Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-08 / 5. szám

A Petőfi Társaság ötvenéves jubileuma. Díszgyülés az Akadémiában. — Az ünnepi lakoma. Ötven esztendővel ezelőtt a főváros szine-java töltötte meg a Magy. Tud. Akadémia dísztermét a Petőfi Társaság bemutatkozó közgyűlésén, amint az akkori lapok írták. így volt ez most is, amikor a társaság félszázados jubileumát ünnepelte. Nagy­szerű képet nyújtott az óriás terem, zsúfolva előkelő közönséggel, a karzatokat köröskörül elfoglaló if­júság, viruló leánysereg koszorújával. Pontban féltizenegy órakor érkezett az ün­nepségre József királyi herceg fiával, Ferenc József királyi herceggel; a kormányzó és a kormány kép­viseletében gróf Klebelsberg Kunó közoktatási mi­niszter jelent meg; azonkívül ott volt a politikai, egyházi és társadalmi élet, valamint az irodalom és művészet számtalan kitűnősége. Zsitvay Tibor és Karaffiáth Jenő az országgyűlés, Preszty Elemér főispán, Agarasztó Tivadar alispán, Pest vármegye, Sipőcz Jenő polgármester, Lieber Endre, Purebl Győző tanácsnokok a főváros képviseletében; Ber­zeviczy Albert, Balogh Jenő, Négyessy László, az Akadémia képviselői; Nemes Antal c. püspök, Raffay Sándor Ravasz László püspökök, Józan Miklós unitárius püspök; Hegedűs Lóránt, báró Wlas­sics Gyula ifj. báró Wlassics Gyula, Rad­nay Rezső és Bárczy István államtitkárok; Hubay Jenő, Kupcsay Felicián, Köttevényi Olivér, Hevesi Simon főrabbi, vitéz Fábry Dániel, Geöcze Sarolta, Wolfner József, Kaán Károly és még számosan. Az Erdélyi Irodalmi Társaság kép­viseletében Boros György elnök, a kiskőrösi Petőfi Kör részéről Zoltán János elnök és Pepliczay Ala­dár jöttek el a jubileumra. Pekár Gyula elnök azzal az ezüst csengővel jelezte az ülés kezdetét, amelyet Szikra, a kitűnő írónő, gróf Teleki Sándorné boldogult férje hagya­tékából ajándékozott a társaságnak. Nemes tartal­mú, költői szárnyalású megnyitójában visszapil­lantott a múltba, amikor a magyar Ezeregyéjszaka halhatatlan mesemondója, Jókai Mór ült az új iro­dalmi társaság elnöki asztalánál. Jókai igéi messze hatottak, egész a trón magasságáig, áldott emlékű Erzsébet királynénkig, aki elsőnek fizetett elő a Petőfi Társaság kiadványaira. Idézte Kossuth La­jos levelét, aki­ dísztaggá választásakor intette a társaságot a tiszta nemzeti irodalom ápolására. A Petőfi Társaságot akkor közszükséglet hozta létre, s elnöke, alapítója természetesen nem lehetett más, mint az az író, akit Petőfivel a legrendültebb barát­ság fűzött egybe. Mindig is érezték ők egymáshoz­tartozásukat. Petőfi lelke megmaradt felének ne­vezte Jókait, akitől a szónok, Pekár Gyula, meg­kérdezte egy izben: — Móricz bátyám, vajon élhet-e Petőfi még? Hol lehet? Csakugyan Szibériában . . .? — Fiam, csillaggá lett ő már azóta, — mondta­ Jókai messze borongó szemmel ... — Kettőjük fenye hull a Petőfi Társaságra, fe­jezte be zugó tapsviharral honorált beszédét az el­nök, amire Lampérth Géza olvasta föl főtitkári je­lentését, emelkedett szellemben ecsetelve a társaság ötvenéves törekvéseit és nagy nemzeti hivatást jelen­tő céljait. Köszönetet mondott Hegedűs Lorántnak és ifj. Hegedűs Sándornak nagylelkű adományai­kért, amelyekről a Pesti Hírlap már hírt adott. Torkos Lászlónak, az agg poétának, ki a társa­ság alapító tagjai közül harmadmagával van élet­ben, ünnepi költeménye volt a műsor következő száma. A SS éves aggastyán gyengélkedése miatt személyesen nem jelenhetett meg a gyűlésen, ver­sét Gáspár Jenő adta elő finom átérzéssel s a kö­zönség meghatottan hallgatta az őszi verőfénnyel átszőtt elegiát. Szeretettel fogadta és hallgatta a kö­zönség Erődy-Harrach Béla, a másik még életben levő alapító visszaemlékezéseit, amelyben Jókait és írói környezetét támasztotta föl, ahol a Petőfi Tár­saság bölcsőjét ringatták. Jakab Ödönt mindig szívesen látja a Petőfi Társaság közönsége; most is örömmel köszöntötte fias érzésű költeményét mutatta be. Élénk figyelmet keltett Ferenczi Zoltán felolvasása is; visszapillan­tás a múltra s védekezés a társaságot ötven év óta ért támadásokra is, utalva arra, hogy Gyulai Pál is a "támadók közt volt, de aztán a társaság érdemeit ő is elismerte. Zajos hatású pontja volt az ünnepnek Sas Ede Petőfi hegedőse című költeménye, amelyben Reményi Edéről emlékezett, aki Petőfi szobrának költségeit tudvalevően hangversenyeivel összegyűj­tötte. A költeményt Szathmár­y István adta elő, aki­nek mélyen átérzett, igazán művészi előadásában ez teljesen érvényesült és a terem az írót, előadót za­josan tapsolta. Viharos, hosszantartó taps zúgolt fel akkor is, amikor Herczeg Ferenc, az illusztris író, a társaság tiszteletbeli elnöke, ült a felolvasó­asztalhoz. A féltékeny Pantalone s a csapodár Co­lumbine volt bemutatott rajzának a címre, egyike a nagy íróművész tollára valló, elragadó, bájos és mégis mély elgondolású műveinek. A gyűlést Ju­hász Gyula, a jeles költő, zárta be, akinek poézise mindig nemes, igaz hangokat szólaltat meg. Ciprus­lombok cím alatt verseiben a társaság elhunyt nagyjai emlékének áldozott. A Petőfi­ Társaság jubileumi ülésén megjelent előkelőségek csoportja. 1. Sipőcz Jenő polgármester, 2. Karafiáth Jenő, 3. József királyi herceg, 4. gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, 5. József Ferenc királyi herceg, 6. Zsitvay Tibor, a jeles poétát, aki Az utolsó kérés című, mély, haza­ A Petőfi-Társaság jubiláris ülésének elnöksége. 1. Sas Ede, 2. Ferenczy Zoltán, 3. Pekár Gyula elnök, 4. Császár Elemér, 5. La­mpérth A diszlakoma. A Duna-palota napsütéses, ragyogó termében díszebédre gyűltek össze az ünneplők, amelyen Fe­renc József kir. herceg is megjelent. A­ lakoma első köszöntőjét Pékár Gyula mondta s felavatta az ezüstserleget, melyet 1841-ben Egressy Gábornak, a Petőfi által is megénekelt nagy színművésznek ajándékoz­ak tisztelői. Ez a serleg később a nemes­emlékű irodalombarát és műgyűjtő, néhai Pékár Imrének, Pékár Gyula apjának birtokába került, melyet most az ő hagyatékából Pekár Gyula a Petőfi Társaságnak ajándékozott. A serleget az el­nök Horthy Miklós kormányzóra ürítette; utána Ferenczi Zoltán, a nagyemlékű József nádorról em­lékezve, József kir. herceg családjára mondott kö­szöntőt, utalva arra, hogy a főhercegi család mily kitűnően beszél magyarul. Ferenc József kir. herceg válaszában egy ké­rést intézett mindenkihez: ne emeljék ki azt, hogy a családja hibátlanul beszél magyarul. Ez a legter­mészetesebb dolog a világon, hiszen több mint száz éve él családjuk Magyarországon, tehát volt idejük bőven magyarokká átalakulniuk. Majd lelkesedés­sel beszélt arról, hogy a Petőfi-Társaságnak minél szorosabb, bensőbb kapcsolatot kell teremteni az ifjúsággal, mert az ifjúság érti meg legjobban Pe­tőfit. S szólott a magyar történelem óriás, ezeréves mesefájáról, melynek gyökerei mélyen a Kárpátok alá nyúlnak s e gyökereket nem is tudnák elvágni. El kell jönni az időnek, amikor minden érző sziv és okos fő megérti a magyar nemzet hivatását. Beszédét igy fejezte be: — Megérinteni a Petőfi-serleget. A mi hagyo­mányainkban a serleg egyike a legrégibb szimbólu­moknak hiszen a hét vezér is serlegbe csurgatá vé­rét! Minden serleg erre emlékeztet engem. A hét vezérnek serlege születik újból minden serlegben, amelyben a jövő és múlt ereje van. E serleget a jö­vőre ürítem, mint a történelmi­­erők örök serlegét. (Zajos éljenzés.) Ezután egymást érték a hatásos felköszöntök: Lampérth Géza a három életben levő alapító tagra, Petri Mór a társaság vezetőségére mondott tósztot; dr. Boros György az erdélyi írók üdvözletét tolmá­csolta; kívülük még Erődi Harrach Béla, Ka­menszky Gyula, Zoltán János, gróf Teleki Sán­dorné, Koroda Pál, Sas Ede, dr. Bartha Antal be­széltek, Mariancsics Imre pedig hazafias versét szavalta el. A Társaság számtalan üdvözlő távira­tot is kapott.

Next