Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)

1850-10-26 / 191. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre • 15 „ — „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fz. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 , 20 . , Egyes szám— „ 4 „ „ 191 Szombat, October 26-án. Szerkesztési iroda : Uri­ntéza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1 -től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­r­i­c­h Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magán­viták háromha­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Budapest, octob. 26-kán. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Frankfurt, oct. 23. A bajor seregek Kurhesszen ha­tárai felé indulóban vannak. Herczeg Thurn és Taxis megérkezett; 4%% met. 67%; 5% 77%; Bécs 99%; Kasszel, oct. 22. Az őrség sok szabadságadás által igen megkisebbítetett. Hannover, oct. 22. Stüve elhatározta volna magát elbocsátatási kérelmének visszavételére, ha a király ő felsége a következő feltételeket elfogadná: 1) Ratengi kapitány mozditassék el állásából, 2) a rendileg meg­vitatott organikus törvények tétessenek közzé, 3) Det­mold követségi tanácsos utasítassék, hogy Frankfurt­ban egy népházzal ellátott szövetséget sürgessen. Oldenburg, oct. 20. Az ápr. 27-én elnapolt ország­gyűlés eloszlatott, s dec. 28-ra egy új általános or­szággyűlés hivatott egybe. Koppenhága, oct. 21. A jövő hó kezdetével fog egy kis biztos által a lauenburgi herczegségben, a tisztvi­selők és katonaságtól a királyherczeg iránti hűségi eskü átvétetni. Berlin, oct. 23. Részvények nem változtak. Bécs 84%. London, oct. 21. Cons. 97%—Kávé változatlan, Ceylon 57. Kasszel, oct. 23. Az ideiglenes bizottmány tagjai, s a pénzügyi szak­osztályai a hetilapban közöltettek. Az eddigi pénzügy négy igazgatója rendelkezés alatt van. Állodalmi tanácsos Schaeffer a minisztériumba lépett. Paris, oct. 22. 5% rente 93 fr. 40 cent. 3% 57 fr. 80 cent. Dupin a neversi vasútmegnyitási lakománál rosszaló czélzásokat tett az elnök által rendezett kato­nai szemlékre. Hautpoul, Guizot, és Montalicet szán­dékoznak a Cher départementban kijelöltetni. A kö­zelebbi nemzetgyűlésre több törvényjavaslat készítetett a minisztérium által. A Moniteurben kedvező bevételi kimutatás váratik. London, oct. 21. Liberia számára új consul nevez­tetett ki. Frankfurt, oct. 23. 5% met. 76%; 4%% 6678 ; vál­tókeret Bécsre 99. A börze bécsi hírek által nyugtalanítatott. HISZTORIAI JOG­I HISZTORIAI ALAPOK. V. Ha a birodalom területén lakó népet egy nemzet képezné, melly bár eredetileg különböző néptörzsekből az elmúlt száza­dok alatt egy nemzeti testté alakult, ha a birodalom terüle­tén találtató nemzeti különbségek egy uralkodó nemzethez azon viszonyban állanának, hogy ettől domináltassanak; ha a kebelében találtató nemzetek közt nem volna ollyan, melly önálló, külön politikai léttel birt a legújabb időkig, s melly megedződött, és nemzeti létének tiszta teljes öntudatára ju­tott országos szabadságaiért folytatott küzdelmekben, de még azon emelkedés közepett, mellyet a közszellem , a közérdek, a közjóllét Magyarországon nyert az utóbbi évtizedekben , s mellynek legfőbb hibája e nemzeti érzés túlzása volt, mi által lehetővé válék a lefolyt forradalmi háború olly nagyszerű di­­mensiókbani kifejlődése; de melly épen olly nagyszerű erő­kifejtést eredményezett egy olly korban, midőn e nemzeti lelkesedés az uralkodó ház és közbirodalmi érdek mellett lángoltatott fel, akkor fényes sükert lehetne jósolni, teljes bizalommal, a szorosan központosító politikai iránynak. Nézetünk szerint központosító politika csak nemzeti egy­ség, és nemzeti lelkesedés alapján tenyészhetik, s még ez hiányzik , ha mégis érvényesülni akar, természetesen ezen alap megteremtésén kell dolgoznia. Kérdés: lehetséges-e ez e birodalomban, és a mai korban ? Francziaország denationalisálta a földön lakott különböző nemzetiségeket, s mi különösségek nemzetiségi tekintetben ott maigsan találtattak, azok csak ethnographiai jelentőséggel bírnak. Poroszország denationalisált, és denationalisál. Oroszország eljárását a különböző nemzetiségek irányában tudjuk : mennyire nem ismeri el ezeknek legkisebb politikai jogosítványát, még arra sem hogy bántatlanul létezzenek. Mindenik felsorolt állodalomban az uralkodó nemzetiség rendkívüli arányban felülmúlja a találtató nemzetiségi külön elemeket. — Nálunk nincs illy túlnyomó nemzetiség. Azonkívül a külömböző nemzeti elemeknek egybeolvasztása egy nemzetiséggé könnyen történhetett olly korban, midőn a nép nagy többsége a politikai jogosítvány körén kívül esett, holott ma, ellenkezőleg a középkori köz­állapotokkal, a nem­zeti önérzet a nép összeségét áthatotta. Magyarország és a magyar nemzet politikai jogosítványa teljesebb elismerésének nem állhat ellen azon aggodalom, hogy ekkor a birodalom fő érdekei, s ezek között kiváltképen egysége veszélyeztetve lesz. Illy aggodalmat nem táplálhat, ki az utóbbi sajnos esemé­nyek valódi átérzésével bir , midőn a hatalomnak mindkét esz­köze , hadi és pénzerő a birodalmi kormány kezében tökéle­tesen centrálisaivá lesz. A magasabb birodalmi czélok valósítására nézve Magyar­­ország s a magyar nemzet részéről jövő hátráltatás és akadá­lyozástól sem tarthat az, ki tanúságot akar vonni a hisztoria oktatásából. A Rákóczy forradalomra Mária Terézia alatt a magyar nem­zetnek dicső önfelszánása következett; s midőn 1791-ben elődeink a nemzeti és országos institutiók visszaállítását kivit­ték , a birodalomnak bekövetkezett kemény próbáltatási nap­jaiban , fényesen bebizonyította az ország s a nemzet, hogy egyenlő lelkesedéssel bir és kész áldozni uralkodójáért s a birodalom közjaváért. A magyar nemzet annyi idegen nemzet közötti fenmaradá­­sát erőteljes, szilárd jellemén s tettre készségén kívül köszöni annak, hogy az európai népcsaládnak minden időben hasznos tagja s a polgárisodás legszentebb érdekeinek vitéz harczosa tudott lenni. Bátran remélhetjük, hogy uj helyzetét jelenleg is fel tu­­dandja fogni, s életét a birodalom föérdekeihez csatolván, midőn ezeket megvédendi, annak számára is ujabb fénylapo­kat szerzend a hisztoria könyvében. PARLAGI LEVELEK. XIII. Előre is engedelmet kérek, hogy egy két rend írásom oly-­lyan girbegörbén esett ki, mert épen most a szőlőhegyen vagyok, a­hol van ugyan egy asztalformájú kétlábú szer­szám , de csak úgy tudom megállítani, ha valami sarokhoz illesztem , de minthogy a pinczetorok igen szűk , és abban a csöbörhordó napszámosok is alig férnek el, kaptam magam, s egy üres hordót teremtettem a pinczeszer elé, ott irom áll­tamban ezt a levelet! Hogy fog kiesni ? magam sem tudom, mert mindig kerül egy akadék a lábam­ alá: „gazduram, van­­e abroncs ?“ ... gazduram, hol az ájslong!“ a harmadik: „gazduram, hova töltjük azt a mizek­barátnak valót!“ Ez szünet nélkül így megy, pedig ugyan elkóvályog ám az eszem, m­íg egy sort összevakarok, aztán mikor belebeszél­­nek az írásomba, néha jó későn veszem észre, hogy azt is leírom, a­mit gondoltam, meg azt is, a­mit írás közben a cselédeknek mondtam ! Azért, ha talán ollyan szó is akadna a többi közt, a­mellynek eleje hátulja hiányzik, úgy tessék ér­teni , hogy azt a cselédeknek mondtam ! Tehát engedelmet kérek minden hibáért, ha majd haza­megyek, nem leszen úgy összekuszálva a fejem, de még minden is jobban a kezemhez áll,­­ a gyerekeket ki­hányom a gyepre, a többivel aztán könnyebben elbánok, mert a­kit én meg nem szólítok, gombot kössön a nyelvére, mig engem írni lát, meg nem szenvedem a neszezést, és minthogy a fülemet nem akaszthatom a szegre, addig, mig dolgozom, senki ne kurjongasson bele. Most a­miről írok, előbb akartam­ én arról egy két szót megírni, de nem maradt időm, — most azonban úgy is ráke­rült a sora! Épen most esztendeje érkezett a parancsolat, hogy a hegy­vámot újra be kell adni, és pedig az 1848—diki restancziával együtt. Jól emlékszem uram, az egész történetre, — most a szele már jóval előbb eljött, mint a szolgabiró publikácziója. Vásáron voltunk, a­hol, a­mint tetszik tudni, sok ember összejön ; ki ebbe, ki abba a faluba való , ki mit hallott elbe­széli, van a szónak bőséges divatja! magam is ott álldogálván, fél füllel a beszédet hallgattam. No uram, mondtak azok összevissza mindent, de legtöbbet a hegyvámról beszéltek! Magamnak is van szőlőm, már azért is jobban figyelmez­­tem ! No’ssz, adták vették ezek a dolgot, s a­ki hogy értette, hitette a többit, hogy a hegyvám után visszajön a robot. Én persze nem hittem, de beszédbe állni szinte röstellettem, most nehéz ollyan dologról beszélni, a­mit annyi közöl talán egy sem szeret! Hazamentünk , tele volt a falu hegyvámmal, robottal, azt gondoltam, felfordult a világ. Harmadnapra, már a szolgabíró írásban is megküldte, ek­kor aztán meglett a Jeruzsálempusztulás ! Hozzám rohant öre­ge apraja, adjak jó tanácsot, azt pedig előre megmondják, hogy ők addig nem adnak, mig más falu nem ad! A sok szónak az lett aztán vége, hogy az uraság tisztjét szépen megkértem, hogy addig ne szedje a hegyvámot ná­lunk , míg a szomszédban valahol be nem szedték, így aztán a mieink is szépszerén megadták, — mért? mert más is megadta! ha máshol nem adják, feláll a hajam szála, ha rágondolok, — akkor ezek sem adják, s mi lett volna aztán ? Próbáltam volna én magam azt mondani, hogy „ha más nem adja, megadom én magam !“ tüstént tűből felpörköltek volna! Azonkívül az is volt még a baj, hogy a tisztek eljöttek a hegyre, a­mint volt a régi szokás, hordót pecsételni; tudni­illik, ha rám öt akó esnék, ekkor megkostólja hordáimat rendre, és a legjava hordómat lepecsételi, és abból vészen vámot. Bizony pedig keservesen nézi az ember, hogy az egésznek a legjavát veszik ki, az aljasa pedig mind magunknak marad; néhol pedig a tisztek ollyant is beszélnek : megállj paraszt, — kikapják a bőröd! Persze, hogy ezt csak olly eszeveszett teszi, ki a dolgot csak rontani tudja, — hanem aztán mindig tovább esik a ka­put a szűrtől, a­mi az illyen félbolondnak ügyetlen munkája! Hogy a hegyvám dukál, — azt én bölcsen tudom , de nem tudja ám más, — nézze meg valaki, hogy fúrja a fejét a falusi embernek, azt sem tudja, miért engedték el 1848-ban, meg miért kellett újra fizetni 1849-ben. Hozzá még az a régen gyűlölt borpecsételés, — nem gon­dol egyebet, — hogy mindennek csak az az az oka ! Megint azt kellene mondanom, — magyarázzák neki; az a szokás pedig, hogy a termésnek csak legjavát veszik, a rosszát meg otthagyják, változtatnék meg úgy, hogy a javából, a rosz­­szából vennék ki egyiránt! Nem tudom, lesz-e haszna ennek a beszédnek, — nekem ugyan nagyon nyomja tüdőm és a vesém ! PARRAG, London , oct. 17. 1p Nem teszek tán kellemetlenséget, ha nyájas olvasóimmal kissé átrándulok az oxfordi egyetembe, hol az ószerű és épen azért kedves „Commemoration“ ünnepeltetett. Az elhiru­lt „Commemoration“ befejezése az iskolai évnek, fő részei ezek: a tanuló ifjúságnak leirhatlan rakonczátlansága, a tiszteletbeli tudorok beigtatása, s a szónoklati és költészeti latin pályamunkák felolvasása. A színhely, a híres Bodlejan könyvtárnak nagy tereme volt, négy külön bejárással. A karzatokat nők foglalák el. Angol­honban a nők mindenbe beleütik orrocskáikat, mindenütt, még az iskolai felolvasásokban is találkozni nőkkel; — nem tudnék hamarjában élethelyzetet, a papit és katonait, de itt is csak a nyilvános gyakorlatokat kivéve, hol szerepelő nőket ne lehetne látni: a trón felett és korona alatt a nő ül­ a parliam­entben, nők lendítenek néha-néha az unalmas és egy­hangú szónokon egyet kettőt, s a szónok tűzbe lő, lekapja pa­rókáját, széttépi kesztyűit, felbillenti tentatartóját, összegyűri oratióját------s leül nyugodtan, csendesen — a haza mentve van. — Hát ha a nőket, a családi élet szűk körében felke­resném ! — hát ha látnák önök, miként hajtanak százanként keresztül a sétahelyeken kocsin, lóháton------, miként lobog az alföldi magyar kalapon a fátyol! *) — De csaknem fele­dem­ a kitűzött „Commemorationt.“ A karzaton nők, földszint idegenek, különösen számos lon­doni vendég, ezek közt parányiságom, s a félig, vagy egészen koszorúzott oxfordi tudorok (Bachelors, Masters of Law and Divinity) foglalták el a diszesb helyeket. Az ifjúság, mintegy 1500, vasrostélyzatú kapu előtt tombolt, s fel-felzúdult mint zivatar. Már régen nem csalatkoztam várakozásaimban annyira, mint jelenleg. Azt hivem, komoly vagy legalább higgadt, illedelmes (— angol —) ifjúsággal találkozom, de meglepetésemre szi­laj, a legnagyobb mértékben kicsapongó diákokat leltem, a­kiktől még a Zrínyi és Pilvaxféle hajdankori hősök is tanul­hatnának. Már hajlandó valók hinni, hogy a serdülő fiatal vér, széles e világon mindenütt hasonló egymáshoz, de ismét csa­­latkozom­. — Az ifjúság, mennyire eddig tapasztalom, a vi­lágon mindenütt whig volt, a különczködő Angolok, itt is el­térnek a közdivattól: — az oxfordi ifjúság egy szálig mind tory! — képzelhetik önök bámulásomat, 1500 fiatal tory ! A rostélyok megnyíltak, — ha láttak önök áradó erdei pa­takot keresztül törni gátain, akkor van képzetök azon roham­ról, mellyel az ifjúság a terembe tolult; de most jó a java: egyike a gyakorlottabb szájhősöknek , elővette Anglia neve­zetesebb férfiait, neveiket kikiálta, s a nagy tömeg, a maradás embereit megéljenezte, a haladókat lepisszegte, kifütyölte olly zajjal, mint 1500 erőteljes fiatal torokból kitelik. Wel­lington, Pusey, R. Inglis, d’ Israeli-------megéljeneztettek, de főleg az exeteri püspök, a tory párt e hatalmas támasza. Gorám, Russel, Peel-------s több szabadelvű férfiú, kifütyöl­­tetett. A politicai demonstratio után, a családi élet terére lé­pett az ifjúság: megéljenezte a jelenlevő vendégeket különösen a hölgyeket. Éljen a kékruhás hölgy, amott fenn a karzaton! mondá valaki, éljen! hangzott a teremben------! Végre, megszólalt a nagy orgona : God save the Queen — — ! énekelte ezer torok, s a vicecancellár, az újdonsült tisz­teletbeli tudorokkal a terembe lépett. Ezidén, három előkelő egyéniségnek nyomták fejébe a tudori kalapot, mind a há­rom , „Doctor juris, honoris caussa !“ Rawlinson, híres ré­­giségbúvár, Lord Gough és Edwards őrnagy a szerencsések. *­ A lovagló Angolnők, többnyire pörge kalapot hordanak.

Next