Pesti Hírnök, 1865. április (6. évfolyam, 75-98. szám)

1865-04-08 / 81. szám

Hatodik évfolyam 81. szám. PESTI «/) JV\A/W'ATuV'AAA/\A/'AAAA­V\A/VU'^V'AAAAA/v\AAAA/'A/'AAA/\AAA/'ArA/'ArAAQ | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás­­­­sal vagy postán mindennapi megküldéssel: .. | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 1­5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- 1 napos előfizetést. | ej ^VAAAAAA/'J\AAAAAAAA/W‘iA/‘»AA/VVW\/,iA/'JV'vAAA/VVWVV'ArA/'iAAAAfV/'/UVV'o Í POLITIKAI NAPILAP. Szombat, april 8-án, 1865. HÍRNÖK ^ATiArl/\rAAAAA/\Af\A/’/VA.V'A/,.V‘A/ky\m/'ÁrAAA/'A/VVAAAA/,y\r7V/'JV'Aryv/'A/'vA/'»/) I Hirdetések öth­asábos petit sorért egyszerű hir- ^­­ detésnél( kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. |; | Szerkesztőség és kiadó­hivatal: | | a hímző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, | a 2-dik emeleten. |; l| JWWVfjy JVMJVWMJVJV'JVWJV's/V'JXfJVWJVJVJV­­AA/V*A/'jWWWW­a5 aBBBBSBaBBBBBBH „Több mint nyolcszáz éve, senki se tudja bizonyosan, mi okból s honnan, Hunnia határi közt termett egy maga előtt mindent meghó­dító maroknyi nép. Az élet legszebb bimbóit hordván keblében, többször fel-felvirágzott, de igazi erőre soha se férfiasodhatván, hosz­szu századok folytában martalékjává lön in­kább belegyenetlenséginek, mint külerő ha­talmának. Megrontása, elolvasztása körül pedig az irgalmas Istenen kiind a természet­nek úgy­szólván minden teremtése, sőt saját vére is már bölcsőjétől kezdve szakadatlan iparral munkálódott, mintha megsemmisí­tésére a földtekének minden népei, minden elemek engesztelhetlen frigyet kötöttek volna. Északról a nagylelkű de szabadsággal­­ élni nem tudó lengyel nép szigetelte öt ra­koncátlan függetlenségi ittassága által azon egészséges civilisatiótól el, mely a bátor lét­nek s szabadságnak egyedüli kezese. Kelet­ről a durva osmán tartá tőle a nagyobb csi­­nosodás melegítő világát vissza. S csak nyu- i gátról fénylett, mint tömlöcbe néha rá, és az I is ugyan fösvényül, az emberi előmenetelek s villáma. Mindenünnen sötétségtől körülvéve [mint gyenge sajka századokig hányatott ide |s tova, fel s alá a megböszült s pártatlan ten­­­ger árjai közt; végveszte minden pillanatban | hihető; — s mégis, noha elsülyesztésére mint­­| ha összeesküdött volna minden, fentartá ma- | gát és él. S­im Hazafiak, ezen elronthatlan miné- Imüség, ezen ketté törhetlen erő, e megsemmi- Isíthetlen szellem, mely a lehető legkülönb s I legkeményebb próbák minden árnyéklati, s minden lépcsői közt szabadsági zálogunk va- I la eddig, ez azon drága s egyedüli kincs, ■ mely méltó alapul szolgálhat utóbbi létünk- Inek, jövő magasságunknak.­­ Közösen vittük s emberileg — számta­­llan veszélyink kínos súlyát, közszerencse Iránk ritkán mosolygott még, de egyberoko- Inított viszont az idő s az együtt szenvedett s viszontagság : fogjunk kezet azért ismét s startólag, s tekintsük e fontos kérdésben tul- s szenvedelem nélkül a jövendőt.­­ Úgy is mindinkább egybebonyolódó or­­­szágos erőművünket lehető legegyszerűbb I elvekre állítni kötelességünk, ha híven és iga- szán akarjuk szolgálni a hont, mely Istenért! ■ tömkelegbe soha ne keveredjék. Egész Magyar- Iországban minden hozzátartozókkal együtt ■ tehát csak egy, csupán csak egy hi- Ivatalos nyelv létezhet, minthogy ha I ezen főjavítását alkotmányunknak elmellöz­■ zük, soha nem fogjuk az országlás azon egy- I szerűségét, és ezzel szorosan egybefüggő ele- I vene­­b és egészségesebb forgását eszközleni, ■ minek elérése az országlási philosophiának ■főéivé.­­ Hivatali nyelv tehát, mondom, csak egy ■ lehet, csak egy uralkodhatik honunkban. Se I latán, se más azonban, mint láttuk s igazsá­­gos lélekkel nem tagadhatni, hivatali nyelvül s körülményeinkhez nem illik; s ekképazd­áh, ógörög, szláv — mely szóba e törzsöknek ha­■ ránkban létező s külön nevezett­ minden el­■ ágazásit foglalom — és a magyar nyelvek ■ közt kell választanunk.­­ Már ezek közül, Földiek, hideg vérrel, ■ indulat nélkül, józan észszel s azon igazságos ■ lélekkel, mely nem egyes izlésinket, szenve­■ delminket s hasznainkat veszi fontolóra, lía­■ nem csak és egyedül csak a közjót, közhasz­­­not, közdicsőséget mázsálja, ugyan melyik ■ nyelvre fog esni választásunk ? Az országunkban termett csekély számú­­ hódító magyar, noha maga nemében s termé­szete szerint csak lassan fajzik, s könnyen túl nem szaporodik, minden tenger viszontag­­sági közt, mai időnkig mégis legalább két vagy tán négy és több annyira nevelkedett, mint mennyi akkor volt, midőn Árpád diadalmas zászlói alatt szállta meg Hunnia földjét. Szinte az egész országnak tévé — csekély kivételekkel — a magyaroké....... Száma is nagyobb a magyarnak, tán nem ugyan mint országunk minden külön nevezetű népségeié összevéve, de ugyan sokszorta na­gyobb, mint azoknak akármelyikeé is külö­nösen. Ötvenkét vármegyei törvényhatóságunk és szabad városink magyarul viszik jegyző­könyveiket. Országgyűlésink már magyarul folynak Országunk egykori fénypillanati pe­dig — noha honunk minden nemzetsége h­­s­sé­ggel osztozott bajainkban,sokkép közös diadal-koszorút érdemel mivelünk — millin­den visszaemlékezésink a múltba mégis csak magyarok, s magyarok bús elmerülé­­sink is azon lefolyt időkbe, mikor még ser­dülő korában „— —---------hazánknak Három tenger partvidéke Alkotott határfalat.*1 Mindezeknél fogva tehát legvalódibb,­­ legszentebb igazság szerint csak a magyar nyelv lehet hivatali nyelve a magyar korona alattiaknak. Ha azonban az eddig felhozott okok, bármily győzök legyenek is azok, se dönte­nék el a kérdést a magyar nyelv választása iránt kedvezőleg; legyen szabad itt állítnom s erősítnem, hogy mindazon megrázkódások elhárítására, melyekt a közös hazát e kérdés eldöntése közt legnagyobb gyakúra fognák sülyesztni, egyéb mód teljességgel nincs, mint a magyar nyelvnek minden hátráltatás s akadály nél­küli bevétele. Mert velem együtt — az élő Istent hivom bizonyságul — még igen számos van, ki minden életkellemről s magá­ról az életről is kész lesz inkább lemon­dani, mintsem anyanyelvünk mostoha sorsát, alacsony állását ezentúl is békével tűrni, és kar- és kardnyugva nézni, mint dúl azon csodálatos, de vajmi­ szomorú versengésben nem kevésbé a külföldi értelem, mint a honi butaság. Rém­ölj­ék inkább az egész össze, s fagyos gyászravatal borítsa inkább, mint tatárok átka alatt, az egész hont, minek­­előtte ez utolsó kincsünk, melyet csak most szorítunk ismét vérző kebleinkhez, ismét elveszszen. Nem — ezt éltünkben soha többé emberi hatalom elidegenítni tőlünk nem fog­ja, s ha felfegyverzett erő, buta vakságában, hóhérpallossal akarná kivégezni, még akkor se szűnnék meg, sőt gazdagabb virágokra fej­tené azt nemzetünkért édes kínnal ontott vé­rünk ! Magyarország minden népeinek van ro­kona odakünn, csak a magyarnak nincs az egész világon sehol. A magyarországi oláh múlt létéről sokat nem tudván, soha nem éb­redett még a nemzetisülés azon reggelére, mely váltva vet napsugárt és sötétet a serdülő népek reményire, és inkább a jelennek mezei virágit szedvén , pásztori egyszerűségben éli napjait; de se határ, se határőrizet nem vág­hatja ketté azon erkölcsi láncot, mely szom­széd anyatörzsekéhez köti, mely gyenge ugyan még, de belőle minden lehet, mert hol nemzeti nyelven tanít iskola, foly hivatal, fo­rog fegyveres, s szól társaság, ott bármi ke­véssé kedvezők legyenek is egyéb körülmé­nyek, még minden kifejtés lehető. A magyar­­országi görög pedig, ha nem is él többé egy­kori dicső létének fénykörében, mely minden lelkes nemzetnek irigylési tárgya , hanem a hasznos­ (!) életkörei közt bajlódik inkább, északról keletig, keletről délig mindenütt talál rokonvért, frigyest, sőt ha szivét készit, még német szabatossággal elrendelt uj hazát is A magyarországi szláv továbbá, hol nem leli az meg hazáját? A fagyos göncöltöl le az adriai tenger öbléig szinte elszakithat­­lan láncban létez és számo­s szaporodási tulajdona által földtekénknek még majd leg­nagyobb részét elboritandja­­. A magyar­­ .......................ssssssassssssssssss német végre mindenütt akad hazára, mert német szinte mindenütt van, hol ember él s mindinkább terjeszti s erősíti magát. Mindezen, hazánkban létező sarjadék­­népeknek anyatörzsöke odakünn van. Volt nagyságuk odakün fénylett, jelen hatalmuk odakünn ragyog! s habár azok, kik fajukból időben léteznek , mindenről elfelejtkeznének és lemondanának is mindenről, mi nemzetet alkot, elolvadásuk, megsemmisülésük azért, mégis lehetlen, mert van mindnyájuknak, ha érettük viraszszon, s kiképezze mindazon tu­lajdonok­­s erényeket, melyek által az örök Alkotó kimondhatlan bölcseséggel, számtalan árnyéklatu színekben elkü­lönzé a nemzetek sajátságit. A magyar azonban e nagy világ terén egyedül áll, s bár éljen, bár veszszen, örömöt vele rokonvér nem oszt, kényüket érte ro­konvér nem hullat. S miért nem látja Magyarországnak sok vérű sarjadék népe ezt ily világban, ily igaz­ságos valóságban, s miért nem kíméli a ma­gyart, sőt miért nem nyújt barátságos kezet fentartása végett ? s miért nem tudja, miért nem értheti soha el, mi baja a magyarnak ?­­.Mert hideg vérrel, indulat nélkül, józan ész­szel és egészséges lélekkel eddig nem igen tudta, nem igen akarta fontolóra venni a magyar sorsát, a magyar elszigetelt létét.“ Mi magyarok, ha nemzeti fen­maradásunk­ért aggódunk, s nyelvünk és sajátságunk kifejtésében előhaladni törekedünk, egyene­sen csak elolvasztatásunk, megsemmisítteté- Muni dien veneillier,quiv magaimat . ruagyar­ország egyéb nemzetségi ellenben, ha nyel­veiket , sajátságikat törekednek terjesztni honunkban, nem elolvasztatásuk, megsemmi­­síttetésük ellen vívnak, minthogy nekik való­ságos hazájuk künn van — mert hazát nem alkot holt föld, hanem élő ember — s ekép fenmaradásuk záloga bizonyos; ők nem vé­delmezik sajátukat, létüket, de minket ma­gyarokat igyekeznek kiszorítni legszivtele­­nebb­, legirgalmatlanabbul, elpusztult sajá­tunkban, eltörlött létünkben osztozandók, mert ha nincs Hunnia határi közt hazánk, egyebütt e földön többé sehol sincs. Ha tehát mi Árpádiaknak e kincsünkért, nemzeti létünk s becsületünk ezen legutolsó zálogáért küzdenünk kell, s mint végveszély közti védelmünkben nem ritkán támadókká látszunk válni, ugyan emberséges lélekkel ki kárhoztatna minket azért , kinek szive bőrré s veleje csonttá nem fajult meg? Nem, bizonyára nem azon egy ügyért vív a magyar s Magyarország egyéb lakosa. Mert ha a magyar veszti ügyét, veszti minde­nét, veszti létét; a többi pedig, ha ügyében nem sikerül, nem veszít semmit, de csak szárnya szegetik, körme vágatik, hogy másét ne ragadja. A­miből az foly, hogy Hunnia határi közt józanul vívni magyarság mellett, erény k­ellene hatni viszont és üldözni azt, meg nem bocsátható vétek, minthogy egy egész nemzetet megsemmisítni Isten előtt bizonyosan még súlyosabb tett, mint egyes gyarló embernek rövidítni meg aránylag csekély pályakörét ! Miért kell tehát ily szent foglalatossá­­gunk közt hazánk nem magyar nemzetségitől, kik odakünn is élnek s gyarapodnak, s ránk vesztünkre sem szorultak, mégis minden nem­zeti idomulásunk körül akadályt, rosz aka­ratot, sőt nyilvános ellenzést is tapasztalnunk nekünk magyaroknak, kik valóban tán több gyám­olt, nagyobb emberiséget és szoros­ igaz­ságot remélhettünk, tán várhattunk is volna irántunk, mint a­mennyivel találkozni mindig szerencsénk vala ? . . . Mi magyarok vakon a szabadság elnyo­mására soha nem szolgáltunk eddig, s nem fogunk soha ezentúl se; szabad szerkezetű, oly nemes kifejtésre képes alkotmányunk pedig se nem magunk találmánya, sem ural­kodóink ajándéka, hanem atyáink, ősapáink, de legrégibb eldödink után reánk háromlott oly örökség, a­melyet e nagy világ hátán megbocsáthatólag tőlünk el nem ragadhatja soha semmi, mint egyedül a legszentebbet is gázoló erőszak, egyedül a természetnek min­den jogait becstelenítő állaterő. Mily kedvező körülmények közt létez­tek tehát Ti,­honunknak nem magyar lakosi Magyarországban! Nemzeti létetek záloga nem csak biztos sarkalatokon alapul oda­­künn, de rokon eredetiségieknél fogva mind­­inkábbi felvirágzásokat ígéri; szabadságtok pedig bizony­os időben, ha mi velünk magya­rokkal ezentúl is oly hűséggel és elszánással fogtok országunk f­ü­g­g­e­tl­e­n állásának védelmében osztani szerencsét és bajt mint eddig; sőt a honi szabadság nagyobb kifejtése által annak áldásiban is mind­nkább részesül­nétek csak Tőletek és akaratotoktól függ ... Mert közepettetek áll aj sza­badságnak azon tiszteletre méltó törzsöké, mely a magyar cim alatt, megsemmisíthetlen erejétől fentartva, a viha­rok minden düheivel századokig diadalmasan birt megvívni, és mely, noha a mennyek csa­pása, ellenséginek rút fertőz­tetési, de kivált s­aj­át keblében táplált­adályinak alattomos, az egész természetet gyalázó marcongási ál­tal szinte halálig elgyengült s elbágyult ugyan, s mint sirfáz busán csü­ggeszti földre gyászos lombjait, és azért mégis, s nem csak úgy él, mint kinek visszalépése sírbolttól többé nincs, s csak ennek ormán nyerhet egy két pillana­tot még, hanem telisded teli van az élet azon melegével, melyet semmise tudott megfa­­gyasztni eddig, sőt mely legcsekélyebb gond után Ugyázól vári c­sa­k rérve a fAfayfi l.-d­ízűk­ ápolgatásira is mindig kész agg, de még el nem aggott ágait bimbóztatni a virágok leg­­nemesbikével. Ha tehát honotokban van ezen egyesítő középpont, melyet annyi más nemzetek hiába és sokak oly visszás utakon keresnek, miért nem seregülnétek inkább a szabadság azon tisztes cserje körül, s ragaszkodnátok híven hozzá,melyet erény ültetett s az idő szentelt fel s melynek fennállása oly biztos, hogy azt valóban minden külm­éltatlanságtól ezentúl már ment­nek hihetjük; mert mily birtok mily tulajdon, mily saját volna akkor biztos, ha a régi idők­r­e szent maradványa se kimél­etnék többé, s nem volna-e minden társasági kötelékek szent­sége — mint haramiák és gyújtogatok közt , kiknek egyedüli törvénye a durva erő — le­hető legnagyobb veszélyben akkor, ha a köz­vélemény ereje s az igazsági köznézetnek sú­lya semmit többé nem nyomva, az Istennek akaratjából ránk szállott nemzeti palládi­umunkat boszut­an kiforgathatnák iilere! Valóban semmit akkor a nagy világ területén ment, biztos és bátornak többé nevezni nemi lehet. Csak min magunk ne döntsük­ az állati otrombaságban szent he­l­­yéröl le. Csak mi ne alugyunk legszebb ér-| dekeink fölött el. Csak mi ne tűrju­k az írszi-| nü méregnek alattomos munkálódásit, mely­| lyet bajainkból sok álbarátunk örökre kigyo-| gyítni oly készséggel ajánlkozik. Csak mi nel felejtsük magunk, nemzetünk, az emberiség és | becsület iránti kötelességün­ket. Snemi csak ki nem fogja dönteni Hunnia szabadsági cserjét ezentúl senki és semmi se, de az újral fejedemileg felvirulva, töl­bünk fogja növesz-I teni újra zöldelő lombjait, s az emberi elöme-­ netek világát ki nem zárva, mindnyájunknak® hosszú időkre a napok eseti s változási ellen biztos ernyőül szolgáland. Ti közhazánk nem magyar lakosi, oda­­künti hatalmas rokonitok által tagadhatlanul­­ közelebb álltok a napról napra tökéletesül alakra fejlő civilisatiónak kútfejéhez, mint mi magyarok, kik előtt még műveletlen a mező , és ezért felettünk vagytok Mi ellenben, mint­ már Árpád­ kezdte rakni szabad szerkezetű alkotmányunk örökösei azon elsőbbségnél­ fogva állunk viszont fölöttetek, hogy csak mi­ képezhetjük a Magyarországnak azon közé­pítő pontját, mely körül Ti egyesülhettek!“ ! (Kivonat gr. SZÉCHÉNYI ISTVÁN „Hunnia“ című munkájából.) Gr. SZÉCHENYI ISTVÁN , apr. 8. 1860.

Next