Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)
1854-05-05 / 1246. szám
354. ötödik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK lékre postinküldve: Pesten házhozhordva: J» *“ 9» V gyedre 5 fr. — kr. p. j Fálívre vt előfizetés , mint a j Évnegyedre 4 „ — ankinti eladás is i egy hónapra 1 fr. 30 kr p megszűnt. ap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, ki ügyelt tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: mint az a 8-ik szám. Szerkesztési iroda: Oristeza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgc krajozárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő kinyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczár- jával számíttatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a Péntek, május 6-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve — Jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás a ORSIJE SARED íjns-júniusi két hónapos és íjns-september! öthónapos folyamára. lékre postán küldve két hónapra 3 írt. 50 kr. öt hónapra 8 fr. 20 kr. idapesten házhoz hordással két hónapra itt 40 kr. öt hónapra írt. 40 kr. p.p. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postaitalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, utcza 8. sz. 1—só emeleten az udvarban, és ich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kígyója szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve rendők. Pesti Napló kiadóhivatala, Bécs, máj. 3. 11 A Moniteurből táviratilag közlött hír, hogy az szók politikai okból hagyták oda Kis-Oláhorjot, igazolni látszik azon, általam bár kissé félénken Ivánított nézetet, miszerint az oroszok, az ausztriai ősz szövetség következtében jobb szárnyukat az szíriai határtól el akarák távolítani, ahonnanis némi veszélyt várnak, ha bizonyos eventualitáténynyé válnak. Ilyen eventualitás volna a török igazi tartományok lázadása, mely részben már beköltezett. Oroszország azonban, úgy látszik, ebbeli térmegváltoztatta s nem Szerbiában kezdé a tánczot, őt az ausztriaiak, — kik azonnal benyomulnak, mint a forradalom véres zászlaját kitűzi — oláhországi ratióira nézve ott nagyon veszélyesek lettek volna, ez magyarázható, hogy a lázadás nem, miként vár, Szerbiában, hanem Montenegróban tört ki legelőt; mig az ausztriaiak ott benyomulnak, az oroszok i-Oláhországból már visszavonultak s egész erejöka Dunapart egyik pontjának rohanván, mindenere azon lesznek, hogy majd akkor egyidőben Szerbián a „nemzeti“ párt foglalkoztathassa az osztrák hadiét. — Mindez természetesen csak combinatio, de iz ilyen is annyiban említésre méltó, a mennyiben sn nem valószínűtlen s az eddig ismert tényekkel töljesen megegyező. — Mivel épen combinatiókról szó, el nem hallgathatom egy igen tekintélyes ii nézetét a mostani helyzetről, melyet oraculum gyait nem tekintünk ugyan, de a forrás hitelessége s az tőnek bő tapasztalatainál fogva az olvasó figyelmébe ülunk. Feltűnő ugyanis egy részről azon lanyhaság, mylyel a nyugati hatalmak segélyhadai haladnak,srészről pedig azon még folyvást tartó homály, mely nyugoti diplomatia sikerét a német nagyhatalmak iráában még mód is takarja s mely nem engedi, hogy politika tényekben nyilvánuljon. Jól értesült körök tehát ekként fogják fel a dolgot: a nyugoti hatalok azok, melyek a háborúban közvetlenül érdekelt; — a keleti harcz tulajdonképen ezek és Oroszország át fog folyni. A győzelem azonban azon részen lesz, ilyet a német hatalmak gyámolitanak. A nyugoti hamak pedig még nem oly igen biztosak arról, hogy en gyámolított részek lesznek; örömestátnák tet, hogy Oroszország egy ideig győzne s diadalaitól eladtatva mindig tovább és tovább, végre pedig oly messzire menne, hogy Ausztria kénytelen lenne, tettleg fellépni az északi hatalom ellen. Akkor az angolok és francziák bizonyosan mindjárt ott volnának s velünk együtt az ellenség megsemmisítését eszközölnék. E tekintetben itt igen tisztán látják a dolgot és senkinek sincs kedve — saját ujjait megégetvén, — más számára a tűzbe kapni és a sült gesztenyét onnan kihúzni. A nyugati hatalmak azt látszanak óhajtani, hogy Ausztria — úgyszólván — az előcsapatot, ők maguk a tartalékot képezzék, pedig a dolog természete épen a megfordított rendet kívánná. Meg vannak győződve, hogy Ausztria azonnal határozottabban fog fellépni,mihelyt az első komoly csata oroszok és angolok vagy francziák közt megtörtént. ■— A nyugati hatalmak késlekedésének tán még azon oka is van, hogy először a törököket jól meg akarják veretni, hogy a jó muzulmánok „per argumentum ad hominem“ meggyőződjenek arról, miszerint egyedül nyugati szövetségeseiknek köszönhetik, hogy általában még léteznek. — A törökök pedig, úgy tetszik , — keresztül látnak ezen terven s ha tovább is úgy tartják magukat , miként ezt utóbbi napokban tették, idegen segítségre nem szorulandnak annyira, miként jó barátjaik hitték. Hogy pedig az orosz túlerő a törököt végkép el ne gázolja, az a nyűget érdekében is fekszik , s ha az oroszok egyszer oly nagy számmal nyomulnak Bolgárországba , hogy ilyesmitől tartani lehetene , tudjuk, jobban fognak sietni angol és franczia uralmék , s alkalmasint sokalni fogják hajóhaduk pihenését is, mely napról napra bámulatosabbá válik. Dundas admiral mindenesetre híressé teszi magát, mások kis hajóhaddal igen sokat tettek; ő nagy hajóhaddal mit sem tesz, s ez is mesterség a maga nemében ! Az ausztriai-porosz egyesség most a két uralkodó által alá van írva, s igy minden e tárgyra vonatkozó aggodalom alaptalannak bizonyult; a szerződés mindkét részről „pure“ megerősittetett, s Hesz tlosz ügy e kényes ügynek oly sikeres megoldása által fényes érdemet szerzett magának. Helybeli újdonságaink nincsenek. Ő Felségeik hallomás szerint már holnap Laxenburgba mennek; tegnap Vilmos főherczeget látogatták meg, s ahol a fiatal Uralkodó pár megjelen , a nép mindenütt örömriadással üdvözli. Ó-O r s o v a, april 29. +** A gőzhajó-társulat vidini, kalafati és lompalánkai ügynökei rendeletet kaptak, hogy azonnal állomásaikra siessenek. A vidini és kalafati ügynök tegnap elutazott , a lompalánkai útra készül. Ezen rendelkezésből azt következtetik, hogy a gőzhajózás Lom-Palánkáig újból megnyittatnék, miután most már a jobb és balpart addig a törökök birtokában van. Tegnap és tegnapelőtt több oláhországi menekült érkezett ide, kik Krajova környékét odahagyták. Orsová május 1-jén. (II.) A lefolythónak legutolsó napjaiban az orsovai szkella olyan volt , mint a zsibvásár ; szám talán szekér bútor, ágynemű s egyéb pogyásszal megrakatva várta ott megviszgáltatását, illetőleg az engedelmet városunkbai bejövetelre. Oka ennek, hogy a szomszéd oláhországi vidék lakosai félnek a jövő eseményektől, hogy azokat kikerülhessék, összeszedvén becsesebb ingóságaikat ide menekülnek. A menekültek Csernetz s Turnu-Severin lakosainak vagyonosabb osztálya,s kivált az ott s környékén egész Kalafatig lakó faluk birtokosai s bérlői; az elsők tartván, nehogy az uj orsovai s kladovai várból a törökök a Dunán átkelvén az említett városokat, mint 1829-ben kirabolják s felgyujtsák,a birtokosok s bérlők pedig nem annyira a törököktől mint tulajdon jobbágyaiktól félnek; ők, kik — kevés kivétellel — a határzott visszonyok daczára velők embertelenül bánnak, jelenleg bánásmódjuk visszafizetésétől rettegnek, annál inkább, miután Kis-Oláhország kerületeiben a muszka sereg távozásával ki sem találkozik, ki a rendet s békét föntartsa , a tapasztalás pedig bizonyítja, miszerint az oláh földnép ilyenkor rablócsapatokba összeállván, vadságában véresen a rajta elkövetett vétségeket megbeszélni hajlandó. Hogy ezen veszélyt kikerüljék, aki csak tehette, elhagyta lakhelyét és ide menekült. A hadi járatról mit sem lehet bizonyost jelenleg hallani, kósza hírekkel pedig az olvasó közönséget sem most sem máskor untatni nem leend szokásom. Belgrád , május 1. Visszatérvén ide, sietek azonnal írni, s újra folytatni megkezdett levelezéseimet. Visszatértemmel Belgrádot régi állapotában találtam; elég nagy kiterjedésű, de nagyon szétszórt város ez, melynek egyik felében szerbek több idegenekkel, a másikban törökök — csak nagyon kevés szerbekkel vegyítve — s közepében vegyesen laktak. Két ura van tehát a városnak : szerbek s törökök, de ez utolsók már előbb is voltak, azonban különösen jelenleg oly visszatartón élnek, hogy alig alig ismerhetni meg, hogy itt tömegesen laknak törökök. Mily újságok vannak itt, még nem tudom, kevéssé mulatnom kell itt, hogy előbbi kerékvágásomba visszatérjek. Eddig is azonban hallottam, hogy valamelyik múlt szerdán már az óra is meg volt határozva, mikor fognának az ausztriai csapatok e városba bevonulni. Így mondták az itteni mindentudók, de az illetők szégyenben maradtak, meglátván, hogy e kósza hírnek hitelt adtak. Montenegróból nevezetesebb hírek járnak. Itt küldöm eredetiben a felhívást, melyet Danilo vladika, a montenegrói kapitányokhoz intézett, Montenegro kapitányságokra lévén felosztva, s minden kapitány — atyaújsági módra — területén legfőbb közigazgatási s bírói hatalmat gyakorolván.*) Ezen felhívásra 6000 montenegrói íratta be magát a kapitányoknál előlegesen is; de ha valódi harczra kel a dolog, még egyszer annyi készen áll fegyvert fogni. 6—12 ezer ember nagy hadiműködésekben nem nagy jelentőségű ugyan, de hogy 6—12 ezer montenegróinak diversiója a törököknek nagy bajokat okozhat, ezt mindenki, a aki régibb, de sőt legújabb múltat s Omer pasa hadjáratát Montenegro ellen vizsga szemmel tekintette, tudni fogja. Későbbi hírek szerint Danilo vladika öszszehivta a beirottakat, s nekik sárga rézkeresztecskéket adott, melyeket harczban ruhájukon viselendőnek Későbbi hírek még mit sem jelentenek a törökök csemagoltak közt történt összeütközésről, s így ebből azt következtethetni, hogy a vladika még mindig csak jó alkalmat lesz). Ma fognak megkezdetni az előadások az itteni tanodákban a húsvéti szünetek után. Simonics, a tanodák főfelügyelője még itt mulat, s kilátása van, hogy ő jövőre is itten maradhatand. Zimonyban tegnap láttam az itteni angol consult, s ott azon hírt hallottam, hogy ez Belgrádból elmegy. Ezt itt még nem tudhattam meg; ha megtudom, megírom. (Lapszemle) Az „Ost. D. Post.“ máj. 3-kai számában a legújabb orosz manifestumra nézve következőleg nyilatkozik : „Az orosz császár legújabb manifes*) A vladika e fegyverre hívását már múlt számaink egyikében egész teljében közöltük. Szerk. *) Tegnapi számunkban közölve volt, hogy a montenegróiak Niksichnél átrontottak a határon, de pórul jártak. Szerk. túrna — úgymond — nem tartalmaz semmi új gondolatot, csupán az eddig felhozottakat fejezi ki élesebben. Végül a politika teréről eltér. A felhívás, teljes hatalmával, a vallás nevében történik! Oroszország egyedül maradt Istenhez hű, az egész többi Európa, mely Moldva és Oláhországot kiüritettnek látni, meg három tenger, mely a világuralkodás kulcsait a moszkovit hatalomnak átadni nem akarja — ezen egész Európa elpártolt Istentől. — Mi Miklós császár manifestumát nem kívánjuk szóról-szóra taglalgatni, mert az által egy fejedelem személyét fognék némileg bántani, kinek kormája még folyvást barátságos viszonyban áll Ausztriához. De el nem nyomhatjuk egy gondolatunkat, mely bennünket e manifestum elolvasásakor mélyen megkapott. Ám tegyük föl, hogy Oroszország tervei el volnának érve, hogy a byzanczi császárság már húsz év, sőt hoszabb idő óta is helyre van állítva; hogy Moszkova és Sz. Pétervár ura Byzanczban is uralkodik; úgy a törökségről s ennek egykori hatalmáról egészen a traditióig minden elenyészett; s hogy Perzsia határaitól kezdve egészen de Európa közepéig azon egyetlen hatalmas férfi uralkodik, ki népének caesarja s pápája egyszersmind. A német tengernek, a földközi tengernek, az Adriának, valamint a csatornának tartományai is mindnyájan ismerik azon hatalmas kezet, mely kapuikon kopogtat. A katholikus, az evangélikus és anglikán kereszténység, s mind az, ki az orthodox egyházat nem vallja magáénak, veszélyeztetve látja magát a keleti caesaropapismus folyvást külebb terjeszkedő hatalma által. Ugyanazon hatalmak, melyek józan óvatosságból ma egy veszélytelen időközi kormányt fentartani kívánnak, végre szivök és léterejökben vannak fenyegettetve, s kardhoz kell nyúlniok szabadságuknak s apáik vallásának védelmére. De a byzanczi császár mint egyház feje vezeti millióit a hitetlenek ellen. Ő manifestumot bocsát népeihez, hogy azokat a vallásuk melletti harczra tüzelje. Mit fog nekik mondani? Többé nem a keresztnek a félhold elleni harcza forog fen, az a keresztnek harcza a kereszt ellen. S a mnifestum mégsem leend uj ! Mi azt ma ismerjük már. Csak a dátumot s a bevezetést kellene megváltoztatni. Ama harczban is azt fogja mondani Oroszország, hogy: „ellenségei nem mozdítandják el ama szent czéltól, melyet neki az isteni gondviselés kijelölt“ — a byzanczi császár, ha a római vagy evangelicus egyház ellen fordítaná fegyverét, sem végezhetné nyilatkozatát hatásteljesb zárszavakkal, mint melyekkel a mai manifestum végződik: „Tudja meg az egész kereszténység, hogy a czár gondolata öszves igaz hivő népének gondolata, mely Istenhez és egyetlen fiához, a mi Megváltónkhoz Jézus Krisztushoz hű maradt!“ AUSZTRIAI BIROMLOS. Bécs, május 3. 1854. D. C. A magyarországi lapok hálás köszönettel írnak ama legfelsőbb rendeletről, melyhez képest az előbbi vámkötelezettség, kivéve a már 1853 november 1-je előtt fennállott vámokat, tökéletes karba helyezett államkincstári utakra és hidakra szorittatik s azáltal van megkönnyítve, hogy további rendeletig az ingyen országos munkaerő alkalmazása által megváltható. A közlekedést kétségkívül ez igen megkönnyíti s előmozdítja az országban, s miután a közlekedés könnyűsége, az anyagi érdekek fejlesztésére végtelen befolyással bír s közvetve a szellemi képzettség emeltyűjéül is szolgál, a szóban forgó rendelet az országban csak legnagyobb örömmel volt fogadható. Általában a császári kormány Magyarország közlekedési érdekei iránt ernyedetlen figyelem és gondoskodással viseltetik Mint a „Pest-Ofner Zig“ jelenti SURVILLE EZREDES. Regény a császárság idejéből.*) SUE JENŐ után ( e rö. vFolytatás.) XVIII. A szökés.Bracciano herczegnő gondolatainakűrzavarát lehett volna leírni. Johannának a legritkább lelki erője lett volna szűkbe, hogy ellenállhasson a változatnak, mely őt olyatén vetette a legfájdalmasabb aggályokból a legőrigőbb örömbe. Egyszerre borzasztó félelem kapá meg Johanna ivét. . . . (Hátha Herman, midőn utolsó levelét véve, ellent nem ihatott volna ez újabb csapásnak, mely első irata áll oly vigyázatlanul felgerjesztett minden ábrándos renyeit felforgatta ? Johanna, kinek ugya — annyi rázkódás következtéig — már elgyengült, ezen gondolatra ha nem is ültté, de pillanatig tökéletesen háborodottá lön. Haldokolva képzelé magának Hermant, haldokolva Ián épen akkor, midőn ő maga — Johanna — régibb óhajtásait teljesedni látta. Kit küldjön ez órában hozzá, hogy őt a reménytelen fordulatról értesítse ? És aztán, volna- e Hermannak rodalma egy újabb kecsegtetés iránt ? Hiszen az első évet is oly borzasztón meg lön hazudtolva! Johanna nem habozott , megfeledkezve szokásos sszatartózkodásáról, félelméről, meg nem gondolva pésének sem gondatlanságát, sem fontos jelentését, *) Lásd Pesti Napid 1245. számát, különben pedig csaknem feljogosítva érezve magát arra, hogy őrködjék azon férfi élete felett, kit már is úgy tekintett, mint férjét, eltökélé magában, hogy maga fog elmenni s Hermant mindenről értesitendi. — Bátorságom lett volna, úgymond, megmondani neki, hogy meghalok, hogy vele halok meg; miért ne volna bátorságom megmondani neki, hogy élni fogunk ? . . .. Sietve fölvevé köpenyét, kalapját, lement a kis lépcsőzeten, mely öltözőszobájából nyilt, elhaladt a kapusnak még gyengén kivilágított páholya mellett, és ennek ablakán kopogtatott. Az ajtó megnyílt, Johanna kilépett a Bracciano-palotából. Az éj hideg és esős volt. A Bracciano féle palota, a Faubourg-Saint-Honoré utczában, nem igen távol esett Herman lakásától. Olykor olykor Johanna, hintón haladva el e szerény menhely előtt, mélázva tekintett volt e szegényes házacskára. Felhevültében Johanna megfeledkezett az éjről, meg félelmeiről, miket éreznie kellett volna, s egyedül kalandozott a komor és elhagyatott utczákon. Azon édes meglepetést forgatván elméjében, melyet Hermannak okozandó volt, gyorsan haladott előre. Félelmében, hogy talán elkésik, gyengeségét és felindulását vádolgatá, melyek miatt nem haladhatott oly gyorsan, mint óhajtotta volna. Egy óranegyed múltával az elszigetelt térre érkezett, melynek közepén a Herman lakta ház állott. Herman szobájának ablaka ki volt világítva. Johanna — szive oly erősen dobogván, hogy szinte megszakadt — belépett a házba. A folyosó ajtaja véletlenül nyitva volt. A háznak csak három emelete, hátsó része pedig épen nem lévén, az utat nem lehetett eltéveszteni. Johanna sebesen szaladt fel a lépcsőzeten, a kapus, ki bizonyosan elaludt volt, meg nem szóktá ő . A második emeletre érkezvén, hevesen felránta az ajtót, kiáltva : — Herman, meg vagyunk mentve! . . . De mennyire meghökkent, midőn a szobában nem talált senkit. Egyik asztalon lámpa égett. Várjon hova lett Herman ? . . . Johanna megborzadt félelmében. Talán Herman azért hagyá el lakását, hogy életének véget vessen. . . . Hova menjen most a szegény nő ? mittevő legyen ? Csakhamar titkos , önkénytelen remény lopódzék szivébe. . . . Johanna, szerelme gyermeteg és heves babonaságában, lehetlennek tartá , hogy a gondviselés engedte volna Hermannak magát megölni épen akkor, midőn ő neki közös boldogságuk hitét hozza. Ezen gondolatok vallásos érzelmeket gerjesztvén szivében, térdre ereszkedett és buzgóan imádkozott. Bocsánatot kért Istentől az öngyilkossági szándékokért, melyek őt pillanatig megtagadák vala. Hálát mondott neki, hogy Bracciano herczeg határozatát megfordítá. Az ima megnyugtatta őt, bizalmat csöpögtetett lelkébe. Felkelt. Körültekintvén, a kandallón, melyben félig kialudt parázsok füstöltek, egy kis papírt vett észre. Herman kezeirása volt. Johanna e szavakat olvasá rajta : „Reggeli egy óra. Azonnal visszatérek.“ Johanna ismét letérdelt, fölkiáltva : — Köszönöm, istenem, köszönöm! Ő meg van mentve. . . . E szavak bizonyosan nekem szólanak..........A szerencsétlen várakozott reám! . . . Oh nemes lélek, mely nem vonta kétségbe az én lelkemet, bátorságomat, elszántságomat! . . . Az írásban foglalt szavak, melyeket Johanna kegyelettel megcsókolt, tökéletesen megnyugtatván őt, érzelmes kíváncsisággal vizsgálgatá ezen oly szegény lakásnak belsejét, Herman könyveit, s egy női arczképet. Ezen ritka szépségű, idegen jelmezbe öltöztetett nőnek arczvonásai oly szembeszökőleg hasonlítottak Hermanhoz, hogy abban Johanna ennek anyját ismeré föl. Szeme könyökbe lábbadt, midőn eszébe jutott, a mit Herman neki gyermekkoráról s e szegény anya szemetéről beszélt volt, ki oly sokáig virasztott mellette gyászruhában. Ezen, szintoly édes, mint méla érzelmekből a lépcsőzet felől hangzó szavak ébreszték fel Johannát. Johanna megreszketett, mert amit hallott, nem Herman szava volt. Ez utóbbinak nevét hallá említetni, figyelni kezdett. — Te alszol! vén bortömlő ! harsogott egy rekedt, durva hang. Mondd meg, haza jött-e már Herman ? — Nézze meg fenn, válaszolt a kapus gorombán. — Ezer menykő üssön beléd! hallatszott ismét az döbbent hang. Johanna ezután nehéz lépteket hallott a lépcsőzeten közeledni. Elrémülve, nem tudva mit tegyen, perczig habozott. A lépcsőzeten felfelé haladó férfi a folyosóra érkezett. Johanna, oda ijedtében, körülnézett s észrevevé a hálófülke üvegajtaját, mely függönynyel volt beborítva. Kinyitá ez ajtót s belépett e rejtekbe. Alig bírva magát lábán, azon ajtónak támaszkodott, mely a tegnap óta Boisseau börtönéül szolgáló rejteket takará el. Félénken felemelvén a függöny egyik szegletét, Johanna bekandikált a szobába, melybe most Herbin Pétert látá belépni. Ez ember visszataszító külseje a boldogtalan nőt újabb ijedtséggel tölté el; nem bírta felfogni, micsoda összeköttetésben lehet Herman ily emberrel. Herbin Péter az asztalhoz ment, meglátta a Herman által beirt papírt, és elolvasáa azt. — Hová az ördögbe mehetett reggeli egy órakor? monda elgondolkodva. Most már mindjárt kettő lesz , s még mindig haza nem jött? ... Ez engem nyugtalanít. . . . Úgyis oly sok mondanivalóm. ... De csitt! Lépteket hallok a folyosón. ... Ez ő. . . . Forster Herman belépett. (Folytatjuk.) 103-1246