Pesti Hirlap, 1934. november (56. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-03 / 247. szám
6 Krisztus a gyárban. Havsz Lászó beszéde az iparosifjak konferenciáján. A pest megyei református egyházmegye csütörtök délelőttre konferenciára hívta a környék gyárimunkásatit és iparosifjait. A konferencián, melyet a református teológiai akadémia nagytermében tartottak meg, a bevezető beszédet Ravasz László püspök mondotta ilyen címen: Krisztus a gyárban. — Ha Krisztus napközben mint egy fáradt, poros, ismeretlen látogató megjelennék egy nagy gyárban, amely sokezer embert foglalkoztat, sokmillió pengő tőkét forgat, nagy összefüggésben él az egész világ gazdasági szervezetével, ahol rettentő zaj, por, jövés menés, káosz van, ahol úgy látszik, mintha mindenki elvesztette volna fejét, mégis olyan halálos biztonsággal végzi el a munkáját, ha ide lépne be Krisztus váratlanul és ismeretlenül, mit érezne, mit gondolna? Egy pillanat alatt átlátná, hogyan született a gyár, mik a szépségei és a csodái, azzal a tekintettel, amellyel egykor átlátott tengereken és csillagvilágokon s amellyel felfedezte a fáról lehullott Virágok örök törvényeit, amelyek olyan hatalmasak és csodálatosak, mint amelyek a hulló csillagok útját szabályozzák. De ezenkívül Jézus még szerelmese is volt a munkának, egyik legszerelmesebb mondása: „Az én atyám munkálkodik és én is munkálkodom“, „Dolgozzatok, amíg nappal vagyon“. Ő volt az, aki a munka nagyságát megérezte és sugároztatni tudta, hogy a munkázaj a teremtés dicsőséges robajának elfelejtett és elhalkított visszhangja, a munka utóirat a teremtés nagy eposzához, folytatása annak, amiről a Biblia első könyve szól, kicsinyben ugyanaz, amit Isten mivel a planétákkal, részlete egy óriási egyetemes művészetnek, amelyből fűszálak és naprendszerek, parányi emberi alkotások és bolygók alakulnak ki. Ennek a munkának dicsőségét értené meg, amely munka az ember legmagasabbrendű megkoronáztatása, megbecsültetése az embernek az Isten részéről. — Azért a munka magában véve: isteni kiváltság, a legnagyobb lehetőség, itt az élet csúcspontja felé, alkalom örökkévaló szépségek, igazságok és dicsőségek megragadására... De vajjon Krisztus benyomása csak ennyi volna? Azt hiszem, rögtön látna valami mást: látná a munka megátkozott arcát, azt, hogy milyenné vált a munka bűneset után, hogy milyenné vált az elbukott ember számára, amit a munka robotja jelent az emberre nézve, azt a bilincset, amely leköti a földhöz, a sárhoz, látná azt az elkérgesedett és lázadó lelkületet, amellyel a fáradt ember tiltakozik az örökké, nap-nap után megújuló teher hordozása ellen. —■ A szomorú tapasztalások egyre fokozódnak: hamar meglátná, hogy a mai modern világnak csakugyan van egy elrejtett, titokzatos rabszolgasága, amelyből nem lehet kiszabadulni. Élni kell, hogy éljünk, dolgozni kell, hogy munkát k kapjunk, alkudni kell és mindet módon, minden áron fiólgatni kell és ezt a munkát szakadatlanul, napról-napra végezni kell s mindig csak egy napra elég, a holnap mindig bizonytalan, nincs mód a megszabadulásra, nincs kivezető út belőle, — a munkás rabszolgaságát az it örökkévaló tekintete azonnal észrevenné. — És még ez sem az volna, ami Neki leginkább fájna. Sokkal inkább fájna Neki, amit akkor látna, ha a lélekre kellene figyelmeznie, mert akkor elébe tűnik az, hogy a gyárban az ember géppé válik, élő, olcsó, hamar elkopó és hamar kicserélendő géppé. — Amit látna a gyárban, csak alkalom volna arra, hogy újra hirdesse az örök igazságot: állítsák helyre a munka megromlott mivoltát, a megátkozott munkát tegyék a megáldott munkává, a robotból legyen hivatás, a rabszolgaságból legyen pályatér, az egyéniség kibontakozása, a szolgálatból legyen világ felett való győzelmes uralkodás, a teremtéskor elhangzott nagy parancsolat beteljesedése. Legyetek úrrá a világon. — Hogyan lehetséges mindez, hogy történhetik meg? Úgy, hogy aratók jönnek az Isten aratásához. Ez pedig azt jelenti, hogy a világ immár elkészült arra, hogy kimondják ezt a nagy, boldog, evangéliumi üzenetet, hogy olyan időket élünk, amikor Krisztust legjobban a munkás érti meg, amikor Krisztusnak a legnagyobb szolgálatot a tőke teheti, amikor minden el van készítve arra, hogy szegény és gazdag találkozzék, mert mindkettőt az Úr szerzi. — Kérjük tehát Krisztust, ne várakoztasson tovább, kezdje meg a nagy világgyógyítást, kezdje itt Budapest környékén, kezdje meg a nagy világszépítést, a lemondásnak, az áldozatnak, a kiengesztelődésnek, a közösségnek, a társadalmi igazságosságnak új korszakát és boldog szolgálatát. Mocsy Mihály esperes mondott megnyitót, majd egymásután állottak elő a községek gyár munkásokból és iparosifjakból álló Keresztyén Ifjúsági Egyesületeinek kiküldöttei. Laky László KIE-titkár „Miért van szüksége az ifjúságnak az ifjúsági munkára“, Daitz Dénes főorvos „Miért van szüksége az egyháznak az ifjúsági munkára“, Karácsony Sándor egyetemi m. tanár „Kit kövessen a magyar ifjúság“, Ravasz László „Mi a teendő“, Szőke Imre budapesti Baross-téri lelkész „Ifjúsági munkánk és a cserkészet“, Dobos Károly konventi ifjúsági lelkész „Az ifjúsági munka szabadsága és a gyülekezet“ címmel tartottak előadást, Bogdán Gyula wekerletelepi lelkész pedig záróáhitatot vezetett. Meghosszabbították a magyar-svájci kereskedelmi szerződés hatályát. Genfből jelentik: A Magyarország és Svájc között 1934 február 7-én kötött kereskedelmi szerződés hatályát 1935 január 31-ig meghosszabbították. PESTI HÍRLAP 1934. november 3., szombat. A reformáció emlékünnepe. Szerdán, október 31-én, a budapesti protestáns egyházak emlék-istentisztelettel ünnepelték Luther Márton fellépésének évfordulóját. A templomokban délelőtt és délután mindenütt istentiszteleteket tartottak, a főváros protestáns társadalma számára pedig este tartották meg a pesti Vigadóban a főünnepet, amelyet a Bethlen Gábor Szövetség rendezett az Országos Luther Szövetség, a Magyar Kálvin Szövetség, az unitárius Dávid Ferenc Egylet és a Protestáns Diákszövetség közreműködésével. Tasnádi Nagy András igazságügyi államtitkár, az ünnepséget rendező Bethlen Gábor Szövetség országos elnöke, megnyitójában mindenekelőtt köszöntötte a testületek képviselőit s többek között ezeket mondotta: — Általában azt szokták mondani, hogy a reformáció egyike azoknak a tényeknek, amelyek a középkort az újkortól elválasztják, mások minden rossz okozójául, vagy minden jó forrásául a protestantizmust állítják. A túlzásoktól eltekintve, bűn volna lekicsinyelni engedni azokat a nagyszerű eredményeket, amelyek Isten kegyelméből adták és jelentették a reformáció lélektisztító mozgalmát. A reformáció megindította a népek újabb fejlődésének annyira áldásos folyamatát, a nemzeti államok kialakulását és megvetette alapját az eszményi értelemben vett demokratikus társadalmi berendezkedésnek. Elősegítette a reformáció az ember természetének annyira megfelelő autonómia-gondolat megizmosodását, a Világnak visszaadta Krisztus által az istenfiúság vigasztaló tudatát, felébresztette a kötelességérzetet egymás iránt és a gazdagok felelősségérzetét a szegények iránt, üldözőbe vette kíméletlen bátorsággal a gőgös farizeizmust, elindította a nemzeti irodalmak erőteljesebb kiépülését, a szélesebbkörű népművelődést. A reformáció emberségesebbé tette a népmilliók életét. Kapi Béla dunántúli evangélikus püspök mondotta az ünnepi beszédet. — A reformáció új embertípust formáit és alakit ma is: az embernek Istennel való közösségét hangsúlyozza ez a típus, vagyis azt, hogy az ember értékét nem a világhoz való viszonya, műveltségi és társadalmi elhelyezkedése, nem is az egyházhoz való tartozása határozza meg, hanem egyedül Istennel való kapcsolata. Nem felelőtlenséget jelent ez, hanem azt, hogy az ember egymagában semmire nem képes. Istennel viszont mindenre van elég ereje. Voltaképpen beleolvadás ez az örökkévaló Isten munkájába. — A reformáció új közösségértékelést is ad, azt mondja, hogy egyház és állam ne avatkozzék egymás művébe, hanem segítsék egymást. Az embertömegből nép, a népből nemzet Csak akkor válhatik, amikor Istenben megtalálja létének értelmét és rendeltetését. A reformáció politikája mindig nemzeti politika volt: szolgálni, minden érdeket félretéve, sokszor mindent odaadva. Ha pedig valaki azzal érvelne hogy ez politikának rossz, azt mondjuk, hogy mégis jó politika ez, mert az összesség érdekét nézi, már pedig a szolgálat politikája Isten „politikája,... — A magyar protestantizmusnak nincs követelése a nemzettel szemben, csak annyi, amennyit az Isten követel a nemzettől, legyen nemzeti mivoltában is az Istené: a protestantizmus követeli a lelkiismereti szabadságot, a házasság, a család védelmét, a társadalom erkölcsi pilléreinek megerősítését, a magyar emberi értékek megbecsülését, de sohasem a protestantizmus, hanem a nemzet előnyére. Követeli a közéleti erkölcsöt és azt, hogy a szeplőtlen becsületet tegyék igazi életmértékké. A reformáció el akarja végezni szolgálatát a nemzet javára, mert úgy érzi, hogy erre a szolgálatra megvannak a képességei, hiszen önmagát egészében szolgálattá akarja tenni, kiveit erre akarja nevelni. Határozott, rendíthetetlen hithűséggel és történelmi öntudattal fűtött emberek meg tudnak békélni a más vallásúakkal és tudnak egységbe olvadni a nemzet boldogabb jövőjének munkálására. Végül kérdéssel fordul a közönséghez: becsülöd-e egyházad történeti múltját, amelyet mint drága palládiumot kell átörökítened utódaidra,, vállalod-e a reformáció lelki, történeti munkájának azt a részét, amely reád, éppen reád hárul? Áprily Lajos három versét olvasta fel. Somos Elemér, a Magyar Protestáns Diákszövetség elnöke szólalt fel a magyar ifjúság nevében: új világ előtt állunk, tudja-e ezt a protestáns ifjúság? — vetette föl a kérdést. Nyugodt és őszinte szívvel jelentheti ki, hogy a mai ifjúság nagyon komolyan fogja fel hivatását, nemcsak szakképzettségben igyekszik teljes munkát végezni, de értékelni tudja az ősök nagyszerű eredményeit is. Csíki Gábor unitárius lelkész mondott zárószavakat: a reformáció ünnepe egyben különbözik minden más ilyen jelenségtől: nem külső megmozdulás, nem akarunk mi senki és semmi ellen demonstrálni, csak új erőt akarnak meríteni a közös nemzeti feladatok megoldásához. —A vallásszabadság klasszikus hazájából, Erdélyből elnyomott emberek jajszavát halljuk — így folytatta Csíki Gábor. Négy évvel a Szent Bertalanéjszaka előtt Erdélyben a magyar ősök törvénybe iktatták a lelkiismereti és vallásszabadságot. Lehet-e a protestáns társadalmaknak ma szorgosabb feladatuk, mint hogy megfojtják a riadót, de úgy, hogy megremegjen bele a világ lelkiismerete és zengesse a jajkiáltást, amíg az a föld nem lesz ismét a lelkiismereti szabadság hazája. A Szilágyi Dezső téri református templomban Haypál Béla, Magócs Károly lelkészek, Basilides Mária, Szentgyörgyi László, Barthos Gyula és Ákom Lajos szerepeltek a reformációs emlékünnepen. A Deák téri evangélikus templomban Ruttkay-Miklián Gyula püspöki titkár mondotta az ünnepi beszédet, a Lutheránia Vegyeskar Kapi-Králik Jenő orgonaművész vezetésével énekelt. A Rákos-utcai unitárius templomban Pethő István beszélt és Darkó Béla imádkozott. A kelenföldi református teempplomban Rózsás Pál, Rajki-Szabó József, Szántó Róbert és Sebestyén Andor voltak az ünnepi szónokok. A kőbányai evangélikus templomban dr. Maróthy Jenő tartotta a megemlékezést. Három nap életuntjai. A halottak napján és az azt megelőző két napon sok öngyilkosság és öngyilkossági kísérlet történt Budapesten. Elbuntság, nyomor, kétségbeesés toborozta az öngyilkosokat és öngylkosjelölteket. Közülük négy meghalt, a többit — kettő kivételével — kórházban ápolják. Rédl István állatmvasúti mérnök 27 éves feleségét, Doktor Zsuzsannát csütörtökön reggel a konyhaasztalra borulva találta a Szent Domonkos utca 19. számú házban levő lakásán. Nyomban a mentőket hívta, de segíteni már nem lehetett rajta. A fiatalasszony még előző éjjel kinyitotta a gázcsapot és reggelre meghalt. Hódi István három évvel ezelőtt nősült. Az utóbbi időben idegbaj tünetei mutatkoztak a feleségén, aki nyilván idegösszeroppanása miatt követte el az öngyilkosságot. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították, Kohn Fanny 56 és Kohn Ibolya 51 éves iparművésznők a Sas utca 23. számú házban veronállal megmérgezték magukat. A mentők a Rókus-kórházba vitték őket. A két iparművésznő nyomora miatt akart megválni az élettől. Novemberén távozniuk kellett volna lakásukból, amelynek bérét nem tudták kifizetni. Állapotuk nagyon súlyos. Endresz Ede 22 éves joghallgató a Menkina János utca 19. számú házban levő lakásán gázzal megmérgezte magát. A mentők a súlyos állapotban levő fiatalembert a Rókusba vitték. Dr. Gusztáv György 31 éves bankcégvezető a Báró Aczél utcai 3. számú házban csütörtökön éjjel a fonállal megmérgezte magát. Fivére riadt fel arra, hogy hörög és nyomban a mentőkért telefonált, akik kórházba vitték. Schreiber Jenő tisztviselő felesége az F.orvosutca 26. számú házban levő lakásán ismeretlen ma Schreiber Lajosté közápolónő a Rózsa utca 90. számú házban levő lakásán gazzal megmérgezte magát. A mentők a Rókusba vitték őket. Szemerey Margit 15 éves mindenes a Csákyutca 5. számú házban gázzal megmérgezte magát és mire rátaláltak, már meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. Üst Margit 22 éves háztartásbeli leány a Téglautca 11. számú házban levő lakásán leander-levelekből teát főzött, hogy megmérgezze magát. Rövid idő múlva borzalmas görcsök között találtak rá. A mentők a Rókus-kórházba vitték. Törzsök Jenő 36 éves lakatossegéd a Kőfaragóutca 11. számú házban mellbelőtte magát. A mentők a Rókus-kórházba vitték. Nyomora miatt akart megválni az élettől. Báthoriy Imréné 53 éves háztartásbeli nő a Szigony utca 31. számú házban levő lakásán ismeretlen mérget vett be. Életveszélyes állapotban találtak rá. A Rókusba szállították. A Bazilika mellett egy padon egy ismeretlen fiatalember megmérgezte magát. Személyazonosságát még nem lehetett megállapítani, mert semmiféle irat nem volt a zsebében. A mentők a Rókus-kórházba vitték. Halász Vilmos 23 éves színésznövendék az Fcseri- és Üllői-út sarkán felakasztotta magát egya ágúra. A rendőr elvágta a kötelét és a mentőket hívta, de már nem lehetett segíteni rajta, meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. Grünberger Lili — egy debreceni nagykereskedő 19 éves leánya október 30-án Budapestre utazott és levelet hagyott hátra szüleinek, amelyben bejelenti, hogy öngyilkosságot követ el. A szülők kérésére a debreceni rendőrség rádiókörözést adott ki felkutatására. Meg is találták Budapesten, aWestend-szálló egyik harmadik emeleti szobájában, de ekkor már halott volt. Az asztalon rövid búcsúlevelet hagyott ezzel a szöveggel: „Húsz óraiam veronaival mérgeztem meg magam. Nincs semmi célja az életemnek. Sokat csalódtam." Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították Simon Ferenc OTI dijnok a Lánchídról a Dunába ugrott, de kimentették. A rendőrség életvédelmi osztályán elmondotta, hogy a pestszentlőrinci állami lakótelepen lakik családjával a legnagyobb nyomorban. Mivel nem mondott le öngyilkossági tervéről, saját érdekében őrizetbe vették. Szontágh Gyula nyugdíjas járásbírósági tisztviselő a Lánchídról a Dunába akarta vetni magát, de a korlátról visszarántották. Miután a rendőrségen kijelentette, hogy lemond az öngyilkosságról, elbocsátották. Rácz Ágoston cégvezető a Gólya utca 19. számi házban megmérgezte magát. A mentők a Rókus-kórházba vitték. Tóth Piroska 23 éves mindenes Csengery utca 56. számú házban levő szolgálati helyén ismeretlen méreggel megmérgezte magát. A mentők aRókusba vitték. Állapota súlyos. Litók Lajos, a szolnoki MÁV műhely 60 éves portása felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt. Molnár András 39 éves budapesti fővárosi altiszt pénteken délelőtt kiment Pestszenterzsébetre megnézni épülő házát. Közben eltűnt. Keresésére indultak s a padláson felakasztva rá is találtak. Kihívták a mentőket, de már nem tudtak rajta segíteni. Vizsgálatot indítottak az öngyilkosság hátterének felderítésére.