Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-28 / 22. szám

PESTI HIRLAP Az uj felsőház tagjai. (XIX.) Gróf ESZTERHÁZY PÁL (frakn­ól) az öröks jogú főren­dii családok felsőházi képviselője. Gróf ZICHY ALA­DAR n 5r»kos Jogú Kfrendl családofc­­sSházi képviselje. Dr. ÓVÁRI FERENC V«szprontvám­egye törvényható­ságénak felsőházi képviselője. Dr. WOLKENBERG ALAJOS egyetemi tanár, a hittodormányi kar felsSMil képviselője. Bár« KORNFELD MORIC nagybirtokos, akit a kormány** »ev­ett ki felsőházi taggá. PrinO­eArl NAGY PÁL ny. Mlspén. Fejérvármegye *8»­tényhatóségának főUrbán kép­viselője. Út az örök békéhez . * Pszichoanalista tanulmány az emberiség háborús kedvének egyszer s minden­korra való kiirtásáról . . . A gyakorlati tudomány — annak ellenére, hogy ma már nálunk is, egy meglehetősen tiszteletre­méltó számú orvosgárda igyekszik Freud professzor módszerével segíteni a huszadik század szenvedő emberiségének idegéletén —, még mindig csak érde­kes kísérletezésnek minősíti a pszichoanalízist. A gyógykezelés hosszadalmas és nem mindig eredmé­nyes volta az oka, hogy ezt — az emberi léleknek még mindig eléggé misztikus területén végzett és bi­zonyos tekintetben csakugyan csodálatos fölfedezé­sekre jutott — tudományt nem sikerült általánosan népszerűsíteni s hogy még az orvosok nagy része, igy különösen, akik tudományos továbbképzésüket illetően konzervativok maradtak, nemcsak hogy ide­genkedik tőle, hanem a közönséges humbugnak is tartja. Annál érdekesebb tehát, hogy ugyanakkor, ami­kor az új tudománynak — amelyet az ultramo­dernek már vit­elő­nek is szeretnek mondani —, csökönyös tagadói vannak, a nemzetközi pszicho­analitikai társaságnak egyik jeles svájci professzor­tagja, egy hangyákkal folytatott kísérletei alapján, azt az — újszerűségében vakmerő — megállapítást röpíti világgá, hogy, szerinte, a tudomány helyes nyomon van ahhoz, hogy az emberiség, érti ezalatt természetesen — ha nem is kortársait,, de legalább is —­ a ránk következő második, vagy harmadik ge­nerációt, egyszers mindenkorra megszabadítsa magát a­ háborúnak örökké fenyegető és dúló rémétől. A svájci professzor érdekes tanulmányáról, amelynek egyébként külföldön máris nagy vissz­hangja van,­­ egyik igen előkelő pszichoanaliti­kusunk a következő ismertetést volt szíves adni: — Olvastam és igen érdekesnek tartom dr. Brun tanulmányát, aki állatkísérlete révén levont konklúzióját a következőképen írja le, máris nagy népszerűségre jutott könyvében: — Ha az ember egy hangyaboly mellé egy ugyanolyan fajtájú, de idegen államba (bolyba) tar­tozó hangya tömeget önt, akkor a két különböző ál­lamba tartozó hangyák között abban a szempillanat­ban vad és elkeseredett harc fog kitörni, amely ad­dig nem szűnik meg, míg az egyik fél el nem pusz­tította a másikat.­­ Ha mármost ugyanezt a kísérletet akkor módosítjuk, hogy a kiöntött hangyákhoz egy csomó hangyatojást (lárvát, vagy báltot) is szórunk a bolyra, akkor a harc rövid néhány perc múlva meg­szűnik, mert a bolyra szórt hangyáknak egyetlen gondjuk lévén, hogy a jövő nemzedéket megmentsék, a harci kedvüknél sokkal inkább előtérbe nyomul a faj biztonságba helyezésének szempontja; sőt, hogyha mármost a két államba tartozókat egy közös do­bozba zárva, egy semleges harmadik helyen újból kiszórjuk, akkor ezek békésen megmaradnak egy­más mellett s egy közös, — uj — államot alkotnak. Ugyanez a kísérlet különböző fajtájú hangyáknál is békés eredményre vezet. — Eddig a kísérlet. A tanulság maga a követ­kezősképen szól: — Amint, tehát látjuk, egy egyszerű trükk, vagyis a báboknak a harcoló felek közé való kevere­dése, azonnal kioltja azoknak kölcsönös vérszomját. Amiből az következik, hogy két szemközt álló félnek egyenlő mértékben fölgerjesztett ösztönét semlege­síti egy — ennél az ösztönnél erősebb — új ösztön. Ez áll az emberi ösztönökre is. Ah­ihoz tehát, hogy az emberi természetben rejlő veszekedési, harcviselő vágyat elnyomjuk, nem tankokra, gyilkos gázokra és önműködő repülő-halálgépekre van szükségünk, mert ettől az emberiség harci vágya sohasem fog elmúlni. Aminthogy — ösztönökről lévén szó — pacifista békeszózatokkal sem fogunk sohasem tudn­i a tömegek értelmére hatni. Csak ha kitapogatjuk, hogy melyik veleszületett ősi ösztöne erősebb a vere­kedési ösztönnél, s ezzel semlegesítjük a másikat, akkor érünk el az örök békéhez, amely nem vámok miatt, királyi önkényből, vagy gazdasági okok foly­tán robban ki, hanem, mert a Természet belénk ágyazta s mi csak okot keresünk rá, — néha csak egy görbe tekintet apropóját is —, hogy magunkra, szabadítsuk . . — Eddig dr. Brun megállapítása Hogy már­most a lélekbúvárlat el fog-e érkezni ehhez a sem­legesítő megoldáshoz, — erre persze ne­héz választ adni. — A kiindulópont mindenesetre több invenciót árul el, mint a nemzetközi diplomácia konferenciáin fölvetődött ötletek, amik a békét úgy akarják bizto­sítani, hogy a legyőzött nemzeteket elsorvasztják. — Nem vagyok politikus, de szeretném hinni: mégis csak inkább a tudomány fogja ezt a kérdést is megoldani, mint azok, akik rövidlátásukban — hogy csak magunkról beszéljünk — a magyarság? természetes fejlődésének lehetőségét meg akarják akasztani . . . S ami, remélem, szintén csak — szándék marad ... V. A. Élet a romok alatt. Pozsony, január. (A Pesti Hírlap tudósítójá­tól.) Mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy a köz­igazgatási reform, melyet a szlovák néppárt, Szlo­venszkó autonómiája helyett, a kormánytól elfoga­dott, nemcsak a pittsburgi egyezménynek mond el­lent, hanem teljesen lerombolja Szlovenszkó poli­tikai függetlenségét, melyre az autonómia fölépít­hető volt. A kormány aligha számított reá, hogy a szlovák néppárt politikai tájékozatlansága révén, Szlovenszkó autonómiájának megtagadásával, egy­idejűleg annak Csehországba való teljes beola­sztá­­sát is végrehajthatja. Hlinka páter hangoztatta, egyik lapban közzé­tett nyilatkozatában, hogy az autonómiáért egyedül, izoláltan harcoltak és ebben igaza lehet. E tekin­tetben a magyar pártok akciója nem volt elég ener­gikus és határozott. Ez a körülmény és Hlinka nem fiatal kora magyarázhatja meg talán a küzdelemben való elernyedést, de magát a politikai hibát semmi­képen sem menti. Belátták ezt már a szlovák nép­párt alvezérei, legalább erre enged következtetni dr. Juriga képviselőnek a Lidove Novini-ben közzétett cikke, melyben többek között azt mondja, hogy ön­gyilkos az a párt, amely részt vállal a kormány­zásban, holott programm­ját még lényegében sem valósíthatja meg. Leszögezi, hogy a szlovák nép­párt programmjának magja a pittsburgi szerződés, Szlovenszkó autonómiája és ennek megfelelően uta­sította vissza a párt képviselőinek és szenátorainak többsége a kormány közigazgatási reformjavas­latát. Kiemeli cikkében a képviselő, hogy a szlovák néppárt harmincöt képviselő- és szenátor-tagja kö­zül csak tizennyolc vett részt azon a gyűlésen, mely a közigazgatási reform alapján, a kormánnyal való megegyezést jóváhagyta. A tizennyolc résztvevő közül kettő, nevezetesen dr. Juriga és Tomanek a megegyezés ellen szavazott, tehát mindössze tizen­hat szó, a tagszámhoz viszonyított kisebbség, dön­tötte el a fontos kérdést. A kedvező döntést, a kép­viselő szerint, elősegítette Hlinka páter rábeszélése, aki kilátásba helyezte, hogy a minisztertanácsban való tárgyalás alkalmával sikerülni fog a javaslatot módosítani. Dr. Juriga a javaslatban nem­ talál ga­ranciát Szlovenszky autonómiájára nézve, nem látja az állítólagos országgyűlés törvényhozó hatalmát, mikor a képviselőtestület egyharmadát a kormány nevezi ki. Szerinte a képviselőtestületnek nincs sem­minő befolyása, a tartományi főnök, vagy országos elnök egyszerű kinevezett tisztviselő, a gyűlésnek nincs választott elnöke, nem állapíthatja meg füg­getlenül az ügyrendjét. Ekként — mondja — a kép­viselőtestület nem életképes, hasonló a dróton rán­gatott bábszínházhoz, akárcsak a mai megyékben. Figyelmezteti végül a szlovákokat, hogy ne ítéljenek elhamarkodottan, várják meg, sikerül-e a pittsburgi szerződés értelmében tartalmat önteni a javaslatba. Míg a szlovák néppárt belsejében a centrali­záló közigazgatási reformjavaslat elfogadása meg­bontotta az egységet, a kormány nem késik a po­zsonyi teljhatalmú minisztérium feloszlatását végre­hajtani. Ottani lapok híradása szerint a két nép­párti miniszter és Hodzsa agrárminiszter már ta­nácskoznak Pozsonyban a minisztérium likvidálása körüli teendők felől. Egyelőre a központi szakki­rendeltségeket telepítik át Pozsonyból Prágába. Ez tehát a szlovák néppárt első vívmánya. Pozsony helyett Prágában intézik majd Szlovenszkó ügyit. Lehet ott más kívánsága a kormánynak? Az új szlovák miniszterek közül dr. Tiso nyi­latkozott egy ottani lap munkatársa előtt és nyilat­kozata sok optimizmust árul el. Az üres felszint látja és nem a lényeget. Kívánja, hogy Szlovenszkó fővárosa és a tartományi gyűlés székhelye Pozsony legyen. Ez ugyan szerény kívánság. Attól fél, hogy a szlovák néppárt kormánybalépését félremagyaráz­zák majd, mintha az autonómiáról lemondtak volna. Beismeri, hogy Szlovenszkón az ipar és ke­reskedelem majdnem teljesen tönkrement és követeli, hogy legalább részben, de sürgősen restituálják. A mezőgazdaság lassú sorvadásáról, az utak­on Rákosi Jenő előadást tartott a Magyar Irónők Klubjá­ban. Képünk Rákosi Jenőt mutatja be gróf Teleki Sán­dorné (baloldalt) és Vándor Iván (Váradi Ilonka) társaságában.

Next