Pesti Napló, 1851. május (2. évfolyam, 344-369. szám)

1851-05-01 / 344. szám

semmi különbség a keresztyének és azok közt, kik mahomet vallásra tértek. Ruhaneműk, melyek nagy mértékben szükségeltettek, szinte küldettek. Az olaszok Gallipolisba rendeltettek, honnét illető hazájokba fognak küldetni. Azon magyarok, kik inkább óhajtnának hazájokba visszatérni, az osztrák hatóságok beleegyeztével el fognak bocsáttatni, ha ez utóbbiak amnesztiát bizto­sítanak részükre. Úgy mondják , hogy Bécsből már itten van egy magasállású tiszt, ki ezen egyénekre vonatkozó utasításokat hozand. Vagyok, stb. STRATFORD CANNING, Lt. Viscount Ponsonby, viscount Palmerstonnah. (Megérkezett oct. 29.) Bécs , oct. 21. 1849. My Lord! Mai postával küldött közlönyömben, csak érintém lényegét azon feleletnek, melyet az orosz császár, az ottomán miniszternek Fuad Effendinek adott; jelen­leg már világosabban szólhatok. Ő császári felsége kijelenté, hogy elégüléssel vette­­azon hivatkozást, melyet a­zultán, barátságára és nagylelkűségére tett, de méltósága nem engedi, hogy Anglia és Franczia­­ország fenyegetései elöl visszalépjen. A fenyegetésekre nézve, ugyanazon érzelmek lel­kesítik az osztrák minisztert is. Lordságod bizonyos lehet, hogy ők nem igen kíváncsian fogják keresni a fenyegetés valódiságát, s nem fogják szükség nél­kül kutatni a brit flotta megjelenésének okait a kö­zéptengeren. Én hiszem, hogy a magas porta föl fog szólíttatni, oly intézkedések létesitésére, melyek akadályozandják a menekültek minden megtámadását Ausztria irá­nyában. Vagyok, stb. PONSONBY. LII. Viscount Palmerston, viscount Ponsonbynah. Kiiliigy , nov. 2. 1849. My Lord! Excellentiad, mult hó 21. szélé közlönyében azon érzelmekről tesz említést, melyeket Anglia és Fran­­cziaország fenyegetése előidézett az osztrák minisz­terben ; erre azon megjegyzésem van, hogy ő felsége hajóhadának megjelenése a középtengeren , Ausztria részéről nem tekintethetik fenyegetésnek; más volna, ha tengeri hadunk Velencze vagy Trieszt előtt jelen­nék meg. Vagyok, stb.­­ PALMERSTON. Lili. Lord Bloomfield, viscount Palmerstonnak. (Megérkezett nov. 2.) Sz. Pétervár, oct. 22. 1849. A franczia miniszter épen most közlé velem kor­mányának f. hó 12. kelt utasítását, melyben meg­­hagyat­ik, hogy tudassa az orosz kormánynyal, mi­szerint a köztársasági kormány hiszi, hogy az orosz és török kormány közti viszályok, kielégítőleg fognak elintéztetni. Azóta, hogy e sorokat iráni, ismét találkoztam a franczia miniszterrel, ki tudatá velem , hogy újonan közlekedett Nesselrode gróffal. Lamoriciére tábornok azt mondá, hogy Nesselrode gróf, keresztül az egész közlekedésen, igen mérsé­kelten és kiengesztelőleg nyilatkozott. Vagyok, stb. BLOOMFIELD. LIV. Lord Bloomfield, viscount Palmerstonnak. (Megérkezett, nov. 3.) azon közlönyre, melyet lordságod fe­hé­v. intézett hozzám azon viszályok miatt, melyek Oroszország és Törökország között keletkeztek azon követelés kö­vetkeztében , mely a lengyel menekültek kiadatását kívánja. Van szerencsém ez utasítás másolatát meg­küldeni, ha tán még jelen küldeményem előtt, nem került volna lordságod kezeibe. Vagyok, stb. BLOOMFIELD, U. I. — Nesselrode gróf, Brunnow báróhoz inté­zett közlönyének másolatait, ő felsége párisi és kon­stantinápolyi képviselőinek szinte megküldöm. Csatolvány a XVL-IV számhoz. Nesselrode gróf, Brunnow bárónak. (Az eredeti franczia). Sz. Pétervár, oct. 1849. Volt szerencsém tudatni excellentiáddal, hogy mi­után a­zultán Fuad Effendi által egyenesen a császár­hoz fordult, ő felsége tekintetbe vévén azon nehéz­ségeket , melyekbe az ottomán kormány bonyolódhat­nék, elhatározá , hogy a kainardji szerződés szigorú érzeményezésétől egyelőre elálland, s elégli, ha a porta kiüzendi azon lengyeleket, kik alattvalói a császárnak, s kik nem szünendnek meg a török bi­rodalomban visszaélni a vendégszeretettel, s zavarni a két császárság csendes viszonyait. E határozat már közöltetett Fuad Effendivel, ki abbeli reményét fejezé ki, hogy Konstantinápolyban elfogadást nyerend ; midőn lord Bloomfield közbejött, s fölolvasá kormányának közlönyét, melynek máso­­­latát ide csatolom. Tartalmából látni fogja báró úr, hogy a császár oly útat választott, mely szétoszlatandja az angol kormány önkénytes aggodalmait. Ennélfogva mellőzöm ez irat okainak további tár­gyalását annál is inkább , mert van közöttök néhány, melyekkel egyet nem érthetünk az angol kabinettel. Midőn lord Palmerston a művelt világ menekvési jogaira hivatkozik, úgy látszik, nagyon is tág érte­lemben vette azt, mit emberiség ügyének nevez, azon egyének irányában, kik megsértik törvényeit azon országoknak, melyeket zavarral, vérrel és romokkal boritanak el. H­asonlókép, midőn lord Palmerston magát Ausz­triát emlité, melyeknek elég biztosság fog adatni, ha a menekültek beleztetnek , feledé Oroszországot, melynek, épen úgy mint Ausztriának, érdekében fekszik, szomszédságából távolítani e veszélyes ösz­­szeesküvőket. Azonban, mint már említem, haszon nélküli volna e tárgy további fejtegetése, most, midőn az ügy be­fejezéséhez közel áll. A császár egyelőre szabad akaratából elintézé azon nehézségeket, melyekre az angol kormány jó szolgá­latát ajánlá. Azon pillanat óta, melyben a­zultán, minden külbeavatkozás s egyenes visszautasítás nél­kül egyenesen ő felségének az én fenséges uramnak nagylelkűségéhez folyamodott, nem maradt egyéb hátra, mint saját barátságos érzelmeit követni a porta irányában, így állván a dolog, s az ügy, már már el lévén az illető felek közt intézve , minden egyéb hatalmas­ságnak működése tárgynélküli, s csak az van még hátra, hogy figyelmeztessük az angol kormányt, mi­szerint ily komoly körülményekben, nem Oroszország az utolsó, mely tiszteli az ottomán császárság épsé­gét és függetlenségét. Ön szíveskedendik ezeket közölni lord Palmer­­stonnal, s fölolvasni jelen közlönyünket és másolatát kézbesíteni. Vagyok, stb. NESSELRODE. Folytatju­k. London , április 24. XLIII. Mióta a parliament­ házban ünnep van, s a tisz­telt tagok, húsvéti báránysültet esznek és piros tojás­sal játszanak, azóta sokkal többet foglalkoznak lap­jaink külpolitikával, s főleg a mi kedves magyar ha­zánkkal. Nem képzelik önök, mennyire jólesik az angol magyarnak, hallani feledhetlen hazájáról, fő­leg midőn látja, hogy Anglia mindinkább megismeri azon népet, melynek nemzeti élete felett, — egy év­ezred viharzott el! — „Ausztria, nem állhat meg út­félen, neki haladni, bele kell lépni összes tartomá­nyaival a német Babélba.“ Így ir lapjaink egyike, és Angliának egyesülve Francziaországgal , nemcsak tiltakozni, hanem ellene kell szegülni a bekebelezés­nek ; — de hát végre még is csak kell valakinek en­gedni, egyiknek, másiknak csak vissza kell lépni ? Igen, igen, folytatja néhány helyes észrevétel után, szerző, s épen ez az, mi „nagy idők“ jóslatára kény­­tet bennünket. — Egy másik lap, Metternich her­­czeg visszatérte felett értekezik, s ezt Ausztriában épen oly következetes, mint fontos eseménynek tartja, melyből azt kellene következtetni, hogy a forradalmi idők lejártak, s hogy a birodalom ott áll, hol 1847- ben ; az elsőt, önámitásnak, a másodikat lehetlennek mondja. — Értekező megemlékszik, s pedig szép szavakban édes mindnyájunkról is, s azzal fejezi be: nagy időket élünk! Egy harmadik lap, kizárólag magyar hazánkról szól; említi, hogy a puszták ki­rálynéjában dohánymagot égettek meg, s ezt fontos eredménynek tartja oly nép között, melynél a do­hányzás életszükség; meglepő avatottsággal szól a magyarországi dohánytermesztés és szőlőmivelés el­hanyagolásáról, s oly szépen és fajunk iránt oly őszinte rokonszenvvel fejezi be értekezését, hogy szinte megindult belé fájó szívem. — Egy negyedik, sőt mondhatom, lapjaink általában igen sokat imák Törökország újonan fölmerült viszonyairól és a le­­tartóztatott magyar menekültekről; hiszik és várják szabadonbocsáttatásukat; csodálják, hogy a magas porta eddig is tűrte a költséges belezést, s hogy An­glia közönyösen nézte azon birodalomnak aláren­deltségét, melynek becsületét és függetlenségét any­­nyira és oly őszintén óhajtja. Meglátjuk, mit hozand a jövő ? Két vagy három nap múlva gőzös váratik Konstantinápolyból, mely határozott tudósítást, — igent—vagy—nemet—hozand. — Addig is, szabad­jon a török függetlenségre, melyet a diplomaták oly őszintén (?) óhajtanak, azt megjegyeznem, hogy Törökország csak azért független, mert több az osztályos atyafi, mint Lengyelország földarabolásá­nál, s mert még egy diplomata sem találta ki a föl­­d vagy­is inkább kioszthatási kulcsot. — Kelet — Európában a török birodalom élete oly fontos kér­dés , mint nyugaton a democratia kérdése. Majd elválik, mit hozand a jövő ? hiszen nagy idők elő­estéjén állunk! — Idő óta a magyar és német lapok sokat írnak a londoni menekültekről, kiűzetést, belezést emleget­nek .-------s azokat, kiknek fő gondjuk fedezni az élet szükségeit, legújabban arról is vádolják, mintha sötét boszút forralnának a kegyes királyné és fensé­ges férje ellen! —Irigyék el önök, a menekültek sok­kal tovább látnak, mint sokan hiszik ; — jobbak, mint sokan akarnák! s épen úgy tudják, mint az angol nép, hogy a királyné Angliában nem egyéb, mint „graci­ous Queen“ s hogy Albert herczeg jó ember, s nem egyéb, mint megalapítója az új dynastiának, apja a fejdelmi csemetéknek. — Lyndhurst és Wortley urak interpellátiói rég feledvék. Egyébiránt, hogy London­ban nem igen félnek a menekültektől, tanúsítja az, hogy közölünk igen sokan, több hazánkfia is, alkal­mazást nyertek a nagy műkiállításnál, hol mint ren­dezők és tolmácsok foglalkoznak azon egyetlen föl­tétel alatt,­­ hogy bajuszaikat levegyék! Néhány nap előtt egy hazámfia visszatért Ameri­sék és azon despotismus álljon helyre, mely ellen a szövetség történt. Némelyek kérkedésnek tartják azon állítást, mely szerint a spanyol királyné Angliá­nak köszönheti trónját. Ez tán kérkedésnek látszik, de azért nem kevésbbé igaz. Spanyolországban nem két párt állott egymás ellen, egy­felől láttuk a nép nagy többségét Isabellával és az alkotmánnyal, a másik oldalon csak egy kis idegen befolyástól támo­gatott párttöredék állott. Azt hányták szememre, hogy Grey a non-interventiót monda ki, de az Bel­giumra vonatkozott, midőn általános hiedelem volt, miszerint a többi hatalmasságok és Anglia fegyver­rel fognak interveniálni, hogy a belga népet, a né­met alföld királya hatalma alá hozzák. Sőt annyira távol volt a Grey-féle kormány a nem interventio el­veitől , hogy nemsoká egyesült a többi udvarokkal e két ország közti viszonyok tisztábahozására. Úgy hiszem, hogy a szóban levő sürgönyöm semmiben sem ellenkezik a kormány elvével. A tisztelt baronet azt mondá , mikép én kinevettem és lesújtottam a spa­nyol kormányt, mások pedig a sürgönyt nem elég erélyesnek vélik, és azt hibáztatják, hogy én oly ke­véssé sértve érzem magam; mások pedig engem na­gyon is indulatosnak tartanak , én azon tisztelt urak­nak kü­lönböző vélemények megvitatását magukra hagyom. Én ezen esetet nem olyannak tartom, mely­ben az angol kormány sértve találja magát. Eddigelé még folynak a levelezések; mi foly, azt úgy hiszem, maga a ház sem fogja kívánni, hogy megmondjam. A dolog velejére pedig azt jegyzem meg, mikép oly országban, mint Spanyolország, hol annyi változá­sok történnek, lehetetlen, hogy az idegen udvarok követjei érintkezésbe ne jöjenek a különböző színe­zetű pártokkal (Bulwer nevezetesen azzal vádoltatott, hogy a lázító párttal értekezett.) Oly országban, hol 1832—1847-ig 30 státustanács-elnök és 38 külügy­miniszter volt, oly országban mondom, nagyon bajos volna távoltartani magát azon egyénektől, kik egy­­pár hónappal azelőtt hivatalban voltak, és nagyon kábel Londonba. Megjárta az egyesült státusok csaknem minden tartományait, volt az aranyforrás­nál is Californiában ,és odahagyta az újvilágot, és elmondá, hogy ott sem arany minden, mi fénylik. Ki élni akar Amerikában, dolgoznia kell, s tán job­ban, mint bárhol a világon. Éjszakamerikában arany szabadságot élvez minden polgár ; de az aranyat keresni kell, az aranyért fáradni, izzadni kell. Föld van elég, milliók, népek telepedhetnének meg a sza­bad és jó földön , de a földet szántani kell, s pedig magának a birtokosnak! — A telepedő foglalhat tet­szése szerint, de gazdászati szempontból végre is csak azt mondhatja sajáténak, minek barázdáit ő vonta, kalászait ő aratá, s áldásait ő gyújtói . Lu­kács Sándor, odahagyta 15,000 holdnyi birtokát, s vagy 150 mértföldnyire tíj-Budától, Rombauerrel szövetkezvén, hajókázható folyó közelében, 160 holdat foglalt el, s több hasznot remél, mint előbbi roppant foglalásaiból. Világosvár , april 24. Hála Istennek ! — csakhogy fel nem támadtak ! csak hogy fészkükből ki nem mozdultak !! csakhogy mindnyájunkat elevenen fel nem faltak !!! — s kér­deni fogja ön, kik? — bizony furcsa kérdés !; — hiszen tudnia kellene önnek azt, hogy mi sem a tö­rök­, sem a tatártól, hanem egyedül a móczoktól rettegünk, kikről meg vala jövendölve, hogy e hó 22-én, azaz tegnapelőtt fel fognak kelni, tulajdon­­képen lázadni, — s valamennyi kaputrokos úri em­bert minden nemzetiség iránti különbség nélkül le­gyilkolni , vagyis mint a hir szárnyai csacsogák, megnyűzni!!! Nagypéntek, s nagyszombaton bezzeg volt búcsú­­járat ! — de nem a kálváriától, hanem csendes lak­helyeiktől vettek sokan búcsút, s biztositni akarván családjukat, a falukból, s kisebb vidéki városokból beköltözének Arad városába, hol a hir szerint kiro­hanandó móczok ellen magokat biztosítva lenni vél­ték. — Kik pedig falusi lakhelyeiken maradónak, a húsvéti ünnepeket a legnagyobb félelem s rettegés között tölték el. Ha fürkésszük, kitől eredt légyen e vak hir, e mendemonda ? nem találunk egyebet, mint azt, hogy egypár butyini szájhős — kik egész értékben a jó tetteket a szájaskodásban vélték rejteni — a legkö­zelebb múlt aradi vásár alkalmával Aradra bejövén, az itteni kávéházakban teletorokkal kezdek hirdetni, mennyire nyughatatlan az erdélyi nép, s hogy meny­nyire hajlandó a kitörésre, s végre, hogy némelyek rebesgetése szerint a kitörés napja már meg is volna ápril 22-kére határozva!! E hir később általános hiedelemmé vált, s azonnal mentek hivatalos jelentések a katonai pa­rancsnoksághoz is, honnan katonai segély kéretett. — Az aradi várparancsnok úr, nem mintha a piaczi mendemondáknak hitelt adott volna, hanem hogy egyedül a remegő s könnyen hivőket megnyugtassa, Butyin városába egy osztály gyalogságot rendelt ki a húsvéti ünnepekre, melyek a legnagyobb csendes­ségben telvén el, most már sokan nevetnek, sokan boszankodnak a történteken. Egyébiránt, mint ilyen alkalommal történni szo­kott , sokan tudákosságot akarván mutatni, maguk magukról koholtak híreket, melyekkel a közönséget még jobban ijesztgették. — így például a Pankota mezővárosi sváb biró, Véber Ignácz városabelieinek azt hirdette, „hogy a világosvári s más szomszéd román lakosokat a húsvét másod-­s harmadnapjára kitűzött fellázadástól többé visszatartani nem lehet,“­s hogy e mondásának annál nagyobb hitelt szerez­zen , hozzátéve, miszerint ő ezt egyenesen a vilá­gosi bírótól halla. A pankotai bírónak emez állítása következtében többen elmentek Pankotáról, a sváb atyafiak lovai­természetes, hogyha barátságos lábon áll a tevé­kenységben levő külügyminiszteren kívül, a többi 37 külügyminiszterrel is, vagy a 29 tanácselnökkel (nagy nevetés). Megvallom, tekintve a viták szelle­mére és a lényeges pontok feletti véleménykülönb­ségre , bátran bízom a dolgot a házra. Ha valami fe­lelőség személyemet illeti, akkor kész vagyok azt magamra venni, a­mi kötelességem és akaratom. Mint láttam, mindnyájan beleegyeznek abba, hogy Bulwert nem éri semmi gáncs, és így nekem is van igazam, ha eljárását helyeslem, azért még egyszer ismétlem, hogyha valami gáncsolás fenforog, ha va­lami hiba elkövettetett, akkor a ház engem sújtson ítéletével.“ Bankos indítványa rövid perczekig élt. Palmerstonnak általában véve könnyű játéka van a ház irányában. Ő igen ritkán beszél, és akkor is könnyeden és elbizakodva. Nem egyszer történik, hogy midőn valaki köztudomású dologban interpel­lálja , ő azt feleli, hogy a kormány eddigelé még semmit sem tud róla, ha pedig bizonyos okiratok be­mutatása kívántatik, rendesen azzal áll elő , hogy roppant időbe kerülne az egészet átnézni, és hogy a folyamatban levő alkudozásokat megakadályoztatná. Megemlítendő, mikép a b­érned gentlemaneknek a szárazföldi dolgokról, szűk és hibás ismerete nagy mértékben könnyíti meg akármilyen külügyminisz­terek állását. Urquart nevezetesen interpellálta a kor­mányt 1848. május közepén, hogy megmondja, mi­csoda politikát akar követni éjszaki Európa irá­nyában , vádolván Palmerstont, hogy a muszkának annyi befolyást enged , és őt fölszólítván a Slezvig- Holsteint illető okiratok bemutatására. Arra a nemes lord azt felelé : mikép egyáltalában nincs akaratja szónoknak fixa időait megczáfolni; az említett okira­tokat pedig egyáltalában nem akarja bemutatni! Ezzel vége jön az egész vitának. Sz. Pétervár, oct. 24. 1849. My Lord! Nesselrode gróf közlé velem azon utasitást, me­lyet e napokban küldött Brunnow bárónak feleletül mentális politikát hoztak be , a rabszolgai kereskedés eltörlése által, a nemes lord majdnem meghasonlott minden külhatalmassággokkal. Ő rá akarta erősza­kolni az angol alkotmányt minden országra, neki kedves eszméje volt a Francziaországgali szövetség, de hogy lehet neki befolyása Európában, midőn sa­ját kollegái ellene voltak, midőn 1846-ban megint hivatalba lépett ? Bulwernek kiutasíttatása , ered­ménye a nemes lord liberalismusának. Első köteles­ségünk tehát az, hogy kinyilatkoztassuk, miszerint sohasem fogjuk elnézni a felségünkön, és országun­kon elkövetett szégyent.“ Peel: „Nekem nincs kifo­gásom a nemes lord tanácsa ellen, ez helyén volt, csak a modor, melyben a tanács adatott, nézetem sze­rint helytelen. Az indítványra nézve pedig azt mon­dom, hogy nem volna okos, a ház részéről, azt följe­gyeztetni, hogy honunk megalázott állapotban van.“ Palmerston : „Arra nézve, kicsoda felelős Buhver el­járásáról, minden vonakodás nélkül kimondom, hogy csupán, én magam egyedül, ki a külügy élén állok. Bulwert semmiféle gyanú nem éri, ő legjobb belá­tása szerint cselekedett és discretióval. De meg kell említenem, miszerint a mártius 4­6-ról szóló sürgöny nem arra volt szánva, hogy írásban bemutassák a madridi udvarnak. A­ki elolvassa ezt, könnyen átlá­­tandja. Alakja és a röviden kifejezett eszmék állí­tásomat bebizonyítják. Akármilyen Gibbonismusnak lássék is, én biztosíthatom a házat, hogy ha directe egy kormányhoz lett volna intézve, akkor más mo­dorú lett volna. Úgy hiszem, nem kell magamat iga­zolnom ezen sürgöny elküldése miatt. A­kik az iro­mányokat elolvasták, tudni fogják, miszerint, ezen sürgöny elkü­ldetését megelőző napokban Bulwer arról értesített, mikop a spanyol kormány eljárása nagy ellenzésre talált a parliamentben, ennek követ­keztében pedig a parliament el fog mellőztetni, mely esetben az ország minden részeiben lázadás támad­hat és különösen ott, hol a carlista párt befolyással bír. Európa állása és a spanyol kormánynak efféle politikája, úgy hiszem elegendőképen igazolja, a Bul­wernek adott utasítást, mely szerint az odavaló kor­mányt a fenyegető veszélyekre figyelmeztesse, egy­szersmind mutatván a módot, mely által elháríthatók. Nem is képzeltem, hogy a spanyol udvar ezt sértés­nek veendi, sőt Sotomayor maga kezdett Bulwerrel a spanyol beldolgokról beszélni, úgy­szólván véle­ményét kérvén. A­mi pedig a csillagokat illeti, me­lyek annyi figyelmet gerjesztenek a házban, azt mon­dom, mikép azok Spanyolország és egy­­-ik hatalmas­ság közti viszonyokat illetik, nem pedig Angliáét. Mert ez a kérdés : vájjon Bulwer nem hibás-e, midőn a bizalmas sürgönyt az udvarral közölte. ? Én részemről helyeslem eljárását. Ő kimerítette személyes befolyását és látta, hogy mind hiába, és így igen termé­szetes, hogy súlyt akarván adni véleményének, kényte­len­­en megmutatni, miszerint az nem csupán agyában származott, hanem az angol kormány nézete. Ezen iratnak nem az volt a czélja, hogy haragot gerjesz­­szen, az nem adatott át azon formában, melyben diplomatiai dokumentumok közöltetnek, ez úgy ada­tott át, mint barátságos irat. Mi pedig azt illeti, váj­jon van-e nekünk jogunk baráti tanácsot adni, arra azt mondom, elnézve is azon szolgálatokat, melyeket Spanyolország iránt mutattunk, csupán a négyes szö­vetség által is igazoltatik. Ezen szövetség kéretett a spanyol követ által, ki Angliába a végett jött, hogy közremunkálásra fölszólítsa. Némelyek azt mondják, hogy azért adtunk akkor segélyt a királynénak, mi­vel igényeit legigazságosabbnak tartották, az utóbbi kétségen kívül igaz, de tudni kell, miszerint a királyné igényei azonosítva voltak a spanyol nemzet szabad­sága­ és függetlenségével, és hogy a nép többsége is mellette harczolt, mert zászlaján, nem Izabella, ha­nem az alkotmány volt fölírva. E szerint úgy hi­szem , hogy nagyon furcsa volna, hogy ha mi, kik az alkotmány föntartása végett interveniál­tunk , csendesen néznénk a spanyol kormány azon eljárását, mely szerint az alkotmány lerombolta.-Folytatjuk.

Next