Pesti Napló, 1851. március (2. évfolyam, 294-318. szám)
1851-03-01 / 294. szám
dásának, az igazság követeléseinek s a legújabb büntetőjogi nézetek bélyegét ?“ Mutasson Appert úr példát e korban, melynek több német tudós, Savigny és iskolája, törvényhozói képességét is elvitatta, s mutasson egyetlen esetet, midőn ily feladatot egy rendi szerkezeten nyugvó parlament szerencsésbben megoldott. Az újabb kor legjelesebb codexei egyes kitűnő férfiak művei. S a codificatiónak százszorta több nehézségekkel kell küzdenie ott, hol mellékesen annyi roszul értett érdekeket, annyi előítéletet, s a szabadság álarczát viselő kiváltságot kell egyetlen törvényhozási műben megingatni , aláásni, megsemmisítni. A megsértett érdekek, különféle ürügyek alatt, igyekszik akadályokat gördíteni a reform elébe. S mindezek mellett nem mondhatni, hogy a magyar nemzet képviselőin múlt volna e törvénykönyv megalkotása. E nemzet, mely, mostoha körülmények között, minden tekintetben oly igen elmarad , melynek nem voltak útjai, iskolái s annyi mindenféle investitiókra vala szüksége , — e nemzet, mondom, milliókat ajánlott meg börtönök építésére minden egyéb előtt, s ily áldozatkészség mellett valóban nem várható, hogy épen ez oldalról gyanúsítassék az európai közvélemény előtt. De miért nem orvoslák a bajt a törvényhatóságok, ha a törvényhozás rögtön nem tehető ? „Miért hunyták be ezek szemeiket az irtózatos visszaélések ellenében ?“ — kérdezi vitézlő (Ritter) Appell úr. Felelet: mivel a törvényhozás vetésébe nem vághaták sarlóikat. Alkotmányos országban éltünk, s a mi kormányférfiaink szintúgy óvatosak voltak egybe nem engedni zavarni a megyék és országgyűlés hatáskörét, mint más országokban ki vannak jelölve a departementek és parlament határai. S midőn például Pestmegye 1841-ben a büntető eljárást javította, egyszerűbbé , rövidebb folyamavá s nyilvánossá tevén : a kormány, a törvényhozás jogkörére utalva, hatalomkarral is akadályozó a végzés életbeléptetését. Mindezen akadályok közt azonban sok megye e részben is tett, a mennyit körében tehetni vélt. Mária Terézia, és II. József császár ideje óta minden, mi a megyékben a rabok sorsának enyhitése, s a börtönök javítása körül történt, leginkább a megyék érdeme. S ha összehasonlítjuk a jelen állapotot azzal, melyben e század kezdete még az álladalmi fogházakat is találta : minden hiányok, viszszaélések mellett is , örvendetes nyomaira találunk a haladásnak. Amerikában és Angliában csak a mult század vége felé veszi kezdetét az újabb börtönreform. Európa leginkább csak 1815 után fordító e tárgyra figyelmét, főleg a harmadik és negyedik évtizedben. Francziaország haladása 1817-ben kezdődik. A lauzannei javítóintézet 1824-ben, a genfi 1825-ben s a berni 1830-ban épült. Ez adatokat tekintve, Akit— hatni-e, hogy Magyarország oly igen elkésett e tárgyban más nemzetektől ? 1824 előtt már több megyei börtön dologházzal volt nálunk összekötve, melyekben a rabok közösen dolgoztak, így Aradban, hol posztógyártással foglalkoztak. E példát követni akarta még akkor Bihar is, de pénz-, és térhiány akadályozók. Azonban alig jelent meg Bölöni Farkas említett munkája, Madön Biharmegye 1834-ben küldöttséget nevezett ki, az amerikai rendszerek szerint börtönjavítási tervet készíteni. A küldöttség 1836-ban dec. 12-én ada be véleményét. A magányrendszer nyerte meg a többség tetszését. A terv azonnal elkészült. S a nemesség saját pénztárát ajánló fel a közhasznú intézet építésére. A nagyobb birtokosok segélyezéssel járultak az üdvös czélhoz. A kormányszéket is megkéresé a megye, de kölcsönt sem nyerhető a só fölemelt árából. Mindamellett a börtön naponkint épült a megyei rendek adakozásából, s csakhamar létrejött. 160 egyes szobából álló börtön. S midőn használatba vetetett, utasításokat adott a megye törvényszékeinek a büntetés minőségének és mennyiségének a magányrendszerhez alkalmazása iránt. Ritkább lett, vagy egészen el is maradt a botozás, a rabság évei alább szállitottak stb. S e téren ismét mennyit kelle küzdenie a megyének a fölebbvitei törvényszékek-idegen nemzetek irányábani magunk viseletének abban kell állania, hogy velük kereskedelmi összeköttetésünket minél jobban terjesszük , a politikait pedig minél kisebbre szorítsuk. Teljesítsük legnagyobb pontossággal ígéretünket , de ezen túl ne menjünk. Európának sok érdekei vannak, melyek minket, vagy teljességgel nem, vagy csak igen messziről illetnek. Ész elleni dolog volna tehát oly összeköttetéseket tennünk, melyek által mi, a politikájából származó forradalmat, s kellemetlenségeibe belesodortassunk. Távolhelyzetünk más rendszert parancsol nekünk ; ha mi ezentúl is egy, s jó kormány által vezetett nép maradunk , akkor bátran daczolhatunk minden nekünk érezhetőleg ártani akaró külellenséggel. Az idegen nemzetek látván, miszerint mi követjük a neutralitásunk tiszteletben tartására czólzó rendszabályainkat , nem igen fognak merészelni minket provokálni. Mi választhatunk béke-, s háború közt, mint érdekeink, s az igazság kívánni fogják. Minek mondanánk le ily nagy előnyökről, minek egyesítnék sorsunkat akármelyik európai nemzetével? Avagy föláldozzuk-e nyugalmunkat, boldogságunkat az európai hatalmasságok nagyravágyása-, vetélkedése-, érdekei-, szenvedélyei-, s szeszélyeinek? Valóságos politikánknak abból kell állania, hogy semmiféle állandó szövetséggel ne bírjunk, annál kevésbbé, mivel az tőlünk függ; azt pedig nem tanácsolhatom önöknek, hogy ígéreteiket be ne teljesítsék. Én a becsületességet tartom legjobb politikának valamint nemzetek, úgy egyesekre nézve is. Én tehát kel, melyek a régi büntetőjogi gyakorlattól nem akartak eltávozni! Távol van tőlünk Bihar magánybörtöneit Philadelphia, vagy Anglia fogházaival egy rangba akarni emelni. Senki sem ismeri jobban a bihari börtön építésének s alkalmazásának tömérdek hiányait. A törvényhatóság mit-, és szakértők nélkül tett, amit tehetett. E hiányok azonban csak az országos intézkedés , egy felsőbb vezérlet szükségét mutatják, de a szándék, mely ez épületet alkotó, kiáltó cáfolat azon vádak ellen, mikkel Appert úr, s utána néhány bécsi lap, a magyar nemzetet ócsárolni kívánta. S hasonló üdves törekvések más megyékben is mutatkoztak. Csak Borsodot említjük meg, hol Szemere mint alispán, oly czélszerűen vezérlé a büntető igazságszolgáltatást, s szelidebb elvek szerint rendezte a foglyokkali bánásmódot. S az ily példák más megyékben sem maradtak követés nélkül, úgy hogy csodálkozással kell hallanunk , ha Appert úr börtönökről beszél, melyekből a foglyok napvilágra sem bocsáttatnak, s hol együtt hever beteg és egészséges rab. Részünkről több megyék börtöneit megvizsgáltuk , de mindenütt úgy tapasztaltuk, hogy a beteg rabok számára kórházak vannak. Biharban különösen már a régibb tömlöczök mellett volt kórház. Orvos naponkint vizsgálta a börtönt. S e mellett Beöthy alispánsága óta a raboknak kétszeri séta van engedve naponkint. A rabok egy része pedig hajdúk felügyelete alatt kijár a városba, egyes házakhoz munkára, megszabott díj mellett. Hogy e szokás sok viszszaélésre vezethet , kétségtelen , de e visszaélések nem olyasok, melyek miatt a raboknak volna okuk panaszkodni. Végre még papokat is tart költségén a megye a külön felekezetű rabok lelki vigasztalására s vallásos oktatására. De talán igen is messze mentünk. Nem vola szükség ennyi adatra, hogy megczáfoljuk Appert úr vádait. Tájékozzuk a tényeket. Appert úr átjővén ez országba , először is egy német ajkú kir. város (Pozsony) tömlöszét vizsgálja meg. A kép , melyet e börtönről ad, borzasztó. a Bécher-ajkú város börtönrendszere miatt alkalmat vészen meglecrkézni a magyar nemzetet. Pest városára sok tekintetben hasonló észrevétel áll. Pest, mint hatóság, a forradalom előtt német volt. A magyar elem a régi jogviszonyok szerint, mint kiváltságos rész, többnyire a megye hatóságához tartozott. A megye magához vonta még az úgynevezett tisztes rendűeket, a honoratiorokat is, kik, a nemesi osztálylyal, a népesség színét teszik most is a fővárosban. Tehát a német választópolgárság , vagyis a inkább egy zárt testület mulasztásait rója föl Appert Úr vétkül a magyar nemzetnek. S e vádakat viszhangozza a bécsi sajtó. A magyar elemmel háromszor találkozik szerző: Pozsony-, Pest-, és Komárom megyékben. S halljuk, mit ,r e megyék börtöneiről. A pozsonymegyei börtönről írja: ,,a megyei fogház , részben a magányrendszer elvei szerint" újra van építve, s csak kevés kívánni valót hagy.“" S alább : „a szobák, melyekben többnyire egy-egy rab lakik, igen tiszták és eléggé szellősek.“ (237.) A pestmegyei tömlöczöt a franczia kerületi fogházakhoz hasonlítván , Így végzi szerző ismertetését: „egyébiránt e börtön, a városihoz hasonlítva, nem oly igen rész."" (246. 1.) A komárommegyei börtönről végre ezeket mondja: „A foglyok egyedül, vagy ketten, hárman vannak egy szobában, de közös munkateremben együtt dolgoznak , csak néhányan maradnak éjjelnappal szobáikban. Minden tiszta , elég jól rendezve, s folytonos hallgatás. A tartás középszerű. A betegek számára egy kis kórház van készítve, stb.“ (265. 1.) így ír Appert úr a megyei börtönökről. S hivatkozva ez adatokra, kérdjük: helyén van-e ily tények után, oly hangon szólani a magyar nemzethez , mint szerző teszi ? Igazságos-e a pozsonvárosi börtön ismertetése után felkiáltania , „hogy csak ez iszonyatos börtönök eltörlése után lesz joga e nemzetnek a polgári sult nemzetek sorába lépni, s hogy mig ez nem történik, kénytelen az ember e népet vadnak, tudatlannak és barbárnak mondani.“ S még egyszer mondom : teljesítsék lekötelezettségeiket az utolsó pontig, de azokat ne szaporítsák. Végre, ha ügyekezni fognak mindig védő állapotban lenni, akkor rendkívüli alkalmaknál rövidnapi szövetségekben is bízhatnak. A politika, az emberiség, valamint önök saját érdeke is megkívánják, miszerint egyetértésben éljenek a többi nemzetekkel; önök kereskedelme azt parancsolja, hogy egyformán viseltessenek azok irányában. Ne kérjenek önök , de ne is adjanak elsőséget, vizsgálják meg a dolog természetét, s ne erőtessenek semmit. Szükséges , hogy a kereskedelmi szerződések csak ideiglenesek legyenek, s hogy önök képesek azokat, a körülmények szerint, módosítani vagy változtatni. Tudják meg, miszerint nagy esztelenség egy nemzet részéről azt kívánni, hogy más nemzet neki ajándékkép engedjen valamit, mert oly nemzet ezáltal függetlenségének, s nyugalmának árt. Drága polgártársaim! midőn önöknek egy öreg és hű barátjok tanácsait előadom, nem várom, semhogy azok hatályos, s tartós benyomást gyakoroljanak, sem hogy a szenvedélyek rendes folyamát visszatartóztassák , sem pedig hogy népünket gátolják a sors által neki kijelölt pályája követésében. De hinni akarom , miszerint az elmondottak bármily egyoldalú, s múlékony jót eszközöljenek is, néha hatással lesznek a pártdüh mérséklésére, s figyelmessé teendik országunkat a kalármányokra és az álhazafiakra. Ebbéli reményem megnyugtatja önök boldogságáért dobogó szívemet, mi fő oka volt szavaimnak. Mi — bár könnyen tehetnk — nem fogjuk eczimeket német ajkú hazánkfiai nyakába hárítani. Amiket fölőbb a nemzetiségi viszonyokról mondunk, csupán védelmünkre hoztuk föl, nem vádképen. Távol van tőlünk a városok igazgatásában tapasztalt visszaélésekért a polgárokat tenni felelősekké, kik minden közigazgatási befolyásból ki voltak zárva, kik bizalommal tekintenek már 1843-ban a törvényhozás felé, melytől várták hatósági életök rendezését. S a nemzet, épen e rendezés körül kifejtett buzgalmával tanusstá, hogy orvosolni kívánja a városok igazgatásában mutatkozott botrányos visszaéléseket. A királyi városok kormányzási tekintetben 1847- ben még, legkisebb kiadásaikra nézve is a kamarától függőttek, — tehát oly testülettől, melynek mindenek fölött pénzügyi szempontok által kelle vezéreltetnie ! S a magyar kincstár ismét sokkal kisebb ősziét engedményezésére nézve is, mint a mennyit a városi börtönök javítása igényelt, szorosan a bécsi birodalmi kamarától függött. De hiszen a megyék sem vártak kormányt segélyre , fogja ellenvethetni valaki; ime a bihari tömlöcz nagyrészben a megyei rendek önkéntes ajánlatából épült. Kétségtelenül, csakhogy a városi polgárságban, — ki lévén zárva minden hatósági befolyásból — nem fejlődhetett ki azon közszellem, melynek épen a politikai élet nyújtott táplálékot a megyékben. Azonban legyen elég. E néhány megjegyzés, úgy hisszük, elegendő meggyőzni Appert urat, hogy egy nemzet megítélésében is hasznos szem előtt tartani az intést, mit ő börtönügyi tanulmányaiban követ, „miszerint a tényeket, adatokat mérlegelni is kell, nem csupán számítani.“ Ila ezt tartó vala szem előtt, nem ragadta volna el annyira phlilantropiája, hogy egy nemzet irányában megfeledkeznék arról, mit egyesekre nézve mellőzni önmaga kárhozatosnak vallana : nem ítélt volna, mindenoldalú vizsgálat nélkül. A bécsi sajtónak pedig, mely ellenünk annyi mohósággal ragadta ki Appert úr művéből épen a legsötétebb képeket, de szíves jóakaróinknak ismételve ajánljuk figyelmébe e sorokat — ng —Tata, febr. 22. Épen most osztatik ki nálunk a községeknek egy 11 ívre terjedő könyvecske e czím alatt: „Szolgálatutasitás az országos csendőrség számára.“ A könyv egyedül magyar nyelven van nyomva Bécsben. —Hét fejezetre oszlik. Különösen föltűnt előttem a II. fejezet 29. §-nak 53-ik pontja, mely az ezüst pénznek agio melletti megvásárlását a léc — azaz törvény által tiltott és büntetendő tettek közé számítja. Ezentúl tehát nincs agio (?). Csak bár a külföldi kereskedőknek is tudnánk e részben parancsolni, minthogy ezek nem igen akarnak a szép bahás bankókkal megbarátkozni. — Figyelmet érdemel továbbá a 3-ik fejezetnek 53. §-a, hol ez áll. ..A csendőrnek valamely magánházba rendesen csak az erre hivatalos hatóságnak írásbeli parancsára és valamely hatósági vagy bizodalomra méltó helybeli személynek jelenlétében engedtetik meg a szolgálatbeli bemenetet.“ — Valóban czélszerű intézkedés! Tudok esetet, midőn a zsandárok minden hivatalos parancs nélkül égő szivarral szájukban sipkásan s daczosan Tatától nem messze egy bizonyos családi mulatságba betolakodtak, és a háziúrnak munkába került őket tovaküldeni. — Egyébránt mi e könyvecskét illeti: szigorú policziális rendszabályokat tartalmaz, melyek nem újak ugyan, de többnyire jók és czélszerűek, csak aztán írott malasztok ne maradnának ! Tegnap kisértek be ide egy tolna-helységbeli amazont. E némber és több társnői a helység biráját, — kit az illető járásbiró a helységbeliek ellenzése daczára is elöljárójukká ten, — az utczán megfogták, megütlegezték, és palczáját, a bírói tekintélynek ezen ősi symbolumát, kettétörték. — A tolnai sógorok magok akartak bírót választani; ezt azonban a járásbiró nem engedte meg, és igy nem az ő kiszemeltjük jutott a polezra ; mire az illetők fölingerülvén, nőiket — kiknek, vélekedésük szerint, törvényök úgy sincs (?!) — biztatták föl a biró ellen, és meglőn a cravail. — Épen tegnap tartatott ez ügy-A nyilvános okiratok meg fogják mutatni, mennyire követtem fölhozott elvemet hivataloskodásom ideje alatt; lelkismeretem legalább azt súgja , miszerint azokat követtem. Az általam 1793-ban ápril 22-én kibocsátott nyilatkozvány, alapja a még most be sem végzett európai háború irányában követett eljárásomnak. Érett vizsgálat után, s a legfölvilágosodottabb emberek támogatása következtében meggyőződtem arról, miszerint mind a kötelesség, mind az érdek nekünk a neutralitást parancsolja. Magamat arra elhatározván, igyekeztem ezen elvet mérséklet-, kitartás-, és állhatatossággal föntartani. Ezen eljárás részletes indokolásába bocsátkozni nem akarván , csak arra figyelmeztetem önöket, miszerint a hadakozó felek bizonyosan egyetértettek abban , hogy a neutralitás nem áll ellentétben kötelességünkkel , mert egyike sem ismerte azt félre. Ennek igazolására csak azt kell tudnunk, mikép az igazság, s emberiség minden nemzetnek azt parancsolja , hogy midőn arra képes , sérthetlenül tartsa meg a többi népekkel békés, barátságos viszonyait. Érdekeinkre nézve önök megfontolása, s tapasztalására bízom e neutralitás feletti ítéletet. Mi engem illet, én legfőbb indoknak tartom az időnyerési szükséget , mi fölserdülő instituticink megszilárdítására kívántatott meg , hogy aztán minden félbeszakadás nélkül fölemelhessük azokat az erő, s állhatatosság azon fokára, melynek következtében magoktól is halladhassanak. Igaz, hogy cselekvésük sorát áttekintvén, nem emben birói vizsgálat Tolnán. Az eredményt annak idejében meghandom. — Különben vidékünkön béke és mély csend uralg. Az egésségi állapot a tatai és csépi járásban, a járásbeli rendes orvosok állítása szerint, igen jó. Az ősszel dühöngött marhavész is megszűnt.Kedvez e tekintetben az idő is: itt egypár hét óta a legkellemesb derűs tavaszi napokra virradunk, ma éjjel mégis megfagyott, épen most 11 óra tájban pedig havaz, de ugy látszik, az idő tartós esőre fog változni; — csak később baját ne lássuk a lágy napoknak, mivel félni lehet, hogy a tartós meleg által álmaikból kicsalt növényeket egy rögtön beköszöntő fagy elölendi! Kis-Béren nemrég tűz ütvén ki, 12 ház jön a lángok martaléka. A galinának ára tegnapi napon piaczunkon következő volt: búzának pozs. mérője 8-; rozsé 6-; tengerié- és árpáé 5-; zabé 4-; burgonyának zsákja 1 ft 40 kr. v. ez. Hej heh sokat vigadnak önök ott a fővárosban ! Annyit olvasunk itt a vidéken a pesti népes tánczvigalmakról , hogy majdnem mi is — feledve viszonyainkat — lekivánkoznánk , hahogy békekorba itt is egypár társasági vigalomban részt nem vehetnénk. Vidékünkön eddig elég nevezetes tánczvigalom rendeztetett. Mindhárom részvényes társaság által. Az első Komáromban 2 postos részvényeken alakult. Jövedelme az 1848-ban leégett városi szent Endre templomának fölépítésére fordittatott. Közel 400 egyén vett részt a vigalomban. Főrendezője Simunics tábornok volt. Igen jeles katonai zenekar működött; kitűnt mégis, hogy a magyar csárdásnak főkelléke a czigány, nyirettyű és czimbalom. A második tánczvigalom tartatott f. hó 11-én Esztergomban 8 pontos részvénynyel alakult társaság által. — Volt-e a jövedelem valamely szent czélra szánva? nem tudom, minthogy magam jelen nem voltam , annyit mégis meghívott tatai barátimtól hallottam , hogy a terem meglehetős csinnal volt rendezve ; de már később az elégett gyertyák pótlásáról a 8 pgontosok nem gondolkodtak; hogy a nyomtatott tánczrend meg nem tartatott, sőt tánczközben is a franczia négyeseknél kellő rend nem volt; stb. általában az egész mulatságban hiányzott a kellő egybehangzás. Mint mondják ,,fehérek bála“ volt. A részvényeseknek megkülönböztető jele fehér szalagból állott. Pedig talán a nélkül is megismernék őket. Minthogy a bál , mint mondom , jó czélra rendeztetetett, abban, hír szerint , némely kanonok urak is vettek részt. A harmadik vigalom Jus-Béren tartatott, egy 3 pertnyi részvényeken alakult társaság által f. hó 17-én. Dísze volt e vigalom vidékünknek annyira, hogy az alapító társaság méltán büszke lehet reá. Benne a rend, béke, fesztelenség, és a mi legfőbb, nemzetiség is,karöltve tündöklőitek. — mulatott mindenki kedve szerint, noha Győr, Komárom, Esztergom, Fejér, és Veszprém megyékből gyűlt össze a mintegy 250 főre menő igen díszes vigalmi koszorú. A terem nemzeti színekkel volt földíszesítve; a kellő csinnal elhelyezett virágok illatözöne lepte meg a belépőt; a zenekarzaton győri Farkas testvérek bandája működött ; a nyomott tánczrend csinos nemzeti háromszint képezett; szabad legyen önt is, szerkesztő úr! egy példánynyal megtisztelni, biztos jeléül annak, hogy a vidéken is vannak közanyánk — a hazának őszinte gyermekei, kik nemcsak küljelekben, de (biztosítom önt) bensőleg is hazánknak, nemzetiségünknek hű ápolói, imádói akarunk maradni; mert tudjuk, hogy a nagy világon e kívül nincs számunkra hely,— tudjuk, hogy itt élnünk, — halnunk kell! Szimóra alatt a nemrégiben leégett kisbériek fölségélésére aláirás nyittatott. Kevés felszólítás kellett, és férfiak, hölgyek vetélkedve keresték fel maguk is a gyűjtőt, hogy a kárvallottak gyámolitásával Istennek kedveskedjenek. — Különösen kiemelendő e tekintetben Stinnerné asszonyság, ki a nők közt nemes példával előmenni kívánván, magához kéré a gyűjtőt, és 4 pgoftot irt alá, minek következtében több nők is vettek aztán vetélkedve részt az aláírásban. Mindössze 67 pft. folyt be, mely összeg azonnal a helybeli számtartó urnak átadatott, oly kérelemmel, hogy a leégett házak tulajdonosai közt egyenlőn fékszem semmi hibás szándékomra; mindazonáltal jobban ismerem gyarlóságaimat, semhogy azt ne gondolnám, miként hihetőleg sok hibát követtem el. Bármilyenek legyenek is azok, én ezennel buzgóan resdeklem a Mindenhatóhoz, hogy oszlassa el az azokból származható roszét. Azon reménynyel válok el, mikép honom kímélettel fog tekinteni hibáimra, s hogy 45 évi engedelmes, buzgó és becsületes szolgálatom után, nem nagy fontosságú hibáim ép úgy fognak feledékenységbe esni, mint önmagam nyugalmam hajlékába. Bízván honom ezen jóságában, s át lévén hatva irántai szeretőtemtől — mi nagyon természetes azon ember részéről, ki ezen vidéken szülőföldét, s néhány nemzedék óta ősetét is látja — előre érzem visszavonulási helyem kellemetességeit, hol, mint reménytem , minden baj nélkül részesülendek polgártársaimmal együtt, egy szabad kormány jó törvényeinek malasztaiban. Ez mindig kedves tárgya óhajtásomnak, s mint hiszem, szerencsés megjutalmazása gondjaink, munkálkodásaink,s kölcsönös veszélyeinknek. WASHINGTON GYÖRGY.