Pesti Hírlap, 1931. május (53. évfolyam, 98-121. szám)
1931-05-01 / 98. szám
1931. május 1., péntek. PESTI HÍRLAP Rádióű mellékletünk újabb tökéletesítése. Nemrégiben a Pesti Hírlap olvasóit az a meglepetés érte, hogy tetemesen kibővült rádiót mellékletet találtak kedvenc lapjukban. A legnagyobb magyar olvasótábor ezt az úyítást nagy méltánylással és köszönettel fogadta. Most ennek az igen népszerű és jelentőségteljes mellékletünknek újabb tökéletesítését jelenthetjük be: a rádiómellékletnek mától, péntektől, kezdve új beosztást adtunk. Kevés ház van ma már, ahol nincs rádió. Az iskolásgyerek, amint elvégezte leckéjét, a háziaszszony, amint befejezte otthonának gondjait, a családapa, amint hivatalából, munkájából hazatért, leül a rádió mellé és megkezdődik a kirándulás az aether hullámtengerében. Most Bécset hallgatom, aztán Londont, majd Barcelonára vagyok kiváncsi, élvezem azt a szédítő hatalmat, amit ez a fantasztikus találmány a kezembe adott: hogy enyém egész Európa hangja, művészeinek minden produkciója, zenéje, operája, hangversenye, hírszolgálata, csak válogatnom kell köztük. Minden rádiós tudja, hogy ez a piűsorválogatás a legnagyobb gyönyörűség. A Pesti Hírlap ezt az élvezetet akarja még élvezetesebbé, még sokkal zavartalanabbá tenni, amikor új beosztást ad rádiómellékletének. Ennek az új beosztásnak titka az, hogy hihetetlenül megkönnyíti a különböző állomások különböző programmjaiban az eligazodást. Ebből az új beosztásból egyetlen szempillantás alatt tisztába jöhetek azzal, hogy hol mit találok a rádióhullámok rengetegében. Nem kell percekig kutatni, szürkén egybeolvadó betűk közt keresgélni; ebben az új beosztásban azonnal a szem elé ugrik az, amit keresek. Az új beosztás továbbra is napokra osztja a rádió birodalmát Ugyanannak a napnak a főcíme alatt megtalálja a rádiós az összes állomásokat, kimerítő műsorokkal együtt. Az állomások neve feltűnő, tehát már az állomást is azonnal meglelhetem. Az egyes állomásoknál szembeötlő a műsorok órabeosztása és egymástól elkülönítve találja az olvasó minden állomás minden egyes műsorszámát Tehát ennek a beosztásnak óriási előnye az, hogy egyrészt a napnak valamennyi állomását és valamennyi programmját egy helyen, áttekinthetően találhatom, másrészt egyugyanazon órának a műsorát is azonnal és áttekinthetően láthatom. Itthon és külföldön számtalan kísérlet történt, hogy a rádiósok műsoreligazodását hogyan lehetne a legjobban megkönnyíteni. Ez a megoldás, amelyet úttörőül hoz most a Pesti Hírlap, kétségtelenül a legjobb, a legvilágosabb, a legelmésebb. Örömmel nyújtjuk át olvasóinknak, azzal a biztos tudattal, hogy lényegesen jobbá, szebbé, tökéletesebbé tesszük ezáltal rádiózásukat. Ernszt miniszter a társadalombiztosításról, az orvoskérdésről és a nagy jövedelmekről. A kultuszminiszter és az igazságügyminiszter az Eckhardt Ferenc-ügyről. A képviselőház csütörtökön folytatta a népjóléti tárca költségvetésének tárgyalását. Rothenstein Mór a nyolcórás munkaidőt sürgette és szóvátette, hogy a Társadalombiztosító adminisztrációjában visszaélések vannak. (Propper Sándor: Lopnak! — Homonnay Tivadar: A maguk idejében talán nem fordult elő ilyesmi?) Homonnay Tivadar: A népjóléti tárca kerete túlságosan szűk. Túlzottak a Társadalombiztosító elleni vádak. Propper Sándor: Szóval falazni kell a tolvajoknak! (Nagy zaj. Az elnök rendreutasítja.) Homonnay Tivadar: Ezt a vádat undorral viszszautasítom. (Nagy zaj.) Nem tudja, mi van a deficittel. (Fábián Béla: A fődeficit az, hogy tönkretették az iparosokat és a kereskedőket.) Farkas Tibor szóvátette, hogy a népjóléti tárcát sok esetben igénybe vették kortescélokra. ígérgetések történtek kórházépítésre, továbbá a választásokkal kapcsolatban ruhasegélyekre. Vannak olyan álláspontok, hogyha a vörös szovjet ellen sorompóba akarunk lépni, akkor erkölcsi értékekre kell hivatkozni. Ennek az álláspontnak a helyességét, sajnos, csak elméletben ismerik el. Nem tartja megnyugtatónak, hogy a folyamatban levő vizsgálat a népjóléti minisztériumban oly soká húzódik. Súlyosabb dolgokról beszélnek, mint amiket Fábián Béla itt előhozott. A mátrai szanatórium építésénél kétmilliós hiteltúllépés történt. Egyszerű kórházakat építsenek, ne kórházpalotákat. A Társadalombiztosítónál a késedelmi kamatot leszállították 24-ről 12-re, de ez még mindig uzsorakamat, mert a bankkamatláb 5,5 százalék. Fitz Artur betegsegítő intézményt sürgetett a tisztviselők számára. Pakets József azt a szörnyű pusztulást emelte ki, amely Magyarország mai gyermeknemzedékében mutatkozik .Az erkölcsileg züllött gyermekek lelki gondozására kevés történik. Fiatalkorú sihederek rabolnak, gyilkolnak, a legszörnyűbb rémdrámákat hajtják végre. A Gubacsi-úti postarablók, a kalapácsos gyilkos, a cukrosleány gyilkosa, mind fiatalkorú bűnözők, a háborús generáció elzüllöttjei. Budapesten tízszer annyi a züllött gyermek, mint a nyolcszor akkora Londonban. Évente 25 ezer csavargó gyermeket produkál a főváros. A hadikölcsön valorizációját nem lehet koldusalamizsnával elintézni. Csináljanak katasztert és kezdjék meg a valorizációt. Négy és félmilliárd értékű hadikölcsön van magyar kézben. Évi húszmillió pengővel meg lehetne kezdeni a kamatozást és ez a kötvényeket maga értékelné fel. Meskó Zoltán a mezőgazdasági munkásbiztosítást sürgette. Csökkenteni kell a Társadalombiztosító tisztviseli létszámát. Több pontosságot kiván 'az intézettől Amíg Budapesten nem tud az orvosi egy része megélni, addig a falvakon nincs orvos,tűrhetetlen, hogy perzsabundás hölgyek ingyenes kezelést vegyenek igénybe a klinikákon. Peyer Károly szóvátette, hogy hat-nyolc pengős ügyekben három-négy bírósági tárgyalás is van a Társadalombiztosítónál. Az intézet taglétszáma 70 . Epe- és májbetegségeknél, epekő és sárgaság eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserűvíz a hasiszervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókúra különösen hatásos, ha a Ferenc József vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyomorra isszuk. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható, ezerrel csökkent, ezzel szemben a tisztviselői létszám ma is a régi. Jószágigazgatókat, szolgabírákat, forgalmiadó-ellenőröket helyeznek el befolyásos protektorok a Társadalombiztosítónál. A miniszter a legélesebb ellenállással fogja szemben találni magát, ha a Társadalombiztosító szolgáltatásait le akarja számtani. Pintér László a magántulajdon szociális kötelezettségeiről beszélt. Jézus nem kárhoztatta a tőkét, mi sem kárhoztatjuk, — úgymond — csak azt kívánjuk, hogy a tőke az emberiség általános javát szolgálja. A most tapasztalható önzés előőrse lehet a bolsevizmusnak. Lázár Miklós szerint a mai költségvetési keretek között a népjóléti kormány munkássága alig több, mint a nyomorúság tengerét kanállal kimerni. Elismeri, hogy Ernszt miniszter nem vonul vissza a bürokrácia elefántcsonttornyába, mint, annyian mások. A hadirokkantak sorsa ma reménytelenebb, mint, évek előtt. Követelte, hogy azok a hadikölcsönjegyzők is segélyhez jussanak, akik ötezer koronán alul jegyeztek. Artézi kutakat, kért Tárcai, Monok, Rátka, Mád, Zombor, Tokaj és Tállya községek számára. Az orvosi hivatást elüzemesítették, ami még a műveltebbeket is a kuruzslás karjaiba kergette. Az orvosi társadalom nagy részét a kötött rendszer diurnistákká, Sanyarú rendelekké tette. A kötött orvosi rendszer és gyógyítóhivatalnoki orvosi rendszer Magyarországon kívül csak egy olyan országban van, amelyet méltatlannak tart Magyarországgal egy sorban említeni. (Hegymegi Kiss Pál: Szovjetoroszország!) Báró Kray István a népjóléti minisztériumban történt szabálytalanságokat tette szóvá. A minisztérium tisztviselőkarának túlnyomó többsége nemcsak kötelességét teljesíti, de azon túlmenően is végzi hivatását. A krisztusi evangélium alapján követeli a szociális igények kielégítését. Szabálytalanságok a Gyermekvédő Ligánál Hegymegi-Kiss Pál nagyrabecsüléssel van a miniszter személye iránt, akinek puritánsága közismert. Felhívta figyelmét egy miskolci orvosi kinevezésre, amely a nepotizmus túltengése. Sürgette a munkaalkalmak teremtését és gondoskodást kért arról, hogy a közmunkáknál fényűző költekezések ne történhessenek. 1924-ig a Gyermekvédő Liga megoldotta a gyermekvédelem problémáját. Gyönyörű volt az intézmény, amikor 1906-ban megkezdte működését. 1924-ben Albrecht kir. herceg és helyettese, Huszár Gyula, vették át a Liga vezetését, akkor 19 viruló intézménye volt és a külföldi utaztatási akciókat csinálták. A minisztérium a kormányzó-elnök személyére való tekintettel olyan szerződést kötött, amelynek alapján a Liga átveszi a hadiárvák gondozását. Az igazságügyminisztérium átadta a javításra szoruló gyermekek, a kereskedelmi minisztérium az iparostanuló otthonban lévő gyermekek nevelését, ami jelentős államsegéllyel járt. Ehhez járul a gyermeknap jövedelme, évente kb. 150 ezer pengő, a szeretetbélyegek, tagsági díjak, adományok, a főváros segélye stb. Ilyen hatalmas jövedelemmel a Liga célját meg kellett volna oldani. Nyíltan vádat emel a két ellenőrző főhatóság, a belügyminisztérium és a népjóléti minisztérium ellen, hogy az ellenőrzést nem teljesítették, furcsán és elkésetten teljesítették. Az intézménynél diktatórikus alapon történtek az intézkedések az alapszabályok ellenére. Az igazgatóságban olyanok is ültek, akik a Ligának nem tagjai. Arról nem is beszél, hogy az akció révén egyes miniszterifőtisztviselők és családtagjaik hányszor utaztak Hollandiába. 1926-ban a népjóléti miniszter , m a budai oldal gyöngye Gróf Károlyi Imre házhelyparcellázása Látogassa meg Érdligetet! Közel nyolcvanezer gyümölcsfa virágdíszben! A Székesfőváros közvetlen környékének legszebb, legkívánatosabb települőhelye. Addig is, míg személyesen tekinti meg Érdligetet, kérje ingyenes képes ismertetőnket, mely értékes szaktanácsokat és gyakorlati útmutatásokat tartalmaz. Ingyen autóbuszaink oda-vissza I. kerület, Budafoki út 71. alól (Horthy Miklós körtér közelében) közlekednek- Indulás május 1-én délelőtt 10-kor és délután 3-kor, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 9 és V211-kor, délután 2 és 124-kor. Városi iroda: Budapest, VII, Rákócziút 24. Telefon: József 423—22. (Csak hétköznapokon) I. Páratlanul kedvező közlekedés: MÁV, Déli vasut, balatoni műút, HÉV. Ez utóbbi Nagytétényig közlekedik, de a töltés Érdligetig ki van építve. — Napi 76 vonat odavissza. — Havi kártya 8.80 P, köztisztviselőknek ennek a fele. — Négy vasúti megállóhely magán a telepen. II. Ideális klimatikus és talajviszonyok. Északróll erdős dombok, délről a Duna határolják Érdligetet Teljesen pormentes vidék, nagy inszoláció. Kitűnő űszelevényföld, mely kertészkedésre, baromfitenyésztésre különösen alkalmas. Végig dushozamu nemes és fajtaazonos gyümölcsfákkal beültetve. Több mint nyolcvan telken spárgaültetvény, közel 100 telken füge-terrasz. III. Kifogástalan ivóvíz. Vilamosvilágítás már bevezetve. Modern úthálózat, teljesen kiépítve, hatalmas közterek és parkok. Hetvenötezer négyzetméteres ligetben játszóterek, sportpályák, óriási strandfürdő. IV. Rendkívül előnyös építési viszonyok Két téglagyár, homok-, kő- és kavicsbánya helyben. 7 építőanyagkereskedés Érdliget különböző kerületeiben. Építési kötelezettség nincsen. V. A vételár 4 év alatt, negyvennyolc havi részletben törleszthető. Egy havi részlet a telek fekvése és nagysága szerint 18 pengőtől 50 pengőig kamattal együtt.