Pesti Hírlap, 1931. március (53. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

a bírói jogát helytelenül gyakorolta, ezért csakis saját lelkiismeretének felelős s az igaz­ságügyminiszternek nincs ahhoz joga, hogy az interpelláló képviselő úr kívánsága szerint in­tézkedjék, hogy a jövőben ehhez hasonló és a jó ízlést és közerkölcsiséget is sértő tárgyalásve­zetés ne fordulhasson elő“. Vagy ha az inter­pelláló képviselő úr nemcsak a zárt tárgyalás elrendelésére vagy el nem rendelésére helyezi a súlyt, hanem — az ő szavaival élve — a le­folyt tárgyalás „vezetését“ kifogásolja, vagyis azt a körülményt, hogy az elnök úr talán túl­ságosan belement egyes olyan igen kényes részletekbe, amelyeknek tárgyalása talán nem volt éppen föltétlenül szü­kséges a vádlott b­­­­nösségi fokának a megállapításához, erről a kérdésről meglehet kinek-kinek a maga véle­ménye, de ez a kérdés is egyedül a bírói cog­­nitio lelkiismeretvilágába tartozik s ilyen irány­ban se adhat a miniszter a bíróságnak semmi­féle utasítást a jövőre se. Nézetem szerint tehát az interpelláció­ban kívánt miniszteri intézkedés föltétlenül törvény- és alkotmányellenes lenne, alkotmány­­ellenes és törvénytelen intézkedést pedig kép­v­­viselő nem kívánhat minisztertől s igy szerény­­ nézetem szerint a Meskó Zoltán képviselő úr által bejegyzett interpellációt a képviselőház érdemben nem is tárgyalhatja. No. .-Fölvetheti valaki azt a kérdést, hogy te­hát a képviselőházban nem is szabad szóvá­­tenni va­lamely bíróság valami nő irány­ú maga­tartását! Erre a kérdésre természetesen csakis igenlőleg felelhetek. Azonban alkotmányjogi kérdésekben sokszor éppen a finom meg­különböztetéseken van a súlypont. Bármelyik képviselőnek joga van ahhoz, hogy napirenden kívü­l, felszólalásában azt is­ szóvátegye, hogy nézete szerint valamely bíróság eljárásával sértette az ország közerkölcsét s egy ilyen fel­szólalásnak esetleg meglehet a kellő erkölcsi hatása is. Ahhoz is joga van a képviselőnek, hogy egy konkrét esetből kifolyó tapasztalat alapján valam­inő törvényes jogszabály létesí­tése irányában önálló indítványt tegyen, de a képviselőház, mint a törvényhozás egyik ténye­zője, a miniszteren keresztü­l se adhat,­­a füg­getlen bíróságnak semmiféle utasítást, sőt még irányítást se atekintetben, hogy az bírói széké­ben hogyan járjon el, ilyen törvénytelen és al­kotmányellenes célzattal tehát interpellálni se szabad. Mert a független bíróságnak a képvi­selőház semmit se parancsolhat, se közvetlenül se közvetve. A független bíróságnak csak a törvényhozás parancsol megfelelő törvényes szabályok létesítése útján, a törvényhozás pe­dig három tényezőből áll, az államfőből, a felső- és az alsóházból. Ezek együtt hozhatnak tör­vényt, de a képviselőház egyedül nem irányít­hatja a független bíróságot a meginterpellált miniszteren keresztül se. S így áll a kérdés elvileg, az alkotmány szempontjából s csakis ebből az alkotmányi szempontból kifogásolom én a tervezett inter­pellációt, mert az szerintem sérti az alkotmány egyik pillérét, a bíróságnak az ítélkezés köré­ben való teljes függetlenségét minden kor­mányhatósági beavatkozással szemben. Amit a miniszter mégis megtehet, az a következő: Az igazságügyminiszter szokott tartani bizalmas értekezéseket a táblai elnök urakkal. Az ilyen értekezleten legfőbb felügyeleti ha­táskörében megkérheti arra a táblai elnököket, hogy a kerületükhöz tartozó bíró urakkal tar­tani szokott bizalmas bírói megbeszéléseken igyekezzenek odahatni, hogy a bíróság közer­kölcsöket érintő kérdésekben ilyen vagy amo­lyan szempontokat szíveskedjék jövőre figye­lembe venni. Az ilyen óhajnak a bíróságok — hacsak az elvi meggyőződésükkel nem ellen­kezik — bizonyára eleget is tesznek, illetve a birói bizalmas értekezleteken kialakulhatnak olyan testületi nézetek, amiknek jövőre az egyesek önként alávetik magukat. De ez any­­nyira belső bizalmas ügy s annyira a birói lel­kiismeret belső testületi világába tartozik, hogy az nem való a nagy nyilvánosság, illetve a kép­viselőház elé s alkotmányjogilag nem is lehet interpelláció anyaga se. Mert minden interpel­lációban közvetve utasítás rejlik a miniszter számára, hisz a Ház szavazással határoz afe­lett, hogy a miniszter válaszát tudomásul ve­szi-e! Ilyen határozat pedig alkotmányjogilag közvetve se irányulhat arra, hogy a miniszter utasítsa arra a független bíróságokat, hogy akárminő kérdésben is miképen járjanak el bí­rói ítélkezésük körében, néhány forró könnyet érzett lecsorogni és ez kí­nosra torzította az arcát. — Eli, Zuboly! A kis vasgyúró, Zuboly Marcel, második ,) egykedvűen felállt és a dobogó elé lépett. Varjas az elnök felé, fordult. — Parancsol elnök úr kérdezni? Nem. Akkor majd én. Hát . . ..Lássuk csak . . . Sorolj fel néhány tavaszi virágot, latin nevüket mondd meg és taglald őket. Zuboly hallgatott. Nos, — kérdezte Varjas, — nos és az elnök arra nézett, aki tanártársa volt még tavaly, a B) osztályt vezette és most éppen egy na­gy dongót kisért a szemeivel az osztálykönyv rejtelmes lap­jain. — Hát például, — mondta most Varjas, — de szokása ellenére nem folytatta és Zuboly Mar­cel második ,­ tovább hallgatott. — Hát ez eddig semmi. Beszélj valamit a kalászosokról, — és a katedra fölé mutatott, ahol nagy vászontáblán ölelkezett néhány szál porle­pett kalász. Zuboly Marci felnézett Varjas tanár úrra. Valami idegen, ismeretlen fényt látott lobbant an­nak szemeiben és ez némává ijesztette. Igen, a kalászosokról tudna beszélni, de az lehetetlen, itt valami nincsen rendben, így ő még soha sem látta Varjas tanár urat. Talán szólni kellene valakinek, hogy Varjas tanár úr rosszul van, vagy valami... De kinek? A gyermekszemek ijedten meredtek a tanár szemébe. A gyermekszemek azt kérdezték, hogy hát mit is vétett, máskor sem tudott, de nem volt semmi baj, micsoda igazságtalanság ez, adjátok meg a hármasomat és engedjetek az utamra. Az elnök nem látott, nem hallott. Idegesen dörzsölgette a fejebubját, ahová az a komisz légy áttette a székhelyét. Buzgalommal korzózott, iga­zán kellemetlen. — Elég, — mondta nyersen, — helyre me­het. Majd őszre talán jobban sikerül. Minden esetre lesz ideje tanulni a nyáron. Varjas megtorpant. Maga előtt látta a kis Zubolyt, vörös, lán­goló fülekkel, aki csak most ébredt tudatára annak, hogy baj van. Orra, hegyes orrocskája szipákolni kezdett és szaporán pislogott hol az elnökre, hol a tanár orra. A tanár úrral pedig ezalatt a sátán parolá­zott. — Semmi közöm hozzá, nem tud, elbukik. Ha az igen tisztelt és általam nagyrabecsü­lt apa akarja, akkor előkészítem a fiát. Persze, csak igazgatói engedéllyel, az utasítások pontos betar­tásával. Utóvégre is . . . Nem árt neki ez a lecke, máskor majd vigyáz. Egyszer nekem is szabad buktatnom. És július hatodikán indulunk. Még egy bőröndöt is kell vennem anyusnak, a kicsiket pedig elküldjük Darócára, a nagymamához. Eh, lesz ott élet, lárma. Mert azért, hogy gyengécskék, az eszük, a fejük helyén van, jobban, mint ennek a kis vasgyúrónak. Igen! És . . . Tulajdonképpen sajnálni való ez a fiúcska, igen, sajnálni való, mert ő nem tehet róla. Az élet. Ez az! Hirtelen az elnök felé fordult. — Kérlek . . . kérem, talán még egy kérdést tennék. Azt hiszem, a fiúcska kissé megijedt és azért nem felel. Ugy­e? Ugy­e fiam? — Tessék, parancsoljon. — Hát . . . ide figyelj fiam. Nyugodtan felelj, nincs semmi baj. Mondd meg . . . mondd meg, hogy milyen színe van a pipacsnak? Zuboly Marci egy pillanatra azt hitte, hogy a tanár úr tréfál vele. De mikor látta a régi, derűs arcot, amelyen most nyoma sem volt az előbbi furcsa árnynak, halkan válaszolt. . — Piros. — Egész mondattal felelj, fiam. — A pipacsnak a virága piros, de van rózsa­színű is. A búzatáblák között terem, messziről olyan, mint a nagy vércsepp . . . — Megvan! — csapott az asztalra az elnök úr — és a dongó elnyúlt a széles tenyér alatt. A kis Zuboly összerezzent és odanézett. Az elnök ekkor már újra a helyzet magasla­tán állott, az osztályra pislogott, észrevették-e vár­jon a figyfogást. Keményen szólt. — Igen, megvan, végre egy felelet. Eredj fiam a helyedre és jövőre szedd magad jobban ösz­­sze. Átmentél .. . . Varjas tanár úr az utcán volt. Tűzött a Nap, mintha korai kánikula szabadult volna a városra. És ő mégis fázott, olyan volt a teste, olyan fázós és reszkető, mint a kocsonya. Csak a feje, ott a gyér haja alatt, ott volt meleg, forró, bol­dogító forró. — Helyesen tettem, jól tettem­, — mondta ez a forró fej, csak a vágyás, mindent birni akaró test elégedetlenkedett. • — Van szerencsém, jó napot, tanár úr, — köszönt most feléje egy jólöltözött úr és Varjas önkéntelenül megállt. — Jó napot kivánok. — Kerestem az iskolában, ott mondták, hogy már elment. Hogy erre ment . . . ugy­e nem veszi rossz néven. Csak meg akartam köszönni. Nagyon hálás vagyok. Tudom, a fiú rém tud, lusta is, nem érdemli meg, de h­a megbukott volna nem vihettem volna nyaralni. — Kérem semmi, semmi. Igazán semmi. Hová méltóztatnak? — Oh, nem megyünk messzire. Nem olya­­nok a mai viszonyok, igazán nem olyanok. Ten­geri utat csinálok a gyerekkel. A feleségem pedig Svájcba ... ott találkozunk. — Tengeri utat? — Igen. Csak néhány hétre ... Földközi tenger . . . Varjas a kezét nyújtotta, amely hideg volt és erőtelen. — Hát kérem . . . részemről . . . kellemes nyaralást. A fiúcskának is. Egyedül maradt újra. Tovább indult, de meg kellett állnia. Mint lávás zuhatag, omlott a napfény és Varjas tanár úr egyszerre csodát látott. A Kálvin-tér sarkán állott éppen, amikor a napfényes tér hanyattvágódott, a Neptunos szökő­kút tótágast állt és elnyúlt az egész tér hosszan, bizonytalan határokkal. Hullámzott körülötte min­den, a felgyulladt ifjú Nap megmutatta mégegy­­szer Varjas tanár urnak délibábos játékát, meg­mutatta újra a tengert . . . Szédülni kezdett, nagyon-nagyon rosszul érezte magát és kínosan elmosolyodott. — Ejnye, ejnye — és meg kellett fogóznia egy lámpaoszlopban, p ejnye, no de ilyent. Még majd tengeribetegséget kapok . . . Aztán elsimult a délibáb és Varjas tanár úr továbbment . . . r isi ú ti. v - C '*5 b H.k 4^-s. t el.1 ilíijU Befejezték a második európai konferenciát. Párizs, febr. 28. (A Pesti Hírlap tudósítói­­­nak távirata.) A második európai gabonakonferen­­ciát szombaton délben berekesztették. Briand a nemzetközi sajtó tudósítói előtt megelégedéssel álla­pította meg, hogy az értekezlet munkája a­z eg­y­ér­me­sebb reményeket is beváltotta és ez az eredmény bizonyítja az összes résztvevő kormányok jószán­­dékát, hogy a gyakorlati együttműködésre szolgáló európai szervezkedést a nemzetközi szolidaritás szellemében előbbre vigye. A tárgyalások pozitív eredménye egyelőre két­ határozati javaslat, amelyet az európai bizott­ság elé terjesztenek, hogy ezen az alapon folytas­sák a tanácskozásokat. A leglényegesebb pontoza­tok egyike volt a preferenciális vámok problémája, ami ellen az általa hátrányos helyzetbe kerülő or­szágok a legnagyobb kedvezményre hivatkozva til­takoztak. Ebben a tekintetben a kérdést nem sike­rült teljesen tisztázni. A termés elhelyezése és a termelés stabilizálása érdekében legfontosabb köve­telményként a termelő államok számára modern segédszervezetek létesítését követelték. Különleges könnyítéseket kívánnak a szállítás terén is. A me­zőgazdasági hitelek kérdését az európai bizottság illetékes albizottságához utalták át. Brüning a j­óvátételi fizetésekről. Berlin, febr. 28. (A Pesti Hírlap tudó­sítójának távirata.) Brüning birodalmi kancellár a napokban a német nagy- és tengerentúli kereskedők szövetségé­ben a jóvátételi politikáról beszédet mondott, amely csak most került nyilvánosságra. A beszéd többek közt a következőket tartalmazta: — A jóvátételi fizetések előteremtése óriási meg­terhelés a kamatképződésre, amely veszélyezteti hitel­­intézeteinket. A fizetési haladék kérdését nagy óvatos­sággal kell kezelni, mert az nem­ megoldása a jé­víze­teti problémának, hanem még eltorlaszolhatja a meg­oldás útját. Az a meggyőződésem, hogy csak egy év óta teremtjük elő saját eszközeinkből a jóvátételi fizetéseket. Azelőtt külföldi hitel segítségével telje­s­­tettük a fizetéseket. Most, amikor saját erőnkből kell az összegeket megszerezni, a hitelező országok előtt is világossá válik, hogy ezek a fizetések csak kivitt­­ feleslegekből lehetségesek. Minél jobban ismerik el ezt a tényt annál biztosabban várhatjuk, hogy for­dulópontra érkezünk a fizetések hatásának a hitelező államok részéről való elbírálása terén. A kancellár végül az illúziók politikája ellen fordult és ezt mon­dotta: Minden ellenkezés dacára nem fogom a jóvá­tételi kérdésben az 1908. évi hibát elkövetni, hogy népszerű politikát csináljak és ennek ellenében fejle­ményeket tegyek lehetővé, amelyek sokkal rosszab­bak, mint az, ami annakelőtte volt. A mezőgazdasági védővámok kérdéséről kijelen­tette, hogy a szükség által kényszerítve, további vé­delmi intézkedések fognak történni. A védővám csak átmeneti intézkedés lehet.

Next