Pesti Hírlap, 1930. február (52. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-01 / 26. szám
a nemzetvezérek egymás ellen rendezett személyi hajszája. A polgári politikusok korruptsága. Az alkotmányos közigazgatás erkölcsi romlottsága. Primo de Rivera azzal a jelszóval jött, hogy hatalmi szóval helyreállítja a becsület uralmát. Finnek ajelszónak az lett a következménye, hogy Spanyolországban az új uralomért lelkesedő nép huszonnégy óra alatt minden városban letartóztatta a zsírjukon élősködő polgármestereket és egyéb közhivatalnokokat. Azok a miniszterek pedig, akik addig a közpénzekből meggazdagodtak, a külföldre menekültek. Primo de Füveim programmjának az a része tehát, ami abban negatívum volt, gyorsan és simán győzedelmeskedett. Kétségtelen, hogy ennek a becsületes tábornoknak az uralma alatt a spanyol közigazgatás sokkal tisztességesebb lett. Aminek az első jele az volt, hogy a beszedett adók csakugyan be is folytak az államkasszába és a diktatúra első évében eltűnt az alkotmányos kormányzás utolsó esztendejének másfél milliárdos deficitje. Ezután következett volna azonban az, hogy a diktatúra — amely az első időben tagadhatatlanul a nép nagy többségének a rokonszenvével találkozott —, építsen is valamit. Hogy megalkossa azt a kormányzati rendszert, amelyet a régi parlamentáris rend helyébe állít. Primo de Rivera jóindulatú és jóhiszemű uralmának hat esztendeje, különösen pedig utolsó három éve, tulajdonképen nem is volt más, mint ilyen irányú vergődő kínos próbálkozás. A végeredmény mutatja, hogy ezen a ponton a spanyol diktatúrát teljes kudarc érte. Nem tudott semmit sem állítani annak a helyébe, amit lerombolt. Külföldön és belföldön mindenki érezte, hogy a helyzet állandóan kardélen imbolyog, mert soha sem lehet tudni, mikor jön egy másik erőszakos változás. Belföldön egyre fogyott a diktatúra tekintélye, egyre szaporodtak a különféle összeesküvések, amelyek erőszakosan akarták megtörni az ország kormányzására szervezkedett erőszakot. Külföldön egyre kevesebbet bíztak az ország hitelében, a pezeta hitele, megingott, megkezdődött a spanyol pénzegység lassú devalválódása, ennek a nyomában a spanyol életviszonyok folytonos romlása. Spanyolország szerencséje, hogy ebből a tragikus ellentmondásokkal telített helyzetből nagyobb megrázkódtatás nélkül megtalálta a kivezető utat. A kivezető út pedig nem lehetett más, mint visszatérés a régi, jó, kipróbált urak szíve-dobogása. S bár egytől-egyig kemény, pogány lélekzetű urak voltak, senki se maradt adósa annak, aki kitalálta a könnyezést. Megteltek újra az öblös poharak, tucatjával jöttek fel a nevető pintesek, mert hát — rúgja meg a légy az ebet! — Felhős Zsigának hadd derüljön! Éjfél után aztán. Felhős Zsiga kiintette maga után a cigánybanda fejét. És azt mondta a vén dádénak, künn az eresz alatt: — Nézd, öreg varesokos, tudod, hogy sorskoptatta ember vagyok. Se vagyonom, se egy fekete krajcár a zsebembe. De majd egyszer kiderül Felhős Zsiga uraságnak is! Addig meg ketyegjen nálad ez az öreg aranyóra! Fogjad! És megölelte a szipogó, felzokogó, vén, somogyi prímást, alkotmányos rendszerhez, amelynél jobb kormányzási módot eddig még nem talált ki az állami szervezkedés tudománya. A spanyol diktatúra csődjét tehát egészen bátran úgy is tekinthetjük, mint a diktatúra eszméjének a csődjét. Tanulhatnak belőle azok, akik más országokban egyelőre még felelőtlenül rajonganak a diktatúráért. II-I. Éjfél felé járt már az idő, készülődtünk hazafelé. Mert karácsony másodnapján is aludni kell. A környékbeli falvak urai is intézkedtek, hogy fogjanak be a legények a szánba. A kaszinó fehér udvarán öt szánkó várakozott. Már megemeltük Szent János poharát, amikor kitárult az udvar felöli vasas ajtó és a hófüggönyös háttérben egyszerre megjelent Felhős Zsiga jegenyeszál alakja. Újabb bor, széles pohár, zsíros, édes, héjas, bélés, karácsonyi, horgást űző falatok kerültek az asztalra. Úgy vettük körül a szomorkás Felhős Zsigát, mint az örök gyereket, akit mindenki becéz, mert mindenki tudja, hogy gyógyíthatatlan. Mert hisz Felhős Zsiga , bánata, hiába, gyógyíthatatlan volt. Megmozgatott és megmozgattak érte mindent, hogy a szerbek kárpótolják tömérdek, elrablóit vagyonáért. Hiába, ' , ' , , .,, — Ritkán jársz közénk Zsigánk! — korholták az öreget, — a, tavasz óta ide se néztél. — Jól tudjátok, mit tagadjam, üres az én bukszám akár a templomok padlása. Azt meg, hogy ti költsetek rám, nem tűri a természetem ! Csitítottuk az öregurat, Ugyan, ne bánkódjék! De csak csöndeskedett. Fehér haján csillogva játszott a fény, szép, sima arcán csöndes mosolygás bujdosott . » „ Az óra éjfélt ütött. Kopogtak. Kissé felnyúlt az ajtó és a keskeny sávban megjelent az öreg cigányprímás feje. Örökké izzó szeme végigsiklott a társaságon, s amikor megpillantotta Felhős Zsigát, két szeme bogarában mintha mécsest gyújtottak volna. Behajlongott. Bejött. Fényes zsakettjét, akár egy törhetetlen tükröt lobogtatta a hajladozás. Hóna alá szorított hegedűjét megpengette, megállt a hosszú asztal sarkánál és tekintetét lesem véve Felhős Zsigáról, játszani kezdett, — Ejnye, vén kányakergetője, — Szólt rá tettetett haraggal az elnök, — hát meg se kérded, szabad-e? — Csókolom a kezsit, — mondotta hihetetlen szaporán, — hát csak a kis Jézus idveelése ereimre! Harsogva vette körül a nevetés, amely egyre jobban áradt, amikor a külső szobából egymásután szivárogtak be a „nagybanda“ tagjai. A kicsi, hódképű, sárga szeme fehér, brácsás, csillogó elejű szmokingban, gombos-betétes lakkcipőben, amely már kiszolgálta a papáját is. Utána a kövér, zengő tokája klarinétos, az Örök szemforgatás bűvös mestere. Majd a prímás vékony kisfia, a másodhegedűs és egy száraz, hajlott, sírba kívánkozó bőgős, aki azonban jobban birta az italt a fél megyénél. Folyt a bor, öreg pezsgőitalok is kerültek elő a pince homokjából és folyt a pénz a banda felé. Két óra alatt tisztes kis halom hevert az öreg prímás zsebében. Végre pihentek. Kisurrantak, a szomszéd termekbe, onnét meg a csapszék elé. Fekete képük szinte megfehérült a boldogságtól. Csak az öreg prímás nemvolt közöttük. Senki se vette észre,, kiszökött az épületből, s pár perc havas szél. Az utcácska közepén megállt és megveregette az egyik csöppnyi ház kapu felőli ablakát. Hosszan zörgetett, mig világot gyújtottak odabenn. — Engedelmet kedves Gál úr, ne tessen haragudni, igen fontos szóváltásom lenne Gál bácsi, a kopasz, ó betűre hajlott kis asztalos, hangos zsörtölődés után beengedte. Rakott egy kis gyaluforgácsot a tűzre, a cserépkályában még bőven volt parázs és leültette a lihegő cigányt. Hosszú sugdolózás folyt le közöttük, amelynek az lett a vége, hogy . . . . . . hogy Gál bácsi reggel, azaz hajnalban úgyis megy a vonattal Kaposvárra, vigye el hát ezt az ötven pengőt, vegyen a kaposvári postán egy pénzesutalványt és címeztesse meg eképpen: Nagyságos Felhős Zsiga volt verőcei uraságnak, Nagyatád, Bélés utca, Szives Liza urhölgy leveleivel .. . Aztán fizesse be az ötven pengőt a postautalványra és írassa rá a hátlapjára azt is, hogy egy régi, horvátországi adós küldi ezt a pénzt, aki itt járt Kaposváron és hallotta, hogy’ a szerbség által kiüldözött Felhős uraságnak rosszabbul megy a sora mint valaha . . . — Marad még a bandának vagy nyelvan, — súgta a vén prímás Gál bácsi fülébe, — mert az urak úgy dobálják a pénzt a kaszinóban, mint a felhő a havat. Csak egy szót se Gál uram senkinek! Nem leszek hálátlan. Tudom, hogy farsangkor viszik a lányát, — kimuzsikálom a lakodalmat ingyent Aliig húzta fel a viharvert kabátot és osont vissza a kaszinóba. Lihegve jött be, mert a bandát már berendeltük újra. A fia hátralépett, ő állt az élre, és amikor elfogyott az a nóta is, hogy ott ahol a Maros kanyarog Simák a szomorú magyarok, nagyot dobbantott az öreg a banda felé, rájuk is kiáltott: — Fektesd rá a vonat dádét — és bele kezdett . Kereszt van a homlokomon, Zsandár vágta rája . . . . És annyi boldog rajongással nevetett a szeme a Felhős Zsiga szemébe, amennyi elég lenne száz szempárra is. Azt mondják, Felhős Zsiga ma sem tudja még, hogy ki az az ismeretlen, becsületes adós, aki ebben a nehéz világban felszólítás nélkül adja meg az adósságát . . . PESTI HÍRLAP 1930. február 1., szombat Franciaország a londoni konferencián átadott jegyzékében 800 ezer tonna hajóteret követel. Párizs, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Petit Párisien részleteket közöl abból a jegyzékből, amelyet a francia delegáció tegnap este a londoni flottakonferencián átadott a többi delegációnak. Eszerint Franciaország a maga részére 100.000 tonnányi hajóteret követel együttesen, a következő kategóriák szerint fölosztva: nagy csatahajók részére a washingtoni egyezményben megállapított 175.000 tonnát, 10.000 tonnás cirkálók részére 120.000, kis cirkálók, torpedónaszádok és torpedórombolók részére 210.000 különleges hajónemek, mint például aknalerakók részére 30.000, nyilttengeri tengeralattjáróik részére 30.000, partvidéki tengeralattjárók részére 90.000 tonnát. Azonkívül a gyarmatvédelem céljaira 15 különösen nagy tengeralattjáróra tart számot, egyenként 3000 tonnányi tonnatartalommal. A francia kormány lemondani hajlandó a nagy csatahajókkal, nagy cirkálókkal és tengerparti tengeralattjárókkal kapcsolatban a tonnatartalom áthárításának kedvezményéről. Ez csupán a kiscirkálókra, torpedórombolókra, torpedónaszádokra és nagy tengeralattjárókra terjedne ki, de az ilyen tonnatartalom-áthárítást már egy esztendővel előbb, mielőtt a kedvezményt igénybe veszik, a többi hatalomnak be kell jelenteni. Briand visszatért Párizsba. Párizs, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Ítrand pénteken este Londonból Párizsba érkezett. Megérkezésekor rosszkedvű volt és elhárított minden üdvözlést. Taraion csak szombaton éjjel érkezik Párizsba és vasárnap megbeszéléseket fog folytatni a londoni konferencia parlamenti tanácsadóival. Hétfőre minisztertanácsot hívtak, össze. A munkáspárt lapja meg van elégedve a teljes ülés eredményével. London, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Daily Herald, a munkáspárt hivatalos lapja, meg van elégedve a londoni flottakonferencia tegnapi teljes ülésének lefolyásával. A lap szerint hosszú vita után, a kategóriák szerinti korlátozás mellőzésével, az egész tonnatartalom korlátozásának megtalálták a módját. Ennek következtében megvan annak lehetősége, hogy a konferencia a flottaerők tényleges leszállításának döntő fontosságú feladatával foglalkozzék. A Stimson-léle javaslat vitája, London, jan. 31 A tengerészeti konferencia L számú bizottsága ma délutáni tanácskozásán elsősorban a tegnap elfogadott Stimson-féle javaslattal foglalkozott. A bizottság felhatalmazta Colbant, a Népszövetség leszerelési osztályának vezetőjét, hogy a konferencia ülésein mint megfigyelő részt vehessen. A bizottság ezután az össztornatartalom és kategóriánkénti számítás elveit tárgyalta A tanácskozást keddre napolták el, hogy a kiküldötteknek módjuk legyen a javaslatokra adott nyilatkozatokat alaposan megvizsgálni. Hír szerint a tárgyalások alapján Alexander, az admiralitás első lordja. Anglia nevében újból hangoztatta, hogy Anglia a kategóriánkénti számítás híve, de, tekintettel Franciaország különleges helyzetére, hajlandó a két rendszer közti kompromisszumot megfontolás tárgyává tenni. Mindaddig azonban nem fogadott el semmiféle kompromisszumot, amíg a bizottság az egész kérdést alaposan át nem tárgyalta és az összes delegátusok nem ismertették felfogásukat. _______ Zaleski bízik a francia-német közeledésben. Varsó, jan. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Zaleski külügyminiszter a sejm külügyi bizottságában érdekes beszédet mondott. Mindenekelőtt a lengyel külpolitika békés szándékait juttatta kifejezésre. Lengyelország nemzetközi tekintélye nagyon megerősödött a békepolitika által. Ezt bizonyítja az olasz, angol, amerikai és török követeknek nagykövetekké történt kinevezése és külföldi miniszterek gyakori varsói látogatása. A leszerelés kérdésében Zaleski a fegyverkezés fokozatos csökkentésének híve. A leszerelés lassú menete talán azzal függ össze, hogy egyoldalúan követelik a leszerelést és a döntőbíráskodást, a genfi jegyzőkönyv harmadik programmpontjára, a biztonságra nem fordítottak kellő, gondot. Remélhető, hogy az a Népszövetség részéről megindult kísérlet, hogy alapokmányát a Kellogg-egyezménnyel összhangba hozza, ezt a célt is előbbre lendíti. Ami a lengyel-francia viszonyt illeti, szem előtt kell tartani a német-francia viszony állandó javulását. A francia-német közeledés olyan tény, amely már a francia közvéleményben is mély gyökeret vert. Lengyelországnak tehát Franciaországhoz való jóviszonyát a Németországhoz való viszony megjavításával kell kiegészítenie. A német-francia és német-lengyel megértés a legjobb biztosítéka az európai egyensúlynak. A külügyminiszter végül arra kérte a külügyi bizottságot, hogy a külpolitika támogatásánál tegyen félre minden belpolitikai viszályt.