Pesti Napló, 1854. április (5. évfolyam, 1218-1242. szám)

1854-04-08 / 1224. szám

1854. ötödik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve : Pesten házhozhordva: ÉvnegyedTM 5 fr. — kr. p. Félévre . 8 „ — „ „ Félévre 10 ., j, ^ . A havi előfizetés, mint a­z Évnegyedre « „ „ számonkinti eladás is ! Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. megszűnt.­­ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, ayagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: Dri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Dri-utcza 8. ex. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, ápril 8-án. HIRDETÉSEK és MAGÁN VITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgc kraj­cárjával számíttatik. A be­iktatási s 10 pengő krnyi külön bályogdíj előre felsze-­­­tendő a ! Magán viták öt ha­sábos sora 5 pengő krajozás- fával számittatik. — A fölvé­­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Előfizetési felhívás második évnegyedi april-juniusi folyamára. Vidékre postán küldve 5 írt. Budapesten házhoz hordással 4 frt. p.p. Az ő fizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál , és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­utcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. B­é­c­s, ápril. 6. ) Néha néha a politikai láthatáron is észrevehetni azon tüneményt, melyet a közéletben ,,vizes nap“-nak nevezünk; a sűrű fellegek egyszerre meghasadnak s keskeny résen át a nap egy két eltévedt sugara tör elő, halványan, erőtlenül, de a fellegek nem soká ismét fel­szívják, a rés ismét bezáródik, a homály még mélyebb lesz s ez közel esőt — a politikai égen fájdalom vér­esőt — jelent. Ily vizes nap tűnt fel tegnap, midőn egy­szerre hire terjedt, hogy az orosz császár uj békeindit­­ványokat tett, melyek nem egészen elfogadhatlanoknak látszanak. Este­felé köztudomásra jutott az erre vonat­kozó berlini távirati sürgöny s a mai reggeli lapok is közük. Még mindig a régi nóta; alig érdemes, hogy az ember újra szót vesztegessen rá. Emlékezik talán az olvasó, hogy az orosz császár ezen indítványára nézve már a minap elmondtuk véleményünket, a­midőn ama javaslat nem Berlinből, hanem Párisból közöltetett. A dolog oly egyszerű ! Bármint vélekedjék is valaki a czár politikájára nézve, l­átható elmét és szilárd akaratot nem lehet e fejedelemtől eltagadni: ő elég eszes át­látni, mit tesz az, fél Európát maga ellen harczra hívni, és elég szilárd arra, hogy — ha már egyszer ki­hívta — félúton megállapodni vagy épen hátrálni nem fog. — Hogy az oroszok e perekben stratetigiai előny­ben vannak, tagadhatlan , ha ez 2—3 hónappal előbb így van (mielőtt még a nyugati hatalmak részéről a had megüzentetett) s ha Oroszország akkor békét indítványoz , ezt jóformán tehette , sőt még a nagylel­kűség hírére is szert tehetett volna; a győző Oroszor­szág békét indítványozhatott a meggyőzött török irá­nyában. Most másképen áll a dolog: Oroszország a szó valódi értelmében még nem győzhetett, mert a tulaj­donképi ellenség még nincs is a hely­színen; ha most békét kíván, mindenki azt fogná gondolhatni, hogy az oroszok — salva venia — félnek s hamarjában békét akarnak kötni, mielőtt az angol-franczia segélyhadak megérkeznek. Igaz, hogy csak a „részakaratuak“ és ,,gonoszszándékuak“ fognának ily gondolatra vetemed­ni, de , uram Istenem, mit csináljunk , ha a mai világ már egyszer oly rész, hogy még orosz szívben is a fé­lelmet legalább lehetségesnek tartja s még a legjám­­borabb ígéreteknek is csak kötve hisz. — Azonban szó a mi szó ; ama békés újdonság a börzét tegnap igen jó hangulatba ejtette s az ezüst ismét 5v el alább ment. E kedvező hatást azonban tán még más hírnek is kö­szönhetni, mely tegnap — nevezetesen a börzén — igen nagy határozottsággal terjesztetett s melyet egész álta­lánosságában itt ismételünk, anélkül hogy hitelességé­ről kezeskednénk. Szó volt t. i., hogy az 50 milliónyi kölcsönnek tulajdonképi czélja csak a „terrain“ előké­szítése volt, mely által meg akarták mutatni, hogy az ausztriai népekben még elég bizalom, az ausztriai zse­bekben még elég pénz s az ausztriai birodalomban még elég segélyforrás van ; mostanában pedig mintegy 200 milliónyi ezüst kölcsön fogna következni, mely természetesen külföldön, Európa legtekintélyesb ban­kárainak közbenjárásával fogna megköttetni. Az egész összeg ezüstben volna befizetendő s ezen rendsza­bálytól azt remélik, hogy mindenek előtt a leghatalma­sabb ezüstvevő — az állam — a pénzvásártól el fog maradni, minek természetes következménye az ezüst és papírpénz közti egyensúly ha nem is tökéletes helyreállítása, de mégis megközelítése leendene. Má­sok még azt is hozzá tették , hogy az állam új hitelezőinek a vaspályákat biztosítékul fogná kije­lölni s ezeknek jövedelméből a kamatot fizetni. Min­denesetre közlésre méltónak tartottam e hírt, mint­hogy az magában nem oly valószínűtlen, mivel itt min­denütt beszélnek róla. — Ez alkalommal meg kell em­lítenem az olvasó tájékozása kedvéért, hogy az „Ausz­tria“ czimü félhivatalos lap útbaigazítása, mely teg­napelőtt az 50 milliós kölcsönt illetőleg megjelent s más lapokba is átment, azon, gonoszakaratunktól ter­jesztett hít által idéztetett elő, mintha az 50 millió tö­kéletesen nem íratott volna alá; e hir, miként most hi­telesen tudjuk, csúf koholmány. Épen most terjed hire , hogy Konstantinápolyban a béke komolyan megzavartatott; honnan veszi magát e hit , ki kezeskedik annak hitelességéről; nem tudjuk, s így megerősíttetését el kell várnunk. Itt ott régóta ag­gódtak , hogy Oroszország a török fővárosban komoly zavarok indítója lehetne s az (állítólag) legújabban ki­tört nyugtalanságokat is innen magyarázzák. Ámbár még semmi közelebbi tudósításunk nincs, ama supposi­­siót megis­merő koholmánynak mondjuk ; — azon ha­talom, mely folyvást a conservativ elv zászlóvivőjének hirdeti magát Európában, és lázadások indítója — ez oly ellentétet képez, mint tűz és víz, éj és nap, őszinte­ség és — szenteskedés ! — B­e­l­g­r­á­d, ápril. 3­ Mély csend állt be nálunk azóta, hogy némi biztosítá­sok adattak az ausztriai kormány részéről, mikép se­regei Szerbiába nem fognak bevonulni, ha állapotaa jö­vőben is az eddigi maradand. Ezen biztosítások — hír szerint — az itteni kormánynak is adattak, de ezeknél fontosabbnak tekinti a közvélemény Ausztria seregei­nek eddigi magaviseletét, s tulajdonképen megmaradá­sát előbbi állásaiban. Az izgatottság ama hírre, hogy az ausztriai seregek ide jönnek , csakugyan nagy volt s inkább foglalkoztatta az ittenieket, mint bármi más, miután itt mindenkit legjobban érdekelnek saját hazája dolgai. [ Jelentőséggel bir a mai itteni újságban s ezen kívül is különös falragaszokban kijött hirdetése a városi ha­tóságnak , mely a porosz ideiglenes consul befolyásá­nak tulajdonítandó. A hirdetménynek tartalma ez : „Meroni porosz consul urrali megegyezés nyomán felhivatnak a Belgrádban élő porosz alattvalók, úgy szintén különbség nélkül azon államok alattvalói, me­lyek a német vámszövetséghez tartoznak, végre a mek­­lenburgi alattvalók, egy szóval mindazok, kiknek igé­nyeik vannak a porosz védelemre, hogy mai naptól (márt.22.ápril 3.) nyolcz nap alatt magukat a városi igaz­gatóságnál bejelentsék , s bemutassák azon okirataikat, melyek nemzetiségek bebizonyítására szolgálnak.“ „A­ki ezen határidő alatt elmulasztja a fenkit meg­hívásnak engedelmeskedni, tudja meg, hogy magát az által legnagyobb kedvetlenségeknek teszi ki.“ Ezen hivatalos meghívásra csak azt kell megjegyez­nem, hogy Meroni úr „porosz consulnak“ czímeztetik, bár ő nem ezen név alatt jött ide, s a­mint megírtam, nem is kapott consuli felhatalmazást; továbbá ezen meghívásból kitetszik, hogy Poroszország szintén befo­lyással akar itt birni. A német alattvalókat, a­mint egy­szer érintettem, eddig Ausztria képviselte, most pedig mind a két hatalomnak lesz ez joga s kötelessége. Én azonban ezen lépést oly tettnek tekintem, mely alatt más — általam egyik múlt közlésemben érintett — ér­dek s ok rejlik. — Meroni úr tegnap az itteni székes­egyházban az isteni tiszteleten megjelent polgári öltö­zetben, azonban csak rövid ideig mulatott a templom­ban. — Nem lesz érdektelen itt megírni, hogy a minap (ápri­lis 1-je) egy fiatal uracska tréfából egyik poroszországi ismerősének azt irta meg, hogy „az ausztriai csapatok a Dunán át Osztrazniczánál (e falu pedig a Szávánál fek­szik) szerb földre vonultak, minek következtében ő el­utazik.“ Porosz ismerőse e hirrel Meroni úrhoz elmegy s ez meghallván azt több itteni főbbeknél látogatását teszi, a rendőri személyzet mozgásba tétetik, nagy lárma támad a hivatalos körökben, mely csak akkor csillapo­dott le, mikor megtudták, hogy ő hír koholt, s hogy az egészet csak áprilisi tréfának kell tekinteni. T. Tokaj, mártius végén. Múltkor felemlítek röviden szellemi életünk hiányait, most pedig tartsunk futólagos szemlét anyagi térünkön. Tény, hogy a hegyaljai városokban az anyagi jóllét ál­talában nem legkedvezőbb fokon áll, de egyszersmind az is elvitázhatlan szomorú igazság, miszerint ezen vá­rosok közt Tokaj csaknem legmostohább viszonyokkal küzd. — Nézzük anyagi forrásait. — Két darab rét, egypár silány legelő és szőlőhegyei teszik összes gaz­­dászati birtokát, mig a többi városoknak ezenkívül térés szántóföldjeik és erdőségeik vannak. Réteink még nem rég, a Tisza és Bodrog kiöntésének ártérei voltak, s a felső csak pár év előtt lett használhatóvá a tiszaszabá­­lyozási bizottmány gondoskodásából, míg a bodrogközi még most is, az év legjobb szakában, halak tanyája. Legelőnk a kijáró marhák számához aránylag oly cse­kély tért foglal el, s csak kevéssé kedvezőtlen időjárás­nál annyira silány és kopár, hogy a csordából gyakran és többen térnek haza, emberi erő igénybe­vételével. Gazdászati tekintetben tehát szőlőhegyeink csak­nem egyedüli kereset­forrásul és bevételünk legfőbb tényezőjeként tekinthetők, mit ha közelebbről visgálunk, úgy találjuk, miszerint ezen jövedelmi ág, legkevésbé sem alkalmas 4-edfél ezernyi lakosságunk anyagi szük­ségeinek fedezésére é­s az összes föntartási igények ki­elégítésére. A szőlőmivelő úgy mint a birtokos, egy­aránt szenved a mostoha idők és viszonyok súlya alatt. Míg az első, napi keresményéből nyáron át alig kiélni képes, s télire mitsem gazdálkodhatik meg: a birtokos más részről ezer nemével az egybeütköző kellemetlen körülményeknek kénytelen megküzdeni. Mert,­hogy a hegyaljai bortermesztő, — mióta a kán megingatott hi­telt, bon némely könnyelmű, pillanatnyi haszonnak ör­vendő nyerészkedők eljárását, a factorok ismert szem­telenségét s a mostoha évek csapásait egyaránt szá­mításba kell vennie. •S ezen keresetágból egyedül ki­élni nem képes, annak bzonyságául csak egy pár oly pinezék élő tanúságára elég hivatkoznunk, hol pár évi termés emészti a tölteléket, kecsegteti a türelmetlen gazdát és ennek nem csekély hátrányára komoran várja a napfényre hivó factor megváltó szellemét. A szegény sorsú termesztő borait vagy már szüretkor vagy későb­ben szorult helyzetében fele áron eladni kénytelen, minél a szükség nagy rábeszélő tehetséget fejt ki, s helybeli korcsmárosaink piacza természetének legked­vezőbb tényezőül szolgál, kik a legsilányab­bort 20—25 krjával itezéjét kimérni elég szemtelenek. Hogy tehát szőlőgazdászatunk a jelen fokon és létező viszonyok közt, okszerű pinczekeze­lés és helyreállott hittel nélkül legkevésbé sem alkalmas bennünket ked­vező anyagi állásba helyezni, s hol továbbá a mező­gazdászat csaknem teljesen hiányzik, hol az ipar­i ke­reskedelem oly alárendelt szerepet játszik , hol az el­vétve feltűnő vállalkozási szellem legyőzhetlen akadá­lyok alatt eltörpülni kénytelen, szóval : hol az összes jövedéki tényezők oly nyomorúan vannak képviselve, mint nálunk, ott virágzó anyagi jólétre gondolni sem lehet. Ezen szomorú helyzet mi a hibánk nélküli természe­tes következménye : népünk általános szegénysége s városunk hanyatlása. — Innen magyarázható az meg, hogy nálunk évenként alig fordul egy két jelentékeny építés elő, mi szépitési bizottmány nem létében, gyak­ran a város torzítására s nem csinosbulására üt ki. — Szintén innen van, hogy a régibb házak jelenleg is vá­rosunk kitűnőbb építményei, miből önként foly, mi­szerint városunk valaha szépnek lenni indult, de a sors máskép akarta, és végre szegénységünk oka, hogy most, városunk több hivatalok székhelyéül tűzetvén ki, az il­lető hivatalnokok alkalmas lakhelyeknek annyira szű­kében vannak, hogy vagy igen kényelmetlenül laknak, vagy pedig kevésbbé alkalmas lakót is túlfizetni kény­telenek. A jövő talán segítend rajtunk. Curiosum gyanánt helyén látom megemlíteni, misze­rint az eddig kereskedelmi testületünkbe bejegyzett 80 egyén közt 75 zsidó van. *) *) Ez igen természetes, ha a magyar ember nem alkalmaz­za magát ez életmódra. Vagy minden más keresetmód hasznosabb a kereskedésnél, s akkor­ ne irigyeljük, vagy hálás és tisztességes kenyeret szolgáltat, s akkor igye­kezzünk magunk is kereskedők lenni. Angol és Fran­­cziaországban a keresztények iparos szelleme a keres­­kedelem terén is magához ragadta a túlsúlyt. S­z­e­r­k. SURVILLE EZREDES. Regény a császárság idejéből.*) SUE JENŐ után G­e­r ö. (Folytatás.) VII. Surville ezredes. Boisseau Anacharzis nem volt ugyan nagy hős, de gyávaságból még sem tudott volna becstelenséget el­követni. Rémülete daczára, inkább mindent kész vala koc­káztatni, semhogy az ezredestől rá bízott érdekeket még nagyobb veszélynek kitegye. Az exdiplomatának szerencsére rögtön egy fényes gondolata, legjobb tapintatú ötlete jött. Herbin Péter nagy csodálkozására, ki még mindig for­­gatá előtte rémes, kifejezéssel a tőrt, Boisseau lassan­­kint neki bátorodni látszott, székének támlájához ve­tette hátát, kezét gyomra felett összekulcsolá , Herbin Péternek szeme közé nézett, s vállvonitlva igy szó­lott : — Ugyan ne tréfáljon azzal a tőrrel .... Híjába akar vele ijesztgetni. . . . Önök nem mernek engem meggyilkolni. . . . Bérkocsim ott len várakozik reám, embereim egyike hozta őt nekem. ... Ha látja, hogy vissza nem térek, a kocsis mindjárt itt lesz és kopogni fog az ajtón. Mit felelnek majd neki? hogy visszakül­döm őt? Jól van! De az én embereim, nyugtalankod­ván vissza nem tértem miatt, jelentést tesznek majd a rendőrségnél; a bérkocsist, ki engem ide hozott , kön­nyű lesz megtalálni; a kocsis megjelölendi ezen házat .... és önök el lesznek fogva. . . . Most már ennyibe sem veszem fenyegetéseiket. . . . S Anarchazzia uram bátran csettentett egyet uj­­jával. Észrevétele némi hatást látszék gyakorolni a két czinkosra. — Na, úgymond Herbin Péter, neked mégis van egy kis eszed korodhoz képest. Más gondolatra gerjesztesz bennünket. Ne féltsd hát életedet, légy megnyugodva. . . . Gyávábbnak hittünk, mint valóban vagy , s úgy gondoltuk, félelmed segélyével megkaphatjuk a levele­t) Lásd Pesti Napló 1233. számát: két, melyek még nálad vannak. . . . Egy vagy más után kezünkbe kell kerítenünk e leveleket; ez azonban a mi dolgunk. ... A mi téged illet, te mindaddig itt maradsz becsukva, migha nem végezzük azon ügyeket, melye­ket te nekünk össze akartál bonyolítani. — Lárifári! kezdé Boisseau újabb elbizakodással s az első siker által rendkívül felbátorodva. Önök ép oly kevéssé fognak itt foglyul tartani, mint megölni. Embe­reim nyugtalansága azon esetben is ugyanaz volna, és az eredmény önökre nézve — a bérkocsis bejelentései folytán — hasonlókép ugyanaz. Én tanultam a törvényt és tudom, mire szokták azokat ítélni, kik valakit erő­szakosan letartóztatnak maguknál. Önök pedig sokkal ügyesebb ficzkóknak látszanak, sem hogy magukat ef­féle büntetésnek kitegyék. — Szép tőled, követ uram, hogy bennünket ügyesek­nek tartasz, és épen azért kellene itt maradnod, mert ügyesek vagyunk. — Ugyan hagyjanak nekem békét, mond Boisseau vállat vonitva. Ez csak új kísérlet, engem tőrbe ejteni, hogy a leveleket kicsikarhassák tőlem. De nem érik czéljukat. Legjobban cselekszik ön, ha kinyitja nekem az ajtót, édes tőrös uram. És ön, Forster Hermann úr, higye meg nekem, legjobb lesz, ha engedelmeskedik az ezredes parancsának és lehető leggyorsabban Bayonne­­ba utazik. E szavakat elmondván Anacharzis, elégült arczczal felállott s az ajtó felé indult. — A ki sokat akar bizonyítani, nem bizonyít semmit, mond ekkor Herbin Péter, s jelt adott Boisseaunak, hogy üljön vissza. Én mondom neked, te innen nem fogsz elmenni. Könnyen elvihetném tőled a kulcsot, elmehetnék a Victoria utczába s kérhetném a leveleket Glapissontól a te nevedben, vagy ide is csalhatnám őt, ezen házba, azon ürügy alatt, hogy szükséged van reá; de igy is ki volnék téve holmi gyanúknak, holmi ma­­gyarázgatásoknak, s ennek nem akarom magamat kitenni. Ha Glapfsson akadályozni talál, majd más után rázom le őt nyakamról .... A mi téged illet, te itt maradsz becsukva, és — minthogy oly nagyon ér­dekel téged minden, mi bennünket érdekel— meg akar­lak téged nyugtatni a nemzetközi jognak — mint te ne­vezed — általunk történendő megsértése következmé­nyeiről. Halld csak tervemet, nincs roszul kigondolva. Hermann felveszi köpenyedet — ti ketten körülbelől egytermetűek vagytok — s az éji sötétségben a bérko­csis meg nem ismervén őt, könnyen azt fogja gondolni, hogy ő — te vagy. Herman szépen elviteti magát va­lami elhagyatottabb piaczra, egy aranyat ad a kocsis­nak, s megbízza őt, menjen a Victoire utczába s mond­ja meg embereidnek, ne nyugtalankodjanak miattad, ha netalán másnap vissza nem térnél, mert az ezredes ügyében, mely sürgetős, kénytelen voltál egy vagy két napra Versaillesba menni. Embereid látták, hogy futár érkezett; látták, hogy te magad éj közepén hagytad el a házat, s nagyon természetesnek találandják, hogy ily fontos körülmények között kissé ki kell maradnod. Ők tehát két napig nyugodtan fognak lenni; harmadik nap nyugtalankodni kezdenek, de kutatáshoz csak negyedik nap látnak hozzá , már­pedig mi bizonyosak vagyunk benne, hogy legfeljebb holnaputánig végrehajtjuk ter­veinket. Ita ez megtörtént, egy óráig sem késünk Pá­riában. Addig is tehát, bölcsész uram, te szíveskedni fogsz elfoglalni egy szerény szállást itt a tőszomszéd­ságban. Ne kiabálj, ne ellenkezzél, az nem használna semmit. Emlékezzél meg, mint magad mondottad az imént, a vas és cserép edényreli mesére. Három, négy nap alatt ismét szabad lessz. Láthatod, hogy nem va­gyunk oly ördögök, mint a minőknek látszunk. Aranyat látok a földön. Gyanítom, hogy ez a bayonnei úti köl­­ség. No lám, ezen aranynyal — mert nekünk nincs ám sok pénzünk — jó élelemről gondoskodom számodra, kapsz majd hírlapokat, könyveket, szóval mindent, a mi fogságodat elviselhetővé teheti. Kevesebbet valóban nem is tehetnénk éretted (téve hozzá Herbin Péter vi­dáman), éretted, ki megakadályozod legszebb terveink hiúsulását. A szerencsétlen Boisseau, fájdalom, mitsem tudott felelni e fenyegetésekre. A veszély most annál valódibbnak mutatkozott előtte, mert nem volt nagyítva. Fájdalommal kellett előre lát­nia, hogy Bracciano herczegnő — nem lehetvén tán annak idejében tudósítva azon levél által, melyet Raoul Montlaur tábornagyáéhoz intézett volt — védelem nél­kül maradand kitéve Forster Herman gonosz terveinek, kinek ennélfogva roppantul érdekében áll, Anacharzist letartóztatni. A mód, melyhez a nyomorultak folyamodtak, min­denesetre gyalázatos volt, és reá kemény büntetések szabva; úgy látszék azonban eléggé biztak terveik sikerültében, hogy e büntetésekkel daczoljanak. Erőszakkal ellentállni, erről szó sem lehetett. Her­bin Péter, életkora daczára, erőteljesnek mutatkozott, s ő, segítve Hermantól, bizonyosan hasztalanokká tette volna a boldogtalan Boisseau minden erőlködéseit. Anacharzis megfontolván mindezen esélyeket, sóhajt­va engedi át magát a sorsnak, melytől nem meneked­­hetett. — Nos, mond Harbin Péter, remélem, hogy most már meggyőződtél szavaim valóságáról? — Meggyőződtem arról, hogy önök képesek ez erő­szak végrehajtására. Ha egyébiránt a pénz vágy az , mi önöket hajtja, én két­ezer napóleont ajánlok ötlöknek azon feltét alatt, hogy engem szabadon eresztnek és rögtön elutaznak Parisból. — Ah, ah, mond Herbin Péter, látom, hogy te csak­ugyan nyomorultaknak tartasz bennünket. — Menjünk feljebb, ... én még három­ezer napó­leont is megadok. ... De az ezredes házmesterének fia elkisérendi önöket, hogy bizonyos legyen benne, miszerint valóban elutaztak. . . . A jó Boisseau úgy vélekedik, hogy ily módon meg- szüntetendi ez emberek ellenkedését. — Adhatsz te nekünk , mond ismét Sterbin Péter, négy, sőt ötezer napóleont is, érted-e, azért mégsem segítsz magadon. Már mi olyan emberek vagyunk. Ah, de kocsisod bizony majd el is unja magát. Vissza kell őt küldenünk, vagy veled vagy köpenyeddel, az egyre jön ki. Felébb azonban téged kell biztos helyre tenni. Ne gyereke­skedjél, úgy sem­ volnál képes ne­künk elfentállni. És ha gyerekeskedel , tudd meg, semmi ízletes ételt nem várhatsz, s kenyéren és vízen kívül egyebet nem adok. Nekünk itt pompás egy rejte­­künk van. Ki számára volt elkészítve, azt nem szükség tudnod. Csak arról értesü­lek még, hogy elővigyázat tekintetéből nem lesz egyéb világításod, mint a­mivel a jó isten látja el a természetet. Készen vagy? —• Adok öt­ezer napóleont, s becsületemet kötöm le, hogy mindenről, mi köztünk történt, hallgatni fogok. Herbin Péter vállat vonitva mondá : —L Lássuk csak, jó szerivel jösz-e, vagy erőszakot kell használnunk! Minden reményét elvesztvén, Anacharzis felkiáltott : — Gyalázatosak vagytok ! . . . Menjen előre , kö­vetem önt. .­­ . (Folytatjuk.) 81—1224

Next