Pesti Hírlap, 1936. február (58. évfolyam, 26-50. szám)

1936-02-01 / 26. szám

1 2 Nem politikai bizalomból ! Ha ennek ellenére megszavazom a javaslatot, ennek oka valóban nem a politikai bizalom, amelyet az előbb említett metódus sem volt képes bennem öreg­bíteni. Ellenkezőleg: bizonyítékát kívánom adni sza­vazatommal, hogy sohasem állt meg a miniszterelnök által felállított tétel, hogy az ő nagy reformjait és re­formgondolatait a háta mögött ülő pártnak azok a tag­jai, amelyekhez magamat is sorozom, elgáncsolni készültek. (Felkiáltások az ellenzéken: A csuklyások!) De más okból is megszavazom a javaslatot és ez a fontosabb. Sohasem volt nagyobb érdek, mint ma, hogy a birtokpolitikai kérdéseket kiemeljük a párt­­politikai ellentéteknek, a társadalmi, szociális és gaz­dasági nehézségeknek abból az atmoszférájából, amely ezeket a kérdéseket csak megrontani és helytelen irányba terelni alkalmas. (Taps.) — Évek óta foglalkozom birtokpolitikai kérdé­sekkel. Kezdtem a munkát még a háború előtt Er­délyben, amikor lándzsát törtem a telepítés mellett magyar érdekből azért, hogy az Erdélyben sűrűn el­adásra kendő magyar birtokok magyar kézen ma­­in­sríjanak. Ha Matolcsy Mátyás levelet olvasott föl, edztjbly szerint Erdélyt azért vesz­tettük volna el, mert idejében földosztást nem eszközöltünk Erdélyben — bár töbsinc­rém jóhiszeműségét — azt kell mondatnom, hogy ebben szemernyi igazság sincs. Sehol Magyar­­országon olyan egészséges birtokeloszlás nem volt, mint Erdélyben, ahol a nagybirtok a mezőgazdasági­lag művelhető földnek nem nagyobb részét foglalta el, m­int nyolc-ki­lenc százalékát. Nem az idézte elő Erdély elvesztését, hogy ezt a nyolc százalékos ma­gyar birtokot nem osztottuk fel akkor, hanem ezt is hagytuk elporlani a román parasztság és nem a ma­gyarok javára. (Taps az egész Házban.) Ha szabad nekem, mint a Ház régi tagjának, egy tanácsot ad­nom fiatalabb képviselőtársamnak: tartózkodjék at­tól, hogy a birtokpolitikai kérdést a túlfűtött hangu­latnak abban a hangnemében tárgyalja itt, ahogy történt. Ezzel nem használ saját magáinak, de az or­szágnak sem. (Nagy taps a kormánypárton.) A há­ború után mint miniszterelnök, Nagyatádi Szabóval én hajtottam végre azt a földreformot, amelyet ma olyan vígan és könnyelműen gáncsolnak és kritizál­nak Pedig ez nagy forradalmi hullám levezetését jelentette, ami nélkül a túloldalon levő képviselőtár­saim nem ülhetnének itt olyan nyugodtan, mint most. Sulyok Dezső (pártonkívüli): Már így is bekö­vetkezik az Istenek alkonya, szavazza meg a javaslatot. Kik által hozandó áldozattal, csak akkor tűnik ki, ha ismerjük azokat az elgondolásokat, amelyeket a kor­mány a Ház elé akar hozni. Mi tartja fenn a nemzetet? A hitbizományi intézményt két szempontból kell bírálat tárgyává tenni. Először általánosságban, hogy olyan intézmény-e, amely beleillik a mai korba, fenn­tartandó-e, másodszor abból a szempontból, hogy a jelenlegi birtokviszonyok között előnyös-e, hátrá­nyos-e, milyen mérvben szüntetendő meg, vagy tart­ható fenn. A nagy liberális korszak nagy államférfiak Deák, Széchenyi, Kossuth nem helyezkedhettek más álláspontra, mint arra, hogy a hitbizományokat el kell törölni. Hiszen annak a kornak egész mentali­tása arra törekedett, hogy megszüntessen minden korlátot, amely útját állja a birtokos szabad rendel­kezési jogának, még­pedig abból a célból szüntesse meg, hogy a szabad rendelkezés megteremtésével a szabad verseny lehetővé váljék és ezúton magasabb gazdasági rend fejlődhessék ki. Ma azonban, amikor már történelmi perspektíva áll rendelkezésünkre, hogy megítéljük e kor előnyeit és hátrányait is, mégis azt kell mondanom, hogy ez a világrend, ame­lyet a liberális szemlélet teremtett meg, bizonyos egyoldalúságokban szenvedett. Amikor ugyanis a gazdasági életet teljesen a szabad verseny talapza­tára állította, ezzel egyúttal az egyén, család és az egész társadalom boldogulásának alapjául a gazda­sági kvalifikációkat tette és ezzel egyedül szelektív momentummá emelte az egyes, a család és a társa­dalom által birt gazdasági kvalifikációkat. Bár két- PESTI HÍRLAP 1936. február 1., szombat. A hitbizományi javaslatot a kormányzói nyilatkozat hozta napirendre. Lesznek bizonyára olyanok — Makkai János be­szédéből is erről győződtem meg —, akik azt fogják mondani, hogy ne­m is a reform tartalma az, ami olyan jelentős, hanem maga az a tény, hogy olyan kérdéseket vettek elő, amelyeket évtizedeken át, ami­kor nyugodtan lehetett volna a kérdéseket tárgyalni, elő nem vették, ilyenformán maga ez a tény jelzi, hogy milyen nagy reformkorszak küszöbén állunk. A miniszterelnök egyik beszédében elismerte, hogy a hitbizományi reformra vonatkozó tervezetet egy mi­­niszterelnöki fiók porló aktáiból szedte ki, de ugyan­akkor gúnyosan mutatott rá arra, hogy ez az író­­asztalának fiókjában maradt reform nem sokat ér. Ebből a beszédből is azt vettem ki, hogy nem a re­form tartalma a fontos, hanem az a tény, hogy a kérdés napirendre került és hogy ez jelzi a nagy re­formkorszakot. Lehet, hogy normális viszonyok között ebben van némi igazság. Csak éppen ebben az eset­ben nem igaz, mert ezt a kérdést nem a miniszterel­nök hozta napirendre, hanem ez kormányzói nyilat­kozat, amely a múlt országgyűlés megnyitásakor hangzott el , amely e reformot már akkor bejelen­tette. Hogy azután ez bizonyos halasztást szenvedett, annak oka nem az volt, hogy az akkori kormány megijedt a saját reformkészségétől, hanem kizárólag a bekövetkezett gazdasági és pénzügyi krízis, amely legalább is kétségessé tette, hogy a hitbizományi re­form rendjén megmozduló földnek földbirtokpolitikai célokra való felhasználásához szükséges pénzügyi esz­közök rendelkezésre fognak állni. Azóta javultak a viszonyok, ma sem tudjuk azonban, hogy milyen mennyiségű föld fog megmozdulni a hitbizományi reform folytán és most sem lehetünk biztosak abban, hogy a rendelkezésre álló pénzösszegek elegendők lesznek-e. Ennek folytán nagy tisztelettel adózom a miniszterelnök úr bátorságának, hogy ezt a javasla­tot mégis előveszi. Igaz, hogy bámulatom és tisztele­tem kissé megtorpant a 19. paragrafus olvasásakor, amelyből kisül, hogy a nagy bőkezűséggel szabaddá tett fö­l az eredeti javaslat szerint tizenkét évre most már az új birtokosok kezén köttetik meg; igaz, hogy ezt az intézkedést a bizottsági tárgyalás hat évre szál­lította le. Engedje meg azonban a miniszterelnök úr, ha kissé éles kifejezést fogok használni. Nem nagy csodálattal adózom egy olyan reformmunkának, amely egy nagy reform látszatát kelti, de ugyanabban a javaslatban gondoskodik arról, hogy a javaslat várt következményei és célja csak egy későbbi generációra váljanak akutálissá, mint ahogy ez a javaslat teszi. Nyugodtan bízhatom a tárgyilagos közvélemény meg­ítélésére, melyik eljárás őszintébb: az-e, amely nem nyúl egy reformhoz addig, am­ig annak összes előfel­tételei nincsenek megadva, vagy az-e, amely egy nagy reform látszatát kelti, de ugyanakkor gondos­kodik arról, hogy annak aktualitását egy későbbi ge­nerációra tolják át. A kormánynak ismertetnie kellett volna a Házzal egyéb birtokpolitikai terveit is. Gróf Bethlen: Teljesen érdekmentesen szólalok fel, hiszen nincsen ebben az országban egy talpalat­nyi földem, amelyet féltenem kellene. És ha vannak barátaim, akik a nagybirtokosok közé sorolandók, vannak barátaim a túloldalon is, akiknek nincsen ilyen érdekeltségük és akiknek barátsága előttem ép oly fontos, mint amazoké. Érdekmentesen mondha­tom tehát: ez a kérdés nem világnézeti kérdés, ahogy sokan be akarják állítani. Kizárólag gyakorlati poli­tikai és gazdasági kérdés, amelynek megoldását csak akkor találjuk meg, ha a való tényeket figyelmen kí­vül nem hagyjuk. Kétségtelen, hogy a hitbizományi reform a birtokpolitikai kérdések egész komplexumát vetette fel, azzal nem lehet kiszakítottan foglalkozni, a többi birtokpolitikai kérdés nélkül. Csak akkor tu­dunk ítéletet mondani, ha látjuk, hogy a birtokpoli­tika terén hova tendál a kormány. Hogy ez arányo­san illeszkedik-e be a miniszterelnök egyéb tervei közéBenárd Ágoston (Nép): Valószínűleg. Gróf Bethlen: . . . Valószínűséggel nem érhet­jük be. Az országgyűlés megkövetelheti a kormánytól, hogy adjon felvilágosításokat, ami a kormánynak kötelessége, amikor ilyen életbevágó kérdésekről van szó. Azt vártam volna tehát, hogy ebből az alkalomból legalább nagy vonásokban ismerteti a kormány bir­tokpolitikai elgondolásait. Hogy a birtokosok egyik kategóriája által hozott áldozat arányban áll-e a m­a­ ségtelen, hogy ez a szelektív momentum az ember kultúra életében a legfontosabb momentumok egyike azért vannak itt mások is és ezer éven át ezt a nem­zetet nemcsak a gazdasági kvalifikációk tartották fenn, hanem azok az ideális erények, amelyek pol­gárainak lelkében éltek, a hősiesség, bátorság és mindazok az eszményi erények, amelyekre szüksége van egy nemzetnek, ha helyt akar állni a nemzetei nagy versenyében. (Zajos taps a jobboldalin.) Az az egyoldalú szemlélet tehát, amely kizárólag a gazda­sági sikert állítja oda szelektív momentumnak, ki­egészítő princípiumokra szorul. Ilyenekre, mint kor­rektívumokra — talán nem is a hitbizományra - szükség van, ha nem akarjuk, hogy az egész ország a materialista világfelfogásba süllyedjen, amelynél terjedését az egész világon tapasztaljuk és amely­­ háború után oda vezetett, hogy a nagy sikerek di­nasztiákat alapíthattak, az Apponyihoz hasonló ideá­lis lelkeknek pedig díszsírhellyel kellett megeléged­niök. (Taps a kormánypárton.) A liberális korszak reformjai. Kétségtelen, hogy a liberális korszak nagy fel­szabadító reformjai folytán a magyar gazdaság élet nagy fejlődésnek indult és enélkül a fejlődés sohasem lett volna lehetséges. De megint a törté­nelmi retrospektív kutatás szemüvegén keresztü nézve a helyzetet, a földbirtok szabadságának kor­látlan helyreállítása bármilyen előnyökkel járt is bizonyos hátrányokat termelt. Nem az után indult-­ meg mindenekelőtt a középbirtok fokozatos eltűnése megsemmisülése, ami a magyar nemzet szempontjá­ból pótolhatatlan veszteséget jelent mindaddig, amin nincsenek az országban vagyonilag független ma keresztény intelligens rétegek olyan helyzetben, hogy ők ezeket a vezetésben, az ország politikájának szol­gálatában helyettesíteni képesek volnának. (Taps­­ jobboldalon.) De ennek a korlátlan felszabadít­ásna természetes következménye volt a kisbirtok elapró­zódása is, ami fokozatosan egészségtelen törpebirtok tömegeket termelt és végeredményben szülőoka vol a földnélküli proletariátus megszületésének is. Nem ez volt-e az oka a földbirtok időről-időre jelentkez egészségtelen eladósodásának, ami nem következet volna be, ha az összes korlátokat nem szüntettél volna meg. Nem azt akarom mondani, hogy ezeke a korlátokat ma állítsuk helyre. Ellenkezőleg, ha a liberális korszak a maga elveit nem teljes ortodoxiá­val hajtotta volna végre, hanem bizonyos korrektí­vumokat alkalmazott volna — például kimondt volna az akkori paraszttelkek megosztásának legalsó határát, ha a középbirtok megkötöttségét valahogy alátámasztotta volna, ha kimondott volna egy leg­felső megterhelési határt — az elvek csorbát szer­vedtek volna, de az ország hasznát látta volna ennek és a ma már jóvá nem tehető veszteségek és hajál nem álltak volna elő. Azt lehet erre mondani, hogy utólag könny bölcsnek lenni. Ez igaz is. A történelemírás azt álla­pítja meg, amit nem látnak előre és ami bekövetke­zik. De biztos, hogy a kor szelleme akkor ilyen kor­látok fenntartását lehetetlenné tette. Bizonyos, hogy a 67-es korszak derekán,,­armikor népünk elproletar­zálódásának ez a folyamata nagyobb mérveket kés­dett ölteni, akkor következett el az idő, amikor ezek­hez a kérdésekhez hozzá kellett volna nyúlni. M mindnyájan látjuk a bajokat. Az orvoslást különfél utakon keressük. Tahin nem is ez a baj, hanem as hogy szent meggyőződéssel állunk egymással szem­ben, fűtve az indulatoktól és nem tudjuk meglátni­­ való életet. Mechanikus földosztással nem­ lehet a kérdést megoldani Mechanikus földosztással ezt a kérdést elintézni nem lehet, mert nem szüntetjük meg így azokat az okokat, amelyek a bajt előidézték. Ez csak arra lenne jó, hogy felhasználjuk azokat a tartalékokat, ame­lyek a földben ma még rendelkezésre állanak és az­után az okok tovább hatvan, további bajokat termel­jenek, újból törpebirtokok alakuljanak és proletár­tömegek álljanak elő, amelyeken aztán ilyen eszkö­zökkel segíteni többé egyáltalán nem lehet. Tehát a legradikálisabb földrofom mellett sem tudjuk a ma földnélküli mezőgazdasági földmunkásömegek leg­nagyobb részét-­kielégíteni. Nem lehet nekik annyi földet juttatni, hogy tisztán ezen családjukat fenn­tarthassák. Farkas Géza (pártonkívüli): Ez igaz. Bethlen: Egy ilyen reform rendjén a még meg­maradó közép- és nagybirtok teljesen elpusztulna a következő évtizedben és tovább folytatódnék a kis­­birtoknak az elporlása. Egy évtized múlva tehát a kérdést újból sokkal nehezebb körülmények között kellene rendezni. Néhány statisztikai adattal világí­tom meg a kérdést. Törpebirtokos két-két és fél holdig van Magyarországon 320 ezer. A teljesen nincstele­nek óriási tömege együttvéve 770 ezer fő, családtagok nélkül. Ita ezeket ki akarnám némileg elégíteni, föld­jüket legalább öt holdra kiegészíteni — ami nélkül egy család alig tud megélni —, ehhez 800 ezer hold kellene. Ha ugyanezt akarnám tenni a földnélküli proletárokkal, akkor, kellene 3650 ezer hold föld, az előbbivel együtt 4650 ezer hold. Rendelkezésünkre áll pedig — és itt egy Károlyi-féle földreformalapot ve­szek, amelynél senkinek nem maradna többje, mint 500 hold . . . Gróf Esterházy Móric (pártonkivüli): Károlyi Mihály-féle! Báró Vay Miklós: Modern Matolcsy. A földnélkülieknek alig egyötödét lehetne kielégíteni. Bethlen: Igen, Károlyi Mihály. Ezer holdon fe­lüli szabad birtokos van 781 egyén, 2,024.000 holddal. Ebből maradna kielégítésük után 1.060.000 hold. A második kategóriából, a kötött birtokból, felosztásra kerülne 200.000 hold. A harmadik kategóriában 1.116.000 hold földből felosztható maradna 250.00 hold. A negyedik kategóriában, ez az 500—1000 hol közti szabad birtok, ezer birtokos van, összesen 673.000 holddal, tehát körülbelül annyi, amennyi meg is kell hagyni az illetőknek. Együttvéve ez négy kategória kitesz 1,600.000 holdat, szemben azza a 4,650.000 holddal, amelyre szükség volna, ha a me­chanikus földosztással akarnák a kérdést megoldan­­i, most legalább a törpebirtokot kiegészítjük 2—2. holddal, 100.000 holdat kell igénybe venni, akkor ma csak a rendelkezésre álló földnek a fele marad meg 800.000, amelyből, ugyanilyen elveket követve, a föld nélküliek 770.000-nyi számából csak 160.000-et lehe kielégíteni, tehát nem is egyötödrészét. Mit jelen ez most már azokra nézve, akik nem kapnak földe és akik azt eddig megművelték mint proletárok. Gróf Festetich Sándor (nyilas): Ezt már észre vettük a földreformnál is. Peyer Károly (szoc. dem.): A náci grófnak­­ tetszik ez? Bethlen: Az a föld, amelyen a földnélkül prole­tár megkeresheti a kenyerét, lecsökken a felére, el­lenben az a néptömeg, amely ebből keresi kenyere 770.000 főről csak 610.000 főre csökken. Ez azt jelenni hogy a föld feléből kell azon proletártömeg négy­ötödének megélni, amely ma ezt a földet művel Ezen az után tehát célhoz nem jutunk. Mert­a lineáris földosztást csinálunk is, akkor egy főre 1. hold jut, olyan kis terület, amelyből ma Magyar­országon egy család megélni nem tud. Más utakat kell keresni. Ennek az a következménye, hogy minden okt földbirtokpolitika mellett is még más utakat is be­keresni. Mi a helyes földbírtokmegoszlás? A földmí­velésügyi miniszter telepítési javaslatában olvasni foglaltatik, hogy ott, ahol a nagy- és középbirto együttvéve a falu határának egynegyedénél többi tett ki, ott egészségtelen a birtokmegoszlás. Azt h­szem, ez teljesen önkényes megállapítás, mert telje­sen attól függ, hogy abban a községben mennyi lakos, mennyi a földje (gróf Sigray Antal: És milyen a földje?!), mert egy községben nagyon sok lehet föld akkor is, ha a határnak egynegyed részét sem

Next