Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)

1855-03-11 / 1500. szám

h­íru­p ' r ,ho?y ?fikn­ek nen,cífik a tisztnek a h­adse­­regnel iejik­or, hanem minden fokonkinti előléptetés v.a.1,'? m,eg kellene történniük, hogy a tisztek a további kiképzésrel ösztönt el ne veszítsék. Mr Rich elégedettnek nyilvánítja magát a miniszterek kimondá­saival, s visszavonja indítványát, mire a ház, mint bi­zottmány a táborszeri hivatal javaslatai fölött tanács­kozik, melyek Mr M o n s e 11, az indítványozó vallo­mása szerint, rendkívüli magas üszvegre rúgnak. Az első, 1,402,964 font sterlingre emelkedő tétel élénk vivát­á­s­ára szolgáltatott okot , melynek folyama alatt Mr Newdegate, Sir J. Paxton, Seymour lord az Enfieldben és másutt levő apró fegyvergyárakban véghetetlenül rosz gazdál­kodás fölött panaszkodnak. Mr Monk indítvá­nyozza, hogy e tétel 15,000 font sterlingre szál­líttassák le, az indítvány azonban 170 szavazattal 34 ellen elvettetik; a többi tételek sok szószaporítás nél­kül megszavaztatnak. A b­ea­ vám felfüggesztését illető bili második felolvasásra kerül. Az újságbélyeg bili 2-dik felolvasása péntekre halasztatik. — A „Times“ még mindig telve van békeremények­kel, s Russell lordnak szerencsét kíván ahoz, hogy feladata a czárnak előre nem látott halála által annyi­ra megkönnyíttetett. Hogy Gortsakoffky fölhatal­mazásai haladéktalanul megnyitattak, úgy hogy a con­­ferentiák Bécsben azonnal megkezdethetnek, előtte kedvező jelnek látszik. A négy pont légcsiklandós bi­­kát, (Oroszország meggyengítését a Feketetengeren) reméli, (őszintén-e, vagy csak Hiedelemből?) misze­rint az a szövetségeseknek Krimiában valamely kato­nai eredménye által fog biztosíttatni, még mielőtt a zöld asztalnál tárgyalás alá kerülne. Vannak azonban más alkudozási pontok, melyek ép oly bizonytalanok, - « hadi szerencse. Minden porosz állítások mint maga « .• --Hvstségesekhez daczára, mennyire óhajt ez ország a s/.v.. _ / csatlakozni, W e d e 11 tábornok, midőn kenyértörésre került a dolog, kényszerülve látta magát az alkudo­zásokat félbeszakasztani, s hirtelen visszatérni Berlin­be Usedom úr ismét Londonban van, s lord .J­o­h­n Russell beszélgetése : a királylylyal s M a­n­­­e­u­f­­fel úrral semmi eredményre sem vezettek. Az egész alkudozás valószínűleg nem volt egyéb nyegle vakí­­tásnál, s az egyedüli méltó út, melyet a többi hatal­masságok követhetnek, az, hogy a congressust Porosz­­ország részvéte nélkül kezdjék meg. Ha valóban lé­teznék egy békepárt Oroszországban, ezt felbátorítni és támogatni a szövetségeseknek mind kötelességük mind érdekekben állana. Ők eddig egyedül egy ember politikája ellen viseltek háborút; e férfiú nem él többé; politikája valószínűleg megszűnt, mert kétség kívül az okozta romlását is; de a háborút vak ellenséges dühhel tovább is folytatni annyit tenne, mint azt az egész orosz nép ellen irányozni, melylyel pedig­ nem állunk háborúban, kivévén, ha szomszédainak területét s jogait támadná meg.“ — A „Herald“ „kitűnő forrásból“ következő neve­zetes tudósítást hoz : „A franczia császár a hadvezetés megvizsgálására rendelt bizottmány ellen ki­fogásokat tett, s azt mondotta, hogy ha a bizottmány to­vább is együtt ülene, a két nemzet hadsergeinek nem lehet tovább együtt­működni, jóllehet ugyanazon egy czélra operálnak. Hogy tehát Lajos Napóleon ki­­elégítessék anélkül, hogy az angol nép is megsértetnék, majdnem haladéktalanul a parliament feloszla­tásához fogandnak.“ — Mr Urquhart egy az „Advertiser“hez küldött iratában, mely lap Miklós czár politikai jelentőségét sok­kal nagyobb dicséretekkel halmozta el, mint a continen­­talis necrologok mindnyájan — ezt mondja : „Az oroszok ezen siriratot tegyék föléje: „ „Ő Péter végrendeletét teljesítette!“ “ — Az államkincstári hivatalban az utolsó hézag is, mint a „Globe“ írja, ki van töltve, Harvey Alfred lord helyét Monck viscount foglalván el. Oroszország. A Miklós czár halálát mege­lőzött eseményekről a Patrie következő részleteket hoz, hozzá teszi azonban, mikép azokért nem kezeskedhetik : A czár, ki már több nap óta szenvedő állapotban volt, az orvosok tanácsa ellenére jelen akart lenni egy szem­lén. Ö 3 óráig künn volt, igen szigorú hidegnek kitéve s visszatérve lázba esett, úgy hogy le kelle feküdnie. Az orvosok eleinte haját csak erős náthahurutnak lárták. De­­br. 28-án a mellre vetette magát a gyuladás s a tüdő állapota aggasztóvá lön. Más­nap heves láz állt elő. A be­teg nagy elgyengülése felette nyugtalanító jön. Este észr­­­révévé a császár, mint áll egészsége. Az orvosokhoz azon kérdést intézi, mennyi ideig fog még élni, a legna­gyobb nyugalommal fogadá a választ s csak óhaját feje­zé ki, hogy meddig lehet, tartsák meg. A császárnő az egész idő alatt ágya mellett maradt. A nhg trónörökös egyedül töltötte atyjánál az éjt. Márt. 2-án reggeli 4 órakor fogadá a császár az utolsó szentséget, megáldá családja összes tagjait, s 12 óra 10 perczkor teljes ön­tudattal meghalt, övéitől környezve s velük beszélgetve utolsó perczig. A „Times“ben dr. G­r­e­n­c i 11 e, egyike a londoni legjelesb orvosoknak, ki többször volt Sz. Pétervárott, s ott alkalmat lelt az ép most elhalt császárt figyelem­mel kisérni, egy levelet közöl,­­melyet ő 1853. jul. 6-kán lord Palmerstonhoz, kinek azelőtt orvosa volt, Kissingenből irt, s melyben a nemes lordnak azon meggyőződését fejezi ki (szives tudomásvétel végett orosz politikájában), hogy az orosz császár élete nem fog már sok évekre nyúlni. L. Palmerston udvariasan megköszönte az intést, s midőn a tudorral 1854. febr. 23-án Londonban ismét találkozott, kérdeze őt, várjon még mindig azon nézetben van-e. Erre viszonzá a tudor, hogy a császár 1855. julius hó előtt meg fog halni s hozzá téve : Egy pár szerencsét­len hir s a császár gyors halált hal mint minden test­vérei. — Alma, Inkermann és Balaklava — igy állítja dr. Grenville ur­ma — megrázák a boldogultnak agy­­velejét. Eupaloria adta neki a halálos döfést. (Miklós császár fiai.) Az Oroszországban uralkodó keleti nézetek és hagyományok egyike kü­lönbséget tesz a császár azon fiai, kik előbb születtek, mint ő czárrá lett, s a tulajdonképi czárfiak, a bíborban születtek közt. Sándor 1818 ápril 29-én, atyjának trónra lépte előtt született, Konstantin 1827. sept. 21-én, tehát a legidősb a bíborban születtek közt. Jellemét sokkal szenvedélyesb és nyugtalanabbnak rajzolják , mint Sándorét, Konstantin nagybátyjának vérmérsékelt hajtással. Őt Miklós czár kedvencz gyer­mekének tárták s olyasnak, mint kinek a konstantiná­polyi trón szánva van, a­miért is különösen előmoz­­dítá atyja terveit Törökországra nézve, az ösz­­szes török viszonyokkal , még a muzulmánok és a keresztény rajah törzsek nyelvével is alaposan meg­ismerkedett, s boldogult atyját állítólag térden állva kérte az ottomán birodalom elleni utolsó katonai előnyomulásra­ — Miklós, szül.1831, és Mihály, sz. 1832-ben, Sándor és Konstantin legifjabb testvé­reik; mindketten jelenleg ismét Krimiában van­nak. — Mihályról mondják, hogy legjobban ütött atyjára külsőre és jellemre nézve, azonban a hevesb szenvedélyek nála túlnyomók. — Sándor egy hes­­sen-darmstadti hgnővel áll házassági frigyben, s már 4 fia van, kiknek legidősbike 1843 sept. 23-án szüle­tett. Konstantin egy csász.­altenburgi hgnővel, a hannoverai királynő nővérével kelt össze, kitől egy fia van, ki 1840. febr. 14-én született, s neve szintén Mik­lós. — Miklós és Mihály még nőtelenek. — II. Sándor trónörökösről mondja a „Journ. des Debats“, hogy Oroszországban népszerű, hogy atyjának büszkesége s hajthatlan jellemével nem bir, a háború és messze­­terjedő tervek iránti szeretetében nem osztozik, hogy szelidséges nyájasságával I. Sándor nagybátyjára em­lékeztet. Ő eleitől fogva minden államügyekbe be volt avatva, s ha Miklós czár Sz. Pétervárt elhagyta, a trónörökös volt helyettese. A czárnőről is sok jót hal­­­­lani; éles és egyenes ítéletét és megnyerő modorát­­ dicsérik. Üdvös befolyást remélnek tőle a császárra. A czikk, mely S- de Lacy névvel van aláírva, azon re­­­­ményt fejezi ki végül, hogy az alkudozások Oroszor­­­­szág uj uralkodójával lényegesen könnyítve vannak s a­­ bécsi értekezletek kedvező kilátások közt nyílnak meg. Egy sz. pétervári mart. I-ji irat a „National Zig“- ban e pillanatban kettős érdek bir.­­ Ebben mondva van : „Mily tartamú háborút lát a kor­­­­mány előre, mutatja a következő rendszabály. Azon­­ szándékkal, hogy a polg. tanodák s egyetemek növén­­­­­dékei a jelen körülmények közt a hadi szolgálatra ké­­s­pesittessenek, a fővárosok egyetemeiben s az összes gymnasiumok m­agasb osztályaiban újévtől kezdve a gyalog katonai szolgálat tanfolyama fog behozattatni, hogy ekként gyakorlatilag elkészült s a szolgálat el­méletébe avatott tiszteket képezzenek. Az illető tan­folyamoknak az itteni és moszkvai katonai tanodákban behozatala és szervezete iránt a nhg trónörökös mint a kát. tanodák főnöke a czárnak egy szabályzatot ter­jesztett elő, s ez jóváhagyatván közzététetett. A szeta­nulmányozásnak, s erősebb és hatóbb — mert tények belátására fektetett s önismereten alapuló — közér­zület, irodalom-ismeret és irodalomszeretet meggyö­­kerezésének. Ne ámítsa magát senki azzal, hogy is­meri, szereti az irodalmat, midőn annak legújabb ter­mékeit — gyakran merő hazafiságból — olvassa. Oda kell fejlődni a közönségnek, de először természetesen magoknak az íróknak, hogy az irodalom — a nemzeti irodalmat érjük — ne kényelemhez tartozó szer, puszta időtöltés legyen, hanem elutasíthatlan szükség. És ezen fejlődésre épen magának az irodalom fejlő­désének ismerete készít elő. Bírja a magyar közönség Toldy ígéretét, hogy— ha előadásai a magyar költészet történetéről (a mo­hácsi vésztől Kisfaludy Sándorig) csak némileg fog­nak is hatni az irodalomtörténet közönségének neve­lésére, asszonyaink részvételére, irodalmunknak kellő, azaz históriai szempontból méltánylására — a jelen század költészete történetét is mielőbb sajtó alá bo­­csátandja. E jelen század költészetének története fogná aztán „A magyar nyelv és irodalom kézikönyve” második kötetéhez képezni azon kiegészítő törté­neti részt, melylyel annak első kötete az imént meg­jelent „magyar költészet történeteiben már bir. S ezt keilend, és bizonyosan fogja is követni a magyar próza­irodalom története, mely aztán a kézikönyv harmadik kötetét, a XVI—XIX-dik századokbeli kitűnőbb prózairókat magában foglalót egészitendi ki. A magyar költészet kézikönyve, melynek most első kötete jelent meg, úgy tekinthető, mint nagy és teljes kivitele legnagyobb irodalombuvárunk azon német nyelven világ elé bocsátott munkájá­nak, mely még 1828-ban jelent meg ,­ s mely­nek nemzetünk köszönheti , hogy irodalmáról a külföld tudós világában helyesebb ismeretek, sőt mondhatni egyszerűen , hogy általában ismeretek kezdtek terjedni. E német nyelvű bevezetéssel, mely a magyar költészet történetét tartalmazza, továbbá életrajzokkal, eredeti magyar mutatványokkal s né­mely mutatványok német fordításával ellátott munka azonban csak terve, vázlata a mostani kézikönyvnek, mely terjedelmileg több mint három annyi a „Hand­­buch“-nál. Nemcsak számosabbak s bővebbek a jelen kézikönyvben a mutatványok (melyeknek szövege utóbbi gondos átvizsgálásnak vettetett alá), nemcsak az életrajzok vannak egészen újból kidolgozva, de sok költővel is találkozunk itt, kik a „Handbuch“-ban nem fordulnak elő. — Adjuk itt a magyar kézikönyv­ben foglalt költők sorát, szórt betűkkel jelölvén azo­kat, kik a „Handbuch“-ban nincsenek. A XVI-dik századból életrajzok s mutatványokban feltüntetvék a következők: Farkas András (1538) I­s­t­v­á­n­f­i P­ál (1539), Batizi András (1530— 50), Erdősi János (1539—41), Morvát An­drás (1542—9). Névtelenek a XVI. század első feléből*), Tinódi Sebestyén (1541 — 1556),­­ Karádi Pál névtelené (1561), Heltai Gás­­­­p­á­r (1550 — 75), A szendrei névtelen (1571), Ilosvai Péter (1564—74), Görgei Albert, b. Balassa Bálint (1572—94), Skaricza Máté, Szegedi Kis István, Divényi Mehmed és névtelenek a XVI. század második felé­ből. (Azon XVI-dik századbeli költők közöl tehát, kiknek száma e jelen kézikönyvbben húszon felül emelkedik, a „Handbuch“ csak négytől közlött mutat­ványt.) A XVII-dik századból a következők vetettek föl: Rimay János (1595 —1631), Beniczky Péter (1620), gr. Zrínyi Miklós (1616—64), b. Liszti László­­ (1653), Gyöngyösi István (1620—1704), gr. Kohári István (1649—1731). A XVIII-dik századból ezek : Rádai Pál (1715), b. Amadé László (1703—1764), Faludi Ferencz (1704 —79), b. Orczy Lőrincz (1718—89), Bessenyei György(1741 — 1811),Barcsay Ábrahám(1742—1806), Ányos Pál (1756—54), gr. Te­l­e­ki József (1738 —96), Péczeli József (1750 —92), Baróti Szabó Dávid (1739-1819), Révai Miklós (1749—1807), Rájnis József (1741—1811), Pálóczi Horváth Ádám (1760-1820), gr. Gvadányi József (1725—1801), gr. Ráday Gedeon (1713—92), Szentjóbi Szabó László (1767—95), Dajka Gábor (1768 -96), Bacsányi János (1763—1845), Verseghy Ferencz (1757—1822), Virág Benedek (1752 — 1830), Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805), Kisfaludy Sándor (1772-1844), Du­gonics , Báróczy, stb. a prozaikusok közt találandják helyöket, valamint általában a beszélye­s regényírók is. Egy költőt azonban, gr. Zichy Pétert óhajtottuk volna a XVIII-dik századbeliek közé felvétetni. Nem saját jelentősségénél fogva, de leginkább azon szem­pontból, hogy épen az ő kora, a XVIII-dik század első fele, költészetünkben oly kevéssé képviseltetik. Nem hisszük, hogy találkozzék, ki nálunk az iro­dalmi mutatványok egybegyűjtése, hitelesítése, meg­­válogatása körül illetékes­ egyéniséget merészkednék akarni felmutatni, mint Toldy; s így a közönség tel­jesen meg lehet nyugtatva, hogy a rendkívüli becsű kézikönyvben csak a legjobbat, legjellemzőbbet veszi — és pedig oly csekély árért, melyet a szó teljes ér­telmében és phrasis nélkül hallatlannak mondhatni. A németeknek Wolf adott a múlt évtizedben költészeti és prózai kézikönyvet, egy-egy kötetben, s a két kö­tet ára hat tallér volt , pedig Wolffnak már készen kínálkoztak a segédeszközök, neki biztos irányt ad­hattak a számos irodalom-leltári és irodalomtörténeti munkák, neki nem volt szüksége mutatványainak föl­keresése végett kéziratokat s nehezen hozzáférhető forrásokat vizsgálnia, szóval: 6 ollóval szerkeszthetett. Toldy­nak utat kelle törnie, Toldy egy emberélet fáradhatlan és szakadatlan munkásságának gyümöl­cseit teszi nemzeti közkincscsé. Szinte triviálisnak lát­szik, midőn e nagy munka mellett annak olcsóságáról szólunk; de tennünk kell ezt azon számos része miatt közönségünknek, mely a könyvek drágasága feletti panaszkodással rejtegeti közönyét, miveletlenségét. Wolff két kézi­könyve hat tallérba került és több ki­adást ért; Toldyé egy harmaddal, sőt felével olcsóbb, és mennyivel becsesebb , mind kritikai megváloga­­tás, mind rendszeres összeállítás, de kivált egyet­len­sé­g e tekintetetében —­amannál! Mind a szer­kesztő, mind a buzgó kiadó, ki a munkát tömöttsége daczára is díszesen állitá ki, csak azért szabhattak e gyűjteménynek oly csekély árt (egy-egy éve , mely­nek 32 hasábja s minden hasábon 62 sora van, 5 hiba jön), hogy azt a legmérsékeltebb vagyonunk is kön­nyen megszerezhessék. E munka elterjedésének ará­­nyát egyenesen úgy tekinthetni, mint a magyar nem­zet közműveltségének fokmérőjét, s hisszük, feltesz­­szük, a közönség tudja, mire van szüksége, s „A ma­gyar nyelv és irodalom kézikönyve“ a kiegészítő tör­ténettel együtt minden magyar könyvtárban meg le­szen található. A jeles szerző nem csalódhatott, midőn azt mondá, hogy nagyobb fogékonyságot remélhet munkája iránt oly időben, „midőn az illusiók elmúltá­val minden elfogulatlan hazafinak azon meggyőző­désre kellett ébrednie, hogy — nem mondom dicső­ségre, de — csak mi önfentartásunkra is, nincs más ut, mint­­ a nemzeti miveltség öntudata a múltban, s minden erökkeli emelése a jövőben.“ Magyar kömnyves ut. 1­116—7(916—7). Dickens Károly: Nehéz idők. A mostani idők számára, irta Dickens Károly. Az angol eredetiből fordította dr Récsi Emil. Máso­dik rész: 156­­1. H­a­r­m­a­d­i­k r­é­s­z : 160­1. (A­­ „Téli könyvtár“ második és harmadik kötete.) Pest, 1855. 16—rét Heckenast Gusztáv tulajdona. (Előfizetési ára a „Téli könyvtár“ t­i­z első kötetének 5 pft.) *) Handbuch d. ungarischen Poesie, v. Francz Toldy. Pest és Bécs. Kilian és Geroldnál 1828. két kötet. *) Az itt közlött mutatványokból egy van a „Hand­buch“-ban is. Évítsek­ azonnali végrehajtását az illető hatóságoknak szorosan meghagyja. Hadi mozgalmak. Délkeleti csatatér. Az eupatoriai csatá­ról a „H. C.“ következő érdekes tudósítást hoz: — „Eupatoria febr. 22. Védműveink, habár még be­végezve nincsenek, bebizonyíták ellenállási képessé­güket. 16-kán este híre járt a városban, hogy az oro­szok Sackban és mellette összegyűlnek. Osten-Sacken Chrusel­ és Korff tirkok oda érkeztek.­­ E hir daczára a szerdár csak a rendes elővigyázati rendszabályok mellett maradt; az előőrsi parancsnokoknak azonban a legszorosb ügyeletet ajánló, az őrszemeket megkettőz­­­teté s a „IV. Henri“ hajótöredéket értesitteté, hogy vigyázzon. Éjfél táján a sapitek egy csapat tatár me­nekültet kisértek a szerdárhoz, kiknek sikerült Sack­­ból átmenekülni. Félórai kihallgatás után a szerdár had­segédeit s szolgálati tisztjeit szétküldé a parancsnokok­hoz, haditanácsra hiván meg őket, mely 2 óráig tartott, s mire a tirkok ismét szétmentek, Asmond úr pedig tü­zér- és mérnöktisztekkel szemlére járt. 4 órakor meg­szólaltak a riadójelek. A csapatok gyülhelyeikre siet­tek, a tatár menekültek, nők, gyermekek és állatjaikkal, a város délnyugati részébe menekültek. A legnagyobb tolongás támadt a szűk utczákon. Omerpasa, táborka­rával és lámpa- és fáklyahordozók által kisérve, 4 és fél órakor megszemlélé a járműveket és ezredeket, itt ott laconikus beszédet tartva a csapatokhoz. 5 óra felé vegyes csapatok vonultak ki az előőrsök erősíté­sére. 5 és fél órakor a mi kül­ütegeink világító golyót bocsátottak fel. Ugyanakkor a belső árkon belől is repült fel egy röppentyű, melyet orosz kém gyújtott meg, valószínűleg jelt akarván az ellenségnek adni. A tettest egy őrkatona leszúrta. Tüstént reá kezdődött az orosz ágyúzás, melyet azonnal gyalog támadás követett, oly heves, hogy ellene kiküldött csapatjaink visszave­rettek. Az orosz lovasság a homály miatt azonban nem üldözhető, csak a gyalogság nyomult előre. Ugyanakkor jelt kaptak a tüzérek tüzelni, s az összes éjszakkeleti ütegek majdnem egy perezben lőtek. Az ellen rögtön megállapodott, szavaiba látszott jönni, mely körülményt Omer pasa használván, künn küzdő katonáink ismét rendezett sorait megerősitteté, mire csatározás kez­dődött, mit az oroszok, a perekopi és szimferopoli út közt foglalván állást, szapora ágyulövéssel, mi con­­gres röppentyűkkel kisértünk. Végre kisütött a nap, s minthogy fénye eleinte szemkápráztató volt, hasz­nálta e kedvező körülményt az ellenség a tömeges előnyomulásra, és sikerült neki a vár közelebbi kör­nyékét megszállni s némely helyeken még a sánczár­­kokba is behatni. Azonnal megkisérték az árok másik partján felkuszni, mit részint magokkal hordozott laj­torják, részint az által eszközöltek, hogy a szuronyt a sánczba döfték, mire egy ember a másiknak vállára hágott s ugyanazt ismétlé. Az igy beszúrt szuronyok­nak mindenesetre hidul kellendett szolgálniok az utá­nuk következő legénység számára, de ennyire nem került s egy orosz sem bírt az árok-oldalon­­ felkúszni, mert gyalogságunk oly hidegvérűséggel­ czélozott és lőtt, mintha az ellen kereszttüze gyer­­­­mekjáték lenne , különösen az egyptomiak tűn­tek ki. Tüstént napfelkelte után a kikötőben fekvő hadihajók (4 angol, 1 franczia és 1 török) részt kezdtek venni a harczban , az ellen oldalába töl­tött golyókat szórván , mi­által főerejének kifej­lődését felette nehezítek. Midőn ennek daczára meg­alakult, s előnyomult, legközelebb fekvő ütegeink oly hatályosan kezdtek működni, hogy a támadó hadosz­lop nagy rendetlenségbe került. Szolimán pasa azon­nal több lovas ezred által támogatott egyptomi gya­log­ezred élén támadást tett, mely oly fényesen ütött ki, hogy az oroszok tüzérségük mögé vonultak visz­­sza, mely a harcz folyamában 7—800 lépésnyire ha­ladt előre s most szintén visszavonulni kezdett, mely alkalommal 2 löveget cserben hagytak. E percz­­től fogva bátorságát veszté az ellenség s fel­hagyott a tömeges előnyomulással s csak csatá­rozás és tüzértűzre szoritkozott , mely alkalom­mal 3 ágyúja leszereltetett, több más pedig használ­­hatlanná tétetett s több lőporkocsi légbe repittetett, míg mi hasonlag 9 ágyúnak leszereltetését, 2-nek használhatlanná tételét s 4 légbe repült kocsit fájla­lunk. A francziákkal rakott hajótöredék (IV. Henri) az alatt egy e végett felállt töltött­ golyó-üteg lövései­nek volt kitéve, azonban oly jelesül viszonzá azokat, hogy az ellenséges tüzérek már 1 óra múlva kénysze­rültek szándékukkal felhag­­n* * ágyút kálra kirigy és visszavonultak. 10 óra cím,mi am­adáshoz fogtunk; az ellen nem fogadta el az ajánlott nyílt csatát, hanem csak védelemre szorítkozott, s negyed óra múlva eleinte igen rendes visszavonulást kezdett, mely azon­ban az utolsó ágyuk eltakarodásával az utóhadnak meglehetősen zavart futásává változott át. Egy a sereg zömétől külön álló csapattest nyakrafőre rohant a pe­rekopi útnak s állítólag csak a 2 és fél német mfld­­nyire fekvő Schibanban állt meg. Fájdalom lovassá­gunk 314—de még nincs lovakkal ellátva, különben bi­zonyosan sok foglyot ejtünk és sok szekeret elfogunk, így csak 30 fogoly és 8­­5 leszerelt és 3 használhat­ón) ágyú esett kezünkbe. Az orosz támadó hadtest, 12 gyalog, 6 lovas ezredből s Odessából érkezett több önkénytes czéllövész osztályokból álló, mintegy 28 30000 embert tett ki. Az ellen veszteségét ágyukon és foglyokon kívül 1500 halott és 1200 se­besültre számítják, kik közt 2 ezredes s több tiszt len­ne. 17-kén este az ellen ismét Sackba visszavonult s ott 5000 embert hagyva Szim­feropolba tovább vonult. Nagyon kételkednek visszajövetelén, s ha a keringő hírek alaposak, úgy Omer pasa mart. elején 40,000 emberrel náluk viszontlátogatást tesz. A hó végéig remélik t.­i, hogy az összes hadszerek és lovak meg­érkeznek ; akkor aztán, igy mondják, 10,000 ember őrségül Eupatoriában marad s a sereg zöme egyene­sen Szimferopolba vonul. —■ Mi győztünk, s habár győzelmünk sokat tesz is csapatjaink önérzeténe­k emelésére , — a nogai tatárok rokon­­szenvének növelésére , mégis e győzelmet drágán vásároltuk, —• mert két kitűnő tisztet, S­z­e­­­i­m pa­sát és Rusztem bejt elvesztettük, s két mást, Szo­limán és Izmáél tábornokokat még elveszthetjük, kik súlyos sebekben felgyógyulás reménye nélkül feküsz­­nek Veszteségünk 96 halott és 280 sebesült; 76 ló használhatlanná lett; az angoloknak 9 sebesültjök; a francziáknak 4 halottjuk és 7 sebesültjök van; a tatár önkénytesek jól viselték magukat; veszteségük még nincs tudva. A generalissimus visszatérése , ki személyesen vezénylette ez ütközetet, valódi diadal­menethez hasonlított. A katonák lelkesedett kiáltás­sal fogadák őt s a lakosság, halálos félelmétől meg­­menekedvén, szűnni nem akaró örömzajba tört ki. Nők és férfiak öröm könyekkel tódultak feléje, Allah áldá­sát kívánták fejére , megcsókolák lábait, sőt lovát is csókokkal halmozák. Omer pasa mint rendesen, ko­moly volt s mély gondolkozásba látszott merülve lenni. Tegnap Balaklava és Kamieshből 2 nagy angol hadihajó és 2 ágyunaszád és 2 franczia hadi­hajó érkezett, melyek a kikötőben rendes állomást fognak tartani. A hadsereg a legjobb állapotban van, jól van élelmezve és megfelelő öltözettel gazdagon el­látva­ — A lakosság közt a halandóság is szűnni kezd. Mindnyájan a legjobb reményben élnek a jö­vőre nézve. A javítások a várműveken teljes folya­matban vannak, a sánczokat súlyos lövegekkel lát­ják el. A délkeleti csatatér képe. Lapunk m. é. dec. 31—diki számának mellékletéül a krimiai csatatér rajzát adók a 1. olvasó kezébe, mely valamint általában az egész tauriai fél­sziget részletesb képét tükrözteté vissza, úgy különö­sen az összes jelen hadműködések központjává vált szebasztopoli öböl és vár fekvése, az azt körülövező magaslatok és szakadékok futása, és erődéi s számos védműveinek helyzetével ismertetett meg; egyszersmind pedig a szövetségesek táborhelyét és ostrommunkálatait, a csapatok és ütegek hadtani fel­osztásával, a lehető leghűbb képben ábrázolá. Az a szoros értelemben vett jelenlegi csatatér rajza volt. Azon térkép, melylyel t. olvasóinknak mai számunk mellékletéül kedveske­dünk, madártávlati átnézete az egész dél­keleti csatatérnek, melyen, bár a viharos idők rémes szele a harcz fergetegét jelenleg egy pontra kergette is össze, mégis majdnem egész teljében vagy alig múlt csaták tompa viszhangja, vagy a készülő harczok fegyverzaja zúg Térképünk a Feketeten­gert ábrázolja, a­mint azt két világrész hatalmas kar­ja, édeni szépségű táj­gyűrűzetbe foglalva, tartja­ ugyanazon feketetengert, melynek a méltóságos Duna, Dnieszter, Bug, Dnieper, Don­ és Kizil Irmák és szá­mos folyók sietnek adni örök életet, s a melynek part­jain lakó népeket, mahomedánusokat és kereszténye­ket, törököket és bolgárokat, oláhokat és moldvákat.

Next