Pesti Hírlap, 1938. szeptember (60. évfolyam, 196-220. szám)

1938-09-01 / 196. szám

1938 szeptember 1., csütörtök PESTI HÍRLAP A Temps szerint „a szemhatár ma kissé derűsebb” Párizs, aug. 31. A Liberté jelentése szerint Bonnet külügyminiszter a közel­jövőben megbeszélést folytat gróf Welczek párizsi német nagykövettel. Viszont — bizonyos szárnyrakelt hírekkel ellentétben — nincsen szó arról, hogy Franciaország jegyzéket intézzen Ber­lin címére. Politikai körökben megelégedéssel állapít­ják meg egyébként a nemzetközi helyzetben tegnap beállott enyhülést és azt, hogy ez az enyhülés ma tovább tartott. Igen figyelemreméltó tünetnek tartják azt is, hogy a német sajtó hangja ma reggel érezhe­tően megenyhült. A párizsi lapok nagy elismeréssel írnak az angol kormány szilárd és egyben mérsékelt és bölcs maga­tartásáról. A szemhatár — írja a Temps — ma kissé derű­sebb. Ez az eredmény elsősorban az angol diplomácia csodálatraméltó kitartásának köszönhető. Magától ér­tetődik — folytatja a lap —, hogy a francia kormány, amely a francia-csehszlovák egyezmény következté­ben tartózkodó magatartásra kényszerül, pontosan értesül az angol diplomácia minden lépéséről és teljes mértékben helyesli azokat. A két nagyhatalom célja azonos és ez a közös cél: a béke. A Temps tiltakozik a gyáva fatalizmus ellen, amely a háborút kikerülhetetlennek mondja. Époly kevéssé lehet kikerülhetetlen háborúról beszélni, mint ahogyan nincsen kikerülhetetlen öngyilkosság sem. Kérdés, várjon Európa öngyilkosságot akar-e elkö­vetni. Az angol diplomácia tevékenysége példát mu­tat arra, hogy miképpen leh­et küzdeni ez ellen a ha­zug fatalizmus ellen. Az igazság az, hogy Európa sorsa ebben a pillanatban Hitler kezében van letéve. Hitler gyakran s nyilvánosan a béke bajnokának mondotta magát. Semm okunk sincsen arra, hogy kétségbe­vonjuk Hitler őszinteségét, viszont eki sincsen oka annak feltételezésére, hogy Németország bekerítési kísérlete és békés fejlődése ellen irányuló módszeres összefogás áldozata. De még ha az egyik táborban háborús szándék állana is fenn, a béke sorsa felett még akkor sem kellene kétségbeesnünk, hanem min­dent el kell követnünk a háborús szándék meg­félemlítésére, vagy annak módosítása végett. Mind­addig pedig, amíg a háborús szándék létezéséről bi­zonyságot nem nyerünk, a háború bizonyára elkerül­hetőnek látszik. (MTI) A német birodalmi újságok Horthy kormányzóék dunai útjáról Berlinből jelentik: Német birodalmi újságok rész­letes és színes tudósításban számolnak be Horthy Miklós kormányzónak és a főméltóságú asszonynak dunai útjáról. A kormányzói pár vasárnap délelőtt fél 11-kor Linzben Kaltenbrünner államtitkár és Ei­­gruber körzetvezető kíséretében a dunai flotilla állo­mására ment a város pazar, zászlódíszes utcáin. De­­genhardt kapitány, a dunai flotilla parancsnoka üd­vözölte a kormányzót, aki a tisztikar kíséretében meg­tekintette az Alberich-hajót. A magas vendégek 11 óra tájban szálltak fel a Zsófia magyar termesgőzösre s a partot szegélyező sűrü embertömeg lelkes ujjongása közben indult út­nak a hajó, amelyet a dunai flotilla Alberich-je kö­vetett, fedélzetén a díszőrséget álló tengerészekkel, majd a Franz Schubert, a német díszszolgálat tag­jaival. A Duna partján minden község házain magyar és német zászlók lengtek, a lakosság mindenütt a kikö­tőhelyeken tolongott és piros-fehér-zöld zászlócskák­kal kezükben éltették a kormányzói párt. A szembe­jövő német és magyar gőzösök mind zászlódíszt öl­töttek, a hidakon transzparensek feszültek, ezzel a felírással: „Az Ostmark üdvözli Németország ba­rátját!“ így haladt a Zsófia a lapályos, majd romantikus vidéken a parton elhelyezett mozsarak durrogása köz-­­ben. Ahol csak lehetett, a gőzös közel a parthoz vonult el s a kormányzó a lakosság üdvözlését látható meg­­indultsággal köszönte meg. Bécs fölött húsz kilométerre, Klein-Höfleinnél a Zsófia horgonyt vetett s amikor leborult az éjszaka, a hegycsúcsokon fellobbanó tüzek köszöntötték a kor­mányzót. Hétfőn reggel fél nyolckor hagyta el a kor­mányzó és felesége Hainburgnál Németország terüle­tét. A parton a haderő egy díszszázada és a különféle nemzeti szocialista alakulatok képviselői állottak s a magyar és német lábjukkal feldíszített hajóállomást óriási embertömeg vette körül. Az Alberich és a Franz Schubert a folyam szepén állottak fel, a fedélzeten a kormányzó díszkiséretével s közöttük a katonai zene­kar hangjai mellett útnak indult a Zsófia Budapest felé. (MTI.) Vasárnap a Tiszán írta Lukács József A nap forrón perzseli a vizet. A madarak kókadtan pilinszkéznek a forró levegőben. Néha pihegve a vizre buknak, meg­­nedvesitik lihegő testüket s mikor újra felrepül­nek, ezernyi vízcsöpp fröccsen szét róluk színe­sen, szivárványozva, mint a karácsonyi csillag­szóró. A motorcsónakok berzenkedve ágaskodnak s viháncolnak, mint a fiatal csikók. A halkan su­hanó vitorlások meg csöndesen úsznak, mint a vizszinre ülő nagy, fehér lepkék. A parton vasár­napi horgászok ülnek s egy-két bágyadt tehén le­gelészik. Cs. Nagy István, az öreg tiszai halász mind­ezt nem látja. Hatvan éve nézi már figyelő szem­mel ezt a tájat. Megszokta. Csöndesen ül a Ma­­ros-Tisza ölelkezésében, bölcs nyugalommal szívja ki vénült, odvas pipáját s néha nagyokat köp a Tisza fodrozó vizébe. Gondolkozik. Van is min gondolkoznia. Hatvan éve járja a Tiszát. Úgy ismeri minden csöppjét, minden fodrát, mint a ladikja fenekét. Itt gyerekeske­­dett. Itt mulatozott víg halászlegény korában. Itt élte le egyszerű, de neki nagyszerű életét a Tisza mellett s most ime, jön ez az uj halász­gazda, akiről senki sem tudja, kifiabolja, és mert akkor, amikor potom pénzért akarta átvenni a halat, azt mondta neki, hogy: „Annyiét meg nem adom, inkább visszafordítom a Tiszába!“ — fel­mondott neki. Elbocsátotta. Dr. Cs. Nagy István tiszai halászt. Akinek az ükapja is innen szakadt ki a Tisza mellől s akinek a Tisza volt a bölcsője, orvossága, bánata és öröme. — A gyüttment — morogta magában s meg­értése jeléül keserűt köpött a Tiszába. — Még hogy­­ elbocsát. Engem, Cs. Nagy Istvánt. A pi­szok. Há' majd én megmutatom ... így emésztette magát a vén halász felháboro­dásában S jogosan. Az uj halászgazda valóban idegen volt. S csak úgy kapta meg a bérletet, hogy a városban lakó sógora ráígért a régi gaz­dára. Mikor aztán a bérlet kezére került, akkor a halászokkal úgy bánt, ahogy akart. A haláro­kat leszorította, kifogásolt, önkényüsködött és közben­­ tollasodott. A halászok keserves kere­setéből egyik házat vette a másik után. Jégere­­déskor már elbocsátott két halászt, Benkőt és Fogast, akik most szégyenkezve kosárfonásból él­nek. De Cs. Nagy már akkor megmondta. Csak őt merje elbocsátani. Azt nem ússza meg szára­zon. Azt megkeserüli, az anyja mindenit . . . Vele nem babrál ki! Ez fülébe jutott a gazdának s csak alkalomra várt. Amint megjött az alkalom, elbo­csátotta őt is. — Még van három napom — gondolta magá­ban az öreg —, addig még a kezembe kerültecc. Nem kerülöd el a sorsodat . . . S ezt oly biztosan érezte, hogy egy pillanatig sem kételkedett: úgy lesz. Az Isten módot ad neki, hogy a halászbecsületen esett szégyenfoltot lemoshassa. Mert ilyen nem történt még a Tiszán. Hogy egy jöttment idegen csak úgy máról-hol­napra elbocsásson valakit. S még­hozzá a három legöregebb halászt. Hát majd megmutatja, hogy milyen is az a halászbecsület. Amíg Cs. Nagy Istvánt így gerjesztették a tüzes gondolatok, azalatt a Tiszára alkony borult. A vizet hűvös esti szellő borzongatta. A part­menti bokrok hosszúra nőtt árnyéka torz rajzo­kat vetített a sápadt Tiszára. Újszeged felől fel­hangzott a vartyogó békák koraesti hangverse­nye s messze az égen, halványan villódzott az est­hajnali csillag. A Fogadalmi-templom felől mély harangdúgás reszketett át a levegőn s Cs. Nagy István, ősi, pogányul szent mozdulattal a Tiszába nyúlt. Megnedvesitette a kezét, keresztet vetett s ahogy eddig is tette hatvan éven át, imádkozni kezdett: Ért Atyám, jó Istenem,­ Erősítsd meg a lelkem, Adj a vizre, földre áldást, A halásznak békés szállást, Hogy a neved dicsérjük , Téged nagynak ösmérjünk . . . Mielőtt azonban az Áment kimondta volna, nagyot sóhajtott, felnézett az alkonyodó égre s mintha csak most értette volna meg az imádsá­got, amit hatvan éven keresztül gépiesen elmor­mogott, mégegyszer megismételte: — a halász­nak békés szállást — s miközben az Áment is ki­mondta, érezte, hogy cserzett­­arcának árkaiban egy sósízű könnycsepp szalad szája szögletébe. A könnycsepp teljesen felforgatta Cs. Nagy István lelkivilágát. Nehéz, hörgő sóhajok szakad­tak fel melléből. Kemény markolásu keze ökölbe szorult s csak arra kérte a jó Istent, bár most jönne ide a gazda, hogy belé tudná fojtani a szót. Mert fájt, nagyon fájt ez az elbocsátás Cs. Nagy Istvánnak. Az égető gondolatoktól szédülten kelt fel s elindult a halászkuckó felé. A Nap bíborvö­rösen bukdácsolt a csongrádi határ felé, a békák méltóságteljesen vartyogtak s éjszakai kóbor madarak kezdtek röpködni a viz fölött. Kiáltó hang futott végig a vizen s Cs. Nagy István füléhez verődött. Visszafordult s figyelt. A kiáltás megismétlődött. A csöndes esti vízcso­­bogás felerősítve sodorta feléje a hangokat s a ha­lászban valami megmozdult. A hang irányába nézve, felismerte a gazdát, aki a túlsó parton állva, integetett feléje ■*— Nem ismert meg, — gondolta a halász. — Hahó, hó-ha ... — hallatszott újra hosz­­szan, elnyújtottad s Cs. Nagy István már bizo­nyosra vette, hogy amit megfogadott, az betelje­sedik. Nyugodt, biztos kézzel oldotta el a ladikot s széles mozdulatokkal a túlsó part felé evezett.­­ Mikor a ladik a parthoz verődött, a két em- Rendelet a budapesti és környéki élelmiszerüzletek hétköznapi zárórájáról A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter ren­deletet adott ki a székesfővárosban és környékén lévő élelmiszerüzletek hétköznapi zárórája ügyében. Eszerint Budapest, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Újpest megyei városok, Albertfalva, Csepel, Pesthidegkút, Pestújhely, Rákos­hegy, Rákosszentmihály, Sashalom, Soroksár és Vecsés nagyközségek, valamint a Rákoskeresztúr nagyközség­hez tartozó Bélatelep területén azokat a nyílt árusítási üzleteket, amelyekben túlnyomóan élelmiszereket, fű­szerféléket, csemegét és állami egyedárusági cikkeket árusítanak — ideértve a szatócsüzleteket, vegyeske­reskedéseket, tejcsarnokokat, cukorkás-, sütő-, mé­száros- és hentesüzleteket —, hétfői napokon és a Szent István napját követő köznapon reggel hat óra előtt, egyéb köznapokon reggel öt óra előtt, illetőleg a mészáros- és hentesüzleteket az ilyen üzletek nyitva­­tartására nézve a 88.488/1924. K. M. számú rendelet­ben megállapított időpont előtt kinyitni és szombati napokon este nyolc órán túl, egyéb köznapokon pedig este hét órán túl nyitva tartani nem szabad. A rendeletben foglalt rendelkezések nem vonat­koznak a kizárólagos dohányárudákra, amelyeknek zárórája tekintetében a pénzügyminiszter rendelkezik. Werner Adolf zirci apát­i titkos­ tanácsos A kormányzó a miniszterelnöknek a minisztérium nevében tett előterjesztésére dr. Werner Adolf zirci apátnak, a magyar országgyűlés felsőháza tagjának a magyar királyi titkos tanácsosi méltóságot adomá­nyozta. A legfelső kézirat a következő: Kedves dr. Werner! A magyar királyi miniszterelnöknek a miniszté­rium nevében tett előterjesztésére önnek a haza szol­gálatában szerzett kiváló érdemei elismeréséül a ma­gyar királyi titkos tanácsosi méltóságot adományozom. Kelt Budapesten, 1938 augusztus hó 20-án. Horthy s. k. Imrédy s. k. Kihallgatások a kormányzónál Horthy Miklós kormányzó szerdán délelőtt a kor­mány több tagját fogadta kihallgatáson. Mindenek­előtt Imrédy Béla miniszterelnök jelent meg az ál­lamfő dolgozószobájában és az általános politikai hely­zetről, valamint a folyó kormányzati ügyekről tett elő­terjesztést. Utána Kánya Kálmán külügyminiszter, majd Rátz Jenő honvédelmi miniszter és Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter voltak magánkihall­gatáson a kormányzónál. A miniszterek tárcájuk körébe tartozó fontosabb kérdésekről tettek jelentést az államfőnek. A legköze­lebbi napokban a kormány többi tagjai is kihallgatá­son számolnak be a kormányzónak az egyes minisz­tériumokat foglalkoztató fontosabb problémákról. A jövő évi munkaprogramul a minisztertanácsban A délelőtti órákban a kormány tagjai folytatták a kedden félbeszakított minisztertanácsot. Imrédy Béla miniszterelnök elnökölt a tanácsko­záson amely immár nyolcadik napja tart, és amely a kormánynak a legközelebbi esztendőre szóló munka­­tervét állítja össze. A tanácskozást a kora délutáni órákban félbeszakí­tották és este 6 órakor folytatták. Ezen az utóbbi ta­nácskozáson az összes hátralevő javaslatokat megbe­szélés tárgyává tették. A kormány legközelebbi mun­kaprogramjáról, az ősszel beiktatandó törvényjavasla­tokról és fontosabb kormányzati akciókról Imrédy Béla miniszterelnök fogja tájékoztatni az ország közvéle­ményét a vasárnap tartandó kaposvári politikai nagy-ü­gyűlésen. _____ A németországi püspökök pásztorlevele A németországi bíborosok, érsekek és püspökök augusztus végén tartott fuldai konferenciájáról közös pásztorlevelet adtak ki, amelyet vasárnap Német­ország valamennyi katolikus templomában felolvastak. A pásztorlevél megállapítja, hogy a támadások a kato­likus egyház ellen nem lettek enyhébbek, amit az alá­írók súlyos sérelmek terjedelmes felsorolásával iga­zolnak. A pásztorlevelet a következő püspökök írták a le: Bertram Adolf bíboros, Boroszló érseke, Faulhaber Mihály bíboros, München érseke, Schulte Károly Jó­zsef bíboros, Köln érseke, Jakab bambergi érsek, Gás­pár paderborni érsek, Konrad freiburgi érsek, József Demjén fuldai püspök, Vilmos osnabrücki püspök, Lajos speyeri püspök, Rudolf trieri püspök, Mátyás würzburgi püspök, Kéry János rottenburgi püspök, Mihály regensburgi püspök, Antal limburgi püspök, József augsburgi püspök, Miksa ermlandi püspök, Pé­ter meisseni püspök, Konrád berlini püspök, Kelemen Ágoston münsteri püspök, József Gothardt hildesheimi püspök, Albert mainzi püspök, Mihály eichstädti püs­pök, Simon Konrád passaui püspök, Hermann József aacheni apostoli adminisztrátor, dr. Hartz Ferenc schneidemühli prel. i­l., dr. Dietz János fuldai püspök koadjutora, József Nátán prel. ált. helytartó, dr. I Mansche prel. ált. helytartó. 3

Next