Pesti Hírlap, 1944. március (66. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-01 / 49. szám

Gergelyffy államtitkár a lakásuzsora ellen A lakásügyi ankét során Gergelyffy András a lakásügyi kényszergazdálkodásról tartott előadást. Kifejtette többek között, hogy a második világháború kitörése óta milyen helyzet állt elő a lakásügyek terén. Rámutatott arra is, hogy az életbe léptetett kötöttségek a háztulajdonra hátrányosak és nemzetgazdasági szempontból sem előnyösek, mert csökkentik a háztulajdonban fekvő nemzeti vagyon értékét, mégis be kellett vezetni a korlátozásokat, mert a házbérek emelkedése következtében újabb drágulási hullám indult volna meg. Az 1940 január 29-ike után épült új házakra nem terjesztették ki a korlátozásokat. Ezeknél aztán elérték, hogy az egyszobás garzon lakások évi bére 6000 pengő. Ez olyan határ — jelentette ki az államtitkár, — amikor azt kell mondani: közérdekből kívánatos hiátat vetni a felburjánzó lakásuzsorának. A lakáskrízisnek egyébként — mondta előadása befejeztével az államtitkár — minden időben egyetlen orvosszere az építés. Dr. Thirring Lajos egyetemi magántanár előadásában arra mutatott rá, hogy ez idő szerint az évi normális új lakásszükséglet országosan körülbelül 40 ezerre tehető, ezzel szemben például 1941-ben csak 22 ezer lakás épült. A teljes lakásszükséglet — figyelemmel a meg nem felelő és az 1930 óta meg nem épített lakások pótlására, — kétségtelenül több százezerre rúg. ______ Előadás a fővárosi gyógyforrásokról Hétfőn délután az Akadémia öszszes ülésén érdekes előadást tartott Vendl Aladár másodelnök, műegyetemi tanár a budapesti melegforrásokról. Az előkelő közönség soraiban megjelentek József kir. herceg, az Akadémia elnöke, Voinociyh Géza főtitkár, Mauritz Béla, Lukinich Imre. Vámossy Zoltán egyetemi tanárok és mások, Vendl Aladár azzal kezdte előadást, hogy a budapesti melegforrások édelmét célzó védőterületi rendelkezések az utóbbi időben inkább csak elvi jelentőségűekké váltak, hiszen az első világháború befejezése óta a hatóságok nem kevesebb, mint 18 új mélyfúrásra adtak engedélyt. E mélyfúrások révén kitűnő ásványvizeket hoztak felszínre: az Erzsébet sósfürdő szénsavas artézikutja, a Széchenyi-fürdő Szent István artézikutja, a Juventus-forrás vize ma már fogalommá vált. Az utóbbi időben sokat foglalkoztatja a tudományos köröket az új mélyfúrások kérdései Az Akadémia különbizottsága foglalkozott ezzel a kérdéssel s noha egyáltalában nem foglalt állást az új források ellen, hangoztatta, hogy egyrészt a meglevő források vizét nerre használják ki elégé, másrészt még nem ismerik kellően az új fúrásoknak a meglevő források vízhozamára való hatását, ezért a bizottság azt tanácsolja, hogy 1949-ig ne engedélyezzenek új fúrást. Az előadó bejelentette, hogy a Gyógyhelyi Bizottság felkérésére elkészült a fővárosi melegforrások közös védőterületére vonatkozó javaslat, 70 oldalon 40 térképpel. Ez a javaslat összefoglalja a melegforrások keletkezéséről, vízbőségéről és összefüggéséről rendelkezésre álló tudományos adatokat, sokévi munka eredő idényét. Csomag az árokban írta Pintér Géza • Kora reggel van. A vonat most fordul be az egyenesbe. Néhány száz méter még és megáll az állomáson. A mozdony hosszan és élesen fütyül, fehér gőz keveredik a szürke gomolygó szénfüstbe. Az első kocsik alatt már csattognak a rendezői váltók, amikor kicsapódik az egyik harmadosztályú kocsin az ajtó és fehér csomag repül ki a pályatestre. Nemlehet megállapítani, hogy dobták-e vagy véletlenül esett ki a zsúfolt munkásvonatból. Mindenesetre kinn van. Kettőthármat fordul a levegőben, aztán leesik a puha hóba. A lendülettől még bukfencel néhányat, gurul, aztán megpihen az országúti sekély árokban. A viadukt alól éppen akkor fordul ki Tóni szekere. A két lovacska szaporán kapaszkodik a kemény fagyos után, orruk, szájuk párát fű. De gőzölög a szekér is: trágyát visz ki a földre. Tóni éppen a pipáját tömi lassú, tűnődő mozdulattal, amikor észreveszi a havon csetlő-botló csomagot. — Nocsak — mondja és gyorsan összerántja a pipászacskó nyakán a madzagot. Bedugja a ködmön zsebébe és megrántja a gyeplőt. — Hóóó... . Letápászkodik az ülésről és az út szélére megy. Az árok fenekén hóval félig befúrt, sovány bokor mellett fekszik a csomag. Lehet vagy ittástel a rasa es ,unit arasznyi hosszú. Vászonba van csavarva és madzaggal átkötve. A formája hengeres, az egyik vége felé kissé keskenyedő. Tóni hümmög, hümmög, aztán megszíja a pipát, de nem nyúl utána. Valami különös juthatott az eszébe, mert lassan felemeli a jobblábát és a csizma orrával megpöccinti. A csomag puha. Olyan, mintha hús lenne szorosan belekötve. — Ejnye — hökken ki Tóni száján a csodálkozás — csak nem? — Szemöldöke felszalad a homloka közepébe, kalapját hátraüti a tarkójára, aztán visszabillenti úgy, hogy orráig esik a zsíros karima, így les a csomag felé, miközben vakarja a füle tövét. — Ejnye! Alig veszi észre, hogy valaki jön az állomás felől. Terka az, a váltókezelő felesége. Nehezen lép a vastag hóban, de máskülönben is nehezen jönne. Nem lehet fürge februárban az, aki húsvétra keresztelőt akar. —■ Mi az, Tóni? — kérdi, amint odaér. — Ez — bök le Tóni a pipaszárral — valaki kidobta a vonatból... —■ Kidobta — ismétli Terka. Felnéz a töltésre, aztán le az árokba. Majd meglát valamit a Tóni arcán, hirtelen kikerekedik a szeme és szája elé kapja a tenyerét. — Jeszszusom... —• Az. Tanácstalanul állnak mind a ketten. A gyanú most már kétszeres, hiszen megosztották. Az állomásról indul kifelé a vonat. Zörgése egyre halkul, végül eltűnik a falu aztán a bíró behivatja a jegyzőt, és akkor annak ismét el kell mondani mindent, a végén pedig alá is kell írni. Aláírni. Tóni nem szeret aláírni. Ennélfogva szt még kettőthármat a meggyfaszáron át, aztán megfordul. Fellép a kocsira és a lovak közé csap. — Gyerünk. — A kocsi tovább indul. Tóni még hátranéz egy párszor, mintha háborgatná a lelkiismeret, de amikor észreveszi, hogy a viadukt alól kijön egy ember és megáll, mert meglátta a csomagot, megnyugszik. Kihúzza a csizmaszárból a pipaszurkálót, megigazítja vele a dohány parazsát és vígan eregeti a füstöt a hidegben. A csomag továbbra is ott fekszik az árokban a vézna bokor tövében. Az ember, aki a viadukt alól most jött ki, csak egy pillanatra állt meg, hogy nézze. Tovább indul- Nem akad meg rajta De annál inkább a kislány, aki a havas nyárfasorból fordul ki az országútra. Ez lehajol hozzá, kézzel is megfogja, de aztán, mintha nagyon megijedt volna, szalad vissza arra, amerről jött. Csak úgy porzik sarka alatt a hó. Egy ideig nem jön senki. Aztán kis fekete kutya jelenik meg a sínek mentén fenn a töltésen. Lassan kocog, nem tudni, hová készül. Néha felemeli orrát, a levegőt szimatolja, majd a hó fölé tartja, mintha nyomot keresne. A viadukton megáll, körülnéz. Aztán hirtelen letér a sirékről, leereszkedik a tél— Szörnyű — mondja halkan Terka — ha már... — de nem fejezi be, — így nagyobb a szégyen — felel Tóni. A társalgás megint elakad. A lovak emelgetik patkójukat a kemény, jeges úton, mennének tovább. Fáznak. Dehát nem lehet. A gazdának dolga akadt. Terka zavarban van. Hol Tónira néz, hol a csomagra, ujjai a dereka köré csavart vastag horasztkendő rojtjait babrálják. — Én sietek, — folytatja — azér is keltem korán, mer ... Vigye be a bíróhoz, Tóni! Ugye, beviszi? Tóni nem felel. Valamin nagyon töpreng, mert hosszú slukkot szí a pipából. — Hát... Terka odateszi kezét Tóni pipázó kezére és némi megnyugvással mondja: —• Akkor jó. — Azzal elindul az után gyorsan, sokkal szaporábban, mint ahogy jött. Mintha örülne annak, hogy elmehet. Tóni ott marad egyedül. Átáll a másik lábára, aztán maga elé néz a földre. Az ember azt hinné, hogy a csizmája orrát bámulja. Amelyikkel megpöccintette a csomagot. Pedig nem. A biróra gondol. A biró nagy, testes, ragyogó kövérre hízott ember, a földje szomszéd vele. Tavaly is elszántott tőle két barázdát. És szólni nem lehet, hiszen bíró. És a föld, a Tóni földje, csak haszonbérlet a községtől. Ő szóljon, ő, ennek a bírónak? És egy ilyen csomagot? Ő? Tóni megrántja vállán a ködmönt és arra gondol, hogyűzen és beleszökken az országúti először be kell menni a bíróhoz, embertaposta hócsapásba. Egykehottan el kel mondani az egészet, I.vyen jaoroszkal a mely, Jooban játszódó keskeny úton, füle-farka lebeg a gyenge szélben. Ott, ahol Tóni szekere állt, megtorpant. Ideoda szalad, mintha talált volna valamit. Aztán beugrik az árokba. És szaglászni kezdi a csomagot. Meglöki az orrával, sőt mellső lábaival is kaparássza. Fülét előre hegyezi, nagyon érdekli a dolog. Nem is veszi észre, hogy a nyárfasor felől jön vissza a kislány. Előtte nagy, lompos barna kutya lohol, utána a Vizi néni. A csomagnál találkozik a két kutya. De egymást mintha észre sem vették volna,mindketten a csomagot szaglásszák nagy izgalomban. Körbe-körbe járják farkukat erősen csóválva. Körmük széles koszorút taposott már a hóba. Közben odaér a kislány meg. Vízi néni. — Nem takarodtok innét, dögök — csapja össze tenyerét Vizi néni. — Istentelen fajzatok... Nem méssz! — rúg oda a lábával. A kutyák eloldalognak, de csak néhány lépésnyire. Onnan nézik, hogy mi lesz. Vizi néni lehajol, felveszi a csomagot. De nem tenyérrel nyúl alá, hanem csak a madzag végét csipi meg és úgy emeli, mintha döglött patkányt vinne a farkánál fogva. — Gyere — mondja a kislánynak és megindulnak a falu felé. Lassan mennek. Az út sikos és az efféle öregasszonynak nagyon kell vigyáznia. Törékeny ám az öreg csont, nagyon törékeny, így nem csoda, ha mér az első házak között, utoléri őket a Tóni szeksze, áffiipi tigyen jön vissza a Hogyan készülnek a német „gyorsállások”1 a keleti fronton? Tekintettel arra, hogy az „európai várat“ több mint egy év óta dél felől az angolszászok, a levegőben, tengeren és szárazföldön egyaránt hevesen támadják, a nyugati fronton pedig felkészültek az invázióra, a német hadvezetőség erőinek megosztására kényszerült. Tény az, hogy másfél évvel ezelőtt, az északafrikai partraszállás előtt, a német haderő ,úgyszólván majdnem egy irányban, kelet felé tudta kifejteni teljes erejét. A szövetséges hatalmak azóta a keleti front, mint első arcvonal mellett, teremtettek egy déli második arcvonalat, jelenleg Olaszországban, és a harmadik arcvonalon, az atlanti partokon egy fenyegető harmadik arcvonalat igyekeznek felállítani. Az erőelvonást a keleti fronton a német vezérkar azzal igyekezett kiegyenlíteni, hogy hátravonta az arcvonalát. Ez a folyamat még most is tart. A keleti háborúnak ezt a szakaszát a németek részéről az úgynevezett „rugalmas védekezés“ jellemzi, amely abban áll, hogy a német erők sehol sem szállnak szembe a túlsúlyban támadó Szovjettel, hanem lehetőleg kikerülik, kivédik a támadást, azután újabb állásba hátrahúzódnak. Eközben nagy veszteségeket igyekeznek okozni a Szovjetnek Amikor a Szovjet támadása már majdnem teljesen kibontakozik, észrevétlenül elhagyják a németek állásaikat és egy hátsóbb állásba „költöznek“, amelyet már előre elkészítettek, így természetesen egy bizonyos területet minden alkalommal visszaszerez a Szovjet. Ebből láthatjuk, hogy a rugalmas védekezési harcmodor csak akkor hajtható végre tökéletesen, ha gondoskodás történik arról, hogy a hátrább lévő újabb állás már készen várja, berendezve és elkészítve a visszavonulókat. A német hadvezetőség ezeket az új állásokat, amelyeket „gyorsállásoknak“ neveznek, új módszerek és új eszközök segítségével igen gyorsan tudja elkészíteni. A nyomdokvonal kijelölése még jóformán meg sem kezdődött a védők és a támadó szovjet erők között egy bizonyos helyzetben az elkeseredett harc, amikor máris gondoskodás történik a hátrább lévő állások kiépítéséről, hogy azok idejében készen legyenek. A magasabb parancsnokságok meghatározzák, hogy nagyjából hol fog húzódni az új állás, ahova a hadosztályok vissza fognak vonulni. Azután az egyes egységek parancsnokai jelölik ki pontosan, hogy hol lesz a következő állás. Ha van rá mód és idő, a parancsnok maga is hátra megy és személyesen megtekinti a terepet. Ha ez lehetetlen, akkor az új hátrább lévő állás kijelölése a térkép segítségével történik. Az új állásnak legalább olyan messze kell lennie a régitől, amilyen nagy a szovjet tüzérség hatótávolága. Ha nagyon kevés az idő, a „Gólya“ nevű lassúrepülőgépre ül a parancsnok és a levegőből jelöli ki az új állások vonalát, bizonyos jeleknek a ledobásával. Amikor a „nyomdokvonal“ megvan, következik az állások kiépítése. Az „állás-eke" kézi erővel az állásoknak a kiépítése hosszadalmas, és amellett sok erőfeszítésbe kerül. A német hadvezetőség tehát módot keresett, hogy az újabb hátsó állások elkészítése minél kevesebb erőt vonjon el az amúgy is „fátyolarcvonalnak“ nevezett fronttól, így az emberi erőt gépekkel pótolják az új állások építésekor. Ezek között a gépek között a legfontosabb az úgynevezett „állás-eke“. Az állás-eke pontosan olyan, mint amilyen ekét a földmívesek használnak, csak nem 30 centiméteres, hanem 1 méter körüli mélységű barázdát húz. Az állás ekét persze nem két ló húzza, hanem vagy harckocsi, vagy nehéz vontató. Ha a talaj nem kemény, akkor a nehéz vontató is elbírja, de ha kemény a föld, akkor bizony a harckocsit kell az eke elé fogni. A vontató a nyomdokvonal mentén végighúzza az ekét, s ez többszöri végighúzás után hatalmas, körülbelül egy méter mélységű barázdát vág. Az eke szabályozható. Különböző mélységű állásokat lehet vele készíteni, szükség szerint. Az ekét óránként 4—10 kilométeres sebességgel lehet vontatni, azaz óránként ekkora állásrészeket lehet elkészíteni. Az állást még kézierővel ki kell igazítani. Az állás elé szórják a barázdában még benne maradt föld törmeléket és így „mellvédet“ építenek. Az állásban, amikor ez készen van, egy közepes magasságú katona állva is járhat anélkül, hogy az ellenség észrevenné. Végül az állásokból hátrafelé vezető futóárkokat is húznak az ekével. Ezek azt a célt szolgálják, hogy az állást észrevétlenül lehessen megközelíteni és hátrafelé elhagyni, a visszahúzódáskor. Az iskola a legfőbb honvédelem A budapesti tanítótestület közgyűlésen foglalkozott a tanítóság erkölcsi és anyagi helyzetével Milyen különös, hogy a szerényen és következetesen dolgozót méltányolják legkevésbbé. Ez az emberi magatartás jut eszünkbe, amikor a Vigadó termében ülünk és hallgatjuk a fővárosi tanítóság helyzetének hű és bizony elszomorító jelentését, önkéntelenül merül fel a kérdés, ennyi áldozat és munka ellenére is, miért oly, méltánytalan a sorsa e nemzeti szempontból oly fontos rétegnek? Kiinduló gondolatunkban van a felelet, mert szerényen, visszavonultan és csendben dolgoznak. Eötvös József a magyar tanítóságról Esztendőnként egyszer alkalom nyílik, hogy a társadalom tekintete, ráirányuljon a tanítóságra, s ez a budapesti tanítótestület közgyűlésének napja. Ezen adnak számot a tanítók elvégzett munkájukról és adnak képet erkölcsi és anyagi helyzetükről. A közgyűlésen, amelyen mintegy kétezer tanító vett részt, megjelentek: dr. Kása Kálmán és dr. Balassa Brúnó min. osztályfőnökök, dr. vitéz Fraknóy József, a budapesti tankerület főigazgatója, dr. Horony-Pálffy Aurél tanácsnok és sokan a fővárosi tanítóság vezetői közül. Az idei közgyűlésnek egy évforduló külön jelentőséget adott: hetvenöt esztendővel ezelőtt hozta a magyar törvényhozás a magyar népoktatás legjelentősebb alaptörvényét, az 1868. 38-as alaptörvényt, amelyet nem kis harcok árán báró Eötvös József vitt keresztül. Ő ismerte fel először a nagyjelentőségű feladatot, amelyet a magyar tanítóságnak kell elvégeznie a magyar nép fennmaradása érdekében. A kiegyezés korában nagyon szomorú volt a magyar közoktatás, de különösen a falusi oktatás helyzete. Majdnem kétezer község állt iskola és több mint egymillió magyar gyermek tanító nélkül. A meglévő iskolaépületek sem feleltek meg céljuknak, egészségtelen és alkalmi helyiségek voltak. Mindezeken a problémákon akart segíteni Eötvös József az említett alaptörvénnyel, mert nagyon jól látta, hogy a magyarság fennmaradása a tanítóság kezében van letéve. — Mi vagy te hazám? — kérdezi a nagy államférfiu — csak kis zöld sziget a szláv tenger hullámai között. S hogy fennmaradt, magyar iskolamesterekre vagyon szükség. És áldozatos leszkekre, mert a haza összes köztisztviselői közül egy sincsen, akire anynyi és oly érték lenne bízva és mégis oly kevés jullemban részesülne... A magyar tanító teljesíti te ötérességét! S mit változott Eötvös óta a helyzet? Vajmi keveset! Azok a kérdések, amelyek akkor is égető sebként fájtak a magyar tanítóság testén, ma is éppen úgy fájnak. A mostoha anyagi szolgáltatás mellett igazán emberfeletti áldozatra vállalkozik, aki ezt a pályát választja. Különösen áldozatos a tahitói hivatás ma, amikor az elhelyezkedés egyéb és sokszorosan jobban jövedelmező pályákon szinte korlátlan lehetőségű. Ma valóban csak az megy tanítónak, aki leküzdhetetlen hivatottságot érez és van elég lelkiereje vállalni e pályával járó minden áldozatot.. És a magyar tanító még e súlyos helyzetben is teljesíti kötelességét, a háború nehéz esztendei alatt híven őrködik a gondjaira bízott ifjúság felett. Pedig ma különösen nehéz a helyzete. A kényszerítő körülmények folytán sok iskolából kitelepítették a tanulóifjúságot, a vendéglátó iskolaépületekben szinte „nagyüzem“-szerűen folyik a tanítás. Gazdátlan osztályok várják vissza egyéb kötelességüket teljesítő tanítóikat. A szülői ház nem egyszer fordul az iskola ellen és segítő, nevelő társ helyett ellenséget ,a gyermeket osztályzó és „buktató“ hatalmat lát benne. A tanítók sora egyre fogy, s maholnap egy nemzedék marad nevelők nélkül... Ha valamikor, most kellene megbecsülni és anyagilag segíteni a magyar tanítói karon, hiszen végeredményben mégis „az iskola a legfőbb honvédelem!“ Mit kér a magyar tanító ? A közgyűlés egyik pontja a főtitkári jelentés. Ebből világlik ki igazán, mire lenne szüksége a fővárosi, s általában a magyar tanítói karnak. Egyetlen szóban foglalhatnék öszsze a kérést: emberibb sorsot, emberibb életet! S aztán néhány egészen természetes kérést, hallunk. Ha megokolásukat halljuk, csodálkozik az ember, hogy ezek még ma is kérések. A helyettes tanítók kinevezési ügye, a státusrendezés kérdése, a régebbi helyettes tanítóknak az újakkal szembeni hátrá- Április elsején megtörténnek a budapesti tanügyi kinevezések A közgyűlésen egyébként dr. Horony-Pálfi Aurél fővárosi tanácsnok bejelentette, hogy a fővárosi tanügyi kinevezések április elsejével megtörténnek annál is inkább, mert a közoktatási ügyosztály az előkészítő munkálatokat már végrehajtotta. Hangsúlyozta a tanácsnok, hogy a tanügyi kinevezéseknek, ennek a régen esedékes és nagyon várt örömnek, tehát most már nincsen akadálya. A belső ügyek letárgyalása után a közgyűlés tiszteleti taggá választotta Vitái Ödön ny. székesfővárosi körzeti iskolafelügyelőt, Wilde Margit ny. c. igazgatót és dr. Kása Ferencnét, az iskolai nővéri intézmény ny. vezetőjét. A tisztújítás során egyhangú felkiáltással vitéz Móra Mihály fővárosi népiskolai igazgatót választották meg a testület elnökévé. Dr. Pados Pál. Pesti Hírlap 1944 márc. X. szerteányos helyzetének megszüntetése, lakbérkérdés rendezése, a természetben való ellátás megszervezése és mindazok a gondok, amelyek a mai idők köztisztviselőjét annyira érintik. Mindezek természetesen nehéz kérdések, de megoldhatók. Az illetékeseknek el kell követniük mindent, hogy a nevelői réteg hozzájuthasson az emberi élet legelemibb követelményeihez s anyagilag legalább a vele hasonló képzettségűekkel kerüljön egyvonalba s ne érezze a nemzet és társadalom mostoha elfordulását, hiszen ő tette a legtöbbet az egész közösség erkölcsi és végeredményben anyagi előbbrejutásáért is. Politikai élet Minisztertanács. A kormány tagjai kedden délután a heti minisztertanácsot tartották. Hétfőn a szokásos gazdasági miniszteri értekezlet volt. A MÉP értekezlete. A Magyar Élet Pártja csütörtökön este pártértekezletet tart, amelyen Kállay Miklós miniszterelnök és a kormány tagjai is részt vesznek. Az értekezlet előtt a párt vezetősége ülésezik. A Kisgazdapárt értekezlete Cegléden. A Független Kisgazdapárt, ceglédi szervezete választmányi ülést tartott. Iragy Ferenc országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy a jövő felé csak a nemzet tisztalátásával és felkészülten indulhatunk el. Felvetődik az a kérdés, hogy megfelelő berendezkedési forma lesz-e a magyar parasztság számára a demokrácia? A múltban sem a demokrácia volt az oka annak, hogy a parasztság nem tudott érvényesülni, hanem a közügyekkel nem törődtünk. Csak úgy lehet biztos alapja a népi országnak, ha gazdaságilag erős, ha politikailag súlya lesz, ha emelkedni fog kultúrában és szociális helyzete mindenkinek egyenlő lesz. A demokratikus népi alapon álló szociáldemokrata párttal az együttműködést minden körülmények között állni fogják és sohasem fognak okot, adni az ipari munkásságnak azt , hogy csalódjon a demokratikus polgárságban. Természetesen együtt akarnak maradni a magyar értelmiség haladó részével is. Balla Antal nagyhatású beszédben foglalkozott Kossuth Lajos halálának 50 éves fordulójával.