Pesti Hírlap, 1943. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-19 / 14. szám

. ^ • ■ A honvédvezérkar főnökének részletes közlése a katonai szabadságokról A honvédvezérkar főnöke közli: A szab­adságos vonaton előállott torlódás levezetése érdekében a 2. hadsereg alakulataitól szabadságon lévő hon­véd egyének (tiszt, legénység) vissza­szállítása január 18-tól 24-ig szünetel. Ezért akiknek szabadsága január 17- ike után jár le, azoknak a szabad­ságát hét-hét nappal meghosszabbí­totta. E szabadságmeghosszabbítás vonat­kozik azokra a 2. hadseregbeli honvéd egyénekre is, akiknek szabadsága ja­nuár 17-ike előtt járt le, de hely hiá­nyában elindulni nem tudtak, hanem a budapesti rendészeti és katonagon­dozó állomás parancsnokságtól január 18- ára és a következő napokra kaptak helyjegyet Ezek elszállítása előreláthatólag ja­nuár 25-én kezdődik. Nehogy azonban újbóli torlódás kö­vetkezzék be, a 2. hadseregtől sza­badságon levő honvéd egyének gondo­san figyeljék a következő napokon a rádió 7 órai, 14 óra 30 perces és 18 óra 50 perces híreit, mert abban ese­tenként közöljük, hogy mely napra szóló helyjeggyel rendelkezők, vala­mint az eredeti szabadság lejárati napját figyelembe véve, kiket szállí­tanak naponként Budapestről és a közbeeső állomásokról a hadsereghez. Akiknek szabadsága valamilyen szolgálati ügy elintézésével kapcsola­tos, azokra a szabadság-hosszabbítás nem vonatkozik, azok a szolgálati megbízatásuk szerint járjanak el. A rádióközleményben foglaltaknak mindenki pontosan tegyen eleget. A Keleti és Nyugati megszálló cso­porttól szabadságon lévő azok a hon­véd egyének (tisztek és legénység), akiknek helyjegyét a budapesti ren­dészeti és katonagondozó állomás pa­rancsnokság január 18-tól 24-ig terje­dő napokra már kiutalta, kötelesek el­utazás végett január 18. vagy január 19-én az említett parancsnokságnál jelentkezni. A többi Keleti és Nyugati megszál­ló csoporthoz tartozó szabadságos, aki­nek helyjegye nincs, aznap jelentkez­zék elutazásra, amikor a szabadság le­járta után rendesen indulnia kell. 6 Hírlap 1943 tar­. 19. kedd Megalakult a Magyar Irodalompártoló Társaság Dr. vitéz Szabó Lajos, a Magyar ügyvédek Nemzeti Egyesületének el­nöke a közelmúltban körleveleket bo­csátott ki, amelyben arra kérte bará­tait, hogy a magyar irodalom és a magyar írók támogatására egyesüle­­alapítsanak. A körlevél mindenütt isen nagy visszhangra talált és így vas­árnap délelőtt kétszáz irodalom­pártoló jött össze a Budapesti Ügy­védi Kamara dísztermében a Társa­ság alakuló közgyűlésére. Az ülésen megjelent Bencs­es Miklós államtit­kár is, valamint a közélet számos ki­válósága. Az ünnepi megnyitó után került sor az elnöki tisztség betöltésére, amelyre egyhangúlag a gondolat fel­vetőjét, dr. vitéz Szabó Lajos ügyvé­det választották meg. Az új társaság szakít az irodalom támogatása terén az alamizsna rend­szerrel. Tiszteletben tartva az író lel­ki és szellemi szabadságát, igyekszik megoldani a szegénysorsú, tehetséges magyar írók anyagi függetlenségének kérdését. A társaság tagja lehet minden ma­gyar ember, aki a társaság pénztárába havonta legalább 10 pengőt, tehát évente 120 pengőt befizet. A társaság támogatására csak az a magyar író tarthat igényt, „aki egy­részről műveivel művészi készségének és képességeinek kétségbevonhatatlan bizonyságát szolgáltatta, másrészről pedig művészetével a magyar népi kö­zösség és a nemzeti újjászületés nagy céljait szolgálja. Ennek az utóbbi fel­tételnek három ismertetője van: 1. A magyar irodalmi hagyomány fővonu­­latának élő és szerves folytatója-e, m­ert a Társaság nem kíván jutalmaz­ni olyan irodalmi megnyilatkozást, ami ezzel ellentétes; 2. Tartalmában, mondanivalójában ad-e valami olyant, a mi a magyarságot . . . önmaga meg­ismerésében . . . meglévő vagy szuny­­nyadó erényeinek és erőinek fejlesz­tésében és kihasználásában segíti. ". .. a Társaság megbecsüli azt az írót is, akinek a fenti értelemben nincse­nek ugyan közösségi távlatai, de em­beri mondanivalójának kifejezésében, hangjában, költőiségének ízében jel­legzetesen magyar.“ Közli a Társaság alapszabálya, hogy a ,,támogatás sorrendje tehát egyál­talában nem kíván srók közötti rang­sort megállapítani, hanem általában a támogatás szükségességének és sür­gősségének jogosultságával függ ösz­­tva.“ Ellenszolgáltatás nélkül segélye­zésre csak egészen kivételesen és ala­posan indokolt esetekben gondol a t­ársaság. (Esküvő, születés, betegség, stb.) Az ellenszolgáltatás alapjára helyezkedett megsegítésnek kettős a célja. Az író lehetőleg teljes ellen­­ "■ ....... gazdasági szakember, külföldi magyar, őskeresztény, jelenleg bécsi lakos, 42 éves, közel két évtize­des, alapos németországi kereskedelmi tis ipari prakszissal, sokoldalú technikai ismeretekkel, különös szervezési kész­séggel a hazai gazdasági életben fe­lelősségteljes hivatást kíván vállalni megfelelő önálló munkakörben, illetve vezető állásban, lehetőleg olyan pozí­cióban, amelyben németországi össze­köttetéseit hasznosíthatja. Ajánlatokat a munkakör megjelölésével kér: ,,Új­­.európai perspektívák“ jelige alatt Blod­mer hirdetőjébe, Városház­ utca 10. Pontosság és rendszeretet Az ember azt hinné ugyebár, hogy a két fogalom, pontosság és rendsze­retet, ikertestvér és hogy az egyik a másik nélkül nem is fordulhat elő emberi lélekben. Hiszen a pontosság­i rendszeretetnek csak egyik alkat­része, időbeosztás következménye, te­hát, ha valaki rendszerető, idejét is szép rendesen beosztja. Ha pedig ezt meg bírja tenni, tehát ha pontos, ak­kor minden valószínűség szerint nem­csak az idejét, hanem egyéb ingósá­gait is rendben szereti tartani. Ez lo­gikus, nemde? Ellenben az emberi természet nem mindig logikus. Ennek fényes példá­ját mutatjuk be nővérem meg én, akiit pontos és rendszerető édes­anyánktól mindegyik csak az egyik tulajdonságot örököltük, t. i. nővérem a rendszeretetet, én pedig a pontos­ságot, m­íg a másik tulajdonságból édeskeveset kaptunk. A különös a do­logban az, hogy ez az egy örökség aztán szinte túlzásba menőleg ki van bennünk fejlődve: én egy láthatatlan órát viselek magamban, mely szinte lehetetlenné teszi, hogy valaha is el­késsem, nővérem pedig oly rendes, hogy elutazáskor az utosó éjszakát rendszerint úgy tölti el, hogy már mindent becsomagolt, de meg újra ki­rak mindent és elölről kezdi a cso­magolást — nincs megelégedve az úti­táskába gyömöszölt holmik rendjé­vel Évvel szemben, ha valamerre meg­y híva, bízvást lehet arra számíta­ni, hogy 5 lesz a legutolsó, sőt ebéd­re, otthon, is, fél, háromnegyed órát kell reája várni. Egyszer vacsorára féilmenő helyett tíz órakor állított be hozzám és rendkívül csodálkozott, hogy, miután otthon anyámnál, végül a rendőrségen is telefonon kerestet­tem, nem történt-e vele valami bal­eset, aggódva megvacsoráztunk nél­küle. Az órája megállóit, mondotta, hogy tudhatta volna tehát, hogy már elmúlt a vacsoraidő? Ha szobájában azonban egy széket néhány millimé­­ternyire elmozdítanak helyéről, azt rögtön s korholólag teszi szóvá és iga­zítja helyre, íróasztala pedig állan­­dóan olyan kínosan rendes, mintha aznap hozták volna haza a boltból és még nem kezdett volna neki hivatá­sának. Sajnos, az enyémről ezt nem mond­hatom el. Időről-időre nekibuzdulok és nagytakarítást rendezek rajta, de két nap leforgása alatt már megint tele van szórva Írásokkal, újsággal, levelekkel, amelyek hiába várnak vá­laszra . . - most is ott fekszik szem­ben velem egy játékbabának fényké­pe, melyet egyszer valaki valami ok­ból elküldött nekem, de hogy mikor és mi célból, az most már örök rej­tély marad. Eleinte valószínűleg azért tartottam itt, hogy majd, ha egy szép napon megszáll a Szentlélek és neki­kezdek a restancia feldolgozásának, őt is egy füst alatt elintézem, később pedig ott maradt, mivel nem tudtam, mit kezdjek vele s bűntudatosan azt reméltem­, hogy egyszer majd csak előkerül az a bizonyos levél, mely hozzátartozik. Ez nem azért van, mintha szeret­ném a rendetlenséget, sőt. Nem sze­retem és személyzetemtől meg is kí­vánom, hogy rendben tartsák lakáso­mat, amit, hála Istennek, meg is tesz­nek, csak én magam unom kimond­hatatlanul a tevékenységnek eme vál­faját, íróasztalon pedig az ember csak saját maga tarthat rendet, mert ha valaki más matat rajta, a legszebb rendben, melyet ez a más valaki csi­nált, kevésbbé lehet eligazodni, mint a saját, legszörnyűbb rendetlenség­ben. Pedig ettől a rendetlenségtől ma­gam is szenvedek, de mégsem any­­nyira, hogy rá tudnám magam szánni a rendcsinálás szörnyű munkájára. A pontossággal egészen máskép va­gyok. A gondolat, hogy valahol vár­nak reám, amikor már ott kéne len­nem, oly kellemetlen, hogy nem hagy nyugton, amíg meg nem érkeztem. Ezért rendszerint első vagyok minden ebéd és vacsora meghívásnál, ami nem mindig kellemes, különösen Pesten, ahol sokszor még a háziak sincsenek készen a mondott órára, tudván, hogy félkilenc féltizet jelent és így tovább. De még ha nem is fontos, vagy szük­séges, hogy percre ott legyek, ahol megígértem, valami furcsa, kínzó ér­zés, melyet csak a pontosság ördögé­nek nevezhetek, ellenállhatatlanul ar­ra ösztönöz, hogy bármi módon, moz­gó villamosra felkapaszkodva, vágy’ róla menetközben leugorva, percnyi pontossággal érkezzem meg a meg­beszélt helybe. Miért kín nekem elkésni és tűrhető a rendetlenség állapota és miért van ez nővéremnél fordítva? Gyakran gondolkodtam ezen. Azt hiszem, meg­találtam a nyitját. A tulajdonságok nem egyöntetűek, össze vannak ke­verve egymással, s annak a színezete győz közöttük, amelyik a leghatáro­zottabb, akárcsak a színeknél Ha a vöröset összekeverjük a fehérrel, ró­zsaszín lesz belőle, ha kékkel, lila és így tovább. Épp így az emberi tu­lajdonságokkal is. Ha az akaraterőt butasággal keverjük, makacsság lesz belőle, ha a szelídséget lustasággal, tunyaság és közömbösség, ha a szor­galmat kapzsisággal, uzsoráskodó ösz­tönné válik. Nővérem alaptermészete a lustaság és lassúság, az enyém a frisseség és türelmetlenség. Ezek keveredve az anyánktól örökölt rendszeretettel, melynek csak kifolyása a pontosság, nála utóbbit nyomták el, mivel ere­dendő lustasága arra késztette állan­dóan, hogy tologassa tennivalóit, ami­kor pedig végre mégis csak nekikez­dett, lassúsága nem engedte meg, hogy az elmulasztottat gyorsasággal helyre­pótolja. Ennélfogva gyerekkorától kezdve állandóan mindentől elkésett, késik és el fog késni. A pontosság ott van valahol elrejtve lelkében, de a többi tulajdonság erősebb nála, el­nyomják, nem hagyják érvényesülni. Rendet lassan is lehet csinálni, sőt, mentül lassabban, annál alaposabban és időhöz sincsen kötve. Nálam a türelmetlenség párosulva a rendszeretettel, az ellenkező ered­ményt váltotta ki. Pontos vagyok, mert szeretek mindenhez mentül előbb hozzáfogni és azt, amilyen gyorsan csak lehet, elintézni. A rendcsinálás ellenben lassú, pepecselő munka s ehhez nincsen türelmem ,­­ kivéve, amikor muszáj, mert nincsen más, aki helyettem elvégezze. Akkor felülke­rekedik bennem anyám öröksége és olyan iramban csinálom azt a rendet, hogy csak úgy, ponnik 401- a­n soha. értékét kapja meg munkájának, a magyar társadalom pedig érezhesse a támogatás előnyeit azáltal, hogy a támogatásra érdemesnek talált írót és műveit megismeri és azok gondolatait saját boldogulására felhasználhatja. A célt, irodalmi esték rendszeresítésé­vel szolgálná, melynek minden jöve­delme a közreműködő írókat illetné A Társaság, mint értesültünk, arra törekedik, hogy évente tőkét is gyűjt­sön. A befolyt öszegek egy részét a Társaság tartalékolná és pedig oly módon, hogy például 150 tag esetén, akiknek összes befizetése évi 18.000 pengőt, a befolyt összeg egynegyede 4500 pengő képezné a tartalékot. —■ A mozgalom jelentősége nemcsak az — mondotta vitéz Szabó Lajos, a Társaság elnöke —, hogy az írónak pénzt adunk, hanem az is, hogy az írót közelebb visszük a társadalomhoz, a társadalmat pedig az íróhoz. Olvas­suk és terjesztjük műveiket, figyelem­mel leszünk működésükre, ezáltal ré­szesei leszünk a közízlés, a közgondol­kodás átalakításának. A feladat meg­oldható. Közölte még az elnök, hogy a Tár­saság pénztárába eddig 4500 pengő gyűlt össze, amelyből Sinka Istvánnak, a pásztorból lett tehetséges magyar költőnek 1000 pengőt egy „későbbi időpontban rendezendő irodalmi estén leendő közreműködés tiszteletdíja fe­jében“ már ki is fizetett. Különleges olasz rohamcsónakok behatoltak az algíri kikötőbe Róma, jan. 18. (Német TI) Olasz ro­hamcsónakok december 12-én beha­toltak az algíri kikötőbe és torpedó­lövéssel egy cirkálót megrongáltak, két nagy hajót elsüllyesztettek, egy hajót erősen megrongáltak. A vállal­kozásról a következő részletek váltak ismeretessé: Ezek a rohamcsónakok külön ilyen célra épített tengeralattjárókkal ke­rülnek a bevetés helyére. Alakjuk nagyobb torpedóra emlékeztet. Két ember irányítja őket, akik kis ülése­ken foglalnak helyet. Tetszés szerinti gyorsasággal haladhatnak, megállít­hatók és szükség esetén a vízbe is merülhetnek. December­ 12-én a ten­­geralattjáró-anyahajók hosszabb ideig álltak lesben az algíri kikötő előtt, amíg egy nagyobb karaván érkezett oda és a kikötőben horgonyt vetett. Az éj folyamán a rohamcsónakok megtámadták a hajókat. Az ellenség ébersége ellenére sikerült behatolniuk a kikötőbe és megközelíteniük a célul kiválasztott hajókat. A két emberből álló személyzet egészen az ellenséges hajók oldalfaláig irányította meg­semmisítő fegyverét. A legnehezebb feladatot ezzel elvégezték. A roham­csónak elején megindították az óra­­művet, amely néhány perccel később a robbanásokat előidézi. A roham­csónak hátsó részét lekapcsolták az elejér­ől és elindultak visszafelé. Alig távolodtak el a vakmerő támadók né­hány száz méternyire, máris megkez­dődtek a borzalmas robbanások. Az ellenség néhány pillanattal később kezdett kutatni a támadó után, azon­ban elkésve, mert a rohamcsóna­kok személyzetének valamennyi tagja idejében és baj nélkül elérte tenger­alattjáróját. Vállalkozásukkal elvesz­tett tengeri ütközettel felérő csapást mértek az ellenségre. Linkomies finn professzor előadása Finnországról „A finn nép megmutatta, hogy megérdemli a függetlenséget" A Budapesten tartózkodó Linkomies Edwin professzor, a finn parlament alelnöke a parlament delegációs ter­mében nagy érdeklődéssel kísért elő­adást tartott Finnország politikai, gazdasági, társadalmi és művészeti életéről. Az előadáson megjelent elő­kelőségek között volt József királyi herceg, Tasnádi Nagy András, a kép­viselőház elnöke, a kormány több tagja, Hercseg Ferenc, a külügymi­nisztérium vezető tisztviselői, Vuorima finn követ és Horn ezredes, katonai attasé vezetésével a finn követség tagjai, Rufuso budapesti olasz követ, V­olt német titkos tanácsos és még sokan. Nagy Emil, a Magyar Finn Társa­ság elnöke üdvözölte a finn közélet kimagasló alakját, majd Linkomies professzor tartotta meg előadását. Bevezető szavaiban a magyar-finn testvéri kapcsolatokat fejtegette, majd az 1939-ben megindult finn-orosz téli háborúval foglalkozva, rámutatott arra, hogy a Szovjet támadó hadjára­tát követő moszkvai kényszerbéke után átmeneti állapot következett be, de azért Finnország hadbanállónak tekintette magát. Az oroszok olyan területek átadását követelték, amelye­ken ősidők óta filmek laktak. Finn­ország az önvédelem útjára lépett és amikor az orosz h­adak megindultak, Európa sok államában azt mondták, hogy az ellenállás hiábavaló. A finn nép azonban abból a felfogásból in­dult ki, hogy az a nép, amely nem­ hajlandó meghalni függetlenségéért, nem érdemli meg a szabadságot. — A finn nép meg akarta mutatni a világnak — mondotta további fej­tegetései során az előadó —, hogy megérdemli függetlenségét. A legna­gyobb eredmény az volt, hogy meg­védte becsületét, amely elveszett vol­na, ha ellenállás nélkül enged az erő­szaknak. Finnország a téli háború megindulása előtt nem gondolta ko­molyan, hogy a Szovjet­ Unió megtá­madja az országot. A finn nép a téli háborúban vérével áldozott a fegy­verkezés terén fennálló hiányokért, Finnországban az a felfogás, hogy először a határokat kell biztosítani és csak azután a mindennapi kenyeret. A téli háborúban a finn haderő 200 ezer bolsevista katonát semmisített meg s a sebesültek száma is sokezerre tehető. A finn veszteségek halottak­ban és sebesültekben 23 ezer főre rúg­nak. A háború döntő módon befolyá­solta a finn nép életét, harmonikus egésszé olvasztotta össze a népet. Arról beszélt azután a finn profesz­­szor, hogy a magyar és finn most újra vérrel írja be a nevét a történe­lem lapjaira. Ennek a háborúnak a folyamán nemcsak az elrabolt terüle­tet szerezték vissza a finnek, hanem olyan területeket is megszálltak, ame­lyek régen nem tartoztak ugyan a finn állam felségterületéhez, de amelyeken finnek élnek. A finn nép egy ember­ként áll szabadságának eszmény­képe, Mannerheim tábornagy mögött. Végül azt fejtegette az előadó­, hogy a finn egység politikai, gazdasági, társadalmi téren maradéktalanul ki­fejezésre jut, majd azt hangoztatta, hogy a finn nép Ezik h­asználóan hisz a népek erkölcsi erejében. Az előadást meleg éljenzéssel fo­­­gadták. Azután Tasnádi Nagy András, a képviselőház elnöke az Országház­ban teát adott a finn vendégek tiszte­letére. A teán a magyar közélet veze­tői és a diplomáciai élet képviselői vettek részt. A finn tudós Kolozsvárott Linkomies professzor vasárnap Ko­lozsvárra érkezett. A pályaudvaron a vármegye és a város vezetői fogad­ták a Ferenc József tudományegye­tem tanácsával együtt. A vármegye vendégül látta a finn tudóst, akinek bemutatták az Erdélyi Párt törvény­hozóit. A város megtekintése után a professzor nagysikerű előadásban is­mertette a testvérnemzet hősi küzdel­meit, azután ellátogatott a Nemzeti Színházba, majd a tiszteletére adott vacsora után visszautazott Budapestre. A miniszterelnök ebédje Kállay Miklós miniszterelnök hét­főn fogadta dr. Edwin Linkomiest, a finn országgyűlés alelnökét és utá­na ebéden látta őt vendégül. A pékek megkezdték a zsemlye sütését Megírtuk, hogy a pékek engedélyt és megfelelő lisztmennyiséget kapnak zsemlye sütésére. A sütödék részére a közellátási miniszter a korlátolt mennyiségű finomlisztet már ki is utalta és így a pékek megkezdhették a zsemlye sütését. A közönség, emi­­dőn tudomást szerzett arról, hogy a pékek ismét sütnek zsemlyét, való­sággal megostromolta a sütödéket A zsemlyesütéssel­­kapcsolatban olva­sóink tájékoztatására kérdéssel for­dultunk az egyik nagy pesti sütödé­hez. A következő választ kaptuk: — Miután sütödénk nyolc kemen­cével rendelkezik, ennek megfelelően naponta összesen 100 kilogramm fi­nomlisztet kapunk zsemlyesütés cél­jaira. Teljesen mindegy, hogy mennyi zsemlye­jegy fut be hozzánk, mi na­ponta csak 100 kilogramm finomliszt­nek megfelelő zsemlyét szolgáltatha­tunk ki a közönségnek. Zsemlyejegy ezelőtt is volt forgalomban, azonban eddig a zsemlyejegyekre is csak­ ke­nyeret adhattunk. Most azonban, hogy ismét süthetünk, zsemlyét adunk­ azoknak, akiknek naponta jut a 100 kilogramm finomlisztből. Természe­tesen mindenkit nem láthatunk el a környéken. Egy személy elvileg any­­nyi zsemlyét kaphat, amennyit kér. Gyakorlatban azonban egy-egy vevő­nek legfeljebb öt zsemlyét szolgálta­tunk ki. A közönség így is szint­e ve­rekedik a zsemlyéért, amely barna liszt hozzáadása nélkül, tiszta fehér lisztből készül. Ára mindössze hat fillér. Zsemlyejegyet mindenki kap, aki kenyérjegyét a trafikban vendég­lős zöld kenyérjegyre váltja át. Vidéki váltójegyre, tehát a kékszintire, zsem­lyét nem szolgáltathatunk ki. — Hír szerint kiflit is süthetnek a pékek? — Erről eddig nem hallottunk, egy­előre csak­ zsemlyét sütünk, amit ter­mészetesen hamar elkapkodnálk, hi­szen száz kiló finom liszt naponta igen csekély mennyiség, tekintetbe­­véve, hogy a békevilágban egy nap alatt átlag 800 kilogramm finom liszt­ből sütöttünk zsemlyét. Leégett egy szálló Stresa mellett Milánó, jan. 18. (Német TI) A Stress, melletti 1500 méter magas Mottaro­­nen épült Mottarona Vetta-szálló tűz­vésznek esett áldozatul. A szálló a va­­sárnap hajnali órákban teljesen le­égett. Eddig hat elszenesedett és fel­­ismerhetetlen holttestet találtak és félő, hogy a még füstölgő romok alatt más áldozatok is fekszenek. A tűz oka még ismeretlen. A szálló északi szárnyában vasár­nap hajnalban 2 óra tájban tört ki a­ tűz és a száz főnyi vendégsereg csak akkor vette észre, amikor a nagy épület egy része már teljesen lángok­ban állt. A világítás megszűnt és a füstfelhők félóra múltán már az egész lángban álló házat beborították. A mentési munkálatok tehát rendkívül nehezek voltak. Az ott állom­ásozó olasz légvédelmi katonák a mentés­nél különösen kitüntették magukat. A beszakadó tető alól és a lépcsőkről számos asszonyt és gyermeket saját életük kockáztatásával mentettek ki. Mivel az összes vendéglisták elégtek, az áldozatok kilétének pontos meg­állapítása még nem lehetséges.­­ Brammer Pál árdrágítási ügye a táblán Brammer Pálnak, a Petőfi Sándor­­utcai Brammer Ödön-féle gyapjú-, szövet-, selyem- és bársonyáruk el­adásával foglalkozó cég egyik tulaj­donosának árdrágítási ügyével hétfőn kezdett foglalkozni, végső fokon, a tábla Tokaj-tanácsa. Ez a nagyszabású árdrágítású bűn­ügy három éve foglalkoztatja a bün­tetőbíróságokat. Az uzsorabíróság an­nak idején Brammer Pált árdrágító visszaélés bűntettéért súlyos büntetés­sel sújtotta. A Kúria ezt az ítéletet megsemmisítette és új eljárást rendelt el. Az uzsorabíróság több napon át tartó izgalmas főtárgyalás után újra bűnösnek mondotta ki Brammer Pált és folytatólagosan, üzletszerűen, elkö­vetett árdrágító visszaélés bűntettéért, mint az első alkalommal, újból három évi és hat hónapi börtönre, 20.000 pengő pénzbüntetésre és 100.000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére ítélte. Elrendelte iparigazolványának elvoná­sát, az ítélet hírlapi közzétételét és falragaszok útján való nyilvánosságra hozatalát. Minthogy az új törvényes rendelke­zések szerint az uzsorabíróságok íté­lete elleni semmiségi panaszokat most már nem a Kúria, hanem a Tábla bí­rálja felül, a Brammer-féle árdrágítá­­si ügy is, a második uzsorabírósági ítélet után, a Tábla Tokaj-tarnácsa elé került. Az iratok ismertetése az egész délelőtti tárgyalást igénybe vet­te, úgyhogy az ítélet kihirdetésére csak kedden kerül sor. UEftEm Viola, cselló és az ftsz­­aKUSUU, SZOS alkatrészek be­­szerzése elött kérjen díjtalan ár­jegyzéket. Részletfizetésre is »«állított. Javítás, csere, vétel, becslés. TÓTH JÁNOS művészhegedű­építő, Buda­pest, IV., Kossuth Lajos­ u. 8. 41 éves cég. Hegedűt speciális hegedűként« tűnél vásároljunk. Hiteles bétűjét.

Next