Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)
1857-07-11 / 2244. szám
156—2244. 8-dik évffolyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, ísérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szombat, jul. 11. feltételek: Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. An'rrlptményptrína6 hasábon Petk 801 háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bétlimetmeil UK llljd .lyagflij külön lOpkr.Magán vic 6hasábos petit sor5pkr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, I-ső emelet, Előfizetési Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, julius 11. Az erdők nemzetgazdászati jelentésése, s az 1858. január 1-jén életbe lépendő új erdő-törvény. I. fa Hazánk éghajlata alatt, hol az év nagy részét majdnem hajlékban tölteni, s majdnem féléven át mesterségesen előállított melegnél kell fagytól dermedő tagjainkat melengetnünk, a fa, mint eddigelérő tüzelőszer, a kenyérrel, sóval majdnem egy sorban áll, s az elsőrendű életszükségek közé tartozik. Ehhez járul a kereskedés, a híd-, vasút- és házépítés, a különféle iparágak s közöttük a bányászat, mely mind roppant mennyiségű építő-, szer- és tüzelő fát emészt meg. A fa fogyasztása egyenes arányban halad a polgárisulással s a népesség sürüdésével, a bányászat emelkedésével s a gőzgépek soknemű használata által alig képzelhető magasságra növekedett; mi a faáraknak folytonos és fokozatos emelkedéséből igen érzékenyen észlelhető is. Mint minden terménynyel, úgy fával s azt termő erdőkkel is dúsan áldotta meg a természet a Kárpátoktól Adriáig terjedő hazát, s nem tudom, őseink sas tekintetét, kik a szép hazát szemelték ki állandó települ utódaik számára, vagy a gondviselés kegyes útmutatását kell-e inkább bámulnunk, mely messze földről ide vezérlő vitéz lépteiket. Mig az alföld gyönyörű tájain, arany palástként hullámzik a gabonavetés, addig a Kárpátok s a Vértesek oldalain növénytenger gyanánt zöldelnek az óriási erdők, mikkel fájdalom önkárunkra eddig elé sem kegyeletesen semeszélyesen nem bántunk, sőt sok helyen oly pusztítások követtettek el, mintha már a vízözön volna még csak hátra. Hogy erdeink óriási kiterjedéssel bírnak, az tudva levő dolog ugyan, de azért mégis nem lesz talán felesleges azok valódi , átalános vagy viszonylagos nagyságáról egyet mást mondanunk, mielőtt az uj erdőtörvény ismertetéséhez fognánk, mely 1852. november 3-kán kelvén, az 1857. évi junius 24. kelt nyílt parancscsal hazánkra is kiterjesztetett. Hain szerint*) az erdők Magyarországban............................... . 905,41 a vajdaságban s a temesi Bánságban. . 98,05 Horvát és Tótországban.....................119,35 Erdélyben................................................. 503,34 s igy öszvesen. . . . 162615/tpval mértföldnyi tért foglalnak el s szerinte Magyarországban 10,0001 hold termőföldből 3430, a Bánságban 2176, és Erdélyben 6411 hold erdő , mely összeget a lakosság összegével összevetvén, azt találta, miszerint 1000 lakosra Magyarhonban 1059 hold, vagyis egy emberre, IV* holdnál valamivel több erdő jut. Ezen oly igen kedvezőnek látszó arányt azonban tetemesen módosítja s csökkenti azon körülmény, miszerint az erdők igen aránytalanul vannak felosztva úgy, hogy ott, ahol nagy mennyiségben vannak, a fának bősége s a szállítás szertelen költségei miatt alig van ára, ellenben a Duna s Tisza közötti síkon. *) Statistik der österreischen Monarchie II. köt. 7. lap. sok helyen oly gyerek, miszerint a lakosoknak még a szerfát is drága költséggel kell távolról beszerezniök, s tüzelő szerül nádat, sást, szalmát sőt a drága marhatrágyából készített tőzeget használni kénytelenek; csökkentik továbbá e kedvező arányt a nagy mennyiségű bányák s fémművek, mik képzelhetlen mennyiségű építő és tűzifát fogyasztanak. Igen bajos dolog, habár csak megközelítőleg kiszámítani is az erdők éventes termelését, azaz azon famennyiséget, mit évenkint épület-, szer- és tűzifaminőségben szolgáltatnak, de azért mégis érdekes legalább megközelítőleg tudni, miszerint az egész ausztriai birodalom erdeinek évi fatermése Hain szerint **) 35,716,200 bécsi él. Ezen roppant tömegből jut Magyarországra ............................... 9,054,100 a vajdaságra s a temesi bánságra . 980,000 Horvát és Tótországra..........................1,193,500 Erdélyre ......... 3,775,300 Ha már most minden bécsi öl értékét, tűziszer- és épületfát egyre másra 4 partra tesszük, úgy Magyarország s a a temesi bánság erdei a nemzeti jövedelemhez évente körülbelül negyven millió pengő forinttal járulnak, mi bizonyára nem megvetendő öszveg. Ehhez járul még az erdők mellékes haszonvételei, a makk, melyen számos sertést hizlalunk, a gubacs, mely jövedelmező kereskedői czikk, a szurok s egyéb fagyanták, végre a legelő, mely nyáron át a hegyi marhának tápot nyújt s ez által nagyobb tejelésre képesíti, mi sajtkészitésünk alapja. — Ezen itt csak vázlatilag felemlített adatokból eléggé láthatjuk, mily fontos tényezők az erdők nemzeti gazdálkodásunkban, s mégis mindennek daczára eddigelé nemcsak az egész ausztriai birodalomban, de különösen szép hazánkban oly csekély gond forditatott erdeink mivelésére, miszerint néhány nagyobb uradalom erdeit kivéve, a többiek kezelése s vele az egész erdőgazdaság a lehető legelhanyagoltabb állapotban van, sőt erdeink az ország némely részeiben már végpusztulásnak is indultak. Ily körülmények között napról napra égetőbbé vált az erdőszabályozás kérdése, mely már oly sok hazafi figyelmét vonta magára, melynek megoldása azonban magasabb kezeknek volt fentartva. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A REGÉNY, tekintettel b. KEMÉNY ZSIGMOND „ÖZVEGY és LEÁNYA“-ra. III. Mondottuk volt, hogy az özvegy Tarnóczyné egyik bűnrészes a tragoediában , mert a leányának apailag szánt jegyest, az ifjú Mikes Kelement családgyülölségből a háztól eltiltá, aztán pedig az elragadási tény végbevitele után leányát Sárát az öreg Haller Péterhez nőül menni kényszerité. E tettének indokát, miután egy részről a kedves, vidám, s az életörömök megnemvetése mellett is istenes, s azon fölül lovagias úri indulatu Mikes-ház eme tulajdonai által objective semmi ily gyülölségre okot nem szolgáltatott ; más részről pedig a Tarnóczyné által jól ismert Haller kiaszott testével, bőszélű szemével, lapos szájával, benőtt pofájával, teljességgel nem találtathatott olyannak, kit eme külseje mellett egy ifjú, szép, életteljes s e mellett vagyonos leánynál csak némi kilátással is a sikerre felléptetni lehetne, de tettének indokát, mondám, magának az özvegynek egyéni jellemében kell keresnünk. E jellem alap, minden mások felett uralkodó tulajdona a fösvénység. Ennek kifolyása volt a kérlelhetetlen szigor, melylyel Rebekka asszony (az özvegy keresztneve) a fényűzést, világi mulatságokat, divatos öltözködést és társalgási modort kárhoztatta és üldözte ; mi ismét a képmutatást fejtette ki benne, mert ki másokat megró, annak magának is feddhetetlennek kell lennie, s mert a világi örömök kárhoztathatására magasabb, nevezetesen vallási ürügyek kellenek. A képmutatás irtózik a lelepleztetéstől, s ettől a félelmében, nehogy az ellenkezőt valaki csak gyanítani is merje, a buzgóságot a legszélsőbb kicsapongásokig viszi : özvegyünk tehát, mialatt az Isten dicsőségét örökké szájában hordja, ennek általa vélt megfertőztetői ellen a bibliai átkokat szélüiben szórfa, s a szűztiszta reformata hit, hozzá hasonló követőin kívül, minden mások gyűlölését, csúfolását, sőt megrontását ajtatos hivői kötelességnek kürtöli. Ha mind e czimeres tulajdonokhoz még hozzágondoljuk, hogy Rebekka asszony erős, ép, egészséges testben (hiszen életének 49-ik évében még egy szerencse hajra sem tehetett szert, orczái még mindig pirosak, karjai teltek és gömbölyűek voltak, termete nem fogyott, lábai meg nem gyengültek, étvágya nem csökkent), heves, szilaj, merész, megátalkodott lelket hordozott, hogy sok észszel és felfogással bírt, hiszen minden peres kérdésekben ügyvédénél is jobban tudta idézni a törvényt és törvényczikkeket, hogy szorgalmatosan olvasta a bibliát, s miután a természet mozgékony, pergő nyelvvel ajándékozta meg, záporként omló improvisált dictióinak amabból vett erőteljes mondatokkal és zsoltárénekekkel bámulatosan tudta a tekintélyes ó-szerűség kenetét megadni : képzetünk ez asszonyi lényről hihetőleg kiegészítve lesz. Lelkének ereje eme természetét közölte minden más tulajdonaival is, s igy képzelhetni, hogy nála mind ama rész tulajdonok épen oly óriási mérvben, s azon megtörhetlen erélylyel mutatkoztak, melyet különben a jó tulajdonok ily lélekben a tökély legmagasb fokáig felvergődni szoktak. Ekként asszonyunkkal közelebbről megismerkedve, talán könnyű lesz a Mikes-család elleni gyűlöletének titkát felfedeznünk. Az özvegy gazdagabb zsákmányra vetette szemeit az öreg, de dúsgazdag s minden rokonok nélkül egyedül álló Hallerben, kinek szerzett kincsei s fekvő vagyona, ha egyszer a jobb világba költözött, mind leányára fogtak szállani , mi a fösvény és kapzsi asszonynak, ha egyéb okok nem forogtak volna is fenn, több mint elegendő volt, hogy Mikesékkel rögtön férje halála után egyszer mindenkorra szakítson, s Kelement a háztól eltávolítsa. Hozzájárult, hogy Mikesék katholikusok voltak, kik mulattak, vigadtak, énekeltek, tánczoltak , kiknek „czifra termeiben Herodiás leánya számára ezer puha vánkos volt, pengett a czimbalom, sikolta a tárogató, járt körben a serleg, hol késő éjig tánczoltak, a nő a férfi vállára veté kezét, bátran nézett szeme közé, és a szeméremnek egy vércseppje sem szökött arczára, midőn tekintetek találkozók“, kik „Zsigmond úrtól kezdve mindnyájan czélzásokat ejtettek a jámbor istenfélő özvegy ellen, kinevették dorgálásait, ... dőzsöltek, vadásztak, világi dalokat énekeltek, s a világ őket még jámbor életüeknek is tartáa ; kik ezen mulatságokba édesgették az ő drága, kedves néhai férjét, Sebestyént, a ki még élt, neje hivői szigorával ellenkező nézetei s hajlamai által minden nap egy-egy éles szeget vert szegény jámbor felesége koporsójába, miután pedig az Úr magához vette, hirtelen mintapéldánynyá változott, mert hiszen az árva Tarnóczyné asszony most már csak azért volt olyan, amilyen volt, mert az ő drága, kedves, néhai férje is olyan volt; mert „ha ő a pápistákat keresztényeknek sem hitte, s az öreg Pécsit és a szombatosok sedtáját megégettetni kívánta, s ezért a fejedelemhez kérvényt is nyújtott be; ha házában ritkán fogadott vendégeket és egyetlen leányát Sárát, a táncztól, melyet ez Bethlen Istvánná udvarában tanult, — eltiltotta, ha a határjárásoktól kezdve a barázda foglalásokig minden szomszédjával örökös villongásban állt, stb. mindezt egyedül azért cselekve, mert kedves, drága néhai férjének nézeteit követni, óhajtásait teljesitni, szokásait tiszteletben tartani és terveit létesíteni akarta.“ Ahe férjét, ki még élt, s Rebekka asszony a fonásra beparancsolt jobbágynéknak egész lelkesedéssel azon hiteszmét fejtegetné : „hogy a ki idvességre választaték, bármennyit vétkezzék, erővel is üdvözülend; de a ki kárhozatra választaték, ha szintén olyan volna is, mint szent Dávid, szent Péter és szent Pál, okvetetlen elkárhozni fog“, — egyebet sem tett, mint hogy a tornáczra kilépve, elöhivatá lovászát és nyergeltetett, hogy tovaillanjon, ezáltal a legélesebb szeget vervén szegény neje koporsójába ; miután pedig meghalt, máris olyanná magasztaltaték, mint „a kihez hasonló tökéletes férj és jámbor keresztény nem születik többé a világra;“e férjt, mondám, csábitgaták a Mikesék mulatságaikba ; idegenítették el szivét tőle és Istentől; szoktatták a szemérmes asszonyt féltékenységre, midőn „órákig kell e férje miatt kaczér nőik körében ülnie, kik tánczoltak, kendőztek, életeket mondottak, s hárfa és czitera mellett szemtelen danákat énekeltek ;“ midőn „Herodiás egyik leánya csábitó mozdulatokkal lejtett a nagy termen végig, kinek lihegő mellén a lepel átlátszó s nyaka fedetlen volt, Sebestyén pedig sokáig nem fordítá el tekintetét róla!“ E szerint tehát, mialatt a kapzsiság már egy maga is elegendő volt, hogy Kelemen ellenében Haller részére döntse el özvegyünknél a kiházasítás kérdését, ehhez még a mélyen gyökeredző gyülölség is járult egy oly család ellenében, mely vallására nézve pápista, világias s Tarnóczyné szerint botrányos magaviseletü volt, s e mellett kedves drága néhai férjét elcsábítani, s szivét tőle elrabolni megkísérteni nem irtózott! Sára elragadásával istenes öröm árasztja el Tarnóczyné asszonyom kebelét, mert törvényes ürügye és alkalma nyílt az Isten dicsőségére egy hitetlen családot megsemmisíteni, valósággal pedig gyűlöletét érvényesíteni, s miután a fejedelem kimondá : „a törvényszék ítélni fog, s ha a vádlottakat bűnben találandja s fejek felett palczát tör, a kincstáromra szálló birtok, legyen az ara (Sára) jegyajándéka,a kapzsiságát is kielégíteni. „Te benned uram vigadok, nagy örömemben tombolok“, éneklé a kegyes asszonyság. „Immár — úgy mond — a fejsze a fáknak gyökerére vettetett. .. . Alleluja! A Krisztus az ő gabonáját az ő csűrében betakarja, a polyvát pediglen megégeti olthatatlan tűzzel, alleluja! . . . A rókáknak barlangjok vagyon, az éji madaraknak saját fészkök, mondja a szentirás , de alleluja! Mikes Zsigmond fiainak nincsen, hová fejeket lehajtsák ! . . . Botrányok háza! mihelyt birtokomba jutsz, széthányatom a padimentumot, le fogom veretni a falak vakolatját, elhordatom az ajtóküszöböt, a kilincset és a félfákat, s ha koldussá leszek is, nem fog semmi, amit csak bűnös testük érintett, az épületben maradni. . . . Azt mondják, fösvény vagyok , vesztegetővé leszek. Tudok én az Úr dicsőségéért áldozni! Alleluja! Ők megaláztattak. S boldog az én magzatom Sára, mert az örök kegyelemtől eszközül választaték a hitetlen nemzetség semmivé tételére! Őt a Szentlélek szállta meg, hogy elfordítaná szívét a szép külsejű, de hivalkodó és erkölcstelen Mikes Kelementől. Szerette Beliál gyermekét, s mégis ellene vallott. Megtagadá az ifjút, önként ment a vén harcaiba. Ki képzelte volna ? Alleluja!“ Bűnvádi tárgyalás a pesti országos törvényszék, mint delegált bíróság előtt. (Folytatás.) * * A tapintat teljes, szelíden komoly, s a nagyszámú hallgató közönségben, mely e híres eset érdeke által vonatra, Pest megye egykori gyűlési nagyteremét csaknem egészen betöltő, méltó tiszteletet, és fáradhatlan kitartása által bámulatot, de maguk a vádlottakban is bizalmat gerjesztő elnök, ezen négy napig tartó nagy tárgyalást úgy vezette, hogy ezen eljárását eddigi érdemei koronájának lehet mondani. A nagyszámú közönség pedig a csendet, rendet s illedelmet oly hiven tartotta meg az egész hosszú tárgyalás alatt, annyi részvéttel kisérte a dolog folyamát, hogy e részbeni érettségét, s a nyilvános tárgyalások hasznát, mely úgy tanúságban, mint ellenőrségben is áll, senki nem tagadhatja, ki e roppant számú hallgatóság viseletét s érdekeltségét szemeivel látta. **) id. m. II. k. 77 lap. Megkezdődvén a tárgyalás a tárgynak a jegyzőkönyvvezető általi kikiáltásával, a vádlottak bilincs nélkül, de fegyveres őrök kíséretében a törvényszék elébe állíttattak. Csinos, 33—34 éves fiatal ember mindkettő, — T. Miklós magas, izmos, szőke s jó színét a hosszabb vizsgálati fogság alatt is el nem vesztett ember, csinosan tisztán öltözve, folytonosan nyugodt, derült és a szenvedélyek harczának semmi külseleit nem mutató arczczal. Cz. János szikárabb s kisebb, de azért elég izmos termetű, karcsú növésű, szabályos arczélű, de komor, mogorva, merengő egyén, ki szemeit soha fel nem emeli, s meredten, csaknem mozdulatlan néz maga elébel . A bizonyításra megkivántató tárgyak, már a tárgyalás kezdete előtt a terembe hozattak, úgymint egy fiókos láda, melybe, a tanúvallomások szerint, a hulla záratott, a megölt kereskedő arczképe (daguerrotyphan), ugyanannak útitáskája, a porosz pénzek s ansztr. bankjegyek, melyek bírói szemle alkalmával Cz. Jánosnál s F. Tamásnál találtattak , Cz. kobakja, egy kötél, stb. A szakértők s tanuk is, kik az első napi tárgyalásra voltak berendelve, az igazságra emlékeztetés végett előállíttattak, s a szokott elnöki felszólítás a perrend. 228. §. értelmében megtörtént. Egész délelőttöt — reggeli 9 órától fél háromig — a vádlottak, u. m. T. Miklós, Cz. János, s a haditörvényszék elítélése alá tartozó, de ez alkalomra ide átkisért, s tanúi minőségben kihallgatott katonai egyén, F. Tamás igen részletes kikérdezése, s a szakértő orvosok nyilatkozata foglalta el. — A most tanuképen fellépő harmadik vádolt, F. Tamás, előbb csizmadia legény, később katona, feltűnő erejű, széles vállú, tág mellű, izmos érczököllel ellátott s feszes katonai szokásokkal biró egyéniség. A szomorú törvényszéki dráma három főhősének különböző egyénisége, a vallomásaikban felmerülő összeütközések, melyek csak részben bizonyultak be, a valósággal ellenkezőknek s az egyének külön érdekei szerint több kevesebb ügyességgel költötteknek, részben pedig mindvégig földeríthetlenek maradtak, az ezen összeütközések földerítésére s a tényállás felett lebegő homályfoltok eloszlatására fordított gond, az eközben feltűnő igen nevezetes lélektani momentumok s emberismereti tapasztalatok képezék e „cause celebre“ nem csekély drámai érdekét. — T. M. ugyanis minden őt terhelő körülményre nézve folytonos tagadásban maradt; ő Landsbergert soha nem látta, annak fogadójába lett besarolásáról semmit sem tudott; azt nem fogadta, annak-iszobát nem nyittatott s theát nem vitt; ő Cz.-t és F.-t? a hulla kivitelére fel nem szólította, azoknak pénzt nem adott, a hullának kocsira tételénél közre nem működött, a gyilkosságot követő napon Cz.-val és F.-val nem ebédelt; ő mindvégig makacsul és következetesen tagadott mindent, ami terhelhető, nem gondolva azzal, egy vagy tíz tanú bizonyítja-e vele szemközt az ellenkezőt — s épen ezért feleleteiben rövid és határozott volt, s a puszta tagadáson kívül csak arra terjeszkedett nyilatkozataiban, hogy egyik másik tanúnak hitelessége ellen tett kifogást. — Cz. János a vizsgálat alkalmával, s a kecskeméti rögtönbiróság előtt bevallotta, hogy a bullát F. Tamással ő vitte el a fogadóból 1855. december 14-dikén este, hogy ezen munkánál T. Miklós is segített, hogy ezen szolgálatáért T. Miklóstól 330 pftot kapott, s hogy F. Tamástól hallotta, miként Landsbergert F. Tamás és T. Miklós ölték meg a fogadó szobájában, nevezetesen pedig F. Tamás volt a közvetlen gyilkos, T. Miklós tettleges részt nem vévén s a szobából az elhatározó pillanatban kiszaladván, sőt az ajtót is nyitva hagyván, melyet azután F. Tamás lábával rúgott be. Ezen bevallását Cz. János későbben egészen visszavonta, oly ürügy alatt, hogy arra csak a nehéz lánczokokozta szenvedés s a kecskeméti börtönör Csajkó által hiratott, ki őt rábeszélte, hogy valljon, s e végből fel is pálinkázta, midőn a vizsgáló biró elé ment; a hulla kivitele körülményeire nézve F. Tamáséval egyező vallomásának pedig, mely ellenében felhozatott, kimagyarázó okául azt adá, hogy a börtönőr, ki F. Tamás bevallását, s az abban előadott körülményeket már tudta, ezeket vele beszélgetés közben közlötte, és igy ő képes volt a körülményeket egészen F. Tamással egyezőleg adni elő, Cz. János korábbi vallomásának visszavonásánál ezúttal is megmaradt. Végre F. Tamás ezúttal is bevallotta, hogy a hullát ő vitte ki Cz. Jánossal T. Miklós felszólítására, ki azt felakasztott állapotban találtnak mondá, a fogadóból a czeglédi temető mellé; hogy ezért T. Miklóstól, ki a hullát a láda felső fiókjából kivette s vállára tette, 850 pírt jutalmat kapott; s hogy Cz. Jánostól, ki ebben társa volt, hallotta a bizodalmas közlést, hogy az idegen kereskedőt Cz. János és T. Miklós fojtották meg, hogy ily gonosztettnek jó alkalommali végbevitelére már régóta szövetkeztek; sőt, hogy Cz. János saját apját is megakarta ölni, midőn egyszer annál nagyobb összeg pénzt tudott. — T. M. tehát mindent tagadott; Cz. János (előbbi ezúttal visszavont, de a bíróság által bizonyításnak vett vallomásában) F. Tamást és T. Miklóst; F. Tamás pedig Cz. Jánost és szintén T. Miklóst jelölé ki, mint gyilkosokat; de ez utóbbiak is nem saját látásuk s tapasztalásuk után álliták ezt, hanem mindegyik úgy adá elő, mint a másiktól hallott dolgot, minthogy saját jelenlétét mindegyik állhatatosan tagadá. Egyébiránt T. Miklós, előéletét s vagyoni állását illetőleg, azt adá elő, hogy 1854 végén, R.-Palotáról, hol székálló s korcsmáros volt, Nagy-Körösre költözve, ott előbb szinte székálló legény, azután a nagy vendégfogadóban fogadós volt, mely vállalathoz 1800 vízot vitt magával; tartozása volt ugyan, de nem sok, üzlete elég jól ment; az elfogatása után mutatkozott vagyonhiány a hátramaradt vagyonán, bútorain, borain sat. elkövetett részkezelés által származott. — Az őt terhelő vádlott társak ellenében megjegyzé, hogy Cz. János reá haragszik, mivel azon alkalommal, midőn Cz. emberölés miatt 1844- ben vád alá lett fogva, ő volt ellene a legfőbb tanú; F. Tamás pedig Cz Jánosnak jó barátja s kártyás és korhely czimborája. Ő sem egyikkel sem másikkal szorosabb barátságban nem volt, csak ismeretségben mint fogadós vendégeivel; kávéházát gyakran megrohanták, s igy ki nem kerülhette, hogy velök össze ne jöjön. — Hogy Landsbergert látta s elfogadta volna, makacsul tagadja ; gyakran jött és ment a fogadóba vendég a nélkül, hogy ő tudta volna ; épen azért tartott német pinczért, hogy a német vendégedet ez fogadja. — úgy emlékezik, hogy dec. 13-ikán 1855. Egyed pesti mészáros volt nála, a folyosón jobbra eső első számú szobában beszállva; s elfogatása előtt Pestre nem azért jött, hogy Egyedet e részben hamis tanuságtételre bírja, hanem egyéb dolgai miatt, s Egyed urat csak arra kérte meg, hogyha kérdeztetnék a dolog iránt, ismerje el, hogy a vendégkönyvbe dec. 13-kára ő írta be nevét, mert a vendégek neve beírásának elmulasztása miatt már más-