell halad­nunk. Boldogult Tisza István azt mondotta, hogy egyetlen akácfát se adunk oda az ellen­ségnek. Azóta elvették bükkeinket is, fenyőin­ket is, erdőstül. Nekünk a jövőben, úgy lát­szik, az a feladatunk, hogy fáinkat egyenként szerezzük vissza. Most erre a nagy munkára nyílik távlat. Maga az a körülmény, hogy a velencei tanácskozás nem maradt meddő, a magyar di­plomáciának első, komoly sikere és kudarca minden ellenségünknek. Annak idején remé­nyektől ajzottan mentünk Neuilly-be ugyanez­zel­ az indítvánnyal, hogy a „népek nevében" megkötött trianoni békeszerződés rendelje el egész országunk területén a népszavazást. Ez­úttal nem történelmi jogainkat hangsúlyoztuk, nem évezredes munkánkat; csak arra kértük a győzőket, kérdezzék meg, nem is a csallóközi magyart, nem is az erdélyi székelyt, hanem a bácskai szerbet, a kolozsmegyei románt, a tu­róci tótot, melyik országhoz akar tartozni, és döntsenek az ő­ szavuk szerint."Utunk kálvária volt. Kiderült, hogy az ő talmi­ demokráciája­ikat álmodó professzorok képzelték el, de tá­bornokok hajtják végre s a wilsoni elveknek csak a kard ad nyomatékot. Akkor tudni se akartak arról, amit ők hirdettek leghangosab­ban. Ma azonban, úgy rémült, változás állott be és virradóban a világ lelkiismerete vagy belátása. Amit Neuilly-ben nem értünk el, azt elértük Velencében. Amit nem hallottak meg ott, meghallották itt. Ami ott nagyralátó áb­ránd volt, itt kézzelfogható valósággá vált. A dolgok rendje, hogy mégis a néphez fordul­janak. Az, hogy ez a határozat egyelőre töre­dékes, nem változtat nagy jelentőségén, mert általa megdőlt az elv, mely a jogtalanságot is­merte fel jognak és a tébolyt bölcseségnek. Neuillytől Sopronig hatalmas iv húzódik. Ez az iv mutatja, merre van a jövendő. Ez az iv újra összeabroncsolja a széttöredezett or­szágot, egységbe foglal minden magyart, akár itthon, akár­­megszállott területen lakik. Ez­­,az iv, nagyon hasonlít a szivárványhoz. A velencei megegyezés részletei. A Jegyzőkönyv aláírása. — Delta Torretta, Bethlen és Schober kancellár nyilatkozatai. — Remélik Magyarország és Ausztria viszonyának megjavulását. Az értekezlet bezárása. Velence, okt. 13. Ma délelőtt fél tizenkét órakor rövid záróülés fejezte be a velencei értekezletet. Az ülésen aláírták a megállapodásokról felvett jegyző­könyvet. Della Torretta márki az ülés megnyitása után bejelentette, hogy a jegyzőkönyv elkészült és felhívta a megbízottakat, hogy írják alá a jegyző­könyvet. A négy oldalra terjedő francia nyelvű jegy­zőkönyvet olasz nemzetiszínű szalag fűzte össze. Elő­ször Della Torretta márki írta alá Olaszország nevé­ben, majd Schober kancellár Ausztria nevében, végül gróf Bethlen István és gróf Bánffy Miklós Magyar­ország nevében. Valamennyien pecsétgyűrűj­ükkel pecsétjüket is rátették a jegyzőkönyvre. Della Tor­retta márki ezután köszönetet mondott az osztrák és a magyar kormánynak a vele szemben tanúsított bizalomért. A tárgyalás mindegyik résztvevője — mondotta — örülhet a tárgyalás eredményének, de különösen meg lehet vele elégedve Olaszország. A megegyezésnek igen nagy jelentősége van, nemcsak abból a szempontból, hogy a mostani vitás kérdést sikerült békésen megoldani, hanem azért is, mert ez lehetővé teszi, hogy a két­­ország szomszédi viszonya a jövőben szívélyes legyen, amihez Olaszországnak fontos érdekei fűződnek. Gróf Bethlen István fran­ciául válaszolt a külügyminiszter szavaira. Hálás elismerését fejezte ki azért, hogy Della Torretta márki az igazságosság szellemétől és a fenforgó ellentétek eloszlatásának vágyától áthatva, közvetítő akcióra vállalkozott és annak az óhajának adott kifejezést, hogy a megkötött egyezség tartós javulásra vezessen Magyarország és Ausztria viszonyában. Schober kan­cellár végül német nyelvű felszólalásban méltatta Della Torretta márkinak a közvetítés körül szerzett érdemeit és a maga részéről is kifejezte azt a remé­nyét, hogy a mostani egyezmény megkötése után Ausztria és Magyarország viszonya fokozatosan ja­vulni fog. A delegátusok ezután szívélyes búcsút vet­tek egymástól és pontban 12 órakor elhagyták a pre­fektúra épületét. Épen akkor dördült el a delet jelző szokásos ágyúlövés, amikor az utcára értek. A megegyezés: Velence, okt. 13. A magyar és osztrák kormány között létrejött megállapodás szerint a nyugat­magyarországi felkelők leszerelésé­nek megtörténte után nyolc nappal Sop­ronban és a környékén — Ágfalvát és Brenn­berget is beleértve — népszavazást tartanak az ottani tábornoki bizottság ellenőr­zése mellett. A határvonal többi részé­re nézve elvi megállapodás jött létre, ho­gy annak rendezése a magyar béke­­feltételekhez csatolt kísérőlevélben foglaltak értelmében fog történni. Ren­dezést­nyer a tisztviselők és nyugdíja­sok kérdése, a f­el­kelőknek pedig Ausz­tria amnesztiát biztosított Az átadás következtében Ausztriával szemben támasztott pénzügyi követelésekről két hét múlva tárgyalások indulnak meg. Amennyiben ezek záros határidőn belül nem vezetnének eredményre, a trianoni szerződés határozmányai­hoz képest döntőbizottság fog a kérdés­ben dönteni. A tárgyalások lefolyása. Az Élet Királynője. Irta: Újhelyi Nándor. Minden rendben volt. Azaz, minthogy semmi sem volt rendben, Péter elhatározta, hogy végérvé­nyesen öngyilkos lesz. Az öngyilkosságnak tudva­levőleg lelki vagy anyagi oka szokott lenni és Péter esetében mindkét ok egyformán szerepelt. Elhagyta őt az az úgynevezett megértő és nemes női lény, akit szeretett, egy másik férfi kedvéért ki szerel­mét bizonyára megfelelőbben tudta bebizonyítani. Ami pedig az anyagi okot illeti, Péter megunta a hiábavaló és sikertelen létért való küzdelmet, az állástalan tengődést, a megalázó pénztelenséget. Este 9 óra után volt, mikor Péter elhatározá­sa tette érett. Egy utolsó úgynevezett búcsúpillan­tást vetett hitvány és ki nem fizetett hónapos odú­jára. Valóban olyan ez, mint a siralomház. Ám mi más volt életem utolsó­ esztendeje, mint várakozás a siralomházban a halálra, leszámítva azt, hogy egész idő alatt nem volt részem egy jó falat étel­ben, egy jó szivarban sem! — tűnődött elkesere­detten Péter, ámde a jó szivarról egyszerre eszébe jutott a gyönyörű, a megdöbbentően nagy, az ezüst köntösbe "burkolt „Élet Királynője". Felrántotta rozzant asztala fiókját, hol élete emlékeit és értéktárgyait tartogatta. Az értéktár­gyak már tova tűntek, előzőleg átalakulva főzelékké feltéttel, az emléktárgyak pedig kizárólag ama hölgy­re vonatkoztak, ki az elhatározott öngyilkosság lelki oka volt, tehát azokat megpillantva Péter még el­keseredettebbé lön. Azonban ott vot a fiókban, egy rozzant skatulyában­ az „Élet Királynője". Szinte megdöbbentő nagyságú havannaszivar volt ez, fejedelmi gyűrűvel ékes, a világ szivarjai­nak nagymogulja. Péter tagadhatatlan áhítattal vette kezébe az ezüstruhás nicotin istennőt. Nyolc esztendővel ezelőtt, 25 éves korában kapta egy ke­délyes és jól élő nagybátyjától, ki már azóta füst és hamu lett. — Öcsém Péter ! — mondotta a derék öreg Velence, okt. 13. Az olasz lapok a velencei érte­kezlet lefolyását a következőkben ismertetik: Della Torretta márki olasz külügyminiszter megnyitó be­szédében emlékeztette mindkét küldöttséget, hogy mi­lyen súlyos válságot idéznének fel, ha makacsul ra­gaszkodnának a maguk felfogásához és nem enged­nének követeléseikből. Schober osztrák kancellár en­nek ellenére kezdetben hajthatatlannak mutatkozott. Kijelentette, hogy Ausztria nem elégedhetik meg Nyugatmagyarország formális átadásával, amikor ott szabadon dolgozhatnak a felkelők. Gróf Bethlen István magyar miniszterelnök és gróf Bánffy Miklós magyar külügyminiszter erélyes védelmére keltek a magyar érdekeknek és hangoztatták, hogy a magyar kormány csak akkor léphet fel kellő tekintélylyel és súlylyal a felkelőkkel szemben, ha az osztrák kor­mány komoly engedményeket tesz. Hosszabb vita folyt arról, hogy a felkelőket milyen módon lehetne lefegyverezni. Az orosz külügyminiszter ezen a pon­ton több gyakorlati észrevételt tett. A lapok annak a véleményüknek adnak kifejezést, hogy a megegyezés sikere elsősorban azon fordul meg, milyen eszközök­kel tudja biztosítani a magyar kormány a megállaz­podások végrehajtását. Bethlen beszéde a záróülésen. Velence, okt 13. Gróf Bethlen István miniszter­elnök a velencei egyezmény jegyzőkönyvének aláírása alkalmából a következő beszédet mondotta: — Elnök Úr! Engedje meg, hogy a magyar de­legáció nevében legmélyebb hálánkat kifejezzem, "amiért szíves volt meghívni minket Velencébe és »ellátni Ausztria és Magyarország közt a közvetítés munkáját. Kötelességemnek tartó® megköszönni azt is, hogy egyéni áldozatokra való tekintet nél­kül, éjjel és nappal, az igazság szellemében, teljes úr, —­ime neked adom ezt a szivarcsodát. Két dollár azaz öt pengő az ára, de én nem sajnáltam, mert szeretlek téged és te szereted a jó szivart. Ámde kikötöm, hogy ne csak úgy hübele balázs módra szivd el, de azt akarom, hogy várd meg az alkalmas időpontot. Ennek a­ szivarnak szép spanyol neve magyarul annyit jelent: Az Élet Királynője. Tehát akkor szívd el majd csak, ha nagy siker vagy nagy öröm ér az életben, amikor érzed, hogy bol­dog ember vagy, az Élet Királya vagy, tehát méltó arra, hogy az Élet Királynőjére rágyújts. Nyolc esztendő elmúlott azóta, de Péternek sohasem volt oka arra, hogy rágyújtson a szivarra. Péter, szegény, igazán nem volt ezalatt tökéletesen boldog egyszer sem. Volt egy-két pompás órája, éppen a lelki okként szereplő hölgynek a kapcsán, de a szivar akkor nem volt nála és a kacér és sze­szélyes hölgy úgy intézte a dolgokat, hogy az öröm hamar elröppent és mikor Péter és a szivar egyedül maradtak, a rágyújtás már nem volt indokolt."Nem, Péter ezalatt sohasem volt más, mint az élet gyá­moltalan, meglökdösött kis jobbágya és hogy merte volna így szentségtelen alakkal illetni az Élet Király­nőjét.­­ Azonban Péter most nézte a szivarcsodát és valami átszellemült, szinte ironikus fölény töltötte el a lelkét. Eleinte csak tűnő ötlet volt gondolata, de csakhamar ép oly erős eltökélt elhatározássá vált ez is, akár az öngyilkossága. El fogja szívni a szi­vart ! Igenis el fogja szívni. Halála előtt, mint a kivégzésre szántak, ő is meg fogja engedn magának ezt a gyönyörűséget. Ohó, ezt az utolsó kincset nem fogja itthagyni. Váljon belőle füst és hamu, töltse be rendeltetését, legyen azzá, amivé Péter is lesz az utolsó szippantás után, semmisüljön meg ő is. Péternek eszébe jutott, hogy hajdanán a nagy urak­nak halálával elpusztították kedvenc paripáit, sőt Indiában háremhölgyét is és Péternek nem volt paripája, sem bajadérja, övé csupán az Élet Király­nője volt. És ime ebben az órában, az eltökélt ha­lállal szívében, már megszakítva minden kapcsolatot

Next