Pesti Napló, 1855. január (6. évfolyam, 1445-1467. szám)

1855-01-04 / 1445. szám

bonapartismusba áttért legitimista van ezen állomásra kinézve. — Azon kitűnő idegenek közt, kik jelenleg Parisban tartózkodnak, van a 82 éves öreg ausztriai tábornagy Nugent is. — Némi sensatiot keltett itt, hogy báró Kiss el­eff, volt párisi orosz követ, az orosz követségi palotát további kilencz évre kibér­­lette. L­ie­ven herczegné, kinek bérszerződvénye nemkülönben kitelt, azt kilencz évre újból megújí­totta. Ezen delnő tudomás szerint St. Florentin hotelt lakja a Concorde-piaczon. Ezen delnő törekvésének, hogy Parisba ismét visszatérhessen, eddig nem volt semmi sükere, Olaszország, Turin, dec. 22. Ismét nemsokára bekövetkezendő miniszteri változás. E hit nemcsak azon jegyzékekben talál táplálékot, melyeket egypár békeszerető szomszéd ide beküldött,hanem az esemé­nyek menetében is, magában jelenlegi tarthatlan álla­potunkban. A miniszteri változásnak nem lehet más eredménye, mint barátságos közeledés Ausztriához, a Rómávali viszály elhárítása vagy lecsendesítése stb. Azon párt, mely az ilyen miniszteri változást reméli, Piemontban és Savoyában épen nem kicsiny és gyen­ge, bármit írjanak is az „italianissimi“k lapjai. Számos menekült befogatása Turinban és Genuában és ezek­nek New-Yorkba vitele (Des Geneys fregatton) bekö­­v­etkezendő miniszteri változás előjátékául tekintetik. Az ismeretes Bianchi Giovanni az „Union­e“­­ben (dec. 19-kén) a minisztériumnak már következő foriratot készített: „Itt nyugszik Cavo­ur-Rata­z­­z­i minisztériuma. Ne mondjátok, hogy béke poraira, mert kislelküségben halt meg­ fagyi­ritatmia. London, dec. 30. — A tegnap távirda utján ide érkezett tudósítás a Westmore­land lordnál tartott conferentiáról, melyre G­o­r­­­s­a­­koss­ág is hivatalos volt, igen nagy sensatiót ger­jesztett, és igen sokakat megerősített azon nézetben, hogy egy európai békecongressus sokkal valószínűbb, mint egy európai háború. A „Times“ ezen felfogás ellen most (saját felelősségére) azon határozott nyi­latkozattal lép föl, hogy az ellenséggel semminemű alkudozások nem kezdettek. Bu­n­­ gróf minden alkalommal megmutatta mind a német, mind a hadvi­selő hatalmaknak, hogy­ ő a sz.­pétervári kabinet biz­tosító állításainak, miszerint az a 4 pontot az alkudo­zások kiindulási pontjaiul elfogadja, legkisebb hitelt sem ad. Egész december haván keresztül a szövetsé­gesek még mindig vártak, hogy láthassák, várjon mi­csoda rendszabályokat javasland Oroszország a de­cemberi szerződés­kötés következtében. Mind ez óráig még Poroszország sincs a szövetséges udvarok­nak e háborúbani szándékairól értesülve, de annál bi­zonyosabb az, hogy a szövetségesek e fölött már meg­egyeztek, (a „Times“ bécsi levelezője épen az ellenke­zőt állítja.), mert különben a decemberi szövetség meg­kötése Ausztria részéről nem volt volna lehetséges. (?) Minden aláírt jegyzőkönyveknél azonban sokkal fon­tosabb az orosz czár szemei elött azon tény , hogy a francziák császára az ausztriai Sz. István rend jelé­vel diszíttetett föl ; tanúsága ez a két monarcha sze­mélyes közeledésének , s Bécs szorosabb csatlakozá­sának Páris és Londonhoz, s azon következtetésre jogosít föl , hogy már fenállnak bizonyos rendel­kezési intézkedések, vagy legalább ezek nemsokára meg fognak határoztatni, „hogy minden haladék nélkül a legh­athatósabb rendszabályok határoztassanak el a szövetségi czélok kivitelére. „Úgy, a­mint a dolgok most állanak, a magas Porta biztosítása Oroszország jöven­dőbeli megtámadásai ellen, ennélfogva Szebasztopol lerombolása s az orosz flotta megsemmisítése még mindig a legközelebbi s legfontosabb czél. Kétséget nem szenved, hogy a bécsi kabinet e nézetben van, s e vállalat sikerültében legnagyobb fontosságot he­lyez. Mert csak ezután lép előtérbe a lehetségesség, hogy a jövő garantiákra nézve a föltételek stipulál­­tassanak. Minthogy azonban Oroszország akkor is aligha beleegyeznék ama positio önkénytes feladásába, a szövetséges hatalmak legközelebb azon eszközök fölött tanácskozandnak , hogy a közös nagy czél el­éressék.“ A „Times“nek ezen itt előadott czikke kevés hatá­rozottságot foglal magában, kivévén talán azon elta­kart ujjmutatást, hogy Ausztria» krimiai expedítió ki­menetét be akarja, várni, mielőtt magát további lépé­sekre lekötelezné. A „Times“ egyébiránt szóval sem érinti ama fontos körülményt, hogy Arnim gróf az utolsó bécsi conferentián nem volt jelen. Ellenben em­lékezni fogunk, hogy a „Morning Post“ már e hét kezdetén czélzott a porosz követnek ilynemű kizára­­tására. Általában a „M. Post,“ a legutóbbi időkben in diplomaticis legjobban volt értesülve, s azért is hisz­­szüik, hogy mai czikkében valami fontos­ságot helyez­hetünk. E lap ugyanis ezt mondja: „Világos dolog, hogy a conferentiák a szó teljes ér­telmében csak akkor kezdethetnek meg, ha az alku­dozások már megnyittattak, melyekhez a négy hata­lom fölhatalmazottain kívül egyedül a török követ bo­­csáttatik. Poroszországnak semmi részvétel sem en­gedtethetik meg oly ügyben, melytől magát annyira távol tartja, különben el kellene határoznia magát a dec. szövetség aláírására. Az egész világ tudja, hogy az orosz czár már késznek nyilatkozott a négy pont alapjáni alkudozásra. Ezen 4 pont azonban, mint vi­lágos, lényegüket tekintve, alkudozás alá nem bocsát­­tathatik; ezek csak szükséges kiindulási pontok. Midőn azonban Ausztria, Anglia és Francziaország a dec. szer­ződést aláírták, úgy gondoljuk,hogy kölcsönös szándé­­kaikat egymás előtt tökéletesen föltárták, s megegyeztek a négy pont magyarázata, valamint azon föltételek fö­lött is, melyek alatt Oroszország a békét elérheti. Minthogy pedig mindez semmi kétséget sem szenved, nem oly könnyen látható be, mi lehet mindennek leg­közelebbi szükséges következménye. A­mint Orosz­ország késznek nyilatkozott a 4 pontot elfogadni, igyekeznie kellett azt megtudhatni, micsoda feltételek mellett akarjuk mi a békealkudozásokat megkezdeni és folytatni. Hogy e dolog tisztába hozassék, Gor­­ts­a­k­o­f­f hgnek a 3 hatalom képviselőivel a beszélge­tése múlhatlanul szükséges volt. Ennek bevégezte után Gortsakoff hg, mint gyanítjuk, tudósítást küldött az eredmény felől Sz. Pétervárra , s néhány nap múlva megtudandjuk, várjon Oroszország czárja azon föltételeket, melyeknek alapján egyedül akarunk alkudozni, elfogadandja-e vagy sem? Ő, miután a de­cemberi szerződés megkötéséről tudósíttatott, min­denesetre nyilatkozatot kívánt és azt meg is kapta; kívánta a négy pont magyarázatát s az neki mégis ada­tott. Szóval : ő tudni akarta föltételeinket s most tudja azokat. Mi következik ebből ? Az, hogy az új év kez­detével, vagy igen nagy, — s mint óhajtva reméljük, — sükerdús békealkudozások fognak megnyittatni, vagy pedig hogy a háború rendkívüli nagy dimensió­­kat nyer­end." A Disraeli „Press“-je ma a lap élén egy rö­vid irányczikket hoz, melyből mi bizony egy szót sem értünk. Talán mások szerencsésebbek. A mysteriosus, nagy betűkkel nyomott czikk így hangzik : „Igen el­hamarkodott dolog volna, többet adni puszta czélzás­­nál oly esemény felöl, mely most épen fejlődése kor­szakában van, s mely, ha már egyszer annyira meg­érett, hogy közzélétezhetik, Európában a legnagyobb érdeket fogja gerjeszteni, s a keleti kérdés bonyoló­­dásaiban új phasist nyitand föl. A nagy európai mo­narchiák jelen állapota mellett nem várhatni, hogy a dynastiai tekintetek az udvarok politikájától teljesen elválasztassanak, és az ily tekintetek, —méltó okunk van föltenni — nem sokára oly alakot öltenének, hogy a legkomolyabb megfontolást kénytelenek igé­nyelni.“ — Tegnap est­e óta azon hir kering a clubbokban, hogy Newcastle bg és Mr. Sidney Herbert (hadügyminiszter és hadügyi titkár,) ki fognának lépni a kabinetből s hogy helyeik már Grey őrgrófnak és Panmure lordnak volnának odaadva. A mai reggeli lapok közöl, a „Herald“-ot kivéve egyik sem említi e hírt, s e lap sincs oly helyzetben, hogy biztos for­rásra utalhasson. Ha ez valósul, akkor a peeliták végre is két legnagyobb hirt whig előtt kénytelenek valának visszavonulni , s Aberdeen lord a pártok állását tekintve , nem volna egyéb, mint névszerinti minisz­terelnök. Grey lord antecedentiái eléggé ismerete­sek ; Panmure lord az előbbi Russe­l-P­almer­­s­ton minisztérium alatt (mint Fox Maule)hadügyi­titkár volt. London, dec. 29. Usedom küldetésének czéljá­­ról itt még nincsenek tisztában. A miniszteri sajtó azon jelentése, miszerint csak azért jött ide „hogy a dolgok helyzetét megszemlélje,“ „az ország hangulatát ki­lesse,“ „a háború-folytatás komolyságáról meggyőződ­jék“ kevés hitelre talál. Közbenjárási javaslatokról suttognak és aggódnak. A kormánylapok ezen aggo­dalmat igyekeznek elenyésztetni, és nagy nyomaték­kal erősítik, miszerint Poroszország hangja szélben hangzik el mindaddig, míg a decemberi szövetséghez nem csatlakozik és más minisztériuma nincs. A„Glo­­b­e“ nem találja helyesnek, hogy Usedom küldetett Anglia hangulatának kikémlésére. Ezen foglalkozást inkább megtehette volna Poroszországban; meggyő­ződhetett volna, hogy a porosz nép nézetei mily el­lentétben állanak kormányáéval. A porosz kormány­nak következőleg a porosz nép hangulata szerint kel­lett volna magát elhatároznia; vessen egy pillantást Európa földabroszára, kérdje, mi lenne Königsberg és környékéből, ha Törökország elesett, és ne kívánja a szövetséges hatalmak tanácsába fölvételét, mielőtt po­­litikájukhoz fentartás nélkül nem csatlakozott.­­ A „Daily News“ ma azt állítja , miszerint Usedom­­n­a­k semmi fölhatalmaztatása nem volna Londonban, külön vagy megfogható javaslatot tenni. Királyi ura ezt fölöslegesnek tartotta, előre föltéve, hogy Use­dom személyisége magában itt kellemes­ benyomást fogna előidézni. Ez utóbbi igaz, de e közben az orosz párt Charlottenburgban kizárólagos befolyását meg­tartja, szembe mondja, miszerint U s e d o in küldeté­sének nincs más czélja, mint időt nyerni. . . Jelillété­­ből jólértesült személyek azon következtetést vonják, hogy a békejavaslatok a légben lebegnének. Legjobb felelet erre, úgy bánni Poroszországgal, mint a fran­­cziák császára, hallgatva mellőzni. — A lapok külön levelezőinek tudósításai mellett, melyek a hadviselés hiányos voltát keserű megrovás tárgyává teszik — ezek közt legelöl a „Times“ — (alább a hadi mozgalmak közt olvasható) — számos iratokat közölnek, melyek magán­emberektől részint a táborból,részint Angliából érkeztek,és mind azt bizonyí­­tandók, hogy a minisztérium, vagy lord Hardinge, vagy Sir Bourgognese okai az expeditio-sereg eddigi viszon­tagságainak,mit ezek nem képesek igazolni. A miniszte­rek és tábornokok nem csak a szakértők tanácsait uta­­ssták el maguktól, hanem még azt is megvetették, hogy a tüzérségi ügyben felmerült fontos találmányokkal kí­sérletek tétessenek, ha ezek nekik — gyanran­ „ önzetlenebb módon — ajánltattak. Ők megmaradtak a régi schlendrián mellett, s rendesen Wellingtonra elli­, i. . eg j­öv óta semmi ha­­ladást nem tett volna. A Chronicle tehát igen nevetsé­gessé teszi magát, ha napról napra azt állítja, mikén pa­naszra egy..­ Talán semmi ok sincs; a Times szerinte New­­castle, Rag­ans a bizottság ellen csak spleen, megsér­tett hiúság vagy elvnélküliségből izgat. A Times ma panaszaival nem áll többé egyedül. Sőt (az ellenzéki apokon kívül, melyek eleitől fogva mindig óva intet­­tek) a Post és Daily News s a legtöbb hetilap csatla­­kozott. Az igazgató hatóságok elítélése általánossá lett, s hahogy az Advenisernek hinni lehet, az ellen­zék a parliament összeültekor bizalmatlansági sza­vazatot szándékozik a kabinet s nevezetesen a had­ügyminiszter ellen indítványozni. Még 8 nap előtt i­s ASSS.12!“­­A Globe szerepéhez hű­ marad, és a Times panaszait a hadsereg elhanyagoltatása iránt nem akarja­­érvényre jutni engedni, fájlalja azon hátrányos hatást melyet a Times legújabb czikkei előidézni fognak, de mint látszik ama panaszokat hiteles levelekkel a tá­borból nem képes megczáfolni. Törökország: D­a n i­­­o montenegrói fejedelemnek Dar in ka (Dora?) nevű szerb kereskedő-leénynyali összeketése jan. 18-án Cetinjében fog megtartatni. Más­fél század óta hasonló ünnepély Montenegróban nem történt. 338 év múlt már el, a­mióta (egész Danijéig) a montenegrótak feletti hatalom mindig egy egyházi főúr, vladika kezében volt. Cernojewitsch Ivannak házassága, melyet egyike a legszebb népdaloknak dicsőit, utol­só e nemű ünnepély volt Montenegróban. Az eddig tudva lett programm szerint a lakodalmasok Gjorgjes, Danilo egy bátyja vezetése alatt jan. 13-án elhagyják Cattarót s 14-én Triesztbe, az ara lakhelyére érkeznek. 16-án következik az elutazás Triesztből egy külön bé­relt gőzösön, mely Zárában köt ki le. Mamula al­ egy úr családját, ki az összekelésnél tanúszerepet veend­ő Dalma­tia püspökét, Kneschewitshet fölveendő. 17-én az egész lakodalmas menet Montenegróba ér, mire 18-án az ösz­­szekelés megtartatik. Oroszország, V­a­r­s­ó­b­ól, dec. 21-ről egy irat ér­kezett Bécsbe, mely szerint néhány gárdalovas ezred a Viszlán már átkelt, azon figyelő hadtesthez csatla­­kozandók, mely legközelebb a porosz határon fel fog állíttatni. Tüzérséget és gárdagyalogságot is indíta­nak azon határ felé. Ausztriával minden közlekedés el van zárva s Besszarábiában, Paskievits hgtól Gortsa­­koff hghez érkezett utasítás szerint, a Truth és Dnieszter vonalat erős védelmi helyzetbe állítják. TUDOMÁNY ÉS IRODALOM* 1 (303). A vegytan elemei. Regnault Victor eredeti munkája nyomán irta N­e­n­d­­­w­i­c­h Károly or­­vos-doctor stb. 83 fametszettel. Pesten, 1854. 12-ed rétben. XXIV és 600 lap. Midőn e munka olvasásához fogtunk, oly érzelmek lepének meg, minek azt az utast, ki a Rajna felső fo­lyamától eltávozva, csak Köln vagy Düsseldorf tájait pillantja meg újra a csaknem ism­erhetlenné vált ha­vasi folyamat. Amott, hol nyílt téren halad el, s kavi­csokon át csörtető hullámai gyémánt módra ragyogó csepp­szikrákban, szivárvány karikákban játszadozik a verőfénynyel pázsitos, kies partjai közt;hol egy mély völgy ölében, kősziklafalaktól, fenyvesektől környezve sötétzöld szalagkint, mint egy alvilági Lethe, vonul kt; m­íg az egész táj égre emelkedő tarszirtjaival, illatsze­res virágos réteivel, gletschereivel s ligeteivel az em­beri érzelmek minden fokozataira hangolja fogékony keblünket. Az utóbbi vidékben ellenben vége a regé­nyes képeknek; az élet áll itt előttünk egész valósá­gában, szükségeivel s ezeknek kielégítő szereivel, me­lyeknek kiszolgáltatásában bizony nem kevésbbé ér­dekes és nagyszerű a természet, mint vadon pompájá­ban. Nem a gondtalan fiatal­kor örömélvezeteiben tánczol odább itt Rajnánk, hanem érett méltósággal halad és széles vállain amúgy könnyedén segíti elébb a hajók, kisebb nagyobb ladikok százait, melyek vi­dékek termékeivel s világrészek kincseivel terhelvék. — De, mintha hallanék: „mi köze a költészettel a vegytannak ? Könyvismertetés-e ez, vagy léha feuille­­ton czikk?“ — Röviden felelhetnénk imer ellenve­tésre azzal, hogy a legexactabb tudománynak szintúgy megvan a maga poésise, mint szépművészetnek — ki nem véve ódát és humort, — a logicája; ámbár ki­tűnő mutatványát szintoly ritkán látjuk egyiknek mint a másiknak. Hanem, miért segítsünk kitérő felelettel magunkon, midőn egyenesen azt mondhatjuk, hogy bármely szakban, hol igazi ügyszeretettel, szenvedél­lyel, lelkesüléssel találkozunk , igazibb költői benyo­mást érzünk, mint sok közönyös versre, melynek csak a rímek kölcsönöznek költői lárvát. Előttünk áll az is­mertetendő munka szerzőjének: „Műipari vegy­tana“ 1845-ről s midőn a kettőben uralkodó kü­lönböző szellemet fontolóra vesszük, akaratlanul a feljebb rajzolni kísérleti két úti kép jut a képzelődé­sünk elé, annál is inkább, mivel élőbeszéde, mely­­lyel sz. meggyőződése némi változását — consilium mutare, sapientis est — igazolni igyekszik, szintúgy felhiva reá. A szóban forgó vélemény-változtatás egy igen fontos tárgyat illet, u. m. a műnyelvet, mely ahhoz képest a­mint felfogjuk a dolgot, a tudomány terjesztésében vagy segéd, vagy akadály, de közönyös semmi esetben nem lehet. Szerzőnk 1845-ben nem­csak szenvedélyes chemicus volt, hanem szintoly lel­kesüléssel nyújtotta oda kezét, vagy legalább nevét, az akkor oly divatos nyelvmivelésnek, vagy hogy szű­­kebbre szorítsuk az eszmét, a műszak magyarításá­nak. És most, kilencz év múlva csaknem azt látszik mondani Dáviddal : „Az én ifjúságomnak bűneiről meg ne emlékezzél, Uram !“ Vagy halljuk inkább saját szavait : „Többen tudják, mily részvéttel küzdöttem akkor a nyelvpurismus mellett a vegytanban, és tán következetlenséggel fognak vádolni. De teljesen meggyőződtem a felől, miszerint az által sem a tudo­mány, sem a nyelv nem nyer semmit, ha rideg puris­­mus által válunk el a tudós világtól, melytől egyedül meríthetjük tudományunkat. Meggyőződtem a felől is, miszerint az egész világtól és minden nyelvben elfo­gadott görög„(és)“ műszavakat a magyarban szintoly jól használhatjuk, mint akármi más nyelvben s hogy a magyar nyelvre nézve sokkal nagyobb barbarismus azt mondani, „halosavas hameleg“ vagy „könkéneges könlegeg,“ mint „chlorsavas kálium oxyd“ vagy ,,hy­­drothion savas ammóniák.“ — Mi referensi csekély személyünket illeti, mi szerzőnk „akkori“ és mostani m­eggyőzödését, mint a­melyek közöl mindenik csak a jó ügy — a tudomány terjesztése ügye — iránti buz­­góságból származott, egyenlően tiszteljük. Örvendünk, hogy Solon ismeretes párt­törvénye csak Athenaeben létezett, és ma — legalább az irodalomban — nem kötelező, és ezen kényelemben sem szó mellett sem ellene nem vitatkozunk, hanem a helyett engedelmet kérünk tőle egy kis, tán alaptalan, gyanúnk nyilvání­tására. Kényteleneknek érezzük t. i.magunkat azt hinni, hogy a sz­­ár közönségével egy kis ártatlan bujuskát játszik és inkább akarja következetességét mint őszin­teségét kétségbe hozatni. Miután ama kilencz év alatt sem a tudományban sem a magyar nyelvben semmi lényeges változás vagy esemény nem történt , mi benső okul szolgálhatott volna ez­nek véleménye oly tetemes változtatására , szabadjon azt tarta­­­­nunk, hogy e tulajdonkép 1845-ben is ugyanazon meggyőződéssel birt, a mivel 1854-ben , hanem mint eszélyes és az idő jeleit, szellemét ismerő ember, épen a tudomány szeretetéből azt háttérbe szorította. Átlátta, hogy a purismus „akkori“ áradozó hatalmas­kodása korszakában azon meggyőződést még csak nyilvánítni is annyit tett volna, mint a tudomány és saját munkája terjedésének gátat vetni, törekvése fo­ganatot elfojtani. S ha így volt, mi bizony utolsók len­nénk, kik azt gáncsolnák. S ha most belátását elméle­tileg és gyakorlatilag követni meri, inkább annak a jele, hogy a közvélemény, vagy legalább képviselői közöl számosan változtatok színeket, mint maga a szerző. Röviden, neki éreznie kell, hogy létez háta megött egy nem egészen jelentéktelen párt, mely mun­kásságának ezen új alakját támogatandja. Egy párt, a­mely körül­belől így gondolkozik: „Ha a magyar nem­zet valahol az Altaitól s tán még azonkívül egy chinai fajtól is körülvéve léteznék elszigetelten; ha aztán közte egy Mankó Kapák és Mama Ocello jelennék meg tu­dományos ismeretek keletkeztetésére és terjesztésére, akkor igen­is helyén volna, hogy ők ezen terjesztés eszközét vegyületlen tisztán egészen csak honi ele­mekből szerkesztessék. De miután nem vagyunk már a miveltség korlátain kívül, miután ezen miveltségünk megszerzésére idegen nyelveket, nevezetesen pedig görögöt és latint kell tanulnunk és szél­ben tanulunk is , nemde azt kívánja az eszélyesség, hogy ezen sok idővel, fáradsággal és költséggel szerzett tudomá­nyunkból annyi hasznot húzzunk, a­mennyit csak le­het? A legtőstörzsökösebb magyar időkben kivétel nélkül minden ember száján forgott az a­d m o n­i­t­i­o, certificatio, executio; akkor a prókátor processust folytatott, allegált, replicált, duplicált, a nótárius p­rotocollumotirt; mit ártottak mind­ezek a magyar nyelvnek vagy ma­gyar érzelemnek ? Épen oly keveset ártana az, ha a tudomány terjedtével minden,­ki egy kis igényt tart a műveltségre, széllibe emlegetné a chlort, ammóniákot, oxygent, hydrogent, alkati sat. Sokat ártott ellenben a tudomány terjedésének, hogy jobb fejeink azt az időt, melyet pl. a nitrogén ismertetésére fordíthattak volna, értelmetlen szótagok összekeresgélésére pa­­zarolták, és haszontalankodtak, hogy előállítsanak egy s­z­ó­t, mely mint a „legény“ magyar fülnek épen úgy nem jelent semmit, mint nitrogén vagy azot. Utoljára is, minden ily szó értelmére csupán tudományos értelmezés, rendszerezés, deductio és is­mertetés által juthatni, s midőn ezeket ki nem kerül­hetni, minek az a fáradság, hogy minden egy szó helyett kettőt kelljen megtanulnunk? Merthogy minden esetre mind­kettőt meg kell tanulni, azt, a­kinek a jelen világ civilisatiójáról csak egy mák­­szemnyi fogalma van, kétségbe sem hozhatja. Ideje volna hát már felhagynunk a sikeretlen ,és gyermekes szótagosdi játékkal s munkához fognunk mint érett fér­fiakhoz illik.“ Ily alakú s horderejű védütegeket érez háta megett szerzőnk 1854-ben, holott 1845-ben csak azok szózata viszhangzott országszerte, kik „nyelvün­ket keleti szerkezeténél fogva minden nyugati elem beférkezése ellen biztosítottnak“ — zárták s min­den ilynemű kísérletet szentségtörésnek bélyegeztek. Mint feljebb nyilvánítók, mi nem akarunk e vitatko­zásban ítéletet mondani, csak figyeltetjük sz.-t, hogy az utóbbi párt, ha kevesedve is, de elenyészve korán sincs , et adhuc sub judice lis est. Nekünk referens létünkre csak az a tisztünk, hogy vegyük vizsgálóra , k­­ikép járt el ez­ az általa vallott újabb elv alkalmazásában. Meg kell hát mondanunk, hogy mindazon elemek vagy egyletek nevei, melyek a közéletben már emlé­kezetet felülmúló időktől fogva magyar nyelven is­meretesek, mint arany, ezüst, réz, vas, ón, ólom, kén, viz, eczet, só stb. bántatlanul meg vannak hagyva a szóban forgó munkában. Nemcsak sőt részesültek ha­sonló kedvezésben némely újon koholtak is, mint: hi­gany, horgany, ég­vény, sav. Ezekhez járul egy újra­élesztett szó : érez. A meghagyottakra semmi észrevételünk , bár lett volna még sok meghagyni való! *) — De egy csak­ugyan volt, miről maga azt jegyzi meg a szerző : „a higany — azon test, melyet közönségesen kén­­esőnek nevez­ü­n­k“ — stb. (1. lap.) Hát miért ne ma­radjon ez ezutánra is k­é­n­e­s­ő­nek ? Hiszen egy ügyetlenebb és jellemzetlenebb koholmány nem létez­het mint a „higany“,h­ig anyag, mi épen úgy ülhetik a bromra is, mint a kénesére. Másfelől pedig igen jól szolgálhatna ezen szónak „liquidum,“ mire csakugyan máig sincs alkalmas szavunk. Lássuk a többi új szót, „Horgán­y“ ettől maga is elállott munkája folytán a sz. és saját Zink nevével jelöli. Méltán is, mert hogy mi legyen horogra vagy horgosra emlékeztető a zinkben, azt csak szó­kovácslója tudhatja, más ha­landó ember nem. „Égvén­y.“ Csodás nevezet, melyet szintoly ke­véssé bírunk érteni, mint a horgonyt. Vagy talán azért hívják úgy, hogy a hamu, a­melyből a kálit kilúgoz­zák, a fa elégése után marad meg ? — Hiszen így az aranyat „mosvány“-nak kellene neveznünk, mivel a por­ aranyat vízhajtotta fövényből mossák, vagy a bort „kapálvány“-nak, minthogy a szőlőt megkapál­ják. Részünkről mondhatjuk, hogy meglehetős chemiai ismeretekkel bírtunk, midőn egy oly könyvben buk­kantunk e névre , —a­melyben az „alka”i magya­rázat hozzá adva nem volt , — s ámbár gyakran előfordu­lt benne , — soha sem voltunk képesek kitalálni, mit tesz, mig más alkalommal történetesen nyomára nem jöttünk s azóta is csak emlékező s nem combináló tehetségünk segít megtartásában. Másfe­­löl, ha valami szó minden mivest nyelvben a földke­rekségén el van fogadva, az alkali az, és megva­nuk, óhajtottuk volna fellelni ezt a szóban forgó köny­v­ben is, annál inkább, mivel hiszen az is kele* nyen “ f 01 v , elé már a „sa­v“at. Ez a mefleham­­ unkra legelébb dr. Nyúlás élt vele az ~ von-vhnntasarol atalaban hallgathatjuk el azon több helyről hangzó meg­­st hogy az annyira értelmes és polgan 1 0 „mákon­y“ is megérdemlette volna a "'eg . Hiszen az nem is a tudomány rendszerei) 88»­g«ain«Ak Délkeleti csatatér. A tudósítások, melyek a Sze­basztopol előtti táborból érkeznek, folyvást azon meg­győződést tartják fen, mikép a szövetségesek a de­cember hónapot nem hagyandják elmúlni, anélkül hogy győzelmeiket a „három a táncz“ közmondás szá­máig ne növeljék. Nagy reményeket helyeznek az új vállalatba, minthogy annál nemcsak a bátorság lesz döntő, hanem a fővezérek hadtani képessége is ke­vésbbé szerény szerepet fogna játszan, mint az Alma mellett vagy Inkermannál. Az oroszok sejtik ezt s Menzikoff­eg serege hadtesteit öszpontosítja; úgy lát­szik óriás phalanxot akar képezni s a szövetségesek három élű fegyverének mindenesetre erős feladata lesz azt keresztül­vorni. Hogy az adatok Liprandi vissza­vonulásáról változók , ennek magyarázata ott rejlik, hogy Liprandi a maga hadállását nem teljesen hagyta oda, de meg sem is tartotta, miután hadtestének nemével a Bolborhoz visszavonult, de figyelő had­testet mégis hátrahagyott. Bárka Menzikoff herczeg rendszabályai e pillanatban a genetem jellemével

Next