Pesti Napló, 1854. július (5. évfolyam, 1291-1316. szám)

1854-07-01 / 1291. szám

lam mindkét elöljárója lemondott. A lármára két poli­tikai menekvő kiszolgáltatása adott alkalmat, kiknek a római csendőrségnek kiadatását San Marino lakossága erőhatalommal akará megakadályozni. Egy 25 ember­­ből álló osztály, mely egy helvétiai ezredhez tartozik, mindenestől Toskánába szökött át, hol lefegyvereztetett. Spanyolorzság, Madrid, jun. 20. Tompa forrongás uralt a városban, s általában azt beszélik, hogy jun. 24- dikén lázadás fog kiütni. A rendszabályok, melyeknek életbeléptetését a kormány az utóbbi hétben czélszerűnek tartotta, egyedül arra szolgálnak, hogy a közvéleményt tőle még jobban elidegenítsék, s azt mutatják, hogy a kormány nem érzi többé biztosnak magát. Tegnap öt hírlap-szer­­kesztő fogatott el, s a baleári szigetekre száműzetett. Messina tábornoknak, kit szintén el akartak fogni, sikerült elillanni. Bermudez de Castro exminiszter Cadixban lóga­tott el. Egy nap sem múlik, hogy magas állású szemé­lyek irányában rendkívüli rendszabályok ne gyakoroltassa­nak; ez állapot sokáig nem tarthat. Azon hír, hogy Krisztina királynő, a helyzet veszélyességét sejtve, kabi­net-változást óhajt, igen elhamarkodott. Isabella királynő a jelen kormánynyal igen megelégedve látszik lenni. Své­zia, Stockholm, jun. 19. A király és korona­örökös ma ismét a fővárosba érkeztek, és egy órával később tanács tartatott, melyben a régensséget felosz­latták. A magas uraságoknak Gothland­ban mula­­tatásáról most több érdekes részleteket hallani- 14-én történtek a zászló-kiosztások. A jönköpingi ezred zász­lóinak átadását a király következő szavakkal kisérte : ,,A zászlókra, melyeket ma nektek átnyújtok , e név „Lützen“ van felírva. E név bennem azon dicső kor emlé­­lékezetét kelti fel, a midőn Svéczia királya a felvilágosodás ügyéért küzdött és győzött; ez hozza nektek vissza emlé­kezetetekbe azon erőt, melylyel a hü­smalandiak őt a szent harczban támogatták. Nektek ezért kétszáz éves ősöket kell képviselnetek. Nagy emlékek nagy kötelességeket szab­nak; az atyák győzelmei is nagy tettekre intenek. De a harcz és becsület napjai még nem múltak el. Talán most is ismét saját hazátok védel l­ésére, az ember legdrágább ja­vaiért leendő harczra fogtok felszólíttatni. S ha a haza és az én szavam hínak titeket, vitéz smalandiak , hogy e zászló körül gyűljetek, úgy meg fogjátok mutatni , mikép egy hosszú boldog béke nem zsibbasztotta a karokat , me­lyek békében a svéd földet művelték, hogy a kardok, me­lyek sokáig pihentek hüvelyeikben, szintoly élesek és szintoly jól tudjátok forgatni mint egykor a lützeni csata­téren. Én kérdelek most titeket, tisztek, altisztek, katonák : fogadjátok-e, hogy éltetek és véretekkel véditek e zászlót, a mily igazán Isten segéljen titeket ?“ A felelet hangos „igen“ volt. Erre a király a gothlandi ország­ védségnek adta át a fegyvert, mintegy következő szavakkal : „Oly időben, midőn vészterhes hadizivatar fenyegeti éjszak egét, minden kötelezettség drágább, minden köte­lesség szentebb lesz. Nincs nagyobb kötelezettség, mint­hogy nemzet és király ily időben egyet akarjanak és egyet­értésben cselekedjenek; nincs szebb kötelesség, mint ha­záért és honi tűzhelyért mindent, s habár min személyünk lenne is, oda áldozni. Ily idők az éjszakra nézve most le­hetségeseknek látszanak , akkor alkalmatok lenne megmu­tatni, miszerint az önállóság és függetlenség megőrzésére semmi áldozatok sem túl nagyok. Ha egy ellenség e pom­pás szigetet, e gyöngyöt a svéd koronában, az anyaföld bárjaiból kiragadni akarna, h így ti készségesen fogtok gyü­lekezni azon zászlók körül, melyeket most saját kezeim­mel nyújtok át, akkor királytok és országtokért fogtok tudni harczolni.“ E beszédre is mennydörgő „igen“ következett. Erre szent tisztelet s utána szemle tartatott. Törökország Szambulból, f. hó 15-éről a Sinai gőzös következő jelentéseket hozott Marseillebe. A tö­rök fővárosban tudni akarák, mikép az egyesült flották­nak Szebasztopol elleni expeditiója mielőbb be fog kö­vetkezni , mely jelentéssel Párisban összeköttetésbe hozák azon hírt, hogy a feketetengeri flottákat Brunt admiral hajóraja erősíteni fogja. Más részről azt hiszik, mikép­ e hajórajnak rendeltetése , szárazi csapatokat venni fedélzetére Krimia számára , s a segédcsapatok­nak e félsziget elleni hadi vállalatát gyámolítani. A Vár­nában partra szállított segéd csapatokról hallani, hogy egy részök már Sumla és Barazdzsik felé elindittatott. — A Sinai hajó a görög felkelésről is megnyugtató je­lentéseket hozott. Hadzi Petro ezek szerint kijelen­tette alávetését: — Az egyesült, de főleg az angol flottának már sze­mére hánytak nevetséges szerepet, melyet a Fekete és Keleti tengeren játszik, csak azért, mert Kronstadt, Sveaborg és Szevasztopolt még be nem vette — pedig e nélkül úgy mondanak egész működése komoedia. Kü­lönös alternatíva ! Mintha az angolok és francziák te­hetnének arról, hogy a „tizenkét apostol“ nevét viselő hadihajója a szepasztopoli kikötőbe rejtődzik , s az annyiszor kínált nyílt találko­zást a tengersíkon Menzikoff bg, a szambuli büszke követ, a szinopei győztes el nem fogadja; az egyedüli, mit az orosz flottáról hallani, hogy nemrég, midőn az egyesült flotta 2 kis hajója Szepasztopol előtt czirkált, 6 n­a­g­y orosz hajó kijött búvhelyéből; de midőn látták, hogy az üldözőbe vett két hajónak semmi kedve magát sinopizáltatni, ismét oda visszatértek. Oroszország vé­delmezői azt mondják, hogy miért romboltassa szét szép flottáját egy túlnyomó hatalom által? Ámde akkor mit beszélnek oly felhéjázólag e túlnyomó erő irányában , a­mivel flottáiknak bujkálása mellett bizony még Oroszországban is nevetségesek lesz­nek , s aztán az angolok legyenek oly bátorak, megtámadni az erősített várakat, melyeket szárazi csapatok nélkül sokáig úgy sem tarthatnának; vagy tán áldozzák fel roppant flottájuk 2/3-ad részét az erősségek bevételében, hogy aztán mint győztesek az addig elbu­­va volt orosz flotta által legyőzessenek ? Elég, hogy egyelőre urai a két orosz tengernek. Mert ez uralom fő fontosságú, nemcsak mert Oroszország ke­reskedelmének felette ártó ostromzarlásokat eszközöl, nemcsak mert már is az oroszok minden ellentállása nélkül tömérdek károkat okozott nekik a partokon, hanem főleg mert az orosz hadfolytatásra roppant hatással van.­­ Az orosz partok egy pontja sincs biztosítva a flották támadása, kiszállási kísérletek és nyugtalanítások ellen, s míg az oroszoknak min­den viziutja el van zárva ,­­ és sem csapatokat sem lő- vagy élelemszereket nem vihetnek ki a tenge­ren, addig elleneik e szállítmányokat bármely ponton létesíthetik. Ennek sikere mind a Fekete mind a Keleti tengeren már mutatkozott. Az oroszok helyzete a dunai fejedelemségekben és a Dobrudzsában valóban egészen más lenne; az ázsiai partot hihetőleg nem hagyták volna oda , hahogy Dundas és Lyons bújtak volna el Menzi­koff elől és nem viszont. A keleti tenger partjain pedig Oroszország kényszerítve van, számos katonákat tartani, s védelemre ott hagyni állni, mert különben partjait védtelen kellene átadnia oly ellennek, melynek hajó­­védövel vaczára sem meri megtiltani, hogy egész szárazi seregét sakban ne tartsa. S ezek nem volnának ered­mények ? — A dunai torkolatoknak az egyesült flották admi­­ráljai által eszközlött ostromzárlását illetőleg, mely az arra nézve alkalmazott eszközöket tekintve minden­­denesetre tettlegesnek mondható, utólagosan megjegy­zendő, hogy e rendszabály csak a Dunára befutó hajók ellen van irányozva, s azért azon járműveket nem illeti, melyeknek Paskievits­ky korábbi rendeletei szerint ausztriai kikötőkbe szánt gabnarakományokkal a Dunát elhagyni szabad volt. A­z­oszt­ári 10-ki biztos tudósítások szerint a Herczegovinában a csend megháborításától nem kell tartani, sőt az ottani népség minden rétegeiben a rend­nek nagyon kedvező érzület nyilatkozik. Ez irányzat főleg az azelőtt gyakran viharos mozgalmaktól látoga­tott Grahovóban lép napvilágra, hol azokat, kiknek az ország békéj­e megháborítniok kellendett, azzal fenye­gették, hogy házaikat felgyújtják. Hallomás szerint Mosztárban egy angol és egy franczia consulság is fel fog állíttatni. Oroszország Többen azon angol mérnö­kök közöl, kik hosszas évekig orosz szolgálatban éltek, már megérkeztek Londonba, s az admiralitás első lordjánál tisztelegtek. Közléseik az orosz hadse­reg állapotáról annál inkább figyelmet érdemlő, mert néhányan közölök igen fontos helyet foglaltak el az orosz flottában. Young főmérnök volt a császár magán­­ fregattján s többször volt alkalma a czárral és a cs. csa­lád tagjaival szólni; úgy látszik, az udvar kegyencze volt, mert több igen becses ajándékokat tud a cs. csa­lád tagjaitól felmutatni. Közlései szerint az Angliávali háborút még a szinopei esemény előtt kikerülhetlennek tartották, mindamellett Angliáról tisztelettel és bizo­nyos szívélyességgel szólottak, ellenben Francziaor­­szágról nyílt vagy szintett kicsinyléssel. De a szinopei esemény után Anglia háborút üzenvén, megfordult a közvélemény, s ha egy angolt láttak, szidták és gyaláz­­ták; az orosz szolgálatban állt angol mérnököket pedig felszólították, akarnak-e maradni, vagy pedig a szolgá­latból kilépni. Ezek hamar kis meetinget rendeztek, s elhatározók útleveleiket kikérni. A flottas ható­ságok azonban csak vonakodva fogadták el lemondó kérvényeiket, s kijelenték nekik, hogy a szolgálatból ugyan el, de haza nem fognak bocsáttatni. Young szol­gálati szerződvénye 2 hó alatt lejárt volna, mely után 49 font sterlinget kellendett kapnia, de tudtára adák, hogy arról is le kell mondania. Ez időben az orosz flot­tában páni félelem uralkodott. A csász­ díszes yachtot feketére festették be, hogy adandó alkalommal az ellen figyelmét kikerülje. A cs. magán fregatt gépe egy orosz­ra bízatott, de a 3-ik próbajáratnál annak hengerfeneke már ki volt ütve, s most használhattam A pénzverdék­ben és kohókban szolgált angoloknak kevesebb nehéz­séggel kellene küzdeniök, mert a 80 éves skót szül, Wilson tök pártfogoló őket. Wilson a czár kegyencze, s midőn őt nem rég Culpinskóiban találta, arczát meg­csókoló, mondván, hogy ez a leghűbb ember szolgála­tában. Az ágyunaszádok számára itt készitik a koron­gokat és más gépalkatrészeket, melyeket onnan a né­­vai hajóműhelybe visznek. Ez ágyunaszádokon havakig éjjel nappal dolgoztak Constantin alg személyes fel­ügyelete alatt; 10 már vízre volt bocsátva, mindegyik 2 ágyúval, s 60 készen állt. Sz.Pétervárott a mérnö­köknek újabb nehézségekkel kelle küzdeniök. Ott látták ismét a czárt s változott kinézése nagyon meglepte őket. Az utolsó hónapokban 20 évvel öregedett; ő, ki azelőtt oly egyenesen tartotta magát, most meghajolva járt. Máj- és lábbaja, de főleg kedélyállapota idézék elő e változást. A czár keveset eszik; diaetája egy csirke­szárnyra, kevés gyönge theára, s alkalmilag vízzel ele­gyített pohár pezsgőre van szorítva.­­ A „Journa de Petersbourg“ egy athéni jelentést közöl az angol- franczia csapatok görögországi expedi­­tiójáról, „az angolok —úgymond — mérséklet és sze­lídséggel jártak el, ellenben a francziák a legnyerseb­­ben viselték magukat, mert pisztolylyal kezükben, ro­hanták meg a kikötőben levő hajókat, mint az a hajók elfogásánál történni szokott. Azt hihetnék — s itt e lap Anglia ellen kezd hajtogatni — hogy Rhouen úrnak sikerülni fog 6000 (?) franczia szurony segélyével eszménye szerinti minisztériumot alkotni. Azonban ez nem igy van, miután kivéve egy két egyént a jelen minisztérium oly emberekből áll, kik az angol coteria legbuzgóbb s legmelegebb követői, mely­nek szerencsétlen befolyása a közigazgatás minden ágait behálózza. (A hellén közigazgatás még a görög- orosz hatalom kiterjesztés leglelkesedettebb tisztelőiben sem­­ talált védőkre). Francziaország rendeltetése venni, hogy Anglia arasson. (Igen ismeretes thema, melyet fő­leg Oroszország variált.) A király engedett. Ez volt az egyedüli kimenekvő mód, mely a szerencsétlen monar­­chának nyitva állt. A poharat kiürité fenékig, azonban meghiusitá Anglia terveit, mert nem mondott le. Anglia t. i. Görögországot köztársasággá akarja tenni. Miután beligazgatások által (sic!) ezt nem érhette el, erőszak­hoz nyúlt s mindaddig nem nyugszik, mig czéljai telje­sedésbe nem mennek. Ilyen volt mindig az angol poli­tika. De mit mondjunk ezen Francziaországról, mely, miután a fáradalom hydráját eltiporta, az alig alkotott görög trón alapjait aláásni segít? (A hellén trón alap­jait csak orosz árkászok fenyegették.) Ez eltévelyedése okát csak azon fanatismusban találhatni fel, mely Fran­­cziaországot kényszeríti, angol terveket előmozdítni, bárha ezek saját érdekeivel legélesb ellentétben áll­nak. Mi a görögöket illeti, ők resignatióval fogadták az újabb megaláztatást, s egész bizalmukat Orosz­ország nagylelkű rokonszenvébe helye­zik, melynek végzetei Görögországéi­val legbensőbben össze vannak fonva. Csak Oroszország mentheti meg a görö­göket a romlástól, mely fenyegeti! — A galicziai határszélről jun. 2- ről ír­ják : „Minden oldalról folynak be­jelentések, hogy Za­­mose vára a legnagyobb erőlködés és gyorsítással téte­tik védképessé. Számos futárok érkeztek. Új- Zamose lakosai legnagyobb részt lakásukat odahagyni kény­­szerittetnek; a fákat a vár kerületében többnyire ki­vágták. Hallatszik, hogy ezt legközelebb be fogják zár­ni. Azonfelül az egész oroszlengyel határon szalma és szurokkal fedett vészpóznák vannak kitűzve , szükség esetében jelzésre szolgálandók. Egy ezred, mely To­­maszovban állt, Szamoséba lón irányozva. 10-én nem messze Niwrától a czortkowi kerületben egy orosz trrkot és 2 mérnöktisztet vettek észre, kik a határvidéket szemlélték meg és rajzolták le; a Kamienie podolski­­nál állt orosz hadtesthez látszanak tartozni. Jassyi és csernowitzi tudósítások egyező­­leg állítják, hogy Oroszország szándéka, az Ausztria irányában elterülő egész orosz határ hosszában 6 mfld­­nyi széles övét kiszakítani, s az ausztriai határőrség mintájára szervezni. A szükséges felmérések már mun­kálatba vannak véve. A kiszakasztott határőri térséget doni kozákok családjainak szándék átadni, kik ott meg fognak telepedni s a számukra készítendő szabályzat szerint a határőri szolgálatot ellátni. Ugyanígy akar Oroszország Moldva irányában is eljárni. Amerika. Az éjszakamerikai egyesült államokból ér­kező levelek egyhangúlag oda nyilatkoznak, hogy, habár Pierce elnöknek máj, 31-kén kibocsátott proclama­­tiója teljes erélylyel tiltakozik ugyan minden erőszakos vállalat ellen, mely Cuba ellen intéztetnék, mégis ezen TUD01ÍRT M­IEODáLOS. Jeles íróink csarnoka. XXV. DUGONICS. (1740—1818.) Élet és irodalom kölcsönös egymásra hatását — mióta sajtó utján minden gondolat, mely újabb s erő­sebb lendítés magvát foglalja magában, kevés idő alatt ezer meg ezer lélek tudomására jutván, bizton számít­hat élénk, akár helyeslő akár rászóló viszhangra — mai nap már senki sem vonja kétségbe. Mind a józan ész, mind a történelem tényei c­áfolhatlanul tanuskodnak e hatás valódisága mellett. Hahogy azonban e kölcsönös hatást egymással összehasonlítjuk, el kell ismernünk, hogy az élet hatása az irodalomra mindenkor nagyobb és kényszerítőbb, mint az irodalomé az életre ; s ez nem is lehet máskép, miután a czél mégis csak az élet maga, ennek anyagi és szellemi emelése marad, az irodalom pedig e czélnak egyik — bár legfontosabb — eszköze. És ezen tétel igazságánál fogva először az irodalomnak kell az élet hatását magába fogadnia, mielőtt maga is az életre sikeresen visszahathatna, s ezen visszahatás csak úgy eszközölheti a kitűzött czél elérését, ha a korbeli műveltség tetőzetén állók, miután belátták és felfogták a kor szükségeit, melyeket a nagy szám csak öntudatlanul sejt, ezen szükségekhez képest működnek vagy maguk vagy működtetnek másokat a felvilágosí­tás, más szóval : az ön­eszméletre­ hozás nagy munká­jában. A társadalom körvonalának minden sugarai azon egy központ, a felvilágosodás felé irányulnak : ismeretek és tudomány,mesterségek és művészet, erköl­csök és országuk­ság, egyenként és összesen, egyiránt oda törekszenek, oda vezetik fokozatos haladásban az emberiséget. A legtökéletesebb eszköz erre az iroda­lom, e mindenható közvetítő, mely ismét a maga leg­tökéletesebb eszközét a sajtóban találta fel. Az irodalomról tehát, midőn hatását az életre tanú­sítja, csak tropice mondhatjuk, hogy például uj eszme­kört, új szellemi világot nyit valamely kornak, vagy új irányt tűz ki valamely nemzetnek : az irodalom csak megmutatja, köztudomásra hozza, felfoghatóvá teszi mindnyájoknak, a­kik olvasnak, az illető eszmekört, mely a társadalom előtt tényleg már nyitva áll, mint legközelebbi fok; az irodalom csak a czéltól félretévedt irányok balságát tünteti elő, hogy az egyedül helyese­ket jogaikba visszaállítsa. Mihelyt nem igy cselekszik az irodalom, mihelyt maga is hamis irányok hirdető­jévé, vagy oly eszméknek, melyeket az emberiség ré­szint már túlhaladott, részint pedig ugrás nélkül még nem léptethet életbe, hordozójává aljasul •• azonnal megszűnik az élet vezére lenni s legfeljebb rövid idejű hatást biztosíthat magának. Nem sokaknak jutott, az irodalom feladatát feljebb említett nagy fogalma szerint nemcsak megérteni, ha­nem egyszersmind feladatához képest következetesen kezelni, mert ily munkára, mély belátás mellett, ön­­feláldozás is kívántatik. Dugonics azon kevesek egyike, kik át vannak hatva koruk és nemzetek szük­ségeinek eleven érzetétől, kik tisztában vannak magok­kal a megválasztandó eszközökre nézve, s kik ezeket kitartással s minden félretérés nélkül alkalmazzák, hogy a társadalomaban, melyre hatniok kell, minél erősebben s nagyobb kiterjedésben gerjeszszék fel azon közszel­lemet, melynek eszméletes munkásságától annak magá­nak tovább haladása, jólléte van feltételezve. S midőn a magyar irodalomnak nem volt közönsége, midőn elő­kelők elkorcsulása , s még az értelmesbeknek is elfo­gultsága elhanyagolni kezdték a nemzeti kifejlődése pá­lyáját : nem volt-e akkor legelső s mindennél sürgősebb feladat hazafius érzelmek és ismeretek terjesztés­e által a középosztályt szellemi zengéséből felrázni, benne élénk közszellemet ébreszteni , mely aztán a mi­­velődésnek ne csupán széles alapul , de félre nem utasítható biztosítékul is szolgáljon ? . . . S ezen feladatot senki sem oldá meg oly sikerrel, mint Dugonics András : leszállott a néphez, felmutatta neki a régi dicsőség, s a magyar élet gazdag kincseit oly, felfogásához mért gyönyörködtető alakban , s oly állhatatosan egyetlen czélra irányzott törekvéssel, hogy az eredmény nem lehetett egyéb, mint egyetemes fel­buzdulás az eredeti sajátságok megőrzésére, köz rész­vét a nemzeti érdekek iránt, és erős hit azon magasz­tos eszmékben, mik a „Szezet“ költőjét lelkesí­tik. Ezen szempontból kell tekintetbe vennünk Dugo­nics minden munkáit, ha beesőket érdemleg méltá­nyolni akarjuk. Pusztán irodalomtörténeti vagy épen csak szorosan szépészeti mérvvel itt be nem érjük . Dugonics dolgozatai, a szépirodalmrak szintúgy, mint a tudományosak, a szó legteljesebb s nemesebb értelmében irányművek valának, s irányuk czél­­jának tökéletesen meg is feleltek. Ha Dugonicsnak külön tudós szakmát akarnánk kirendelni, azt mondhatnák, hogy magyar régiségbuvár, de olyan, ki archaologiai kincseit nem holt ismeretek­ként gyűjti és őrzi, hanem azokat mintegy apró pénzre váltva, közforgalomba bocsátja s közvetlenül a való­ságos életre alkalmazza. Az emberek csupán gyönyör­ködni gondoltak Dugonics munkáiban, s többet ta­nultak belőlök, mint mennyit a népszerű olvasmányok legpéldásabb gyűjteményeiből tanulhattak volna; regé­nyeket gondoltak olvasni, mialatt történelmi ismeretek­ben gyarapultak s a nemzeti élet minden nyilatkozatai, minden árnyalatai iránt fogékonyságot nyertek. Igaz ugyan, hogy Dugonicsnál hiányzik az aesthetikai érzék. Ízlése fonák, sőt iránya sem a legszabatosabb; de az eszme, melynek él, oly tevékeny lelkesedésre ih­leti, az ismeretek bősége, melyekkel rendelkezik, annyi anyagot szolgáltat, s a magyar nép jellemének, különö­sen pedig nyelvének mély értése oly mesterileg képessé teszik őt eltalálni a hangot, mely olvasóiban viszhangra talál, s felgerjeszteni az érzületet, melynek felgerjedésé­­től függ az összes nemzet szellemi újjászületése , hogy Dugonicsot valóban a népszerű írók előpéldá­­nyának mondhatjuk. Népszerűsége mellett regényeinek s színdarabjainak (melyek egyébiránt , bár színpadon is tetszéssel adattak, nem egyebek nagyobb részint di­­alogizált regényeknél) nagy kelendősége is c­áfolhatla­nul tanúskodik. „Etelkapja még életében három kiadást ért, sőt „magyar tudákosság“ czímű jeles mathemati­­kája, melylyel azt akará bebizonyítani, hogy a magyar nyelv képes a legszigorúbban tudományos tárgyak fej­tegetésére is (1784 ben !), szintén kétszer adatott ki. Nemes fáradozásában nem zavará meg Dugoni­csot a pedánsok csúfolódása, hogy „királyi oktató létére nem átall enyelgő könyveket írni a köznép szá­­mára.“*)Dugonics tétova nélkül haladt előre a töret­. Jen és akadályos után, s az időtől várta igazoltatását, „úgy is történt mondja Dugonics életirója (a „magyar példabeszédek és jelesmondások“ előszavá­ban) : „napról napra szaporodik azoknak számok , kik Dugonicscsal, a közjóra ügyelvén, általlátják, hogy a deákos tudományok mellett, bár még ezer esztendeig igy folyjanak, nemzetünknek csak parányi része juthat a kultúrára , arra is erőltetettre , minthogy a mi nem sajátja a nemzetnek, az nem is válhatik természetessé : a köznép pedig, vagy dereka a nemzetnek, melytől en­­nek ereje és hathatóssága függ, legkisebb vétke nélkül a hasznos ismeretektöl örökre megfosztatik és az or­szágnak irtóztató kárával a legügyetlenebb tudatlan­ságra kárhoztatik. Ezen a fogyatkozáson akart Dugo­nics segíteni, midőn minden más plánumokat félreté­­vén, tulajdon erejéhez nyúlts magyar könyveket irt,pedig a köznép számára s ízlésére ; mivel gondolta, hogyha az egyszer a mulatságos könyveket megszereti, majd a hasz­nosabbakat is előveszi,és a szükséges világosodásra s ki­­derülésre vezető hasznos ismereteket gyűjtögetni fogja. Ez volt második oka, hogy magyarul irt s hogy a köz­nép szükségére czélozott.“ Argonauticonát is csak azért adta ki először latin nyelven (később a „gyapjas vité­zek“ czíme alatt jelent meg magyarul), hogy roszalói­­nak bebizonyítsa, mennyire leírja ő a classicus latin ki­fejezés képességét is, mily könnyű volna minden mun­káját így írnia, ha nem irtóznék elállni messzeható irány­elveitől, melyeknél fogva a feledésbe menő mon­dákat, adomákat s régi magyar történeteket (sőt még a nem-magyarokat is) szoros kapcsolatba hozá s összeol­­vasztá a magyar élet múltjával, jelenével. Dugonics mindent a magyarság jellegével bélyegzett, mit alakítás alá von; minden törekvése — a magyarnak magyar modorbani kifejlesztése volt. Csak tekintsünk végig nem-szépirodalmi dolgozatainak is tárgyain ! A mathe­­matikát már említettük. Említendők még a római törté­netek, magyaroknak urodalmaik, a nevezetes hadivezé­rek, a magyar várak történelme és helyirata betűrend­ben (S betűig, kézirat), különösen pedig a magyar köz­mondások gyűjteménye, mely csak halála után látott világot s a magyar nyelvészetnek mindenkorra egyik legbecsesebb kincstára marad : ezen dolgozatok vala­mennyién ugyanazon félreismerhetlen nemzeti törekvés vonul keresztül, mely regényeit is jellemzi. S Dugo­nics nemcsak mint író, de mint magán­ember, sőt mint tanár is, folytonosan az elvül tűzött czélt követé, s ha­zánk tanodáiban aligha ő nem volt első, ki a magyar előadást az addigi diák helyett meghonosítani kezdé. A lelkes fira méltán büszke lehet Szeged városa, hol Dugonics bölcsője rengett, hol sirdombja is áll; s remélni akarjuk, hogy e magyarföldi főhely lakosai és vezetői mindig lelki szemek előtt tartandják a tanul­ságokat, miket ők és mi mindnyájan Dugonics mű­veiből merithetünk , és sohasem teendnek olyat, mi Dugonics (kinek testvéröcscse többek közt polgár­­mestere volt egykor Szegednek), ha élne, szülővárosá­ért pirulni kénytelhetné. A munkák nagyobb része, melyeket irodalmunk Du­gonicsnak köszönhet, jelen korunkban ugyan már nehezen volna ismét népszerűsíthető, miután az előhala­dott, s bizonyosan e munkák olvasása folytán is előha­ladott ivadék igényei és ízlése azóta tetemesen öreg­­bedtek : vannak azonban Dugonics munkái között egyes részletek, vannak egész művek, melyek (mint p. o. a regényekben elszórt történelmi s népadomai mis­­cellaneák, a várak leírása és az összes közmondási gyűjtemény) ezentúl is bő kutforrásai lesznek a magyar történelem és nyelvbuvároknak. Midőn tehát regényeit a múltnak hagyjuk birtokul s olvasásukat most már csak a szaktudósnak ajánljuk , vigasztalhatjuk magun­kat azon gondolattal, hogy e regények és verses elbe­szélések (Gyöngyösi modorában, kinek munkáit Dugonics ki is adta volt) a magok idejében fénye­sen megtették hatásukat : de legyünk egyszersmind rajta, hogy a szellem maga, mely Dugonics mun­káit átlengi s mely oly termékenyitőleg folyt be népünk érzületére, az alapeszme, melyből azok kiindulnak, az soha ne enyészszék ki közölünk, s irodalmunk és köz­életünk iránytűje maradjon a legkésőbb időkig. Greguss Ágost. *) Dugonics egyetemi tanár volt Pesten, s a ke­­­gyes iskolák sokérdemü szerzetének tagja. Szerk. Magyar könyvészet, 234 (463). Imák és énekek keresztény katholi­­kusok használatára. Szerkesztő S­á­r­v­á­r­y Béla. Veszprém­ben, Georgi Lajos tulajdona. Nyomtatta Ramasetter Károly. Kis­s rét. 244­­. 235 (464). Lelki manna, azaz imádságos és énekes könyv, különösen a keresztény kath. ifjúság számára. T­á­r­­kányi Bélától. Egerben, a lyceumi gyorssajtón. lerét. 316 1. Igazítás. Lapunk utolsó száma tudományos tározójá­ban a czimen „Greguss Ágoston“ helyett „Greguss Ágost,“ é­s ugyanott a hatodik hasáb jegyzetében „l’hiérogra­­phie“ helyett „l’hiéroglyphe“ olvasandó. *

Next