Pesti Hírlap, 1943. szeptember (65. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-01 / 197. szám

4 Pesti Hírlap 1946 szept. 1. atelga Meghalt Borisz király Amikor többszáz repülőerőd támad Békés képek egy háborús or­szágból: Finnország A Szavója-ház története. Maj­­szki és Litvinov. Róma, a nyilt város. Nápoly gyöngyei. Kép­riport az ejtőernyős leventék új ugrótornyáról. Pillanatképek a baba életéből. Riport a ko­lozsvári füveszkertről. Dr. Tangl Harald cikke a táplálkozásról: „Nehéz étel, könnyű étel". Ké­pek a hét eseményeiről. Szép­­irodalom. Epizódok nagy em­berek életéből. —­ Rejtvények, tréfák stb. ÁRA 24 FILL. Befőzés Nem mernék ilyen prózai háztar­tási témával előállni, ha nem volna ma minden háztartási kérdés a legidősze­rűbb téma. Eddig kinevették, tréfálták azokat a­­— mondjuk — középkoron túl levő asszonyokat, akik már minden kacér­kodást maguk mögött tudva, szenve­délyes érdeklődéssel tárgyalták­­ egy­mással a konyharecepteket, piaci ára­kat és háztartási alkalmazottaikat Ma azonban még a férfiak is, — mindjárt a háborús hírek után — azon sopán­kodnak, hogy nincs vagy milyen drá­ga a hús, a vaj, a tojás, a befőzéssel kapcsolatban pedig a cukor. Pedig a befőzéssel bizonyos fo­dg ’így vagyunk, mint ahogy itt nálunk az a hatvanéves gavallér járt, akinek egy szókimondó falusi menyecske résztvevő szánakozással mondta: hát bizony, a méltós­ágos úr is kiment már a divatból! A befőttel is ilyenformán áll a dolog. Ez is divatját múlta. A befőtt szintén kiment a divatból. Csak a jam divatos ma már, no meg a lek­vár, az még tartja magát. De az ma már nincs, ami nagyanyá­ink, de még anyáink idejében is volt, vagyis a befőtt, mint külön programm­­szám. Külön fogás. Uzsonnához adtak befőttet, mint ahogy aztán később párnáit-­ vagy fagylaltot adtait, ma már egyiket se igen. S ha mégis akad olyan vagyonos ház, ahol nagyobb va­csora kerekedik, csakis szárnyashoz adnak befőttet s amellett is inkább mindenféle fondorlatos majormézes halas, tartármártásos salátát, úgyhogy a befőttes tálból rendesen igen kevés fogy el. Szegény anyácskám idejében azon­ban a befőtt még szent és sérthetetlen volt, régi háziasszonyok büszkesége, öröme. Aki­or a legszebb gyümölcsöt még Isten firtat­ve» a legsont, ha« s­­ vitaminkérdés se volt még divatban. Anya és nagyanya rémülten kiáltottak az emberre, ha egy kosár szép, épen érett gyümölcsből akart kivenni egy szemet: „Ezt nem szabad bántani, ez befőzni való!“ De még a kész befőttet is csak azt ehettük meg otthon, ami kezdett rom­lani. Jó befőttet csak vendégek kap­táik, mert hétköznapon anyám sor­­szemlét tartott a katonásan felállított befőttes üvegek fölött s amikor sas­szemmel azt a bizonyos kezdődő kis penészt megpillantotta valamelyik üveg tetején, azt, kiragadta a többiek közül s igy szólt: Ez rossz, ezt meg le­het enni, fel lehet bontannl Ezek a régi szenvedélyes háziasszo­nyok, akik befőttes polcaikkal úgy büszkélkedtek, hogy képesek voltak napokat tölteni azzal, hogy cifra, fé­nyes papírokkal kötögessék le az üvegeket, amitől olyanok lettek, mint a cukrászdái befőttek, — ezek a házi­asszonyok ma már szintén nincsenek divatban, csakúgy, mint befőttjeik. A jam és lekvár azonban még ma is fontos élelmiszer volna, ha lehetne belőlük eleget készíteni. Jam helyet­tesítheti a hiányzó vajat a reggelihez s a lekvár még az egyszerűbb tészták­hoz is szinte nélkülözhetetlen. Szo­morú s az idők mostohaságát jellemző tünet, hogy amelyik évben még volt elég cukor, nem volt gyümölcs, ezidén meg, amikor különösen barackból van rengeteg,­­ eltűnt a cukor. Éppen ezért az idén elhatároztam, hogy nem fogok befőzni! De mikor a legszükségesebbre, a baracklekvárra került a sor, megingott nagyszerű el­határozásom, mert nagyon olcsón lehetett nálunk a barackot venni, zsúfolva voltak vele mindenütt a fák. Az első pár kilót még 60 deka cukorral tiszteltem meg kilónkint. Egy második adagot aztán ajándékba kaptam,­­ ezt csak nem hagyhattam befőzetlenül. Ennek azután már csak 40 dekát juttattam. Majd újra hoztak a házhoz egy kosárral olcsó baráti áron, kénytelen voltam tehát már barátságból is megvenni. Ezt már csak 25 dekával tüntettem ki. A legutolsó hozzám került barack­­jövevényt már teljesen cukor nélkül helyeztem el téli pihenésébe. Ettől az­tán vérszemet kapva — mindenfélét cukor nélkül főzök most be. Úgy okoskodva, hogy ha csak használatkor fogom cukrozni, apródonként inkább futja egy-egy­­kis cukorra, mint egy tömegben. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy mint a női követke­zetlenség élő szobra,­ aki konokul el­; határoztam, hogy az idén nem fogok befőzni, nemcsak hogy háromszor annyi barackot főztem be, mint más­kor, hanem, hála az újságok ma oly divatos étel és befőzési receptjeinek, már látom, hogy egy csomó olyasmit is fogok befőzni, mint szeder, zöld mandula, vadeper, amik boldogult fő­városi életemet sohase zavarták s amiket, amig volt hozzájuk cukor — nem jutott eszembe már elég régi fa­lusi gazdasszony létemre se befőzni. S miután még riasztóan sok ilyen gyü­mölcs áll előttem — érzem, hogy ha cukorra nem is, de üvegre, hólyagpa­­pírra, spárgára fogom elkölteni rosz­­szul eladott borunk jövedelmét. Sőt kölcsönt kell majd felvennem, hogy új polcokat építtessek a szűknek bi­zonyuló kamránkba." S a cukortalan befőzés után el le­hetek rá készülve, hogy azt a bizo­nyos kedves kis penészt igen gyakran fogom felfedezni az üvegekben s majd nem győzzük a romlásnak indult haj­dan erős befőttet fogyasztani. Moch­e. dön cédula, melyiket milyen alka­lomkor kapta. Nagyapónak szokása volt mondogatni, hogy ezt az óriási nyakkendő-regimentet, amelyben képviselve van három emberöltő hó­bortos nyakkendődivatjának összes változata, a fehérpettyestől a lila­csíkosig, s a lilapettyestől a fehér­csíkosig, végrendeletileg a Nemzeti Múzeumra hagyja. Nagyanyó már felvette a fekete selyemruháját. Fülébe akasztotta a gyémántfülbevalókat is, amelyeket még az ezüstlakodalomkor kapott nagyapótól. Akkor ő még csak anyó volt. Nagyapó pedig csak apó. De amikor az első unoka rózsaszín or­rocskájával először szippantott bele a­ földi élet áporodott levegőjébe, azóta bizony nagyapónak meg nagy­­anyónak nevezik egymást Nagyanyó a gyémántgyűrűt is az ujjjára húzta. Ezt ma reggel kapta nagyapótól. Mert nagyapó világhe­tében gavallérember volt Tudta, hogyan lehet a nők szívéhez hozzá­férni. Óh, nagyapó valamikor sze­retett udvarolgatni is. De az már régen volt. És nagyanyó már meg is bocsátott mindent. * Nagyanyó szemei mosolyogva csillantak rá a gyűrűre. Kissé az ablakhoz is lépett, hogy a gyémánt tündöklésében gyönyörködjék. Aztán még egy kis púder az arcra, egy kis kölni s még egy utolsó pil­lantás a tükörbe és bemenni az ebédlőbe s várni a gyereket. Ödönt Nagyapó már teljes díszben ült benn. Dg. gyomrában már nyugtala­nul harangozták a delet. •— Ha öt percen belül nem jön, megesszük a levest. De jött. Egyszerűen csak kilépett az aranyos képkeretből. Nyugodt volt, szép volt, pirospozsgás volt, csak a halántékán sötétlett egy kis fekete lyuk. A fess katonatiszt egy­szerűen és elegánsan csókolt kezet nagyanyónak. És gratulált a két öregnek meleg, csengő, érces hangon. Végre Maris behozta a levest. Nagyapó az ünnep tiszeletére két tányér levest evett. Mert az étvá­gya a régi jó időkből megmaradt. Szerette a zsíros, erős ételeket és az olajsűrű, nehéz borokat Nem hiába, hogy hetvenkét éves korában, olyan fiatalon megütötte a guta. De azért csodálatosan mégis élt. Ott ült nagy­anyó jobbján és ette a rántott­csirkét. Nagyanyában szinte repesett a lé­lek. Csak az a sötét, tátongó lyuk zavarta fia homlokán. S akármerre fordította a fejét, az a fekete karika mindig ott vibrált a szeme előtt. A sültkacsánál Maris bejött. —Tekéntetes úr, jönnek, Nagyanyó ránézett nagyapóra. Kik jönnek? Nagyapó lágyan rava­szul mosolygott a bajusza alatt, mert olyan szelíden és huncutkásan tu­dott mosolyogni, mint egy kis gye­rek. Aztán fontoskodva lépett ki a szobából. Cigányokkal jött be. A cigányok rázendítettek nagyanyó nótájára! Tele van a rózsabokor virággal. Nem törődöm én az egész világgal. Hát ez igen. Ez meglepetés. Nagy­anyó lehunyta meleg, öreg szemeit, hogy ne lássa azt a sötétlő, fenye­gető nagy pontot a fia homlokán. Aztán a zene lassú ütemére halkan ingatni kezdte kis madárfejét és csöndeskén dudor­ászta a dalt. Mert nagyanyónak valamikor nagyon kellemes althangja volt. A cigányok újráztak. Nagyapó kissé öntelten mosolygott nagyanya mellett: látjátok, ilyen legény va­gyok én. Nagyanyó pedig halkan megsimogatta nagyapó kezét. — Köszönöm, Józsikám. Aztán semmi. Eltűnt nagyapó is, Ödön is, a cigányok is. Csak a zene dünnyögött, zsongott, hullámzott édesen és hódítóin. És az a rettene­tes fekete lyuk tátongott, örvény­lett, kavargott nagyanyó szemei előtt. De az a sötét karika is lassan semmivé oszlott. S már csak a mu­zsikaszó folyt lágyan nagyanyó­­ fülébe. S egy arc hajolt fölé. Egy szőkesörényes, nyugodt, szép fej, az orvos feje. — Kedves... fiam... csak­hogy ... megjöttél — csukladozott nagyanyó hüppögve. Az orvos szava puhán zengett: — Nincs semmi baj mama. Csak pihenjen. Hüvelykujja nagyanyó pulzusára simult. S érezte, hogy a vékony sár­­­­ga csukló lassan hűlni kezd a­­ tenyerében. . Riport Kopenhágában­ ­, sorok írója tíznapos dániai út­járól ez elmúlt héten érkezett vissza Budapestre. Kopenhágáról adott helyszíni beszámolója a leg­utóbbi dániai események után fo­kozott érdeklődésre tarthat szá­mot. Nem akartam feleslegesen­ Berlinben időzni, ezért nem vártam meg a más­nap reggeli gyorsvonatot, amelyhez az átkelő hajó csatlakozik, hanem már előző nap délben elindultam Warne­­­mündére. Kevesen utaztak, ez a vonal békében sem volt túlzsúfolt. Útitársam, magas, jól táplált, szőke német tiszt bőröndökkel megrakodva, a harctérről jött, útban volt szabad­ságra, otthonába. Arra ébredtem, hogy a vállamat rázza és ezt kiabálja: Fliegeralarm! Fliegeralarm! A vonat már állt, Wamnemündében voltunk. A szőke német tiszt nem sej­tett gyorsasággal emelte le csomag­jait és rohant végig a folyosón. Lát­tam, hogy ennek fele sem tréfa, fog­tam kis kézitáskámat és szaladtam utána. A pályaudvar szo­mszédságában két­emeletes ház állt, annak az óvóhelyére futottunk. Rajtunk kívül főleg gyere­kek, öregek és katonák voltak lent a pincében. Polgári ruhás fiatalabb fér­fit egyetlen egyet sem láttam. Leül­tünk a padokra, csend lett Semmit sem beszéltünk. Megszólaltak a lég­védelmi ütegek. Éjszaka az őrszobán A riadó körülbelül egy óráig tartott Amikor újra a szabad levegőn voltam, nem láttam az égen a csillagokat, füst és köd fojtogatta a torkomat. Egy ka­tona megmagyarázta, hogy riadó alatt mesterségesen elködösítik a várost annak a maradványait érzem a leve­gőben. Ott álltam Wamnemündében az ut­cán, éjjel negyed tizenkettő után. A katona búcsúzóul biztosított, hogy szállodában aligha találhatok már he­lyet ellenben azt tanácsolta, menjek el a rendőrségre, ott majd beutalnak valahová. Az ügyeletes rendőrtiszt joviális idő­sebb úr volt Elgondolkozva ingatta a fejét amikor szállodacímet kértem tőle. Aztán elmosolyodott és azt mond­ta, kövessem. A szoba, amelybe bevezetett, üresen­­állt Rácsos ablaka, az egyszerű fapad, sima falai elárulták rendeltetését. Pu­ha vánkost, két remek pokrócot kap­tam s néhány perc múlva már alud­tam, így töltöttem el az éjszakát a warnemündei rendőrség őrizetes cel­lájában, hála a városka kitűnő köz­­biztonsági viszonyainak, alvótárs nél­kül. A hajó délben indult Előttünk két aknakutató gőzös járt, hatalmas háló­juk azonban végig üres maradt. Dél­után 3 órakor érkeztem Gjedserbe. A határőrök kissé csodálkozva forgatták magyar útlevelemet A dán határon már elszoktak az idegenektől. A vám­­vizsgálattal nem volt bajom. Meg sem nézték kis táskámat Hat órakor már Kopenhágában voltam. Az egyik mozi hirdetőoszlopáról Tolnay Klári fényképe mosolyog r ám. A „Tóparti látomás”-t már tizenket­tedik hete játsszák Kopenhágában, óriási sikerrel. A filmszínházak mű­során különben túlnyomórészt dán és svéd filmek szerepelnek, az angolszász államokból a filmbehozatal természe­tesen szünetel . Az üzletek kirakataiban sok olyan árut megtalál a vásárló, amit mi Kö­­zép-Európában már szinte elfelejtet­tünk. Ruhát, cipőt, aranyat, ékszert minden további nélkül lehet vásá­rolni, de természetesen csak dán ko­ronáért. A németekkel kötött egyez­mény értelmében a márkát nem vált­ják be. Cukrot, vajat, fehér és fekete ke­nyeret csak jegyre lehet kapni Az adagok azonban bőségesek. Húst csak a hús-kartonra való egyidejű feljegy­zés mellett lehet vásárolni. Ezt azon­ban nem veszik szigorúan, mert már például azt, hogy mennyi húst vásá­rolt a háziasszony, a mészáros leg­többször elfelejti felírni. Reggel a szállodában a következő reggelit hozták fel a szobámba: fél liter tej, sonka tojással, nagy pohár kávé tejjel, két-két szelet fehér és fekete kenyér, egy zsemlye, egy spe­ciális dán édessütemény, öt deka vaj és dzsem. Ennek a reggelinek az ára kereken négy dán korona, ami mint­egy három pengőnek felel meg. A határon kapott jegykészletből mindez bőségesen futotta, az ország elhagyá­sakor jegyeim jórészét felhasználatla­nul adtam vissza. Németek és dánok Magyar fém Kopenhágában A dán főváros képén nem látszik a háború. Alkonyatkor a Vestergaardon lágyulnak a lámpák, az utca zsúfolásig van sétálókkal, a színházban, mozik­ban, mulatókban „táblás ház“ bizo­nyítja a dánok jó sorát Kimentem Helsingőrbe is, ahol a monda szerint Hamlet királyfi élt A dánok hamiskásan mosolyognak, amikor az idegen a történelmi emlé­kek iránt érdeklődik. Bizalmasan­­megsúgják, hogy a királyfi nem is itt élt, hanem Jü­landon, de idegen­forgalmi okokból természetesen nem cáfolják a helsingöri legendát Keresztély király nagy népszerű­ségnek örvend. Amikor­­ néhány hó­nappal ezelőtt az agg király egy sétalovagláson megsebesült egész Dánia szorongva várta az uralkodó betegágyától érkező híreket. A dán lapok viszonylagos függet­lenséget élveznek. A német hatósá­gok messzemenő szabadságot bizto­sítottak a dán sajtónak, de azt ter­mészetesen megkövetelik, hogy mel­lőzzék a németellenes propaganda­­hírek átvételét. A kopenhágai lapok érdeklődése külpolitikailag elsősor­ban Svédország felé irányul. A svéd­dán viszony a háború alatt még meg­hittebb, barátságosabbá lett A dá­nok úgy látják, hogy a jövő útja az északi népek fokozott együttműködé­sét írják elő. " Bá­r Négyezerév­es falat ásnak ki Pé­cs mellett • " - / Pécs, aug. 31. A Pécsi Városi Mú­zeum dr. Török Gyula vezetésével már egy hónapja dolgozik Nagyárpá­don egy rézkori telep feltárásán. Ed­dig harminckét lakóház maradványai kerültek elő. Főleg a házak földbe mélyedő, ha­muval és hulladékanyaggal teli gödrei maradtak meg, amelyek köralakban rajzolódnak rá a megfelelő rétegek eltávolítása után. A gödrökben első­sorban nagyobb állatok (őz, szarvas, bölény és halak) csontmaradványait találták. A felszínre került bekarcolt diszű, mészbetétes edények és a dur­vább használati edények aránylag ép­ségben maradtak. A lelőhelyen és közvetlen közelében a telep továbbéléseként megtalálták a bronzkor, a hallstatti kor, La­ Tene, a római és a magyar középkor emlé­keit is. E terület folytonos lakottsága azzal magyar­ázható, hogy a Balkánt Eszékkel, Péccsel és Nyugattal össze­kötő útvonal egyik fontos állomás­helye volt itt. Sopronbánfalván már az Árpád­kordán magyar település volt Sopron, aug. 31. A Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából dr. Bottyán Árpád a múlt év őszén ása­tásokat kezdett a Soprontól nyugatra levő Sopronbánfalván a Mária Mag­­dolna-kápolna körül. A kápolna vakolatának eltávolítása után kiderült, hogy a kápolna még az Árpád-kor elején, a XI— XII. század­ban eredetileg román fülben épült s "csak a XIV—XV. században alakítot­ták át gótikussá a szentély kibővíté­sével, majd a torony hozzáépítésével. A kápolna meszelési rétegeinek letisz­títása során nagyfontosságú freskó­leletre bukkantak. Az eddigi ásatások harminchárom árpádkori és húsz újabbkori sir feltá­rását eredményezték. Az árpádkori si­­rokból előkerült lelekek bizonyítják, hogy Sopronbánfalva már a korai ár­­pádkortól kezdve jelentős magyar te­lepülés volt. Kerestetik két. v. tan. keramikus hetenként 3-szori tanításhoz. Műhely és kemence van. Ajánlatokat laktadé­ka „Iskola 6158“ jeligére. A far­­ashegyi vitorlásdó repülő ’telepen A farkashegyi vitorlázótelep a ma­gyar vitorlázórepülés bölcsője. Vitéz Hefty Frigyes és Bernard Mátyás ve­tették meg az alapjait a budai hegyek e kies pontján. Nem véletlen, hogy ezt a helyet választották. A kopasz, lan­­kás dombok kezdőknek és gyakorlott repülőknek egyaránt alkalmasak fel- és leszállásra. A hegy elég jól meg­közelíthető, Budaörs és Máriamakk között fekszik körülbelül feleuton, mintegy háromszáz méter magasan a tengerszint felett. Három nagy repülőegyesület ütött tanyát a Farkashegyen: a BSzKRT, a MOVE és a Magyar Optikai Művek (MOM) sportegyesületeinek repülő­­szakosztálya. Lakóházak, hangárok épültek, amelyekben a repülők és gé­peik otthonra találtak. Lassamánt ki­alakult a telep mai képe. Amikor a Csillebérc vagy Mária­­makk felől fölérünk a hegygerincre,, egyszerre elénk tárul a telep képe. Az enyhe lejtésű hegyoldalak nagy völgyet alkotnak. Odalenn sehol egy akadályt képező fa, csak csenevész bokrok tarkítják itt-ott a terepet. A gerinc magasságában viszont hara­goszöld erdők koszorúja övezi fél­körben a völgyet. Távolabb — Buda­örs irányában — kopasz mészkőhe­gyek fehér fala világít a kék ég hát­teréből. A fák alatt, a hegyoldalban köröskörül állnak a különféle repü­­lőegyesületek épületei. Két hangár, mint két nagy állat, hasul lejebb, a lejtők tetején. , Munkában A telepen nagyüzem van. Már messziről múlatta az utat egy — a hegy fölött keringő — M. 22. Kö­rülbelül 500 méter magasságban csen­desen köröz az enyhe szélben. De mindjárt társat kap. Nem sokkal alattunk egy másik teljesítménygé­­pet, egy Merset készítenek starthoz. A túlsó hegytetőn a csörlőkötél meg­feszül és kezd fölcsavarodni a dobra. A Merse megremeg, csúszni kezd, majd gyönyörű ívben suhan fel a levegőbe. Lekapcsol és megnyergelve egy eléje kerülő terminket, szabályos balspirálokkal lassan emelkedni kezd. De a völgy aljában is folyik a mun­ka Három si­dógép körül nagy sür­gés-forgást látunk. Izmos, barnára sült fiúk szorgoskodnak mellettük. Az egyik­ tanulógépet — egy Tücsök típu­sút — most indítják gumikötéllel. A kötél két végén lefelé futó fiúk kö­zött levegőbe lendül a siklógép, majd rövid repülés után simán földet ér és lassan a balszárnyb­a dől. Arrább egy másik csoport starthelyre visz egy Vöcsköt. Nagy igyekzettel cipelik fel­felé a hegyoldalon, meg-megpihenve a nehéz kapaszkodás közben. Ez a repülés kevésbbé kellemes része. De a fiúk szívesen csinálják, pedig néha bizony csak minden tizedik cipelés után, jut ki a repülésből. De ezért ér­demes akármennyit dolgozni! Női vitorlázók Ebben a pillanatban emelkedik a levegőbe a harmadik gép. Hosszú, nyugodt siklással száll és a völgy in­nenső oldalán ér földet. Viharos „béé“ kiáltást hallunk a starthely felől. „B"­­vizsga volt. De most látjuk csak meg­lepetve, hogy a féloldali dőlt gép nyergéből fiatal lány oldozza ki ma­gát. Később tudjuk meg, hogy a te­lepnek több női vitorlázója is van. Lelkes magyar lányok, akiket a repü­lés szeretete hozott ide és éppen úgy megállják a helyüket, mint akárme­lyik fiú. Megnézzük a hangárokat is. A pihe­nő gépeknél fiúk dolgoznak. Javítják az előforduló hibákat, vizsgálják a gé­pek állapotát, vagy tanulják a gépek szerkezetét. A növendék számára első a gép! Nagy gondossággal és szeretet­tel bánnak is velük a fiúk, szinte félve nyúlnak a szépformájú masinákhoz. Szeretik a repülést és szeretik a gépe­ket. Ők azok, akikben­ és akik által beteljesül Horthy István óhaja és jós­lata: „Lovasnem­zet voltunk, repülő­­nemzet leszünk!" Százhuszonhét millióval több levelet adtak fel az idén, mint a múlt évben A posta vezérigazgatóságának leg­újabb jelentése szerint a forgalom minden vonatkozásában nagyarányú emelkedés mutatkozik. A közönséges levélforgalom hét hó­nap alatt 672,7 millió darab volt, 122,7 millió darabbal több, mint tavaly. Az ajánlott levelek száma 13.3 millió volt, a c­somagforgalom meghaladta,a 16.3 millió darabot, ami 2.6 millió darab többletnek felel meg. Az idén több mint 13 millió postautalványt adtak fel, 1­02.8 millió pengő értékben. Ez a darab forgalomban 16 millió, a pénz­forgalomban több mint 500 millió pengő emelkedést jelent. Feladtak 4.715.000 táviratot, 834.000 távirattal többet, mint a múlt­­év első hét hó­napjában. A telefonforgalomnál szintén nagy az emelkedés. A budapesti egységes hálózatba bekapcsolt készülékeken több mint 136,5 millió beszélgetést bo­nyolítottak le 12 millióval többet, mint tavaly, a vidéki beszélgetések száma pedig meghaladta a 35 milliót. A tavalyihoz viszonyítva a többlet 5,7 millió A rádióelőfizetők száma 860 000, 78.000-rel több a tavalyinál

Next