Pesti Hírnök, 1865. április (6. évfolyam, 75-98. szám)
1865-04-08 / 81. szám
Hatodik évfolyam 81. szám. PESTI «/) JV\A/W'ATuV'AAA/\A/'AAAAV\A/VU'^V'AAAAA/v\AAAA/'A/'AAA/\AAA/'ArA/'ArAAQ | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordással vagy postán mindennapi megküldéssel: .. | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 15 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- 1 napos előfizetést. | ej ^VAAAAAA/'J\AAAAAAAA/W‘iA/‘»AA/VVW\/,iA/'JV'vAAA/VVWVV'ArA/'iAAAAfV/'/UVV'o Í POLITIKAI NAPILAP. Szombat, april 8-án, 1865. HÍRNÖK ^ATiArl/\rAAAAA/\Af\A/’/VA.V'A/,.V‘A/ky\m/'ÁrAAA/'A/VVAAAA/,y\r7V/'JV'Aryv/'A/'vA/'»/) I Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir- ^ detésnél( kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. |; | Szerkesztőség és kiadóhivatal: | | a hímző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, | a 2-dik emeleten. |; l| JWWVfjy JVMJVWMJVJV'JVWJV's/V'JXfJVWJVJVJVAA/V*A/'jWWWWa5 aBBBBSBaBBBBBBH „Több mint nyolcszáz éve, senki se tudja bizonyosan, mi okból s honnan, Hunnia határi közt termett egy maga előtt mindent meghódító maroknyi nép. Az élet legszebb bimbóit hordván keblében, többször fel-felvirágzott, de igazi erőre soha se férfiasodhatván, hoszszu századok folytában martalékjává lön inkább belegyenetlenséginek, mint külerő hatalmának. Megrontása, elolvasztása körül pedig az irgalmas Istenen kiind a természetnek úgyszólván minden teremtése, sőt saját vére is már bölcsőjétől kezdve szakadatlan iparral munkálódott, mintha megsemmisítésére a földtekének minden népei, minden elemek engesztelhetlen frigyet kötöttek volna. Északról a nagylelkű de szabadsággal élni nem tudó lengyel nép szigetelte öt rakoncátlan függetlenségi ittassága által azon egészséges civilisatiótól el, mely a bátor létnek s szabadságnak egyedüli kezese. Keletről a durva osmán tartá tőle a nagyobb csinosodás melegítő világát vissza. S csak nyu- i gátról fénylett, mint tömlöcbe néha rá, és az I is ugyan fösvényül, az emberi előmenetelek s villáma. Mindenünnen sötétségtől körülvéve [mint gyenge sajka századokig hányatott ide |s tova, fel s alá a megböszült s pártatlan tenger árjai közt; végveszte minden pillanatban | hihető; — s mégis, noha elsülyesztésére mint| ha összeesküdött volna minden, fentartá ma- | gát és él. Sim Hazafiak, ezen elronthatlan miné- Imüség, ezen ketté törhetlen erő, e megsemmi- Isíthetlen szellem, mely a lehető legkülönb s I legkeményebb próbák minden árnyéklati, s minden lépcsői közt szabadsági zálogunk va- I la eddig, ez azon drága s egyedüli kincs, ■ mely méltó alapul szolgálhat utóbbi létünk- Inek, jövő magasságunknak. Közösen vittük s emberileg — számtallan veszélyink kínos súlyát, közszerencse Iránk ritkán mosolygott még, de egyberoko- Inított viszont az idő s az együtt szenvedett s viszontagság : fogjunk kezet azért ismét s startólag, s tekintsük e fontos kérdésben tul- s szenvedelem nélkül a jövendőt. Úgy is mindinkább egybebonyolódó országos erőművünket lehető legegyszerűbb I elvekre állítni kötelességünk, ha híven és iga- szán akarjuk szolgálni a hont, mely Istenért! ■ tömkelegbe soha ne keveredjék. Egész Magyar- Iországban minden hozzátartozókkal együtt ■ tehát csak egy, csupán csak egy hi- Ivatalos nyelv létezhet, minthogy ha I ezen főjavítását alkotmányunknak elmellöz■ zük, soha nem fogjuk az országlás azon egy- I szerűségét, és ezzel szorosan egybefüggő ele- I veneb és egészségesebb forgását eszközleni, ■ minek elérése az országlási philosophiának ■főéivé. Hivatali nyelv tehát, mondom, csak egy ■ lehet, csak egy uralkodhatik honunkban. Se I latán, se más azonban, mint láttuk s igazságos lélekkel nem tagadhatni, hivatali nyelvül s körülményeinkhez nem illik; s ekképazdáh, ógörög, szláv — mely szóba e törzsöknek ha■ ránkban létező s külön nevezett minden el■ ágazásit foglalom — és a magyar nyelvek ■ közt kell választanunk. Már ezek közül, Földiek, hideg vérrel, ■ indulat nélkül, józan észszel s azon igazságos ■ lélekkel, mely nem egyes izlésinket, szenve■ delminket s hasznainkat veszi fontolóra, lía■ nem csak és egyedül csak a közjót, közhasznot, közdicsőséget mázsálja, ugyan melyik ■ nyelvre fog esni választásunk ? Az országunkban termett csekély számú hódító magyar, noha maga nemében s természete szerint csak lassan fajzik, s könnyen túl nem szaporodik, minden tenger viszontagsági közt, mai időnkig mégis legalább két vagy tán négy és több annyira nevelkedett, mint mennyi akkor volt, midőn Árpád diadalmas zászlói alatt szállta meg Hunnia földjét. Szinte az egész országnak tévé — csekély kivételekkel — a magyaroké....... Száma is nagyobb a magyarnak, tán nem ugyan mint országunk minden külön nevezetű népségeié összevéve, de ugyan sokszorta nagyobb, mint azoknak akármelyikeé is különösen. Ötvenkét vármegyei törvényhatóságunk és szabad városink magyarul viszik jegyzőkönyveiket. Országgyűlésink már magyarul folynak Országunk egykori fénypillanati pedig — noha honunk minden nemzetsége hsséggel osztozott bajainkban,sokkép közös diadal-koszorút érdemel mivelünk — millinden visszaemlékezésink a múltba mégis csak magyarok, s magyarok bús elmerülésink is azon lefolyt időkbe, mikor még serdülő korában „— —---------hazánknak Három tenger partvidéke Alkotott határfalat.*1 Mindezeknél fogva tehát legvalódibb, legszentebb igazság szerint csak a magyar nyelv lehet hivatali nyelve a magyar korona alattiaknak. Ha azonban az eddig felhozott okok, bármily győzök legyenek is azok, se döntenék el a kérdést a magyar nyelv választása iránt kedvezőleg; legyen szabad itt állítnom s erősítnem, hogy mindazon megrázkódások elhárítására, melyekt a közös hazát e kérdés eldöntése közt legnagyobb gyakúra fognák sülyesztni, egyéb mód teljességgel nincs, mint a magyar nyelvnek minden hátráltatás s akadály nélküli bevétele. Mert velem együtt — az élő Istent hivom bizonyságul — még igen számos van, ki minden életkellemről s magáról az életről is kész lesz inkább lemondani, mintsem anyanyelvünk mostoha sorsát, alacsony állását ezentúl is békével tűrni, és kar- és kardnyugva nézni, mint dúl azon csodálatos, de vajmi szomorú versengésben nem kevésbé a külföldi értelem, mint a honi butaság. Rémöljék inkább az egész össze, s fagyos gyászravatal borítsa inkább, mint tatárok átka alatt, az egész hont, minekelőtte ez utolsó kincsünk, melyet csak most szorítunk ismét vérző kebleinkhez, ismét elveszszen. Nem — ezt éltünkben soha többé emberi hatalom elidegenítni tőlünk nem fogja, s ha felfegyverzett erő, buta vakságában, hóhérpallossal akarná kivégezni, még akkor se szűnnék meg, sőt gazdagabb virágokra fejtené azt nemzetünkért édes kínnal ontott vérünk ! Magyarország minden népeinek van rokona odakünn, csak a magyarnak nincs az egész világon sehol. A magyarországi oláh múlt létéről sokat nem tudván, soha nem ébredett még a nemzetisülés azon reggelére, mely váltva vet napsugárt és sötétet a serdülő népek reményire, és inkább a jelennek mezei virágit szedvén , pásztori egyszerűségben éli napjait; de se határ, se határőrizet nem vághatja ketté azon erkölcsi láncot, mely szomszéd anyatörzsekéhez köti, mely gyenge ugyan még, de belőle minden lehet, mert hol nemzeti nyelven tanít iskola, foly hivatal, forog fegyveres, s szól társaság, ott bármi kevéssé kedvezők legyenek is egyéb körülmények, még minden kifejtés lehető. A magyarországi görög pedig, ha nem is él többé egykori dicső létének fénykörében, mely minden lelkes nemzetnek irigylési tárgya , hanem a hasznos (!) életkörei közt bajlódik inkább, északról keletig, keletről délig mindenütt talál rokonvért, frigyest, sőt ha szivét készit, még német szabatossággal elrendelt uj hazát is A magyarországi szláv továbbá, hol nem leli az meg hazáját? A fagyos göncöltöl le az adriai tenger öbléig szinte elszakithatlan láncban létez és számos szaporodási tulajdona által földtekénknek még majd legnagyobb részét elboritandja. A magyar .......................ssssssassssssssssss német végre mindenütt akad hazára, mert német szinte mindenütt van, hol ember él s mindinkább terjeszti s erősíti magát. Mindezen, hazánkban létező sarjadéknépeknek anyatörzsöke odakünn van. Volt nagyságuk odakün fénylett, jelen hatalmuk odakünn ragyog! s habár azok, kik fajukból időben léteznek , mindenről elfelejtkeznének és lemondanának is mindenről, mi nemzetet alkot, elolvadásuk, megsemmisülésük azért, mégis lehetlen, mert van mindnyájuknak, ha érettük viraszszon, s kiképezze mindazon tulajdonoks erényeket, melyek által az örök Alkotó kimondhatlan bölcseséggel, számtalan árnyéklatu színekben elkülönzé a nemzetek sajátságit. A magyar azonban e nagy világ terén egyedül áll, s bár éljen, bár veszszen, örömöt vele rokonvér nem oszt, kényüket érte rokonvér nem hullat. S miért nem látja Magyarországnak sok vérű sarjadék népe ezt ily világban, ily igazságos valóságban, s miért nem kíméli a magyart, sőt miért nem nyújt barátságos kezet fentartása végett ? s miért nem tudja, miért nem értheti soha el, mi baja a magyarnak ?.Mert hideg vérrel, indulat nélkül, józan észszel és egészséges lélekkel eddig nem igen tudta, nem igen akarta fontolóra venni a magyar sorsát, a magyar elszigetelt létét.“ Mi magyarok, ha nemzeti fenmaradásunkért aggódunk, s nyelvünk és sajátságunk kifejtésében előhaladni törekedünk, egyenesen csak elolvasztatásunk, megsemmisítteté- Muni dien veneillier,quiv magaimat . ruagyarország egyéb nemzetségi ellenben, ha nyelveiket , sajátságikat törekednek terjesztni honunkban, nem elolvasztatásuk, megsemmisíttetésük ellen vívnak, minthogy nekik valóságos hazájuk künn van — mert hazát nem alkot holt föld, hanem élő ember — s ekép fenmaradásuk záloga bizonyos; ők nem védelmezik sajátukat, létüket, de minket magyarokat igyekeznek kiszorítni legszivtelenebb, legirgalmatlanabbul, elpusztult sajátunkban, eltörlött létünkben osztozandók, mert ha nincs Hunnia határi közt hazánk, egyebütt e földön többé sehol sincs. Ha tehát mi Árpádiaknak e kincsünkért, nemzeti létünk s becsületünk ezen legutolsó zálogáért küzdenünk kell, s mint végveszély közti védelmünkben nem ritkán támadókká látszunk válni, ugyan emberséges lélekkel ki kárhoztatna minket azért , kinek szive bőrré s veleje csonttá nem fajult meg? Nem, bizonyára nem azon egy ügyért vív a magyar s Magyarország egyéb lakosa. Mert ha a magyar veszti ügyét, veszti mindenét, veszti létét; a többi pedig, ha ügyében nem sikerül, nem veszít semmit, de csak szárnya szegetik, körme vágatik, hogy másét ne ragadja. Amiből az foly, hogy Hunnia határi közt józanul vívni magyarság mellett, erény kellene hatni viszont és üldözni azt, meg nem bocsátható vétek, minthogy egy egész nemzetet megsemmisítni Isten előtt bizonyosan még súlyosabb tett, mint egyes gyarló embernek rövidítni meg aránylag csekély pályakörét ! Miért kell tehát ily szent foglalatosságunk közt hazánk nem magyar nemzetségitől, kik odakünn is élnek s gyarapodnak, s ránk vesztünkre sem szorultak, mégis minden nemzeti idomulásunk körül akadályt, rosz akaratot, sőt nyilvános ellenzést is tapasztalnunk nekünk magyaroknak, kik valóban tán több gyámolt, nagyobb emberiséget és szoros igazságot remélhettünk, tán várhattunk is volna irántunk, mint amennyivel találkozni mindig szerencsénk vala ? . . . Mi magyarok vakon a szabadság elnyomására soha nem szolgáltunk eddig, s nem fogunk soha ezentúl se; szabad szerkezetű, oly nemes kifejtésre képes alkotmányunk pedig se nem magunk találmánya, sem uralkodóink ajándéka, hanem atyáink, ősapáink, de legrégibb eldödink után reánk háromlott oly örökség, amelyet e nagy világ hátán megbocsáthatólag tőlünk el nem ragadhatja soha semmi, mint egyedül a legszentebbet is gázoló erőszak, egyedül a természetnek minden jogait becstelenítő állaterő. Mily kedvező körülmények közt léteztek tehát Ti,honunknak nem magyar lakosi Magyarországban! Nemzeti létetek záloga nem csak biztos sarkalatokon alapul odakünn, de rokon eredetiségieknél fogva mindinkábbi felvirágzásokat ígéri; szabadságtok pedig bizonyos időben, ha mi velünk magyarokkal ezentúl is oly hűséggel és elszánással fogtok országunk független állásának védelmében osztani szerencsét és bajt mint eddig; sőt a honi szabadság nagyobb kifejtése által annak áldásiban is mindnkább részesülnétek csak Tőletek és akaratotoktól függ ... Mert közepettetek áll aj szabadságnak azon tiszteletre méltó törzsöké, mely a magyar cim alatt, megsemmisíthetlen erejétől fentartva, a viharok minden düheivel századokig diadalmasan birt megvívni, és mely, noha a mennyek csapása, ellenséginek rút fertőztetési, de kivált saját keblében tápláltadályinak alattomos, az egész természetet gyalázó marcongási által szinte halálig elgyengült s elbágyult ugyan, s mint sirfáz busán csüggeszti földre gyászos lombjait, és azért mégis, s nem csak úgy él, mint kinek visszalépése sírbolttól többé nincs, s csak ennek ormán nyerhet egy két pillanatot még, hanem telisded teli van az élet azon melegével, melyet semmise tudott megfagyasztni eddig, sőt mely legcsekélyebb gond után Ugyázól vári csak rérve a fAfayfi l.-dízűk ápolgatásira is mindig kész agg, de még el nem aggott ágait bimbóztatni a virágok legnemesbikével. Ha tehát honotokban van ezen egyesítő középpont, melyet annyi más nemzetek hiába és sokak oly visszás utakon keresnek, miért nem seregülnétek inkább a szabadság azon tisztes cserje körül, s ragaszkodnátok híven hozzá,melyet erény ültetett s az idő szentelt fel s melynek fennállása oly biztos, hogy azt valóban minden külméltatlanságtól ezentúl már mentnek hihetjük; mert mily birtok mily tulajdon, mily saját volna akkor biztos, ha a régi időkre szent maradványa se kiméletnék többé, s nem volna-e minden társasági kötelékek szentsége — mint haramiák és gyújtogatok közt , kiknek egyedüli törvénye a durva erő — lehető legnagyobb veszélyben akkor, ha a közvélemény ereje s az igazsági köznézetnek súlya semmit többé nem nyomva, az Istennek akaratjából ránk szállott nemzeti palládiumunkat boszutan kiforgathatnák iilere! Valóban semmit akkor a nagy világ területén ment, biztos és bátornak többé nevezni nemi lehet. Csak min magunk ne döntsük az állati otrombaságban szent helyéröl le. Csak mi ne alugyunk legszebb ér-| dekeink fölött el. Csak mi ne tűrjuk az írszi-| nü méregnek alattomos munkálódásit, mely| lyet bajainkból sok álbarátunk örökre kigyo-| gyítni oly készséggel ajánlkozik. Csak mi nel felejtsük magunk, nemzetünk, az emberiség és | becsület iránti kötelességünket. Snemi csak ki nem fogja dönteni Hunnia szabadsági cserjét ezentúl senki és semmi se, de az újral fejedemileg felvirulva, tölbünk fogja növesz-I teni újra zöldelő lombjait, s az emberi elöme- netek világát ki nem zárva, mindnyájunknak® hosszú időkre a napok eseti s változási ellen biztos ernyőül szolgáland. Ti közhazánk nem magyar lakosi, odakünti hatalmas rokonitok által tagadhatlanul közelebb álltok a napról napra tökéletesül alakra fejlő civilisatiónak kútfejéhez, mint mi magyarok, kik előtt még műveletlen a mező , és ezért felettünk vagytok Mi ellenben, mint már Árpád kezdte rakni szabad szerkezetű alkotmányunk örökösei azon elsőbbségnél fogva állunk viszont fölöttetek, hogy csak mi képezhetjük a Magyarországnak azon középítő pontját, mely körül Ti egyesülhettek!“ ! (Kivonat gr. SZÉCHÉNYI ISTVÁN „Hunnia“ című munkájából.) Gr. SZÉCHENYI ISTVÁN , apr. 8. 1860.