Pesti Napló, 1851. július (2. évfolyam, 393-419. szám)

1851-07-01 / 393. szám

Nem az egyéni szabadság intézetein, hanem annak romjain emelkedett az új állam. XIV. Lajos nevezte magát álladalomnak. S a köz­­igazgatás, a régi római császári birodalom min­tája szerint alakulván , megfosztá alattvalóit a keresztyén polgárisodás legszebb eredményétől, mely a személyes szabadságban áll. Ez visszaesés volt,­­ legalább egy időre, s azóta szintúgy nem bír megállapodni hanyatá­­saiban a franczia nép, mint hajdan Roma és Törökország köztársaságai. A történet az új nyomon fejlődött. A rend­szer, mely a korlátlan hatalom kényelmes­ el­helyezése , s fentartása végett alakult, eszközül használtatott később a szabadság nevében. A társadalom az állam gyámsága alá jutott. Az álladalmat roppant hivatalnoksereg kép­viseli , mely szoros, lánczolatos függésben áll, s a főhatalomnak vakon engedelmes, míg a pol­gárok irányában teljesen független, elnyomó. E viszonynál fogva inkább szolgálja e tes­tület a főhatalom, mint a társalom érdekeit. A testületi szellem gyakori összeütközésbe jó a közszellemmel, a patriotismussal, s külön érdek támad, mely meghasonlásba hozza az államot és társadalmat. Csodálkozhatni-e aztán, ha ez föltámad amaz ellen, ha pillanatok fordulnak elő a népek éle­tében, midőn az ember, e mindenek fölött társas lény, azon erő megtámadására emeli kezét, mely épen a társalom fentartására szükséges ? — Csoda-e, ha például Francziaország odajutott immár, hogy a köztársasági kormány nem ke­­vésbbé népszerűtlen, mint csak nemrég a júliusi, s azelőtt az idős­­ég kormánya volt ? Trónok dőltek meg, dynasztiák változtak és buktak,­­ de megmaradt az eszköz, a visszaélés csábszere, fenmaradt a gyámkodás elnyomó rendszere, mely teljesen korlátlan uralom alatt közönyt, s föl— világosultabb népeknél, — höl a közszellem fejlődése, a nyilvános élet hiánya mellett is, annyi egyéb forrásból vészén táplálatot, — bi­zalmatlanságot szül. S a kormányok elleni folytonos bizalmatlan­ság végre gyülölséggé­ fajul minden kormányzás ellen. Oly társadalmi baj, melyen csupán az eddig követett igazgatási rendszer változtatásával lehet segítni. Ha jól emlékszem, Tocqueville mondja vala­hol , hogy a honszeretet neme az istentisztelet­nek , melyet az emberek gyakorlat által kedvel­nek meg. Ugyanezt mondhatni a törvények irán­ti tisztelet-, és rendszeretetről. Például említik ismét Angliát, hol a béke­híré mintegy középen van a polgár és tisztviselő közt. „A békehíré­ — mond egy franczia író — az igazgatásba a rend- és nyilvánosságnak bi­zonyos izletét hozza magával, mi­nt a zsarnok­ságra igen alkalmatlan eszközzé teszi.“ Ez az önigazgatási rendszer hatása, mely mi­dőn ekkép a polgári önérzet, közszellem és tör­vények iránti tisztelet iskolája, a támasza egy­szersmind a politikai szabadságnak is. A közigazgatás alsóbb rétegeiben alkalmazott önigazgatást értjük, mi különböző formákban valósitathatik. Lássuk , miként van Angliában ; említhetnek még Északamerikát, s a franczia rendszerhez már némileg közelítő, de sokkal sza­badabb Belgiumot. Hol a közigazgatás alsóbb lépcsőin a szabad­ság gyakorlata a nép mindennapi életével össze van kötve , csupán ott lehet valóság a magasabb értelemben vett önkormányzás, a parlamenti kor­mányforma is. E rendszer, mint mondottuk, az álladalmi tényezők egyensúlyán a különböző hatalmak egyezményén alapszik ; szükségkép csalékony, hol, egyéb intézményeknél fogva, egyik vagy másik részre billen a túlsúly. A monarchia túlsúlya, egy vakon engedel­mes, mindenütt jelenlevő hivatalnoksereg által könnyen az absolutismus felé billenti a mérleget. Az ellenkező törekvés pedig, a korona jogainak bizonyos ponton túl korlátozása s támaszainak megdöntése okvetlenül köztársasághoz vezet. Ki nem óhajtja az utóbbit, óvakodnia kell az elsőtől. Minden hatás ellenhatást idéz elő. Csu­pán a hatalmak egyensúlya biztosít tartós békét. Már Montesquieu megjegyezte, mikép Angliá­ban a köztársaság monarchikus formák alá van rejtve. Az alkotmányos igazgatás e két kormányalak közt mintegy középen áll; mindkettőnek elemei­ből alakult. Szükségkép csalékonynak kell­ mutatkoznia e kormánytom­ának Francziaországban , oly igaz­gatási rendszer mellett, melyet XIV. Lajos és Napoleon kényuralma saját érdekében alkotott. De menjünk közelebb tárgyunkhoz. Lássuk a bureaucratia tulajdonait, lássuk hatását a köz­életben. Páris , jun. 26. P. A revisio-bizottmány tegnapi ülésében Tocque­ville urat bizta meg a jelentés szerkesztésével. E választás azok után, miket Tocqueville úr a bizott­mány kebelében ismételve elmondott, a törvényes­ség diadalaid tekinthető és vele — habár Tocqueville úr is az alkotmányt revideáltatni óhajtja — a revi­­sionisták hatalmas kudarc­ot vallottak. Mielőtt a bizottmány e választáshoz fogott volna, az előtte fekvő revistojavaslatok vizsgálatával foglal­kozott. A három elsőnek sorsát már tegnap meg­írtam. Hátra voltak még Payer és Broglie javas­lataik. Az első, Baue úr szónoklata folytán, szinte egyhangúlag elvettetett. Broglie javaslata , mely köztudomás szerint a Pyramid-utczai egylet gyűlé­sében keletkezett, 233 képviselő aláírásával volt ellátva. Daczára ezen előzménynek Broglie úr haj­landónak mutatkozott a javaslat visszavételére, azon­ban a kérlelhetlen Bate követelé annak szavazatra leendő kitűzését és — ki hitte volna ? — e javaslat is a többiek sorsára jutott, azaz egyhangúlag elvette­tett, mindamellett, hogy a 233 aláíró közöl három a bizottmányban ülnökölt. Ezen urak tehát ezúttal saját indítványuk megdöntésére szavaztak, minek okát sokan nem képesek maguknak megfejteni. Egy képviselő ezen eljárást La Fontaine kutyájához hasonlító, mely miután gazdája ebédjét megvédeni képes nem volt, azt megette ... mások ismét a fölött csodálkoznak, hogy a bizottmány , melynek kebelé­ben a vélemények oly sokfelé elágaztak, a javas­latok elvetését mind egyhangúlag határozta el. A pyramidális javaslat megbukván, Broglie úr egy más szerkezetet indítványozott, mely az alkot­mányt, ennek 111. §-a értelmében, teljesen átvizs­gáltatni kívánja. E szerkezetet a hat elhatározott anti-revisionista ellenében a többi 9 tag — kik közt Tocqueville és Odilon Barrot­t elfogadta. Az ezután bekövetkezett választás alkalmával azonban Tocque­ville és Corcelles szavazataik hozzájárultával a re- Visio-ellenes fél jelöltje Tocqueville jön, mint fenebb említeni, jelentéstevőnek kinevezve. Ellenében Brog­lie öt, Odilon Barrot két szavazatot nyert. Tocqueville kinevezése a köztársaságiak által egy­hangú örömmel üdvözöltetett, mert Ő a bizottmány­ban nemcsak az általános szavazat helyreállítását, mint a revisio elfogadásának legbiztosabb eszközét, állította föl, hanem ismételve kijelenti, miszerint a készítendő jelentésben ki kell mondani, hogy a revisio csak a köztársaság megszilárdítása érdekében javasoltatik. Ezenkívül teljesen kielégíti e választás mindazokat, kik bármily párthoz tartozzanak is kü­lönben, és bármennyire óhajtják az alkotmány ala­pos megváltoztatását , mindenek fölött azonban a törvényes ösvényről eltérni semmi áron nem akar­nak. E megelégedést a hírlapok közöl legélénkebben az orleanista „Ordre“ és a legitimista „Opinion publi­que“ nyilvánítá. Valóban, Tocqueville a revisionis­­ták közt az egyedüli, ki a törvényes formák meg­tartása mellett nyíltan , határozottan szólalt föl. Broglie, Berryer és a többiek csak amúgy odavetve említik a 111. §. tiszteletben tartását. A bizottmány­ban kifejtett nézeteit Tocqueville úr nem mulasz­­tandja elkészítendő jelentésének élére állítani. A parlamenti viták e fontos tárgy körül alig fog­nak július 14-ke előtt megkezdetni. A Presse mai száma Irányi Dániel aláírással egy hosszú levelet közöl, melyben a Törökországban­ jelzett magyarok helyzete körül érdekes részletek foglaltatnak , s egyszersmind a török kormánynak a menekültek irányábani viselete, tekintettel az euró­pai főhatalmak részéről ez ügyben gyakorlott be­folyásra , kimerítőleg taglaltatik. Genua , jun. 21. .||‘ A nyári élet Turinban is csak oly kellemetlen, mint általában minden nagyobb városban. A Po partjain, vagy a várost körülfutó árnyékos fasorok alatt kellemes séta esik ugyanide azért a városi élet úgynevezett kis bajait még­sem nélkülözi az ember Piemont fővárosában is. Innen van , hogy ki csak módját ejtheti, siet, ha csak pár hétre is, meg­válni ama városi kis bajoktól, s fölkeresni a falusi, sajátlar mezei élet gyönyöreit. S nálunk nincs az ember szűkében a legkelleme­sebb , a legváltozatékosabb tájaknak. Ki a hegyes vidéket szereti, Szavoja havasai kö­zé tesz kirándulást; ki a tengeri enyhébb­séget ke­resi, a Riviera di Ponente (nyugati partok) gyönyörű vidékén Nizzába siet, vagy az Appenninek között Genuán át a Riviera di Levante (keleti partok) bá­jait megyen élvezni, s a babér- és olajfa-erdőkkel meghintett halmokról nézdeli a méltóságos tengert, mely szemei előtt végtelenségbe merül. Erre jöttem én is. Kamaráink vitatkozásai meglehetősen unalmasak. Egyhangúságukba Bertolini legújabb indítványa — a polgári házasságkötéseket illető törvényjavaslat iránt — hozott némi élénkséget, melyet a képviselőház tanácskozásba venni elhatározta. Legtöbben ügyes taktikát látnak a dologban. A kabinet nem akart egyenesen előlépni a még a Liccardi idejében e tárgyra nézve elkészített törvényjavaslattal, nehogy a Romávali súrlódások kellemetlenségeit, melyek tír­­oia úr­ májusi körlevele által újból megszaporodtak, még inkább elkeserítse, föllépteté Bertolini urat, ki által az egész ügyet a képviselőházra háríthatja, mint mely jogaival élvén, az indítványt megteteté s a törvényjavaslatot tárgyalni fogja. A minisztérium még csak föl sem szólalhat az indítvány ellen! Leg­alább okosan ezt a curia nem követelheti, mert sa­ját törvényjavaslata már rég a kamara elé van ter­jesztve, s magát annyira nem kompromittálhatja , nem népszerűtlenítheti. Ez egyen kívül, semmi érdekes tárgy a kamarák­ban , semmi nevezetes a városban távozásom alkal­mával. De itt sem találtam különös érdekű hírekre. A clubbokkal ismeretlen lévén, csak annyit tudhatok, mennyit pár ismerősömtől közhelyeken hallok. Ha­nem ezek szerint is oly lábon állnak a délolaszor­szági dolgok, hogy a mai állapotoknak tartósságot senki sem ígérhet. Egyébiránt óvatosan kell járnunk az ily hirkovácsokkal, kik vagy a reactio érdeké­ben működnek, s pedig legtöbben igy tesznek, vagy az olasz egység eszméje kisértetének hódolnak. Ama­zok, sokszor a legügyetlenebbül, festik falra az ördö­göt , ki­nek megjelenése minden órán várható ; ezek magasztalják a dolgok mai menetét, mintha az jobb, dicsőbb már nem is lehetne, úgy hogy kísértetbe jőne az ember fölcserélve a szerepeket, fölcserélni az embereket is ! S én úgy hiszem, hogy a gondol­kodó mind­két fajta ezen emberek szavaiból vonhat el igazságot. Azokéiból, hogy a propaganda hívei erélyesen működnek s egyszersmind ijesztő hatással vannak a népek lelkületére, ezekéiből, hogy a kor­mányzati jelen theóriák alkalmazása csakugyan hat­hatósan mozdítja elő az ő czéljukat. A fürdőket — velem együtt — használó vendé­gek száma naponként növekszik. Bixio úr azonban, a nemzetgyűlés ismeretes tagja, ki tegnap érkezett a Castore gőzösön Marseillesből kikötőnkbe, alig sza­­porítandja a fürdő vendégek számát, hanem, hajól hallám, már holnap folytatni fogja útját Civita­­vechiába , s onnan Romába. Piemont takaros hajóhadát már a kikötőben ta­láltam állomáson, hol jelennen egészen fölfegyve­­reztetik, hogy a jövő hó közepe felé elvitorlázzon — merre­ még senki sem tudja. Nagy mesterség lenne azt kiszámítani, hogy mikor és mikép é viczkél ki városunk ama sok adósságból, melybe sülyedt a forradalom alatt és előtt. Tudhatja ugyanis minden ember, hogy Baja városa épen úgy fülig adós, mint valamennyi gyámság alatt tartott város széles ez országban. Noha körü­lbelül 50­0 mértföldnyi vidékünk van, mely mindent itt ad el és itt vesz; noha a Duna ezer lépésnyire sincs piaczünktól, míg egy­­ nagy víz­kor a legnagyobb terhes hajókat is megbiró­s­­ága piaczunk alját mossa , szakgatja, és végre noha ha­tárunk majd 50 ezer holdat tesz , mégis semmit, de semmit sem bírunk mutatni, mint sok adósságot. Itt nincs egy közintézet is, mely létét a városi hatóság atyáskodó gondoskodásának köszönné, pedig már 100 év előtt rendezett tanács volt itt. A­mi kevés közintézetünk van, azt polgárok hoz­ták létre; így van egy kis kórház ; van egy részvé­nyekre épült csinos lövészkert, jó távol a várostól; egy szintén részvényekre alapított szegény takarék­­pénztár ; két temetkezési társulat; egy , részvények által létrehozott kicsi, de csinos (polgári) olvasó kör; és ezzel vége, mert az úri casinónak, mely szintén részvényekre van alapítva, nincsen saját la­kása, hanem zsellérkedik egy fogadóban. Nem hagyhatom itt említés nélkül, hogy ezelőtt néhány évekkel tervezve volt, a tisztesb rendű ha­­jadonokat társulatba egyesíteni a végre , hogy köl­csönösen egymást kiházasíttsák. A társulat állott volna kétszáz hajadonból, a­kik egyegy pengő forin­tot fizettek volna mindannak, a ki közölök férjhez menende, és e férjhez mentnek helyébe léphet vala másik , a pengő forintot lefizetvén. E kép mindenik tag, férjhez menésekor, a társulattól 200 égő frint, nászajándékra számolhatott volna. Ha még az ifjak is maguk közt ily társulatot alakítanak, és összepá­rosodnak egy egy leánytársulatbelivel, úgy mindenik pár, legalább 400 pengő forinttal bír házassága kez­detén , a­mi egy tevékeny, fiatal és okos párnak jó időben, kezdésre elég, mert az oktalan nem 400-al, de 400 ezerrel sem boldogul, a­mire ezer példa van.­­ De a terv abban hagyatott, mivel hogy kétszáz tisztesebb rendű hajadont itt helyben és a közelvidé­­ken nem találtak, mindenkit pedig a társulatba be­venni azért nem akartak , mivel a szobalány, szol­gáló 200 pgc forint nászajándék mellett majd mi­­nél előbb férjhez megy vala, — az ő rovásukra — miután minden inas, kocsis és mesterlegény iparko­dott volna ily ,­jussosil­lányt elvenni. — Követésre méltó terv , főleg vidéken ! Ezekből kitetszik, hogy városunkban — ámbár kis mértékben — de mégis van —­ vagyis inkább volt — közszellem, és vállakozási vágy, persze hogy sokkal több is lehetne. Mert még nincs kisded­óvó , nincs állandó színház — pedig polgáraink sze­retnek ám magyar színészetet nézni — nincs még csak egy közkert sem , vagy fürdő ; pedig a város kellő közepén vagy 100 holdat tevő kertek vannak, melyek egyikére színházat, fürdőt és nyilvános ker­tet könnyen lehetne, építeni, ha volna kinek. Mennyi díszt adna ez a városnak, és gyönyört a lakóknak! Végül, városunk leginkább gabna-kereskedéssel foglalkozik, és mégis télen, ha a 48 dunai malom megáll, liszt dolgában nagy bajban van rektor a száraz malmokon egy véka megöléséért a vámon kívül tíz réz garast kell fizetni. E bajon, ugyan könnyen lehetne segíteni egy gőzmalom építése által, de mikor nincs kinek. Azonban mentségül szolgál az, hogy ennekelőtte 1 1 évvel városunk leégett, csupán két nádtetőn, leg­inkább napszámosoktól lakott külváros maradt épen; e csapás oka annak is, hogy utczalámpáink , melyek már 1832-ben utczáinkat világították, azóta sötéten maradtak. De e csapást még ki sem heverhette ír város, midőn az 1848-iki alkotmányt az 1849-iki semmivé tette, minek értelmében, magyar bankje­gyeink — mintegy fél millió értékben — beszedet­vén megégettettek ; nem számítván azt a tömérdeket, a­mit termesztményben , és készletekben mind a két hadnak kiszolgáltattunk. Nálunk is, mint mindenütt az országban, mind­járt a forradalom legyőzetése után, rendeztetett a községtanács , a­mennyiben a főispán azt kinevezte. E tanács már föl van mentve a szolgabiró gyámsága alól, és áll a járásbirónak gyámsága alatt. Minél­fogva városunknak, — mely 15 ezer lakóval és jó nagy forgalommal bir — hatósága csak 12 évő fo­rint erejéig biráskodhatik , a község gazdasági ügyei tartozván csak elébe. Ez ügyben a minap egy igen hasznos határozatot hozott, a­mennyiben t. i. határozhatott, ugyanis van a borpiacz aljában egy kü­zhödt vízállás, mintegy 200 hold területű, ezt gátok által vízmentessé tenni, aztán pedig kertekül eladni határozta el a tanács. A gátok emelésének költsége 4 ezer, az eladandó kertek ára pedig 40 ezer p­ő forintra van előlegesek­ becsülve. E tervet a tanács jóváhagyás végett a tartományi kormány elé terjesztette, már ezelőtt 4-5 hónappal, és alapos reményünk van, hogy egy két évnél to­vább nem is fog késni a jóváhagyás. Van községi pénztárunknak egy igen bőséges pénzforrása , a kövezetvám, mely most évenként 20 ezer pengő forintot jövedelmez, és már legalább 150 ezer égő forintot jövedelmezett, noha a kövezet alig ér 10 ezer forintot. Mert a piaczon, és négy vagy öt utczán kívül, a többi csak terméshomokkal van kirakva, melyben zihálva, fuldokolva vonják húz­zák be a vidékiek lovai azon gabonát , a­melylyel való kereskedés teszi városunk jövedelmének na­gyobb részét. És mégis e fő jövedelmi forrásnak, nem bővítésére, hanem csak fentartására is oly ke­veset tett az döbbent tanács , miszerint nemcsak jó töltés nem viszen a Dunához, hol a hajók rendesen rakodnak, hanem még csak jóravaló lejárás sincs a révhez, egy szűk sikátoron kívül. A töltés anno 1837-ben csináltatott. Igaz ugyan, miszerint e töltés még kikövecsezve nincs, ám de lehetett volna, már régen, miután a Győrből üresen lejövő gabonahajók, az esztergomi, marosi, viseg­rádi sat. sziklákról leomló köveket, sőt még Budán jóval alul is a Duna partján bőven találtató kövecset olcsón lehozzák vala, ha kellett volna , és abból a sok ezer pengő forintnyi kövezet vámból, a makadimázálás költsége is bőven kikerülhetett volna. Sőt a város határán belül, a csávoli út melletti ho­mok alatt, és a mi több­ben a városban, a feren­­cziek kertében is találtatik kövecs, melylyel a ho­mokos utczákat és a töltést kiküvecsezni már régen lehetett volna. Ezek ugyan meg nem történtek , más egyéb sem történt meg, de azért a dús jövedelem elfogyott, és még egy kis adósság is van belőle, hála Istennek!. P. G. Vácz, jun. 26. -j- Igen jól esett, hogy utolsó levelemet a t. szer­kesztőség csak kivonatosan közlötte. Ki akarta, azon kivonatból is elegendőkép kitudható, mit és mennyit értenek bizonyos helyen , s bizonyos emberek a „rend“ alatt? ! Azt hiszem, ha a rend kezelése más­utt is úgy megyen, mint ment nálunk azon tűzoltás alkalmával, sőt máskor is, és ha mindig, vagy hu­zamos ideig úgy fog tartani, nem lehetendő más kö­vetkezése , mint hogy a polgárok, kik különben a rendnek legmelegebb baráti, úgy jól fognak lakni a renddel magával, mint a mi embereink a tűzoltással. Az a martiusi charta, meg azok az alapjogok né­melyek, máskép értelmeztethetnének, mint szoktak sok embertől, kik a rend és korbátorságrai felügye­­léssel, az idevonatkozó felsőbb rendeletek végrehaj­tásával bizatják meg. Vannak, kik nemzetünket da­­czosnak , keménynyakúnak tartván, azt hiszik, hogy vasveszszővel legsükeresben kormányoztathatik? Le­het, hogy voltak idők, midőn az ily igazgatási mód kellő sükerrel alkalmaztatott, de bizony rég lehetett az már , s a XIX-dik század második felében a m­a­­gyar is teljesen kinőtt már az alól, s inkább hasz­nálható volna irányában azon közmondás, mely egyes magyar emberről azt tartja : „jó szóért az in­gét is odadja.“ Jól esett olvasnunk Önök fővárosi hírei közt azon buzgalomról, melylyel Pest lakossága az úrnapi ün­nepet megtartotta, hanem az a német szent beszéd semmikép sem lehetett ínyünkre. Mi is fényesen meg­ültük azon szent napot, s kivált a m­ult vasárnapi ünnepélyes menet, a jó idő kedvezése mellett, ugyan­csak népes volt. Hogy minden jónak van rosz oldala, rég bebizo­nyult dolog. Tapasztaljuk mi is egy idő óta sajnosan! 1848 óta nálunk a napszám majd kétszerre any­­nyi, mint volt azelőtt. S pedig szőlőhegyeink s ta­vaszi ültetményeink terjedelmes határunkban sok napszámot kívánnak, s ennek díját, közönségesen, úgy nevezett kapás pógáraink szabják meg, melytől aztán nincs szabadulás. Ők tudják , hogy munkásra, kivált mikor több mezei és szőlőhegyi teendő össze­jön, nagy szükség van, s azt is tudják , hogy mun­ka nélkül sem borunk, sem kukoriczánk, sem végre burgonyánk nem teremne, s így zsarnok követelé­seik mellett szilárdul megmaradnak. Jól tudják ve­lünk együtt azt is, hogy a bornak, kivált ha jó a termés, úgyszólván semmi ára, a tavasziaknak pedig csak addig míg totemtesb szállítás történik a piacá­­ra; de azt nem látszanak tudni , miszerint ha nem volna, ki szőlőt, mezőt sat. munkáltatna, ő kigyel­­meknek is nemaddig felkopnék az álla ! csakhogy ez, 4 Baja , jun. 22.

Next