Pesti Hírlap, 1933. szeptember (55. évfolyam, 198-222. szám)
1933-09-01 / 198. szám
1933. szeptember 1., pBnfeE. ......... ^ ^ PESTI HÍRLAP ..... A Marienbadfian meggyilkolt menekült német egyetemi tanár politikai merénylet áldozata. Gyilkosa, egy német munkás, átszökött Németországba. Marienbad, aug. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Pesti Hírlap elsőnek jelentette, hogy Lessing Tivadar német emigráns egyetemi tanárt az éjszaka lakásán agyonlőtték. A borzalmas gyilkosság részleteit a hatóságok a következőképpen állapították meg: Lessing Tivadar tanár a Marienbadh határában, az erdőhöz egészen közel fekvő „Edelweiss-villában“ lakott. Szerdán este a harmadik emeleten levő lakásának egyik szobájában az asztalnál ült és tudományos munkán dolgozott. Rajta kívül más nem volt a szobában. Féltízkor a nyitott ablakon át két revolvergolyó süvített be a szobába. Az egyik golyó célt tévesztett, a másik azonban fején találta Lessinget és életveszélyesen megsebesítette. A golyó arcának balfelén hatolt be és tarkójának jobboldalán távozott. Amikor a revolverdörrenések hallatára a tudós felesége a szomszéd szobából rémülten benyitott férjéhez, fejjel az asztalra bukva, eszméletlenül találta meg. A tettes addigra elmenekült. Nyomban értesítették a mentőket, akik azután Lessing Tivadart háromnegyed tíz órakor beszállították a kórházba. Az orvosok nyomban műtétet hajtottak végre a szerencsétlen emberen, ez azonban már nem segített és Lessing tanár éjszaka egy órakor, anélkül, hogy egy pillanatra is visszanyerte volna eszméletét, kiszenvedett. A merénylet híre az éjszakára teljesen elcsendesedett fürdőhelyen futótűz gyanánt terjedt el. Az „Edelweiss“-villa környékét percek alatt embertömeg lepte el. Hamarosan kiérkezett az első rendőri bizottság is. Az első nyom egy létra volt, amelyet pontosan a tanár szobája alatt, az épület falához támasztva találtak meg. Nyilvánvaló volt, hogy a gyilkosnak ismernie kellett a helyi viszonyokat, miután tudta, hogy a tanár szobájának ablaka a lejtőn fekvő nyaraló hátsó frontjára nyílik és így létrával feljuthat a harmadik emeletre. Az éjszaka folyamán letartóztatott a rendőrség egy gépkocsivezetőt, akiről azt gyanította, hogy ő a tettes. Csütörtökre azonban kiderült, hogy ez a nyom hamis volt. A délelőtt folyamán megállapították az igazi tettes kilétét, hogy a hosszú létra, amelyet a gyilkos a nyaraló falának támasztott, a Marienbad közvetlen közelében levő Schanz község tűzoltóságáé. Alaposnak látszott az a gyanú, hogy a gyilkosságot Eckert Miksa 31 éves németországi születésű, schanzi illetőségű munkás követte el s ezt megerősíti az a körülmény, hogy Eckert a jelek szerint már át is síet kött Németországba. Eckert Miksa ismert vadorzó s egy támadás miatt az egeri bíróság egyszer már öthónapi fogházra ítélte. Az egyik tanú vallomása szerint Eckert körülbelül három nappal ezelőtt egy német birodalmi ember társaságában volt látható, akivel Lessing Tivadar tanárról beszélgetett. A létrához erősített kötél Eckerté volt. Még az éjszaka folyamán széleskörű nyomozást indítottak s ellenőrizték a határt. Nyilvánvaló, hogy politikai gyilkosság történt. Lessing tanár, akinek életét 11 éves korában oltotta ki a gyilkos golyó, politikailag exponált személyiség volt. Sok éven át a bölcsészet magántanára volt a hannoveri műegyetemen és régóta élénk politikai tevékenységet fejtett ki. A Prager Tagblattnak állandó németországi cikkírója volt. Amikor Hinderburgot 1924-ben első ízben jelölték a köztársaság elnökségére, Lessing a Prager Tagblatt hasábjain megtámadta Hindenburot. Ez a támadás, amelyet bizonyos körök sértőnek találtak, annak idején nagy feltűnést keltett s Lessingnek távoznia kellett tanszékéről. Hitler uralomra jutása után a volt egyetemi tanár helyzete teljesen tarthatatlanná vált Németországban, úgyhogy márciusban Csehországba utazott. Lessing, aki kikeresztelkedett zsidó volt,"néhány héttel ezelőtt a németországi zsidóüldözések miatti tiltakozása jeléül visszatért a zsidó hitre. Azt, hogy Lessing ellen Németországban politikai hajsza folyt, bizonyítja, hogy hannoveri lakását nemrégen teljesen földúlták. Lessing Marienbadhot választotta letelepedési helyéül. Egyike volt a németországi szociáldemokrata mozgalom legjobban képzett vezetőinek, az elmúlt hónapokban egész sor előadást tartott Csehországban a zsidók németországi helyzetéről. Csendőrkészültségek a német-cseh határon. Prága, aug. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A cseh lapok a legnagyobb felháborodással fogadják Lessing tanár meggyilkolását. A félhivatalos Prager Presse azt írja, hogy teljesen nyilvánvaló, kik a bűncselekmény értelmi szerzői. A cseh kormány, amely a kisebb határmenti csetepatékat udvariasan kezelte, a legerélyesebben fog eljárni, ha szükség lesz rá. A lap szerint Lessing temetésén, amely vasárnap lesz Marienbadban, nagyarányú szociáldemokrata tüntetések várhatók. Ugyanolyan tüntetésekre kell számítani a határmenti városokban is. A szociáldemokraták izgatottan várják a kormány intézkedéseit. Hangoztatják, hogy Német-csehországban rendet kell teremteni. A cseh nemzeti szocialista Telegraf azt írja, hogy Eckert az utóbbi időben gyakran járt el a nemzeti szocialista gyűlésekre. Valószínű, hogy az a hír bírta a gyilkosságra, hogy Lessing fejére négyezer márka vérdíjat tűztek ki. A Telegraf értesülése szerint a rendőrség Prágában is nyomoz. Több személyt kihallgattak és nincs kizárva, hogy letartóztatások is lesznek. Marienbadban csütörtökön délben két embert letartóztattak, de nevüket még nem közölték a nyilvánossággal. A központi kerületi hivatal ez alkalommal közli, hogy szeptember elsejétől kezdve megkezdik a cseh határon az úgynevezett csendőrségi készültségi osztagok biztosító munkájukat. A cionista nagygyűlés elnöke megemlékezett Lessing tanár haláláról Prága, aug. 31.(A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A nemzetközi cionista nagygyűlésen Mockin elnök megnyitójában emlékezett meg Lessing tanár haláláról. Lessing meggyilkolása — mondotta Mockin— rávilágít a zsidó népnek és azoknak a férfiaknak szomorú helyzetére, akik a zsidóság kebelében nemes eszmékért szállnak síkra. A nagygyűlés állva hallgatta meg a megemlékezést. Mockin felolvasta a határozati javaslatot, amely a nagygyűlés állásfoglalását tartalmazza az Arlosorov meggyilkolására vonatkozó okmányokra. A határozati javaslat szerint olyan vádak hangzottak el, hogy Palesztinában megfélemlítő eszközökkel dolgozó egyének működnek és ez a törekvés ellentétben van a zsidó erkölccsel. A nagygyűlés 179 szóval 70 ellen elfogadta a javaslatot és kimondta, hogy a végrehajtóbizottság Palesztinába vizsgálóbizottságot küld. A cionista nagygyűlés elnökségét csütörtökön Benes külügyminiszter fogadta. Rooseveli és Ford harca. Roosevelt petroleum-karter akar létesíteni állami felügyelet alatt. Veszélyben a szénipari munkakódex. New York, aug. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Azoknak a tárgyalásoknak során, amelyeket az Egyesült Államok kormánya a kőolajipar új munkaszabályzatáról folytat, nyilvánvalóvá vált Roosevelt elnöknek az a szándéka, hogy különös állami felügyelet alatt álló petrolum-kartelt akar létesíttetni. Roosevelt a petróleum-ipar tizenkét képviselőjéből álló bizottságot alakított, amely a belügyminiszter elnöklésével kidolgozza a kartel szabályzatát. Már Hoover elnöknek is gondot okoztak a kőolajiparban uralkodó zavaros állapotok, amelyek a túltermelés és az árakkal való versengés következtében támadtak. Hoover azonban nem volt elég erős ahhoz, hogy a kőolajiparban kierőszakolja a tervgazdaságot. A petróleum-mágnások bizottsága — hír szerint — a kőolajárak megállapításával is foglalkozik Roosevelt és Ford között tovább folyik a harc. A Reuter-iroda washingtoni jelentése szerint Ford számára mindössze két lehetőség van: vagy csatlakozik a gépkocsiipari munkakódexhez, vagy pedig külön kódexet kér a maga számára. Kém valószínű azonban, hogy követelését teljesítik. A szénipari munkakódexet is veszedelem fenyegeti, mert a bányatulajdonosok nem hajlandók elismerni a bányászok szakszervezetét. Mindenfelé a legnagyobb érdeklődéssel figyelik azt a harcot, amely a diktátori felhatalmazással rendelkező Roosevelt elnök és a nagytőke leghatalmasabb képviselői között megindult. Ostromállapot Új-Mexikóban. Santa Fé, aug. 31. Új-Mexikó állam kormányzója MacKinlay kerületére ostromállapotot rendelt el. A rendszabályra az adott okot, hogy a bányamunkások sztrájkja alkalmából zavargásokra került a sor, amelyek veszélyeztették Dallap város viz és áramszolgálatát. Árfolyamhanyatlások Párizsban. Párizs, aug. 31. Annak a washingtoni hírnek a hatása alatt, hogy az amerikai kormány az aranyalaphoz ragaszkodó európai államok pénzeinek bizonytalan jövőt jósol, a párizsi valutapiacon a holland forint, a svájci frank, a svéd korona és a norvég korona árfolyama jelentékenyen hanyatlott. A Németországból kiűzött zsidók a lipcsei vásár bojkottálására hívták fel a francia kereskedőket. Párizs, aug. 31. A Németországból menekült zsidók védelmi bizottsága kiáltványt tett közzé, amelyben felhív valamennyi francia kereskedőt és iparost, hogy bojkottálják a lipcsei nemzetközi vásárt és ehelyett inkább a szeptember első felében megnyitó bécsi nemzetközi vásárt támogassák. 3 . Lázár igazságügyminiszter a tisztviselői fizetésekről. Szentesről jelentik: Lázár Andor igazságügyminiszter Szentesen fogadta a csongrád megyei kisgazdák ötszáz tagú küldöttségét, amelynek kívánságait Pataky Imre terjesztette elő. Lázár igazságügyminiszter válaszában hangsúlyozta, hogy az idén hét-nyolcmillió métermázsával több búzánk termett, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy a legszegényebb földműves nép hét-nyolcszázezer métermázsával több gabonához jutott, mint a múlt évben. — A termelőket — folytatta a miniszter — súlyosan érinti, hogy az adó megállapítása független a termények értékétől. Ezzel a sérelemmel a kormánynak foglalkoznia kell. Ami a tisztviselői fizetéseket illeti, az állami szerkezet mai bonyolultsága mellett több tisztviselőnk van, mint amennyit rendesen meg tudnánk fizetni. Le kell tehát egyszerűsíteni az állami szervezetet, hogy kevesebbe kerüljön az adminisztráció és a megtartott tisztviselők rendes megélhetéshez jussanak. A tisztviselőknek rendes fizetést kell adni, mert rosszul fizetett tisztviselőkkel csak rossz kormányzatot lehet fönntartani, márpedig mi nem akarunk balkáni színvonalra süllyedni. Teljesen megokolatlan, hogy egyes iparcikkek ára lényegesen nagyobb nálunk a világpiaci árnál, bár a trianoni Magyarországnak bizonyos nyersanyagokat külföldről kell hozatnia. A kormánynak az a feladata, hogy a külföldi értékesítés megszervezésével igyekezzék kivonni a fölöslegeket a belföldi piacról, továbbá a vámtörvény olyan alkalmazására kell törekednie amely a mezőgazdasági és ipari árkülönbözetet elviselhetővé teszi. Az adózás terén olyan megoldás szükséges, hogy a gazda teljesíthesse köztartozásait anélkül, hogy tönkremenjen. Az osztrák hadsereg növelése egyszeri rendkívüli intézkedés. Párizs, aug. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Petit Parisien értesülése szerint az osztrák kormány szerdán Londonban, Párizsban és Rómában, valamint a kisantant fővárosaiban ismét határozottan kijelentette, hogy az osztrák hadseregnek 8000 emberrel tervezett növelése csuspán egyszeri rendkívüli intézkedés, amely legfeljebb egy esztendőre szól. A francia külügyminisztériumban hír szerint úgy vélekednek, hogy Ausztria, minthogy mostani hadserege nem éri el a békeszerződésben engedélyezett 30.000 főnyi létszámot, hadseregét külön eljárás és a békeszerződést aláíró hatalmak beleegyezése nélkül is megszaporíthatta volna. A Matin rámutat arra, hogy ebben a kérdésben Németországot, noha a négyhatalmi szerződés egyik aláírója, nem kérdezték meg. Az Ere Nouvelle, az innsbrucki fogolyszöktetés alkalmából rámutat arra, hogy milyen kis mértékben lehet Németország lojalitásában megbízni. Franciaországnak a történtek után Genfben a maiaknál komolyabb biztosítékokat kellene követelnie Az innsbrucki eset súlyos intelem abban az irányban, hogy milyen sürgős volna a népszövetségi rendőrség megszervezése. A Lahusen-fivérek bűnügye Bréma, aug. 31. A Lahusen-per tárgyalásának harmadik napján Lahusen Heinz kiegészítette fivére vallomását. A vállalat bukását még ma sem tudja megérteni. Pénzügyi okok nem idézhették elő, mert a Nordwelle-vállalatnak a brémai Hansa Bank tízmilliós hitelén kívül további jelentős anyagi eszközei állottak rendelkezéseire. Müllershausen államtanácsos annak idején azt mondotta neki, hogy szerinte az egész Nordwelle-ügy nem más, mint a Danat Bank szanálása. A bíróság ezután az Ultramaro nevű vállalat alapításával foglalkozott. Lahusen Károly szerint ezt a vállalatot azért alapították, hogy háború vagy ellenséges felborulás esetén Németország nyersanyagot kapjon és menekülni lehessen a régi rendszer adóbolsevizmusa ellen. Csakis így lehetett külföldön tartalékokat szerezni. A bíróság kérdésére, hogy a részvénytőkét befizették-e a vállalathoz, Lanussen Heinzkijelentette, hogy tudomása szerint ezt az összeget a Nordwelle előlegezte. Sztrájkmozgalom Kuba szigeteit. London, aug. 31. Havanai jelentés szerint Kuba szigetén újabb súlyos bonyodalmak fenyegetnek, mert a munkásság az új rendszerrel is elégedetlen. Cespedez elnöknek a szociális érzék hiányát vetik szemére és az általános sztrájk fegyveréhez készülnek nyúlni. Több helyütt máris terjedelmes sztrájkok törtek ki. Különösen a cukor- és dohányültetvények munkásai elégedetlenek. ZZcAI A BELLEVUE SZÁLLÓ ÉTTERMEIBEN ma mutatkozik be a BUTTULA fivérek zenekara