Pesti Napló, 1850. március (1. évfolyam, 1-18. szám)

1850-03-23 / 13. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám—„ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egye­nesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő, postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ 13. Szerkesztési iroda : Uri­ utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1 -től számittatik. Szomb., martius 23. HIRDETÉSEK ES MAGAN VITÁK. Hirdetések négyhasá­­bos petit-sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­r­i­c­h Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magán viták háromha­sábos sora 6. pengő kraj­cárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Budapest, martius 23-dikán.­ ­ Hol az intézkedések jók, ott a nehézségek nem lehetnek nagyok. — Europa békéje, mellyre az utósó két évi kimerülés után bizony szüksége van, azon in­tézkedésektől függ, miket a függő kérdések megoldá­sára nézve tesz. A keresztülvitel nehézségeit az in­tézkedés szelleme fogja elhatározni. Azt mindenki ér­zi, hogy ezen differenciák az angol és orosz hatalom befolyása alatt állanak leginkább. Kell valamellyik rendszer közöl választani, kell valamelyikhez nyilat­kozni. A német egység, az öszves Németország politikai füg­getlenségének kérdése. Mint illyen, Angliát gyáripari és kereskedelmi oldaláról érdekli, Oroszországot poli­tikája tekintetéből. Az egy Németország, szövetsége­sek helyett, vetélytársakat kerítene Oroszország nya­kába, mindjárt a szomszédban.­­— Azért a frankfurti nemzetgyűlés, a május 26-ki szövetség, s a müncheni directorium, csak mint kísérletek jelennek meg ez eu­rópai fontosságú kérdésben. A német ügy, ezen há­rom próba után sem látszik három­próbás aranynak. Talán a directorium az leend Ausztriára, mi az „inte­rim“ Poroszországra nézve? 1.1. míg a közép­német állodalmak egyesülésök által az erfurti munkálatokra akarnak visszahatni, számításon kívül, az egymás el­lenébe tett érdekek consolidatioján találják magukat, honnan nem lesz többé út a visszalépésre. Ausztria politikája sokban föltételeztetik e directoriumbani sze­repéről, de e birodalom valódi jövendője, mellyen a Duna-folyam, mint valami egybetartó szalag, végig fut, csak kelet felé van, a dunai fejedelemségek felé. Mi „kelet függetlensége“ alatt, kelet politikai existen­­tiáját értjük. Ma ezen existentiát ott hiába keresnek. Az angol, gyáripari piac­át akarja biztosítani Konstan­tinápolyban. Az orosznak messzebb vágó tervei van­nak a fekete tenger kulcsával. Ha az angol befolyás erősödik meg keleten, a dunai fejedelemségek törté­neti joga, még mindig biztosítva marad Ausztriára nézve. Ha az orosz nyer túlnyomóságot, a dunai fe­jedelemségeket, mint birodalma Gibraltárját fogja tekin­teni, melly­el a dardanellák kizáró birtokához is egy lépéssel közelebb hozza. A félhold pedig egészen el­fogy, tehát ama kis világosság is megszűnik, melly ed­dig századokon át, két colos sál-hatalmasság befolyá­sának — úgy lehet mondani: hévmérője volt. Kon­­stantinápolynak pedig az egész déli Europa utána dől. Illyen conjecturák között, a Porta, mint politikai szükségesség jelenik meg keleten, ha ma egyéb jelen­tősége nem volna is, mint a rhodusi kolosznak, melly alatt a hajók elvitorláztak. A Porta eldőlése: meg fog­ná bontani egészen a súlyegyént, kizárólag orosz véd­­hatalom alá jutása pedig , inkább fenyegetné üdülő­félben levő szomszédját, és nagyobb részben hatna vissza a német tengeri haderőre is,—mellyel sokan, épen ezen politikai aegist keresik, — mint az angol befo­lyás, melly kelet politikai existentiáját nem fenyeget­heti, már népfaji különbségnél fogva is. Azért kelet mindaddig a vetély almája marad, mig Ausztria egé­szen nem consolidálta magát, s kell valami erős és összetartó birodalomnak e­gészen megjelenni, külön­ben egyenetlen erők mérkőzésének egyenetlen felosz­tás lesz következése. — Egy tengeri háború ma lehe­tetlennek látszik. Az orosz haderő, szövetségesek nél­kül, a brit leopárdnak nem lenne képes megfelelni, s ha igen, abban csak a szövetségesek fognának vesz­teni. — Azért ma közelebb vagyunk a kiegyenlítés­hez, mint a mérkőzéshez. De ez sem marad el, bár mennyiszer prolongáltassék is. A prolongatio ma szük­ségesnek látszik, hogy Europa legalább a rendszerek­kel ismerkedjék meg. A PESTI NAPLÓ HATÁRA. JOURNALISTA.­­ Pest, mart. 20-d. Hogy az irodalmat már a régi világ­ban is nemes foglalkozásnak tarthatták, lehet látni azon nagy kutyabőrbe kötött könyveken, mellyeket számunkra némelly könyvtárak, mint valami özönvíz előtti dolgokat, fentartot­­tak. Ha ezen állításunkban történeti igazság nem volna is, a min mi kételkedünk, az analógia mindenesetre megvan. Az akkori irodalmat, a kötetek halmazánál fogva, talán a leg­jellemzőbben lehetne rhinoceros-irodalomnak mondani ? mi­vel pedig ezen állatoknak előttünk csak csontjai ismerete­sek , úgy fejezhetjük ki magunkat legérthetőbben, hogy az akkori irodalom erős és hatalmas volt, mint elefánt, melly­­nek térdei nem hajlanak meg, tehát hajthatatlan is, mint az elefánt. Az újabb kor irodalma hajlékonyabb, tehát ügye­sebb és szeretetreméltóbb. Az 1­789—ki franczia forradalom óta, az eszmék terjeszkedésének nem annyira magassága, mint szélessége van. A miből következik, hogy az egyed­­áruságok és kiváltságok megszüntetésére legbiztosabb eszköz: az egyedáruságot, és kiváltságot magasságuk szélességében kiterjeszteni. Ma az irodalom, egyik kormányzási factor. Ma a kard is Feder­en jár. Tehát az irodalom mindenik ága fontos, legfontosabb pedig a hírlapirodalom, az uj idő ezen Briaraeusa, melly a középkor hydrájától abban különbözik, hogy száz fő helyett, száz karja van. Innen a mai handabandák, vagy ha­­donázások. A journalista, rosz magyarsággal, hirlapirót tesz. Véleményünk szerint pedig jelent olly statusférfiút, ki a szerkesztési irodában ül a­helyett, hogy a miniszteri padokon vagy bureaux-ban ülne. A journalista e szerint ép olly kriti­kai , mint organizáló tehetség, vagy legalább annak kellene lennie. Czéljáért napról napra küzd, vagyis dicsősége, a napszámos dicsősége, ki hajnalban már a csillagokból olvas, s nappal orczája a munkában barnás. Munkája pedig inkább a következő napra, mint halhatatlanságra, van számítva. Vagy is, a journalista lépést tart a hegyremenővel, hová nem azért mászik, hogy a lapályt belássa, hanem hogy a zászlót fel­fűzze , melly az alant­ levőknek az irányt mutatja. A journal­­irodalom e szerint egy előcsatározás, mellynek armée-gros­­ja , a parliament, s a főcsata is a parliamentben történik. A journalista hivatása tehát sem a professor, sem az akadémi­kus hivatása. Nálunk a journalistika csak az aligmult időben látszik valami jelentékenységre vergődni, a­mi onnan kivehe­tő , hogy a hírlapírás majd egészen röpirodalommá, a jour­­nalisták pedig röpemberekké lettek, vagyis a genie könnyű­ségét a l’homme du monde könnyelműségével cserélték fel. A régenmúlt (plus que parfait) időben pedig a journalista , a diurnista neve alatt volt a magyar előtt ismeretes, mikor is a journal alatt diurnumot értettek. Tehát azt nem lehet mon­dani , hogy a mi journalistikánk megfoghatatlan volt volna, mivel nálunk a l’homme du journak mégis csak bírtak valami fogalmával, így p. o. ki egy, nem is egy, hanem öt-hat tagú periódust, mellyet legalább is négy csinos magyar paripa, széltiben fogva — t. i. négy „minek utána“ — húzott, s hátul utána Cicerótól egy szép orátori numerus, mint valami csikó, tipegett, ki, mondom, egy illy periódus-szekeret, vagyis sze­kér-periódust le tudott rajzolni, vagy épen hajtani: az nálunk „c’est un homme á tout“ volt, t. i. iró, journalista , status­­férfi, törvényhozó és minden, egy személyben. Ki nálunk az egerföldet össze bírta borogatni, azaz: egy bokrétás czikket irt, mellyben a csillagok az ég mellén érdemjeleknek mon­dattak, azonban a való, a történet, egészben megvolt hami­sítva: az nálunk journalista lehetett. A derék magyar, ki bi­zonyosan a chocolat-ot is Nadigui,­aszal szereti, megfogja nekünk engedni ezen után-öntést, melly azonban mégsem utánfaragás. A faragott képeket­­ mi már rég nem tiszteljük, vagyis az ollyan akadémiai értekezéseket, mellyek hosszab­bak a szentiványi éneknél, megrí­­kva pathetikai definitiókkal, és philosophiai ambulatiókkal, ír mint az érmelléki ember nád­kosara rákkal. — Emlékezem, m­ikép egy igen szeretetre­méltó háznál, a háziúr inasa e­gykor Börnét, olvasás végett, magához vette, s midőn már darab ideig olvasott volna a könyvből, egész csodálkozással mondá: „hiszen ezt a szakácsné is értheti.“ Illyennek kell a journalista nyelvének lenni: egy­szerűnek, világosnak, érthetőnek, könnyűnek, alaposnak, theóriák feszegetése nélkül. Én semmin sem csodálkoztam in­kább, mint mikor egy érdemes hírlapíró nekem azt mondta : ő csak akkor fogná magát a központosított, vagy szövetségi kormányzás valamellyike mellé elhatározni, ha arról neki va­laki, egy kimerítő értekezést írna. A politikus, nem régi­­ségbúvár, sem természetvizsgáló. S a journalistának nem hypothesisekkel, hanem éles észszel kell a dolgok közepébe vágni. A journalistának a népfejlődés minden momentumát előre kell ismernie, tudnia, kiszámitnia, de legfőkép azt tud­nia, hogy ő maga mit akar, azért inkább röviden ír, eszmé­ket megüt , tanokat megérint, eseményeket megemlít, biz czikkére, biz az olvasóra, érzelmekre számít, véleményeket csoportba hoz, hangja komoly (a gravitast akarom kifejezni), nyelve élénk ... de nem declamál. És ebben különbözik a szónoktól. Megjegyzései élesek, találók, rögtöniek, ügyes a rombolásban, mint az építésben , ismeri a dráma , mint a szomorú vagy vígjátékok intrigye­it, gyakorlati pedig minden oldalról, tehát nem annyira világos, mint státusfér­fi. Ha illy turmalinnal fogjuk fel a journalistikát, mint valami napból jövő sugárt, azt lehetne mondani, hogy az angol jour­nalista a nap történetét írja; a franczia költ; a német érzeleg; a magyar tanít, mint valami tanár. Az angol boxh­oz, azaz: ellenét egészen melléig ereszti, melly felett karja ökölbe van szorítva; a franczia rapiére-ral játszik, a német a troubadou­­rok hosszas, egyenes kardját forgatja, és a magyar — nincs meg a görbe kardja — kaszával, kapával verekszik. Az angol journalista: historikus, a franczia: poéta, a német: philosoph, a magyar, akadémikus. Tehát csak az angol, a szó igaz értel­mében , gyakorlati. Az orosznak pedig nincs journalistikája, csak diplomatiája .... hanem ott meg a kancsuka van napi­renden. Az okos ember pedig addig nyújtózik, meddig a le­pedője ér. ÚRBÉRI VISZONYOK. ') Második czikk. Meg kell vallanunk, hogy azon úrbéri engedmény , mely­ Iyet az 1835-ki törvények — a hosszú fuvar, az úgyneve­zett kis-kilenczed, a borjú-, bárány-, m­éh- stb. kilenczed eltörlése által — az úrbéri jobbágyságnak biztosítottak, s mi­ben a földesurak minden kárpótlás nélkül megegyezvén meg is nyugodtak: csekély földesúri áldozatnak épen nem tekint­hető ; minthogy ezen engedmény, ha pénzbeli értékét a kincstári uradalmakban rendszerezett megváltási áron — te­­lekkint 4 frt 20 krjával — számítjuk, az egész országra néz­ve 1,021,491 frtnál kevesebbre nem tehető. — Mit ez alka­lommal megpenditni csak azért is kötelességemnek tartottam, minthogy ezen dézsmanem­űek beszedése a státusegységi mo­narchiának Magyarországon kívüli koronaországaiban egész az átalakulás koráig gyakorlatban maradt. Igaz, hogy a magyarországi jobbágyság ezen valóban nagy­') Lásd PESTI NAPLÓ 12. számát. lelkű engedménynek üdvös eredményét mindeddig gyarapodólag nem igen élvezte, valamint az úrbéri jobbágyság alóli föl­szabadulásnak még üdvös­ eredményét gyarapodólag élvez­ni mindaddig képes nem leend, mig az ipar és takarékos­ság hazánkban meghonosodva, az értelmiség pedig annyira kifejtve nem lesz, hogy a mezeigazda a drága időnek nagy becsét illőkép méltányolni s az igaz valót a gőztől megkülön­böztetni tudja; hová azonban csak a népnevelés és népokta­tás utján juthatunk. Erről gondoskodni az állodalom feladata, de életbeléptetéséhez, minden tehetségek szerint, járulni a státuspolgárok kötelessége. Szükséges azonban némelly tud­nivalókkal előbb megismerkednünk, míg a földművelő népünk czélszerű nevelése s oktatása iránti teendőkről szólhatunk. Tudnunk kell: 1) hogy az úrbéri jobbágytelkek előadott számába, a sza­bad telkek betudva nincsenek, mint szinte a népesített pusz­tákon s egyéb majorsági földeken telepszerződésileg kiosztott contractuális telkek is bele nem értvék; 2) hogy vannak olly jobbágytelkes gazdák, kiknek telep­­szerződésök csak ideiglenes, p. o. az alföldi dohánykertész­­ségek, stb. Mindezek nem úrbériek. Mikép biztosíttassanak ezek az illy telkek birtokában ? aziránt még nem történt sem­mi rendelkezés, mire vajmi nagy szükségünk van, minthogy olly időben, midőn az úrbéres gazda a jobbágyság alól fölszaba­­dittatik, a szorgalmas dohánykertész jobbágyossága és bizony­talan helyzete többé szinte fen nem állhat. Tudnunk kell továbbá: 3) hogy a robotnak hatod-, a kilenczednek pedig ötödré­szét készpénzben megváltva találjuk; 4) hogy Torontál, Temes és Krassó megyékben 908,544 fogatos urbérnap 20 krjával s 176,000 gyalog urbérnap 10 krjával számítva, urbérszerüleg évenkint megváltazott; 5) hogy ezen bánsági megyékben — gyarmatosításuk óta — az úrbéri legelő-illetőség mindig elkülönözve, s a jobbágyok szabad használatára átengedve volt. Miszerint Torontálban 36,852 hold, Temesben 39,918 hold, Krassóban 28,062 hold (­ 1600 □ öl) úrbéri legelőt találunk, a­ hogy a bánsági megyékben, az úrbéri jobbágy­telkeket illetőleg, a — gyarmatosításuk óta — jól rendezett telek­könyvek folyvást jó karban tartottak; 7) hogy itt a jobbágy telkekre nézve a szabad adásvevés telepszerződésileg megállapítva volt és maradt; 8) hogy itt a (megtelepítéskor) alapított jobbágy telkek minőségét változtatni, vagy önkényileg fölosztani, mindig tilalmaztatott. Mindezek az úrbéri kárpótlás-illetőséget kiszá­mító bizottság által tekintetbe veendők. B. Budapest, márt. 23-kan. — 2. Az erfurti parlament már megnyittatott; lesznek so­kan, kik nagy reménynyel várják eredményét, míg mások mo­solyognak felette, és csirájában vélik látni már enyészetét is. Bajos volna megjósolni, mellyik vélekedik alaposabban? mert végre is egyéni rokon­ vagy ellenszenv vettetik rendesen a mérlegbe, melly a vélemények fölött határoz.

Next