Pesti Hírlap, 1925. augusztus (47. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-13 / 181. szám

előtt Szőny ősi földjén, a római Brigetioban, a kő­girba helyezték. A százezeréves lándzsahegy. A prehisztorikus terem .­s . Kicsit hitetle­nül, kicsit borzongva állok a homályos szobában, ahova a leeresztett zöld ablakredőnyök résein át csak gyéren szűrődik be az augusztusi napfény. A padlón, a rendezés alatt álló nyitott szekrények és állványok mellett első tekintetre alaktalan kövek, fém- és csontdarabok. Itt-ott idomtalan tárgyak, amelyekről laikus szemmel nagyon nehéz volna megállapítani, hogy milyen célt szolgáltak valaha, milyen anyagból készültek. Micsoda csodálatos anyagból és hogy a földnek mely rejtelmes erői ed­zették ellentállókká őket százezeresztendős életre? Mert ez a terem a százezeresztendős emlékek terme. Az idők végtelenjének emberi elme által felfogha­tatlan távlata borong ebben a teremben. A vas-, bronz-, réz- és kőkorszak sok ezer éves távlatai el­enyésző semmiségekké törpülnek itt, ahol az özön­víz előtti neolit- és a százezeréves paleolit-korszak emberi kéz alkotta „élő" emlékeivel állunk szemtől­szembe. Olyan sejtelmesen hangzik mellettem a tudós felvilágosítása: — Ez itt — mutat egy üvegbúra alatt nyugvó, hegyesszélű, ovális kődarabra Wollanka igazgató :— alkalmasint a legrégibb emberi kéz által alkotott régiségünk. Egy lándzsa hegye. A paleolit-korszak­beli ősember "használta száz-százötvenezer­­ évvel ezelőtt. Szétrepesztett egy alkalmas fatörzset, abba beleékelte és állati innal vagy hánccsal hozzáerősí­tette. Nyilvánvalóan ez volt a fegyverük az özönvíz előtti vad törzseknek. A lándzsahegyet kétségtelenül emberi kéz pattogtatta ilyen metsző élesre és ilyen­­ szabályosan ovális alakúra valami más kemény tárggyal. Ezt a paleolit-korszakbeli leletet Miskol­con találtuk, ahol egyébként lépten-nyomon felta­lálhatók az ősember nyomai.­­ Körülbelül hasonló korú ez­ a kis csonttű is, amelyről tehát egész nyugodtan megállapítha­tom, hogy a legrégibb tó Magyarországon. Ez is legalább százezer éves, ami azt­ bizonyítja, hogy már az ősember is értette a varrás mesterségét és csonttűbe fűzött lószőrrel és állati innal varrta ál­latbőreit. Ez a tű az esztergommegyei Jankovics­barlangban került napvilágra. Ezután a kis szakszerű magyarázat után ké­zenfekvő volt a kérdésem: — Hogyan lehet ezeket a szinte határtalan idő­távolságokat megállapítani ? — Ez a geológia, amely csalhatatlan támasz­tékok, a föld rétegképződései alapján ítél, — hang­zott a válasz, miközben elszabadult képzeletem már valahol a föld feneketlen mélységeiben, a Haleakala kökerámjain pihent meg. Azok talán még régebbiek, mint ez a lándzsahegy és ez a tű, de vájjon emberi kéz alkotta-e azokat is? A daytoni probléma szemléltető g­ipsz a szobro­k­ban Néhány lépésnyire a paleolit emlékektől, érde­kes látvány tárul elém: az ősember és az ősmajom koponyáinak gipszmásolatai sorakoznak föl szép , barátságban egymás mellett. — Ezek a koponyák — magyarázza Wollanka igazgató — a tulajdonképeni Darwin-teóriával el­lentétben, amely szerint az ember a majomtól szár­mazik — annak a tudományos megállapításnak az igazságát igyekeznek bizonyítani, hogy az ember és a majom közös ős ivadékai, közös faj gyermekei, fejlődésük útjai azonban már a származás idejében elváltak egymástól... — Mikor?... — Ki tudja? A pal­eolit előtt!... Régebbi korszakból származó emlékeink nin­csenek sem nekünk, sem a külföldi múzeumoknak. A paleolit-korszaknál megtorpan a tudomány, nem tud messzebbre visszapillantani az idők végtelenjé­be. Ameddig ellát, a barlanglakó ősembernek a be­láthatatlan múltban elmosódó világa... Crispina császárnő, A múzeum legszebb tárgya, a római terem ékessége, amelyet különös gonddal, forgatható fekete mahagóni állványon állított a régiségtár, Como­dus császár feleségének, Crispina császárnénak olasz márványból faragott művészi mellszobra. Ez a szobor hosszú évekig a lapidáriumban, majd a raktárban pihent, amíg Wollanka igazgató meg nem állapította rendkívüli műtörténelmi becsét. A szobor a Krisztus utáni második században készült, amikor a római női arcképszobrászat a fénykorát élte. Az Antoniusok kora volt ez, amelyből csak nagyon kevés műemlék maradt az utókorra. Crispina csá­szárné szobra, amelyet Hank Róza ajándékozott 1846-ban a Nemzeti Múzeumnak, a legszebb római császárnő-portré Európában. A mellszobor teljesen ép és sértetlen, kidolgozása a legtökéletesebb, leg­finomultabb művészetre vall.­­ A­ történelem — amelyet Wollanka igazgató tolmácsol ezúttal is — a következőket jegyezte föl a tragikus végű császárnéról: „Crispina császárné Krisztus után 182-ben, 24 éves korában halt meg. Alig néhány hónappal halála előtt ment nőül a tizenhét éves Comodus császárhoz, aki ledét, romlott életet élt. A császár és a császárné között benső viszony sohasem volt, házasságuk kez­detétől hidegen, egymás ügye iránt érzéketlenül, él­tek egymás mellett. Comodus császár ellen a saját húga összeesküvést szőtt, amelyet azonban a római légiók vérbe fojtottak. A császár húgát és Crispina császárnét is, akinek állítólag szintén része volt az összeesküvésben, a császár Capri szigetére szállít­tatta, ahol mindkettőjüket kivégezték. A huszon­négy éves Crispinát, akit a császár házasságtörés­sel is vádolt, Comodus parancsára megfojtották." Rendkívül értékes darabja a régiségtárnak Philippus arab származású római császár csonka mellszobra is. Philippus, aki közkatonából küzdötte föl magát római császárrá, Krisztus után 244-től 248-ig uralkodott. A mellszobor tehát körülbelül ezerhétszáz éves. A nemzetközi viszonylatban is figyelmet érde­­­mel a régiségtár bronzgyűjteménye, amely vetekszik a külföld legszámottevőbb hasonló gyűjteményeivel, az egyetlen nápolyi gyűjteményt kivéve, amelynek birtokában tudvalevőleg rengeteg pompeji lelet van. Igen gazdag a régiségtár római arany és ezüst ékm­­szergyűjteménye is, amelynek tárgyai csaknem kizá­s­rólag magyar földből jutottak a múzeum birtokába. A múzeum legértékesebb régisége. A régiségtár legértékesebb tárgya az úgyne­vezett egyedi kincs: egy remekművű kancsó (hyd­ria — víztartó edény) a hozzávaló serpenyővel. Ez a régiség, amely valósággal remeke a görög ötvös­művészetnek, a Krisztus előtti harmadik századból származik és Alexandriában készült. Bár görög munka, az ezüst- és aranyhuzalokkal ékített berakás egyiptomi isteneket ábrázol. A serpenyőn egy kro­kodil és egy víziló viaskodik egymással. Valóságos unikum ez a régiség, amelynek nincs párja egyetlen európai múzeumban sem. Kincsek ... Végighaladva a már berendezett termeken, csor­dálatosan szép látvány tárul az ember szeme elé. Rengeteg római korabeli emlék, aranygyűrűk, nyak­láncok, amelyek mind hazai római sírokból szár­maznak, finomművű római korabeli üvegek garma­dája, bronzedények, görög sisakok, óriási gyűjte­mény agyagedényekből, tengernyi római és görög pénz és külön bura alatt az angyalföldi aranytálak, amelyeket egyelőre, amíg a prehisztorikus termet be­­rendezik, a régiségtár római termében őriznek. Na­­­gyon értékes darabja a régiségtárnak egy asztallap tartására szolgáló, a Krisztus utáni harmadik szá­zadból származó ezüst háromláb. Ez azért olyan ritka, mert az asztaltartókat a római korban túl­s nyomó részben bronzból készítették. A népvándorlás korabeli emlékeket külön te­remben őrzik. Ennek a teremnek az ékessége a szi­lágysomlyói nagy aranylelet. Lenyűgöző látvány az Anjou-kori emlékek gyűjteménye, amelyből kiemel­kednek a bámulatosan szép elefántcsontnyergek. A XV. század gótikus emlékei is külön szobában van­nak. Itt különösen az egyházi ötvöstárgyak ötlenek szembe. Aztán tovább, a termeken végig, elénk tár­sulnak az arany ámpolnák hosszú sorai és több ha­talmas, színektől duzzadó szárnyas oltár. A renais­sance-teremben is áll egy ilyen oltár, amely a ha­talmas terem egyik falát teljesen elborítja. Szinte káprázik a néző szeme az oltár színpompájától. Mintha egy rubinvörös, sötétbíbor, mélykék és ibo­lyakék színekben vakító szivárvány borulna az ol­tárra. Fölötte értékesek a régiségtárnák a XV. és XVI. századból származó miseruhái, a XVII. szá­zad ötvösművészetét dicsérő, drágakövekkel borított arany és ezüst ékszerei, valamint egy kis művészi clavi cimbal, amely ötvösdiszítményekkel van dúsan borítva. Külön figyelmet érdemel a bártfai templom sek­restyéjéből kiemelt könyvszekrény, amely a XV. század végén készült és a legrégibb asztalosmunka, amelyet tulajdonosa, amikor készítene, már kizáró­lag könyvek elhelyezésére szánt. Az új régiségtár szeptember végén vagy ok­tóber elején nyílik meg a kultúreseményhez méltó­ ünnepségek között. Győri A 17. század második feléből származó ötvös­művek fülkéje. Az ókori terem Crispina császárné és Philippus császár mellszobrával. Crispina császárné mellszobra- a múzeum legszebb ró­mai emléke.

Next