Pesti Hirlap, 1932. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

2 Németország elfogadta Anglia javaslatát Lausanne-ra vonatkozólag. Berlin, dec. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Sir Horace P­umbold angol nagykövet csü­törtökön ismét megjelent a német külügyminiszté­­rium­ban, ahol Balon államtitkár képviseletében dr. Klauss minisztériumi igazgató fogadta. Dr. Gauss kö­zölte a nagykövettel, hogy a német kormány hozzá­járult az angol kormánynak ahhoz a javaslatához, mely szerint Lausanneban tartsák meg a nagy nem­zetközi jóvátételt kormány­konferenciát. E nyilatko­zat alapján az angol kormány most összeköttetésbe fog lépni a svájci kormánnyal és szét fogja küldeni a konferenciára szóló formális meghívókat. A kon­ferencia megkezdésének idejét az angol kormány, mint már jelentettük, január 16-ra szeretné kitűzni, abban a feltevésben, hogy addigr véget ér a Berlin­ben most ülésező és a német kölcsönök meghosszab­bításáról tárgyaló bankárkonferencia. Ma is meg­erősítik azt a hírt, hogy az Egyesült Államok hiva­talosan nem képviseltetik magukat a nemzetközi jóvátételi konferencián. Olaszország is elfogadta a javaslatot. Róma, dec. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az olasz kormány elfogadta azt az angol indítványt, hogy a jóvátételi értekezletet január 18-iki kezdettel Lausanneban tartják meg. Dr. Cratz Gusztáv Belgrádban. Belgrád, dec. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Jól értesült politikai körökben úgy tudják, hogy dr. G­ratz Gusztáv volt magyar külügyminiszter teljesen rangrejtve két napot töltött Belgrád­ban, ahonnan csütörtök délben utazott vissza Budapestre. Marinkovics külügyminiszter távollétében dr. Kuma­­nich miniszter fogadta dr. Gratzot, aki a jugoszláv gazdasági élet vezetőivel is megbeszéléseket folytatott. A belgrádi magyar követség Grátz tiszteletére vacso­rát adott, amelyen több előkelő jugoszláv politikus és a gazdasági élet kiválóságai is résztvettek. Hír sze­rint dr. Gratznak az volt a nemhivatalos jellegű meg­bízása, hogy az irányadó jugoszláv körökben tájéko­zódjék egy jugoszláv-magyar közeledés eshetőségeiről és hogy megismerje azt az álláspontot, amelyet Jugo­szlávia a középeurópai gazdasági blokk tervével szemben elfoglal. A szovjet nem akar Párizsban tárgyalni a románokkal. Bukarest, dec. 31. Ma reggel érkezett meg Bu­karestbe a szovjet válasza a román kormánynak a megnemtámadási szerződésre vonatkozó tárgyalásai­ra. A szovjet a válaszban ,a leghatározottabban visz­­szautasítja azt, hogy Párizsban tárgyaljanak e kér­désről és arra kéri Romániát, hogy ne zárkózzék el attól, hogy a tárgyalások színhelye Moszkva legyen. A román kormány válaszában elvileg elfogadja a szovjet által javasolt tárgyalási időpontul január második felét, viszont határozott választ kér arra, hajlandó-e a szovjet a tárgyalások színhelyéül tigrít elfogadni. A válasz hangsúlyozta még, hogy Romá­nia a szerződés megkötésének sikere érdekében elvi­leg nem zárkózik el az elől sem, hogy a tárgyaláso­kat e kérdésben Moszkvában folytassák. Gabinak valami lobbant a tekintetében. •— Nem vagyok gyáva! — nézett velem far­kasszemet. Lina arcán valósággal tüzelt a pir. Csípőre tett kézzel, kihívóan nézett bennünket. — Üsd meg! — biztatott. Nem mozdultam. Lina várt pillanatig, akkor Gabihez fordult:­­J­­üsd meg akkor te. Gabi szó nélkül hátrarántotta a vállát és le­kent egy mellport. Nekiugrottam és átkaptam a derekát. Lezúdultunk a földre. Gabi karmolt, rú­gott, harapott, de én voltam az erősebb. Leszorí­tottam a karját és a mellére térdeltem. — Add meg magad, — lihegtem. — Nem adom! — sziszegte. — Akkor imádkozz, mert ütött az utolsó órád. Lina odalépett hozzánk: — öld meg . . . — mondta halk, elváltozott hangon. Gabi rátekintett, szeméből hirtelen könny csordult ki. Nem tudom, mit éreztem, de egyszerre hideg, eddig soha nem érzett kietlen fájdalom hasított át a szívemen. Elengedtem Gabit is. Fölemelkedtem. Lina csalódottan biggyesztette el a száját. — Akkor gyerünk haza. Leültem az árokpartra. Miért nem ütöttem meg Gabit, amikor legyőztem? Most megmutathat­tam volna nekik, ki vagyok, a rabszolgáimmá te­hettem volna őket? Miért nem hallgattam Linára? Fájó üresség kongott a szívemben. Úgy érez­tem, valamit elvettek tőlem, az ég sötétebb, a föld kihaltabb, a levegő nehezebb, mint amilyennek ed­dig én hittem. Miért biztatott Lina, hogy végezzek Góbival? Olyan árvának és szomorúnak éreztem maga­mat, hogy legszívesebben meghaltam volna. Lehajtottam a fejemet és ennyit mondottam csak: — Én nem hívom le Annácskát. Lina szó nélkül sarkon fordult és megindult. Már messzire járt, amikor megállott és visszakiál­tott Gabinak: — Nem jössz? Gabi habozott, de csak pillanatig, aztán hir­telen megugrott, aztán futott Lina után. Lina meg­várta, amíg odaért hozzá, akkor paszternákat kez­dett vágni az ujjával. — Gyáva! Gyáva! — kiáltotta felém. A földet néztem. Katicabogár ült az egyik fűszálon. A levegőben madarak szálltak, az égen hófehér bárányfelhők vitorláztak tovább láthatatlan szárnyaikon. Zengett a nyár és én nem éreztem többé az izét és illatát annak az ürömnek, amely eddig az egész lelkemet betöltötte. Nem tudom, meddig ültem az árok partján. Később, amikor föltekintettem, Annácska állott előttem. Kis babos ruhája volt rajta, csipkés kötény­kével. Koszorúba font szőke haját beezüstözte a napfény, buzavirágkék szemében és drága ajkán a boldog élet mennyei mosolya illatozott. — Mit csinálsz itt? — nézett a szemembe. Felemelkedtem. Vad fájdalom kiáltott a szí­vemben. Odaléptem hozzá. Éreztem, hogy rögtön eriva fakadok, s elöntött a forróság. — Miért árultad el Gabiékat? Hátralépett: — Én nem árultam el őket. —­ mondta alig á­llttahatóan.­­ — Nem te mondtad meg Rákos bognárnak, hogy lelőtték a galambját? — Nem. Én nem is tudom, hogy galambot jöttek. Éreztem, hogy a fülem körül lüktet a levegő. — Nem félsz, hogy leszámolok veled? Elsápadt. Rám emelte a tekintetét, aztán le­hajtotta a fejét. — Én nem bántottalak téged sohasem! ... — lehelte bús árvasággal. A torkom összeszorult. Előre léptem, hogy megüssem, de ebben a pillanatban megint fölnézett. A tekintetünk találkozott. — Nem félsz? — hajoltam egész közel az ar­cához. Nem szólt, csak nézett, hosszan, könnybebo­­rult tekintettel. Ajka reszketett. Várta, hogy meg­üssem. Aztán megfordult, csendes, nesztelen léptek­kel megindult a kertjük felé. Megvártam, amíg föl­ért a lépcsőre, akkor kiszakadt belőlem a kiáltás: —­ Annácska!? Visszafordult és megállott. — Szóltál? — Gyere . . . Mondani akarok valamit. Perc múlva megint ott állott előttem. — Itt vagyok ... — rebegte. A keze uitán nyúltam. — Gyere, elviszlek verebészni. Fölnézett rám: — Ugy­e nem versz meg? Nem versz meg engem soha? Megfogtam a kezét. — Nem . . . Soha nem verlek meg, Annácska. A nyakam ölelte át, én meg a derekát és en­gedtük, hogy a könny végigperegjen az arcunkon. Aztán nekivágtunk a rétnek, amely ezerhangu ,dalával giát integetett felénk. 1932. január 1., péntek. PESTI HÍRLAP A szerb börtönökben ártatlanul megkínzott magyarok. A belgrádi fogházban egyszerűen elteszik láb alól a megkínzott kémgyanús embereket. Szeged, december 31. A jugoszláv határon to­­lonc­ után áttették Fülöp Sándor 40 éves budapesti szerelőt és Horváth József tompás földműveslegényt. Mindketten annyira elgyötört és elcsigázott állapot­ban voltak, hogy a városi kórházban kellett elhe­lyezni őket, mert testüket sebek borították és járni is alig tudtak. Fülöp a­­ kórházban elmondotta, hogy ügynö­­kösködéssel foglalkozott, s mintegy fél évvel ezelőtt Mohács alatt tévedt át a szerb határon. Amikor a szerb járőr elfogta, pusztán a kézitáskájában talált szappan és pipere-cikkek alapján ráfogták, hogy magyar kém. Először Fehérmonostorra hurcolták, ahol egy Magyarországról jött szerb kémmel szem­besítették, s bár sohasem látta, a szerb kijelentette, hogy Budapestről ismeri mint veszedelmes magyar kémet. Erre egy hét múlva Belgrádba vitték, ahol az Uprava Policei egyik magánzárkájában emberte­lenül megkínozták és véresre verték, úgyhogy több­ször elájult. Mindezt azért tették, mert magyar tisztek fényképeit mutogatták azzal, hogy mondja meg, kik azok, ő azonban nem tudott felvilágosítást adni, mert nem ismerte őket. Pár nap múlva az úgynevezett Technicki Policer magánzárkájában he­lyezték el, ahová nemsokára bevittek még két ma­gyart, Szántó Mihály szegedi fiatalembert és Kutas Dezső budapesti szerelőt, akinek felesége és másfél éves kisfia is le volt tartóztatva. Mindnyájukat állí­­tólagos kémkedéssel gyanúsították. Fülöp elmon­dotta, hogy a közös cellából nap-nap után tűntek el kém­kedés ürügye alatt letartóztatott foglyok, akiket egy szerb őrmester kijelentése szerint, eltettek láb alól. Fülöp egy ideig egy zárkában volt egy Andrásy nevű pécsi fiatalemberrel és Arnstein budapesti fes­tővel. Fülöpöt végül Szabadkára toloncolták, ahol találkozott Mészáros kiskunhalasi kereskedővel, aki akkor már négy hónapja volt fogságban ugyancsak állítólagos kémkedés miatt. Horváth Józsefet Kelebiánál fogták el. Elmon­dotta, hogy addig verték puskatussal, amíg el nem ájult. Később Szabadkára vitték, de oly rossz állapot­ban volt, hogy kórházba kellett vinni. Amikor a kór­házból visszakerült a fegyházba, állandóan ütötték­­verték, végül pedig áttoloncolták. Úgy Horváthnak, mint Fülöpnek testét ma is nyílt sebek, véraláfutások és daganatok borítják. A legvadabb és legsötétebb szovjetrémségekkel vetekszik az a kép, melyet a jugoszláv területről át­tett szerencsétlen magyarok leírásából megismerünk. A szerbek magyar gyűlölettel párosult vad balkáni erkölcse termelhet ki csak ilyen vérlázító gyaláza­tosságokat. Hiába kísérelnék meg a szerb hatóságok, hogy azokat a borzalmakat, amelyeket a fogságba jutott magyarok elbeszéltek, letagadják. Ellenük bi­zonyít a határon átdobott két magyar ember össze­vert és megkínzott testén kívül számtalan hasonló esetnek a végeláthatatlan sorozata. A magyar kormánynak kötelessége, hogy eze­ket az eseteket valami módon az európai közvéle­mény elé terjessze, a belgrádi kormánytól pedig elég­tételt kérjen az ártatlan magyar állampolgárok meg­­kínzásáért Valamikor boldog békeidőben , azt mon­dották, hogyha valahol egy angol embernek a haja­­szála meggörbül, ott azonnal megjelennek az angol hadihajók. Magyarország gyenge kis ország. Jogai­nak védelmére nem rendelkezik az erőszak fegyve­reivel. Lehetetlen azonban, hogy a művelt nemzetek közössége érzéketlenül tűrje a szerb hatalmaskodás és szerb kegyetlenkedés fekélyét. Lehetetlen, hogy ne legyenek olyan erkölcsi fegyverek, amelyek a bel­grádi urakat megtanítják, hogy a huszadik század­ban nem lehet alkalmazni a legsötétebb középkor brutális és embertelen eszközeit. A román külügyminiszter prágai látogatása. Prága, dec. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Ghica román külügyminiszter feleségével együtt Benes meghívására január 19-ikén Prágába érkezik látogatóba. A látogatás magánjellegű, de nyilvánvaló, hogy összefüggésben áll Ghica belgrádi és varsói utazásaival. A román külügyminiszter jan. 21-ikén távozik Prágából. A nemzetközi lefegyverzési értekezlet előtt a kisantant külügyminiszterei Mon­­treuxben találkoznak, hogy együttes eljárásban álla­podjanak meg. Ismeretes, hogy a kisantant vezér­karai néhány héttel ezelőtt Prágában már megbeszé­lést tartottak a haditechnikai részletekről. Hír sze­rint Montreuxben arról is tárgyalni fognak, hogy Lengyelországgal közösen­ járjanak-e el a lefegyver­zés kérdésében, A román közvetítés révén az elvi meg­állapodás már megtörtént Lengyelországgal, és való­színű, hogy a román külügyminiszter január 8-iki varsói látogatásán ez is szóba kerül. A kisantant és Lengyelország a lefegyverzési értekezleten azt az álláspontot fogják képviselni, hogy a leszerelést az egyes államok különleges érdekeitől tegyék­ függővé. A kisantant értekezletén foglalkozni fognak a román­­­ orosz kérdéssel is, még­pedig azokkal a tárgyalások­kal kapcsolatban, amelyek Lengyelország és Orosz­ország között a támadást kizáró egyezmény ügyében folynak. Az indiai alkirály csak alkotmányjogi kérdésekről hajlandó tárgyalni Gandhival. London, dec. 31. Az indiai nacionalista kon­gresszus ma délután tárgyalta lord Willingdon al­király válaszát Gandhi táviratára. A választ nem tették közzé, de jólértesült körökben hangoztatják, hogy az alkirály hajlandó ugyan tanácskozni Gandhival alkotmányjogi kérdésekről, de nem haj­landó a statáriális rendeleteket hatályon kívül he­lyezni, sem pedig arról tárgyalni, hogy megsér­tette-e a kormány a Gandhi K K­win-féle fegyver­szüneti egyezményt.

Next