Pesti Hírlap, 1934. augusztus (56. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

1934. augusztus 1., szerda. PESTI HÍRLAP „A Phym­-szorosnál minden csendes.. Hogyan foglalták vissza a nácik „th­ermopylei szorosát“ ? — A zeniálök főhadiszállásán, ahonnan az egész védelmet irá­nyitották. — Szuronyharc kősziklák és hegyszakadékok k­izött. — A Pesti Hirlap kiküldött munkatársának telefonjelentése. — Spital am Phym, jul 31. A nemzeti szocia­lista terv elreteszelő tengelyének északi tám­pontja a félelmetes Phym­-szoros. Ez a magas hegyi út — a legelsőbbrendű stratégiai akadály — különösen alkalmas guerilla harcra, mert a határoló magaslatok keletről a nagy Phyr­gas (2241 méter), nyugatról a Warschenegg (2386 méter) és ennek nyúlványai, sziklaszakadékok és euró erdőségek váltakoznak. Az útvonal, amely a két hegyóriás között vezet, egymaga eléri a 945 méter magasságot. Az északi kijárattól 10 kilo­méterre lenn a völgyben fekszik Spital am Phyrn, a bejárattól délre szintén tíz kilométerre, az Enns völgyének igen jelentékeny városa, Liesen. Leobenből elindulva a Palken-Liesen völ­gyön áthaladva közelítettem meg a Phyrn-szorost. A terep Liesentől állandóan emelkedik és némely helyütt a leggyönyörűbb kilátás nyílik részben az Enns völgyére, részben távolabbi hegyóriá­­t­okra. A Phyrn hegyszoros Liesen és Selztal nád­­jainak thermopylei szorosa lett. Oly félelmetesek ezek a hegyóriások, még az alacsonyabb gerinc­nek sziklás szakadékai is, hogy már annak gon­dolata is félelemmel tölti el az embert, hogy itt fegyveres ellenség bujkál. Már­pedig az ellenség, amely itt a sziklás szakadékokba bevette magát, a legfélelmetesebbek egyike, amely a terep elő­nyeit is a legkitűnőbben használta ki. Útközben kis völgyecskéhez érünk, öreg pa­rasztember éppen azzal bajlódik, hogy a lovait befogja. Távolabb kamaszkorban lévő gyermek nyalábolja a lekaszált füvet. Kitűnő havasi föld, amelyet az öreg, úgy látszik, jó pénzért ad el, ta­lán éppen Liesenben. Beszélgetésbe elegyedünk vele és megtudjuk, hogy Johann Reinhardtnak hívják, valahol lenn lakik a völgyben. Kérdé­seinkre nagyon óvatosan válaszol. Közben apró szemeivel bizalmatlan tekintetet vet az emberre, mert nem tudja megállapítani, kihez tartozunk, a kormányhatalomhoz, vagy a zömétől elszakadt és itt bolyongó nemzeti szocialista csoporthoz? Johann Reinhardt ebben a helyzetben jónak látta nagyon óvatosnak lenni. Elbeszélgettünk egyről­­másról. — Mióta van idefönn, öreg? — kérdeztük. Már a múlt hét óta. Látott-e érdekes harcokat?­­— Nem láttam én semmit. — De hiszen azt mondta, hogy erre jöttek fel a nácik. Akkor kellett, hogy valamit lásson. — Hát valamit csak láttam. — Sokan voltak? Az öreg latolgatta, mit feleljen, fejével ide­­oda bólintgatott, végre kibökte:­— Na, so a’ Kumberni (század)!... Ennél többet Johann Reinhardtból nem le­hetett kivenni, mert folyton csak a „Kumberni“-t hangoztatta. Verte a mellét, hogy ő meg tudja be­csülni, mennyi egy ilyen „Kumberni“. Mikor indulni akartunk, mint aki meggon­dolta magát,­ odasompolyog gépkocsinkhoz. — Azért ezek a nácik is németek, — mondta ravasz hunyorgatással — nem kell mindent olyan szigorúan venni. Az öreg nyilván kormánypártiaknak nézett minket, engem és a hetenként háromszor megje­lenő „Leobeni Tárogató“ munkatársát. Az öreg kétségkívül a nemzeti szocialistákkal rokonszen­vez,­ de nyíltan nem mer beszélni. Utunk közben mind regényesebb lett. Még jóval a szoros legmagasabb része előtt romhal­maz tárult elénk. Látszott, hogy itt nem régen még épület lehetett. A közelben lévő melléképüle­tekre és falakra szertefröccsent száraz vakolat amellett bizonyít, hogy itt nemrégen történhetett valami. A közelben két rendőr cirkál. Megkér­dezzük, mit jelent ez a sok törmelék. Felrobban­tottak itt egy házat? Valahol úgy látszik, tegnap­előtt ezt a sok törmeléket „Essel !Fiefshaus“-nak hívták. Ma már semmi sincs belőle. Ekkor vettem észre a frissen letört gallyak egész tömegét. Hatalmas tölgyek derékban ketté­törve, másokon számtalan puskagolyó nyoma. A csendőrök közben kocsinkhoz értek. Az őrsvezető, — igen intelligens ember — miután igazoltam ma­gam, nagyon érdekesen mondja el az égő Essel Wirtshaus tragédiáját. .­­ ■ — A mi náciink — kezdte — csütörtökön bolondultak meg az egész vidéken. Ahogy lenéz az ember az Enns-völgybe, Liesenből, Selztalból, Bi­­schofhofenből és környékükről tömegesen vonul­tak fel a hegyekbe. Lent pedig megszálltak min­dent, ami megszállható volt. A karhatalom gyenge volt ahhoz, hogy ellentálljon az óránként gomba­módra szaporodó nemzeti szocialista csoportoknak. Mint egy adott jelre, gyülekeztek és látható terv­szerűséggel végezték munkájukat. Előbb megszáll­ták a várost és környékét, miután meggyőződtek arról, hogy a Palken-Liesen-völgy felöl nem ér­heti őket veszedelem. Úgy voltak értesülve, hogy Leoben már a nemzeti köztársaság kezében van, ezért igyekeztek mentői több embert a szoros meg­szállására felhasználni, mert tudták, hogy vesze­delem csak Linz felől jöhet. Jött is. Ez a ház, amit az urak látnak, a nemzeti szocialisták főhadiszál­lása volt. Innen irányították az egész védelmet, ta­lán azt is lehet, mondani, az egész mozgalmat. Itt állt a tartalék egy része emberben és lőszerben. Úgy védekeztek itt a nácik, mint az eszeveszettek. Voltak kitűnő lövészeik, akiket a fák tetejére vezé­nyeltek. Magában az épü­letben gépfegyvereket he­lyeztek el a padlások nyílásaihoz és az ablakok­hoz. Az útvonalakon több helyen farkasvermeket ástak. Mikor a kormánycsapatok idejöttek, igen nehéz helyzetbe kerültek. Már-már úgy látszott, hogy a katonaság nem bír a nácikkal egyköny­­nyen. Ekkor kezdett működni az aknavető. Az egyik találat éppen a pince felett vágódott be. Ha­tása leírhatatlan volt. A tompa dörgéstől zúgott az ember füle, utána robbanás rázkódtatta meg a le­vegőt és mire ráeszméltünk, hogy mi történt, a ház helyén tulajdonképpen már csak néhány kőrakás maradt. Az egész épület mindenestől, nácistul, mu­nícióstul, a levegőbe repült. Az őrsparancsnok egészen beleizzad a bor­zalmas emlékbe. Érdeklődtem, hogy a robbanás és a nagymennyiségű muníció elpusztításának milyen hatása volt a nemzeti szocialista védelemre. Meg­kérdeztem, hogy megtörte-e az ellentállásukat a katasztrofális pusztítás. — Innen az életben maradtak — mondt­a a csendőrörsparancsnok — gyorsan visszavonultak, de a háttérben mindenütt szakadékok, sziklák kö­zött jól megcsinált állásaik voltak, úgyhogy a szo­ros egy részét mindig tűz alatt tarthatták. Mint egészen fiatal katona részt vettem a szerbiai har­cokban. Mikor megkezdtük az előnyomulást a Dri­­nától a Kolubara felé, a szerb erdőkben láttam ha­sonló dolgokat. Mondhatom, hogy ami ebben a szo­rosban történt, nem válhatott volna szégyenükre a szerb komitácsiknak sem. Miközben az őrmester még figyelmessé tesz gallyakból készített egészen különös fedezékekre, két tiszt robogott el autón mellettünk. Már jó messze voltak, amikor kocsijukat hirtelen megállí­tották. A magasabb rangú, egy fiatal őrnagy, ki­szállt a kocsiból és felém fordult. Az őrmester eléje sietett és jelentést tett. Az őrnagy néhány pil­lanatig elgondolkozott, mintha valamin töpren­gene, azután felénk sietett és bemutatkozott. Ér­deklődött, hogy mi járatban vagyunk. Elmondtam, hogy az itt lefolyt harcok érdekelnek. Hozzátet­tem, hogy nemcsak mint újságírót, hanem mint a régi hadsereg volt tisztjét is. Az utóbbiról tudtam, hogy ez mostanában jó ajánlólevél. És valóban, eddig is udvarias magatartása a legbarátságosabba csapott át. Elmondta, hogy mint zászlós két-három évvel a háború előtt Kecskeméten szolgált. Ennek demonstrálására nyomban néhány magyar mon­datot tördelt össze és érzelgős emlékeket idézett az elmúlt világból. A korzó, Wampetics, Ősbudavára, csupa szép emlék. Egy fiatal főhadnagy is kiszáll közben a kocsiból s az őrnagy régi emlékeinek ha­tása alatt dudolgatni kezdte a Jambok dalát. A Phymngas szédítő magasságú csúcsa felől hűvös szellő zúgott lefelé az erdőkön át, hatalmas törzsek majdnem földig hajoltak, közben zúgtak és recseg­tek. Ebben a hatalmas légikoncertben egészen szo­katlanul hangzott a Jambo ... Jambo ... Jambo ... A helyzet azonban igen hasznosra fordult. Az őrnagy szívesen vállalkozott arra, hogy el­mondja a Phyrn-szoros harcainak immár legen­­dássá vált részleteit, amelyek mindegyikében részt vett. Csak azt kötötte ki, hogy nevét nem em­lítsem meg, mert nincs feljogosítva arra, hogy ka­tonai eseményekről felvilágosításokat adjon felső parancs nélkül. Az őrnagy előadásából kitűnik, hogy az Es­sen Wirtshaus levegőbe repülése előtt sok min­den történt. A Phyrn-szoros elleni hadműveleteket a linzi dandárparancsnokság irányította. Az őr­nagy maga nem szolgált közvetlenül Linzben, de az események belesodorták a parancsnoksága alatt álló karhatalmat. — Linzben — mondta többek között — már szerdán este borzalmas hírek hatása alatt igen nyomott volt a hangulat. Közben érkezett azután a vészhír az Enns-völgyi nemzeti szocialista moz­galmakról. Mint ilyenkor mindig, a hírek túlzot­taknak bizonyultak, de azért, ami történt, éppen elég volt ahhoz, hogy vezető helyen gondolkodóba essenek. Linzben, Selzthalban és a többi helyen a hatósági közegek nem tudták megállni a helyüket és hogy katonai kifejezéssel éljek, minden straté­giai pont náci kézre jutott. A linzi dandárparancs­­nokság még az év folyamán parancsot kapott, hogy tisztítsa meg az Enns völgyét a zavargó ho­­rogkeresztesektől és tegyen meg minden szüksé­ges intézkedést. Ekkor már jelentések jöttek a csendőrörsöktől és a közigazgatási közegektől, hogy a különböző nemzeti szocialista alakulatok befészkelték magukat a Phyrn-szorosba. Amint látható, az út sok helyen mélyen vágott terepen haladt és a határoló hegysorokat sűrűn fásított erdők, szakadékok és sziklás területek vágták át. Ezek a területek tehát igen alkalmasak védelmi célra. Ezt a nácik teljesen tisztán látták és ügye­sen ki is használták. A csapatok támadása három oldalról történt. Danner alezredes a 7. és 8. alpes­­vadászdandár egyes részeivel, amelyekhez kellő számú tüzérséget osztottak be, két oszlopban kezdte meg az előnyomulást. Északról a Spital am Phyrn irányába. Nyugatról, Ausseeból. Sebasta őr­nagy csapatai, keletről pedig az oldalozó csoport, Kuchar csendőrőrnagy osztagai nyomultak a nemzeti szocialista állások ellen. A Danner-csoport déltájt minden ellentállás nélkül elérte a hegyszo­ros legmagasabb részét Amikor azonban az elő­nyomulás lefelé folytatódott, a helyzet kellemet­lenné vált. A rendkívül sűrűn erdősített területen minden szakadékból, sziklák és bokrok mögül, ahol pedig házak vannak, azokból valóságos zá­portűz szakadt minden oldalról az alpesi vadá­szokra, úgyhogy mind márt kezdetben érzékeny veszteség érte őket. A harc folyamán a csapatok egy része szuronytámadásba ment át, de ennek nem sok hasznát látták, mert mire a szuronyhe­­hegy elérték a zendü­lőket, ezek eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket. Különösen veszedel­mes ellenfeleknek bizonyultak a fák tetejéről tüzelő nácilövészek. Ez az „Essen Wirtshaus“ pedig meg­érdemelte, amit kapott. Ezen a terepszakadékon érte csapatainkat a legnagyobb veszteség. Itt esett el Charvat őrnagy a világháború egyik legszebben kitünteti osztrák tisztje és itt sebesült meg súlyo­san Dollendorf alezredes nyolc alpesi vadásszal. A nácik közül hét halottat szedtünk össze. Min­den bokorból és szakadékból külön kellett kilőni őket, míg végre este nyolc órakor a szoros a ke­zünkben volt s a három támadó oszlop Linzben egyesülhetett. Ez a Phyrn-szoros elfoglalásának története. Az erdőben és szakadékokban tovább harcoltak. Még ma is bolyonganak fegyveres csoportok a megközelíthetetlen rengetegekben. * Kezd esteledni. Közel vagyunk a szoros északi kijárásához. Szemben velünk egy teherautó döcög fel az emelkedő útvonalon. Csendőrök és Heimwehrek szuronyai villognak róla. Vagy ki­lenc tépett ruhájú, borotválatlan arcú, nagyon meg­viselt külsejű fiatalember áll lehorgasztott fővel a szuronykörben. Most hozták le őket fogságból. Tűzharc után — így referál sofförünk —, ketten meg is sebesültek. Az egyiknek a keze volt fel­kötve, elég piszkos ronggyal. Körvonalaik lassan­­kint elmosódnak a sűrűségben. Közben teljesen be­sötétedik. Az autó reflektora állandóan dolgozik, kísérteties fénye áthatol sötét árnyakon. A soffer rémképeket lát. Azt mondja, hogy odabenn a sűrű­ségben fegyveres alakok mozognak. Pedig az erdők némák, a szellő is eláll. A völgyből még hallani harmonikaszót. Most hirtelen ez is elnémul. Halott nyugalom van az egész tájon. „A Phyrn-szorosnál minden csendes . . . ” Simon Vilmos. 3 Háromezer osztrák nemzeti szocialista Jugoszláviában. Belgrád, júl. 31. A jugoszláv területre menekült osztrák nemzeti szocialisták száma háromezerre emel­kedett. Egyre özönlenek Jugoszláviába a menekülő nácik. Belgrád, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Hír szerint osztrák területről még egyre özönlenek a nemzeti szocialista menekülők Jugoszlá­viába, ahol lefegyverzik őket. A varasdi, belovári és pozsegai gyűjtőtáborokban őrizet alá helyezett mene­kültek száma állítólag már meghaladja a 3000-et. Hivatalos helyen azonban nem hajlandók a menekül­tek pontos számáról felvilágosítást adni. Már a leg­közelebbi órákban minisztertanács fog összeülni, amelynek döntenie kell arról, hogy mi történjék a menekültekkel és miből fedezzék élelmezésük jelenté­keny költségeit. (Sz.)

Next