Pesti Hirlap, 1934. november (56. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

6 Krisztus a gyárban. Hav­sz Lász­ó beszéde az iparos­­ifjak konferenciáján. A pest megyei református egyházmegye csütör­tök délelőttre konferenciára hívta a környék gyári­­munkásatit és iparosifjait. A konferencián, melyet a református teológiai akadémia nagytermében tartot­tak meg, a bevezető beszédet Ravasz László püspök mondotta ilyen címen: Krisztus a gyárban. — Ha Krisztus napközben mint egy fáradt, po­ros, ismeretlen látogató megjelennék egy nagy gyár­ban, amely sokezer embert foglalkoztat, sokmillió pengő tőkét forgat, nagy összefüggésben él az egész világ gazdasági szervezetével, ahol rettentő zaj, por, jövés menés, káosz van, ahol úgy látszik, mintha min­denki elvesztette volna fejét, mégis olyan halálos biztonsággal végzi el a munkáját, ha ide lépne be Krisztus váratlanul és ismeretlenül, mit érezne, mit gondolna? Egy pillanat alatt átlátná, hogyan szüle­tett a gyár, mik a szépségei és a csodái, azzal a te­kintettel, amellyel egykor átlátott tengereken és csil­lagvilágokon s amellyel felfedezte a fáról lehullott Virágok örök törvényeit, amelyek olyan hatalmasak és csodálatosak, mint amelyek a hulló csillagok út­ját szabályozzák.­­ De ezenkívül Jézus még szerelmese is volt a munkának, egyik legszerelmesebb mondása: „Az én atyám munkálkodik és én is munkálkodom“, „Dol­gozzatok, amíg nappal vagyon“. Ő volt az, aki a munka nagyságát megérezte és sugároztatni tudta, hogy a munkázaj a teremtés dicsőséges robajának elfelejtett és elhalkított visszhangja, a munka utó­­irat a teremtés nagy eposzához, folytatása annak, amiről a Biblia első könyve szól, kicsinyben ugyanaz, amit Isten mivel a planétákkal, részlete egy óriási egyetemes művészetnek, amelyből fűszálak és nap­rendszerek, parányi emberi alkotások és bolygók ala­kulnak ki. Ennek a munkának dicsőségét értené meg, amely munka az ember legmagasabbrendű megkoronáztatása, megbecsültetése az embernek az Isten részéről. — Azért a munka magában véve: isteni kivált­ság, a legnagyobb lehetőség, itt az élet csúcspontja felé, alkalom örökkévaló szépségek, igazságok és di­csőségek megragadására... De vaj­jon Krisztus be­nyomása csak ennyi volna? Azt hiszem, rögtön látna valami mást: látná a munka megátkozott arcát, azt, hogy milyenné vált a munka bűneset után, hogy milyenné vált az elbukott ember számára, amit a munka robotja jelent az emberre nézve, azt a bilin­cset, amely leköti a földhöz, a sárhoz, látná azt az elkérgesedett és lázadó lelkületet, amellyel a fáradt ember tiltakozik az örökké, nap-nap után megújuló teher hordozása ellen. —■ A szomorú tapasztalások egyre fokozódnak: hamar meglátná, hogy a mai modern világnak csak­ugyan van egy elrejtett, titokzatos rabszolgasága, amelyből nem lehet kiszabadulni. Élni kell, hogy éljünk, dolgozni kell, hogy munkát k kapjunk, alkudni kell és mindet­ módon, minden áron fiólgatn­i kell és ezt a munkát szakadatlanul, napról-napra végezni kell s mindig csak egy napra elég, a holnap mindig bizonytalan, nincs mód a megszabadulásra, nincs kivezető út belőle, — a munkás rabszolgaságát az it örökkévaló tekintete azonnal észrevenné. — És még ez sem az volna, ami Neki leginkább fájna. Sokkal inkább fájna Neki, amit akkor látna, ha a lélekre kellene figyelmeznie, mert akkor elébe tűnik az, hogy a gyárban az ember géppé válik, élő, olcsó, hamar elkopó és hamar kicserélendő géppé. — Amit látna a gyárban, csak alkalom volna arra, hogy újra hirdesse az örök igazságot: állítsák helyre a munka megromlott mivoltát, a megátkozott munkát tegyék a megáldott munkává, a robotból le­gyen hivatás, a rabszolgaságból legyen pályatér, az egyéniség kibontakozása, a szolgálatból legyen világ felett való győzelmes uralkodás, a teremtéskor el­hangzott nagy parancsolat beteljesedése. Legyetek úrrá a világon. — Hogyan lehetséges mindez, hogy történhetik meg? Úgy, hogy aratók jönnek az Isten aratásához. Ez pedig azt jelenti, hogy a világ immár elkészült arra, hogy kimondják ezt a nagy, boldog, evangé­liumi üzenetet, hogy olyan időket élünk, amikor Krisztust legjobban a munkás érti meg, amikor Krisztusnak a legnagyobb szolgálatot a tőke teheti, amikor minden el van készítve arra, hogy szegény és gazdag találkozzék, mert mindkettőt az Úr szerzi. — Kérjük tehát Krisztust, ne várakoztasson to­vább, kezdje meg a nagy világgyógyítást, kezdje itt Budapest környékén, kezdje meg a nagy világszépí­­tést, a lemondásnak, az áldozatnak, a k­iengesztelő­­désnek, a közösségnek, a társadalmi igazságosság­nak új korszakát és boldog szolgálatát. Mocsy Mihály esperes mondott megnyitót, majd egymásután állottak elő a községek gyár­ munkások­ból és iparosifjakból álló Keresztyén Ifjúsági Egye­sületeinek kiküldöttei. Laky László KIE-titkár „Miért van szüksége az ifjúságnak az ifjúsági munkára“, Daitz Dénes fő­orvos „Miért van szüksége az egyháznak az ifjúsági munkára“, Karácsony Sándor egyetemi m. tanár „Kit kövessen a magyar ifjúság“, Ravasz László „Mi a teendő“, Szőke Imre budapesti Baross-téri lelkész „Ifjúsági munkánk és a cserkészet“, Dobos Károly konventi ifjúsági lelkész „Az ifjúsági munka szabad­sága és a gyülekezet“ címmel tartottak előadást, Bogdán Gyula wekerletelepi lelkész pedig záróáhita­­tot vezetett. Meghosszabbították a magyar-svájci kereskedelmi szerződés hatályát. Genfből jelentik: A Magyarország és Svájc kö­zött 1934 február 7-én kötött kereskedelmi szerződés hatályát 1935 január 31-ig meghosszabbították. PESTI HÍRLAP 1934. november 3., szombat. A reformáció emlékünnepe. Szerdán, október 31-én, a budapesti protestáns egyházak emlék-istentisztelettel ünnepelték Luther Márton fellépésének évfordulóját. A templomokban délelőtt és délután mindenütt istentiszteleteket tar­tottak, a főváros protestáns társadalma számára pe­dig este tartották m­eg a pesti Vigadóban a főünne­­pet, amelyet a Bethlen Gábor Szövetség rendezett az Országos Luther Szövetség, a Magyar Kálvin Szövet­ség, az unitárius Dávid Ferenc Egylet és a Protes­táns Diákszövetség közreműködésével. Tasnádi Nagy András igazságügyi államtitkár, az ünnepséget rendező Bethlen Gábor Szövetség or­szágos elnöke, megnyitójában mindenekelőtt köszön­tötte a testületek képviselőit s többek között ezeket mondotta: — Általában azt szokták mondani, hogy a re­formáció egyike azoknak a tényeknek, amelyek a középkort az újkortól elválasztják, mások minden rossz okozójául, vagy minden jó forrásául a protes­tantizmust állítják. A túlzásoktól eltekintve, bűn volna lekicsinyelni engedni azokat a nagyszerű ered­ményeket, amelyek Isten kegyelméből adták és je­lentették a reformáció lélektisztító mozgalmát. A re­formáció megindította a népek újabb fejlődésének annyira áldásos folyamatát, a nemzeti államok ki­alakulását és megvetette alapját az eszményi érte­lemben vett demokratikus társadalmi berendezkedés­nek. Elősegítette a reformáció az ember természeté­nek annyira megfelelő autonómia-gondolat meg­izmosodását, a Világnak visszaadta Krisztus által az istenfiúság vigasztaló tudatát, felébresztette a köte­lességérzetet egymás iránt és a gazdagok felelősség­­érzetét a szegények iránt, üldözőbe vette kíméletlen bátorsággal a gőgös farizeizmust, elindította a nem­zeti irodalmak erőteljesebb kiépülését, a szélesebb­­körű népművelődést. A reformáció emberségesebbé tette a népmilliók életét. K­api Béla dunántúli evangélikus püspök mon­dotta az ünnepi beszédet. — A reformáció új embertípust formáit és ala­kit ma is: az embernek Istennel való közösségét hangsúlyozza ez a típus, vagyis azt, hogy az ember értékét nem a világhoz való viszonya, műveltségi és társadalmi elhelyezkedése, nem is az egyházhoz való tartozása határozza meg, hanem egyedül Istennel való kapcsolata. Nem felelőtlenséget jelent ez, hanem azt, hogy az ember egymagában semmire nem képes. Istennel viszont mindenre van elég ereje. Voltakép­pen beleolvadás ez az örökkévaló Isten munkájába. — A reformáció új közösségértékelést is ad, azt mondja, hogy egyház és állam ne avatkozzék egy­más művébe, hanem segítsék egymást. Az embertö­megből nép, a népből nemzet Csak akkor válhatik, amikor Istenben megtalálja létének értelmét és ren­deltetését. A reformáció politikája mindig nemzeti politika volt: szolgálni, minden érdeket félretéve, sok­szor mindent odaadva. Ha pedig valaki azzal érvelne hogy ez politikának rossz, azt mondjuk, hogy mégis jó politika ez, mert az összesség érdekét nézi, már pedig a szolgálat politikája Isten „politikája,... — A magyar protestantizmusnak nincs követe­lése a nemzettel szemben, csak annyi, amennyit az Isten követel a nemzettől, legyen nemzeti mivoltá­ban is az Istené: a protestantizmus követeli a lelki­­ismereti szabadságot, a házasság, a család védelmét, a társadalom erkölcsi pilléreinek megerősítését, a magyar emberi értékek megbecsülését, de sohasem a protestantizmus, hanem a nemzet előnyére. Követeli a közéleti erkölcsöt és azt, hogy a szeplőtlen becsü­letet tegyék igazi életmértékké. A reformáció el akarja végezni szolgálatát a nemzet javára, mert úgy érzi, hogy erre a szolgálatra megvannak a ké­pességei, hiszen önmagát egészében szolgálattá akarja tenni, ki­veit erre akarja nevelni. Határozott, rendíthetetlen hithűséggel és történelmi öntudattal fűtött emberek meg tudnak békélni a más vallásúak­­kal és tudnak egységbe olvadni a nemzet boldogabb jövőjének munkálására. Végül kérdéssel fordul a közönséghez: becsülöd-e egyházad történeti múltját, amelyet mint drága pal­ládiumot kell átörökítened utódaidra,, vállalod-e a reformáció lelki, történeti munkájának azt a részét, amely reád, éppen reád hárul? Áprily Lajos három versét olvasta fel. Somos Elemér, a Magyar Protestáns Diákszövetség elnöke szólalt fel a magyar ifjúság nevében: új világ előtt állunk, tudja-e ezt a protestáns ifjúság? — vetette föl a kérdést. Nyugodt és őszinte szívvel jelentheti ki, hogy a mai ifjúság nagyon komolyan fogja fel hiva­tását, nemcsak szakképzettségben igyekszik teljes munkát végezni, de értékelni tudja az ősök nagy­szerű eredményeit is. Csíki Gábor unitárius lelkész mondott zárószava­kat: a reformáció ünnepe egyben különbözik minden más ilyen jelenségtől: nem külső megmozdulás, nem akarunk mi senki és semmi ellen demonstrálni, csak új erőt akarnak meríteni a közös nemzeti feladatok megoldásához. —A vallásszabadság klasszikus hazájából, Er­délyből elnyomott emberek jajszavát halljuk — így folytatta Csíki Gábor. Négy évvel a Szent Bertalan­­éjszaka előtt Erdélyben a magyar ősök törvénybe ik­­tatták a lelkiismereti és vallásszabadságot. Lehet-e a protestáns társadalmaknak ma szorgosabb felada­tuk, mint hogy megfojtják a riadót, de úgy, hogy megremegjen bele a világ lelkiism­erete és zengesse a jajkiáltást, amíg az a föld nem lesz ismét a lelkiis­mereti szabadság hazája. A Szilágyi Dezső téri református templomban Haypál Béla, Magócs Károly lelkészek, Basilides Mária,­ Szentgyörgyi László, Barthos Gyula és Ákom Lajos szerepeltek a reformációs emlékünnepen. A Deák­ téri evangélikus templomban Ruttkay-Miklián Gyula püspöki titkár mondotta az ünnepi beszédet, a Lutheránia Vegyeskar Kapi-Králik Jenő orgona­művész vezetésével énekelt. A Rákos-utcai unitárius templomban Pethő István beszélt és Darkó Béla imádkozott. A kelenföldi református teempplomban Rózsás Pál, Rajki-Szabó József, Szántó Róbert és Sebestyén Andor voltak az ünnepi szónokok. A kő­bányai evangélikus tem­plom­ban dr. Maróthy Jenő tartotta a megemlékezést. Három nap életuntjai. A halottak napján és az azt megelőző két na­pon sok öngyilkosság és öngyilkossági kísérlet tör­tént Budapesten. Elb­untság, nyomor, kétségbeesés toborozta az öngyilkosokat és öngylkosjelölteket. Közülük négy meghalt, a többit — kettő kivételével — kórházban ápolják. Rédl István állatm­vasúti mérnök 27 éves felesé­gét, Doktor Zsuzsannát csütörtökön reggel a konyha­asztalra borulva találta a Szent Domonkos­ utca­ 19. számú házban levő lakásán. Nyomban a mentőket hívta, de segíteni már nem lehetett rajta. A fiatal­­asszony még előző éjjel kinyitotta a gázcsapot és reggelre meghalt. Hódi István három évvel ezelőtt nősült. Az utóbbi időben idegbaj tünetei mutatkoztak a feleségén, aki nyilván idegösszeroppanása miatt követte el az öngyilkosságot. Holttestét a törvény­széki orvostani intézetbe szállították, Kohn Fanny 56 és Kohn Ibolya 51 éves ipar­művésznők a Sas­ utca 23. számú házban veronállal megmérgezték magukat. A mentők a Rókus-kórházba vitték őket. A két iparm­űvésznő nyomora miatt akart megválni az élettől. November­­­én távozniuk kellett volna lakásukból, amelynek bérét nem­ tudták kifi­zetni. Állapotuk nagyon súlyos. Endresz Ede 22 éves joghallgató a Menkina János­ utca 19. számú házban levő lakásán gázzal megmérgezte magát. A mentők a súlyos állapotban levő fiatalembert a Rókusba vitték. Dr. Gusztáv György 31 éves bankcégvezető a Báró Aczél­ utcai 3. számú házban csütörtökön éjjel a fonállal megmérgezte magát. Fivére riadt fel arra, hogy hörög és nyomban a mentőkért telefonált, akik kórházba vitték. Schreiber Jenő tisztviselő felesége az F.orvos­­utca 26. számú házban levő lakásán ismeretlen ma Schreiber Lajost­é közápolónő a Rózsa­ utca 90. számú házban levő lakásán gazzal megmérgezte magát. A mentők a Rókusba vitték őket. Szemerey Margit 15 éves mindenes a Csáky­­utca 5. számú házban gázzal megmérgezte magát és mire rátaláltak, már meghalt. Holttestét a törvény­széki orvostani intézetbe szállították. Üst Margit 22 éves háztartásbeli leány a Tégla­utca 11. számú házban levő lakásán leander-levelek­ből teát főzött, hogy megmérgezze magát. Rövid idő múlva borzalmas görcsök között találtak rá. A men­tők a Rókus-kórházba vitték. Törzsök Jenő 36 éves lakatossegéd a Kőfaragó­­utca 11. számú házban mellbelőtte magát. A mentők a Rókus-kórházba vitték. Nyomora miatt akart meg­válni az élettől. Báthoriy Imréné 53 éves háztartásbeli nő a Szi­gony­ utca 31. szá­mú házban levő lakásán ismeretlen mérget vett be. Életveszélyes állapotban találtak rá. A Rókusba szállították. A Bazilika mellett egy padon egy ismeretlen fiatalember m­egmérgezte magát. Személyazonossá­gát még nem lehetett megállapítani, mert semmiféle irat nem volt a zsebében. A mentők a Rókus-kórházba vitték. Halász Vilmos 23 éves színésznövendék az F­cseri- és Üllői-út sarkán felakasztotta magát egy­­a ágúr­a. A rendőr elvágta a kötelét és a mentőket hívta, de már nem lehetett segíteni rajta, meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállí­tották. Grünberger Lili — egy debreceni nagykeres­kedő 19 éves leánya­­ október 30-án Budapestre uta­zott és levelet hagyott hátra szüleinek, amelyben be­jelenti, hogy öngyilkosságot követ el. A szülők ké­résére a debreceni rendőrség rádiókörözést adott ki felkutatására. Meg is találták Budapesten, a­­Wes­­tend-szálló egyik harmadik emeleti szobájában, de ekkor már halott volt. Az asztalon rövid búcsúleve­let hagyott ezzel a szöveggel: „Húsz óraiam veronai­­val mérgeztem meg magam. Nincs semmi célja az életemnek. Sokat csalódtam." Holttestét a törvény­­széki orvostani intézetbe szállították Simon Ferenc OTI dijnok a Lánchídról a Du­nába ugrott, de kimentették. A rendőrség életvédelmi osztályán elmondotta, hogy a pestszentlőrinci állami lakótelepen lakik családjával a legnagyobb nyomor­­ban. Mivel nem mondott le öngyilkossági tervéről, saját érdekében őrizetbe vették. Szontágh Gyula nyugdíjas járásbírósági tiszt­viselő a Lánchídról a Dunába akarta vetni magát, de a korlátról visszarántották. Miután a rendőrsé­gen kijelentette, hogy lemond az öngyilkosságról, el­bocsátották. Rácz Ágoston cégvezető a Gólya­ utca 19. szám­i házban megmérgezte magát. A mentők a Rókus-kór­­házba vitték. Tóth Piroska 23 éves mindenes Csengery­ utca 56. számú házban levő szolgálati helyén ismeretlen méreggel megmérgezte magát. A mentők a­­Rókusba vitték. Állapota súlyos. Litók Lajos, a szolnoki MÁV műhely 60 éves portása felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt. Molnár András 39 éves budapesti fővárosi al­tiszt pénteken délelőtt kiment Pestszenterzsébetre megnézni épülő házát. Közben eltűnt. Keresésére in­dultak s a padláson felakasztva rá is találtak. Ki­hívták a mentőket, de már nem tudtak rajta segí­teni. Vizsgálatot indítottak az öngyilkosság hátteré­nek felderítésére.

Next