Pesti Hírlap, 1931. március (53. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-17 / 62. szám

1931. március 17., kedd. PESTI HÍRLAP Az egész ország nagy lelkesedéssel ünnepelte meg március tizenötödikét. Ezrekre menő tömeg a Petőfi-szobornál és a Szabadság téren. Az egész ország közönsége nagy lelkesedéssel ünnepelte meg vasárnap a márciusi szabadságünne­pet. Ragyogó tavaszi napsütésben vonult fel a zászló­­díszbe öltözött főváros közönsége a különböző ünne­pek színhelyére, lelkes emlékünnep volt mindenütt ■a vidéken és a külföld magyarsága is megünnepelte a szabadság évfordulóját. A TESz kötelékébe tartozó testületek és a ke­resztényszocialista szervezetek tagjai impozáns me­netben vonultak a Petőfi-szoborhoz, amely körül több mint tízezer ember helyezkedett el. A szobornál lefolyt nagygyűlést Ilosvay Gusztáv, a Revíziós Liga társelnöke nyitotta meg lelkes szavakkal, majd a Datosszövetség egyesült dalárdái elénekelték a Hi­szekegyet. Urmánczy Nándor beszéde. Ezután Urmánczy Nándor tartotta meg ünnepi beszédét. — Március 15-ike — mondta — a magyar sza­badság ünnepe volt és a magyar szabadság ünnepe lesz. Most nem az. Ma nem lehet az, mert nincs szó­­!..i'!.­.ág a rm­agyar földön. Sem itt a csonka földön, sem a megszállott részeken. Ma itt még akik szabta­dók lehetnének,­ azok sem függetlenek. Lelki rabság­ban élnek itt a magyarok. Beléjök nevelték, beléjük oltották a kételkedést, a kishitűséget, a meghunyász­kodást. — Megzsibbadt akarattal, elernyedt idegekkel, tétlenségre kényszerítve várják az eljövendő csodát Küzdelemnélküli dicsőséget akarnak, mintha a sors a tétlenek számára dicsőséget tartogatna. — Itt lelki rabságban, a megszállott területeken igazi rabságban élnek a magyarok. — A rabmagyaroknak az esztendő egyetlen napja sem ünnepnap. Március 15-ike éppenséggel a szomorúság és gyász napja. Kassán, Szabadkán, Kin­cses Kolozsvár városában nem lengenek most nem­zeti lobogók a házakon. A magyar ifjak nem tűzhet­nek nemzeti szalagot a mellükre. Nincsenek ott már szabadságszobrok, Kossuth-, Petőfi-szobrok. Az ellen­ség elpusztította azokat. .— Az ország­ feldarabolása óta elköltözött a jó­lét, a megelégedettség is közülünk. Itt a csonka föl­dön mind nagyobb a nyomor, mind hangosabb a panasz. A‘ megszállott­ területeken még nagyobb a pusztulás. — A hatalom urai végre lássák be, hogy­ ami­kor minden nap újabb pusztulást jelent, akkor ve­szélyes a hosszú várakozás. Veszélyes az ő hatal­mukra is. — De veszélyes ez a helyzet Európa nyugal­mára is. A mostani béke látszatbéke. Sorvadnak miatta a békecsinálók is. A feldarabolt Magyarország lidércnyomás rajtuk, mert tudják, hogy nem si­n­g­­szunk bele a magyar föld szétdarabolásába. Mi nem is tagadjuk ezt, sőt hangosan hirdetjük, hogy nem mondunk le Nagy-Magyarország egyetlen községé­ről sem. A Kárpátok gyönyörű országa a legtökéletesebb egység. Egységessé teremtette a Mindenható. Emberi gonoszság és tudatlanság határköveket állíthatott magyar föld és magyar föld közé, de az ország egy­ségét, a nemzet egységét nem kezdhette ki. A Kár­pátok sziklavonalát nem lehet helyéből kimozdítani és a mi lelkünkből a nemzeti egység gondolatát, a nemzeti együvétartozás érzését nem lehet kiölni. — A kishitűség, amit a csonkaföldön hivatalo­san tenyésztettek, múló betegség Egyetlen erélyes cselekedetre, egyetlen határozott fellépésre elmúlik. Minden szerencsétlenségünk ellenére töretlenül itt vagyunk és itt maradunk. — A szörnyű igazságtalanság és meggyalázás miatt forr bennünk a harag, a düh, a bosszúvágy. Olyan a lelkünk, mint a háborgó vulkán belseje. A vulkán mélyéből, ha forr benne a tűz, az égő pokol, ijesztő morajlás hallatszik ki. A m­i hangunk is itt a vulkán mélyéből feltörő morajlás. Élő, veszedelmes morajlás, melyet meghallanak a genfi süket fülek is. E­z a morajlás be fog hatolni a kipárnázott miniszteri ajtókon is. — Halljátok, mit kiált a szobor felénk: Talpra magyar! — A márciusi magyarok megértették a kiáltást A márciusi magyarok hősök voltak. — Mi sem akarunk gyáva, korcs nemzedék lenni. Erre itt az Isten szabad ege alatt megeskü­szünk. — Emeljétek fel karotokat, miként Petőfi szobra mutatja és mondjátok utánam a szent esküvést­ . Esküszünk, esküszünk, hogy rab testvéreinket felszabadítjuk, hogy Nagy-Magyarországért élünk, halunk! Isten minket úgy segéljen! A nagyhatású beszéd után Herczeg Ferenc lé­pett az emelvényre és a közönség tomboló lelkesedése közben olvasta fel Rothermere lordnak a magyar nemzethez intézett márciusi üzenetét. Az ováció le­csillapodása után Ilosvay Gusztáv indítványára nagy­­ üresedéssel határozta el a nagygyűlés, hogy Ro­thermere lordot táviratilag üdvözli. A postászenekar Ordody Vilmos vezényletével el­játszotta a Rákóczi-nyitányt, azután a keresztény­­szocialista szakszervezetek szónoka, Szabó József és elég többen mondtak izzó hazafiságú beszédeket és (Felvételeink a Képes­pesti Hírlapban.) különböző testületek nevében a koszorúk tömegét he­lyezték el. Az egyetemi ifjúság ünnepe. Rég nem látott hatalmas keretek között ünne­pelte meg a magyar ifjúság március idusát. Reggel a Központi Egyetem elől több mint 3000 főnyi diák­sereg indult útnak négyes sorokban Elől a Turul I Szövetség feketesapkás csapatai, azután a Katho­­likus Diákszövetség piros-fehér-zöldszínű sorai, a Területi Szövetség csapatjai, végül a Hungária MTE katonás csapatai vonultak diszmenetben a Bat­thyány örökmécseshez. Itt letették a kegyelet koszo­rúját s tisztelgés után a Szabadság-térre vonultak, ahol a megszállt Felvidék ifjúsága, a hontalan er­délyi diákok, Bácska és a Bánát fiai és Nyugat- Magyarország számű­zöttei vallottak hitet. Észak szobránál a Területi Szövetség képviselője, Dél szob­ránál Zima Alajos, Kelet szobra előtt Hadnagy Endre, Nyugat szobránál Lenkey Antal mondott rövid haza­fias beszédet. Innen a Kossuth-szoborhoz mentek s a szobor ünnepélyes megkoszorúzása után egy csoport a­­ Várba, a Honvéd-szoborhoz ment, ott Román József­­ tartott beszédet, a többiek pedig a Vigadó-beli dísz­­gyűlésen vettek részt. A Vigadóban dr. Nékdm Lajos,­­ a Tudományegyetem, dr. Hültl Dezső, a Műegyetem I és dr. Hutyra Ferenc, az Állatorvosi Főiskola rekto­­­­rai és az egyetemi tanárokkal együtt igen előkelő­­ közönség volt együtt. Az ünnepi beszédet dr. Lázár I Ferenc felsőházi tag mondotta, az ifjúság képvise­letében pedig Eszterház István intézett lelkesítő szó­zatot a magyar társadalomhoz. Délután három órakor ismét hatalmas tömegek­ben vonult fel az ifjúság, hogy Petőfi szobra előtt ünnepelje a magyar szabadság napját. Először Simon Ferenc szavalatának tapsolt az egybegyűlt sokezer főnyi közönség, azután Boros Ferenc tartott „Emlékezésit a negyvennyolcas márciusi ifjúságról, majd vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre ünnepi beszédé­ben az új, szebb jövőt biztosító március idusának képét festette lelkes hallgatói elé. A Kossuth-nóta hangjai mellett vonult el a Petőfi-térről az ifjúság, hogy az ünnepnap utolsó programmpontjához, a múzeumkerti ünnepséghez sorakozzon fel. Hazafias és irredenta nótákat énekelve mentek a Múzeum elé, ott elénekelték a Himnuszt, majd a történelmi emlékű lépcsőfokról Melczer Lajos és Szentgyörgyi Lóránt szólottak az egybegyűltekhez A Szózat hang­jai mellett a legnagyobb rendben osztott szét a diáksereg. Kegyeletes ünnepség volt az Akadémia­ utcai Brím-emléktábla előtt is, ahol ebből az alkalomból helyezték el Bem apó márványkeretű emlékplakett­jét is. Az ünnepségen a lengyel követséget herceg Lubomirszki István képviselte, megjelent a Magyar- Lengyel Egyesület számos tagja, valamint a Legio­nisták Társaságának küldöttsége. Ott voltak a szé­kely, a felvidéki és a délvidéki egyetemi hallgatók Vasárnap délben az Akadémia dísztermében tartotta rendes évi nagygyűlését a Petőfi Társaság. Pekár Gyula elnöki megnyitójában többek között ezeket mondta: — A kívülről jövő veszély kettős fronton támad minket nemzeti létünkben. Az egyik uj szomszédaink brutalitása, mellyel közel négymilliónyi elszakadt magyarságot minden iskolájától, kultúrájától meg­fosztja s szívós elnyomással három más nemzetté igyekeznek asszimilálni. A külső támadás második frontja: a világpolgárság. Követi ezt a mézédes paci­fista lecke; legyünk,e föld körül mindannyian nem­zetközi testvérek, kozmopolita polgárok, internacio­nalista hazafiak.­­ A külső veszedelemnél is fenyegetőbb a belső aknamunka: a külső métely belopása a nemzet élő testébe, a szellem lassú megmérgezése. Ezt a csem­pészmunkát a­ tudatos, vagy öntudatlan bacillus­­hordozók itthon hemzsegő hada végzi. írók, publi­cisták ezek, a durva demagógtól a negédes deka­densig minden szőrű és tollú propagandisták, kik tetszetős frázisokba pakoltan adagolják a mételyt. Egyik a nyugati dekadenciák hazug fölényének a csalétkével kicsinyli le a romlatlan magyar erőt, egészséget, másik a perverzitások rothadt érzékiségé­vel tüntet a maradt magyar szemérem ellen, harma­dik az erkölcsi közöny piedesztáljával röhög a csa­ládi élet, a becsület, a jellem előítéletein, de mind­annyian szisszenve figuráznak ki minden hazafias megnyilatkozást. — A minap már akadt egy magyar író, aki úgyszólván beállt az egyik utódállam, magyarelle­nes propagandistájának. Ennek az írónak fáj, hogy cserkészeink hazafias dalokat énekelnek, ellenben fennen dicséri a csonka határon túli idegen iskolá­kat, melyek ottani gyermekeinket idegen nyelvre­­ s ezen az idegen nyelven „szociálisabb, kulturáltabb, európaibb magyarságra“, vagyis megalkuvóbb mű- s gyárságra tanítják. Ez az író, az „Extra Hunga­­r­riam“ régi mondással szemben azt találja, hogy „a­­ magyar világon kívüli élet bizony okosabb és em­berségesebb élet“, vagyis: örülj te elszakított ma­gyaros soha sem kívánkozzál többé haza, vissza az­­ anyaországhoz. És a nemzet köteles mindezt tűrni? Persze, ilyet csak olyan ember írhat, aki tizenkét évvel ezelőtt már alaposan letette a vizsgát a nem­zethűségből, aki 1913 ben dunántúli propaganda­­körúton járt Kun Béla népbiztosával, aki kommu­nista­ lapot­ szerkesztett, aki a bolsevista „Ifjú prole­tár" cikkírója volt, aki a vörös diktatúrától pénzt vett fel, s akit mindezekért utóbb az irodalmi társa­ságok ki is vetettek magukból. Ó, bárgyú magyar türelem, mikor szakad el végre már fonalad? He­­rosztrátoszi csoda, hogy egy ilyen, sohsem vezek­­lett ember még vezérként nyithassa ki a száját ma­gyar földön. Minden más országban a közvélemény vihara elsöpörné őt. Lampérth Géza főtitkári jelentésében hódolt március 15-ike, Petőfi, Jókai és a márciusi ifjak em­lékének. Kozma Andor nagyhatású új költeményeit­ olvasta fel, azután József Ferenc kir. herceg székfog­lalója következett „Részletek a Kolumbus című drá­mából“ címmel. Bevezető szavaiban a következőket mondta: -‚­ Szemelvényeket mutatok be székfoglalómból, ennek a témája Kolumbus. Az ő utazása a semmibe, az ismeretlenbe és alakja úgy áll előttem, mint a nagy ismeretlennek a megkísértője, mint a sorsnak bátor kihívója. Miért választottam épen az ő szemé­lyét? Mert ő a középkor és újkor küszöbén álló nagy küzdőszellem, a mindenkitől félreértett, a mindenki­től kigúnyolt, aki végigkilincselte egész Spanyolor­szág minden hivatalát, beleőszült ebbe a kilincselésbe és végre egy ferencrendi atya megértő szíve révén eljut Izabella királynéhoz, aki világraszóló nagy ter­­vét megérti. Végre három rozoga hajót adnak neki és nagyrészt kalandorokkal lesz körülvéve, ezekkel a megtört exisztenciákkal indul a végtelennek. A vég­telennek indulni annyi, mint a lehetetlen megkisér­­tése. A lehetetlenből pedig lett föld és lett világ­kultúra. — Kolumbusnak sorsa annyira megragadó és a magyarságot példázza. Mi magyarok is, ma a lehe­tetlen előtt állunk, mindenki azt kiáltja felénk, ha élni akarunk, hogy lehetetlen, ha terjeszkedni aka­runk, hogy lehetetlen és ha igazságot akarunk, hogy az is lehetetlen. Kolumbust én a magyar szenvedés­­ből írtam, ki és magyar lelkem vágyaiból álm­odtam dffaj­anak hullámos csak Zfixa von­shampoon ad. 1 csomag 36 fillér 6­­­J 1 ' I / mosásra, eleg: szövetségének küldöttségei, a Bem apó Munkásegy­let, a Bem apó Takarékegylet és számos más egye­sület tagjai zászlóikkal Az ünnepélyt báró Ny­áry Albert nyitotta meg s ő leplezte le a plakettet, majd elhelyezte az egyesület koszorúját. Vitéz Falvay- Gyurián Dezső a Legionisták Társasága, Balázs Dá­niel pedig a diákszervezetek koszorúit helyezte el. Végül vitéz Magasházy László a Bem-tüzérezred ne­vében mondott beszédet, majd az egyes szervezetek tisztelegve vonultak el az emléktábla előtt. A Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete vasárnap este az Új Színházban tartotta meg ünnepélyét. Az ünnepi beszédet Urmánczy Nán­dor mondotta s idézte az irredenta tízparancsolatot. A beszéd után Bársony Aladár és a DEFHE tagjai Herczeg Ferenc alkalmi jelenetét adták elő, majd Zima Lajos Herczeg Ferenc „Vándordeák“ című mo­nológját mondta el. A „Hajnal Fiai“ című irredenta darab következett ezután, melynek ez volt a 25. elő­adása. A Székesfőváros Népművelési Bizottsága az egyes kerületek levenéti számára a tabáni temető­ben és a kerepesi temetőben rendezett hazafias ün­nepséget. A háborította tabáni temetőben a honvéd­­síroknál a budai kerületek leventéi ünnepelték már­cius 15-ét. Az I. kerületi tanítóképző zenekara haza­fias dalokat adott elő, majd a leventék szavaltak és Nagy Fermc tanítóképző intézeti igazgató mondott ünnepi beszédet, amelyben megemlékezett a hős honvédekről. A kerepesi temetőben több ünnepség is volt. A Petőfi-család sírjánál, a IV., és VII. kerületek leventéi jelentek meg Petőfi-versek hangzottak el és Németh Sándor tanítóképzőintézeti igazgató beszélt Petőfi Sándorról. Jókai Mór sírjánál a X. és VI. ke­rület leventéi ünnepeltek. Gyomlay László főgimná­­ziumi tanár emlékezett meg Kossuth Lajosról­ Batthyány Lajos mauzóleumánál a IX. kerület le­ventéi szavaltak és dr. Horváth Károly főgimná­zium­i tanár mondott beszédet, Görgey és Klapka sírjánál a VII. és VIII. kerület leventéi ünnepeltek és dr. Temesváry Győző tanár mondott ünnepi be­szédet Pekár Gyula ünnepi beszéde. 3

Next