Pesti Hírlap, 1934. augusztus (56. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

ü Pummer vezérőrnagy fegyverszakértő elmon­dotta, hogy 69 darab kilencmilliméteres önműködő Steyr-pisztoly volt a lázadóknál és 4600 töltényt vit­tek magukkal.­­ Az elkobzott fegyverekből kettő van olyan, amelyről kétséget kizáróan megállapítottam, hogy lövéseket adtak le belőlük. Az egyik Planetta Ottó fegyvere, amely 1919. évi típusa s már feltalálható rajta a háború utolsó évében bevezetett új rendszerű szerkezet, amely megakadályozza, hogy az önműködő pisztoly egy csettintésre kétszer egymásután sül­jön el. A fegyverszakértő kijelentette, hogy kizártnak ■tartja, hogy a Steyr-pisztoly önmagától kétszer egy­másután sült volna el. — A kancellár halála óta — mondotta a tá­­bornok-fegyverszakértő — többszáz lövést tettem egy ilyen típusú revolverrel és egyetlen egyszer sem tör­tént meg, hogy a revolver egy nyomásra kétszer sült volna el. A fegyverszakértő után dr. Sekay orvosszakér­­tőt hallgatták ki.­­ Legfeljebb tizenöt centiméternyi távolságból adták le Dollfus S­ kancellárra a két lövést. Az első lö­vés lövedéke több ezet átszakított. A nyakcsigolyák csontvelőinek, megsértése feltétlenül halált okozó sérülés volt. AZ U. SZÁMÚ „EGYBŐL­ KETTŐT REJTVÉNYSOROZAT PÁLYÁZATI SZELVÉNYE. Az alanti napokon közölt rejtvényekből a következő betűk elhagyásával kaptam egy tzöböl kettőt: Kedd VII. Sl Szerda 1 fi/. 1 Csal. VII/. 2 Péntek Vili. S Szombat Ml. 4 Vasára Vili. 5 Egy-egy kockába csak egy betűt szabad beírni. Név: Nem volt orvosi segítség. ~Az elnök: Meg lehetett volna menteni a szövet­ségi kancellárt, ha gyorsan megfelelő ápolás alá veszik? Dr. Lekay: Bár a kancellár elvérzett és halálát az elvérzés következtében beállott gyengeség okozta, az azonnali ápolás legfeljebb csak meghosszabbít­hatta volna életét. Megmenteni nem lehetett volna. Az orvosszakértő kihallgatása után a tárgyalást vezető törvényszéki tanácselnök felolvassa a rendőr­ség részletes jelentését a ballhausplatzi puccs lefo­lyásáról és a kancellár meggyilkolásáról. Az iratok ismertetése után a tárgyalásvezető elnök befejezett­nek nyilvánította a bizonyítási eljárást. Siri csend van a teremben, amikor az elnök megkérdezi a védőket, hogy van-e valami indítvá­nyuk a bizonyítás kiegészítésére. — Hallgassa ki a bíróság — indítványozza az egyik védő — Miklas szövetségi elnököt, továbbá Schuschnigg kancellárt arra vonatkozóan, hogy ígér­­tek-e a lázadóknak katonai fedezet mellett való sza­bad elvonulást? — Indítványozom — mondja a másik védő —, hogy a bíróság hallgassa ki báró Rieth volt bécsi né­met követet arra vonatkozóan, hogy a lázadók sza­bad elvonulást kaptak. Tekintve, hogy a hétfői tár­gyaláson ezt a javaslatomat már elutasította a bíró­ság, leteszem a bíróság asztalára a budapesti Pester Lloyd és a brünni Tagesbote című lapok egyes szá­mát, amelyekben Rieth miniszter hivatalosan nyilat­kozik erről a tényről. Amikor a másik védő is leül, hirtelen feláll a helyéről dr. Tuppy főügyész, aki eddig alig szólt bele a tárgyalás menetébe. Most a felháborodás hangján tiltakozik a védelem indítványai ellen. — A tárgyalás megnyitása óta a védelem foly­ton a szabad elvonulás és a pertörlés kérdését fesze­geti. Mindnyájan tudjuk, hogy pertörlésről szó sem, lehet. Ha történt is ilyen ígéret, annak semmi értéke sincs, mert fegyveres erőszakosságok árán zsarolták azt ki­ Az ügyész szenvedélyes hangú válasza után a bíróság tagjai határozathozatalra vonultak vissza, de rövid tanácskozás után ismét elfoglalták helyei­ket az emelvényen. És már hangzik is az elnök ha­lálos ítéletnek is beillő döntése.­­ A rendkívüli törvényszék a védelem összes indítványait elutasít­ja. A bíróság a tárgyalás során nem veheti figyelembe a szabad elvonulásról szóló ígéretet. Az elnök ezután befejezettnek nyilvánította a bizonyítási eljárást és átadta a szót az államügyész­nek a vádbeszéd megtartására. A vádbeszéd, az ügyész általános figyelem között tartotta meg félórás vádbeszédét. — Ennek az akciónak — mondotta — polgár­háború felidézése volt a célja és valóban azon a na­pon a polgárháború Ausztria több részén fellángolt. Nevetséges az az állítás, hogy a vádlottak úgy tud­ták, hogy legális akcióban vesznek részt. Hogy elhit­ték azt, hogy a szövetségi elnök egyetért az akcióval. Nevetséges ez az állítás, hiszen mindenki tudja, hogy az elnök elmozdíthatta volna Dollfusst és kinevezhe­tett volna helyette más kancellárt. Itt az ügyész felemeli az izgalomtól fátyolozott hangját: — A lázadók veszélybe hozták Ausztriát. Egy szikra elég lett volna, hogy idegen katonaság, idegen név, idegen hatóság nyomult volna be a határon. Ezt a két embert polgárháború felidézéséért terheli a felelősség. Az ügyész ezután csoportosítja a gyilkosságra vonatkozó bizonyítékokat, nevetséges állításnak mi­nősíti Planettának azt a védekezését, hogy véletlenül sült el a revolver. *1' A védőbeszédek. A kemény vádbeszéd után a kancellárgyilkos Planetta védője tartotta meg védőbeszédét. A védő köpenickiádának minősíti az egész kalandot és ra­gaszkodik ahhoz, hogy azok, akik a szövetségi kan­cellári palotát megszállták, meg voltak győződve, hogy akik nekik a parancsot adták, a szövetségi el­nökkel egyetértésben jártak el. A védő főleg arra fektette a fősúlyt, hogy a lázadóknak szabad men­levelet, illetve pertörlést ígértek. A vádlottak másik védője csupán arra szorítkozott védőbeszédében, hogy nincs bizonyíték arra, hogy Planetta szándéko­san ölte meg a kancellárt. Izgalmas volt a harmadik védő­beszéde. Való­ságos nemzeti szocialista propagandabeszéd volt. Védőbeszéd a hitlerizmus és a csatlakozás mellett. Az elnök emiatt a védőt többször rendre is utasí­totta. — A vádlottak fanatikus idealisták, — folytatta a védő a rendreutasítás után. — Ők abban a meg­győződésben cselekedtek, hogy hazájuknak tesznek szolgálatot. A védő hivatkozott arra, hogy más párt hívei is elkövettek már politikai merényletet. Adler Fri­gyest említi, aki Stürgkh miniszterelnököt lőtte le, Kunsch­ak képviselő fivérét, aki Schuhmacher szo­cialista képviselőt ölte meg. Planetta cselekedetét Schlageter, a német nemzeti szocializmus vértanú­jának tetteivel hasonlította össze. A védő e szavaira a hallgatóság soraiban nagy felzúdulás támadt. Rákóczi és a kancellár-gyilkosok! — A vádlottak nem banditák, hanem rebellisek­ és rebellisnek lenni nem szégyenletes dolog. A ma­gyar történelem egyik fényes alakja, II. Rákóczi Fe­renc is rebellis volt. A védőnek ez a hasonlata a tárgyaláson jelen­levő magyar újságírók között nagy felháborodást keltett. A védőbeszédek befejezése után az ügyész vála­­szában hangsúlyozta, hogy a védelemnek nem sike­­rült a bizonyítékokat megdönteni. Az utolsó szó jogán... Az utolsó szó jogán először Planetta Ottó beszélt. — Nem vagyok gyáva gyilkos és nem akartam ölni. Nem tudom, holnap élek-e még s ezért kijelen­tem, hogy sajnálom tettemet, bocsánatot kérek Doll­­fuss kancellár özvegyétől... Kérem, értesítsék erről a kancellár feleségét. _­­Holzweber Ferenc, a másik vádlott, igy szólt: — Azt hittem, hogy a kancellári hivatalban már ott fogom találni Rintelent. Amikor senki sem volt ott, megnyitottam a szívem Fey miniszter előtt és azt mondottam neki, ime, itt állok, nem tudom, mit csimáljak. Azáltal, hogy mindjárt tárgyalásokat kezdtem a kancellári palota felszabadítása ügyében, nagy vérontást kerültem el. Ha fegyveres kézzel vé­dekeztünk volna, ez polgárháborúra vezetett volna. Amit tettem, a haza iránti szerelésből tettem. A bíróság ezután ítélethozatalra vonult vissza s alig félórai tanácskozás után már be is vonult az izzó hangulatú terembe, hogy kihirdesse az ítéletet. Kötél általi halál! — az osztrák szövetséges állam nevében! A bécsi katonai törvényszék élőszóbeli tárgyalás után a kö­vetkező ítéletet hozta: Planetta Ottó bűnös abban, hogy július 25-én dr. Dollfuss Engelbertet ölési szán­dékból megölte. Másodszor: mindkét vádlott, Pla­­netta Ottó és Holzweber Ferenc, bűnös abban, hogy társaikat felfegyverezve, a szövetségi kancellári hi­vatalt megszállották, az ott találtakat foglyul ejtet­ték és különösen azáltal, hogy az ott talált szemé­lyek közül Dollfuss kancellárt, Fey minisztert és báró Karwinsky államtitkárt fogságba ejtették, haza­árulást követtek el és vezető személyiségei voltak olyan cselekedetnek, amelynek célja a polgárháború volt. Ezáltal elkövették mind a ketten a hazaárulást, Planetta pedig ezenkívül a gyilkosság bűntettét, is. Mindezekért a bűneikért a bécsi katonai bíróság mindkettőjüket kötél általi halálra és a perköltségek megtérítésére ítéli. Abban az esetben, ha az elítéltek kegyelmet nem kapnak, a halálos ítéletet ■ elősz­ör Holzweberent azután Planettán kell végrehajtani. Az Indokolás. A két halálos ítélet indokolása kiemeli, hogy a felségárulás bűntettének tényálladékát, amellyel a két terheltet vádolták, hiánytalanul bebizonyították. Mind a két vádlott tagja a nemzeti szocialista német munkáspártnak és beismeri, hogy részt vett a szö­vetségi kancellári hivatal elleni akcióban, továbbá, hogy tudomása volt arról, hogy a kormányt, foglyul kell ejtenie. Az épületbe összesen 150 ember hatolt be, amiből már kitűnik, hogy a lázadás ismérvei fenn­forognak. A két vádlottnak főkolomposi szerepe volt. Ami a Planetta terhére rótt gyilkosság bűntettét illeti, ő maga bevallotta, hogy rálőtt a szövetségi kancellárra. A tanúvallomásokból az is kitűnt, hogy Planetta kétszer lőtt a szövetségi kancellárra és hogy az automatikus kettős lövés lehetetlen volt. Az ölési szándék mellett szól maga az esemény lefolyása is, továbbá az, hogy feltétlenül halált okozó fegyvert használtak egészen közelről. Súlyosbító körülmény­nek számították Planettánál a két bűncselekmény halmazatát, továbbá azt a körülményt, hogy két lö­vést adtak le, úgyszintén a szövetségi kancellár sze­mélyének fontosságát az egész hazára. Enyhítő kö­rülmény büntetlen előélete lehetett A két vádlott sápadtan hallgatta a halálos íté­letet. Mindketten oldalukon két-két szuronyos fegy­­őrrel, merev katonai testtartással álltak a bíróság előtt az ítélet és az indokolás felolvasása alatt. Az ítélet kihirdetése után a tárgyalásvezető tanácselnök befejezettnek nyilvánította a tárgyalást, a biróság tagjaival visszavonult s az elitélteket visz­­szavitték a fogházba. Planetta és Holzweber kivégzése. Az ítéletkihirdetés 1 óra 35 perckor fejeződött be s a törvény értelmében a polgári eljárástól elté­rően nem két, hanem három órán belül kellett végre­hajtani. Miután a törvényszék a vádlottak kegyelmi kérvényeit visszautasította, a halálos ítéletet három óra múlva végrehajtották. Az ítélet végrehajtása 9 óra 31­ perckor kezdő­dött és körülbelül harminc percig tartott. Először Holzweber Ferencet végezték ki. Mielőtt cellájából eltávozott, búcsút vett feleségétől. Zimmer­mann evangélikus lelkész részesítette vallási vigasz­talásban a halálraítéltet. Ez az aktus imával végző­dött, amelyet a bírósági tanuk levett kalappal hall­gattak végig. Holzweber Ferenc elszántan viselkedett az akasztófa alatt, amikor a hóhér a kötelet a­ nyakára tette, így kiáltott fel: — Németországért halok meg! Éljen Hitler! .Amikor a halál beállott, a holttestet lepelbe gön­gyölték. Ezután a kanncellárgyilkos Planetta Ottót vezet­ték a bitófához. Őt Köck katolikus fogházlelkész ré­szesítette vallási vigasztalásban. Planetta is Hitlert éltette és igy halt meg. A szabad elvonulás ígéretét kizsarolták. vagy«. Ebben a szellemben természetesen jobb lett volna igazságü­gyminiszterileg beismerni, hogy ahogy a dolgok június 30-án megestek, nem volt helyes a modern világrend jogi és igazságügyi kultúrfogalmának a szempontjából, no de ennyit talán mégse kívánjunk, mert ilyen beismerésre csak alkotmányos erők képesek, de diktátornak soha. Nagy érdeke az Európának, hogy a német belpolitikai viszonyok konszolidálódjanak, mert ez kifelé is alapja a külpolitikai izgalmak le­csillapodásának és így a békegondolat megerő­södésének. Ez nem történhetik meg most már másképen a mai Németországban polgárháború nélkül, mint csak úgy, hogy az uralomra jutott nemzeti szocialista elvek összhangba hozatnak azokkal a régi polgári hagyományokkal, azok­kal az elődeinktől örökölt jogi, etikai, huma­nisztikus és társadalmi kincsekkel, amelyek re­spektálása nélkül a keleteurópai vörös szovjet mellé egy középeurópai barna szovjet lépne, amitől Isten mentse meg az emberiséget. A nemzeti eszme, az állami mindenhatósági gon­dolat győzött világszerte s ez az eszme úgyszól­ván vallási erővel parancsol az állampolgári lelkeknek. Minden olyan politikai nemzetközi világnéz­et, amelyik keletkezésének gyökerében szembehelyezkedett a nemzeti gondolattal, vagy megbukott, vagy megbukni készül, ezalatt értve főleg a II. Internacionálét, amelyet most Fran­ciaországban a szocialisták botor módon a III. Internacionáléval, vagyis a kommunizmussal való szövetkezéssel akarnak megmenteni. Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Bár­melyik ország, nemcsak Németország, ha nem akar a kommunizmus fertőjébe tévedni, csak úgy mentheti meg magát ettől a veszedelemtől, ha a nemzeti eszmével párosulva, szentséges erővel tiszteletben tart olyan hagyományos nagy, szin­tén nemzetközi erkölcsi és jogi, illetve igazság­ügyi értékeket, amelyeket a civilizáció vissza­vonhatatlanul kitermelt s amelyek a diadalra jutott nemzeti eszme felett is átkaroló mozdu­lattal nemzetközileg uralkodnak az általános emberi civilizáció kebelében. Mindenki, aki ezekkel a régi kardinális kultúralapértékekkel szembeszáll, megindult a bolsevizmus felé ve­zető lejtőn, még ha eredetileg — mint Hitler —, a bolsevizmus elleni küzdelmet írta is zászla­jára. Gürtner német birodalmi igazságügymi­niszter körrendelete azt mutatja, hogy a június 30-án elkövetett nagy hiba után a vezető körök ott is tudatára ébredtek ennek az igazságnak. Üdvözöljük ezt a lépést az emberiség tisztessé­ges fejlődése nevében. Az az államférfin, aki a jogrendet és a jogi törvényt saját maga felett állónak elismeri s mint ilyent tiszteletben tartja, csak látszólag kerül a törvénnyel szemben alá­rendelt helyzetbe, mert H. W. Beecher első lát­szatra furcsán hangzó, de mély értelmű mon­dása­ szerint a jogi törvények nem urak, hanem szolgák s az irányítja azokat, aki maga is enge­­delmeskedik nekik. PESTI HÍRLAP 1934. augusztus 1., szerda.

Next