Pesti Hírlap, 1928. december (50. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-01 / 273. szám
I!A■ 3 1928. december 1., szombat. PESTI HÍRLAP Zaleski lengyel külügyminiszter ünnepi vacsorát adott Walko Lajos külügyminiszter tiszteletére. A két miniszter nagyfontosságú elvi kijelentései. Walko Lajos külügyminiszter Varsóba utazott, hogy személyesen írja alá a nemrégiben létrejött lengyel-magyar békéltető és döntőbírósági egyezményt. Ez a szerződés kétségtelenül megpecsételése a lengyel és a magyar nemzet ősrégi szenvedésekkel megszentelt barátságának. Most ennek a nagyfontosságú szerződésnek aláírásakor felidéződnek előttünk a magyar és a lengyel múlt dicső emlékei és csaknem évezredes történelmi kapcsolataink. Még a két nemzet középkori intézményei is hasonlítanak egymáshoz. A lengyeleknél is megvolt a nádor intézmény, akárcsak nálunk, ott is megvolt a politikai nemzetet alkotó szabadoknak gyülekezete, amely a legfontosabb nemzeti ügyekben döntött, akárcsak Magyarországon. Magyar volt Lengyelországnak egyik legnagyobb uralkodója, Báthory István, aki összezúzta Rettenetes Iván orosz cár hadait. Lengyelország tragikus vsrsa, amely az 1772-iki feldaraboláskor bekövetkezett, szintén emlékeztet Magyarország sorsára. A két nemzet az évszázados szomszédság, azonkívül a politikai és gazdasági kapcsolatok révén bámulatosan összeforrt. Még abban is megegyeznek, hogy hasonló hivatást töltöttek be Európa történetében: mindkettő ütközőpont volt Ázsia és Európa között, mind a kettő tartotta a hátát, hogy el ne árasszák Furánál az ázsiai barbárok. Ezek a nagyszerű tradíciók, az ilyen történelmi kapcsolatokon nyugvó barátság igen fontos a nemzetek életében Walkó Lajos külügyminisztert az egyezmény aláírása után gróf Zaleski, Lengyelország külügyminisztere látta vendégül. Az ünnepi vacsora alkalmával rendkívül szívélyes hangú pohárköszöntök hangzottak el, amelyek eltérnek úgy hangjukat, mint tartalmukat tekintve a sablonos, tisztán udvariassági aktusszámba menő pohárköszöntöktől. Mind a két felköszöntő igen nagy jelentőségű elvi kijelentéseket tartalmaz, mind a kettő erőteljesen hangsúlyozza az európai békét. A viszonyunkat Magyarországgal — mondotta Zaleski — az igazság elvére akarjuk alapítani, zálogul arra, hogy százados barátságunk ki fogja állani minden támadás próbáját és továbbra is az európai rend és béke tényezője marad. Ezekkel a szavakkal összhangban van Walkó Lajos külügyminiszter kijelentése, aki hangsúlyozta, hogy az igazságosság elve a legfontosabb pontja az európai békének is, amelynek megteremtésében őszintén részt akarunk venni. Mind a két beszéd tehát egy világszerte észlelhető áramlatnak a megnyilvánulása, amelyet röviden ezzel a pár szóval jellemezhetünk: harc a békéért. Harc a békéért, amelyet nem érünk el addig, amíg az igazságosság elve nem érvényesül a nemzetközi politikában. * A pohárköszöntők. Varsóból jelentik: Az itt időző Walko Lajos magyar külügyminiszter tiszteletére gróf Zalaski lengyel külügyminiszter ünnepi vacsorát adott. Gróf Zaleski a vacsora folyamán a következő pohárköszöntőt mondta: — Őszinte örömömre szolgál, hogy fővárosunkban Nagy méltóságod személyében annak a nemzetnek külügyminiszterét köszönthetem és üdvözölhetem, amely nemzetet körünkben olyan élénk rokonszenv övez. A két nemzet történetének voltak szakaszai, amelyekben a közös dicsőség idejét éltük és voltak idők, amikor egymás oldalán kellett harcolnunk függetlenségünkért. Századokon át a szerencsében éppúgy, mint a szerencsétlenségben, azoknak a csapásoknak ellenére, amelyektől a történelem nem kímélt meg bennünket, nemzeteink sohasem kerültek abba a helyzetbe, hogy fegyvereiket egymás ellen kellett volna fordítaniuk. Örömmel állapítom meg, hogy a magyar barátság a lengyel nép nemzeti tradíciója. Ma a lengyel-magyar békéltető és választott bírósági szerződés aláírásával az évszázados barátság láncába új szemet fűztünk. Megállapodtunk abban, hogy minden vitás kérdést, amely netán felmerülhetne a két állam között, választott bíráskodás útján rendezünk, összhangban a nemzetközi politika általános törekvéseivel. Azt hiszem, azonban, hogy a gyakorlatban a lengyelmagyar kérdéseket, mint eddig, ezentúl is a rendes diplomáciai után oldhatjuk meg, anélkül, hogy szükséges volna a választott bíróság eszközéhez folyamodni. Ha e meggyőződésem ellenére mégis buzgó híve voltam egy lengyel-magyar választott bírósági szerződés megkötésének, ez elsősorban csak azért volt, hogy a világ előtt tanúsíthassuk azt, hogy viszonyunkat Magyarországgal az igazságosság elvére akarjuk alapítani, zálogul arra, hogy százados barátságunk ki fogja állani minden támadás próbáját és továbbra is az európai béke és rend tényezője marad. Emelem poharamat Magyarország főméltóságú kormányzójának tiszteletére, a lovaglás magyar nemzet boldogulására és Nagyméltóságod egészségére! A lengyel külügyminiszter beszédére Walko Lajos külügyminiszter így válaszolt: — Mélyen meghatva Nagyméltóságod hozzám intézett szíves szavaitól, szívből köszönetet mondok azért a meleg fogadtatásért, amelyben a lengyel kormány részesített. A magyar nemzet rokonszenve a lengyel nemzet iránt a múltban és a jelenben egyformán állandó volt. Mi, magyarok, mely csodálattal nézzük a baráti lengyel nemzetét, amely egyaránt hősies volt győzelmes küzdelmeiben és azokban a csapásokban, amelyeket a sors reámért, amely szerencsétlenség idején is magasan tartotta lobogóját és amely a hosszú megpróbáltatás alatt sem mondott le a nemzeti függetlenség eszméjéről. A lengyel nemzet dicsőséges múltját méltóan koronázza meg az a csodálatos fellendülés, amelyet az újjászületett Lengyelország kiváló államférfiai bölcs vezetésének köszönhet. A magyar nép, amelyet a sors sokszor olyan kegyetlenül sújtott, mindenkinél jobban tudja értékelni azt a meglepő gyorsaságot, amelylyel Lengyelország újra talpraállt. Lengyelország ma nemcsak hatalmas és életerős állam, hanem egyben az emberi kultúrának és a nemzetek közötti békés együttműködésnek is fontos tényezője. Ennek szimbóluma a ma aláírt szerződés. Az igazságosság elve — amint erre Nagyméltóságod is rámutatott — egyik záloga volt százados barátságunknak. Szabadjon ehhez hozzáfűznöm, hogy az igazságosság elve, meggyőződésem szerint, legfontosabb az európai békének is, amelynek megteremtésében őszintén részt akarunk venni. Azt hiszem, hogy a közöttünk felmerülő kérdéseket, mint a múltban, ezentúl is barátságos eszmecsere útján fogjuk rendezhetni és barátságunk százados tradíciója lesz az a döntőbíró, amely a netán eltérő nézeteket összeegyezteti. Emelem poharamat őnagyméltóságának, a köztársaság elnökének tiszteletére, a nemes lengyel nemzet dicsőségére és felvirágozására és Nagyméltóságod egészségére. Ulasto külügyminiszter nyilatkozata a lengyel-magyar barátságról. Varsó, nov. 30. Walko Lajos magyar külügyminiszter a következőképp nyilatkozott az ilustrowany Kurier Codzienny tudósítójának. " A nemzetek között felmerülő vitás kérdések békés és barátságos elintézése érdekében kötött szerződések összhangban vannak a nemzetközi élet legújabb irányú fejlődésével. Az ilyen szerződések azonban még fokozottabb jelentőséget nyernek azzal, ha az érdekelt államokat, mint az adott esetben Lengyelországot és Magyarországot, századok hoszszú, mindig zavartalan barátsága kapcsolta össze. Az ilyen esetekben a megkötött szerződés kétségtelenüljelentős bizonyítéka és záloga annak, hogy a két nemzet viszonyát a bizalomteljes megértés hatja át, Lengyelországot és Magyarországot népeik jellemének, nemzeti sorsuknak annyi hasonlósága és ezenkívül számos kulturális kapcsolat fűzi össze. Magyarországon Lengyelországgal, a lengyelek törekvéseivel szemben mindig általános meleg szimpátia élt. A magyar nép pedig, amely falrokonaitól elszakítva él Európának ebben a részében, a történelem folyamán küzdelmeiben sokszor Lengyelországban találta meg a megértő barátot. — Az a két nemzet, amely a történelem folyamán királyokat és nemzeti hősöket adott kölcsön egymásnak, amelynek viszonyát a történelem során tulajdonképpen sohasem zavarta meg nézeteltérés, a megkötött békéltető és választottbírósági szerződésben barátságos viszonyának újabb értékes jelét adja. Különös örömömre szolgál, hogy személyesen írhatom alá Varsóban ezt a szerződést, s hogy ebből az alkalomból módomban lesz a lengyel politikai élet vezető egyéniségeivel megismerkedni. Kétlelkű szerelem. Regény. — Irta: Bibó Lajos. (23) Domokos és az esti gyorssal elutaztak. Maud és Anna titokban átsírták ezt az egész éjszakát. Szentül meg voltak győződve, hogy napjuk végképen és örökre leáldozott. XIII. A tavasz is elkövetkezett, de nem hozott semmi örömet. Klári egy alkalommal, amikor Miklós Pesten járt, este vacsora után bekopogtatott Domokoshoz. A fiatal tudós nem tudta elgondolni, ki lehet a kései látogató. Azt hitte, Miklós érkezett meg. Ajtót nyitott. A szive megdobbant, amikor Klárit pillantotta meg maga előtt. — Maga az, Klárika? — hebegte ijedten. — Én — felelte a leány. — Beszélni szeretnék magával. — Velem? — Magával. — Most? — Most. Domokos még jobban megrémült, azt hitte, valami baj történt. • — Parancsoljon — lépett ki a folyosóra és be akarta húzni maga mögött az ajtót. Klári intett neki, hogy maradjon, ne mozduljon. — Cselédesen! Vigyázzon! — súgta körülnézve. — Nem szabad, hogy észrevegyenek. És hirtelen beugrott az ajtón. Domokos nem tudta, hogy ébren van-e, vagy álmodik. Klári a kilincset fogta és erélyesen rászólt: — Jöjjön be! Domokost az ájulás környékezte. Reszketve lépett be a szobába. Klári becsukta mögötte az ajtót. — Jaj!... — tette szívére a kezét.— Csakhogy már bent van! Borzasztó, hogy maga milyen ügyetlen. Domokos a szoba közepén állott. Klári látva, hogy egészen oda van, hozzálépett: — Dehát térjen már magához! És megfogva, jól megrázta. Darabig várt, akkor megszólalt: — Kedves Laci, elég volt a rémüldözésből, legyen szíves és emberelje meg magát végre. Ne féljen, nem azért jöttem, hogy kompromittáljam. — De Klárika, nem rólam ... — Hanem rólam van szó — fejezte be Klári a mondatot. — Hát legyen szives és velem most ne törődjék. Ez a látogatás nem Domokos Lacinak, hanem Domokos Lászlónak, a tudósnak szól. Most azután már tudhatja is, hogy miért vagyok itt. — Klárika, én semmit se tudok!... Klári szólni akart, de egyszerre könny öntötte el a szemét. — Laci, én édesapámék miatt jöttem, — mondotta könyörgő hangon. Domokossal éppen ilyen hirtelen fordult a világ. De most már uralkodott magán. — Tessék, beszéljen, Klárika. A leány megtörülte a szemét. — Laci, én azért jöttem, hogy megtudjam, mi van magukkal és mi lelte édesapát meg édesanyát. Mióta hazajöttünk Pestről, olyan ez a kastély, mint egy siralomház. Nem szólnak egymáshoz, nem beszél velem sem senki. Ha pedig én kérdezek valamit, alig adnak választ és mindannyian kerülik az egymás tekintetét. Úgy viselkednek, mintha valami nagy szerencsétlenség történt volna, amit csak én nem tudok és amit el akarnak előlem titkolni. Feleljen, mi történt itt? Domokos hallgatott. — Beszéljen, ne keresse magát. A geológus küzdött magával, az arca egészen eltorzult. — Iaei, feleljen hát, — könyörgött Klári — hiszen én úgyis mindent tudok. Mondja, igaz, hogy apáéknak el kell adni a birtokot? Domokos fetörülte homlokáról a verejtéket. — Klárika, — szólt rekedt hangon — miért jött maga ide és miért kérdez tőlem ilyeneket? — Azért, mert tudni akarom az igazságot. — De én nem beszélhetek. — Miért? — Azért, mert nem. Ez nem az én ügyem. — Hanem? — A Miklósé. — És ha kényszeríteni fogom, hogy beszéljen? — Erre nem kényszeríthet. Klári az ajkába harapott. — Nézze, Laci, miért kívánja, hogy erőszakoskodjam? — Hiába minden, én nem tudok semmit. Klári egész komolyan megharagudott. — Akkor meg kell várnom, amíg eszébe jut, amit kérdeztem. Én nem megyek addig innen el, ami fel nem tárja őszintén a helyzetet. Domokos látta, hogy nem bir Klárival s előbbutóbb meg kell adnia magát. Átsétált néhányszor a szobán, azután az egyik sarokban megállott: — Mit akar tulajdonképpen? — Már mondottam. Tudni akarom, igaz-e, hogy el kell adnunk a birtokot? — Nem igaz, nem kell. Klári várta, hogy folytassa. Domokos csak sokára szólalt meg: — Hallgasson meg, Klárika, ha már kényszerít rá, el fogom mondani, hogyan áll a dolog. Nem azért, mintha félnék magától, hanem azért, mert szeretném megnyugtatni. Ki kell jelentenem tehát, hogy egyelőre nincs szó a birtok eladásáról. Mindössze nehéz helyzetben vagyunk. Egy év óta dolgozunk és a fúrás mindennap többe kerül. Én, amikor idejöttem, örömmel és boldogan vállalkoztam rá, hogy segítek Miklósnak, ő mérnök, szakember, én tehát akkor jogosan hittem, hogy előzőleg költségvetést csinált s a vállalkozás céljaira megfelelő tőke áll a rendelkezésre. Miklósnak vett is pénze, mint azonban később kitűnt, ez az összeg nem jöhetett komolyan számításba. De a munkát aláírták a szerződést. Varsó, nov. 30. A magyar-lengyel békéltető és választott bírósági szerződés okmányait és az okmányok kicserélésére vonatkozó jegyzőkönyveket ma délután hat órakor a külügyminiszter dolgozószobájában ünnepélyes formák között aláírta ma-