Pesti Hírlap, 1943. szeptember (65. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-01 / 197. szám

A pápa rádiószózata békére szólítja fel a világot Róma, aug. 31. (NST) XII. Pius pápa szerdán délután 13 óra 15 perckor mondja el a világ népeihez intézett rádiószózatát. A szózatot a vatikáni rádió közvetíti 15.30, 19.30, 20.35 és 31.06 méteres hullámhosszon. A köz­vetítést számos ország rádiója is átve­szi. A Szentatya olasz nyelven be­szél, de számolnak azzal, hogy a va­tikáni rádió a fontosabb világnyelve­ken is megismétli a közvetítést. A pápa abból az alkalomból mond­ja el beszédét, hogy szeptember else­jén van a háború kitörésének negye­dik évfordulója. Az általános véle­mény szerint a rádiószózat békére szó­lítja föl a világot. A Vatikánhoz kö­zelálló körökben az a nézet, hogy a pápa nem tesz határozott békejavas­latokat, hanem csupán a mielőbbi­­bé­ka szükségességére mutat rá. Eddigi üzeneteiben, melyek a béke kérdését érintették, nem lépte túl az ilyen álta­lános békeóhajokat. Az egyetlen üze­net, amelyről azt lehet mondani, hogy bizonyos tekintetben túlment az ilyen általánoságokon, az 1942. évi ka­rácsonyi üzenet volt, amelyben a pápa az általános béke szükségességét for­­­mulázta meg az egyház szempontjából. 1942 karácsonya óta a pápa egyálta­lán nem tartott többé rádióbeszédet, a nyilvánosság előtt pedig mindössze két­szer beszélt. Az első római légi táma­dás óta még magánkihallgatásain sem tartott többé beszédet, holott ezelőtt különösen a fiatal házaspárokhoz min­dig beszédet intézett. Az a tény, hogy a pápa a háború ki­­törésének negyedik évfordulóján rá­dióüzenetre szánta el magát, azt mu­tatja, hogy vatikáni körökben igen nagy jelentőségűnek tartják ezt az év­fordulót. A Vatikán élénk tevékenységét várják a következő hetekben Vatikánváros, aug. 31. (NST) A va­tikáni diplomácia a most következő hetekben valószínűleg élénk tevékeny­séget fog kifejteni — mondják beava­tott vatikáni körökben. — XII. Pius pápa állítólag nemrégiben körkérdést intézett az európai fővárosokban mű­ködő apostoli nagykövetekhez s a beérkezett válaszokat, amelyeknél­ tartalmáról eddig semmit sem tud­ni, már fel is használta szerdai Be­szédének összeállításánál. A Szent­szék, úgy látszik, elérkezettnek látja az időt, hogy még egyszer felemelje szavát a háború és különösen a légi háború kinövései ellen — teszik hozzá beavatott vatikáni körökben. A pápa fáradozásai Róma meg­óvásáért Róma, aug. 31. (NST) A vatikáni rádió összefoglalóan ismertette a Ste­­fani-ügynökség jelentéseit arról, hogy Róma a katolikus világ köz­pontja, továbbá a pápának azt a le­velét, amelyben szintén Róma jelen­tőségét emelte ki. A pápa ebben a levélben még egyszer kifejtette vé­leményét Róma jelentőségéről, amint ezt már régebben is megtette a had­viselő hatalmakhoz intézett számos ■beszédében. A vatikáni rádiónak ezt az adását sokan úgy fogják föl: a Vatikán ezzel értésére­­ akarta adni a világnak, hogy a Szentatya kimerí­tette a rendelkezésére álló eszközö­ket Róma megóvása érdekében. A budapesti nunciatura auditora a pápánál Róma, aug. 31. (MTI) Mint az „Os­­servatore rtomano“ jelenti, a Szent­atya magánkihallgatáson fogadta Mon­signore Cennaro Verolinot, a buda­pesti nunciatura auditorját. Nyugtalanság Rómában a szövet­ségesek hallgatása miatt Róma, ,aug. 31. (Bud. Tud.) A római lakosság körében bizonyos nyugtalan­ság észlelhető, amiben nagy része van a napról-napra ismétlődő légi riadók­nak. Ebből a tényből ugyanis arra kö­vetkeztetnek, hogy Róma nyíltvárossá való nyilvánításának ügye még min­dig nem jutott döntő stádiumba. Az algíri rádió üzenete az olasz népnek Algír, aug. 31. (Bud. Tud.) Az algíri rádió hétfőn többször a következő üzenetet intézte az olasz néphez: „Légi fölényük segítségével a szövetségesek tengeri és szárazföldi hadereje újabb offenzívát készít elő. A szövetségesek­nek megvan a lehetőségük arra, hogy támadjanak, ahol és amikor nekik tetszik. A szövetségesek kétéltű had­ereje akár délen, akár északon partra­­szállhat az olasz szárazföldön. A szö­vetségesek hajlandók egymásután fel­szabadítani Szardíniát, Korzikát, Elba szigetét és az olasz szárazföldet Menekülés közben letartóztatták Ciano volt külügyminisztert Madrid, aug. 31. (Bud. Tud.) Fran­ciaországon át érkezett jelentések sze­ , mint gróf Ciano volt külügyminisztert feleségével és három gyermekével együtt a carabinierik ellenőrző szervei néhány kilométernyire a határtól le­tartóztatták. Ciano parasztnak volt öltözve és félmillió francia frankot, valamint nagy összegű olasz és spa­nyol pénzt vitt magával. Letartózta­tásakor közölte, hogy Franciaországon át Spanyolországba akart jutni. El­mondotta, hogy gépkocsin ment San Remétől körülbelül 30 kilométernyire, ahonnan fogaton folytatta útját Venti­­migliáig, ahol letartóztatták. Az olasz vagyonvizsgáló bizottság már több döntést hozott között van XII. Pius pápa 200 ezer lírás adománya. Japán partraszállás Kínában Tokió, aug. 31. (Német TI) A Do­­mei-iroda jelenti Sanghaiból, hogy a japán császári hajóhad egységei au­gusztus 29-én meglepetésszerűen be­hatoltak az Észak-Fukien tartomány­beli Santuau kikötőjébe (Hongkong­tól 30 kín-nyíre északra) és jelenleg folyik a területnek az ellenségtől való megtisztítása. A partraszállást felde­rítő vízirepülőgépek támogatásával három ponton hajtották végre. A je­lentés szerint a vállalkozás simán folyt le. Jólértesült megfigyelők szerint az amerikaiaknak azt a tervét, hogy buvámaszád-támaszpontul használják Santua kikötőjét, ezzel meghiúsították. Róma, aug. 31. (Stefani.) A régi rendszer alatt szerzett vagyonok ere­detének megvizsgálására kiküldött bizottság serényen folytatja tevékeny­ségét. A bizottság máris sok bejelen­tést vizsgált meg. Több döntést is hoz­tak már és ezeket végre is hajtották. Az elkobzott javak tudvalévően min­den alakiság nélkül az állam tulaj­donává lesznek. A bizottság döntései ellen nincs fellebbezés. A bizottság napról-napra nem csupán hivatalos helyek, hanem magánosok százainak bejelentéseit is tárgyalja. Szigorúan járnak el Olaszország­ban a tüntetésre izgatók ellen Róma, aug. 31. (MTI) A Stefani­­iroda jelentése alapján írja a „Mes­­saggero“: Ezekben a napokban több olasz városban és köztük Rómában is széles körben terjesztettek felhívást és röpiratokat. Felhívják a lakosságot, hogy bizonyos napokon és órában nyilvános tüntetést, rendezzen. A fel­hívások rosszakaratú egyénektől szár­maznak, akik nyugtalanítani akarják a lakosságot és növelni akarják a ne­hézségeket. A polgároknak vissza kell utasítaniuk az ilyen felhívásokat és az izgatókat fel kell jelenteniök. Ostromállapot van és törvényrendelet tiltja, hogy üléseket tartsanak. A ren­delkezés áthágói ellen, amennyiben szükséges, a fegyverek erejével lép­nek fel. Milánó újjáépítésére harminc év sem elég Milánó, aug. 31. (NST) „Milánó újjáépítésére nem lesz elegendő har­minc év sem és ugyanannyi millárd líra sem“ — jelentette ki Suster bí­boros, milánói érsek pásztorlevelében, amelyben újólag a légi támadások okozta pusztításokkal foglalkozik. A hajléktalan és vagyontalan milánói lakosság javára beérkezett adományok Gyémántlako­dalom írta Ölbey Irén Nagyanyó az ablaknál ült és né­zett ki a parkba. Az esős május után a hirtelen lázzal fellobbanó jú­niusi napmeleg átcsorgott a lombo­kon. A porban verebek fürödtek vad, csivitoló lármával. Fenn a nyugtalanul izzó levegőben fecskék nyilallottak kék suhanással. Nagyanyó csöpp, hegyes állacská­­ját rátette apró tepertőkezeire. És kicsi, ráncos szája motyogott vala­mit. Ezek az összeaszalódott pici aj­kak állandóan motyogtak. Ővelük" beszélgetett nagyanyó, ővelük, akik már régen meghaltak és csodálatos­képpen mégis élnek. Ezt sokan nem értik. Pedig így van. Ha nem élné­nek, akkor nagyanyó nem látná őket. De látja. Nagyapát is látja, aki ezelőtt harminc évvel halt meg és Ödönt is, a fess katonatiszt fiát, aki a gorlicei áttörésnél halt hősi halált. Nagyanyó kilencvenöt éves volt és a lélek már igen elborult benne. Körülbelül két esztendővel ezelőtt kezdett nála jelentkezni ez a nagy­fokú tompaság, s ezzel egyidejűleg az addig nádszálegyenes, szép öreg­asszony egyszerre összeroskadt. Egy szigorú téli napon hozták ide a sza­natóriumba. Odahaza már rettene­tes dolgokat művelt. A gyerekek és a cseléd mindig nagyanyán nevet­tek. Nagyanyának szokása volt pél­dául a tárgyakat eldugdosni. Egy félóra múlva már nem emlékezett rá, hova tette. S hiába vonták kér­dőre, nagyanyó csak nevetett. Tud­ta, hogy nem verik meg semmiért se. Olyan volt, mint egy elkapatott és vásott gyerek, mint ahogy sok­szor gyermeknek is képzelte magát. Egyszer a menye tojást hozott a csarnokból. Húsz tojást. Nagyanyó egy óvatlan pillanatban a tojást a kötényébe rejtette. Azt gondolta, hogy a tojásokat kikölti, hadd le­gyenek kis csirkék, szép aranypely­­hes kis csirkék, amikkel játszani is lehet. A tojásokat bevitte az ebédlő­be s az egyik újonnan kárpitozott fotelbe rakta, s azonmód rájuk is ült. A menye, amikor benyitott, nem tudta, sirjon-e vagy nevessen. A fia, a neves fővárosi ügyvéd akkor határozta el, hogy nagyanyát szana­tóriumba viszik. Hogy neveljék a gyermekeket az öregek iránti tisz­teletre, ha ilyeneket látnak nagy­­anyótól. Nagyanyó azóta itt volt. Megszok­ta a fehérkötényes Juci nővért, aki meg is etette nagyanyót, amikor nagyanyó nem akart tudni az étel­ről. Néha Juci nővér szigorú is volt nagyanyóhoz: — Nagyságos asszony, ha nem eszik, a Jézuska nem hoz semmit a nagyságos asszonynak. Olyankor nagyanyó engedelme­sen kitátotta aszott csőr­öcskéj­ét és hagyta, hogy Juci nővér beletömje a krumplipirét. A szőke, megtermett, vidám or­vosról valahogy azt képzelte, hogy Vfc(,«££~L. . . — *—*--------_.dSíg fia neki, egyik fia, akiről ő nem tu­dott. Amikor először nyitott be az orvos hozzá, zokogva és hüppögve szaladt az orvos elé. — Kedves fiam, csakhogy meg­jöttél. S az orvos megsímogatta nagya­nyó kezét. — Hogy van, mama? Megtörtént néha az is, hogy nagy­anyának egész tiszta percei voltak. A múlt emlékei pedig határozottan nagyon élesen rajzolódik kialud­ni készülő öntudatában. Tudta azt is, hogy kilencvenöt éves. És hogy hevenöt éve esküdött az urával. Az urával, aki már meghalt és csodála­tosan mégis élt, gyakran elbeszélge­tett ott az ablak mellett arról, hogy ma lesz a gyémántlakodalmuk nap­ja. Nagyanyó Juci nővértől reg­gel meg is kérdezte, ma van-e tizenhatodika? A kalendárium ugyan június első napját mutatta, de Juci nővér ráhagyta nagyanyóra, hogy igen. És nagyanyó készült a nagy napra. Motyogva bámult bele a júniusi arany lobogásba. — Ők biztosan eljönnek — duru­zsolta. Ők, vagyis az ura és a fia, aki a gorlicei áttörésnél halt meg. És nagyanyó hirtelen ott találta magát a régi házukban, ahol az urá­val élt valamikor. A konyhában tett-vett. És ette na­gyon a méreg, mert a kacsapecse­nye majdnem odasült. Nagyanyó piros volt, mint a sültkacsa, amit most vettek ki a sütőből. Hiába ez a vén Maris. Itt szolgál már negyven éve, mégsem lehet rábízni semmit. Nagyapó kinn ült a tornácon, ing­ujjban volt és pipázott. A pipát gyakran kivette a szájából. Mert ezt a pipát nem szerette. Ezt a pipáját a veje hozta neki Olaszországból, s valahányszor a pipa a kezébe került, mindig maga előtt látta a veje villo­gó rókaszemeit. Nagyapó kissé dohogott. Hozzá volt szokva, hogy pontosan tizen­kettőkor az asztalon párologjon az aranykarikás húsleves. És most még sehol semmi, pedig már fél egy is elmúlt. J­égre nagyanyó kiszólt a tor­nácra: — Józsi, vedd fel a kabátodat. Mert nagyapót mindenre figyel­meztetni kellett. Most is képes lett volna Ödönt ingujjban fogadni. Nagyapó dohogva tápászkodott fel. Áthajolt a tornác karfáján és a pipáját kiverte. S ment, hogy felve­gye a kabátját. Meg felkösse az ünnepi nyakkendőjét, amit nagy­­anyótól ma reggel kapott a gyé­mántlakodalmuk örömére. Mert akármilyen örömünnepre virradtak, nagyanyó mindig nyakkendőt, aján­dékozott nagyapónak. Ez a nyak­kendő dolog olyan történelmi szo­kássá vált nagyanyáéknál, mint te­szem azt, a pénteki burgonyás csi­petke. Nagyapó ezeket a nyakkendőket mind megőrizte. Minden nyakken-* * v*-. A~TMr Egyenrangúság a magyar állam keretei között — A Dunavölgye — folytatta többek között a belügyminiszter — tele van kicsi, de öntudatos nemzetekkel, ame­lyek egymás nélkül megélni nem tudnak. A Bácska kicsinyített képe ennek a helyzetnek. Itt öntudatos nemzetiségek élnek egymással össze­fonódva, amelyeket szétszakítani sem­miféle eszközzel nem lesz lehetséges, mert még ha holmi kitelepítési gon­dolatok megvalósulásra kerülhetnének is, ez sem változtat a lényegen. Ezek az egymásra utalt kis népek a határo­kon mindig ugyanolyan érintkezésben és egymásrautaltságban fognak ma­radni. Ebből az következik, hogy itt mindenekfelett való kötelessége min­denkinek a más nemzetiségűekkel való megértő, békés együttélést biztosítani. Akárhogy alakul a jövő, itt ezen a kérdésen lényegében változtatni nem fogunk. Ezen a területen boldogulni csak akkor lehet, ha a magyar állam keretei között minden nemzetiséget egyenjogúnak és egyenrangúnak isme­rünk el és így kezeljük őket, feltéve, hogy az állam keretei közé tudnak he­lyezkedni. A békés együttélésre ma és a jövőben fokozott mértékben lesz szükség, mert a közben eltelt idők a Dunamedencében élő valamennyi nemzet öntudatát igen nagy mérték­ben emelték és ezt a nemzeti öntuda­tot elnyomni vagy megszüntetni akarni esztelenség. — Szabadkán megvan a harmonikus együttélés és megvannak ennek a fel­tételei is, mind a magyarság, mind az itt élő bunyevácság számára. Hogy kisebb megnem értések, súrlódások vannak, ez érthető, de ennek is las­san el kell múlnia, ha mind a két fél felül tud emelkedni a kicsinyes szem­­pontokon. A bunyevácság jól tudott beleilleszkedni a magyar életbe év­századokon keresztül, ezt az utat meg kell találnia a jövőben is. S ha meg­találja, a magyarság éppúgy testvér­ként öleli karjai közé és éppolyan egyenjogú és egyenrangú testvérének fogja tekinteni, mint a múltban min­dig tette. A jövő sorsának alakulása lényegesen függ attól, hogy itt, a Kár­pátok határai között, meg tudjuk-e egymást érteni és becsülni. Ennek a területnek a jövő sorsa ettől a kér­ Keresztes "Fischen' Ferenc : „Gyáva hazaáruló, aki nem szolgálja bátorsággal a magyar ügyet“ A belügyminiszter Szabadkán a magyarság és a bunyevácság egymásrautaltságáról beszélt Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc bel­ügyminiszter többnapos bácskai kör­útra indult. Első állomása Szabadka volt. Ebből az alkalomból összehívták a törvényhatósági bizottság tagjait, akik hosszantartó lelkes tapssal fo­gadták a városháza közgyűlési termé­be lépő belügyminisztert, akit Richter Nándor tanügyi főtanácsos üdvözölt. Keresztes-Fischer Ferenc belügymi­niszter beszédében kijelentette, hogy már régóta készült a visszacsatolt vi­dék megtekintésére. Egyrészt hazag­­ságáért köszönetet akart mondani a törvényhatóságnak, amely nagyjában már elvégezte az új élet munkáját. Tudja, Szabadka milyen szerepet töl­tött be a múltban és milyen feladat vár rá. Az állam minden lehető támo­gatást nyújt, de nem szabad megfeled­kezni, hogy a legnagyobb erőfeszíté­sek korszakát éljük és minden kraj­cárra a haza védelme érdekében szük­ség van. Mostani útján meg akar győ­ződni a belügyminiszter arról, meny­nyire tűntek el az elszakadás nyomai és mennyire biztosították a társadalmi békét és a nyugodt munkát. déstől függ elsősorban, a magyarság boldogulása éppúgy, mint a nemzeti­ségeké. Intő szó a tisztviselőkhöz és a társadalomhoz .• Meggyőződésem, hogy az ide­került tisztviselők már bele tudtak illeszkedni az itteni életviszonyok közé s megtalálták a kapcsokat az itteni társadalomhoz. Ha e tekintet­ben még vannak hibák, innen is intő szóval fordulok minden tisztviselőhöz, hogy illeszkedjék bele az itteni társa­dalomba, értse meg annak lelkiségét, mert máskép nem teljesítheti hivatá­sát. Viszont az itteni társadalomtól azt kérem a legnyomatékosabban, hogy a jóakaratot viszonozzák hasonló jóakarattal, fogadják be ezeket a tiszt­viselőket maguk közé, mintha közül Pesti Hírlap 1943 szent, 1, szerda 3 lük valók volnának, mert e nélkül az összeforrás nélkül a közös munka sokkal kevésbb­ lesz eredményes. — A határvidékeken több helyen látni — fejezte be szavait a minisz­ter — éppen a magyarság közölt, bi­zonyos bizalmatlanságot a jövővel szemben, bizonytalankodást, félelmet, egyszóval kishitűséget. Ha a magyar­ság elveszti lelkét, bizalmát a jövő­ben, bátorságát és kitartását, akkor elveszett a jövő is. Tehát egyenesett hazaárulő az — bármilyen poszton áll —, aki ma kishitű­sködik és nem bízok a magyar jövőben. Tőlünk függ, hogy becsülettel és bátor lélekkel megáll­juk helyünket és kitartsunk utolsó csepp vérünkig azért a megszentelt földért, amely bennünket illet. Ez az, amit megtehetünk, amiért mindenkit történelmi felelősség terhel. Gyáva hazaáruló az, aki ma nem szilárd lé­lekkel áll a maga posztján és nem szolgálja a magyar ügyet a kellő bá­torsággal. A beszéd végeztével igen melegen ünnepelték a belügyminisztert. Antal miniszter a csü­ggesztő aknamunka ellen Antal István nemzetvédelmi­ propa­­gandaminiszter Désen a társadalmi egyesületek együttműködésének ala­kuló ülésén hangsúlyozta, hogy a tár­sadalmi erők összefogására Erdély­ben nagyobb szükség van, mint az ország többi részében, mert itt a ma­gyarságot környező veszedelmek és a feladatok is nagyobbak. A nagy há­ború — mondotta a miniszter — nap­jainkban olyan szakaszába lépett, hogy minden magyar ember helytállá­sa és kitartása kell a napról-napra felvetett nehézségek leküzdésére. Ha a legmagasabbra fokozzuk erőinket, fenntartjuk az ország rendjét és nyu­galmát és ha a nemzeti fegyelem min­den parancsát szigorúan keresztül­visszük, nincs okunk a magyar ügy si­kerében kételkednünk, nemzetünk minden válságot le tud küzdeni, an­nál inkább, mert országunk erkölcsi, gazdasági és hatalmi erői a háború ötödik évének kezdetén sok tekintet­ben nagyobbak és ütőképesebbek, mint amikor a világkatasztrófa elkez­dődött. Az ország minden részében rend, fegyelem és nyugalom uralko­dik; kívánatos volna, hogy az a lel­­kekbe is átplántálódjék, különösen a főváros népe venne példát a magyar parasztember hidegvérétől, bölcs fö­lényétől. — Lehet, hogy az elkövetkező idők súlyos megpróbáltatások elé állítanak bennünket, de minden megpróbálta­tást le fogunk küzdeni, ha épségben őrizzük meg lelkünket, egységbe forr össze minden magyar és ha keik ha­lálmegvetéssel áll ki a maga létének, függetlenségének és nemzeti becsüle­tének védelmében. A közönség lelkes tapssal fogadta a miniszter beszédét. Besztercén Antal miniszter többek között ezeket mondta: — A céltudatosan megszervezett munka segítségével sikeresen lehet felvenni a küzdelmet a defetizmus, de különösen az ellen az alattomos esü­p­­yesztő aknamunka ellen, amely a kül­politika és a frontok átmeneti nehéz­ségének parazsánál a maga saját pe­csenyéjét akarja megsütni és abban a hitben ringatja magát, hogy eljött az idő visszacsinálni mindazt, amit a nemzeti keresztény politika az elmúlt tíz év alatt alkotott. Nem politikai sakkjátszmákra, bábszínjátékokra és botor politikai béljósokra van most szüksége a nemzetnek, de a tiszta és igaz magyar emberek becsületes és önzetlen szándékú összefogására, amely mentes minden hatalmi törek­véstől és csak egy célt tart szem előtt: minél többet használni a nem­zetnek. Ez a társadalmi munka men­tes a politikai szálkakasság és alibi­keresések napjainkban egyes helye­ken jelentkező undorító és szánalmas színváltozásaitól. A nemzetvezetés — a miniszterel­nök évszázados magyar szellemében kifinomult és kipróbált politikai ins­­tuiciójának és erős kezének vezetése alatt — elszánt és változatlan: nemzeti keresztény politika befelé, a magyar öncélúság, magyar hűség és a magyar becsület politikája kifelé. A magyar kisebbségi politika alapjait világos és félre nem érthető módon szögezte le a miniszterelnök: a jogok kölcsönös tisztelete és az emberiesség. E két elv megvalósítása azt jelenti, hogy biztosítani kell a teljes­­jogi és tény­leges egyenlőséget, egyenlő elbánást az élet minden viszonylatában min­den, tehát a nemzetiségi állampolgár számára is. _______ Czapik érsek a „belső ellenségekről“ Eger, aug. 31. Czapik Gyula egri érsek legutóbbi szentbeszédében töb­bek között a következőket mondta: — Vannak idők — és a maiak is ilyenek — amikor megsokasodnak a­­ haza belső és külső ellenségei. Ma belső ellenségek, akik megbontják az egységet, az összetartást, ezt a szük­séges nemzeti erőt. Ma belső ellensé­gek, akik e nehéz idők bajait túlzó kritikákra veszik, de azok is, akik a túlzó kritikára némi alappal szolgál­nak. Ma belső ellenségek, akik elége­detlenséget szítának, de azok is, akik­ eljárásaikkal az elégedetlenségre okot adnak. — Védjük és őrizzük a magyar nemzetet összetartó egységet, ha kell fogcsikorgató tűréssel. Ne kritizál­junk, hanem­ összetartó szeretettel se­gítsük egymást, bízzunk és ne felejt­sük el, hogy leghatalmasabb erőink nekünk vannak: az igazságunk és az Istenünk.

Next