Pesti Napló, 1851. március (2. évfolyam, 294-318. szám)

1851-03-01 / 294. szám

dásának, az igazság követeléseinek s a legújabb büntetőjogi nézetek bélyegét ?“ Mutasson Appert úr példát e korban, melynek több német tudós, Savig­­ny és iskolája, törvényhozói képességét is elvitatta, s mutasson egyetlen esetet, midőn ily feladatot egy rendi szerkezeten nyugvó parlament szerencsésb­­ben megoldott. Az újabb kor legjelesebb codexei egyes kitűnő férfiak művei. S a codificatiónak száz­szorta több nehézségekkel kell küzdenie ott, hol mellékesen annyi roszul értett érdekeket, annyi elő­ítéletet, s a szabadság álarczát viselő kiváltságot kell egyetlen törvényhozási műben megingatni , alá­ásni, megsemmisítni. A megsértett érdekek, külön­féle ürügyek alatt, igyekszik akadályokat gördíteni a reform elébe. S mindezek mellett nem mondhatni, hogy a magyar nemzet képviselőin múlt volna e tör­vénykönyv megalkotása. E nemzet, mely, mostoha körülmények között, minden tekintetben oly igen elmarad , melynek nem voltak útjai, iskolái s annyi mindenféle investitiókra vala szüksége , —­ e nemzet, mondom, milliókat ajánlott meg börtönök építésére minden egyéb előtt, s ily áldozatkészség mellett valóban nem várh­ató, hogy épen ez oldalról gyanúsítassék az európai köz­vélemény előtt. De miért nem orvoslák a bajt a törvényhatóságok, ha a törvényhozás rögtön nem tehető ? „Miért huny­ták be ezek szemeiket az irtózatos visszaélések elle­nében ?“ — kérdezi vitézlő (Ritter) Appel­l úr. Felelet: mivel a törvényhozás vetésébe nem vág­­haták sarlóikat. Alkotmányos országban éltünk, s a mi kormányférfiaink szintúgy óvatosak voltak egybe nem engedni zavarni a megyék és országgyűlés ha­táskörét, mint más országokban ki vannak jelölve a departementek és parlament határai. S midőn példá­ul Pestmegye 1841-ben a büntető eljárást javította, egyszerűbbé , rövidebb folyamavá s nyilvánossá te­vén : a kormány, a törvényhozás jogkörére utalva, hatalomkarral is akadályozó a végzés életbeléptetését. Mindezen akadályok közt azonban sok megye e részben is tett, a mennyit körében tehetni vélt. Mária Terézia, és II. József császár ideje óta minden, mi a megyékben a rabok sorsának enyhité­se, s a börtönök javítása körül történt, leginkább a megyék érdeme. S ha összehasonlítjuk a jelen álla­potot azzal, melyben e század kezdete még az álla­­dalmi fogházakat is találta : minden hiányok, visz­­szaélések mellett is , örvendetes nyomaira találunk a haladásnak. Amerikában és Angliában csak a mult század vé­ge felé veszi kezdetét az újabb börtönreform. Euró­pa leginkább csak 1815 után­ fordító e tárgyra fi­­gyelmét, főleg a harmadik és negyedik évtizedben. Francziaország haladása 1817-ben kezdődik. A lau­­zannei javítóintézet 1824-ben, a genfi 1825-ben s a berni 1830-ban épült. Ez adatokat tekintve, Ak­it— hatni-e, hogy Magyarország oly igen elkésett e tárgyban más nemzetektől ? 1824 előtt már több megyei börtön dologházzal volt nálunk összekötve, melyekben a rabok közösen dolgoztak, így Aradban, hol posztógyártással fog­lalkoztak. E példát követni akarta még akkor Bihar is, de pénz-, és térhiány akadályozók. Azonban alig jelent meg Bölöni Farkas említett munkája, Madön Biharmegye 1834-ben küldöttséget nevezett ki, az amerikai rendszerek szerint börtönjavítási tervet ké­szíteni. A küldöttség 1836-ban dec. 12-én ada be véleményét. A magányrendszer nyerte meg a több­­­ség tetszését. A terv azonnal elkészült. S a nemes­ség saját pénztárát ajánló fel a közhasznú intézet építésére. A nagyobb birtokosok segélyezéssel járul­tak az üdvös czélhoz. A kormányszéket is megkére­sé a megye, de kölcsönt sem nyerhető a só fölemelt árából. Mindamellett a börtön naponkint épült a megyei rendek adakozásából, s csakhamar létrejött. 160 egyes szobából álló börtön. S midőn használat­ba vetetett, utasításokat adott a megye törvényszé­keinek a büntetés minőségének és mennyiségének a magányrendszerhez alkalmazása iránt. Ritkább lett, vagy egészen el is maradt a botozás, a rabság évei alább szállitottak stb. S e téren ismét mennyit kelle küzdenie a megyének a fölebbvit­ei törvényszékek-idegen nemzetek irányábani magunk viseletének abban kell állania, hogy velük kereskedelmi össze­köttetésünket minél jobban terjesszük , a politikait pedig minél kisebbre szorítsuk. Teljesítsük legna­gyobb pontossággal ígéretünket , de ezen túl ne menjünk. Európának sok érdekei vannak, melyek minket, vagy teljességgel nem, vagy csak igen messziről illet­nek. Ész elleni dolog volna tehát oly összeköttetése­ket tennünk, melyek által mi, a politikájából szár­mazó forradalmat­, s kellemetlenségeibe belesodortas­sunk. Távolhelyzetünk más rendszert parancsol ne­künk ; ha mi ezentúl is egy, s jó kormány által veze­tett nép maradunk , akkor bátran daczolhatunk min­den nekünk érezh­etőleg ártani akaró külellenséggel. Az idegen nemzetek látván, miszerint mi követjük a neutralitásunk tiszteletben tartására czólzó rendsza­bályainkat , nem igen fognak merészelni minket pro­­vokálni. Mi választhatunk béke-, s háború közt, mint érdekeink, s az igazság kívánni fogják. Minek mondanánk le ily nagy előnyökről, minek egyesítnék sorsunkat akármelyik európai nemzetével? Avagy föláldozzuk-e nyugalmunkat, boldogságunkat az európai hatalmasságok nagyravágyása-, vetélke­dése-, érdekei-, szenvedélyei-, s szeszélyeinek? Va­lóságos politikánknak abból kell állania, hogy sem­miféle állandó szövetséggel ne bírjunk, annál ke­­vésbbé, mivel az tőlünk függ; azt pedig nem taná­csolhatom önöknek, hogy ígéreteiket be ne teljesítsék. Én a becsületességet tartom legjobb politikának va­lamint nemzetek­, úgy egyesekre nézve is. Én tehát kel, melyek a régi büntetőjogi gyakorlattól nem akartak eltávozni! Távol van tőlünk Bihar magánybörtöneit Phila­delphia, vagy Anglia fogházaival egy rangba akarni emelni. Senki sem ismeri jobban a bihari börtön építésének s alkalmazásának tömérdek hiányait. A törvényhatóság mit-, és szakértők nélkül tett, a­mit tehetett. E hiányok azonban csak az országos intéz­kedés , egy felsőbb vezérlet szükségét mutatják, de a szándék, mely ez épületet alkotó, kiáltó c­áfolat azon vádak ellen, mikkel Appert úr, s utána néhány bécsi lap, a magyar nemzetet ócsárolni kívánta. S hasonló üdves törekvések más megyékben is mutatkoztak. Csak Borsodot említjük meg, hol Sze­mere mint alispán, oly czélszerűen vezérlé a bünte­tő igazságszolgáltatást, s szelidebb elvek szerint rendezte a foglyokkali bánásmódot. S az ily példák más megyékben sem maradtak követés nélkül, úgy hogy csodálkozással kell hallanunk , ha Appert úr börtönökről beszél, melyekből a foglyok napvilágra sem bocsáttatnak, s hol együtt hever beteg és egész­séges rab. Részünkről több megyék börtöneit meg­vizsgáltuk , de mindenütt úgy tapasztaltuk, hogy a beteg rabok számára kórházak vannak. Biharban különösen már a régibb tömlöczök mellett volt kór­ház. Orvos naponkint vizsgálta a börtönt. S e mellett Beöthy alispánsága óta a raboknak kétszeri séta van engedve naponkint. A rabok egy része pedig hajdúk felügyelete alatt kijár a városba, egyes házakhoz munkára, megszabott díj mellett. Hogy e szokás sok viszszaélésre vezethet , kétségtelen , de e visszaélé­sek nem olyasok, melyek miatt a raboknak volna okuk panaszkodni. Végre még papokat is tart költ­ségén a megye a külön felekezetű rabok lelki vi­gasztalására s vallásos oktatására. De talán igen is messze mentünk. Nem vola szük­ség ennyi adatra, hogy megczáfoljuk Appert úr vá­­dait. Tájékozzuk a tényeket. Apper­t úr átjővén ez országba , először is egy né­met­ ajkú kir. város (Pozsony) tömlö­szét vizsgálja meg. A kép , melyet e börtönről ad, borzasztó.­­ a Bécher-ajkú város börtönrendszere miatt alkalmat vészen meglecrkézni a magyar nemzetet. Pest váro­sára sok tekintetben hasonló észrevétel áll. Pest, mint hatóság, a forradalom előtt német volt. A ma­gyar elem a régi jogviszonyok szerint, mint kivált­ságos rész, többnyire a megye hatóságához tarto­zott. A megye magához vonta még az úgynevezett tisztes­ rendűeket, a honoratiorokat is, kik, a neme­si osztálylyal, a népesség színét teszik most is a fő­városban. Tehát a német választó­polgárság , vagy­is a inkább egy zárt testület mulasztásait rója föl Appert Úr vétkül a magyar nemzetnek. S e vád­akat viszhangozza a bécsi sajtó. A magyar elemmel háromszor találkozik szerző: Pozsony-, Pest-, és Komárom megyékben. S halljuk, mit ,r e megyék börtöneiről. A pozsonymegyei börtönről írja: ,,a megyei fog­ház , részben a magányrendszer elvei szerint" újra van építve, s csak kevés kívánni valót hagy.“" S alább : „a szobák, melyekben többnyire egy-egy rab lakik, igen tiszták és eléggé szellősek.“ (237­­.) A pestmegyei tömlöczöt a franczia kerületi foghá­zakhoz hasonlítván , Így végzi szerző ismertetését: „egyébiránt e börtön, a városihoz hasonlítva, nem oly igen rész."" (246. 1.) A komárommegyei börtönről végre ezeket mondja: „A foglyok egyedül, vagy ketten, hárman vannak egy szobában, de közös munkateremben együtt dol­goznak , csak néhányan maradnak éjjelnappal szo­báikban. Minden tiszta , elég jól rendezve, s folyto­nos hallgatás. A tartás középszerű. A betegek szá­mára egy kis kórház van készítve, stb.“ (265. 1.) így ír Appert úr a megyei börtönökről. S hivatkozva ez adatokra, kérdjük: helyén van-e ily tények után, oly hangon szólani a magyar nem­zethez , mint szerző teszi ? Igazságos-e a pozsonvá­­rosi börtön ismertetése után felkiáltania , „hogy csak ez iszonyatos börtönök eltörlése után lesz joga e nem­zetnek a polgári sult nemzetek sorába lépni, s hogy mig ez nem történik, kénytelen az ember e népet vadnak, tudatlannak és barbárnak mondani.“ S még egyszer mondom : teljesítsék lekötelezettségeiket az utolsó pontig, de azokat ne szaporítsák. Végre, ha ügyekezni fognak mindig védő állapotban lenni, ak­kor rendkívüli alkalmaknál rövidnapi szövetségek­ben is bízhatnak. A politika, az emberiség, valamint önök saját ér­deke is megkívánják, miszerint egyetértésben élje­nek a többi nemzetekkel; önök kereskedelme azt pa­rancsolja, hogy egyformán viseltessenek azok irá­nyában. Ne kérjenek önök , de ne is adjanak elsősé­get, vizsgálják meg a dolog természetét, s ne erőtes­­senek semmit. Szükséges , hogy a kereskedelmi szer­ződések csak ideiglenesek legyenek, s hogy önök ké­pesek azokat, a körülmények szerint, módosítani vagy változtatni. Tudják meg, miszerint nagy esztelenség egy nem­zet részéről azt kívánni, hogy más nemzet neki aján­dékkép engedjen valamit, mert oly nemzet ezáltal függetlenségének, s nyugalmának árt. Drága polgártársaim! midőn önöknek egy öreg és hű barátjok tanácsait előadom, nem várom, semhogy azok hatályos, s tartós benyomást gyakoroljanak, sem hogy a szenvedélyek rendes folyamát visszatartóz­tassák , sem pedig hogy népünket gátolják a sors ál­tal neki kijelölt pályája követésében. De hinni aka­rom , miszerint az elmondottak bármily egyoldalú, s múlékony jót eszközöljenek is, néha hatással lesz­nek a pártdüh mérséklésére, s figyelmessé teendik or­szágunkat a kalárm­ányokra és az álhazafiakra. Eb­béli reményem megnyugtatja önök boldogságáért do­bogó szívemet, mi fő oka volt szavaimnak. Mi — bár könnyen tehetn­k — nem fogjuk eczi­­meket német ajkú hazánkfiai nyakába hárítani. A­miket fölőbb a nemzetiségi viszonyokról mondunk, csupán védelmünkre hoztuk föl, nem vádképen. Tá­vol van tőlünk a városok igazgatásában tapasztalt visszaélésekért a polgárokat tenni felelősekké, kik minden közigazgatási befolyásból ki voltak zárva, kik bizalommal tekintenek már 1843-ban a törvény­­hozás felé, melytől várták hatósági életök rendezé­sét. S a nemzet, épen e rendezés körül kifejtett buz­galmával tanusstá, hogy orvosolni kívánja a városok igazgatásában mutatkozott botrányos visszaéléseket. A királyi városok kormányzási tekintetben 1847- ben még, legkisebb kiadásaikra nézve is a kamará­tól függőttek, — tehát oly testülettől, melynek min­denek fölött pénzügyi szempontok által kelle vezé­reltetnie ! S a magyar kincstár ismét sokkal kisebb ősziét engedményezésére nézve is, mint a mennyit a városi börtönök javítása igényelt, szorosan a bé­csi birodalmi kamarától függött. De hiszen a megyék sem vártak kormányt segély­re , fogja ellenvethetni valaki; ime a bihari tömlöcz nagyrészben a megyei rendek önkéntes ajánlatából épült. Kétségtelenül, csakhogy a városi polgárság­ban, — ki lévén zárva minden hatósági befolyásból — nem fejlődhetett ki azon közszellem, melynek épen a politikai élet nyújtott táplálékot a megyékben. Azonban legyen elég. E néhány megjegyzés, úgy hisszük, elegendő meg­győzni Appert urat, hogy egy nemzet megítélésében is hasznos szem előtt tartani az intést, mit ő börtön­ügyi tanulmányaiban követ, „miszerint a tényeket, adatokat mérlegelni is kell, nem csupán számítani.“ Ila ezt tartó vala szem előtt, nem ragadta volna el annyira phlilantropiája, hogy egy nemzet irányá­ban megfeledkeznék arról, mit egyesekre nézve mel­lőzni önmaga kárhozatosnak vallana : nem­ ítélt volna, mindenoldalú vizsgálat nélkül. A bécsi sajtónak pedig, mely ellenünk annyi mo­hósággal ragadta ki Appert úr művéből épen a leg­sötétebb képeket, d­e szíves jóakaróinknak ismé­telve ajánljuk figyelmébe e sorokat — ng —­Tata, febr. 22. Épen most osztatik ki nálunk a községeknek egy 11 ívre terjedő könyvecske e czím alatt: „Szolgálat­­utasitás az országos csendőrség számára.“ A könyv egyedül magyar nyelven van nyomva Bécsben. —­­Hét fejezetre oszlik. Különösen föltűnt előttem a II. fejezet 29. §-nak 53-ik pontja, mely az ezüst pénz­nek agio melletti megvásárlását a léc — az­az tör­vény által tiltott és büntetendő tettek közé számítja. Ezentúl tehát nincs agio (?). Csak bár a külföldi ke­reskedőknek is tudnánk e részben parancsolni, mint­hogy ezek nem igen akarnak a szép bahás bankók­kal megbarátkozni. — Figyelmet érdemel továbbá a 3-ik fejezetnek 53. §-a, hol ez áll. ..A csendőrnek valamely magánházba rendesen csak az erre hiva­talos hatóságnak írásbeli parancsára és valamely hatósági vagy bizodalomra méltó helybeli személy­nek jelenlétében engedtetik meg a szolgálatbeli be­menetet.“ — Valóban czélszerű intézkedés! Tudok esetet, midőn a zsandárok minden hivatalos parancs nélkül égő szivarral szájukban sipkásan s daczosan Tatától nem messze egy bizonyos családi mulatságba betolakodtak, és a háziúrnak munkába került őket tovaküldeni. — Egyébránt mi e könyvecskét illeti: szigorú policziális rendszabályokat tartalmaz, melyek nem újak ugyan, de többnyire jók és czélszerűek, csak aztán írott malasztok ne maradnának ! Tegnap kisértek be ide egy tolna-h­elységbeli ama­zont. E némber és több társnői a helység biráját, — kit az illető járásbiró a helységbeliek ellenzése da­czára is elöljárójukká ten, —­ az utczán megfogták, megütlegezték, és palczáját, a bírói tekintélynek ezen ősi symbolumát, kettétörték. —­ A tolnai sógo­rok magok akartak bírót választani; ezt azonban a járásbiró nem engedte meg, és igy nem az ő kisze­meltjük jutott a polezra ; mire az illetők fölingerül­­vén, nőiket — kiknek, vélekedésük szerint, törvé­ny­ök úgy sincs (?!) — biztatták föl a biró ellen, és meglőn a cravail. — Épen tegnap tartatott ez ü­gy-A nyilvános okiratok meg fogják mutatni, men­nyire követtem fölhozott elvemet hivataloskodásom ideje alatt; lelkismeretem legalább azt súgja , mi­szerint azokat követtem. Az általam 1­793-ban ápril 22-én kibocsátott nyi­­latkozvány, alapja a még most be sem végzett euró­pai háború irányában követett eljárásomnak. Érett vizsgálat után, s a legfölvilágosodottabb emberek tá­mogatása következtében meggyőződtem arról, misze­rint mind a kötelesség, mind az érdek nekünk a neu­­tralitást parancsolja. Magamat arra elhatározván, igyekeztem ezen elvet mérséklet-, kitartás-, és áll­hatatossággal föntartani. Ezen eljárás részletes indokolásába bocsátkozni nem akarván , csak arra figyelmeztetem önöket, mi­szerint a hadakozó felek bizonyosan egyetértettek abban , hogy a neutralitás nem áll ellentétben köte­lességünkkel , mert egyike sem ismerte azt félre. Ennek igazolására csak azt kell tudnunk, mikép az igazság, s emberiség minden nemzetnek azt paran­csolja , hogy midőn arra képes , sérthetlenül tartsa m­eg a többi népekkel békés, barátságos viszonyait. Érdekeinkre nézve önök megfontolása­, s tapasz­talására bízom e neutralitás feletti ítéletet. Mi engem illet, én legfőbb indoknak tartom az időnyerési szük­séget , mi fölserdülő instituticink megszilárdítására kívántatott meg , hogy aztán minden félbeszakadás nélkül fölemelhessük azokat az erő, s állhatatosság azon fokára, melynek következtében magoktól is ha­­l­ladhassanak.­­ Igaz, hogy cselekvésü­k sorát áttekintvén, nem em­ben birói vizsgálat Tolnán. Az eredményt annak ide­jében megh­andom. — Különben vidékünkön béke és mély csend uralg. Az egésségi állapot a tatai és csépi járásban, a járásbeli rendes orvosok állítása szerint, igen jó. Az ősszel dühöngött marhavész is megszűnt.­­Kedvez e tekintetben az idő is: itt egypár hét óta a legkelle­­mesb derűs tavaszi napokra virradunk, ma éjjel mégis megfagyott, épen most 11 óra tájban pedig havaz, de ugy látszik, az idő tartós esőre fog változni; — csak később baját ne lássuk a lágy napoknak, mivel félni lehet, hogy a tartós meleg által álmaikból ki­csalt növényeket egy rögtön beköszöntő fagy el­­ölendi! Kis-Béren nemrég tűz ütvén ki, 12 ház jön a lán­gok martaléka.­­ A galinának ára tegnapi napon piaczunkon következő volt: búzának pozs. mérője 8-; rozsé 6-; tengerié- és árpáé 5-; zabé 4-; burgonyá­nak zsákja 1 ft 40 kr. v. ez. Hej heh sokat vigadnak önök ott a fővárosban ! Annyit olvasunk itt a vidéken a pesti népes tánczvi­­galmakról , hogy majdnem mi is — feledve viszo­nyainkat — lekivánkoznánk , h­ahogy b­ékekorba itt is egypár társasági vigalomban részt nem vehetnénk. Vidékünkön eddig elé­g nevezetes­ tánczvigalom rendeztetett. Mindhárom részvényes társaság által. Az első Komáromban 2 p­ostos részvényeken ala­kult. Jövedelme az 1848-ban leégett városi szent­ Endre templomának fölépítésére fordittatott. Közel 400 egyén vett részt a vigalomban. Főrendezője Simunics tábornok volt.­­ Igen jeles katonai zenekar működött; kitűnt mégis, hogy a magyar csárdásnak főkelléke a czigány, nyirettyű és czimbalom. A második tánczvigalom tartatott f. hó 11-én Esz­tergomban 8 po­ntos részvény­nyel alakult társaság által. — Volt-e a jövedelem valamely szent czélra szánva? nem tudom, minthogy magam jelen nem voltam , annyit mégis meghívott tatai barátimtól hal­lottam , hogy a terem meglehetős csinnal volt ren­dezve ; de már később az elégett gyertyák pótlásáról a 8 pgo­ntosok nem gondolkodtak; hogy a nyomta­tott tánczrend meg nem tartatott, sőt tánczközben is a franczia négyeseknél kellő rend nem volt; stb. ál­talában az egész mulatságban hiányzott a kellő egy­­behangzás. Mint mondják ,,fehérek bála“­ volt. A részvényeseknek megkülönböztető jele fehér szalag­ból állott.­­ Pedig talán a nélkül is megismernék őket. Minthogy a bál , mint mondom , jó czélra ren­­deztetetett, abban, hír szerint , némely kanonok urak is vettek részt. A harmadik vigalom Jus-Béren tartatott, egy 3 pe­rtnyi részvényeken alakult társaság által f. hó 17-én. Dísze volt e vigalom vidékünknek annyira, hogy az alapító társaság méltán büszke lehet reá. Benne a rend, béke, fesztelensé­g, és a mi legfőbb, nemzetiség is,karöltve tündöklőitek. — mulatott mindenki kedve szerint, noha Győr, Komárom, Esztergom, Fejér, és Veszprém megyékből gyűlt össze a mintegy 250 főre menő igen díszes vigalmi koszorú. A terem nemzeti színekkel volt földíszesítve; a kellő csinnal elhelye­zett virágok illatözöne lepte meg a belépőt; a zene­karzaton győri Farkas testvérek bandája műkö­dött ; a nyomott tánczrend csinos nemzeti háromszint képezett; szabad legyen önt is, szerkesztő úr! egy példánynyal megtisztelni, biztos jeléül annak, hogy a vidéken is vannak közanyánk — a hazának őszinte gyermekei, kik nemcsak küljelekben, de (biztosítom ön­t) bensőleg is hazánknak, nemzetiségünknek hű ápolói, imádói akarunk maradni; mert tudjuk, hogy a nagy világon e kívül nincs számunkra hely,— tudjuk, hogy itt élnünk, — halnunk kell! Szim­óra alatt a nemrégiben leégett kisbériek föl­­ségélésére aláirás nyittatott. Kevés felszólítás kellett, és férfiak, hölgyek vetélkedve keresték fel maguk is a gyűjtőt, hogy a kárvallottak gyámolitásával Isten­nek kedveskedjenek. — Különösen kiemelendő e tekintetben Stinnerné asszonyság, ki a nők közt nemes példával előmenni kívánván, magához kéré a gyűjtőt, és 4 pgo­ftot irt alá, minek következtében több nők is vettek aztán vetélkedve részt az aláírás­ban. Mindössze 67 pft. folyt be, mely összeg azonnal a helybeli számtartó urnak átadatott, oly kérelemmel, hogy a leégett házak tulajdonosai közt egyenlőn fékszem semmi hibás szándékomra; mindazonáltal jobban ismerem gyarlóságaimat, semhogy azt ne gon­­­­dolnám, miként hihetőleg sok hibát követtem el.­­ Bármilyenek legyenek is azok, én ezennel buzgóan r­esdeklem a Mindenhatóhoz, hogy oszlassa el az azokból származható roszét. Azon reménynyel vá­lok el, mikép honom kímélettel fog tekinteni hibáim­ra, s hogy 45 évi engedelmes, buzgó és becsületes szolgálatom után, nem nagy fontosságú hibáim ép úgy fognak feledékenységbe esni, mint önmagam nyugalmam hajlékába. Bízván honom ezen jóságában, s át lévén hatva irántai szeretőtemtől — mi nagyon természetes azon ember részéről, ki ezen vidéken szülőföldét, s néhány nemzedék óta ősetét is látja — előre érzem visszavo­nulási helyem kellemetességeit, hol, mint remény­tem , minden baj nélkül részesülendek polgártársaim­mal együtt, egy szabad kormány jó törvényeinek ma­­lasztaiban. Ez mindig kedves tárgya óhajtásomnak, s mint hiszem, szerencsés megjutalmazása gond­jaink­, munkálkodásaink­,s kölcsönös veszélyeinknek. WASHINGTON GYÖRGY.

Next