Pesti Napló, 1851. február (2. évfolyam, 270-293. szám)

1851-02-22 / 288. szám

módra vagyunk elválasztva; ez intézkedés talán annyiban meg fog felelni rendeltetésének, a­mennyi­ben lengyel emiszáriusok , s más hivatlan vendégek betolulását akadályozza, a csempészkedésnek azon­ban aligha fog véget vethetni, ha mindjárt azon szi­gorú rendszabályt léptessék is életbe, miszerint a ha­tárhoz közel fekvő falvakban zsidóknak lakni szabad nem leend. Amerika, Új-York, jan. 28. — A washingtoni congresszus­­ban létező abolitionalisták gyönge kisérleteik ellené­ben, a rabszolgakérdést ismét vitatkozás tárgyául hozni föl, s nevezetesen a szökött rabszolgák kiada­tását illető törvény visszavételét eszközölni ki, né­hány nap óta egy coalitio alakult a kongresszus több tagjából, mely nagy politikai jelentőségre fog nem­sokára fölvergődni. A konybírói választmány rend­szabályinak védői ugyan­is, mint Henry Clay, Foo­tes, Houston, Cass és mások, egy nyilatkozatot bo­csátottak közre, melyben kimondják, miszerint csak a múlt kongresszusi ülésen átment kénybírósági bili (Compromiss­ Bill) szigorú fentartása mellett lehe­­tend a bolbékét biztosítni, s hogy az agitationak minden megújítása csak veszélyt hozhat az Uni­óra, s az egész országot szerencsétlenségbe döntheti: ők azért lépnek társulatba, hogy az említett bilinek, valamint a benne foglalt rendszabályoknak sérthet­­lenségét minden megtámadás ellen fentartsák , s ezen határozat erélyes kivitele következtében egy jelöltet sem fognak gyámolítni, az elnök, alelnök, senato­­rok , képviselők stb. állomására, bármely párt híve legyen is, kiről bizonyosan nem tudatik, hogy a rab­szolgakérdést uronti fölébresztésének valóban ellene van. A jövendő meg fogja mutatni, mennyire leend képes e lépés politikai hatalomra vergődni, s a whigek és democraták elszélyesztésére szolgálni.­­ Amerikai lapok igen sokat beszélnek azon hideg fogadtatásról, melyben Lind Jenny Havannahban részesült. Ez főleg hangversenyei magas árának tu­lajdonítható­, melyet Barnum­ mostani ura és meste­rének pénzvágya tűzött ki, kinek magát L. J. két évre iszonyú pénzösszegért aláírta. Az első hangver­seny 4700,­­ a második már csak 2700 dollárt jö­vedelmezett. Egy jótékony czélra adott hangverseny­ből 5000 dollár jött be. A Havannahban megjelenő hírlapok, a Barnum által fizetett Faro Industrial-t kivéve, igen hevesen kelnek ki e magas árak ellen, mivel azonban Barnum nem gondol annyit, mint 15,000 dollárjával, mit Havannahbani utazása s ott mulatósa által vesztett. Havannahból Barnum a svéd csalogányt Új-Orleansba vezetendi, s ott reméli pénz­tárát ismét megrakhatni. KERESKEDELMI HÍREK. Pest, febr. 20.­­—■ Hamuzsir fogyatkozott készlet mellett szilárdan megtartja az árát. Házihamu 17­»— 18. Kéklő 18%—19. p.Irt mázsája Gubacs középfajta mint mondják 11%­—% adatott el kilája. Repczeolaj. Értesítés u­tán 100 mázsa fogyasztási szükségre 26 e. p. írton adatott el. Szesz folyvást lanyha üzlettel változatlan áron. Makó, febr. 19. — (Bánát). A gabonaüzlet heti­vásárainkon igen mérsékelt, s a piaczi árak következő­leg állnak. Búza 11 —12 frtv.cz. Kétszeres 8—9%. Árpa 6. Kukoricza 6%.­—6%. Zab 6% frt kilája. Veszprém, felír. 19. —■ A gabnaüzlet az itteni piaczon még folyvást akadozott, — az árak szilárdan tartják magokat, a forgalom mégis gyönge, mert a nem tetemes szállítás mellett is sok lerakatik. Búza 14—15. — Kétszeres 11 —11%. Ház* 10—10% Árpa 9. Ku­­koricza 9% v.frt kilája. ] V. O. M. K.­­ A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM igazgatóságá­nak részéről közhírré tetetik , hogy miután a gyűj­teményi termek fűtésre nem alkalmatosak, nem is fog­nak a téli hónapokon át bizonyos napokon nyitva lenni; idegenek számára azonban, a napnak világos óráiban, ezentúl is akármikor ki fognak nyittatni. Börzehírek. Bécs, február 20-án. PÉNZ ÁRÚ PÉNZ ÁRÚ Bankrészv........... 1275 1280 Dunagőzhajó rész( 540 542 5%-os metál). ... 97 97 Pesti lánczhid­ „ —- — 4­­2 %-os „ ...85%és 85% idegen váltók És 4%-os „ ... 16 /6% pénz. 4%-es „ sorsh.n­.fi 88% 88% Amsterdamok.) — 179 3%-es „ ... — — Augsburg (szak.) — 129% 2%-es „ 51 */. 52 Hamburg (2 h.) — 190 B. kötelez. 2%% . 56 57 Lipcse ............... — — 1834-ki sorsj. . . . 201 203 London......... — 12.38 1839-ki „ ... 119% 120 Mailand ............. — — Eszterh.40 ft.sorsj. — — Marseille ........... — 151% Windischgrätz „ — — Paris .................. — 152 Eszterházy 20 ftos — — Triest (2 h.) ... — — Waldstein „ — — Cs. kir. új arany 33­% 33% Keglevich sorsj. . — — Cs. kir. régibb .. 33% 33% Éjsz. vaspálya­ „ 130 % 130% Napoleons d’or .. 10,5 10,7 Majland „ „ 77 78 Souverainsd'or . 17.42 17,45 (iloggniczi „ „ 130% 131 Friedrichsd’or .. 10,12 10,14 IX.Szombati,, „ — — Font Sterling ■. . 12,32 12,33 Sopronyi „ „ 64% 65 Orosz Imper. - . . 10,16 10,18 Gmundeni „ . — — Dupla Arany ... 3! % 39% Lloyd részv......... 620 625 Ezüst ........... "8% 29% 1850-diki december 16-tól . további intézkedési: Szolnokról indul ....­­.P estre reggeli 5 órakor 45 perczke Czeglédről ..... „ „ 6 „ 45 Pestről „ .... Bécsbe „ 9 45 „ Váczról „ .... „ „ 11 „­­Nánáról „ .... „délutáni 12 „ 30 „ Érsekújvárról „ . . . . „ „ 2 „30 „ Pozsonyból „ . . . . „ „ 6 „ — „ (Jünserndorfból .... „ „ 7 „ 45 Megérkezik Bécsben esti 8 órakor 45 pereskor. Bécsből ................... Pestre reggeli 7 órakor — „ (Jünserndorfból .... „ „ 8 „ __ „ Pozsonyból „ ---- . „ „ 9 „ 45 „ Érsekújvárr­ól „ „ délutánit „ 15 „ Nánáról „ 2 „ 45 'áczról o ........ „ „ 4 „ 15 „ Pestről „ ..... Szolnokba „ 6 „ — „ Czeglédről „ ....... „ „8 „30 „ Vegyes vonat: Pestről indul ........Szolnokba reggeli 6 órakor — pere P*1'91.01 n .......... o a 8 i 3» » Czeglédről „ „ 9 „ 30 „ Szolnokból „ .......... Pestre délutáni 1 „ — „ Czeglédről „ „ „ 2 „ 15 „ Pilisről „ „ „ 3 „45 „ Dunavízállás febr. 22-én 3' 3' 9'' 0 fölött. IGAZÍTÁS. A Pesti napló tegnapi számában : az 1-ső lap 3-ik hasábján 21-ik sorban melyet helye melyet — 32-dik sorban hordozni helyett hordozi — 4-dik hasábján 42-dik sorban birodalomban he­lyett bízod­a­lomb­an. Tulajdonos : CSÁSZÁR FERENCZ. Felelős szerkesztő : BÁNFFAY SIMON. menetrend. Gözkocsik MAGÁN HIRDETÉSEK. EMICH GUSZTÁV nemzeti könyvkereskedésében (úri- és kigyó-utcza szegletén) megjelent , s általa Fraenkel M. Egerben, Georgi Lajos Veszprémben, Siegler Nyitrán, és Tilsch J. Kolozsvá­rott, valamint minden köny­várusnál Magyarh­on­ban megszerezhetők. UTOLSÓ LEVELEI: OLASZ REGENT. Fordította CSÁSZÁR FERENCZ. — Naturae clamat ab ipso Vox tumu­lo. Ára fűzve 40 kr. p. p. — OLCSÓ SZÉPIRODALMI KÖNYVTÁR 3 füzetben. Első füzet tartalma : Ezer év előtt. — Marius Car­thago romjain. Ered.besz. Kelmenfy Lászlótól. Ara 20 kr. p. 2-dik füzet tartalma : A zárdai kísértet. Angol novella. — Görgey Buda alatt. — Ára 15 kr. pp. — 3-dik füzet­ tartalma : A zárdi ház. — A tánczosnő. Eredeti beszélyek. Ára 20 kr. p. p. Ára mind a 3 füzetnek 50 kr. p.p. —^0^— 1 llf. Természet után rajzolta Szerelmey Miklós. 10 remek aczélmetszettel. Tartalma : Panoráma . Füred a Balaton részéről. Füred, kilátás a fürdőházból. Tihany. Tátika. Rezi. Szigliget. Sümeg. Csobáncz. Az öböl és Ba­­dacson keleti része. — Az öböl és Badacson nyu­­goti része Ára igen csinos kötésben 2 st. p. A MAGYARORSZÁGI bírósági szerkezetet, perlekedési rendet, telek- és betáblázási könyveket, fenyítő-birósági el­járást , csődbirósági illetőséget és váltó-tör­vénykezési megyei és városi eljárást ideigle­nesen szabályozó RENDELETEK HAGTÁRÁZATA. Irta CSÁSZÁR FERENCZ, a volt hétsz. tábla előadó-ülnöke. Második átnézett kiadás. Ára 1 fr. 20 k.p PETŐFI SÁNDOR ŐSZ­IÉS KÖLTEMÉNYEI. 1842—1846. Második kadás. Két kötetben , a költő finoman aczélba metszett arczképével. Ára a két kötetnek 3 fr. p. I ILI7®,i­ .1.4LVII. Történeti és szépirodalmi tartalommal. Jászai, Jókai, Jósika, Lugossy, Petőfi, Rischel, Szigligeti, Vahot 1. és Venczel által. Megelőzik Regul­y utazásai TOLDY FERENCZ­töl. Ára, aranyozott vászonkötésben 2­ fr. 30 kr.p.,kö­zönséges kemény kötésben pedig 2 fr. p. “ ' *15 KILIÁN GYÖRGY könyvárus- és kiadónál vác utcza, (Parkfiiderházban) kapható: GÖRÖG-ROM A M­­ T H O L 0 G I A 1 ZSEBSZÓTÁR. Készítette CSÁSZÁR FERENCZ. 20 kőnyomat képpel, XVI és 520 lap: 16-rét csinosan fűzi csak 1 ft. 12 k., aranyozott táblával 1 ft. 30 k. CSÁSZÁR FERENCZ KÖLTEMÉNYEI. Bővített kiadás Nagy 8-rét borítékba fűzve 2 ft. 30 kr. p. p. Császár Ferencz 1IS1É3LYSI Két kötet 8-rét 400 lap. borítékba fűzve. Előbbi ára 2 ft. p., most 1 ft. p. 88 15 Gyors és gyökeres gyógyítása mindennemű új és elavult, buja (titkos) betegségeknek homöopathiái (leggyün­­gédebb) mód szerint. Belváros, Zöldfautcsa, 301. szám első emelet. Rendelés ideje : reggel 8—9. Délután 2—­5-ig. 123 *2 Menetrende a gőzhajóknak február hóban 1851. Pestről Bécsbe minden páratlan számú napokon, u. m. 21. 23. 25. 27-kén, reggeli 7 órakor. Pestről Z­i­m­o­n­y­b­a minden kedden és szombaton — — Orsovával érintkezésben minden va­sárnap és csütörtökön reggeli 7 órakor. Pest, február 19-kén 1851. A Dunagőzhajó-társaság középponti ügynöksége Magyarországban. 119­2—2 ÉRDEKES, lelki pásztorokat és kath. híveket illető megjelent,é s kapható EMICH GUSZTÁV nemzeti könyvkereskedésében, (úri és kigyó­ntera szögletén) s általa minden könyvárusnál Magyarhonban meg­szerezhető . A nagyhéti ájtatosság. Kézi-könyv a katholikus hívek számára. Melyben az egész nagyhéti isteni tisztelet, szükséges előismeretekkel, elmélkedéssekkel, imádságokkal, énekekkel ellátva, magyarázta: Vezerle Ignácz, hittanár, veszprémi tanító és a pesti theologiai kar tagja. — Ára borítékban 45 kr. pp. Kemény fekete kötésben 54 kr., aranyos bőrkötésben tokkal el­látva, 1 for. 48 kr. pp. 124 *1 Gőzhajózási hirdetés. Az alálirt középponti ügyvivőség tiszteleti jelenti, hogy a gőzhajók járása a Tiszán,­­ pedig­ SZOLNOK és SZEGED SZEGED és ZIMONY között már megnyittatott. Elindulás. Szolnokról Szegedre minden szerdán , szombaton a pesti vaspálya ren­­gen vonata megérkezése után. Szegedről Szolnokra minden kedden és pént­­eken reggel. Szegedről Zimonyba minden szombato reggel. Zimonyból Szegedre minden kedden dél­után 2 órakor. Pest, febr. 21. 1851. A Duna­ gőzhajózási társasa középponti ü­gyvivősége Magyarországon. c 2 «S AJ fi— QJ & s ^ *3 S3 cs gjjj Si -«3 "2 55 a § Ja IS *" esi t/3 —* -41 *55 Cd so v so I § S I , -1—4 C3 •L S3 .53 iS | B f so S cs a p N « tP co ^ 2 -s a S) § « rs; -o t; © c •3 [S3 .= I «« S ‘C so B •3 © S C Ö cs ® ©* ”o o-» s­tn QJ S3 CU hXj s cö § -r-r-1 S3 oq e S o S S W cn h—H KIADJA EMICH GUSZTÁV. — EISENFELS ÉS EMICH KONVYNYOMDAJA , UR1-UTCZA 449. SZ. 4

Next