Pesti Hírlap, 1934. augusztus (56. évfolyam, 172-196. szám)
1934-08-01 / 172. szám
1934. augusztus 1., szerda. PESTI HÍRLAP „A Phym-szorosnál minden csendes.. Hogyan foglalták vissza a nácik „thermopylei szorosát“ ? — A zeniálök főhadiszállásán, ahonnan az egész védelmet irányitották. — Szuronyharc kősziklák és hegyszakadékok kizött. — A Pesti Hirlap kiküldött munkatársának telefonjelentése. — Spital am Phym, jul 31. A nemzeti szocialista terv elreteszelő tengelyének északi támpontja a félelmetes Phym-szoros. Ez a magas hegyi út — a legelsőbbrendű stratégiai akadály — különösen alkalmas guerilla harcra, mert a határoló magaslatok keletről a nagy Phyrgas (2241 méter), nyugatról a Warschenegg (2386 méter) és ennek nyúlványai, sziklaszakadékok és euró erdőségek váltakoznak. Az útvonal, amely a két hegyóriás között vezet, egymaga eléri a 945 méter magasságot. Az északi kijárattól 10 kilométerre lenn a völgyben fekszik Spital am Phyrn, a bejárattól délre szintén tíz kilométerre, az Enns völgyének igen jelentékeny városa, Liesen. Leobenből elindulva a Palken-Liesen völgyön áthaladva közelítettem meg a Phyrn-szorost. A terep Liesentől állandóan emelkedik és némely helyütt a leggyönyörűbb kilátás nyílik részben az Enns völgyére, részben távolabbi hegyóriátokra. A Phyrn hegyszoros Liesen és Selztal nádjainak thermopylei szorosa lett. Oly félelmetesek ezek a hegyóriások, még az alacsonyabb gerincnek sziklás szakadékai is, hogy már annak gondolata is félelemmel tölti el az embert, hogy itt fegyveres ellenség bujkál. Márpedig az ellenség, amely itt a sziklás szakadékokba bevette magát, a legfélelmetesebbek egyike, amely a terep előnyeit is a legkitűnőbben használta ki. Útközben kis völgyecskéhez érünk, öreg parasztember éppen azzal bajlódik, hogy a lovait befogja. Távolabb kamaszkorban lévő gyermek nyalábolja a lekaszált füvet. Kitűnő havasi föld, amelyet az öreg, úgy látszik, jó pénzért ad el, talán éppen Liesenben. Beszélgetésbe elegyedünk vele és megtudjuk, hogy Johann Reinhardtnak hívják, valahol lenn lakik a völgyben. Kérdéseinkre nagyon óvatosan válaszol. Közben apró szemeivel bizalmatlan tekintetet vet az emberre, mert nem tudja megállapítani, kihez tartozunk, a kormányhatalomhoz, vagy a zömétől elszakadt és itt bolyongó nemzeti szocialista csoporthoz? Johann Reinhardt ebben a helyzetben jónak látta nagyon óvatosnak lenni. Elbeszélgettünk egyrőlmásról. — Mióta van idefönn, öreg? — kérdeztük. Már a múlt hét óta. Látott-e érdekes harcokat?— Nem láttam én semmit. — De hiszen azt mondta, hogy erre jöttek fel a nácik. Akkor kellett, hogy valamit lásson. — Hát valamit csak láttam. — Sokan voltak? Az öreg latolgatta, mit feleljen, fejével ideoda bólintgatott, végre kibökte:— Na, so a’ Kumberni (század)!... Ennél többet Johann Reinhardtból nem lehetett kivenni, mert folyton csak a „Kumberni“-t hangoztatta. Verte a mellét, hogy ő meg tudja becsülni, mennyi egy ilyen „Kumberni“. Mikor indulni akartunk, mint aki meggondolta magát, odasompolyog gépkocsinkhoz. — Azért ezek a nácik is németek, — mondta ravasz hunyorgatással — nem kell mindent olyan szigorúan venni. Az öreg nyilván kormánypártiaknak nézett minket, engem és a hetenként háromszor megjelenő „Leobeni Tárogató“ munkatársát. Az öreg kétségkívül a nemzeti szocialistákkal rokonszenvez, de nyíltan nem mer beszélni. Utunk közben mind regényesebb lett. Még jóval a szoros legmagasabb része előtt romhalmaz tárult elénk. Látszott, hogy itt nem régen még épület lehetett. A közelben lévő melléképületekre és falakra szertefröccsent száraz vakolat amellett bizonyít, hogy itt nemrégen történhetett valami. A közelben két rendőr cirkál. Megkérdezzük, mit jelent ez a sok törmelék. Felrobbantottak itt egy házat? Valahol úgy látszik, tegnapelőtt ezt a sok törmeléket „Essel !Fiefshaus“-nak hívták. Ma már semmi sincs belőle. Ekkor vettem észre a frissen letört gallyak egész tömegét. Hatalmas tölgyek derékban kettétörve, másokon számtalan puskagolyó nyoma. A csendőrök közben kocsinkhoz értek. Az őrsvezető, — igen intelligens ember — miután igazoltam magam, nagyon érdekesen mondja el az égő Essel Wirtshaus tragédiáját. . ■ — A mi náciink — kezdte — csütörtökön bolondultak meg az egész vidéken. Ahogy lenéz az ember az Enns-völgybe, Liesenből, Selztalból, Bischofhofenből és környékükről tömegesen vonultak fel a hegyekbe. Lent pedig megszálltak mindent, ami megszállható volt. A karhatalom gyenge volt ahhoz, hogy ellentálljon az óránként gombamódra szaporodó nemzeti szocialista csoportoknak. Mint egy adott jelre, gyülekeztek és látható tervszerűséggel végezték munkájukat. Előbb megszállták a várost és környékét, miután meggyőződtek arról, hogy a Palken-Liesen-völgy felöl nem érheti őket veszedelem. Úgy voltak értesülve, hogy Leoben már a nemzeti köztársaság kezében van, ezért igyekeztek mentői több embert a szoros megszállására felhasználni, mert tudták, hogy veszedelem csak Linz felől jöhet. Jött is. Ez a ház, amit az urak látnak, a nemzeti szocialisták főhadiszállása volt. Innen irányították az egész védelmet, talán azt is lehet, mondani, az egész mozgalmat. Itt állt a tartalék egy része emberben és lőszerben. Úgy védekeztek itt a nácik, mint az eszeveszettek. Voltak kitűnő lövészeik, akiket a fák tetejére vezényeltek. Magában az épületben gépfegyvereket helyeztek el a padlások nyílásaihoz és az ablakokhoz. Az útvonalakon több helyen farkasvermeket ástak. Mikor a kormánycsapatok idejöttek, igen nehéz helyzetbe kerültek. Már-már úgy látszott, hogy a katonaság nem bír a nácikkal egykönynyen. Ekkor kezdett működni az aknavető. Az egyik találat éppen a pince felett vágódott be. Hatása leírhatatlan volt. A tompa dörgéstől zúgott az ember füle, utána robbanás rázkódtatta meg a levegőt és mire ráeszméltünk, hogy mi történt, a ház helyén tulajdonképpen már csak néhány kőrakás maradt. Az egész épület mindenestől, nácistul, munícióstul, a levegőbe repült. Az őrsparancsnok egészen beleizzad a borzalmas emlékbe. Érdeklődtem, hogy a robbanás és a nagymennyiségű muníció elpusztításának milyen hatása volt a nemzeti szocialista védelemre. Megkérdeztem, hogy megtörte-e az ellentállásukat a katasztrofális pusztítás. — Innen az életben maradtak — mondta a csendőrörsparancsnok — gyorsan visszavonultak, de a háttérben mindenütt szakadékok, sziklák között jól megcsinált állásaik voltak, úgyhogy a szoros egy részét mindig tűz alatt tarthatták. Mint egészen fiatal katona részt vettem a szerbiai harcokban. Mikor megkezdtük az előnyomulást a Drinától a Kolubara felé, a szerb erdőkben láttam hasonló dolgokat. Mondhatom, hogy ami ebben a szorosban történt, nem válhatott volna szégyenükre a szerb komitácsiknak sem. Miközben az őrmester még figyelmessé tesz gallyakból készített egészen különös fedezékekre, két tiszt robogott el autón mellettünk. Már jó messze voltak, amikor kocsijukat hirtelen megállították. A magasabb rangú, egy fiatal őrnagy, kiszállt a kocsiból és felém fordult. Az őrmester eléje sietett és jelentést tett. Az őrnagy néhány pillanatig elgondolkozott, mintha valamin töprengene, azután felénk sietett és bemutatkozott. Érdeklődött, hogy mi járatban vagyunk. Elmondtam, hogy az itt lefolyt harcok érdekelnek. Hozzátettem, hogy nemcsak mint újságírót, hanem mint a régi hadsereg volt tisztjét is. Az utóbbiról tudtam, hogy ez mostanában jó ajánlólevél. És valóban, eddig is udvarias magatartása a legbarátságosabba csapott át. Elmondta, hogy mint zászlós két-három évvel a háború előtt Kecskeméten szolgált. Ennek demonstrálására nyomban néhány magyar mondatot tördelt össze és érzelgős emlékeket idézett az elmúlt világból. A korzó, Wampetics, Ősbudavára, csupa szép emlék. Egy fiatal főhadnagy is kiszáll közben a kocsiból s az őrnagy régi emlékeinek hatása alatt dudolgatni kezdte a Jambok dalát. A Phymngas szédítő magasságú csúcsa felől hűvös szellő zúgott lefelé az erdőkön át, hatalmas törzsek majdnem földig hajoltak, közben zúgtak és recsegtek. Ebben a hatalmas légikoncertben egészen szokatlanul hangzott a Jambo ... Jambo ... Jambo ... A helyzet azonban igen hasznosra fordult. Az őrnagy szívesen vállalkozott arra, hogy elmondja a Phyrn-szoros harcainak immár legendássá vált részleteit, amelyek mindegyikében részt vett. Csak azt kötötte ki, hogy nevét nem említsem meg, mert nincs feljogosítva arra, hogy katonai eseményekről felvilágosításokat adjon felső parancs nélkül. Az őrnagy előadásából kitűnik, hogy az Essen Wirtshaus levegőbe repülése előtt sok minden történt. A Phyrn-szoros elleni hadműveleteket a linzi dandárparancsnokság irányította. Az őrnagy maga nem szolgált közvetlenül Linzben, de az események belesodorták a parancsnoksága alatt álló karhatalmat. — Linzben — mondta többek között — már szerdán este borzalmas hírek hatása alatt igen nyomott volt a hangulat. Közben érkezett azután a vészhír az Enns-völgyi nemzeti szocialista mozgalmakról. Mint ilyenkor mindig, a hírek túlzottaknak bizonyultak, de azért, ami történt, éppen elég volt ahhoz, hogy vezető helyen gondolkodóba essenek. Linzben, Selzthalban és a többi helyen a hatósági közegek nem tudták megállni a helyüket és hogy katonai kifejezéssel éljek, minden stratégiai pont náci kézre jutott. A linzi dandárparancsnokság még az év folyamán parancsot kapott, hogy tisztítsa meg az Enns völgyét a zavargó horogkeresztesektől és tegyen meg minden szükséges intézkedést. Ekkor már jelentések jöttek a csendőrörsöktől és a közigazgatási közegektől, hogy a különböző nemzeti szocialista alakulatok befészkelték magukat a Phyrn-szorosba. Amint látható, az út sok helyen mélyen vágott terepen haladt és a határoló hegysorokat sűrűn fásított erdők, szakadékok és sziklás területek vágták át. Ezek a területek tehát igen alkalmasak védelmi célra. Ezt a nácik teljesen tisztán látták és ügyesen ki is használták. A csapatok támadása három oldalról történt. Danner alezredes a 7. és 8. alpesvadászdandár egyes részeivel, amelyekhez kellő számú tüzérséget osztottak be, két oszlopban kezdte meg az előnyomulást. Északról a Spital am Phyrn irányába. Nyugatról, Ausseeból. Sebasta őrnagy csapatai, keletről pedig az oldalozó csoport, Kuchar csendőrőrnagy osztagai nyomultak a nemzeti szocialista állások ellen. A Danner-csoport déltájt minden ellentállás nélkül elérte a hegyszoros legmagasabb részét Amikor azonban az előnyomulás lefelé folytatódott, a helyzet kellemetlenné vált. A rendkívül sűrűn erdősített területen minden szakadékból, sziklák és bokrok mögül, ahol pedig házak vannak, azokból valóságos záportűz szakadt minden oldalról az alpesi vadászokra, úgyhogy mind márt kezdetben érzékeny veszteség érte őket. A harc folyamán a csapatok egy része szuronytámadásba ment át, de ennek nem sok hasznát látták, mert mire a szuronyhehegy elérték a zendülőket, ezek eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. Különösen veszedelmes ellenfeleknek bizonyultak a fák tetejéről tüzelő nácilövészek. Ez az „Essen Wirtshaus“ pedig megérdemelte, amit kapott. Ezen a terepszakadékon érte csapatainkat a legnagyobb veszteség. Itt esett el Charvat őrnagy a világháború egyik legszebben kitünteti osztrák tisztje és itt sebesült meg súlyosan Dollendorf alezredes nyolc alpesi vadásszal. A nácik közül hét halottat szedtünk össze. Minden bokorból és szakadékból külön kellett kilőni őket, míg végre este nyolc órakor a szoros a kezünkben volt s a három támadó oszlop Linzben egyesülhetett. Ez a Phyrn-szoros elfoglalásának története. Az erdőben és szakadékokban tovább harcoltak. Még ma is bolyonganak fegyveres csoportok a megközelíthetetlen rengetegekben. * Kezd esteledni. Közel vagyunk a szoros északi kijárásához. Szemben velünk egy teherautó döcög fel az emelkedő útvonalon. Csendőrök és Heimwehrek szuronyai villognak róla. Vagy kilenc tépett ruhájú, borotválatlan arcú, nagyon megviselt külsejű fiatalember áll lehorgasztott fővel a szuronykörben. Most hozták le őket fogságból. Tűzharc után — így referál sofförünk —, ketten meg is sebesültek. Az egyiknek a keze volt felkötve, elég piszkos ronggyal. Körvonalaik lassankint elmosódnak a sűrűségben. Közben teljesen besötétedik. Az autó reflektora állandóan dolgozik, kísérteties fénye áthatol sötét árnyakon. A soffer rémképeket lát. Azt mondja, hogy odabenn a sűrűségben fegyveres alakok mozognak. Pedig az erdők némák, a szellő is eláll. A völgyből még hallani harmonikaszót. Most hirtelen ez is elnémul. Halott nyugalom van az egész tájon. „A Phyrn-szorosnál minden csendes . . . ” Simon Vilmos. 3 Háromezer osztrák nemzeti szocialista Jugoszláviában. Belgrád, júl. 31. A jugoszláv területre menekült osztrák nemzeti szocialisták száma háromezerre emelkedett. Egyre özönlenek Jugoszláviába a menekülő nácik. Belgrád, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Hír szerint osztrák területről még egyre özönlenek a nemzeti szocialista menekülők Jugoszláviába, ahol lefegyverzik őket. A varasdi, belovári és pozsegai gyűjtőtáborokban őrizet alá helyezett menekültek száma állítólag már meghaladja a 3000-et. Hivatalos helyen azonban nem hajlandók a menekültek pontos számáról felvilágosítást adni. Már a legközelebbi órákban minisztertanács fog összeülni, amelynek döntenie kell arról, hogy mi történjék a menekültekkel és miből fedezzék élelmezésük jelentékeny költségeit. (Sz.)