Pesti Napló, 1854. január (5. évfolyam, 1144-1168. szám)

1854-01-01 / 1144. szám

nál kevésbé gondolunk rá, mivel Francziaország és Anglia e két főrangú hatalmasság, e két souverain vá­­lasztóbíró végre illő állást foglalt. Tökéletes igaz, hogy Francziaország fölhízta Nagybritanniát, mikép nyilatkoz­nék a teendő határozatról, mely Ozmán pasa flotta-osz­tályának vészes megtámadása következtében föltétlen szükségessé len.­­ Való, hogy Francziaország kinyi­latkoztatta Nagybritanniának, miszerint, ha az angol hajócsapat azonnal rendeletet nem kap a francziával egyesülten a Feketetengerre bemenni, ez utóbbi egye­dül is bemenend, hogy Törökországot mint magát védő félt Oroszországnak mint támadó félnek újabb megrohanásai ellen tevékenyen otalmazza. Továbbá teljesen igaz, hogy Aberdeen lord , szükség által kényszerittetve , ha­ladék és tétovázás nélkül még az­nap formasze­rinti helyesléssel felelt Francziaország ezen határozott nyilatkozatára, s hogy ilyképen egy újabb kötelékkel még szorosabbá tétetett a lényeges egyetértés. Ennélfogva mindkét hajócsapat rendeletet kapott, fel­szedni horgonyaikat s megkezdeni a fe­­ketetengereni czirkálás­t, hogy Varna és Ba­­tum között úgyszólva tengeri határvonalt húzzanak, mely úgy az orosz, mint a török flotta által egyiránt átléphetlen legyen; egyébiránt az összeütközés veszé­lyének kikerülésével mindkettőnek megengedtetett, hogy a határvonalon belől, mely Várnától Batumig hú­zódik, mozgásaikat szabadon tehessék. A „Constitutionnel" tudatja párisi olvasóival (de csak ezekkel, mert a következő közlemény csupán a lap párisi különkiadásában van felvéve), hogy a Fekete­tengerre bemenetel iránti rendelet valóban elküldetett az egyesült flották admiráljaihoz, s hogy azon tudósí­tás , miszerint a franczia-angol hajók valóban meg­indultak, minden pere­ben várható. E körülmény követ­kezéseiről a császárság félhivatalos lapja még nem nyi­latkozik; azt mondja, hogy erre nézve még tudósításo­kat kell Konstantinápolyból bevárni. Nagybritannia, London, dec. 24. Az angol lapok legérdekesebb részét nem mindig a vezérczikkek, vagy nagy fontosságot mutató levelezések teszik, melyek az illető szerkesztőségekhez a világ minden részéből ér­keznek , hanem gyakran a közönségtől a lapkiadókhoz intézett levelek, melyekben, bátran mondhatjuk, a leg­fontosabb napi tárgyak, valamint a hírlapolvasókat ille­tő ügyek is a legnagyobb terjedelmességgel tárgyaltat­nak. Ezen levelek olykor a lapkiadóra nézve nem vá­ratlan fontosságúak, jóllehet a levélíró neve a közön­ség előtt titok marad. Még csak két év előtt is a „Times" egész levélsorozatot hozott Napóleon Lajos ellen, mely rendkívüli figyelmet gerjesztett, s a közvé­leményre hatalmas befolyást gyakorolt. A szerző neve még a „Times" szerkesztősége előtt is titok maradt, úgyhogy ezen mysteriosus leveleket az igen ismeretes júniusi levelekhez hasonlították. Mai számában a ,,Times" egy amerikai levelet közli, ki azon kérdést tárgyalja: miért fogták az angolok a Török- és Orosz­ország közti viszályban az elsőbbnek pártját? „Mit Oroszország a Dunafejedelemségekre nézve tett" — úgy­mond — „valódilag véve, egy cseppet sem jobb, mit Anglia maga Indiában, Francziaország Algírban, Poroszország Lengyelországban tettek; hát minek ez a nagy lárma az éjszaki nagyhatalom ellen"? „A becsü­letes játék iránti szeretetből," halljuk az egyik oldalon, „a nyomás elleni gyűlületből", a másikon. Ez üres fe­csegés, ha nem épen képmutatás. A valódi ok az éjsza­ki hatalomtóli félelemben rejlik, mely hatalom egész Európát elárasztással fenyegeti. Napóleon megmondd: „még mielőtt 50 év lefolyna, Európa vagy köztársasági vagy kozák leend." A republicanismust megkisérlették, ez azonban tökéletes fiascot csinált; most még a másik alternatíva lebeg­jen a távolban. „A „Times'* amerikai levelezője igen nagy respectussal viseltetik Miklós czár politikája irányában. „Az ő politikája — úgy­mond — se nem máról se nem tegnapról való ; se nem övé , se nem fivéréé; ez orosz politika s orosz is fog maradni." „Ha mindezen egymással ellenkező állításokat egy­befoglalom" — folytatja a levelező — „azt hiszem, miszerint Miklós czárt rá akarják venni, hogy a Török­országban­ keresztény lakosság fölötti jogát, a helyett, hogy mint eddig egyedül, ezután a többi nagy hatal­makkal közösen gyakorolja. A protectoratus, mely mindenesetre azon fejedelem gyengesége vagy rosza­­ságának bizonyítványa, mely iránt gyakoroltatik, vagy igazságos vagy igazságtalan. Mind a két esetben nem nehéz felfogni, miért akarnak a többi hatalmak is a protectorátusban részt venni; ők azt hiszik, miszerint Oroszország befolyását gyengítendik, ha a törökhoni kereszténység protectorátusában részt veenének." A „Times" amerikai levelezője egész yanke bölcseségét kifejti, hogy megmutassa, miszerint a­zultánnak saját­képen ép oly joga van magát függetlennek tartani, mint Victoria királynőnek, s egy hosszú argumentatióval végzi be levelét, melyben meglehetősen durva sza­vakkal megmutatni igyekszik, miszerint Miklós czárt kényszeritni kell más politika követésére. Az amerikainak levele, kinek eredeti styljét itt ugyan fölemlíthetem , de nem adhatom , leplezetlenül ki­mondja , hogy Angliának Miklós czár ellen a háborút ki kell mondania, ha szelidebb rábeszélési eszközök nem elegendők. . . . Ha ezen , mind a nyelvre, mind az ügyre nézve el­hibázott túlhajtásokat nem veszem is tekintetbe, még­sem állhatom meg, hogy meg ne jegyezzem, miszerint a sinopei esemény óta az Angolországban invasiótól való félelem ismét ébredezni kezd, mely leginkább az eddig hiányosan erősített tengerparti pontokra vonat­kozó figyelmeztetésben nyilatkozik. A mai börzén ész­revették, miszerint magán­emberek , kik egy idő óta, mint eladók , igen ritkán jelentek meg a pénzvásáron, papíraikat áruba bocsátók, mi az árkelet leszállását idézte elő. A „Times" még egyszer visszatér, csakhogy kissé szelidebb hangon, Baraguay d’ Hilliers mulasztásaira. Több hét előtt, még pedig mielőtt M. De la Cour Kon­stantinápolyi elhagyó, Stratford lord ezen ajánlatot téve: „Küldessék egy három angol és három franczia hajóból álló hadcsapat czirkálás végett a Feketetengerre.“M. De la Cour beleegyezett e tervbe, s csak most tűnik fel teljes tisztaságában, mily hasznos lett volna ezen hajó­csapat kiküldése, mely az oroszok mozgalmait figyelem­mel tartotta s az összeütközéseket megakadályozta volna. H­a m e­­ i­n admiral ezt eleinte elhalasztó , végre egé­szen elvonó közremunkálását. Épen úgy ment a dolog dec. 2-kán Dundas admiral ajánlatával. A franczia or­gánumok Angliában, melyek Napoleon Lajos politiká­ját erélyesebben védik, mint Angliáét, kétségbe von­hatják ugyan e tényeket,de mi azokat igazaknak tartjuk, s csak azt akarjuk még hozzá tenni, hogy azok valószí­nűleg a franczia császárnak sokkal több boszúságot és aggodalmat készítettek,semmint nekünk okozhattak volna. Ezen körülmények ismét azt bizonyítják, mennyire szükséges egy közös angol-franczia operatívterv, vala­mint az is, hogy a már elvállalt kötelezettségek tisztább állásba hozassanak. S szívből örvendünk, hogy szeren­csénk van jelenthetni, hogy az utolsó események u­tán egy ily közös megegyezés valóban létesült, és a lon­doni és párisi kabinetek sohasem voltak oly egyetér­tésben , mint épen most. Montenegro. A montenegrói határszélről írják dec. 12-kéről. Petrovics Péter és társai, Danilo vla­dika által, felségsértés és személye elleni merénylet megkisértése miatt, az országból száműzettek, s törvé­nyen kívül helyeztettek; javaik el fognak koboztatni, s még azon családtagoké is, kik 1854. január 12-dikeig vissza nem térnek, mi nekik meg van engedve. A vla­­dika, mindjárt az említett személyek megszökése után a tartomány főnökeit egybehivatá­s kinyilatkoztatá előt­tük , miben áll a menekültek sajátképeis bűne, t. i. hogy ők felségárulók , s hogy csak szökés által mene­kültek meg a megérdemlett halálbüntetéstől. Az ítélet felolvasása után a vladika az egybegyűlteket egyen­­kint maga elibe lépteté, s mindeniknek egy tallért adott, mire aztán tudtul adatott, hogy hazamehetnek. Általá­ban azon hír terjedt el, miszerint szigorúan megtiltatott ez eseményről tovább szólani. Novakov Vid, fivé­rével Gj­oka pópával, kikről mondották, hogy Spitz­­ból elszöktek volna, nem mentek el. A vladika maga elibe hivatá őket Cettinjébe, a berdaiak azonban ellen­szegültek, s azt mondták nekik, csak maradjanak; ha a fejedelemnek szüksége van rájuk, vitesse el. Mamula b. cs. kir. altábornagy, ki­t­kán érkezett Cattaroba, mint mondják, mély sajnálkozását fejezé ki e viszály fölött, s minden eszközöket megkisérlett az engedelem kieszkö­lésére, s e végett dec. 10 -én con­­ferentiát is tartott a vladikával, mily eredménynyel, még nem tudatik. A halálra ítélt Petrovics Péter, Danilo nagybátyja, több mint 100,000 párttal bír, mi Montenegróra nézve igen nagy somma. Ő a leggazdagabb, legbefolyásosabb s legtekintélyesebb személy az országban. Ezért, s kü­lönösen javainak elkobzásáért, Montenegróban megle­hetősen terjedt el azon vélemény, miszerint más, talán tisztátalanabb alapokok vezették volna a vladikát ez eljárásnál. Az elhunyt vladika halála után Danilo jó­nak találta az eddig egyesült világi és papi méltóságot egymástól elválasztani. Ő Montenegrónak csak világi uralkodója akart lenni. Ezen lépése által a leghatalmasabb emeltyűt alkal­mazó, hogy a montenegriták fölött gond nélkül uralkod­­hassék. Danilo külseje jelentéktelen, már pedig a mon­­tenegritáknak csak erős, déli termetű férfiú, valódi hős­alak képes imponálni. Szellemileg szintoly kevéssé ké­pes fölöttük uralkodni, mert bizony nem igen nagy ba­rátja a tanulásnak, s különben sem bír szellemi alap­pal. Montenegróra nézve eddig még semmit sem tett, a­mi fontos volna. Mint vladika, legalább vallási befo­lyását biztosíthatta volna maga számára. Ezen egyedüli előnyét elszalasztá, s kapott érte semmit. Mint egyházi főnök átokkali fenyegetőzés által a legnyakasabbakat is képes lett volna engedelmességre térítni; példák nem hiányzanak. S ép ez okokból Danilo irigy szemmel nézheté Pe­trovics P. nagybátyjának állását; talán azt gondolta magában, miszerint a montenegritaknak egy nap eszékbe juthatna , oly férfiút, ki mint vladika nem kormányoz­hatna ugyan, de állását, mint világi fejedelem ép oly jól (talán még jobban) betöltené , választani fejedel­­meknek; férfiút, ki pénzzel s tapasztalással is bir, tettei által ismert, termete s szellemi képessége által sokkal magasabban áll Danilonál, s mindenki szivét megnyeri. Péter ugyan erre nem gondolt, de Danilo, ki néhány hibás fogásai által épen nem tudta magát megkedvel­tetni, nem akart maga mellett megszenvedni oly vesze­delmes vetélytárst, s eszközökre gondolt, hogy magá­tól eltávolíthassa. Egyébiránt az idő fogja föllebbenteni a fátyolt mindezen események fölött. Török-orosz hadi mozgalmak. Néhány nappal ezelőtt az aldunai csatatéren úgy ál­lottak a dolgok, hogy a dunai vonal több pontján a háború­ folytató felek között komoly csatázások fognak bekövetkezni, azonban a jelenlegi időjárás nagy aka­dályokat gördített a megvalósílni akart szándék ek­be, s úgy állnak a körülmények, hogy a két sereg, a nagy havazások miatt, alkalmasint méginkább kénytelen lesz téli szállására vonulni. A törökök főhadiszállása jelenleg Ruscsukban van; a közép (centrum) tartaléka 29.000 főnyi, Hezargrad­­ban. Ruscsuk előtt horgonyoz a dunai török flotilla. Omer pasa naponkénti összeköttetésben áll Konstan­­tinápolylyal, hova a futárok négy napig mennek. A csatarend (l ordre de bataille) következő : A kö­zép, melynél jeles tüzér­telep is van , Mu­staph a pasa által vezényelte­­k. A legszélső balszárnyat Wid­­din-Kalafátban Selim pasa (a „Times" szerint pedig A­eh­met pasa), a jobb szárnyat pedig Halil pasa vezényli. Az egész török sereg, a sumlai tartalék nél­kül, 123,000 főre tehető. Az orosz sereg tartalékával együtt 110,000 főnyi erős, s támadásra készül. Lüders tábornok a ma­­csimnáli átkelést erőszakolja (mi azonban meghiúsult). G­o­r c­s­a­k­o­f­f herczeg Ruscsuk ostromlására, Antep tábornok pedig Kalafát megtámadására készül. Azonban, jóllehet az orosz seregek készülete fenye­getőnek látszik, az összes erő még sincs azon helyzet­ben, mint volt az 1829-ki, mely bár jelentében­­ül ki­sebb valt, mégis Drin­­polyig előnyomulhatott. A túl­parton más vezérek, más katonák állnak most szemben, kiktől az orosz seregek a győzelmet nem oly könnyen csikarhatják ki, mint az 1829-ki hadjárat alkalmával Eddigelé az orosz foglaló sereg számát 76 - 80.000 főnyire számították, mely számban azonban betegeket és helyőrségeket levonva alig volt alkalmazható több, mint 45.000. Hogy O­s t­e­n-S­a­c­k­e­n hadtestével mennyire erősödhetett, nem átütjük , azonban azt hiszszü­k, még­sem oly jelentékenyül , miszerint Konstantinápolyig nagy könnyűséggel lehetne menni. Ezen nézetünkben az orosz fegyverek eddigi győzelmei a Duna mellett alaposan megerősülnek. Aztán, hogy az orosz sereg Oláhországban ered­ménnyel működhessék, a fővezérnek végre kellett volna hajtani Kia-Oláhország elfoglalását, minek következ­tében, föltéve hogy Szervia oroszérzelmű — mit külön­ben sokan kétségben vonnak, azzal összeköttetésben áll­hatott volna. Gorcsakoff herczeg, az 1828—29-ki eseményekből okulva, igyekezett is ezen hadfordula­tot megtenni, de a törökök megelőzték, mert elsőben is Widdinnél lépték át a Dunát, minek következt­ben egy­felől Szerviát elzárták, másfelől Kis-Or­­ország egy részét is kezükbe ejtették. (Az elfoglalt helyek köze­lebbi számunkban fölszámítva valának). Most világuilt ki tehát, miszerint a törökök által a Duna mellett ki­fejtett erőfeszítések alapterve a kalafati dunai állomás elfoglalása és megerősítése vola,­mi nekik tökéletesen sikerült, mert Kalafát és Widdin között a Dunán át nemcsak szilárd hidat verhettek, s ez­által visszavonu­lásukat és a többi csapatokkal való összeköttetésüket biztosíthatják, hanem egyszersmind egy szilárd, föld­bástyák, sánczok, ütegek és tűzaknákkal védett állást foglaltak és tartanak, melyből őket csak nagy erőfej­téssel és az oroszok részéről roppant emberélet vesz­tésével lehet kiverni. Ezen állás (positio) félkört képez, melynek közepe Widdin-Kalafat, míg az erődítési vonal a Duna mellett Kalafáton fölül két három mértföldre kezdődve, ívsze­­rüleg kanyarul az oláh területben, és a Derne folyónak, Gir­a közelében a Dunába ömlésésénél mintegy 10— 12 mföldnyire Kalafaton alul végződik. Az ezen félkör­be zárt terület mintegy 20—30 falut foglal magában is bilincsbe veri s hozzá lánczolja a szegénységhez és elő­ítéletekhez. Megtámadta a robotrendszert, mely a nemzeterőből nagy összeget majdnem oly eredmény nélkül fecsérel szét, mintha egy országnak kötelessége volna millió ke­zek által fél év alatt egy óriás gödröt ásatni, a követ­kező félévben pedig betöltetni, és ezen bősz fáradságot szünetlenül azon derült arcc­al végezni, hogy valami kincsaknát mivel, melyből pénz és kényelem serked. Megtámadta különösen a közlekedési eszközöknek jobbágy­munkán nyugvó rendszerét, mely által mindig sárra sár fog fektettetni, meg az országos vonaloknak is megyei kézben tartását, mi miatt a kiállítási erő és forgalom örökre pangani fog. Kijelölte a centralisatiót a közlekedési vonalokra nézve, mint a siker egyedüli eszközét. E pontok által Széchenyi hadat szent az egész múltnak. Ostrom alá vette „a régi magyar szabadság" foga­lomösszegét. S a magánjog körüli agitatiót a radicális refor­mok felé irányozván, a kérdések természetes összefüg­gésénél fogva, az alkotmányt a régi sarkeszméken, melyeken nyugodt, azon esetre, ha izgatásai a kedé­lyekben gyökeret vernek, végtére is fentarthatlanná tette. A Hitelnek új aerát kelle akkoron nyitni, ha a a megkezdett eszmemozgalmak tovább­ fejlődnek, nyomja; vagy az a­ meggyőződések az ellenállásba elég ruganyossággal és a történészeti tér védelmében elég gondolatbőséggel nem bírnak. Széchenyi, hogy czéljaira a lelkesedés zászlója lobog­tassák a fiatalság és erély képviselői által, a könyv iz­gató tartan­flla és virágos izmodorán kívül, két jól ki­számított és csábító kiindulási pontot állított föl. A kornak, melyben a hitel megjelent, épen ellen­kező voló meggyőződése mindkettőről. Az akkori közvélemény kétség alá sem hozta, hogy a kormányban fekszik hátramaradásunk oka és e miatt az ellenzésen kívül lehetetlen másként munkálni a ha­ladásra. Széchenyi ezt határozottan tagadá, s helyébe merész dialecticával a következő helyet igtatá : ha ma­gunkat, ha a jogviszonyokat, melyeknek változtatása tő­lünk függ és a birodalmi érdekekbe nem ütközik, gyö­keresen reformáljuk, megmentve és felvirágozva leend­ő haza. Ezen új nézet, mely egészen czélszerű, de csak félig volt igaz, megnyugtatá­s bizalomra gerj­eszte a kor­mányt , fölvillanyozta a becsszomjas egyéneket, fe­lelőssé tette az ország jövendőjéről a hanyagot és tor­kát, élénk mozgalmat támasztott a kedélyekben és az eszmék initiativáját visszaadta a gondolkodni merő nemzetnek. Továbbá a Hitel megjelenésekori közvélemény két­ség alá sem hozta, hogy a magyar dicsősége a múltban van, mire Mohácsnál elenyészett, a nemzeti nagyság az életből a história régi lapjaira költözött, s most már mi, mint nemzet, a télre hajló kor hideg, ködös és egészségtelen végnapjait éljük; szerencsések, midőn a régi századokra visszaandaloghatunk; boldogok, midőn a szűk jelenből a leélt idők emlékei közé menekülhe­­tünk.—Széchenyi ezen e n­e­r­v­e­­­ó nézet ellen tiltako­zott. A nemzet valódi dicsőségére sehol nem talált a múltban; a nemzet fiatalságán kívül semmi egyébre a jelenben. A históriát megkicsinyité , hogy a múltról elvett súlyt a jövendőre vesse, s hogy a koporsóról az életre, a tettek nyomozásáról a tettek végrehajtására fordítsa a közfigyelmet. — Soha eszme nagyobb be­nyomást nem ten a kedélyekre, mint Széchenyinek kö­vetkező állítása: „Sokan azt mondják, a magyar volt, én azt hiszem, a magyar les­z." A nagy izgatónak ily véleménye egy szerencsés inspiratio volt v­eszélyesen fölhasználva. Egyébiránt a Hitel Írója maga sem volt még akkor állításával tisztában, s a­mit bizonyításul használt, plá­gium. Benthaniból kölcsönözteték, s a franczia viszonyokra mondott eszméknek nem is eléggé hű magyarosítása volt. De a nemzet erőtől pezsgő része szentirási igének vette a jóslatot : hogy a magyar lesz. Az epedést a nemesebb kedélyekben tettszomj válta föl. Ezen eszme a „m­­agyar r­e­s­z" az erély ; a „m­a­­g­y­a­r v­o­lt" a csüggedés. S az idő bebizonyító, mit Széchenyi nem tudott, de sejte. A magyar „fiatal nemzet jön," vagy mert az vala, vagy mert egy lángész által annak kiáltaték ki. És teljesült a költő szava : Mit dem Genius steht die Natur in ewigem Bunde : Was der eine verspricht, leistet die andre gewiss. Meg vagyok győződve, miként két új állítás anél­kül , hogy t. i. „hátramaradásunk oka akkor is nem annyira a kormányban, mint magunkban feküdt, és csak magunk által szüntethetik meg, é­s hogy a magyarnak valódi nagysága a sorstól ezentúlra van föntartva" . Széchenyi Hitele az eszmékben soha azon forradalmat, melyet előidézett, nem támaszthatta volna.­­ A Hitel hamar gyűjtött proselyiákat, de inkább az eszme, mint a hatalom emberei közt, inkább a tanhe­lyeken és a nagyobb városokban, mint a régi politikai pártoknál és a vidéki nemesség soraiban. A falun megégették e könyvet az apák, míg az isko­lákban fiaik áhítattal olvasák. A régi táblabiró paraszt­­lázitónak, és birtokrablónak hitte Széchenyit, de a tisz­teletbeli aljegyző s a fiatal ügyvéd a hon megváltó­jának. A visszahatás az első ügyvivőt Széchenyi reformesz­méi ellen az oppositio sorából nyerte. Gróf Dessewffy József— a tiszta keblű és tudós ma­gyar — kiadta taglalatait. Utána vagy vele majd­nem együtt megmozdultak az e-rendszer kisebb tekin­télyű pártolói is, és csak­hamar a Hitel ellen egy egész irodalom támadt ismeretlen vagy alig ismert nevekből. Széchenyi a Taglalatra a Világ czímű vastag könyvvel felelt. A reformátor kevesli, hogy megc­áfoltassék bírá­lója , leverni, megsemmisítni akarta azt. Dessewffy nemcsak kiforgatva jön nézeteiből, mi helyesen történt, de egyszersmind véleményei miatt nevetségessé és gyűlöletessé téteték. S ha igazságosok akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy a tekintélyek kíméletlen ledo­­rongolása és azon gyöngédtelen vitatkozási modor, mely nálunk később lábra kapott, s a szenvedélyek tajtékával mindent beborítván, soha és semmi tárgyban a hideg megfontolásra kedvet s alkalmat nem engedett: ismétlem a személyeskedő modor, melyet Széchenyi később annyira kárhoztatott, épen a ,Világ" megjelené­sével kezdődött a politikai irodalomban. Különben a Világ volt Széchenyi­nek legékesebb s legdiadalmasabb műve. A Hitel eszméinek nagy be­járatot szerzett, a stabilizmus tanait felforgatta, a ha­ladás barátait merészebbekké tette, a kétkedőket a reform ügyéhez vonta, a félénkeket elnémítá. Csakhamar elkészült, bár a sajtó által későn tétetett közzé a Stadium. Ez rendszeres könyv , s a közelgő 183­6-ki ország­gyűlés teendőjét jelöli ki. Irmodora pongyola, de logi­kája elődeinél szigoruabb és előadása kevésbé áradozó. A Stadium a legmesteribb dialecticával törekszik bebizonyítani és t­ö­b­b­n­y­i­r­e be is bizonyítja, hogy a reformok, melyek általa ajánlatba hozatnak, nemcsak a hazának, nemcsak azoknak, kik a régi rendszer meg­­bukásával jogokat nyernek, de a­mi fődolog, még a­­zoknak is, kik a jogokról lemondanak­, gazdagodására nagy mértékben fognak hatni. A Stadium el akarja hitetni, s többnyire mázsás okokkal, hogy minden általa megtámadt előjog eldobása a kiváltságosoknak, kik eldobják, egy-egy szép öszveg pénzt dug zsebébe. E könyv vitatja, hogy a reformok iránt aránylag még a legközönyösebbek azok lehetnek, kiknek jelenleg sem­mi joguk nincs, és a haladás leghőbb pártolóinak, ön hasznukért, épen azoknak kell lenniök, kik az előjo­gok birtokában vannak. *) Nem tagadhatni, hogy a Stádiumban a mély felfogás s a valóságos érdekek bölcs taglalata olykor igérgetési árveréssel szövetkezik. A­mit Széchenyi benne capacitationak nevez : capa­­citatio a főeszmékre, ámítás a kiszínezésre nézve. A számok magok, a melyekkel Van Peng — van a mi peng — egy óriás vagyonú hollandi, a kölcsön után sóvárgó táblabirót oktatja, egy nemévé változnak a képzelem általi agitationak, s a mathesis compact alap­jaira néha légvárakat fektetnek. A Stadium másik és még sokkal lényegesebb hibája, hogy csodálatos ügyességgel van az egyes reformok sürgetősége indokolva, azonban mellőztetik minden részlet, melyek által az új indítványok, akkori jogösz­­vegünk históriai előzményei közt létesíthetők. A gróf csinált elvtörvényeket, három vagy négy sorból állókat. E példa ragályként hatott. Elárasztók megyegyüléseinket az avatatlanok vagy rajongók 12 s több pontjai. Minden fajankó és nyugtalan különcz alkalmasnak hitte magát elvtörvények gyártására, s ez volt azon megyei izgatottságnak egyik fő oka, mely ellen később Széchenyi erélyesen, de siker nélkül kelt ki. Széchenyi nagy, de a nemzetélet egész történészeti múltjával összeütköző reformjai hihetőleg eldöntő ha­tást nem gyakoroltak volna a közvéleményre, ha a nem biz oly szokatlan ügyességgel, előrelátással és mély­séggel az egyesületi szellem fölébresztése és az anyagi vállalatok létesítése körül. Olvassa el akárki a gróf elleni polémiákat, s látni fogja, mily kevesen merték az ő reformeszméi ellen fölhozni : ez theoria, ez impracticus nézet, ez kivihe­tetlen, ez ábránd. S pedig minden újítót ily állítások szoktak elhalmozni és leverni. S miért történt e kímélet? Miért vetette el legerősebb, sőt egyetlen fegyverét a régi rendszer, midőn Széchenyi által ostromoltatok ? Mert az anyagi vállalatokbani szerencséje, mert a kivitel körüli ügyesség megdöbbentett s bámulatra ra­gadott mindent. Hamar vált nevetségessé, őt nem olyannak tartani, ki a­mit akar, végre is tudja hajtani. Az előállít­ási practicus modor kezességet ígért a jogviszonyokra vonatkozó reformeszmék életrevalósá­gára is. Bármint fájt a táblabíró szíve Széchenyi indítv­ánya­­inak hallására, nem bátorkodott mondani : ez legfelebb szép theória, mert félt, hogy válaszul fogja nyerni : bízzák csak reám, majd eligazítom. A politika megdönthetien aphorismája , hogy a fen­­álló akkor már erkölcsileg megbukott, midőn a refor­mokra, melyek helyébe lépni akarnak, nem sütheti a kivihetetlenség bélyegét. Kemény Zsigmond: (Vége következik.) *) A Stadium követelései ezek: Hozassák be a váltó­jog, az ősiség és a fiscalitás töröltessék el; mondas­sák ki a birtokszerezhetési jog és a törvény előtti egyenlőség ; a nemtelenek válasszanak maguknak megyei pártvédet, ki a tagosítási és arányosítási ügyekben érdekeiket a földesúr ellenében képvi­selje ; a házipénztár és az országgyűlési terhek hor­dozásához minden járuljon ; a fő közlekedési vona­lak országgyűlés által jelöltessenek ki, s létesítésökre és fentartásukra szintén mindenki egyenlőn adózzék; a regálék, ezédek és limitátiók töröltessenek el.

Next