Pesti Napló, 1851. május (2. évfolyam, 344-369. szám)
1851-05-01 / 344. szám
semmi különbség a keresztyének és azok közt, kik mahomet vallásra tértek. Ruhaneműk, melyek nagy mértékben szükségeltettek, szinte küldettek. Az olaszok Gallipolisba rendeltettek, honnét illető hazájokba fognak küldetni. Azon magyarok, kik inkább óhajtnának hazájokba visszatérni, az osztrák hatóságok beleegyeztével el fognak bocsáttatni, ha ez utóbbiak amnesztiát biztosítanak részükre. Úgy mondják , hogy Bécsből már itten van egy magasállású tiszt, ki ezen egyénekre vonatkozó utasításokat hozand. Vagyok, stb. STRATFORD CANNING, Lt. Viscount Ponsonby, viscount Palmerstonnah. (Megérkezett oct. 29.) Bécs , oct. 21. 1849. My Lord! Mai postával küldött közlönyömben, csak érintém lényegét azon feleletnek, melyet az orosz császár, az ottomán miniszternek Fuad Effendinek adott; jelenleg már világosabban szólhatok. Ő császári felsége kijelenté, hogy elégüléssel vetteazon hivatkozást, melyet azultán, barátságára és nagylelkűségére tett, de méltósága nem engedi, hogy Anglia és Francziaország fenyegetései elöl visszalépjen. A fenyegetésekre nézve, ugyanazon érzelmek lelkesítik az osztrák minisztert is. Lordságod bizonyos lehet, hogy ők nem igen kíváncsian fogják keresni a fenyegetés valódiságát, s nem fogják szükség nélkül kutatni a brit flotta megjelenésének okait a középtengeren. Én hiszem, hogy a magas porta föl fog szólíttatni, oly intézkedések létesitésére, melyek akadályozandják a menekültek minden megtámadását Ausztria irányában. Vagyok, stb. PONSONBY. LII. Viscount Palmerston, viscount Ponsonbynah. Kiiliigy , nov. 2. 1849. My Lord! Excellentiad, mult hó 21. szélé közlönyében azon érzelmekről tesz említést, melyeket Anglia és Francziaország fenyegetése előidézett az osztrák miniszterben ; erre azon megjegyzésem van, hogy ő felsége hajóhadának megjelenése a középtengeren , Ausztria részéről nem tekintethetik fenyegetésnek; más volna, ha tengeri hadunk Velencze vagy Trieszt előtt jelennék meg. Vagyok, stb. PALMERSTON. Lili. Lord Bloomfield, viscount Palmerstonnak. (Megérkezett nov. 2.) Sz. Pétervár, oct. 22. 1849. A franczia miniszter épen most közlé velem kormányának f. hó 12. kelt utasítását, melyben meghagyatik, hogy tudassa az orosz kormánynyal, miszerint a köztársasági kormány hiszi, hogy az orosz és török kormány közti viszályok, kielégítőleg fognak elintéztetni. Azóta, hogy e sorokat iráni, ismét találkoztam a franczia miniszterrel, ki tudatá velem , hogy újonan közlekedett Nesselrode gróffal. Lamoriciére tábornok azt mondá, hogy Nesselrode gróf, keresztül az egész közlekedésen, igen mérsékelten és kiengesztelőleg nyilatkozott. Vagyok, stb. BLOOMFIELD. LIV. Lord Bloomfield, viscount Palmerstonnak. (Megérkezett, nov. 3.) azon közlönyre, melyet lordságod fehév. intézett hozzám azon viszályok miatt, melyek Oroszország és Törökország között keletkeztek azon követelés következtében , mely a lengyel menekültek kiadatását kívánja. Van szerencsém ez utasítás másolatát megküldeni, ha tán még jelen küldeményem előtt, nem került volna lordságod kezeibe. Vagyok, stb. BLOOMFIELD, U. I. — Nesselrode gróf, Brunnow báróhoz intézett közlönyének másolatait, ő felsége párisi és konstantinápolyi képviselőinek szinte megküldöm. Csatolvány a XVL-IV számhoz. Nesselrode gróf, Brunnow bárónak. (Az eredeti franczia). Sz. Pétervár, oct. 1849. Volt szerencsém tudatni excellentiáddal, hogy miután azultán Fuad Effendi által egyenesen a császárhoz fordult, ő felsége tekintetbe vévén azon nehézségeket , melyekbe az ottomán kormány bonyolódhatnék, elhatározá , hogy a kainardji szerződés szigorú érzeményezésétől egyelőre elálland, s elégli, ha a porta kiüzendi azon lengyeleket, kik alattvalói a császárnak, s kik nem szünendnek meg a török birodalomban visszaélni a vendégszeretettel, s zavarni a két császárság csendes viszonyait. E határozat már közöltetett Fuad Effendivel, ki abbeli reményét fejezé ki, hogy Konstantinápolyban elfogadást nyerend ; midőn lord Bloomfield közbejött, s fölolvasá kormányának közlönyét, melynek másolatát ide csatolom. Tartalmából látni fogja báró úr, hogy a császár oly útat választott, mely szétoszlatandja az angol kormány önkénytes aggodalmait. Ennélfogva mellőzöm ez irat okainak további tárgyalását annál is inkább , mert van közöttök néhány, melyekkel egyet nem érthetünk az angol kabinettel. Midőn lord Palmerston a művelt világ menekvési jogaira hivatkozik, úgy látszik, nagyon is tág értelemben vette azt, mit emberiség ügyének nevez, azon egyének irányában, kik megsértik törvényeit azon országoknak, melyeket zavarral, vérrel és romokkal boritanak el. Hasonlókép, midőn lord Palmerston magát Ausztriát emlité, melyeknek elég biztosság fog adatni, ha a menekültek beleztetnek , feledé Oroszországot, melynek, épen úgy mint Ausztriának, érdekében fekszik, szomszédságából távolítani e veszélyes öszszeesküvőket. Azonban, mint már említem, haszon nélküli volna e tárgy további fejtegetése, most, midőn az ügy befejezéséhez közel áll. A császár egyelőre szabad akaratából elintézé azon nehézségeket, melyekre az angol kormány jó szolgálatát ajánlá. Azon pillanat óta, melyben azultán, minden külbeavatkozás s egyenes visszautasítás nélkül egyenesen ő felségének az én fenséges uramnak nagylelkűségéhez folyamodott, nem maradt egyéb hátra, mint saját barátságos érzelmeit követni a porta irányában, így állván a dolog, s az ügy, már már el lévén az illető felek közt intézve , minden egyéb hatalmasságnak működése tárgynélküli, s csak az van még hátra, hogy figyelmeztessük az angol kormányt, miszerint ily komoly körülményekben, nem Oroszország az utolsó, mely tiszteli az ottomán császárság épségét és függetlenségét. Ön szíveskedendik ezeket közölni lord Palmerstonnal, s fölolvasni jelen közlönyünket és másolatát kézbesíteni. Vagyok, stb. NESSELRODE. Folytatjuk. London , április 24. XLIII. Mióta a parliament házban ünnep van, s a tisztelt tagok, húsvéti báránysültet esznek és piros tojással játszanak, azóta sokkal többet foglalkoznak lapjaink külpolitikával, s főleg a mi kedves magyar hazánkkal. Nem képzelik önök, mennyire jólesik az angol magyarnak, hallani feledhetlen hazájáról, főleg midőn látja, hogy Anglia mindinkább megismeri azon népet, melynek nemzeti élete felett, — egy évezred viharzott el! — „Ausztria, nem állhat meg útfélen, neki haladni, bele kell lépni összes tartományaival a német Babélba.“ Így ir lapjaink egyike, és Angliának egyesülve Francziaországgal , nemcsak tiltakozni, hanem ellene kell szegülni a bekebelezésnek ; — de hát végre még is csak kell valakinek engedni, egyiknek, másiknak csak vissza kell lépni ? Igen, igen, folytatja néhány helyes észrevétel után, szerző, s épen ez az, mi „nagy idők“ jóslatára kénytet bennünket. — Egy másik lap, Metternich herczeg visszatérte felett értekezik, s ezt Ausztriában épen oly következetes, mint fontos eseménynek tartja, melyből azt kellene következtetni, hogy a forradalmi idők lejártak, s hogy a birodalom ott áll, hol 1847- ben ; az elsőt, önámitásnak, a másodikat lehetlennek mondja. — Értekező megemlékszik, s pedig szép szavakban édes mindnyájunkról is, s azzal fejezi be: nagy időket élünk! Egy harmadik lap, kizárólag magyar hazánkról szól; említi, hogy a puszták királynéjában dohánymagot égettek meg, s ezt fontos eredménynek tartja oly nép között, melynél a dohányzás életszükség; meglepő avatottsággal szól a magyarországi dohánytermesztés és szőlőmivelés elhanyagolásáról, s oly szépen és fajunk iránt oly őszinte rokonszenvvel fejezi be értekezését, hogy szinte megindult belé fájó szívem. — Egy negyedik, sőt mondhatom, lapjaink általában igen sokat imák Törökország újonan fölmerült viszonyairól és a letartóztatott magyar menekültekről; hiszik és várják szabadonbocsáttatásukat; csodálják, hogy a magas porta eddig is tűrte a költséges belezést, s hogy Anglia közönyösen nézte azon birodalomnak alárendeltségét, melynek becsületét és függetlenségét anynyira és oly őszintén óhajtja. Meglátjuk, mit hozand a jövő ? Két vagy három nap múlva gőzös váratik Konstantinápolyból, mely határozott tudósítást, — igent—vagy—nemet—hozand. — Addig is, szabadjon a török függetlenségre, melyet a diplomaták oly őszintén (?) óhajtanak, azt megjegyeznem, hogy Törökország csak azért független, mert több az osztályos atyafi, mint Lengyelország földarabolásánál, s mert még egy diplomata sem találta ki a föld vagyis inkább kioszthatási kulcsot. — Kelet — Európában a török birodalom élete oly fontos kérdés , mint nyugaton a democratia kérdése. Majd elválik, mit hozand a jövő ? hiszen nagy idők előestéjén állunk! — Idő óta a magyar és német lapok sokat írnak a londoni menekültekről, kiűzetést, belezést emlegetnek .-------s azokat, kiknek fő gondjuk fedezni az élet szükségeit, legújabban arról is vádolják, mintha sötét boszút forralnának a kegyes királyné és fenséges férje ellen! —Irigyék el önök, a menekültek sokkal tovább látnak, mint sokan hiszik ; — jobbak, mint sokan akarnák! s épen úgy tudják, mint az angol nép, hogy a királyné Angliában nem egyéb, mint „gracious Queen“ s hogy Albert herczeg jó ember, s nem egyéb, mint megalapítója az új dynastiának, apja a fejdelmi csemetéknek. — Lyndhurst és Wortley urak interpellátiói rég feledvék. Egyébiránt, hogy Londonban nem igen félnek a menekültektől, tanúsítja az, hogy közölünk igen sokan, több hazánkfia is, alkalmazást nyertek a nagy műkiállításnál, hol mint rendezők és tolmácsok foglalkoznak azon egyetlen föltétel alatt, hogy bajuszaikat levegyék! Néhány nap előtt egy hazámfia visszatért Amerisék és azon despotismus álljon helyre, mely ellen a szövetség történt. Némelyek kérkedésnek tartják azon állítást, mely szerint a spanyol királyné Angliának köszönheti trónját. Ez tán kérkedésnek látszik, de azért nem kevésbbé igaz. Spanyolországban nem két párt állott egymás ellen, egyfelől láttuk a nép nagy többségét Isabellával és az alkotmánnyal, a másik oldalon csak egy kis idegen befolyástól támogatott párttöredék állott. Azt hányták szememre, hogy Grey a non-interventiót monda ki, de az Belgiumra vonatkozott, midőn általános hiedelem volt, miszerint a többi hatalmasságok és Anglia fegyverrel fognak interveniálni, hogy a belga népet, a német alföld királya hatalma alá hozzák. Sőt annyira távol volt a Grey-féle kormány a nem interventio elveitől , hogy nemsoká egyesült a többi udvarokkal e két ország közti viszonyok tisztábahozására. Úgy hiszem, hogy a szóban levő sürgönyöm semmiben sem ellenkezik a kormány elvével. A tisztelt baronet azt mondá , mikép én kinevettem és lesújtottam a spanyol kormányt, mások pedig a sürgönyt nem elég erélyesnek vélik, és azt hibáztatják, hogy én oly kevéssé sértve érzem magam; mások pedig engem nagyon is indulatosnak tartanak , én azon tisztelt uraknak különböző vélemények megvitatását magukra hagyom. Én ezen esetet nem olyannak tartom, melyben az angol kormány sértve találja magát. Eddigelé még folynak a levelezések; mi foly, azt úgy hiszem, maga a ház sem fogja kívánni, hogy megmondjam. A dolog velejére pedig azt jegyzem meg, mikép oly országban, mint Spanyolország, hol annyi változások történnek, lehetetlen, hogy az idegen udvarok követjei érintkezésbe ne jöjenek a különböző színezetű pártokkal (Bulwer nevezetesen azzal vádoltatott, hogy a lázító párttal értekezett.) Oly országban, hol 1832—1847-ig 30 státustanács-elnök és 38 külügyminiszter volt, oly országban mondom, nagyon bajos volna távoltartani magát azon egyénektől, kik egypár hónappal azelőtt hivatalban voltak, és nagyon kábel Londonba. Megjárta az egyesült státusok csaknem minden tartományait, volt az aranyforrásnál is Californiában ,és odahagyta az újvilágot, és elmondá, hogy ott sem arany minden, mi fénylik. Ki élni akar Amerikában, dolgoznia kell, s tán jobban, mint bárhol a világon. Éjszakamerikában arany szabadságot élvez minden polgár ; de az aranyat keresni kell, az aranyért fáradni, izzadni kell. Föld van elég, milliók, népek telepedhetnének meg a szabad és jó földön , de a földet szántani kell, s pedig magának a birtokosnak! — A telepedő foglalhat tetszése szerint, de gazdászati szempontból végre is csak azt mondhatja sajáténak, minek barázdáit ő vonta, kalászait ő aratá, s áldásait ő gyújtói . Lukács Sándor, odahagyta 15,000 holdnyi birtokát, s vagy 150 mértföldnyire tíj-Budától, Rombauerrel szövetkezvén, hajókázható folyó közelében, 160 holdat foglalt el, s több hasznot remél, mint előbbi roppant foglalásaiból. Világosvár , april 24. Hála Istennek ! — csakhogy fel nem támadtak ! csak hogy fészkükből ki nem mozdultak !! csakhogy mindnyájunkat elevenen fel nem faltak !!! — s kérdeni fogja ön, kik? — bizony furcsa kérdés !; — hiszen tudnia kellene önnek azt, hogy mi sem a török, sem a tatártól, hanem egyedül a móczoktól rettegünk, kikről meg vala jövendölve, hogy e hó 22-én, azaz tegnapelőtt fel fognak kelni, tulajdonképen lázadni, — s valamennyi kaputrokos úri embert minden nemzetiség iránti különbség nélkül legyilkolni , vagyis mint a hir szárnyai csacsogák, megnyűzni!!! Nagypéntek, s nagyszombaton bezzeg volt búcsújárat ! — de nem a kálváriától, hanem csendes lakhelyeiktől vettek sokan búcsút, s biztositni akarván családjukat, a falukból, s kisebb vidéki városokból beköltözének Arad városába, hol a hir szerint kirohanandó móczok ellen magokat biztosítva lenni vélték. — Kik pedig falusi lakhelyeiken maradónak, a húsvéti ünnepeket a legnagyobb félelem s rettegés között tölték el. Ha fürkésszük, kitől eredt légyen e vak hir, e mendemonda ? nem találunk egyebet, mint azt, hogy egypár butyini szájhős — kik egész értékben a jó tetteket a szájaskodásban vélték rejteni — a legközelebb múlt aradi vásár alkalmával Aradra bejövén, az itteni kávéházakban teletorokkal kezdek hirdetni, mennyire nyughatatlan az erdélyi nép, s hogy menynyire hajlandó a kitörésre, s végre, hogy némelyek rebesgetése szerint a kitörés napja már meg is volna ápril 22-kére határozva!! E hir később általános hiedelemmé vált, s azonnal mentek hivatalos jelentések a katonai parancsnoksághoz is, honnan katonai segély kéretett. — Az aradi várparancsnok úr, nem mintha a piaczi mendemondáknak hitelt adott volna, hanem hogy egyedül a remegő s könnyen hivőket megnyugtassa, Butyin városába egy osztály gyalogságot rendelt ki a húsvéti ünnepekre, melyek a legnagyobb csendességben telvén el, most már sokan nevetnek, sokan boszankodnak a történteken. Egyébiránt, mint ilyen alkalommal történni szokott , sokan tudákosságot akarván mutatni, maguk magukról koholtak híreket, melyekkel a közönséget még jobban ijesztgették. — így például a Pankota mezővárosi sváb biró, Véber Ignácz városabelieinek azt hirdette, „hogy a világosvári s más szomszéd román lakosokat a húsvét másod-s harmadnapjára kitűzött fellázadástól többé visszatartani nem lehet,“s hogy e mondásának annál nagyobb hitelt szerezzen , hozzátéve, miszerint ő ezt egyenesen a világosi bírótól halla. A pankotai bírónak emez állítása következtében többen elmentek Pankotáról, a sváb atyafiak lovaitermészetes, hogyha barátságos lábon áll a tevékenységben levő külügyminiszteren kívül, a többi 37 külügyminiszterrel is, vagy a 29 tanácselnökkel (nagy nevetés). Megvallom, tekintve a viták szellemére és a lényeges pontok feletti véleménykülönbségre , bátran bízom a dolgot a házra. Ha valami felelőség személyemet illeti, akkor kész vagyok azt magamra venni, ami kötelességem és akaratom. Mint láttam, mindnyájan beleegyeznek abba, hogy Bulwert nem éri semmi gáncs, és így nekem is van igazam, ha eljárását helyeslem, azért még egyszer ismétlem, hogyha valami gáncsolás fenforog, ha valami hiba elkövettetett, akkor a ház engem sújtson ítéletével.“ Bankos indítványa rövid perczekig élt. Palmerstonnak általában véve könnyű játéka van a ház irányában. Ő igen ritkán beszél, és akkor is könnyeden és elbizakodva. Nem egyszer történik, hogy midőn valaki köztudomású dologban interpellálja , ő azt feleli, hogy a kormány eddigelé még semmit sem tud róla, ha pedig bizonyos okiratok bemutatása kívántatik, rendesen azzal áll elő , hogy roppant időbe kerülne az egészet átnézni, és hogy a folyamatban levő alkudozásokat megakadályoztatná. Megemlítendő, mikép a bérned gentlemaneknek a szárazföldi dolgokról, szűk és hibás ismerete nagy mértékben könnyíti meg akármilyen külügyminiszterek állását. Urquart nevezetesen interpellálta a kormányt 1848. május közepén, hogy megmondja, micsoda politikát akar követni éjszaki Európa irányában , vádolván Palmerstont, hogy a muszkának annyi befolyást enged , és őt fölszólítván a Slezvig- Holsteint illető okiratok bemutatására. Arra a nemes lord azt felelé : mikép egyáltalában nincs akaratja szónoknak fixa időait megczáfolni; az említett okiratokat pedig egyáltalában nem akarja bemutatni! Ezzel vége jön az egész vitának. Sz. Pétervár, oct. 24. 1849. My Lord! Nesselrode gróf közlé velem azon utasitást, melyet e napokban küldött Brunnow bárónak feleletül mentális politikát hoztak be , a rabszolgai kereskedés eltörlése által, a nemes lord majdnem meghasonlott minden külhatalmassággokkal. Ő rá akarta erőszakolni az angol alkotmányt minden országra, neki kedves eszméje volt a Francziaországgali szövetség, de hogy lehet neki befolyása Európában, midőn saját kollegái ellene voltak, midőn 1846-ban megint hivatalba lépett ? Bulwernek kiutasíttatása , eredménye a nemes lord liberalismusának. Első kötelességünk tehát az, hogy kinyilatkoztassuk, miszerint sohasem fogjuk elnézni a felségünkön, és országunkon elkövetett szégyent.“ Peel: „Nekem nincs kifogásom a nemes lord tanácsa ellen, ez helyén volt, csak a modor, melyben a tanács adatott, nézetem szerint helytelen. Az indítványra nézve pedig azt mondom, hogy nem volna okos, a ház részéről, azt följegyeztetni, hogy honunk megalázott állapotban van.“ Palmerston : „Arra nézve, kicsoda felelős Buhver eljárásáról, minden vonakodás nélkül kimondom, hogy csupán, én magam egyedül, ki a külügy élén állok. Bulwert semmiféle gyanú nem éri, ő legjobb belátása szerint cselekedett és discretióval. De meg kell említenem, miszerint a mártius 46-ról szóló sürgöny nem arra volt szánva, hogy írásban bemutassák a madridi udvarnak. Aki elolvassa ezt, könnyen átlátandja. Alakja és a röviden kifejezett eszmék állításomat bebizonyítják. Akármilyen Gibbonismusnak lássék is, én biztosíthatom a házat, hogy ha directe egy kormányhoz lett volna intézve, akkor más modorú lett volna. Úgy hiszem, nem kell magamat igazolnom ezen sürgöny elküldése miatt. Akik az irományokat elolvasták, tudni fogják, miszerint, ezen sürgöny elküldetését megelőző napokban Bulwer arról értesített, mikop a spanyol kormány eljárása nagy ellenzésre talált a parliamentben, ennek következtében pedig a parliament el fog mellőztetni, mely esetben az ország minden részeiben lázadás támadhat és különösen ott, hol a carlista párt befolyással bír. Európa állása és a spanyol kormánynak efféle politikája, úgy hiszem elegendőképen igazolja, a Bulwernek adott utasítást, mely szerint az odavaló kormányt a fenyegető veszélyekre figyelmeztesse, egyszersmind mutatván a módot, mely által elháríthatók. Nem is képzeltem, hogy a spanyol udvar ezt sértésnek veendi, sőt Sotomayor maga kezdett Bulwerrel a spanyol beldolgokról beszélni, úgyszólván véleményét kérvén. Ami pedig a csillagokat illeti, melyek annyi figyelmet gerjesztenek a házban, azt mondom, mikép azok Spanyolország és egy-ik hatalmasság közti viszonyokat illetik, nem pedig Angliáét. Mert ez a kérdés : vájjon Bulwer nem hibás-e, midőn a bizalmas sürgönyt az udvarral közölte. ? Én részemről helyeslem eljárását. Ő kimerítette személyes befolyását és látta, hogy mind hiába, és így igen természetes, hogy súlyt akarván adni véleményének, kénytelenen megmutatni, miszerint az nem csupán agyában származott, hanem az angol kormány nézete. Ezen iratnak nem az volt a czélja, hogy haragot gerjeszszen, az nem adatott át azon formában, melyben diplomatiai dokumentumok közöltetnek, ez úgy adatott át, mint barátságos irat. Mi pedig azt illeti, vájjon van-e nekünk jogunk baráti tanácsot adni, arra azt mondom, elnézve is azon szolgálatokat, melyeket Spanyolország iránt mutattunk, csupán a négyes szövetség által is igazoltatik. Ezen szövetség kéretett a spanyol követ által, ki Angliába a végett jött, hogy közremunkálásra fölszólítsa. Némelyek azt mondják, hogy azért adtunk akkor segélyt a királynénak, mivel igényeit legigazságosabbnak tartották, az utóbbi kétségen kívül igaz, de tudni kell, miszerint a királyné igényei azonosítva voltak a spanyol nemzet szabadsága és függetlenségével, és hogy a nép többsége is mellette harczolt, mert zászlaján, nem Izabella, hanem az alkotmány volt fölírva. E szerint úgy hiszem , hogy nagyon furcsa volna, hogy ha mi, kik az alkotmány föntartása végett interveniáltunk , csendesen néznénk a spanyol kormány azon eljárását, mely szerint az alkotmány lerombolta.-Folytatjuk.