Pesti Napló, 1854. július (5. évfolyam, 1291-1316. szám)
1854-07-01 / 1291. szám
lam mindkét elöljárója lemondott. A lármára két politikai menekvő kiszolgáltatása adott alkalmat, kiknek a római csendőrségnek kiadatását San Marino lakossága erőhatalommal akará megakadályozni. Egy 25 emberből álló osztály, mely egy helvétiai ezredhez tartozik, mindenestől Toskánába szökött át, hol lefegyvereztetett. Spanyolorzság, Madrid, jun. 20. Tompa forrongás uralt a városban, s általában azt beszélik, hogy jun. 24- dikén lázadás fog kiütni. A rendszabályok, melyeknek életbeléptetését a kormány az utóbbi hétben czélszerűnek tartotta, egyedül arra szolgálnak, hogy a közvéleményt tőle még jobban elidegenítsék, s azt mutatják, hogy a kormány nem érzi többé biztosnak magát. Tegnap öt hírlap-szerkesztő fogatott el, s a baleári szigetekre száműzetett. Messina tábornoknak, kit szintén el akartak fogni, sikerült elillanni. Bermudez de Castro exminiszter Cadixban lógatott el. Egy nap sem múlik, hogy magas állású személyek irányában rendkívüli rendszabályok ne gyakoroltassanak; ez állapot sokáig nem tarthat. Azon hír, hogy Krisztina királynő, a helyzet veszélyességét sejtve, kabinet-változást óhajt, igen elhamarkodott. Isabella királynő a jelen kormánynyal igen megelégedve látszik lenni. Svézia, Stockholm, jun. 19. A király és koronaörökös ma ismét a fővárosba érkeztek, és egy órával később tanács tartatott, melyben a régensséget feloszlatták. A magas uraságoknak Gothlandban mulatatásáról most több érdekes részleteket hallani- 14-én történtek a zászló-kiosztások. A jönköpingi ezred zászlóinak átadását a király következő szavakkal kisérte : ,,A zászlókra, melyeket ma nektek átnyújtok , e név „Lützen“ van felírva. E név bennem azon dicső kor emlélékezetét kelti fel, a midőn Svéczia királya a felvilágosodás ügyéért küzdött és győzött; ez hozza nektek vissza emlékezetetekbe azon erőt, melylyel a hüsmalandiak őt a szent harczban támogatták. Nektek ezért kétszáz éves ősöket kell képviselnetek. Nagy emlékek nagy kötelességeket szabnak; az atyák győzelmei is nagy tettekre intenek. De a harcz és becsület napjai még nem múltak el. Talán most is ismét saját hazátok védel lésére, az ember legdrágább javaiért leendő harczra fogtok felszólíttatni. S ha a haza és az én szavam hínak titeket, vitéz smalandiak , hogy e zászló körül gyűljetek, úgy meg fogjátok mutatni , mikép egy hosszú boldog béke nem zsibbasztotta a karokat , melyek békében a svéd földet művelték, hogy a kardok, melyek sokáig pihentek hüvelyeikben, szintoly élesek és szintoly jól tudjátok forgatni mint egykor a lützeni csatatéren. Én kérdelek most titeket, tisztek, altisztek, katonák : fogadjátok-e, hogy éltetek és véretekkel véditek e zászlót, a mily igazán Isten segéljen titeket ?“ A felelet hangos „igen“ volt. Erre a király a gothlandi ország védségnek adta át a fegyvert, mintegy következő szavakkal : „Oly időben, midőn vészterhes hadizivatar fenyegeti éjszak egét, minden kötelezettség drágább, minden kötelesség szentebb lesz. Nincs nagyobb kötelezettség, minthogy nemzet és király ily időben egyet akarjanak és egyetértésben cselekedjenek; nincs szebb kötelesség, mint hazáért és honi tűzhelyért mindent, s habár min személyünk lenne is, oda áldozni. Ily idők az éjszakra nézve most lehetségeseknek látszanak , akkor alkalmatok lenne megmutatni, miszerint az önállóság és függetlenség megőrzésére semmi áldozatok sem túl nagyok. Ha egy ellenség e pompás szigetet, e gyöngyöt a svéd koronában, az anyaföld bárjaiból kiragadni akarna, h így ti készségesen fogtok gyülekezni azon zászlók körül, melyeket most saját kezeimmel nyújtok át, akkor királytok és országtokért fogtok tudni harczolni.“ E beszédre is mennydörgő „igen“ következett. Erre szent tisztelet s utána szemle tartatott. Törökország Szambulból, f. hó 15-éről a Sinai gőzös következő jelentéseket hozott Marseillebe. A török fővárosban tudni akarák, mikép az egyesült flottáknak Szebasztopol elleni expeditiója mielőbb be fog következni , mely jelentéssel Párisban összeköttetésbe hozák azon hírt, hogy a feketetengeri flottákat Brunt admiral hajóraja erősíteni fogja. Más részről azt hiszik, mikép e hajórajnak rendeltetése , szárazi csapatokat venni fedélzetére Krimia számára , s a segédcsapatoknak e félsziget elleni hadi vállalatát gyámolítani. A Várnában partra szállított segéd csapatokról hallani, hogy egy részök már Sumla és Barazdzsik felé elindittatott. — A Sinai hajó a görög felkelésről is megnyugtató jelentéseket hozott. Hadzi Petro ezek szerint kijelentette alávetését: — Az egyesült, de főleg az angol flottának már szemére hánytak nevetséges szerepet, melyet a Fekete és Keleti tengeren játszik, csak azért, mert Kronstadt, Sveaborg és Szevasztopolt még be nem vette — pedig e nélkül úgy mondanak egész működése komoedia. Különös alternatíva ! Mintha az angolok és francziák tehetnének arról, hogy a „tizenkét apostol“ nevét viselő hadihajója a szepasztopoli kikötőbe rejtődzik , s az annyiszor kínált nyílt találkozást a tengersíkon Menzikoff bg, a szambuli büszke követ, a szinopei győztes el nem fogadja; az egyedüli, mit az orosz flottáról hallani, hogy nemrég, midőn az egyesült flotta 2 kis hajója Szepasztopol előtt czirkált, 6 nagy orosz hajó kijött búvhelyéből; de midőn látták, hogy az üldözőbe vett két hajónak semmi kedve magát sinopizáltatni, ismét oda visszatértek. Oroszország védelmezői azt mondják, hogy miért romboltassa szét szép flottáját egy túlnyomó hatalom által? Ámde akkor mit beszélnek oly felhéjázólag e túlnyomó erő irányában , amivel flottáiknak bujkálása mellett bizony még Oroszországban is nevetségesek lesznek , s aztán az angolok legyenek oly bátorak, megtámadni az erősített várakat, melyeket szárazi csapatok nélkül sokáig úgy sem tarthatnának; vagy tán áldozzák fel roppant flottájuk 2/3-ad részét az erősségek bevételében, hogy aztán mint győztesek az addig elbuva volt orosz flotta által legyőzessenek ? Elég, hogy egyelőre urai a két orosz tengernek. Mert ez uralom fő fontosságú, nemcsak mert Oroszország kereskedelmének felette ártó ostromzarlásokat eszközöl, nemcsak mert már is az oroszok minden ellentállása nélkül tömérdek károkat okozott nekik a partokon, hanem főleg mert az orosz hadfolytatásra roppant hatással van. Az orosz partok egy pontja sincs biztosítva a flották támadása, kiszállási kísérletek és nyugtalanítások ellen, s míg az oroszoknak minden viziutja el van zárva , és sem csapatokat sem lő- vagy élelemszereket nem vihetnek ki a tengeren, addig elleneik e szállítmányokat bármely ponton létesíthetik. Ennek sikere mind a Fekete mind a Keleti tengeren már mutatkozott. Az oroszok helyzete a dunai fejedelemségekben és a Dobrudzsában valóban egészen más lenne; az ázsiai partot hihetőleg nem hagyták volna oda , hahogy Dundas és Lyons bújtak volna el Menzikoff elől és nem viszont. A keleti tenger partjain pedig Oroszország kényszerítve van, számos katonákat tartani, s védelemre ott hagyni állni, mert különben partjait védtelen kellene átadnia oly ellennek, melynek hajóvédövel vaczára sem meri megtiltani, hogy egész szárazi seregét sakban ne tartsa. S ezek nem volnának eredmények ? — A dunai torkolatoknak az egyesült flották admiráljai által eszközlött ostromzárlását illetőleg, mely az arra nézve alkalmazott eszközöket tekintve mindendenesetre tettlegesnek mondható, utólagosan megjegyzendő, hogy e rendszabály csak a Dunára befutó hajók ellen van irányozva, s azért azon járműveket nem illeti, melyeknek Paskievitsky korábbi rendeletei szerint ausztriai kikötőkbe szánt gabnarakományokkal a Dunát elhagyni szabad volt. Azosztári 10-ki biztos tudósítások szerint a Herczegovinában a csend megháborításától nem kell tartani, sőt az ottani népség minden rétegeiben a rendnek nagyon kedvező érzület nyilatkozik. Ez irányzat főleg az azelőtt gyakran viharos mozgalmaktól látogatott Grahovóban lép napvilágra, hol azokat, kiknek az ország békéje megháborítniok kellendett, azzal fenyegették, hogy házaikat felgyújtják. Hallomás szerint Mosztárban egy angol és egy franczia consulság is fel fog állíttatni. Oroszország Többen azon angol mérnökök közöl, kik hosszas évekig orosz szolgálatban éltek, már megérkeztek Londonba, s az admiralitás első lordjánál tisztelegtek. Közléseik az orosz hadsereg állapotáról annál inkább figyelmet érdemlő, mert néhányan közölök igen fontos helyet foglaltak el az orosz flottában. Young főmérnök volt a császár magán fregattján s többször volt alkalma a czárral és a cs. család tagjaival szólni; úgy látszik, az udvar kegyencze volt, mert több igen becses ajándékokat tud a cs. család tagjaitól felmutatni. Közlései szerint az Angliávali háborút még a szinopei esemény előtt kikerülhetlennek tartották, mindamellett Angliáról tisztelettel és bizonyos szívélyességgel szólottak, ellenben Francziaországról nyílt vagy szintett kicsinyléssel. De a szinopei esemény után Anglia háborút üzenvén, megfordult a közvélemény, s ha egy angolt láttak, szidták és gyalázták; az orosz szolgálatban állt angol mérnököket pedig felszólították, akarnak-e maradni, vagy pedig a szolgálatból kilépni. Ezek hamar kis meetinget rendeztek, s elhatározók útleveleiket kikérni. A flottas hatóságok azonban csak vonakodva fogadták el lemondó kérvényeiket, s kijelenték nekik, hogy a szolgálatból ugyan el, de haza nem fognak bocsáttatni. Young szolgálati szerződvénye 2 hó alatt lejárt volna, mely után 49 font sterlinget kellendett kapnia, de tudtára adák, hogy arról is le kell mondania. Ez időben az orosz flottában páni félelem uralkodott. A csász díszes yachtot feketére festették be, hogy adandó alkalommal az ellen figyelmét kikerülje. A cs. magán fregatt gépe egy oroszra bízatott, de a 3-ik próbajáratnál annak hengerfeneke már ki volt ütve, s most használhattam A pénzverdékben és kohókban szolgált angoloknak kevesebb nehézséggel kellene küzdeniök, mert a 80 éves skót szül, Wilson tök pártfogoló őket. Wilson a czár kegyencze, s midőn őt nem rég Culpinskóiban találta, arczát megcsókoló, mondván, hogy ez a leghűbb ember szolgálatában. Az ágyunaszádok számára itt készitik a korongokat és más gépalkatrészeket, melyeket onnan a névai hajóműhelybe visznek. Ez ágyunaszádokon havakig éjjel nappal dolgoztak Constantin alg személyes felügyelete alatt; 10 már vízre volt bocsátva, mindegyik 2 ágyúval, s 60 készen állt. Sz.Pétervárott a mérnököknek újabb nehézségekkel kelle küzdeniök. Ott látták ismét a czárt s változott kinézése nagyon meglepte őket. Az utolsó hónapokban 20 évvel öregedett; ő, ki azelőtt oly egyenesen tartotta magát, most meghajolva járt. Máj- és lábbaja, de főleg kedélyállapota idézék elő e változást. A czár keveset eszik; diaetája egy csirkeszárnyra, kevés gyönge theára, s alkalmilag vízzel elegyített pohár pezsgőre van szorítva. A „Journa de Petersbourg“ egy athéni jelentést közöl az angol- franczia csapatok görögországi expeditiójáról, „az angolok —úgymond — mérséklet és szelídséggel jártak el, ellenben a francziák a legnyersebben viselték magukat, mert pisztolylyal kezükben, rohanták meg a kikötőben levő hajókat, mint az a hajók elfogásánál történni szokott. Azt hihetnék — s itt e lap Anglia ellen kezd hajtogatni — hogy Rhouen úrnak sikerülni fog 6000 (?) franczia szurony segélyével eszménye szerinti minisztériumot alkotni. Azonban ez nem igy van, miután kivéve egy két egyént a jelen minisztérium oly emberekből áll, kik az angol coteria legbuzgóbb s legmelegebb követői, melynek szerencsétlen befolyása a közigazgatás minden ágait behálózza. (A hellén közigazgatás még a görög- orosz hatalom kiterjesztés leglelkesedettebb tisztelőiben sem talált védőkre). Francziaország rendeltetése venni, hogy Anglia arasson. (Igen ismeretes thema, melyet főleg Oroszország variált.) A király engedett. Ez volt az egyedüli kimenekvő mód, mely a szerencsétlen monarchának nyitva állt. A poharat kiürité fenékig, azonban meghiusitá Anglia terveit, mert nem mondott le. Anglia t. i. Görögországot köztársasággá akarja tenni. Miután beligazgatások által (sic!) ezt nem érhette el, erőszakhoz nyúlt s mindaddig nem nyugszik, mig czéljai teljesedésbe nem mennek. Ilyen volt mindig az angol politika. De mit mondjunk ezen Francziaországról, mely, miután a fáradalom hydráját eltiporta, az alig alkotott görög trón alapjait aláásni segít? (A hellén trón alapjait csak orosz árkászok fenyegették.) Ez eltévelyedése okát csak azon fanatismusban találhatni fel, mely Francziaországot kényszeríti, angol terveket előmozdítni, bárha ezek saját érdekeivel legélesb ellentétben állnak. Mi a görögöket illeti, ők resignatióval fogadták az újabb megaláztatást, s egész bizalmukat Oroszország nagylelkű rokonszenvébe helyezik, melynek végzetei Görögországéival legbensőbben össze vannak fonva. Csak Oroszország mentheti meg a görögöket a romlástól, mely fenyegeti! — A galicziai határszélről jun. 2- ről írják : „Minden oldalról folynak bejelentések, hogy Zamose vára a legnagyobb erőlködés és gyorsítással tétetik védképessé. Számos futárok érkeztek. Új- Zamose lakosai legnagyobb részt lakásukat odahagyni kényszerittetnek; a fákat a vár kerületében többnyire kivágták. Hallatszik, hogy ezt legközelebb be fogják zárni. Azonfelül az egész oroszlengyel határon szalma és szurokkal fedett vészpóznák vannak kitűzve , szükség esetében jelzésre szolgálandók. Egy ezred, mely Tomaszovban állt, Szamoséba lón irányozva. 10-én nem messze Niwrától a czortkowi kerületben egy orosz trrkot és 2 mérnöktisztet vettek észre, kik a határvidéket szemlélték meg és rajzolták le; a Kamienie podolskinál állt orosz hadtesthez látszanak tartozni. Jassyi és csernowitzi tudósítások egyezőleg állítják, hogy Oroszország szándéka, az Ausztria irányában elterülő egész orosz határ hosszában 6 mfldnyi széles övét kiszakítani, s az ausztriai határőrség mintájára szervezni. A szükséges felmérések már munkálatba vannak véve. A kiszakasztott határőri térséget doni kozákok családjainak szándék átadni, kik ott meg fognak telepedni s a számukra készítendő szabályzat szerint a határőri szolgálatot ellátni. Ugyanígy akar Oroszország Moldva irányában is eljárni. Amerika. Az éjszakamerikai egyesült államokból érkező levelek egyhangúlag oda nyilatkoznak, hogy, habár Pierce elnöknek máj, 31-kén kibocsátott proclamatiója teljes erélylyel tiltakozik ugyan minden erőszakos vállalat ellen, mely Cuba ellen intéztetnék, mégis ezen TUD01ÍRT MIEODáLOS. Jeles íróink csarnoka. XXV. DUGONICS. (1740—1818.) Élet és irodalom kölcsönös egymásra hatását — mióta sajtó utján minden gondolat, mely újabb s erősebb lendítés magvát foglalja magában, kevés idő alatt ezer meg ezer lélek tudomására jutván, bizton számíthat élénk, akár helyeslő akár rászóló viszhangra — mai nap már senki sem vonja kétségbe. Mind a józan ész, mind a történelem tényei cáfolhatlanul tanuskodnak e hatás valódisága mellett. Hahogy azonban e kölcsönös hatást egymással összehasonlítjuk, el kell ismernünk, hogy az élet hatása az irodalomra mindenkor nagyobb és kényszerítőbb, mint az irodalomé az életre ; s ez nem is lehet máskép, miután a czél mégis csak az élet maga, ennek anyagi és szellemi emelése marad, az irodalom pedig e czélnak egyik — bár legfontosabb — eszköze. És ezen tétel igazságánál fogva először az irodalomnak kell az élet hatását magába fogadnia, mielőtt maga is az életre sikeresen visszahathatna, s ezen visszahatás csak úgy eszközölheti a kitűzött czél elérését, ha a korbeli műveltség tetőzetén állók, miután belátták és felfogták a kor szükségeit, melyeket a nagy szám csak öntudatlanul sejt, ezen szükségekhez képest működnek vagy maguk vagy működtetnek másokat a felvilágosítás, más szóval : az öneszméletre hozás nagy munkájában. A társadalom körvonalának minden sugarai azon egy központ, a felvilágosodás felé irányulnak : ismeretek és tudomány,mesterségek és művészet, erkölcsök és országukság, egyenként és összesen, egyiránt oda törekszenek, oda vezetik fokozatos haladásban az emberiséget. A legtökéletesebb eszköz erre az irodalom, e mindenható közvetítő, mely ismét a maga legtökéletesebb eszközét a sajtóban találta fel. Az irodalomról tehát, midőn hatását az életre tanúsítja, csak tropice mondhatjuk, hogy például uj eszmekört, új szellemi világot nyit valamely kornak, vagy új irányt tűz ki valamely nemzetnek : az irodalom csak megmutatja, köztudomásra hozza, felfoghatóvá teszi mindnyájoknak, akik olvasnak, az illető eszmekört, mely a társadalom előtt tényleg már nyitva áll, mint legközelebbi fok; az irodalom csak a czéltól félretévedt irányok balságát tünteti elő, hogy az egyedül helyeseket jogaikba visszaállítsa. Mihelyt nem igy cselekszik az irodalom, mihelyt maga is hamis irányok hirdetőjévé, vagy oly eszméknek, melyeket az emberiség részint már túlhaladott, részint pedig ugrás nélkül még nem léptethet életbe, hordozójává aljasul •• azonnal megszűnik az élet vezére lenni s legfeljebb rövid idejű hatást biztosíthat magának. Nem sokaknak jutott, az irodalom feladatát feljebb említett nagy fogalma szerint nemcsak megérteni, hanem egyszersmind feladatához képest következetesen kezelni, mert ily munkára, mély belátás mellett, önfeláldozás is kívántatik. Dugonics azon kevesek egyike, kik át vannak hatva koruk és nemzetek szükségeinek eleven érzetétől, kik tisztában vannak magokkal a megválasztandó eszközökre nézve, s kik ezeket kitartással s minden félretérés nélkül alkalmazzák, hogy a társadalomaban, melyre hatniok kell, minél erősebben s nagyobb kiterjedésben gerjeszszék fel azon közszellemet, melynek eszméletes munkásságától annak magának tovább haladása, jólléte van feltételezve. S midőn a magyar irodalomnak nem volt közönsége, midőn előkelők elkorcsulása , s még az értelmesbeknek is elfogultsága elhanyagolni kezdték a nemzeti kifejlődése pályáját : nem volt-e akkor legelső s mindennél sürgősebb feladat hazafius érzelmek és ismeretek terjesztése által a középosztályt szellemi zengéséből felrázni, benne élénk közszellemet ébreszteni , mely aztán a mivelődésnek ne csupán széles alapul , de félre nem utasítható biztosítékul is szolgáljon ? . . . S ezen feladatot senki sem oldá meg oly sikerrel, mint Dugonics András : leszállott a néphez, felmutatta neki a régi dicsőség, s a magyar élet gazdag kincseit oly, felfogásához mért gyönyörködtető alakban , s oly állhatatosan egyetlen czélra irányzott törekvéssel, hogy az eredmény nem lehetett egyéb, mint egyetemes felbuzdulás az eredeti sajátságok megőrzésére, köz részvét a nemzeti érdekek iránt, és erős hit azon magasztos eszmékben, mik a „Szezet“ költőjét lelkesítik. Ezen szempontból kell tekintetbe vennünk Dugonics minden munkáit, ha beesőket érdemleg méltányolni akarjuk. Pusztán irodalomtörténeti vagy épen csak szorosan szépészeti mérvvel itt be nem érjük . Dugonics dolgozatai, a szépirodalmrak szintúgy, mint a tudományosak, a szó legteljesebb s nemesebb értelmében irányművek valának, s irányuk czéljának tökéletesen meg is feleltek. Ha Dugonicsnak külön tudós szakmát akarnánk kirendelni, azt mondhatnák, hogy magyar régiségbuvár, de olyan, ki archaologiai kincseit nem holt ismeretekként gyűjti és őrzi, hanem azokat mintegy apró pénzre váltva, közforgalomba bocsátja s közvetlenül a valóságos életre alkalmazza. Az emberek csupán gyönyörködni gondoltak Dugonics munkáiban, s többet tanultak belőlök, mint mennyit a népszerű olvasmányok legpéldásabb gyűjteményeiből tanulhattak volna; regényeket gondoltak olvasni, mialatt történelmi ismeretekben gyarapultak s a nemzeti élet minden nyilatkozatai, minden árnyalatai iránt fogékonyságot nyertek. Igaz ugyan, hogy Dugonicsnál hiányzik az aesthetikai érzék. Ízlése fonák, sőt iránya sem a legszabatosabb; de az eszme, melynek él, oly tevékeny lelkesedésre ihleti, az ismeretek bősége, melyekkel rendelkezik, annyi anyagot szolgáltat, s a magyar nép jellemének, különösen pedig nyelvének mély értése oly mesterileg képessé teszik őt eltalálni a hangot, mely olvasóiban viszhangra talál, s felgerjeszteni az érzületet, melynek felgerjedésétől függ az összes nemzet szellemi újjászületése , hogy Dugonicsot valóban a népszerű írók előpéldányának mondhatjuk. Népszerűsége mellett regényeinek s színdarabjainak (melyek egyébiránt , bár színpadon is tetszéssel adattak, nem egyebek nagyobb részint dialogizált regényeknél) nagy kelendősége is cáfolhatlanul tanúskodik. „Etelkapja még életében három kiadást ért, sőt „magyar tudákosság“ czímű jeles mathematikája, melylyel azt akará bebizonyítani, hogy a magyar nyelv képes a legszigorúbban tudományos tárgyak fejtegetésére is (1784 ben !), szintén kétszer adatott ki. Nemes fáradozásában nem zavará meg Dugonicsot a pedánsok csúfolódása, hogy „királyi oktató létére nem átall enyelgő könyveket írni a köznép számára.“*)Dugonics tétova nélkül haladt előre a töret. Jen és akadályos után, s az időtől várta igazoltatását, „úgy is történt mondja Dugonics életirója (a „magyar példabeszédek és jelesmondások“ előszavában) : „napról napra szaporodik azoknak számok , kik Dugonicscsal, a közjóra ügyelvén, általlátják, hogy a deákos tudományok mellett, bár még ezer esztendeig igy folyjanak, nemzetünknek csak parányi része juthat a kultúrára , arra is erőltetettre , minthogy a mi nem sajátja a nemzetnek, az nem is válhatik természetessé : a köznép pedig, vagy dereka a nemzetnek, melytől ennek ereje és hathatóssága függ, legkisebb vétke nélkül a hasznos ismeretektöl örökre megfosztatik és az országnak irtóztató kárával a legügyetlenebb tudatlanságra kárhoztatik. Ezen a fogyatkozáson akart Dugonics segíteni, midőn minden más plánumokat félretévén, tulajdon erejéhez nyúlts magyar könyveket irt,pedig a köznép számára s ízlésére ; mivel gondolta, hogyha az egyszer a mulatságos könyveket megszereti, majd a hasznosabbakat is előveszi,és a szükséges világosodásra s kiderülésre vezető hasznos ismereteket gyűjtögetni fogja. Ez volt második oka, hogy magyarul irt s hogy a köznép szükségére czélozott.“ Argonauticonát is csak azért adta ki először latin nyelven (később a „gyapjas vitézek“ czíme alatt jelent meg magyarul), hogy roszalóinak bebizonyítsa, mennyire leírja ő a classicus latin kifejezés képességét is, mily könnyű volna minden munkáját így írnia, ha nem irtóznék elállni messzeható irányelveitől, melyeknél fogva a feledésbe menő mondákat, adomákat s régi magyar történeteket (sőt még a nem-magyarokat is) szoros kapcsolatba hozá s összeolvasztá a magyar élet múltjával, jelenével. Dugonics mindent a magyarság jellegével bélyegzett, mit alakítás alá von; minden törekvése — a magyarnak magyar modorbani kifejlesztése volt. Csak tekintsünk végig nem-szépirodalmi dolgozatainak is tárgyain ! A mathematikát már említettük. Említendők még a római történetek, magyaroknak urodalmaik, a nevezetes hadivezérek, a magyar várak történelme és helyirata betűrendben (S betűig, kézirat), különösen pedig a magyar közmondások gyűjteménye, mely csak halála után látott világot s a magyar nyelvészetnek mindenkorra egyik legbecsesebb kincstára marad : ezen dolgozatok valamennyién ugyanazon félreismerhetlen nemzeti törekvés vonul keresztül, mely regényeit is jellemzi. S Dugonics nemcsak mint író, de mint magánember, sőt mint tanár is, folytonosan az elvül tűzött czélt követé, s hazánk tanodáiban aligha ő nem volt első, ki a magyar előadást az addigi diák helyett meghonosítani kezdé. A lelkes fira méltán büszke lehet Szeged városa, hol Dugonics bölcsője rengett, hol sirdombja is áll; s remélni akarjuk, hogy e magyarföldi főhely lakosai és vezetői mindig lelki szemek előtt tartandják a tanulságokat, miket ők és mi mindnyájan Dugonics műveiből merithetünk , és sohasem teendnek olyat, mi Dugonics (kinek testvéröcscse többek közt polgármestere volt egykor Szegednek), ha élne, szülővárosáért pirulni kénytelhetné. A munkák nagyobb része, melyeket irodalmunk Dugonicsnak köszönhet, jelen korunkban ugyan már nehezen volna ismét népszerűsíthető, miután az előhaladott, s bizonyosan e munkák olvasása folytán is előhaladott ivadék igényei és ízlése azóta tetemesen öregbedtek : vannak azonban Dugonics munkái között egyes részletek, vannak egész művek, melyek (mint p. o. a regényekben elszórt történelmi s népadomai miscellaneák, a várak leírása és az összes közmondási gyűjtemény) ezentúl is bő kutforrásai lesznek a magyar történelem és nyelvbuvároknak. Midőn tehát regényeit a múltnak hagyjuk birtokul s olvasásukat most már csak a szaktudósnak ajánljuk , vigasztalhatjuk magunkat azon gondolattal, hogy e regények és verses elbeszélések (Gyöngyösi modorában, kinek munkáit Dugonics ki is adta volt) a magok idejében fényesen megtették hatásukat : de legyünk egyszersmind rajta, hogy a szellem maga, mely Dugonics munkáit átlengi s mely oly termékenyitőleg folyt be népünk érzületére, az alapeszme, melyből azok kiindulnak, az soha ne enyészszék ki közölünk, s irodalmunk és közéletünk iránytűje maradjon a legkésőbb időkig. Greguss Ágost. *) Dugonics egyetemi tanár volt Pesten, s a kegyes iskolák sokérdemü szerzetének tagja. Szerk. Magyar könyvészet, 234 (463). Imák és énekek keresztény katholikusok használatára. Szerkesztő Sárváry Béla. Veszprémben, Georgi Lajos tulajdona. Nyomtatta Ramasetter Károly. Kiss rét. 244. 235 (464). Lelki manna, azaz imádságos és énekes könyv, különösen a keresztény kath. ifjúság számára. Tárkányi Bélától. Egerben, a lyceumi gyorssajtón. lerét. 316 1. Igazítás. Lapunk utolsó száma tudományos tározójában a czimen „Greguss Ágoston“ helyett „Greguss Ágost,“ és ugyanott a hatodik hasáb jegyzetében „l’hiérographie“ helyett „l’hiéroglyphe“ olvasandó. *