Pesti Napló, 1856. december (7. évfolyam, 2061-2088. szám)

1856-12-02 / 2062. szám

439—2002. 3-lfe évi folyam. rxnmmm* . jm .nn Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynfihez czimzett szíllod», 63-ik mim. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez vitítendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2 ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1859. i­éllet. dec. ) Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva . Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Fálívre . . . . 8 frt p. p. Hirrlo+ménypk­rl­ia. • 6 ha8ábos Petit tor»4 Pkr, külön 10 pkr mraeLuitín­yen ujj» . Magán vlta 6 hasáb08 petit 80r 5 pkr •»(tyotem-nio*» 2-ik ssSm , l­a6 emelek, Vidékre, pestín , Évnegyedre . . . 5 frt p. p. yflévre . . . . 10 frt p. p. Előfizetési felhívás 4 PESTI MIFLfI 1856-ik évi november de­cemberi folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt. 20 kr. Budapested házhozhordással 2 ft. 40 kr Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, egyetem-utcza 2-dik szám takarékpénztár-épület, földszint. A Fenti Napló kiadó-hivatala PEST, dec. 2 Politikai szélrózsák. III. „Hideg, visszatartó, gyakran k­i­s­­­szerüsködő (minutieux) s egész a szélső­­ségig hozzáférhetetlen. Sötét jelle­mének bizalmát megnyerni, vagy benne bizalmat gerjeszteni, egyiránt nehéz.“ *) így rajzolta le Nesselrode gróf a pé­­tervári nagy diplomata s külügyminiszter, lord Strattford jellemét, kinél csak „nagy őszinte­séggel, egybekötve, állandón egyenlő modorával a tisztelő figy­e­l­e­m­ne­k l­e­­h­e­t c­z­é­l­h­o­z jutni.“ *) Lásd gróf Nesselrodenak 1827 jan. 11-kén Ribeau­­pierrehez intézett titkos sürgönyét, úgy hisszük, nem sokat csalódunk nézetünkben, ha Strattford lordot úgy tekintjük, mint Anglia személyesített politikáját, s ezt, mit Nesselrode róla mondott, egész kiterjedésében a brit politi­kára alkalmazzuk. És ha meggondoljuk, hogy Albion fiai nem is­mernek más lelkesedést, nem szivetnek más ba­rátságot, mint melynek saját érdekükből kelnek ki csirái, s hogy mindazt, mi önzésüknek útját állja, nem kimélve semmi érdeket, számba nem véve bármily politikai elveket, megsemmisíteni egyedüli törekvésük s csak akkor aludjék végkép hüvelyébe fegyverek, ha a merész, ki érdekek ellen fellázadni mert . . . porba omlott. Ha számba vesszük továbbá, hogy Anglia a hatalom azon polczán áll, hogy mindazon törek­véseit érvényesítheti, mert csak a földgömbre kell tekintenünk — s szédeleg fejünk az erő azon eszközeinek láttára, melyet Anglia a földgömb bármely pontján, éjszakról délig, s keletről nyu­­gotig kifejteni bir s mely nekie lehetővé tette, hogy Európa összes népei érdeke s törekvése da­czára bezárva tartja a közép tengert, egyfelől Gibraltar, másfelől a suezi földszoros által, s igy a többi Európát kizárva, egyedül kezeli a világ­kereskedést , s ennek kincseit saját kebelébe gyűjtve, vészt szór, vagy csillapít mint érdeke­t kívánja. I. Napoleon törekvése, e hatalmat tönkre tenni, nemcsak hogy meghiúsult, de ellenkezőleg, épen a feljebb rajzolt szédelgő hatalom polczára emelte Angliát, vájjon többet fog-e tehetni a mostani franczia császár.“ Vájjon meg fogja-e c­áfolni III. Napóleon esze vagy szerencséje a Morning­ Post által érintett azon valóságot : „mindannyiszor, vala­hányszor Francziaország eltávolo­dott Angliától, midőn más szövet­ségeseket keresett, nem volt-e azon­nal megbüntetve?“ Példákat nem akarunk érinteni , miután azok úgy is gyűlöletesek. Annyi igaz, hogy a párisi béke, a­mint a Dover felöl Calaisnak megfordult a szélrózsa, nem ma­gasztalják annyira a párisi munkás­osztály elé­gedettségét, szűnni kezdenek a nagyszerű közé­­pítkezések, lankadnak a két országra szóló fényes vigalmak, szaporodnak a lázító falragaszok, s nem gyérülnek a befogatások, sőt nem lehet tagadni, bizonyos neme a kellemetlen érzésnek lepi meg a gondolkozó kebelét, ha jelenleg Francziaor­­szágra gondol. Ezen jelenségek mellett, mi­csoda? ha néme­lyek kételkedhetnek a Constitutionnel azon állítá­sán, hogy a feljebb érintett Morning Post-i nyi­latkozat-félék, mint megfélemlítési eszközök czél­­jokat tévesztek s azon történeti leczke, melyet a a Morning Post akart adni a francziák közt, az ő kivánatával ellenkező hatást idézett elő. Napoleon Lajos, bizonyosan, legalább is ismeri annyira Angliát, mint gróf Nesselrode már 1827- ben ismerte azt, s ha Anglia által kívánta volna rejtett terveit elérni; bizonyára több nyíltsággal s tisztelettel viselteték szövetségese iránt, mint azt a párisi békekötés által kimutatta — és miután ellenkezőleg cselekedett, s nem mondhatnék, hogy nemzete érdeke ellenében, majd megválik, fog-e elegendő támogatást nyerni a francziák részéről a Neva felé fordult politika ? Visszalépés, Napóleon részéről, annyi volna, mint Anglia érdekében hatalmáról küzdelem nél­kül lemondani, előre menni pedig legalább is an­nyi, mint egy nagyszerű és veszélyes kísérletet tenni, ha várjon eljött-e már ideje, hogy keresz­tül vágattathassék a suezi földszoros, s a Közép­tenger hatalmasságai, Gibraltar és Malta daczára, mint valódi hatalmak léphessenek föl az indiai Óceánon?... TUDOMÁNY , IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Ristori del Grillo asszony a nemzeti színházban. VI. Nov. 29-kén, Ristori asszony hatodik föllépéséül Alit­éri „Rosmunda“ czímű színdarabja adatott. A színdarab a boszuállás festésének van szentelve. A darabban végbemenő eseményeknek előtte Rosmunda már megboszulta magát első férjén, Alboin királyon, kit orozva megöletett, trónját a második férjül választott orgyilkos Almadulddal osztván meg. A darabban végbe­menő eseményeknek utána fog majd boszut állani máso­dik férjén, ki őt azzal sérté meg, hogy Alboin lányát Romildát megszerette s bűneit megbánva a bitoltott trónt e törvényes utódnak akarta visszaszerezni. Magá­ban a darabban Rosmunda csak Romildán áll boszul, kit azért gyűlöl, mert ez gyűlölt első férjének gyermeke. Ezt elragadja kedvesétől Ildovaldo hőstől, elragadja Alma­­childtól s kettejök szeme láttára megöli. Boszulihegéssel kezdődik, boszulihegéssel végződik a darab, melynek tulajdonképen se eleje se befejezése nincs. — Hogy Rosmunda, e koronás sátán, ki azon férfit is, a kit sze­ret, csak kénye vak eszközéül nézi, s ki szenved ugyan, de kinek szenvedését százszorosan felülmúlja gonosz­sága, hogy ily nő nem gerjeszthet semmi részvétet, csak iszonyt; — hogy végdiadalma az ártatlanul feláldozottak fölött merőben ellenkezik a költői igazságtétel forgal­mával; — hogy végre az egész dráma csak a szerep­lőknek nem fejlődő, de álló indulatai pathetikus nyilvá­nításában folyik le, szóval, hogy a mű egészen csak az, a­mit styl-tragoediának neveznek : mindezt felesleges volna elmondanunk azoknak, kik e drámát vagy olvasták vagy eleget tudnak olaszul, hogy tartalmát az előadásból kivehették. De nem volt felesleges ezt megjegyeznünk azok szá­mára, kik nem tudnak olaszul, s a tragoedia tartalmát a színlapon megjelent kivonatból hitték megtudhatni. A­ki egy szót sem tud olaszul, s csak úgy nézte az előadást, minden előkészülés nélkül, bizonyosan jobban ismeri a darabot, mint az, a­ki e kivonatot elolvasta. Ha Ris­tori asszony nemcsak a játékára vonatkozó hírlapi czikkeket, de szinlapjainkat is magával viszi emlékül, bizony szerencse lesz, ha valami dologért­ nem kapja kezébe. Szóltunk már többször a szinlap körüli hanyagság­ról , de nem állhatjuk, hogy most újra ne szóljunk. Ti­zenkét sorból áll Rosmunda ismertetése a szinlapon; e tizenkét sornak több mint három negyedrésze oly dolgokat foglal magában, melyek mind az előttre valók, mielőtt a darab kezdődnék. Ez sem árt, csak jól és vilá­gosan volna elmondva. Magát a darabot azután — alig két sorban — következőképen ismerteti a kivonat: „Almachild Romildába Albino*) leányába szerelmes *) Ehelyett: „Alboino“ lesz, kit már Ildovaldo szeret, jeles hőse a longobárdok­­nak. Ennek roppant szerelme Rozamunda iránt**) idézi elő ama borzasztó eseményeket, mik hű és élénk színek­kel festett vegyitekéi az erény-, a becsület-, a düh- és vadságnak, mik a longobárd nép jellemét képezék.“ — Ezen ismertetésből megtudja az olvasó : 1) hogy az erény, a becsület, a düh és vadság képezék a longobárd nép jellemét, —­mit tudni kell, miután longobardok szerepelnek a darabban; 2) megtudja az olvasó, hogy „Ildovaldo roppant szerelme Rozamunda iránt (—Roza­­m­undát az olvasó maga igazítsa ki magának Ró­naldéra —) ama borzasztó eseményeket idézi elő,a­mely borzasztó események képezik kétségen kí­vül magát a darabot, melyekről azonban az is­mertető nem ad egyéb értesítést, mint azt, hogy ezen borzasztó események az erény, a becsület, a düh és vadság „vegyitekéi“. Igazodjék el aztán a néző, a­mint tud , találja ki, mért lovalja Rozmunda Ildowaldot Alma­child ellen, mért fogatja el Almachild Ildowaldot, ho­gyan szabadul ki Ildowaldo a fogságból, hogyan csatáz Ildowaldo és Almachild egymás ellen, hogyan bánja meg s akarja jóvá tenni Almachild a maga bűneit, miképen diadalmaskodik Rozmunda mindnyájok fölött, miért öli meg Romildát, miféle boszúra készül, stb. Mindezen cse­kélységeket az ismertető nagyon czélirányosan össze­foglalta azon tökéletesen kielégítő két szóban „bor­zasztó események.“ De térjünk vissza a darabhoz, s korlátozzuk azon megjegyzésünket, hogy a szereplők cselekvésében nincs fejlődés. Almachildban ugyanis akadunk fejlődésre. Ő szánja, bánja bűneit, s szeretvén Romildát, e szerelem által annyira megtisztul, hogy a kitoltott királyi székről lemond és Romildát akarja a főhatalommal fölruházni. Viseletét azonban méltán kétessé teszi egyrészről remé­nye, hogy Romilda most talán őt választja férjéül, más részről gyáva meghunyászkodása Rozmunda előtt az eldöntő pillanatban. Rozmundát Ristori asszony játszotta. Szerepéből a gonoszság önérzetét emelte ki mint uralkodó hangu­latot, s ezt ragyogó méltósággal képviselte. Gazdag és erős árnyalásai, rögtönös átmenetei a hang- és taglej­tésben ma is nagy hatást gyakoroltak a közönségre, mely nem győzte elégszer kihívni a jelenleg utolszor föllépett művésznőt. A szomorújáték után „Egy fog XV. Lajos korából“ czímű, Labiche szerzette tréfás jelenet következett, me­lyet B­e 11 o 11­­-Bon úr nagy könnyűséggel s elegantiával adott elő. Az egész egyébiránt párisi, nem pesti közön­ségre van számítva, s Párisban bizonyosan elő is idézte a czélbavett hatást, mely Pesten elmaradt. Ristori asszony tehát bevégezte pesti vendégsze­repléseit, s a fuvoréval, melyet gerjesztett, bizonyosan meg lehet elégedve. A közönség is kiélvezte magát, s köszönetet szavaz a nemzeti színház igazgatóságának a **) E helyett: „Romilda iránt.“ szerzett gyönyörért. A mellett a színháznak szép pénz­nyeresége is van az olasz előadásokból. Mindezen élve­zet és anyagi haszon után most már az következik,hogy Ristori asszony és olasz társai szerepléseiből a nem­zeti színház tagjai is minél több hasznot merítsenek. E szellemi haszon lesz aztán a legszebb nyereség. Nem kerülhető el színészeink figyelmét azon rendkí­vüli szabatosság és készültség, azon szorgalom és lel­kiismeretes pontosság, mely az olasz előadások minden kis részletében úgy szembeszökött. Nem volt e játék csak nagyjából játék, minden szereplő íziglen behatott szerepébe, s minden részletében igyekezett azt kiemelni. Tempóra volt minden lépés, minden mozdulat, minden pillantás. Való, hogy e szerepeket, melyekkel Európa színpadait bejárják, be is lehetett tanulniok, jobban, mint a mi színészeink tehetik, kiknek többféle szerepre és rövidebb idő alatt kell készülniök. Ezen okot azonban ellensúlyozza más ok. Tapasztalhattuk ugyanis, hogy Ristori asszony re­­pertoirja igen sovány és meddő. Tekintsük ezt akár Ristori asszony fejlődése körülményei, akár átalában az olasz-franczia, úgynevezett klassikai szín­iskola szokott kerékvágása eredményének, akár (miután Cor­neille-, Racine-féle, az előadottaknál mindenesetre jobb drámai műveket nem láttunk) az olasz honleány termé­szetes előszeretetének az olasz szini termékek iránt.— mi csak mint puszta tényt említjük azt, hogy a Ristori asszony bemutatta, színpadunkon még eddig elő nem fordult tragoediák egytől egyik részük. Hogy miért nem választott ő valódi drámai műbecscsel bíró darabokat, hogy miért választott csak olyanokat, melyeknek nincs egyéb drámai értékük, mint az, hogy bravour-szerepre adnak anyagot, azt feszegetni nem akarjuk. Elég hozzá, hogy úgy van. És mégis mily kitűnő előadások kerültek ki e szegény tragoediák alapján ! Mily gazdagon voltak kiárnyalva e szegény, mily életelevenséggel fölruházva e holt szerepek; mily kedvező világításban volt feltün­tetve, kiemelve minden szerepnek minden porczikája, mennyire hatványozva töredéknyi értéke! Ha a mi pesti magyar színészeink, a­kik általában véve bizonyára te­hetségesebbek Ristori asszony társainál (B e 11 o 11 i- B o n urat kivéve), ha a mi színészeink gyönge eredeti színműveink előadására csak félannyi gondot fordítaná­nak, mint az olaszok a magukéira, a közönség remek­műveket vélne látni magyar drámáinkban. E kiszámítást, mely behat a legapróbb részletekbe, s mely a román színészetnek kitűnő tulajdona, ezt a mi színészeinknek is magokévá kell tenniök, — de kellő óvatossággal alkalmazzák , nehogy az íziglen ható számítás elárulja , hogy — számítás, nehogy a rész­letezésben az egésznek egysége elenyészszék. Az iskoláséi szigorral percz­számra kiczirkalmazott mozgá­sok bilincseiben elvész a művész szabadsága s magok a mozgások igen szépen és ügyesen lehetnek ugyan meg­csinálva, kikanyaritva, de meg is szűnnek természete­sek lenni. A kivitel, egyenkint, külön mindegyik rész­letében tekintve, sikerült lesz, egyes mozzanatok rop­pant hatású fénypontokként emelkedhetnek ki,­­ de a szételemzett, hogy úgy mondjuk, apróra vagdalt szerep többnyire összerakott mozaik marad, nem lesz egy öntés. Míg a román színészet aprózni szeret, a germán szí­nészet nagyjából farag. Amaz részleteket ad inkább, ez inkább egészet. Ott a részletek tarkázása s kihegyezése az egésznek egységét bonthatja meg, itt könnyen az elevenség s változatosság hiánya fordul elő. Amaz meg­­hatóbban, erősebben tükrözteti vissza a kedély általános mozgalmait, emez következetesebben tüntet elő egyé­neket. Az inkább jelképez, ez inkább jellemez. Amaz formásabb, ez tartalmasb. Amott gyakran a virtuozitás­nak, itt a merő reflexiónak hódol a művészet. Mindkettőnek előnyeit egyesíteni, mindkettőnek egy­oldalúságaitól óvakodni nehéz föladat, melyet csak a legnagyobb művészek oldhatnak meg tökéletesen, mind­egy, bármely iskolából kerültek ki; e föladat megol­dására azonban törekedni minden színészetnek, s így a magyarnak is föladata marad. A magyar színé­szet közelebb áll a germán, mint a román iskolához, mert a német színészet alapján fejlődött , azonban miért ne sajátíthatná el a romántól azon rhythmikus szavalást a versben, melynek kiadására a magyar nyelv annyira alkalmas ? miért ne törekednék azon egészséges pathoszra, mely melegséget és méltóságot kölcsönöz az előadásnak? A rhythmikus szavalásnak nem kell azért egyhangú éneklésbe átmennie, sem a pathosznak dagálylyá fajulnia. Ki csak legkevésbbé is fogékony a zene iránt, kell érzékkel bírnia a versek gördülete fölfogására, — de az a baj, hogy ezen érzék növelését elhanyagolják. S ki csak egyszer gondolt valami magasztosat, ki csak egyszer érezte a fenségesnek hatását szivében, annak ösztönszerüleg is el kell találnia, mikor van he­lyén a pathetikus előadás; — de itt ismét az a baj, hogy a komoly színműveinkben annyira uralkodó álpa­­thosz a szinészt a valódi pathosz iránt is fogékonyta­­lanná tette. E feladat megfejtése, csaknem egy világ sor­sát érdekli, mi lesz következménye ? Qui vivra, verra! I. 0. Hírkép kell biztosítani tűz ellen? *) 1. Nem rég V................a valék, hol pár nappal azelőtt, néhány ház, ugyanannyi csűr, életosztag és takarmány égett el. Épen a károsultak egyiké­vel — kinek szerencséjére vagyona nagyobb­részt biztosítva volt — lévén dolgom, a mint a tűzvész helyét nézegetem, hozzám vetődött, többi között a kárvallott szomszédok közöl is néhány, s mintha segíthettem volna a jámborok baján, ke­servesen panaszták előttem szomorú sorsukat. De hát — kérdem — miért nem biztosították kelmé­tek javaikat,most megtérítetnék a káruk? — Hej uram — szólalt meg az egyik— ,hiszen volt ne­kem eszemben, sőt biztosítottam volna is vagyon­­kámat, csak a sorsát tudnám annak a dolognak, hogy miképen kell eljárni benne, mert olyasmit is hallottam, hogy tán nem is térítik meg az egész kárt, hanem csak úgy feléből harmadából szúrják ki valamicskével a szegény ember szemét. Kérdezze bár valaki, akármelyik faluban az embereket, hogy miért nem biztosítanak, s tiz kö­zött kilencz, bizonyosan ama stereotyp megjegy­zéssel felelend, hogy t. i. nem tudja a m­a­ját a biztositásnak, s hogy kételkedik, ha szerencsétlenség esetében nyer rend­ e illő kárpótlást. *) Jelen értekezés — miként felirata is mutatja — útmu­tatás lévén a biztosításban, óhajtható lenne, hogy azt különösen az alsóbb néposztály körében minél számo­sabban olvashatnák, minélfogva ezen osztály érdekében fölkéretnek a többi magyar lapok t. szerkesztői is, hogy ezt lapjaikban közzétenni szíveskedjenek. Ogy. Histoire du Consulat et de TEmpire. Par Thiers ancien president du conseil des ministres, membre de la chambre des députés et de l’academie fran­­caise. Tome XII., XIII., XIV.) (Folytatás.) Napoleon erőszakos, s igy minden részről fenyegetett állásának természete hozta magával, hogy barátságos viszonyai valamely jelentékenyebb hatalmasság irányá­ban soha sem higyettek meg, anélkül, hogy ebből rög­töni háború ne támadjon. Napóleon az igy meghűlt ha­talmasságban már mi egyebet sem látott, mint közpon­tot, mely köré minden ellenségei gyülekeznek, s attól a félelmében, hogy az ellenséges elemeknek ez ösztön­­szerű­ gyülekezése rá nézve majd veszélyes erőtömeggé

Next