Pesti Hírlap, 1931. október (53. évfolyam, 222-248. szám)
1931-10-01 / 222. szám
1931. október 1., csütörtök. PESTI HÍRLAP A kínai külügyminiszter lemondott London, szept. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Dr. Wang kínai külügyminiszter, aki néhány nappal ezelőtti merénylet alkalmával súlyosan megsebesült, lemondott állásáról. Utódjává dr. Sze Alfréd londoni kínai követet nevezték ki, ki jelenleg a Népszövetségen képviselte Kínát Kínai csapatok vérfürdőt rendeztek koreai telepesek között. London, szept. 30. (A Pesti Hírlap tudósító-jának távirata.) A japán lapok roukdeni jelentése szerint Mukdentől hetven mérföldnyire északkeletre, kínai csapatok koreai telepeseket támadtak meg, házaikat szétrombolták és nagy vérfürdőt rendeztek. A menekültek előadása szerint négyszáz koreait megöltek. Honja japán tábornok, akitől segítséget kértek, csapatokat és repülőgépeket küldött a vérengzések színhelyére „SZŐNYEGHÁZ“ FELOSZLIK! Rákóczi-út 40. 30—50°/o-kal olcsóbban adjuk el raktárunkat, mert pénzre van szükségünk és a helyiséget el kell hagynunk. 300x300 Bouklé szőnyeg 300x300 Brüsseli szőnyeg 303x300 Marhaszőr Bouklé 63 cm. erős futószőnyeg . 90 cm. erős futószőnyeg . p 42.— p 33— p 63.— p 1.25 p 1.90 300x300 Gyapjú Axminster . p100.— Selyemfényű mokett díván* ■ ____ terítő.........................................P 50.-----Selyemfényű mokett asztal* A_ terítő.........................................P 2.■ p 7.50 p 1.20 Gyönyörű Storok . . P 100 cm. csipkefüggöny Maradékok, hibás, visszamaradt áruk elképzelhetetlenül olcsón. A, Külföldi szenet csak engedéllyel lehet behozni Nem kell tartani a szén drágulásától, — mondja Kenéz kereskedelmi miniszter. Biztosítva van az olszág szénszükséglete. Az országos 33-as bizottság szerdán ülést tartott és a szénszükséglet zavartalan ellátásáról szóló rendeletét tárgyalta. A rendeletben a kormány a kőszén, barnaszén, brikett és koksz behozatalát engedélyhez köti, a szénellátás irányítására miniszteri biztost Akit és minden visszaélést kihágásnak minősít, amely két hónapig terjedő elzárással és 8000 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. Az engedély nélkül behozott szén elkobozható. Temesvári Imre előadó hangsúlyozta, hogy a kormány minden erejével meg fogja akadályozni a szénárak felemelését. A háztartási szénellátásban semmiféle korlátozás nem lesz. Kenéz Béla kereskedelmi miniszter rámutatott arra, hogy 1930-ban 88.000 vagon külföldi szenet és 38.000 vagón külföldi kokszot hoztunk be. Ezt a helyzetet tovább fenntartani lehetetlen. A hazai szén többtermelésének a fokozását szénbányáink vállalták körülbelül 278 vagon mennyiségben. Ez a többtermelés már meg is indult s ezenfelül Tatán napi harmincöt vagón és Pécsett öt vagon brikettet termelnek, a MÁV mozdonyszenének kirostálása pedig hatvan vágón durva széntöbbletet ad. A minőségi pótlás nem egészen tökéletes, bizonyos kényelmetlenséggel jár, mint például a többszöri tüzelés, a gyakori, hamukiszedés, másrészt azonban a közönség is idegenkedik a hazai széntől. Ez az idegenkedés jórészt indokolatlan-és főleg onnan származik, hogy a közönség a magyar szénnel bánni nem tud és hogy nem megfelelő kályhákat használ. Vannak azonban olyan magyar kályhák, amelyek nemcsak a magyar szenet, de még a legsilányabb lignitet is tökéletesen égetik el. Gondoskodni kíván arról, hogy ezeket a kályhákat csekély béröszszegért vagy csupán bizonyos fajta szenek kötelező vásárlása ellenében a szegényebb háztartások is megszerezhessék. A fűtés megfelelő módjának szemléltetésére pedig a legközelebbi napokban kiállítást rendez. A hazai széntermelés fokozása 4700 munkásnak, családtagjaikkal együtt 16.000 embernek ad kenyeret. A rendelettel az elmondott nagy célokat kívánja szolgálni, de egyáltalán nincs szándékában a kötött széngazdálkodásra áttérni. Erre nem is volna szükség, mert a fogyasztás szükséglete teljes mértékben fedezve van, úgyhogy a rendeletben tervezett szankciók inkább csak intelmek, amelyek a tömegcikkek forgalombahozatalánál esetleg felmerülő viszszaéléseknek akarják elejét venni. Báró Szterényi József szerint a tervezett tilalmi rendelkezés beleütközik a fennálló kereskedelmi szerződésekbe és esetleg retorziókra ad alkalmat, másrészt megnehezítheti újabb kereskedelmi szerződések kötését. Indítványozza, hogy a behozatalnak engedélyhez való kötése csak a devizakorlátozás tartamára történjék. A hazai szénnel való háztartási tüzeléshez külön fűtőberendezések szükségesek, minden ellenkező állítás csak elméleti alapon nyugszik. Garanciákat kér arra, hogy ezen a téren nem fognak visszaélések előfordulni. Vállalkozzanak a bányák a fűtőberendezésekre is, így könnyebb lesz az ellenőrzés. Schandl Károly a hazai tűzifatermelés fokozását kérte, Orffy Imre után Nagy Emil elfogadja a rendeletét, még ha ezért a külföldi érdekkörök meg is neheztelnek. Elég volt abból a kifelé szóló finom gavallérkodásból, amiért semmi ellenszolgáltatást sem kaptunk. Legyünk csak kíméletlenek, ezzel többre megyünk. De azután a kormány ne finomkodjék befelé, sem az itteni hatalmas érdekkörökkel szemben. Csak úgy fogadja el a rendelettervezetet, ha a hazai szén jóval olcsóbb lesz, mint a külföldi Ha a hatalmas széntermelő körökkel szemben gyönge lesz a kormány, akkor ezzel a rendelettel csak fél munkát végzett. Önzés a külföldi hatalmasokkal szemben és kíméletlen erély bent is, ebben a szellemben meg lehet menteni az országot, de ha nem térünk rá új ösvényekre, hanem mindig fél uton maradunk, akkor el fogunk pusztulni. Rubinek István garanciát kér arra, hogy a belföldi széntermelés fokozása a hazai szénárak lényeges csökkenését fogja eredményezni. Csizmadia András aggodalmát fejezte ki a szénárak emelkedése tekintetében, mert az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a behozatali korlátozásokat a vállalatok ez árak emelésére használnák föl (‘'borint'fenc szükségesnek tartja, hogy a devizaellátás kérdésével mielőbb foglalkozzék a bizottság, mert lehetetlen, hogy devizanehézségek miatt iparágakállhassanak; nagy gazdasági értékek és munkásérdekek forognak itt kockán. A javaslathoz szólva hangoztatta, hogy a jelenlegi körülmények között elfogadja a forgalom megkötését, minthogy a rendelkezésre álló devizákat elsősorban a termelés szolgálatába kell állítani. Az itthon előállítható nyersanyagokért nem szabad pénzt külföldre kivinni. A javaslat hatnapos munkahetet biztosít a már évek óta csak szünnapokkal dolgozó magyar bányáknak. Ezután általánosságban foglalkozott a szénbányászat kérdésével. Ismertette az egyes külföldi államok szénbányászatának helyzetét és foglalkozott azokkal a törekvésekkel, amelyek a világ széntermelésének kartellrozását igyekeznek biztosítani. Utalt e tekintetben a berlini megállapodásokra s hangoztatja, hogy ezeket a világ gazdasági jövőjének kialakulása szempontjából nagyon reményteljeseknek tartja. Meg van győződve arról, hogy a szénbányák az új helyzetet árdrágításra felhasználni nem fogják. Az ellátás lebonyolításánál a kereskedelem eddigi szerveit igénybe kell venni. Meg van győződve arról, hogy a kinevezendő miniszteri biztos az érdekeltekkel egyetértésben fennakadás nélkül oldja meg a szénellátás ügyét. Bíró Pál szerint a miniszteri biztos fő feladata a gyakorlatban éppen az lesz, hogy a hazai termelés érdekében nélkülözhetetlen minőségű szén behozatalát megkönnyítse. Wolff Károly csatlakozott a rendelettel szemben elhangzott aggodalmakhoz. Óva, inti a bányatulajdonosokat, hogy a kizárólagossági helyzetet az árak emelésével használják ki. A szénárak emelkedésével emelkednék a fővárosi üzemek rezsiköltsége, ezt pedig el kell kerülni. Gróf Esterházy Móric arra az esetre, ha a tüzifakérdést is bevonják a javaslatba, kérte a legális kereskedelem és az erdőtulajdonosok meghallgatását. Kenéz Béla miniszter hangsúlyozta, hogy a rendelettel kapcsolatban kötött gazdálkodásról nem lehet szó, mert a fogyasztás és a belső forgalom tekintetében semmiféle korlátozó intézkedés nincs tervezve. Nincs semmi okunk retorziótól félni, sőt ellenkezőleg, az várható, hogy a szénbehozatal megengedése ellenében kivitelünk terén kompenzációkat érhetünk el s erre törekednünk is kell. A belföldi szén drágulásától nem kell tartani, éppen a széndrágítási törekvések elhárítására van szükség a miniszteri biztosra. A tűzifa kérdésében a kereskedelmi szerződések alapján végbemenő import biztosítani fogja a szükséglet egy részét, a belföldi kitermelés liberális szabályozása pedig pótolni fogja a hiányokat és biztosítja a kitermeléshez fűződő gazdasági és szociális érdekeket. A rendeletet éppen a közönség megnyugtatása céljából adják ki, hogy a közönség lássa, hogy minden meg fog történni a fogyasztási érdekek védelmére és sem árdrágulás, sem a szénért való sorbanál- Iris nem fenyeget. Ivády Béla földművelésügyi miniszter a fakitermelés kérdéséről szólva, hangsúlyozta, hogy az ország faszükséglete 275.000 vagon, ebből körülbelül 165.000 vagont képes biztosítani a magyar termelés, tehát mintegy 110.000 vagon külföldi fát kell behoznunk. Úgy a külkereskedelmi mérleg, mint a valutáris szempont azt kívánja, hogy itthon minél többet termeljünk. Ezt elérjük, ha túlhasználatot engedünk a nehéz időkre való tekintettel és ezt szétosztjuk a vágásfordulókra. Szterényi József Chorin Ferenc felszólalásával szemben ragaszkodik az áremelés elleni intézkedésekhez s rámutat arra, hogy nálunk a trénárak a legdrágább termelési költségekkel dolgozó bányák szerint alakulnak. Meggyőződése szerint a textilgyárak állítólagos üzembeszüntetésének híre csak vaklárma lehet. Nem lehet arról szó, hogy a pénzintézetek külföldi devizaköveteléseit az ipar devizaszükségletének kielégítésére igénybe vegyék, mert az ilyen külföldi devizakövetelések felett ma már a Nemzeti Bank rendelkezik. Elfogadták Szterényinek azt az indítványát, hogy a rendelet korlátozó intézkedései csak a devizaforgalom korlátozásának tartamára és arra való hivatkozással lépnek életbe. Végül a szöveget úgy egészítették ki, hogy a rendelet kiadása nemcsak a szénellátás érdekében, hanem a lakosságnak az indokolatlan árdrágítással szemben való megvédése érdekében történik. A bizottság csütörtökön folytatja tanácskozásait és megkezdi a vitát Ivády Béla földmivelésügyi miniszternek a mezőgazdasági kivitel ügyében elmondott expozéjáról. _________ Megjelent a szén rendelet. A Budapesti Közlöny csütörtöki száma közli a kormány rendeletét a szénellátás ügyében. A rendelet szerint — mint ismeretes — kőszenet, barnaszenet, brikettet és kokszot Magyarország területére a külföldi fizetési esszközök forgalmának korlátozása alatt csak a kereskedelmi miniszter engedélyével szabad, behozni. A minisztertanács felhatalmazza a kereskedelmi minisztert, hogy e termékekkel való ellátás, valamint a fogyasztóknak az árak indokolatlan emelése ellen való megvédése érdekében szükséges rendelkezéseket megtegye. A rendelet megszegőit pénzbüntetéssel és két hónapig terjedhető elzárással büntetik. A kereskedelmi miniszter a szénellátás tárgyában kiadott rendeletben foglalt felhatalmazás alapján Tóth Tibor MÁV felügyelőtszénellátási miniszteri biztossá nevezte ki. Törvényjavaslat készül az uzsora-bankkamat ellen. A Keresztény Gazdasági Párt szerdán este értekezletet tartott, amelyen gróf Hunyady Ferenc javaslatot terjesztett elő, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál állapítsák meg az igazgatók jövedelmét és hogy a társaságok felbonthassák az életfogytiglanra szóló főtisztviselői szerződéseket. Báró Kray István az agglegény adó bevezetését kívánta. Buday Dezső szóvátette, hogy a bevallottan többszázezer pengő évi jövedelemmel rendelkezők 4—500 pengővel járulnak hozzá az insegakcióhoz. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök kijelentette, hogy a közbiztonság fenntartására szigorú preventív intézkedéseket tett a kormány, aggodalomra semmi ok sincsen. Mindent elkövet, hogy az ínséget és az ezzel járó elégedetlenséget levezesse. Nagy átfogó programot várnak a kormánytól. Az államkincstár mai helyzetében, ahol semmi fedezet nincsen nagyobb dolgok keresztülvitelére, ilyen program kidolgozása teljesen meddő maradna. Gazdasági téren nem tehet mást a kormány, mint hogy előmozdítja a kivitelt és csökkenti a behozatalt. Aggodalmakat hallott, hogy a hatmillió méter mázsa búzát csakugyan kivihetjük-e. Megnyugtathat, hogy ebből már 1,4 millió kiment. Sok szó esik állandóan az úgynevezett valutasikerekről. Egyik tünete ennek a tőkevagyonnak az országból való kimenekülése. Igen nagy pénzügyi eredményt az erre vonatkozó kormányrendelettől bajosan várhatunk. Ide tartozik a jövedelmi adóalap részbeni eltitkolása és — ami a legnagyobb — az adó nemfizetés. Itt súlyos mulasztás terheli a lakosság egy jó részét és a régebbi kormányokat is, amelyek módot nyújtottak arra, hogy az adóhátralékok enynyire felgyűljenek. Százötvenmillió az államháztartás deficitje. Ezzel szemben 230 millió pengő adóhátralék van. Azok ellen, akik tudnak fizetni, szigorúan fognak eljárni. A nagy fizetésekre, az összeférhetetlensére és az uzsora-bankkamatokra vonatkozóan a törvényjavaslatok munkában vannak. A parlament elsősorban ezeket fogja tárgyalni. Kér mindenkit, hogy a rémhírterjesztés ellen a legerősebb és legmeggyőzőbb propagandával lépjenek fel. — Epekő, vesekő- és hólyagkőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában és köszvényben szenvednek, a természetes ,,Ferenc József“ keserűvíz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapán megállapította, hogy a Ferenc József víz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért prostatabetegségeknél is ajánlják. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban és fűszerüzletekben kapható. 3 TÉL 4HUNGÁRIÁBAN HUNG Ha otthoni kényelemben háztartási gondok nélkül a város szívében óhajtja tölteni a telet, vegye igénybe a ÁRIA SZÁLLODA 12350 kedvezményes téli hónapos szobáit.