Pesti Napló, 1854. szeptember (5. évfolyam, 1343-1367. szám)

1854-09-01 / 1343. szám

fognak menni, mint azt Pária-, London-, Bécs-, Sz­­étervár- és Stambulban most sóvárogva kívánják, és ezen diplomatiai hadjáratterv végrehajtatik, akkor a dunafejedelemségekbeli ausztriai beavatkozás valódi jelleme fölötti minden csalódásnak el kell enyésznie. L­e­­ a n­g­olik küldetése azon nehézségek elhárítását czélozza, melyek egyfelől a fejedelemségekben fölállí­tandó kormány és másfelől a hármas (ausztriai, török, és angol-franczia) megszállással fognak kapcsolatban lenni. A hospodárok visszatétele még semmikép sincs eldöntve. Mielőtt ezen határozat hozatnék, az ausztriai és török biztosok állítólag a moldova- és oláhországi események fölött az orosz megszállás óta, némi vizsgá­latot fognak tenni. — Ler­ang­tlik, még egyszer — ezelőtt három évvel — katonai küldetésben, volt Ausz­triában, s azt fölhatalmazójának, az akkori köztársaság elnökének megelégedésére teljesítette, ezért annyival­­inkább hiszik, hogy Bécsben és a táborban jó fogadta­tásban kell részesülnie. Belgium. Nyugati német lapok Brüsselből, august­ 27-kéről jelentik, hogy a kabinet csütörtökön est­e tar­tott és pénteken reggel ismét megújított minisztertaná­csi ülés után lemondását in corpore benyújtotta. Ezen lépés indokáról különböző hírek vannak forgalomban. Némelyek szerint a királylyali hosszas és kitartó össze­ütközés idézte volna elő, ki az ismeretes, most Párisban székelő Chimay herczeget a franczia udvarhoz kö­vetnek akarja; mások ellenben okát az újabb politikai befogatásokban keresik; egy német lap levelezője pe­dig az ellenzék azon többféle elemében találja, melytől a miniszterek a jövendő kamarai ülésben félhettek. Spanyolország. A W.Z. madridi 28-káról kelt távirdai tudósítása szerint, e nap Krisztina királynő a spanyol kormány engedelméből Portugáliába utazott, Törökország. Némely német-orosz lapok — mint a Times jelenti — azon reményt fejezték ki, hogy azon javaslatokból, melyeket Anglia, Francziaor­­szág és Ausztria nemrég a sz.­pétervári udvarnak tet­­tek, hosszan tartó alkudozásokat fognak kifejlődni látni, melyek mindenekelőtt fegyvernyugvást idéznének elő. Gortsakoff hg erre nézve Bécsben kinyilatkoztatta volna, mikép e javaslatokat nem tartja épen elfogad­­hatlanoknak s a czár talán késztetve érezhetendi magát azokat némi kis módosításokkal elfogadni. A Times mai czikke a német-orosz sajtó ezen kártyavárait izga­lom nélkül halomra döntögeti. Mi Gortsakoff hy állító­lagos nyilatkozatát Bécsben illeti — e nyelvet már is­merjük, úgymond. A szövetségesek el vannak határozva, javaslataiknak tét­­leges és nem papirosok végrehajtá­sát keresztül vinni. Világosan kimutatja, hogy Sze­­basztopol s az orosz flotta szétrombolása s a dunai­delta elfoglalása nélkül nem létezik biztosíték a dunai s pontusi hajózásra nézve. Ha jól értjük a Times sza­vait — úgy az említett javaslatoknak Oroszország ré­­szérőli elfogadtatása is a szövetségeseket még nem­­ fogná a fegyverek letövésére határozni, ha csak a czár abba bele nem egyeznék, hogy Szebaszto­­pol eltöröltessék s pontusi flottáját sajátkezűleg ösz­­sze nem égetné. Bármily merésznek tessék is e kö­vetkeztetés, mi azt mégis teljesen helyesnek tart­juk. Oroszországnak, így folytatja a dunai deltáról is le kell mondania: a szövetségesek, úgy hisszük, már most is birtokában vannak a Moishee szigetnek, melyen a Szulina-ütegek álltak; a Leti földet is ki kell az ellennek ürítenie, a a duna hajózás szabadsága ok­vetlen igényli, hogy Oroszország a közben eső terület­ről kitakarodjék, mert korábbi ígéreteit, hogy ott vár­­műveket és sánczokat építeni nem fog, durván megsér­tette. E kérdés fontosságát, úgymond a T­i­m­e­s, ugyan háttérbe szorítaná egy hajócsatornának Csernavo­­dától Ku­sztendzséig leendő ásatása; e tervnek a jövő békekötésben egész Európa szén-­é­tesítését kellene megnyernie. Mi a harmadik pon­tot, a tengerszorosokat illető szerződés revisiáját, az orosz hatalomnak a Fekete tengeren leendő megszorí­tása, mint­ Clarendon és Drouin , de Lhuys sürgönyei­­ kifejezik, vagy „az európai súlyegyen“ érdekében illeti, s azt hiszi a Times, hogy e két kifejezés egyet jelent, i­s­mert nem lehet a Dardanellákat és Bosporust a hadi­­t hajóknak megnyitni , a nélkül hogy arról ne gon­­­­doskodtak legyen, m­ike ép e rendszabály Oroszország­­ előnyét elő ne mozdítsa, mely aztán egy hatal­mas flottát vethetne a földközi tengerre vagy a s­zultánt saját palotájában blockirozhatná.­­ Míg Szebasztopol s az orosz flotta a Feketetengeren létez­­­­nek, addig e tenger nem szabad, ha csak a nyug­­ha-­i falmak ott nagy hajóhadat nem tartanak.­­ Az orosz­­ flotta csak a gyöngébb megtámadására szolgál, a hason­­­erejű előtt mint látszik kénytelen elrejtőzni. Szebasz­­topolnak s az orosz flottának előbb újból el kell tétet­nie, mielőtt ama revistohoz fognak; az „orosz hatalom­nak megszorítása a Feketetengeren“ vagy mint az ausztriaiak kifejezik, „Európa egyensúlyának“ helyre­­­­állítása csak azon anyagi föltételek megsemmisítése ál­­■ túl lehetséges, melyen ama hatalom nyugszik. Vájjon a dunai hajózás szabadsága biztosítva lenne-e csupán szerződés által, melyben a czár igért­é, hogy azt többé meg nem háboritandja s az ottomán birodalmat meg nem támadandja. — Ily szerződés Lyndhurst lord szerint azon papirost sem érné meg, melyre íratott. Anyagi biztosítékok nélkül a feltételek sincsenek biztosítva. Csak ezek elérése után kell a kereszté­nyek otalmazására szóló pontot tárgyalni s erre nézve az orosz-török szerződések megsemmisítése után elégséges arról gondoskodni, hogy hasonló stipulatiok többé soha életbe ne lépjenek. E nézletek-­­­ből kitűnik, hogy a két legfontosb pont kivitele a had­­­működésektől függ. Bárha tehát a harcz erélyes foly­tatása az alkudozásokat előmozdíthatja, mégis bizonyos, hogy az alkudozás maga a hadműködéseket meg nem akaszthatja.Nem lehet elég nyomatékosan kifejezni, úgy­mond a Times, hogy Anglia-, Franczia- és Törökország e pontok felállításánál fegyvernyugvásra nem gondoltak. Egy nem általános háborúban, midőn vannak államok , melyek a közbenjáró dicsőségére vágynak, az alkudozá­sok egy vagy más formában mindig folytattalak , hol itt hol amott merülnek fel ily tervek, bárha eddig mind meghiúsultak, de hogy e tervek a hatalmakra komoly benyomást tehetnének, gyermekes föltevés. Most fegy­vernyugvást kötni, alkudozásokba bocsátkozni , s ez által a késő évszakot elveszteni s a hadsereget és flot­tákat, midőn legtöbbet tehetnének, tevéketlenségre kár­hoztatni, öngyilkos bohóság lenne. Ha alkudozásra ki­látás nyílik, annál inkább kell gyorsítni a hadműködé­­seket, mert a csatatéren nyert előnyök visszahatnak a kabineti ellenszegülésre. Csak Szebasztopol megvétele után remélhető, hogy a czár meg fogja hajtani fejét. Dunafejedelemség. A hírlapi levelezőknek t.J. Mai­­vel kapitány, Hartman Móricz s a „Daily News“ tudósítójának sorsa Bukarestben már ismeretes. Befogatásuk valószínű indokairól az utóbbi következő­leg nyilatkozik : „Én tartalék nélkül írok, s most egy­­ tárgyat fogok érinteni, melyet e szerencsétlen eset nél­kül nem említettem volna. Mielőtt Anglia és Franczia­­ország nyíltan Törökország mellett nyilatkozott, midőn még ingadoztak, nem lehetett semmi nagyobb mint ama szívélyesség, melylyel a hírlapi levelezők Omer pasa s a török kormány által fogadtattak. Minden alkalmat megnyitottak nekik, hogy felvilágosításokat szerezhes­senek, minden előzékenységet tanúsítottak irántuk. Mi­dőn Anglia és Francziaország háborút üzentek, a bá­násmód hidegebb lett s e hidegség végre idegenséggé vált, midőn az angol egyenruhák a sumlai utczákon láthatók voltak. Lord de Ros, a főszállásmester, ki a sajtó iránti idiosyncrasiájából semmi titkot sem csinál, mindent elkövetett, mi tőle telt, hogy Omer pasát elle­nünk hangolja, rá­beszélő, hogy bennünket kiutasítson s pathetikus leírását adá mindazon borzasztó bajoknak, melyeket a mi jelenlétünk magával hozna. Ez előter­jesztéseket mások támogatták, kikről valami jobbat le­hetett volna feltenni, s kik mint angolok szégyelhették volna magukat, hogy ily módon szóltak hazájok dicső­ségéről, a sajtóról egy külföldihez. Omer pasa termé­szetesen nem érti a dolgot s végre mint hiszem, azon nézetre jutott, hogy a levelezők, még saját hazájokban is csak egy neme a páriáknak, barát és támasz nélkül, ki­ket büntetlenül lehet maltratikrozni. Nézetemet e tárgy­ról a legtöbb itteni európai osztja. Mi a tévedést köny­­nyen helyreigazíthattuk volna utalva a várnai angol tá­borra, hol a Times levelezője a minisztérium rendele­tére maga és 3 lova számára a hadsereg­ intendanturá­­tól adagokat húz.“ A „Daily News“ nyomatékosan fogja pártját levelezőjének s a fönttisztelt angol hősöknek s minisztériumbeli elvrokonaiknak kijelenti, hogy az an­gol sajtó ép úgy fogja tudni a maga mint a közönség jo­gát védeni. A „Chronicle“ levelezője természetesen na­gyobb tartózkodással szól. — A nyug­­hatalmak consulai, kikről némely leve­lezések azt hirdeték, hogy az oroszok elvonulása után tüstént Bukarestbe visszatértek, az utolsó tudósítások elindultakor még nem voltak Bukarestben, bárha a franczia consul lakása már elő volt készítve. Az oláh fejedelmi székre vágyódó nagybojárok, kik alig mene­­kedvén meg az orosz igától, semmi egyébre, csak dics­vágyuk kielégitésére gondoltak és semmi cselszövény­­től sem rettentek vissza, hogy magoknak pártot csinál­janak, igen kellemetlenül kiábrándultak ; mondják t. i. hogy a fejedelmi szék a moldvai és oláh abnormis álla­potok tartama alatt nem fog betöltetni. Kantakuzenonak azonban reménye van: az igazgatótanács élén marad­hatni. Mennyire ki van ez ország ótalmazói által szíva, csak most tűnik ki igazán: az igazgatótanácsnak kell a Bukarestben és körülé öszpontosított csapatok számára az élelmiszereket felteremteni; a paraszt örömest adja, mit az oroszok neki meghagytak és ő még nélkülözhet; de e készség s a hatóságok erélye daczára az igazgató­­tanácsnak mégis alig lehetséges, a török fővezér ren­deleteinek teljesen megfelelni. Könnyen megfejthető, hogy Ausztria azon intézkedése, miszerint az élelmi szükségletek nagyobb része a csapatok után szállíttat­nak, Oláhország lakossága által a legnagyobb megelé­gedéssel fogadtatott.­­ A cholera megjelenése daczára Bukarestben az ottani török csapatok egészségi álla­pota semmi kívánni valót sem hagy. — Bukarestből, aug. 24-ről írják az ,,Oestr. Corr.“-nek: „Miután tegnap az ausztriai csapatoknak a fejedelemségek ideiglenes megszállása végetti bevo­nulása Oláhországba hivatalosan jelentve jön, elhatá­­rozá az itteni igazgatótanács, egy nagybojárokból álló küldöttséget indítani gr. Coronini cs. kir. hadtestpa­rancsnok úrhoz, a lakosság háláját ő Felségének ez ál­tal Oláhországnak tanúsított kegyelme és részvételéért kifejezendő. A küldöttség, mely ma Indult el II.-Sze­­benbe, az a­r­g­i­s­z­i érsekből, Filippesco János államtitkár, Ghika Károly bezade-nagylogothet, és Ottoteleciano János fő ellenőr-nagylogothetből áll. A lakosság minden osztályaiban élénk tetszésre talál e lépés, minthogy mindnyájan hőn várják az ausztriai cs.­csapatok bevonulásának a fővárosba napját.", Amerika. A „Newyork Tribune“ érdekes tudósí­tásokat hoz Washingtonból Cuba felöl. Soulénak megbízatása volt, Madridban e sziget átengedése iránt alkudozni. Ő oda törekedett, hogy minden diplomatiai hosszadalmasságoknak véget szakaszszon, s a dolgot azon kérdésre szorítsa: háború-e vagy béke? Midőn Soulé e tárgyban a magáét megtette, a Calderon féle minisztérium részéről személye iránt oly csekély figye­lembe vételt tapasztalt „mintha a timbud­ui királyt kép­viselné“, és saját kormánya által is csak igen gyengén támogattatok, ő már el volt határozva a követségről lemondásra, midőn a forradalom kitört s neki uj kilátá­sok nyíltak. A királynénak, szeme előtt látván a kény­­szeritett leköszönést, hajlandónak kelle mutatkoznia, a szigetet „elismerés fejében“ átengedni. Egy uj kor­mánynak pénzre leend szüksége, s az talán azon lehet­­lenséget is belátandja, miszerint a szigetet állandóul megtartsa. Esparterotól nem várja ugyan Soulé, hogy Cuba eladatni fogna, de vár igen is elégtételt az ame­­rikai polgárokon ejtett sérelmekért. A fő dolog majd később fordul elő. A jelen pillanatban a szándék meg­hiúsult, de a dolog vége nem leend sem királyság, sem császárság, hanem legfeljebb egy tíz évi dictatura- Most egyelőre Amerika mit sem tehet, kivévén, ha TUDOMÁNY ÉS IRODALOM Jeles íróink csarnoka-XXIX. CZUCZOR. Nem hasonlítva senkihez, különbözve mindenkitől, teljesen beülve a magyar irodalom fejlődésének első rangú hősei közé, mint önmagának műve, tanulmányai­nak férfia, áll Czuczor élő íróink közt , egyike a leg­­munkásabbaknak, sőt képviselője a nyelvmivelés egyik, mindez ideig kevéssé magyarázott s alkalmazott, elvé­nek. A magyar tudományos és művészeti világ van tőle, még ifjútól, két hőskölteményt „Augsburgi ütkö­zet,“ és „Aradi gyűlés,“ czimek alatt egészben, és egy harmadikat „Hunyadi“ töredékben. Bir tőle az iroda­lom több rendbeli történeti munkákat leginkább nép­­szerű­sített előadásban, mert Czuczor nem forráskutató, s úgy látszik, szerencse hogy nem az, ha ugyan neki a történetieknél magasabb rendeltetés volt szánva irodal­munk s nyelvünk nemzőjétől. Szélűben ismer és dalol tőle az összes magyar nép számtalan számos verseket, melyek nagy részéről senki sem mondaná, hogy tintába mártott tollal írattak, hanem születtek test nélkül, mint a szellem gyermekei. Legközelebb, midőn népszerű dalai kiadattak, egy vevő bele­nézett a könyvecskébe, s úgy találta, hogy a benne levő dalokat többnyire em­lékezetből tudja , s nem vette meg a könyvecskét. A dalnoknak dicsőség, a venni akarónak gyalázat. Ártat­lan olvasói Nem kivánod-e, a­mit szépnek tartasz, mással is tudatni, hogy szép? Nem akarod-e általplán­­tálni másba is a szellemi gyönyör, a magas­ élvezet boldogságát? Fösvénységed dicséri a költőt, de bénítja hatását, gyalázza pedig magadat. Elég aház, Czuczor igen sok da­la nem az övé többé, hanem a népé, mely azokat, lekapkodta ajkairól, különösen Komárom táján, Győr felé, a Rába közön, de a Tisza mentiben is; egy kettő elfelejtheti, de a sokaság nem egykönnyen. Munkái még nem adattak ki összes gyűjteményben, így az egész költőt és tudóst e mai napig sem ismer­jük, mind a mellett követve a történeti nyomot, a­mint művei egymás után jöttek, jó tudomást szerezhetünk azoknak az életre tett hatásából, az uralkodó irodalmi elvekből. Szerencsére jó szelleme után Czuczor is azon iskola tanítványai s férfiai közé tartozik, mely a nyelvújítás­ban és izlési dolgokban magát Kazinczyénak szereti neveztetni; s különösen itt is az úgynevezett kritikai osztályt képezi, de önálló,nemzeti színezettel „Aurorái kör“ név alatt. Akármikor sora volt erősebb irodalmi phalanx mint ez, sem azelőtt , sem azóta. Később, mi­dőn a magyar tudós társaság felállott, az egész phalanx tömegestül fogott benne helyet, s mérlegezte jobbra balra, mígnem eldöntő befolyással ezen intézet erkölcsi és tudományos hatását; s a nyelv ügye, úgy­szólván, kezükbe volt letéve. De méltán is. Kisfaludy K., Bajza, Toldy, Vörös­marty, s velők Czuczor, az elsőnek kora halála után is zárkózott sorban találhatók. A közönség tapsolt az ál­­talok kiadott műveknek. Az eposzok, dalok, drámák és szépészeti törekvések, nyelvbeli megállapodások e kör nagy munkásságára mutattak. Sok egyes tan, tétel, gyakorlat jött velük tisztába. Valamennyiök munkás­sága azonban meg volt jelölve bizonyos új zamattal, színnel, mi roppant haladást tanusított.Egyedül az úgy­­nevezhető eposz fogalma volt még többé kevésbbé hiá­nyos ; és Czuczor, mint hős költő szintén ezen hiányos felfogás védelme alatt irá époszait,melyek közöl szoro­san époszi tárgy az egy Hunyadi lett volna, ha ki­­v­enné. E részben tökéletesen kezet fogok Hunfalvyval, mi­dőn mondja, hogy „az éposz lesz,é­s nem csináltatik, mely máskép oda megy ki, hogy az éposz él, mielőtt csinálója, poétája volna; de műve egyedül csak akkor lehet, ha az egyes hagyományokat, mondákat, melyek mint hit, és világnézet, szokás és erkölcs, történet és esemény nagyban élnek a népek képzelődése­s tudásá­ban, együvé, nagy egészszé csinálják, s alkotják egyes elmék, például Homér. Az életnek ime széltében hosszában való felfogása, összekötve az élő elevenséggel, egyes nagy emberek­kel, hozza elő az epopaeát, s mondhatni, hogy maguk az iudok vagy görögök drámai költészete, bárminő prak­tikussá is van bennök téve már a költői dolgozat, nem adják oly teljes egész valóját, összes képét az ind vagy görög népnek, mint eposzaik. De erről ne legyen itt hosszas vitatkozás. A mi köl­tőink jól nevezték ugyan hőskölteménynek a magok művét, azokban hősök vannak megénekelve, történeti körükből, de az ítészet roszul tenné, ha époszok helyett fogadná el ama hőskölteményeket. Mivel azonban minket nagy elmékkel, s jeles művek­kel áldott meg a gondviselés, nem fogjuk egyoldalúlag venni, a­mi megvan, ha mindjárt nem alkalmazhatjuk is reá a tulajdonképi éposz fogalmát; sőt inkább mél­tatni kellőleg, s igazolni. Az ilyen epopaeaféle költé­szetnek nálunk egyik előkelő képviselője kétségkívül Czuczor, föntebb említett műveiben. Őt is a felfogás hiányos volta nyomja, ha valódi epikussá nem lett; a hiány pedig az, hogy művei történetiek, történeti köl­tészet inkább, mint mondák, hagyományok aranyfürtös emlékeiből szőtt költemények. A költő subjectivitása előtérben van mindenütt. Nagyobbára kigondolt, élő emlékezettől kevésbbé gyámolított eseményekre van öltve az époszi forma, melyek történetnek igen finom, valószínűségnek igen vastag elem, egy körülbelől meg­alakult históriai világból. Tehát mi adja jellemüket ? Történetiség, mind a mellett azok mint ilyen alapon nyugvók, a rájok fordított sőt szinte pazarolt, költői fel­dolgozással mindig csodálatra méltó ereklyéi marad­nak a magyar költői irodalomnak, a nyelv költői ké­pességének , azok a történet költői elbeszélései, hősileg vértezett alakban. Mindezen hősköltői törekvésekből, ha nem csaló­dom, legtetemesebb volt az irodalmi vagy nyelvbeli haladás. Mert határ volt bennök vetve egy részről a régi hosszas verselés terpedtségének, másfelől fel volt bennök szabadítva a nyelv, a rövidség akadékos lassú­ságából. Ezután a költői dolgozatok egyszerre könnyű folyásnak indultak , s midőn imez ellentétek fel voltak bennök emésztve, mintegy uj emelet alkottaték a nyelv épületére, mely azóta folyvást uj oldalakat tüntet, s napról napra képesebb minden irányban.­­ Továbbá gondolkodási világunk búcsút von bennök a görög és római hitrégészettől, a mint a hazai történetek mind jobban kezdenek feldolgoztatni, a szerint töreték it az újnak, a nemzeti költészetnek, a szerint vált ki házassá­­gunk, az üres ált­lános színtelenségből, vagy inkább a sok tarkaság közöl meglelte a maga három színét. De nem vélek csalódni másfelől, ha mondom, hogy a magyar hexameterek özönlő folyása, be­képzelődést megbízó terjedelme ismét oly gazdagsággá lett a nyelv­ben, mi egy ideig a költői elbeszélés, a ballada és ro­­máncz előadási nyelvét köté meg fejlődésében, s úgy mutatkozott, mint a minek némikép meg kell szűnni. Tanúsítják ezt az epikusok nehéz mozgású balladái, kik közé maga Czuczor is tartozik. Észre lehet­ venni raj­tuk a gazdagság miatti fékezettséget. Honnan a balladai nyelv, igen igen sokáig, túltömöttséggel volt megnehe­zítve. Egyébiránt a mit e nemben Czuczor adott, költé­szi irodalmunk legjava közé tartozik. Hunyadi és Kont ez után jöttek elő, de majd Sz. Margit legendája s már fölötte gyöngéd nemüekben át van puhulva a nyelv, mig sem nem a szorosan vett lyrai művek, meg a népdalok, majd a Czifra Laczi félék, és paprikás versek már úgy néze­tik a mi epikusunkat, mint a kinek hódol a nyelv, mint kényurának. Senki sem tud naivabb és idillibb lenni mint ő; de viszont a nyers, a kemény marka mezeiség sincs élénkebben előadva, mint általa. Innen van, hogy népszerű dalai szinte eszményi táplálék; népünket igen megtisztelő, szerető lélek gyöngéd adományai; honnan volt, ki úgy gondolkozott, mintha ezen gyöngédségek élvezésére nem volna megérve, a magyar népközönség, mit eddigelé megczáfolt a tapasztalás. Ama hit­vezető oda költőink ifjabb némelyikét, hogy már nem pép vol­na adandó népünk ínyére, s megszületett a vaskos mú­zsa, közfalusi tréfáival. Míg viszont Czuczor némely alrendi világból vett jellemrajzai sok olvasónak eszébe hozák az egyházi embert, és sokaltatott neki, a­mit a falusi életből, mulatsági helyekről tud; de mindez csu­pa érzelmi korlátozottság. Czuczor mint költő, felüláll minden egyházi vagy világi osztályon; jaj volna a köl­tészetnek, ha így engedné magát fékeztetni. Más Czu­czor, a költő, viszont más az egyházi ember. Mind­a mellett fogadtassák őszintén, ha úgy ítélek, hogy Czu­czor költészeti világának határai nem ott vetvék, a­hol különben vetve volnának, ha ő máskép van. Azonban a határok ismerete, a szőkébb körre való korlátozott­ság nem elvetendő rész; sőt inkább a lélek tartalmának van mintegy sürüdése általa; igy a mi netalán hát­rány lehetne is a költőre nézve, essék az inkább a ha­zafi pap és polgár dicséretére, javára. Verseiből külön­ben is ártatlan enyelgés, magas erkölcsi és nemesitési jótékony irány kivehető; s e hajlam átmegy a költé­szetnek egy más nemére, az erkölcsi mesékre, minőket szép számmal bírunk tőle. Ide valók az epigrammák, nem kevésbbé nyomós és fordulatos elmeszikrákkal; mik a költői lélek sok oldalát, változatosságát tanúsít­ják. Szintén keze ügyébe esik költőnknek a fenszárnya­­lása óda; oly nem, mely legújabb idők szerint kevéssé műveltetik. Czuczor, közrendű szülőktől származva, tős­gyökeres magyar vér gyermeke, tanulási pálya után is folytonos érintkezésben maradván a magyar élettel, roppant nyelvi kincsre ten szert ez után. Művelve magát más oldalról a régibb magyarság fürkészése által, ismét egész tár­házát bírja a nyelvi emlékeknek, így mintegy közepébe helyezkedve az élő nyelvi életnek, költészetében újjá tette a régit, felavata a népit, s főleg eposzi műveire jól jegyeztetett meg, hogy a régi zamat rajtok páratlan kecsü. Azonban reá nézve egy új lépésnek kellett tör- Pierce elnök az ő tíz millióját kezéhez kapja, hogy az­zal kalózvállalatokat rendezzen. Hadi uaozgamnaak Délkeleti csatatér. O­m­e­r pasa bevonulását a Satellit bukaresti levele­zői következőleg írják le: „Kantakuzeno az összes nagybojárokkal a Podu Be­­lik vámsorompó elé ment a fővezér fogadására.Az ola­z katonaság fel volt állítva. Megszámlálható tömeg­e a bérkocsiknak és hintáknak, lovas és gyalog emberek­nek sietett ki, a török hősnek rokonszenvét tanusitni. Ki csak szerét tehette, elhagyta házát. A Podu Beliktől egész Podu Mogoshoig vezető után fej fejhez sorozó­­dott­ A roppant menet keresztül húzódott a városon Kolentinába, hol Omer pasa az összes csapatokat el­­lépteté. A Podu Belik sorompónál egy sátor volt fel­ütve, melyben Omer pasa Kantakuzeno nagylogethez és a nagybojárok által fogadtatott. Egész a sátorig ko­csijában ment a fővezér, de ott leszállt s Kantakuzenó­­éba ült. A menet előtt 60 daraboncz nyargalt, ezek élén Kostaky kapitány. Ezeket követték török dzsidá­tok, és ezek középén ment Omer pasa. Mögötte annak táborkara teljes díszben. E férfiak ragyogtak az arany és rendjelektől. A pasák közt volt egy öreg férfiú, ki már alig tudott lován ülni; két török oldalánál lova­golt. Erre következett az ifjú Szurdza­ng,egyike a legszebb férfiaknak, kiket valaha láttam.Ezután jöttek a csapatok s számtalan hintók. A sátor előtt Omer pasa az iskolai ifjú­ság által virágkoszorukkal fogadtatott. A nép dörgő hurrái közt vonult a menet a városon keresztül s az ablakok­ból s utczákról hullottak a virágkoszorúk és bokréták a kocsiba, úgy hogy Omer pasa virágtengerben úszott. Ha egy bukaresti szépség bokrétája fejére vagy arczára hullott, mosolygott a fővezér. Az öröm ragyogott Omer pasa arczán ; mindenfelé török szokás szerint köszön­tött. 1848 óta, midőn utoljára láttuk, nem változott s igen jól néz ki. A török katonák is felbokrétázták ma­gokat a virágokkal, melyek a kocsi mellé estek. Omer pasa bevonulása aug. 22-kén valódi diadalmenet volt, mint azt csak egy fejedelem ünnepelheti, így vonult Omer pasa Kolentinába. Szép látvány volt a 25,000nyi mindenféle fegyvernemű­ török katonáknak 80 ágyú­val a városon keresztül vonulása. Ezen teljesen fe­gyelmezett csapatoknak, melyek mind rövid kék fegy­verköntösben és fehér nadrágokban, és természetesen a véres fezzel fejőkön ünnepiesen öltözve jelentek meg, látványa nem csak harcziasan szép, hanem való­ban hatásos volt. Főleg a gyalogság nyerte meg a néző tetszését. Ez pezseg és mozog, oly vidáman és gyor­san és ügyesen, hogy annak, ki az orosz gyalogságra gondol, valóban úgy tetszik, mintha a törökök minden tagja egy ízülettel többet bírna mint amaz. Egy szakasz franczia és két szakasz angol gyalogság egészítette ki a menetet; angol és franczia tiszteken kívül 3 siciliai tiszt is volt a fővezér kíséretében. Megtartatván a ko­­lentinai síkon a szemle, a törökök tábort ütöttek, s Omer, a nyájas hős és a bukaresti lakosság bálványa Kotrozsenbe a fejedelmi nyári palotába szállt. A Bukarest körül ütött tábor azóta mint tudjuk fel lön szedve, s a fővezérrel érkezett csapatokon kivül naponként érkeznek kisebb osztályok, melyek külön­böző utakon Buzeo s a dunai torkolatok felé indulnak. A Duna hosszában álló török csapatok közt is nagy mozgás uralkodik; ők a Duna mellett lefelé vonulnak. Kalarast és Oltenitzát nagyon erősítik, nem kevésbbé Matsint is. A Sid úgy tartja, hogy a balkáni hadsereg nagyja 14 nap alatt megszállhatja a Jalomnitza folyót és aztán Buzeo és Szereth folyók közt állást foglalhat. E manőver kivitelére Omer pasának legfelebb 3 hétre leend szüksége. Azalatt a szövetségesek által előkészí­tett támadó csapás eredményét be kell várnia. Várjon aztán — úgymond továbbá e lap — az említett téren téli szállásokat veend­ e, az orosz haderők ellen a Pruth és Szerethnél működvén, vagy pedig hadserege egy ré­szével az ázsiai harcrtéren kellend­ő megjelennie, ez egyes egyedül a segédcsapatok legközelebbi hadműkö­déseitől függend. A török főhadseregnek ily gyors fel­vonulása a Lüders­tök hadállása ellen úgy látszik Gor­

Next