Pesti Hírlap, 1935. november (57. évfolyam, 250-273. szám)

1935-11-27 / 270. szám

­ A Pyramis-ügy. A Pyramis bűnügyének keddi tárgyalásán dr. Ko­vács Miklós elnök elsőnek dr. Létey Béla ügyvédet hall­gatta ki tanúként. Az ügyvéd elmondotta, hogy 1925 feb­ruárjában Forrai József felkérte, hogy jelenjen meg egy tanácskozáson, amelyen a Pyramis főrészvényesei vesznek részt. Csak ezen a megbeszélésen tudta meg, hogy a Pyra­mis anyagi nehézségekkel küzd. Megbízták, hogy készítsen szanálási tervet. Egy nappal utóbb megjelent nála dr. Basch Lóránt ügyvéd, aki Sváb Gyula megbízásából azt hangoztatta, hogy­ Sváb álláspontja ellenkező, Sváb cső­döt kíván bejelenteni és büntető feljelentést akar tenni. Hosszas jogi vita fejlődött ki közöttük, hangsúlyozta, hogy az igazgatósági tagok magánjogi felelősséggel tar­toznak és végül is Basch kijelentette, hogy meggondolja, milyen álláspontra helyezkedjék. Egy újabb tanácskozá­son, amelyen már Sváb is ott volt, kibontakozási tervet terjesztett elő. A vállalat ügyvezetői a tartozás összegét negyvenmilliárdban, a hiányt tízmilliárdban jelölték meg. Ez hozzávetőleges számítás volt. Ezután a szanálásban résztvevő igazgatósági tagok, köztük Lonkai Géza is nyi­latkozatot írtak alá arról, hogy kötelezettséget vállalnak. Szász kijelentette, hogy minden vagyonát feláldozza, ugyanilyen kijelentést tett Strausz is. Schrecker azonban azt mondta, hogy ő nem áldozhat, mert neki nincs va­gyona. Szó volt a többi igazgatósági tagok bevonásáról, d­e Wittmann, Steiner és Kéri kijelentették, hogy nem fizetnek. A tanácskozáson­­ résztvett igazgatósági tagok lelkesen hozzájárultak a fizetési kötelezettség elfogadásá­hoz, de a pénz lassan folyt be. Nagyobb hitelre lett volna szükség. Egy bécsi bank hajlandó is lett volna 14 mil­liárd korona kölcsönt folyósítani, ha a szanákik mérsékelt egyetemes szavatosságot vállalnak, de ekkor már nem volt olyan nagy a lelkesedés és ezt a szanálok nem vállal­ták. A kölcsön elmaradt, pedig ezzel az összeggel jórészt rendezni lehetett volna a Közjelzálogbankkal kapcsolatos obligót és nem került volna sor a P. K. beavatkozására. Szerinte sokkal kisebb áldozatok árán sikerült volna az ügyet likvidálni. _ Én pressziót nem gyakoroltam, büntetőjogi szank­ciókat nem is emlegettem, — mondotta azután dr. Levy Béla. — Az egyik kijelentésemet másként értelmezték. Mondtam valami olyasmit, hogy egy úr mehet szanató­riumba, de nyolc nem. Csak a vizsgálóbíró úrtól hallot­tam, hogy a szanatóriumot vizsgálati fogságnak értelme­zik. Ellentétek voltak a szanálok között,és olyan hangok hallatszottak, hogy miért kezdtek bele a szanálásba, ami­kor nem felelősek. Én kijelentettem, h­ogy már nem lehet v­issza táncolni. Sváb Gyula, aki csaknem teljesen süket, mondhatja azt, hogy nem hallott egy és más dolgot, tehát nem felelős, ő mondhatja, hogy szanatóriumba megy, de a többi ilyen kijelentést nem tehet, nyolc úr nem mehet szanatóriumba. Elmondotta ezután, hogy Lonkai Géza tudott a Pyramis-szindikátusról. Az elnök szembesítette dr. Léwy Bélát Lonkai Gézával s ennek során Lonkai kijelentette, hogy csupán a Közjelzálog-szindikátusról tudott. A tanúkihallgatások után dr. Gyimessy Béla védő kiegészítette azt az indítványát, amelyben mellőzni kérte Lonkai Géza és Steiner Gyula tanuk megesketését. Dr. Kozma Jenő és dr. Ulain Ferenc védők ugyancsak a két tanú megesketése ellen szólaltak fel. Dr. Schindler Dezső kir. ügyész és Bárét Imre ügy­véd, pótmagánvádló kérte Lonkai Géza és Steiner Gyula megesketését. Rövid tanácskozás után a bíróság Lonkai Géza meg­­esketését mellőzte, Steiner Gyula pedig vallomására le­tette az esküt. .......... A tárgyalást csütörtökön folytatják. 16 TÖRVÉNYKEZÉS. A szabadságtéri bankrablókat a Kúria is halálra ítélte. Mindenkinek emlékezetében van még a Szilvesz­ter napján elkövetett szabadságtéri bankrablás, amely­­három áldozatot követelt. December 31-én délelőtt Tori­­Sándor 25 éves autóvezető, Radovics László 20 éves és Szepesi László 30 éves autószerelő revolver­rel behatoltak a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank szabadságtéri fiókjába. A rablási kísérlet eredmény­telen maradt, mire lövöldözni kezdtek. Az egyik golyó ,Jójárt Géza bankpénztárost nyomban megölte, egy másik a bankban tartózkodó Benyák József kifutó­­fiát sebesítette halálra, dr. Roth Jenő banktisztviselő pedig olyan súlyosan megsérült, hogy harmadnapra meghalt. Wirth Frigyes bankhivatalnokot és Klemm Józsefet, egy terménykereskedő alkalmazottját, a bankrablók golyói súlyosan megsebesítették. A három bankrablót a rendőrség bravúros nyo­mozás után Szilveszter éjszakáján elfogta. Kiderült, hogy ők követték el az elmúlt esztendők felderítetle­nül maradt bankrablásait is. Így 1931 tavaszán a Le­­számítolóbank Klauzál-téri fiókintézetét akarták ki­rabolni, majd a Bank-utcában Tóth József altiszttől raboltak egy pénzeszsákot, amelyben kétezer darab egypengés volt és a múlt nyáron a Széch­enyi­ utcában Jobban István bankaltisztre lőttek rá, azután elrabol­­t­­ák pénzestáskáját. A büntetőtörvényszék Gadó-tanácsa a három­­ bankrablót többrendbeli gyilkosságért és gyilkosság kísérletéért kötél általi halálra ítélte. Az ítélőtábla Kállay-tanácsa a halálos ítéleteket helybenhagyta. A semmiségi panaszokat kedden bírálta el a Kúria Töreky-taná­csa. Dr. Kendy Elemér kúriai bíró ismertette az iratokat, utána dr. Lonczel Kálmán ko­­ronaü­gyészhelyettes, valamint dr. vitéz Vargha Béla, dr. Kádár Miklós és dr. Vajda Béla védőügyvédek szólaltak fel. A késő délutáni órákban hirdette ki dr. Töreky Géza elnök, hogy a Kúria a semmiségi panaszokat elutasítva, mindhárom halálos ítéletet jogelődnek mondotta ki. A halálos ítélet kihirdetése után az ítélő­­tanács kegyelmi tanáccsá alakult át és a korona­ügyész bevonásával zárt ülésben döntött a kegye­­lemre ajánlás kérdésében. — Súlyos ügyészi vádbeszéd a pékkartel erőszakos­­sága ellen. A múlt év tavaszán a székesfővárosi sütők ipartestülete egyezményének tagjai megállapodtak abban, hogy a péksütemény darabját öt fillérért fogják árusítani. A kartelen kívüli pékek olcsóbban árusították a péksüte­ményt, mire az egyezmény tagjai előbb szép szóval igye­keztek meggyőzni az olcsón árusító pékeket, hogy erélye­sebb eszközökhöz fognak folyamodni. Amikor azután lát­ták, hogy ennek nincs sok eredménye, erőszakos fellépés­sel igyekeztek akaratuknak érvényt szerezni. Kleisz Já­nos pékmester, Szántó Jenő ipartestületi ellenőr, György László pékipari ellenőr, Mihály József kispesti pékmester és Kertész Dezső budapesti pékmester megtámadták Ká­rolyi József kispesti pékmester két kifutóját és erőszak­kal elvették tőlük az olcsóbb áru péksüteménnyel teli ko­sarakat. Az erőszakos fellépés miatt a kir. ügyészség Kleiss János és társai ellen rablás büntette címén emelt vádat. A törvényszék zsarolás vétségének, illetve Kertész Dezső esetében csak zsarolás kísérletének minősítette a fellépést. Ilyen címen Kleisz Jánost héthónapi fogházra és száz pengő pénzbüntetésre, Szántó Jenőt, György Lászlót, Mihály Józsefet és Kertész Dezsőt pedig ötszáz-ötszáz pengő pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélőtábla Kállay-tanácsa kedden bírálta el a felebbezéseket. Dr. Miskolczy Ágost főügyészhelyettes kifejtette a vádbeszédben, hogy az ügyészség azért vádolta meg rablással a vádlottakat, mert súlyos fegyházbüntetés kiszabását kívánta elérni. Igaz ugyan — mondotta —, hogy a vádlottak rablók mód­jába viselkedtek, de céljuk nem a közönséges eltulajdoní­tás volt, három merényletet követtek el a pékkartel érde­kében. A vádlottak voltaképpen nemcsak a pékek érdekeit szolgálták ezzel az erőszakos cselekedetükkel, hanem szembehelyezkedtek az egész társadalommal. Itt egy meg­szervezett banda összebeszéléséről van szó, amely önző anyagi érdekekből olyan árakat akart a társadalomra rá­kényszeríteni, amelyek valóságos sarcolást, zsarolást jelen­tettek. Itt egy csoport azért támadt az egész társadalom ellen, hogy magának emeletes házakat építhessen a fo­gyasztók kiuzsorázásával. A rablás vádját elejtem, nem azért, mintha ezzel a vádlottak tettét erkölcsileg kedve­zőbben akarnám megítéltetni, hanem azért, mert itt az egész társadalom ellen irányuló, önző és haszonleső me­rényletről van szó, amely a zsarolás fogalma alá tartozik. A vádlottnak ez a cselekménye valóságos árulás volt a gazdasági válságban vergődő fogyasztókkal szemben! A védők felmentést kértek. A tábla Kleisz büntetését hely­benhagyta, Szántó és György büntetését egy-egy hónapi fogházra, Mihály büntetését pedig egy hónapi fogházra és ötszáz pengő pénzbüntetésre súlyosbította. Kertész ügyét — a vádlott távolléte folytán — elkülönítették. A fő­ügyészhelyettes, a vádlottak és védőik semmiségi panaszt jelentettek be. — Agy- és szivérelmeszesedésben szenvedőknek meg­becsülhetetlen szolgálatot tesz az enyhe, természetes „Ferenc József" keserűvíz azáltal, hogy a tápcsatorna tar­talmát kíméletesen levezeti és az emésztőrendszer műkö­dését biztosan elősegíti. Az orvosok ajánlják. — Meggyilkolta az anyját. Szolnokról jelenti a Festi Hírlap tudósítója: Jászfényszaru községben szep­tember 20-án a kukoricásban meggyilkolva találták Cser­háti János gazdálkodó feleségét. A következő napon a csendőrségen jelentkezett Cserháti Sándor gazdalegény és bevallotta, hogy ő gyilkolta meg édesanyját, mert a va­gyon elosztásánál anyja őt megkárosította. A szolnoki tör­vényszék Cserháti Sándort az anyagyikosságért életfogy­tig tartó fegyházra ítélte. Az ítélet ellen felebbeztek.­­ A Bűnügyi Védők Egyesületében szerdán este dr. Berend Béla ügyvéd „A modern diktatúrák elmélete“ cím­mel tart felolvasást. Az előadás az ügyvédi kamara helyi­ségében este fél hét órakor kezdődik. PESTI HÍRLAP 1935. november 27., szerda. LÓVERSENY. Budapesti ügetőversenyek. A keddi napsütéses, de azért hideg időben nagy közönség jelenlétében folyt le az ügetőversenyek kilencedik versenynapja. Az eredmények a következők: I. futam. Varázsfuvola Kovács I. 1 Vakarcs Jónás 2 Etelka Raymer 3 F. m­.: Csongor, Beki, Echo fia, Brokát. Tot.: 10:26; hely­re: 10:13, 14: 12. Olasz: 10:46. Idő: 37.8. II. futam: Zengő Maszár F. 1 Imréd II. Ben­kő Bicskás Tomann 3 F. m.: Pipacs, Jasna, Edömér, Pozsony, Déda, Hazárd. Tot.: 10:15; helyre: 10:12, 17: 20. Olasz: 10:48. Idő: 38.7. Befutó fogadás: Zengő—Im­réd 10:23, Zengő—Bicskás 10:28-III. futam. Handy Volo Feiser 1 Varázsló Tornain 2 F. m­: Riviera Olga. Penny. Tot.: 10:10; helyre: 10:10.10. Olasz: 10:40. Idő: 29.5. IV. futam. Csákány síró 1 Ond Baik 2 F. m.: Odább, Mai Flower. Tot.: 10:22. Olasz: 10:21. Idő: 30.3. Kettősfogadás (III—IV. fu­tam): Handy Volo—Csákány 10:22. V. futam: Leopard Raymer 1 H. Boriska Kovács 11. 1 F. m . Sámson, Vág, Minor. Tot.: 10:14 (Leopard), 256 (H. Boriska), helyre: 10:20, 60. Olasz: 10:11, illetve 33. Idő: 31.5, illetve 28­­. VI. futam. Delila Hauser 1 Opál Jónás 2 Upupa Epops Kovács F. 3 F. m.: Estike, Ragyogó, Mi­­like, Pallós.­­Tóth: 10:27; hely­re: 10:13, 17, 15. Olasz: 10:45. Idő: 29.1. Kettősfogadás (V—VI. fu­tam): Leopard—Delila 10:45, H. Boriska—Delila 10:1287. VII. futam: Orsolya Marschall1 Vinkó Simkó2 Dolly Jónás3 F. m­.: Tigris, Tommy, Nincs tovább. Guardian Todd, Tal­lér. Tot.: 10:221; helyre: 10:50, 16: 32. Olasz: 10:33. Idő: 31.5. Befutó fogadás: Orsolya— Vinkó 10:730. Vili. futam. Peggy Wiesner • 1 Oktondi Tomann 2 F. m.: Lugos, Bandika. Tot.: 10:27. Olasz: 10:33. Idő: 33. IX. futam. Fi­fi Raymer Éviké Wiesner 2 Első fia Jónás 3 F. m.: Salvia. Rejtély: Hanna the Great, Ágnes. Basiljka. Zivatar, K. L., Mátka, Várt­leány. Tot.: 10:19; helyre: 10:16, 46: 32. Olasz: 10:112. Idő: 52.4. Befutó fogadás: Fifi—Évike 10:103, Fifi—Első fia 10:38. X. futam: Látrány Zwillinger 1 Bohém Soldos Lysander Feiser 3 F. m.: Risiko, Tóni, Orgona, Annus. Tot.: 10:24; helyre: 10:13, 14: 14. Olasz: 10:30. Idő: 34:1. . Tizenkét év. Irta: Louis Bouchard. Tizenkét év előtt váltak el az útjaink. Rogert nagyon szerettem, de a színpadhoz fanatikus hittel ragaszkod­tam. Képtelen voltam azt a kívánságát teljesíteni, hogy a szerződésemet felbontsam. Nem voltak különösebb szín­padi sikereim, de akkor még azt hittem, hogy­ a hangom nagyszerűen fog fejlődni. Az álmaimban az opera szín­padán láttam magam és ezeknek az álmoknak a kedvéért feláldoztam a szerelmemet. Amikor ma reggel George behozta a postát és benne megtaláltam Roger levelét, úgy éreztem, hogy még tör­ténnek csodák. Royer tizenkét év előtt a távol Keletre he­lyeztette át magát és egy-két évig még itt néhanapján, így tudtam meg, hogy kilépett a gyarmati szolgálatból és valami kiviteli üzletet alapított Saigonban. Azután elhall­gatott. Amint most az ismert írását megláttam, tizenkét év egy csapásra kiesett az emlékezésemből. Megfeledkez­tem a csalódásokról, amelyek végül rábírtak, hogy oda­hagytam a színpadot. Csak azokra a boldog órákra gon­doltam, amelyeket Rogerre­ töltöttem el. Előkerestem a fényképét és izgatottan gondoltam arra, hogy vájjon mi­lyen benyomást tesz majd rá a találkozásunk. A tizenkét év nem haladt el felettem nyomtalanul. Már ősz szál is lopódzott koromfekete hajam közé és az arcomon talán korai redők árulták el tizenkét év sok keserűségét. A válaszomat George-al küldtem a szállodába. A por­tás vette át: ma estére vacsorára h­ívtam Rogert. Közbeni telefonon lemondtam Jacques-nak, akit délutánra teára vártam. Már két hét óta könyörög, hogy legyek a fele­sége... Milyen szerencse most, hogy nem siettem el a dol­got! Mert bár Jacques kedves fiú . . . talán alig egy-két évvel idősebb, mint én ... és már egészen megszoktam a gondolatot, hogy a férjem lesz, mégis egészen más lesz az, ha Roger . . . Hiszen miért jönne, ha nem ezért . . .? Nagy gonddal igyekeztem eltüntetni, amit a kozme­tika és jó szabónő leplezni tud a tizenkét esztendő pusz­tításából. Amikor este nyolckor belépett Roger . . . nem ismer­tem volna meg, ha nem vártán, mert csak a bársonyos tekintete emlékeztetett arra a Rogerre, aki az emlékeim­ben élt. Megállt az ajtónál, szomorú mosollyal rám nézett és csak ennyit mondott: — Claudine . . . most, hogy látlak, érzem, hogy neki kellett volna eljönnöm. Odaugrottam hozzá, megragadtam a kezét . . . vas­kos, elhízott kéz volt. A szívem elszorult, amikor elhízott alakját, billiárdgolyószerű­en kopasz fejét és a mosolyá­val felfedett ápolatlan fogait láttam. Hihetetlen erőfeszí­tésembe került, hogy ezt mondjam: — Ugyan, Roger...! Hogy mondhatsz ilyent? Min­dig reméltem, hogy egy szép napon eljössz ... Leültünk a pamlagra egymás mellé, mint régente. A problag nagyot rétesen.. Boger százkilós súlya alatt. Az arcbőre elfakult, a szeme körül kiduzzadtak a könnyzacs­kók ... Teljesen kiélt ember benyomását tette. — Tegnap érkeztem Párizsba Saigonból, — kezdte Roger olyan szomorú arccal, mint aki valami tragikus eseményről számol be — és nem állhattam ellen a kísér­tésnek, hogy mielőtt visszatérek Keletre, ne lássalak. Ezért írtam azt a levelet, de amint elküldtem, azonnal megbántam. Most már félóra óta járkáltam az ablak előtt, reménykedve, hogy véletlenül meglátlak az ablak­nál . . . s azután elmehetek úgy, hogy nem okozok neked ilyen csalódást, amilyent most az arcodról olvasok le . . . Valami tiltakozásfélét mondtam, de nem sikerült nagyon meggyőző hangot eltalálni, mert Roger még szo­morúbban folytatta: — Nyolc év előtt Saigonban elvettem egy fiatal öz­vegyet. A házasságom ... de erről nem szívesen beszé­lek . . . Elváltunk. Saigonban nem sok lehetőség kínál­kozik. A kínai szakácsom művészetében és az ivásban ke­restem a feledést. Percekig hallgattam. Azután én szólaltam meg: — Boger, nagyon szerettelek . . . Ha akkor sejtem, hogy a színpadon csak csalódás vár rám, az életünk más­kép alakult volna . . . Éveken át vártalak ... És min­dig szerettelek . . . — De l­ost, hogy láttál . . . ? — kérdezte Roger és még mindig szép szemében kigyulladt az a fény, amelyet tizenkét éven át nem tudtam elfelejteni. Ebben a percben lépett be George és feltárta az ebédlő ajtaját. Az ebédnél keveset beszéltünk, csak megállapítot­tam, hogy Roger hamis fogsora csattog ... és szürcsöli a levest. Az inas beadta a kávét és magunkra maradtunk Szomorúan mosolyogva néztünk egymásra. Boger kiitta a kávéját, még szivarra se gyújtott, hanem felállt és búcsú­zott. Kikisértem az előszobába. Kezet fogtunk. — Jó utat kívánok­. . . és minden jót, Roger. Boger lehajolt és kezet csókolt udvariasan . . . Visszamentem az ebédlőbe. Leültem az asztalhoz és sírni kezdtem, mint aki a temetésről érkezik haza az üre­sen maradt lakásba. Csengettek, egy boy virágot hozott. Szép, lángvörös rózsát. Lassan felálltam, odamentem a telefonhoz és tár­csáztam. — Hallo . . . otthon van Brasilla. Jacques úr? Az inasa megismerte a hangomat. — A kaszinóba ment, de meghagyta, hogy ha . . . valaki keresi, azonnal értesítsem. Otthon tetszik ma­radni? Öt perccel később a telefonból Jacques hangja szó­lalt meg izgatottan, szinte ijedten: — Nem is reméltem, hogy ma még hallom a hang­ját .. . Csak nincs valami baj, Claudine? — Csak azt akartam mondani, — feleltem — hogy ha nincs más programja, holnap ebédeljen nálam.

Next