Pesti Hírlap, 1928. december (50. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-01 / 273. szám

I!A■ 3 1928. december 1., szombat. PESTI HÍRLAP Zaleski lengyel külügyminiszter ünnepi vacsorát adott Walko Lajos külügyminiszter tiszteletére. A két miniszter nagyfontosságú elvi kijelentései. Walko Lajos külügyminiszter Varsóba uta­zott, hogy személyesen írja alá a nemrégiben létre­jött lengyel-magyar békéltető és döntőbírósági egyezményt. Ez a szerződés kétségtelenül megpe­­csételése a lengyel és a magyar nemzet ősrégi szen­vedésekkel megszentelt barátságának. Most ennek a nagyfontosságú szerződésnek aláírásakor fel­idé­ződnek előttünk a magyar és a lengyel múlt dicső emlékei és csaknem évezredes történelmi kapcsola­taink. Még a két nemzet középkori intézményei is hasonlítanak egymáshoz. A lengyeleknél is meg­volt a nádor intézmény, akárcsak nálunk, ott is megvolt a politikai nemzetet alkotó szabadoknak gyülekezete, amely a legfontosabb nemzeti ügyek­­ben döntött, akár­csak Magyarországon. Magyar volt Lengyelországnak egyik legnagyobb uralko­dója, Báthory István, aki összezúzta Rettenetes Iván orosz cár hadait. Lengyelország tragikus v­­s­­­rsa, amely az 1772-iki feldaraboláskor bekövet­kezett, szintén emlékeztet Magyarország sorsára. A két nemzet az évszázados szomszédság, azon­kívül a politikai és gazdasági kapcsolatok révén bámulatosan összeforrt. Még abban is megegyez­nek, hogy hasonló hivatást töltöttek be Európa történetében: mindkettő ütközőpont volt Ázsia és Európa között, mind a kettő tartotta a hátát, hogy el ne árasszák Furánál az ázsiai barbárok. Ezek a nagyszerű tradíciók, az ilyen történelmi kapcso­latokon nyugvó barátság igen fontos a nemzetek életében Walkó Lajos külügyminisztert az egyezmény aláírása után gróf Zaleski, Lengyelország külügy­minisztere látta vendégül. Az ünnepi vacsora alkal­mával rendkívül szívélyes hangú pohárköszöntök hangzottak el, amelyek eltérnek úgy hangjukat, mint tartalmukat tekintve a sablonos, tisztán udvarias­sági aktusszámba menő pohárköszöntöktől. Mind a két felköszöntő igen nagy jelentőségű elvi kijelenté­seket tartalmaz, mind a kettő erőteljesen hangsú­lyozza az európai békét. A viszonyunkat Magyar­­országgal — mondotta Zaleski — az igazság elvé­re akarjuk alapítani, zálogul arra, hogy százados barátságunk ki fogja állani minden támadás próbá­ját és továbbra is az európai rend és béke tényező­je marad. Ezekkel a szavakkal összhangban van Walkó Lajos külügyminiszter kijelentése, aki hang­súlyozta, hogy az igazságosság elve a legfontosabb pontja az európai békének is, amelynek megteremté­sében őszintén részt akarunk venni. Mind a két beszéd tehát egy világszerte észlelhető áramlatnak a megnyilvánulása, amelyet röviden ezzel a pár szóval jellemezhetünk: harc a békéért. Harc a bé­kéért, amelyet nem érünk el addig, amíg az igaz­ságosság elve nem érvényesül a nemzetközi politi­kában. * A pohár­köszöntők. Varsóból jelentik: Az itt időző Walko Lajos magyar külügyminiszter tiszteletére gróf Zalaski len­gyel külügyminiszter ünnepi vacsorát adott. Gróf Zaleski a vacsora folyamán a következő pohárköszöntőt mondta: — Őszinte örömömre szolgál, hogy főváro­sunkban Nagy méltóságod személyében annak a nemzetnek külügyminiszterét köszönthetem és üdvözölhetem, amely nemzetet körünkben olyan élénk rokonszenv övez. A két nemzet történetének voltak szakaszai, amelyekben a közös dicsőség idejét éltük és voltak idők, amikor egymás olda­lán kellett harcolnunk függetlenségünkért. Száza­dokon át a szerencsében éppúgy, mint a szeren­csétlenségben, azoknak a csapásoknak ellenére, amelyektől a történelem nem kímélt meg ben­nünket, nemzeteink sohasem kerültek abba a helyzetbe, hogy fegyvereiket egymás ellen kellett volna fordítaniuk. Örömmel állapítom meg, hogy a magyar­ barátság a lengyel nép nemzeti tradí­ciója. Ma a lengyel-magyar békéltető és válasz­tott bírósági szerződés aláírásával az évszázados barátság láncába új szemet fűztünk. Megállapod­tunk abban, hogy minden vitás kérdést, amely netán felmerülhetne a két állam között, válasz­tott bíráskodás útján rendezünk, összhangban a nemzetközi politika általános törekvéseivel. Azt hiszem, azonban, hogy a gyakorlatban a lengyel­­magyar kérdéseket, mint eddig, ezentúl is a ren­des diplomáciai után oldhatjuk meg, anélkül, hogy szükséges volna a választott bíróság eszkö­zéhez folyamodni. Ha e meggyőződésem ellenére mégis buzgó híve voltam egy lengyel-magyar választott bírósági szerződés megkötésének, ez elsősorban csak azért volt, hogy a világ előtt­ ta­núsíthassuk azt, hogy viszonyunkat Magyaror­szággal az igazságosság elvére akarjuk alapítani, zálogul arra, hogy százados barátságunk ki fogja állani minden támadás próbáját és továbbra is az európai béke és rend tényezője marad. Emelem poharamat Magyarország főméltóságú kormány­zójának tiszteletére, a lovaglás magyar nemzet boldogulására és Nagyméltóságod egészségére! A lengyel külügyminiszter beszédére Walko Lajos külügyminiszter így válaszolt: — Mélyen meghatva Nagyméltóságod hoz­­zám intézett szíves szavaitól, szívből köszönetet mondok azért a meleg fogadtatásért, amelyben a lengyel kormány részesített. A magyar nemzet rokonszenve a lengyel nemzet iránt a múltban és a jelenben egyformán állandó volt. Mi, magya­rok, mely csodálattal nézzük a baráti lengyel nemzetét, amely egyaránt hősies volt győzelmes küzdelmeiben és azokban a csapásokban, amelye­ket a sors reámért, amely szerencsétlenség idején is magasan tartotta lobogóját és amely a hosszú megpróbáltatás alatt sem mondott le a nemzeti függetlenség eszméjéről. A lengyel nemzet dicső­séges múltját méltóan koronázza meg az a cso­dálatos fellendülés, amelyet az újjászületett Len­gyelország kiváló államférfiai bölcs vezetésének köszönhet. A magyar nép, amelyet a sors sokszor olyan kegyetlenül sújtott, mindenkinél jobban tudja értékelni azt a meglepő gyorsaságot, amely­­lyel Lengyelország újra talpraállt. Lengyelország ma nemcsak hatalmas és életerős állam, hanem egyben az emberi kultúrának és a nemzetek kö­­z­ötti békés együttműködésnek is fontos tényezője. Ennek szimbóluma a ma aláírt szerződés. Az igazságosság elve — amint erre Nagyméltóságod is rámutatott — egyik záloga volt százados ba­rátságunknak. Szabadjon ehhez hozzáfűznöm, hogy az igazságosság elve, meggyőződésem sze­rint, legfontosabb az európai békének is, amely­nek megteremtésében őszintén részt akarunk venni. Azt hiszem, hogy a közöttünk felmerülő kérdéseket, mint a múltban, ezentúl is barátsá­gos eszmecsere útján fogjuk rendezhetni és ba­rátságunk százados tradíciója lesz az a döntő­bíró, amely a netán eltérő nézeteket összeegyez­teti. Emelem poharamat őnagyméltóságának, a köztársaság elnökének tiszteletére, a nemes len­gyel nemzet dicsőségére és felvirágozására és Nagyméltóságod egészségére. Ula­sto külügyminiszter nyilatkozata a lengyel-magyar barátságról. Varsó, nov. 30. Walko Lajos magyar külügy­miniszter a következőképp nyilatkozott az ilustro­­wany Kurier Codzienny tudósítójának. " A nemzetek között felmerülő vitás kérdések békés és barátságos elintézése érdekében kötött szer­ződések összhangban vannak a nemzetközi élet leg­újabb irányú fejlődésével. Az ilyen szerződések azonban még fokozottabb jelentőséget nyernek azzal, ha az érdekelt államokat, mint az adott esetben Lengyelországot és Magyarországot, századok hosz­­szú, mindig zavartalan barátsága kapcsolta össze. Az ilyen esetekben a megkötött szerződés kétségte­lenül­­jelentős bizonyítéka és záloga annak, hogy a két nemzet viszonyát a bizalomteljes megértés hatja át, Lengyelországot és Magyarországot népeik jel­lemének, nemzeti sorsuknak annyi hasonlósága és ezenkívül számos kulturális kapcsolat fűzi össze. Magyarországon Lengyelországgal, a lengyelek tö­rekvéseivel szemben mindig általános meleg szim­pátia élt. A magyar nép pedig, amely falrokonaitól elszakítva él Európának ebben a részében, a törté­nelem folyamán küzdelmeiben sokszor Lengyel­­országban találta meg a­ megértő barátot. — Az a két nemzet, amely a történelem folya­mán királyokat és nemzeti hősöket adott kölcsön egymásnak, amelynek viszonyát a történelem során tulajdonképpen sohasem zavarta meg nézeteltérés, a megkötött békéltető és választottbírósági szerző­désben barátságos viszonyának újabb értékes jelét adja. Különös örömömre szolgál, hogy személyesen írhatom alá Varsóban ezt a szerződést, s hogy ebből az alkalomból módomban lesz a lengyel politikai élet vezető egyéniségeivel megismerkedni. Kétlelkű szerelem. Regény. — Irta: Bibó Lajos. (23) Domokos és­­ az esti gyorssal elutaztak. Maud és Anna titokban átsírták ezt az egész éjszakát. Szentül meg voltak győződve, hogy nap­juk végképen és örökre leáldozott. XIII. A tavasz is elkövetkezett, de nem hozott sem­mi örömet. Klári egy alkalommal, amikor Miklós Pesten járt, este vacsora után bekopogtatott Domokoshoz. A fiatal tudós nem tudta elgondolni, ki lehet a kései látogató. Azt hitte, Miklós érkezett meg. Ajtót nyi­tott. A szive megdobbant, amikor Klárit pillantotta meg maga előtt. — Maga az, Klárika? — hebegte ijedten. — Én — felelte a leány. — Beszélni szeret­nék magával. — Velem? — Magával. — Most? — Most. Domokos még jobban megrémült, azt hitte, valami baj történt. • — Parancsoljon — lépett ki a folyosóra és be akarta húzni maga mögött az ajtót. Klári intett neki, hogy mar­adjon, ne moz­duljon. — Cselédesen! Vigyázzon! — súgta körül­nézve. — Nem szabad, hogy észrevegyenek. És hirtelen beugrott az ajtón. Domokos nem tudta, hogy ébren van-e, vagy álmodik. Klári a kilincset fogta és erélyesen rászólt: — Jöjjön be! Domokost az ájulás környékezte. Reszketve lépett be a szobába. Klári becsukta mögötte az ajtót. — Jaj!... — tette szívére a kezét.— Csak­hogy már bent van! Borzasztó, hogy maga milyen ügyetlen. Domokos a szoba közepén állott. Klári látva, hogy egészen oda van, hozzálépett: — Dehát térjen már magához! És megfogva, jól megrázta. Darabig várt, ak­kor megszólalt: — Kedves Laci, elég volt a rémüldözésből, legyen szíves és emberelje meg magát végre. Ne féljen, nem azért jöttem, hogy kompromittáljam. — De Klárika, nem rólam ... — Hanem rólam van szó — fejezte be Klári a mondatot. — Hát legyen szives és velem most ne törődjék. Ez a látogatás nem Domokos Lacinak, hanem Domokos Lászlónak, a tudósnak szól. Most azután már tudhatja is, hogy miért vagyok itt. — Klárika, én semmit se tudok!... Klári szólni akart, de egyszerre könny öntötte el a szemét. — Laci, én édesapámék miatt jöttem, — mon­dotta könyörgő hangon. Domokossal éppen ilyen hirtelen fordult a világ. De most már uralkodott magán. — Tessék, beszéljen, Klárika. A leány megtörülte a szemét. — Laci, én azért jöttem, hogy megtudjam, mi van magukkal és mi lelte édesapát meg édesanyát. Mióta hazajöttünk Pestről, olyan ez a kastély, mint egy siralomház. Nem szólnak egymáshoz, nem be­szél velem sem senki. Ha pedig én kérdezek vala­mit, alig adnak választ és mindannyian kerülik az egymás tekintetét. Úgy viselkednek, mintha valami nagy szerencsétlenség történt volna, amit csak én nem tudok és amit el akarnak előlem titkolni. Fe­leljen, mi történt itt? Domokos hallgatott. — Beszéljen, ne keresse magát. A geológus küzdött magával, az arca egészen eltorzult. — I­aei, feleljen hát, — könyörgött Klári — hiszen én úgyis mindent tudok. Mondja, igaz, hogy apáéknak el kell adni a birtokot? Domokos fetörülte homlokáról a verejtéket. — Klárika, — szólt rekedt hangon — miért jött maga ide és miért kérdez tőlem ilyeneket? — Azért, mert tudni akarom az igazságot. — De én nem beszélhetek. — Miért? — Azért, mert nem. Ez nem az én ügyem. — Hanem?­­ — A Miklósé. — És ha kényszeríteni fogom, hogy beszél­jen? — Erre nem kényszeríthet. Klári az ajkába harapott. — Nézze, Laci, miért kívánja, hogy erősza­koskodjam? — Hiába minden, én nem tudok semmit. Klári egész komolyan megharagudott. — Akkor meg kell várnom, amíg eszébe jut, amit kérdeztem. Én nem megyek addig­ innen el, ami­ fel nem tárja őszintén a helyzetet. Domokos látta, hogy nem bir Klárival s előbb­­utóbb meg kell adnia magát. Átsétált néhányszor a szobán, azután az egyik sarokban megállott: — Mit akar tulajdonképpen? — Már mondottam. Tudni akarom, igaz-e, hogy el kell adnunk a birtokot? — Nem igaz, nem kell. Klári várta, hogy folytassa. Domokos csak sokára szólalt meg: — Hallgasson meg, Klárika, ha már kény­szerít rá, el fogom mondani, hogyan áll a dolog. Nem azért, mintha félnék magától, hanem azért, mert szeretném megnyugtatni. Ki kell jelentenem tehát, hogy egyelőre nincs szó a birtok eladásáról. Mindössze nehéz helyzetben vagyunk. Egy év óta dolgozunk és a fúrás mindennap többe kerül. Én, amikor idejöttem, örömmel és boldogan vállalkoz­tam rá, hogy segítek Miklósnak, ő mérnök, szak­ember, én tehát akkor jogosan hittem, hogy előző­leg költségvetést csinált s a vállalkozás céljaira megfelelő tőke áll a rendelkezésre. Miklósnak vett is pénze, mint azonban később kitűnt, ez az összeg nem jöhetett komolyan számításba. De a munkát aláírták a szerződést. Varsó, nov. 30. A magyar-lengyel békéltető és választott bírósági szerződés okmányait és az ok­mányok kicserélésére vonatkozó jegyzőkönyveket ma délután hat órakor a külügyminiszter dolgozó­­szobájában ünnepélyes formák között aláírta ma-

Next