Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)

1857-07-11 / 2244. szám

156—2244. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, ísérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. K­iadó­hi­vatal: Egy­etem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szombat, jul. 11. feltételek: Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. An'rrlptménypt­rína­­6 hasábon Petk­ 801 háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bé­­tlimetmeil­ UK llljd­ .lyagflij külön lOpkr.Magán vic­ 6hasábos petit sor5pkr Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, I-ső emelet, Előfizetési Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, julius 11. Az erdők nem­zetgazdászati jelentésése, s az 1858. január 1-jén életbe lépendő új erdő-törvény. I. fa Hazánk éghajlata alatt, hol az év nagy részét majdnem hajlékban tölteni, s majdnem féléven át mesterségesen előállított melegnél kell fagytól der­medő tagjainkat melengetnünk, a fa, mint eddigelé­rő tüzelőszer, a kenyérrel, sóval majdnem egy sor­ban áll, s az elsőrendű életszükségek közé tartozik. Ehhez járul a kereskedés, a híd-, vasút- és házépítés, a különféle iparágak s közöttük a bányászat, mely mind roppant mennyiségű építő-, szer- és tüzelő fát emészt meg. A fa fogyasztása egyenes arányban halad a pol­­gárisulással s a népesség sürüdésével, a bányászat emelkedésével s a gőzgépek soknemű használata által alig képzelhető magasságra növekedett; mi a faáraknak folytonos és fokozatos emelkedéséből igen érzékenyen észlelhető is. Mint minden terménynyel, úgy fával s azt termő erdőkkel is dúsan áldotta meg a természet a Kár­pátoktól Adriáig terjedő hazát, s nem tudom, őseink sas tekintetét, kik a szép hazát szemelték ki állandó települ utódaik számára, vagy a gondviselés kegyes útmutatását kell-e inkább bámulnunk, mely messze földről ide vezérlő vitéz lépteiket. Mig az alföld gyönyörű tájain, arany palástként hullámzik a gabona­vetés, addig a Kárpátok s a Vértesek oldalain növénytenger gyanánt zöldelnek az óriási erdők, mikkel fájdalom önkárunkra eddig elé sem kegyeletesen sem­eszélyesen nem bántunk, sőt sok helyen oly pusztítások követtettek el, mintha már a vízözön volna még csak hátra. Hogy erdeink óriási kiterjedéssel bírnak, az tudva levő dolog ugyan, de azért mégis nem lesz talán fe­lesleges azok valódi , átalános vagy viszonylagos nagyságáról egyet mást mondanunk, mielőtt az uj erdőtörvény ismertetéséhez fognánk, mely 1852. no­vember 3-kán kelvén, az 1857. évi junius 24. kelt nyílt parancscsal hazánkra is kiterjesztetett. Hain szerint*) az erdők Magyarországban............................... . 905,41 a vajdaságban s a temesi Bánságban. . 98,05 Horvát és Tótországban.....................119,35 Erdélyben................................................. 503,34 s igy öszvesen. . . . 162615/tpval mértföldnyi tért foglalnak el s szerinte Magyarország­ban 10,0001 hold termő­földből 3430, a Bánságban 2176, és Erdélyben 6411 hold erdő , mely összeget a lakosság összegével összevetvén, azt találta, misze­rint 1000 lakosra Magyarhonban 1059 hold, vagy­is egy emberre, IV* holdnál valamivel több erdő jut. Ezen oly igen kedvezőnek látszó arányt azonban tetemesen módosítja s csökkenti azon körülmény, mi­szerint az erdők igen aránytalanul vannak felosztva úgy, hogy ott, a­hol nagy mennyiségben vannak, a fá­nak bősége s a szállítás szertelen költségei miatt alig van ára, ellenben a Duna s Tisza közötti síkon. *) Statistik der österreischen Monarchie II. köt. 7. lap. sok helyen oly gyerek, miszerint a lakosoknak még a szerfát is drága költséggel kell távolról beszerez­­niök, s tüzelő szerül nádat, sást, szalmát sőt a drága marhatrágyából készített tőzeget használni kény­telenek; csökkentik továbbá e kedvező arányt a nagy mennyiségű bányák s fémművek, mik képzelhetlen mennyiségű építő és tűzi­fát fogyasztanak. Igen bajos dolog, habár csak megközelítőleg ki­számítani is az erdők éventes termelését, azaz azon famennyiséget, mit évenkint épület-, szer- és tűzi­fa­­minőségben szolgáltatnak, de azért mégis érdekes legalább megközelítőleg tudni, miszerint az egész ausztriai birodalom erdeinek évi fatermése Hain szerint **) 35,716,200 bécsi él. Ezen roppant tömeg­ből jut Magyarországra ............................... 9,054,100 a vajdaságra s a temesi bánságra . 980,000 Horvát és Tótországra..........................1,193,500 Erdélyre ......... 3,775,300 Ha már most minden bécsi öl értékét, tűzi­­szer- és épületfát egyre másra 4 partra tesszük, úgy Ma­gyarország s a a temesi bánság erdei a nemzeti jöve­delemhez évente körülbelül negyven millió pengő forinttal járulnak, mi bizonyára nem megve­tendő öszveg.­ Ehhez járul még az erdők mellé­kes haszonvételei, a m­a­k­k, melyen számos sertést hizlalunk, a gubacs, mely jövedelmező kereske­dői czikk, a szurok s egyéb fagyanták, végre a legelő, mely nyáron át a hegyi marhának tápot nyújt s ez által nagyobb tejelésre képesíti, mi sajtkészi­­tésünk alapja. — Ezen itt csak vázlatilag felemlí­tett adatokból eléggé láthatjuk, mily fontos tényezők az erdők nemzeti gazdálkodásunkban, s még­is mind­ennek daczára eddigelé nemcsak az egész ausztriai birodalomban, de különösen szép hazánkban oly cse­kély gond forditatott erdeink mivelésére, miszerint néhány nagyobb uradalom erdeit kivéve, a többiek kezelése s vele az egész erdőgazdaság a lehető leg­elhanyagoltabb állapotban van, sőt erdeink az ország némely részeiben már végpusztulásnak is indultak. Ily körülmények között napról napra égetőbbé vált az erdőszabályozás kérdése, mely már oly sok hazafi figyelmét vonta magára, melynek meg­oldása azonban magasabb kezeknek volt fentartva. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A REGÉNY, tekintettel b. KEMÉNY ZSIGMOND „ÖZVEGY és LEÁNYA“-ra. III. Mondottuk volt, hogy az özvegy Tarnóczyné egyik bűnrészes a tragoediában , mert a leányának apailag szánt jegyest, az ifjú Mikes Kelement család­­gyülölségből a háztól eltiltá, aztán pedig az el­­ragadási tény végbevitele után leányát Sárát az öreg Haller Péterhez nőül menni kényszerité. E tettének indokát, miután egy részről a kedves, vidám, s az élet­örömök megnemvetése mellett is istenes, s azon fölül lovagias úri indulatu Mikes-ház eme tulajdonai által objective semmi ily gyülölségre okot nem szol­gáltatott ; más részről pedig a Tarnóczyné által jól ismert Haller kiaszott testével, bősz­élű szemével, lapos szájával, benőtt pofájával, teljességgel nem ta­láltathatott olyannak, kit eme külseje mellett egy ifjú, szép, életteljes s e mellett vagyonos leánynál csak némi kilátással is a sikerre felléptetni lehetne, d­e tettének indokát, mondám, magának az özvegy­nek egyéni jellemében kell keresnünk. E jellem alap­, minden mások felett uralkodó tulajdona a fösvény­­ség. Ennek kifolyása volt a kérlelhetetlen szigor, melylyel Rebekka asszony (az özvegy ke­resztneve) a fényűzést, világi mulatságokat, divatos öltözködést és társalgási modort kárhoztatta és ül­dözte ; mi ismét a képmutatást fejtette ki benne, mert ki másokat megró, annak magának is feddhe­tetlennek kell lennie, s mert a világi örömök kárhoz­­tathatására magasabb, nevezetesen vallási ürügyek kellenek. A képmutatás irtózik a lelepleztetéstől, s ettől a félelmében, nehogy az ellenkezőt valaki csak gyanítani is merje, a buzgóságot a legszélsőbb kicsa­pongásokig viszi : özvegyünk tehát, mialatt az Isten dicsőségét örökké szájában hordja, ennek általa vélt megfertőztetői ellen a bibliai átkokat szélüiben szór­­f­­a, s a szűztiszta reformata hit, hozzá hasonló követőin kívül, minden mások gyűlölését, csúfolását, sőt megrontását ajtatos hivői kötelességnek kürtöli. Ha mind e czimeres tulajdonokhoz még hozzágondol­juk, hogy Rebekka asszony erős, ép, egészséges test­ben (hiszen életének 49-ik évében még egy szeren­cse­ hajra sem tehetett szert, orczái még mindig piro­sak, karjai teltek és gömbölyűek voltak, termete nem fogyott, lábai meg nem gyengültek, étvágya nem csökkent), heves, szilaj, merész, megátalkodott lel­ket hordozott, hogy sok észszel és felfogással bírt, hiszen minden peres kérdésekben ügyvédénél is job­ban tudta idézni a törvényt és törvényczikkeket, hogy szorgalmatosan olvasta a bibliát, s miután a természet mozgékony, pergő nyelvvel ajándékozta meg, záporként omló improvisált dictióinak amabból vett erőteljes mondatokkal és zsoltárénekekkel bá­mulatosan tudta a tekintélyes ó-szerűség kenetét megadni : képzetünk ez asszonyi lényről hihetőleg kiegészítve lesz. Lelkének ereje eme természetét kö­zölte minden más tulajdonaival is, s igy képzelhetni, hogy nála mind ama rész tulajdonok épen oly óriási mérvben, s azon megtörhetlen erélylyel mutatkoztak, melyet különben a jó tulajdonok ily lélekben a tö­kély legmagasb fokáig felvergődni szoktak. Ekként asszonyunkkal közelebbről megismerked­ve, talán könnyű lesz a Mikes-család elleni gyűlöle­tének titkát felfedeznünk. Az özvegy gazdagabb zsákmányra vetette szemeit az öreg, de dúsgazdag s minden rokonok nélkül egyedül álló Hallerben, ki­nek szerzett kincsei s fekvő vagyona, ha egyszer a jobb világba költözött, mind leányára fogtak szál­­lani , mi a fösvény és kapzsi asszonynak, ha egyéb okok nem forogtak volna is fenn, több mint elegendő volt, hogy Mikesékkel rögtön férje halála után egyszer mindenkorra szakítson, s Kelement a háztól eltávolítsa. Hozzájárult, hogy Mikesék katholikusok voltak, kik mulattak, vigadtak, énekeltek, tánczol­­tak , kiknek „czifra termeiben Herodiás leánya szá­mára ezer puha vánkos volt, pengett a czimbalom, sikolta a tárogató, járt körben a serleg, hol késő éjig tánczoltak, a nő a férfi vállára veté kezét, bátran nézett szeme közé, és a szeméremnek egy vércseppje­­ sem szökött arczára, midőn tekintetek találkozók“, kik „Zsigmond úrtól kezdve mindnyájan czélzásokat ejtettek a jámbor istenfélő özvegy ellen, kinevették dorgálásait, ... dőzsöltek, vadásztak, világi dalokat énekeltek, s a világ őket még jámbor életüeknek is tartáa ; kik ezen mulatságokba édesgették az ő drága, kedves néhai férjét, Sebestyént, a ki még élt, neje hivői szigorával ellenkező nézetei s hajlamai által minden nap egy-egy éles szeget vert szegény jámbor felesége koporsójába, miután pedig az Úr magához vette, hirtelen minta­példánynyá változott, mert hiszen az árva Tarnóczyné asszony most már csak azért volt olyan, a­milyen volt, mert az ő drága, kedves, néhai férje is olyan volt; mert „ha ő a pá­pistákat keresztényeknek sem hitte, s az öreg Pécsit és a szombatosok sedtáját megégettetni kívánta, s ezért a fejedelemhez kérvényt is nyújtott be; ha há­­­zában ritkán fogadott vendégeket és egyetlen leá­nyát Sárát, a táncztól, melyet ez Bethlen Istvánná udvarában tanult, — eltiltotta, ha a határjárásoktól kezdve a barázda foglalásokig minden szomszéd­jával örökös villongásban állt, stb. mindezt egyedül azért cselekve, mert kedves, drága néhai férjének nézeteit követni, óhajtásait teljesitni, szokásait tisz­teletben tartani és terveit létesíteni akarta.“ Ah­­e férjét, ki még élt, s Rebekka asszony a fonásra be­parancsolt jobbágynéknak egész lelkesedéssel azon hiteszmét fejtegetné : „hogy a ki idvességre válasz­­taték, bármennyit vétkezzék, erővel is üdvözülend; de a ki kárhozatra választaték, ha szintén olyan volna is, mint szent Dávid, szent Péter és szent Pál, okvetetlen elkárhozni fog“, — egyebet sem tett, mint hogy a tornáczra kilépve, elöhivatá lovászát és nyergeltetett, hogy tova­illanjon, ez­által a legélesebb szeget vervén szegény neje ko­porsójába ; miután pedig meghalt, máris olyanná magasztaltaték, mint „a kihez hasonló tökéletes férj és jámbor keresztény nem születik többé a világra;“­e férjt, mondám, csábitgaták a Mikesék mulatsá­gaikba ; idegenítették el szivét tőle és Istentől; szok­tatták a szemérmes asszonyt féltékenységre, midőn „órákig kell e férje miatt kaczér nőik körében ülnie, kik tánczoltak, kendőztek, életeket mondottak, s hárfa és czitera mellett szemtelen danákat énekel­tek ;“ midőn „Herodiás egyik leánya csábitó mozdu­latokkal lejtett a nagy termen végig, kinek lihegő mellén a lepel átlátszó s nyaka fedetlen volt, Sebes­tyén pedig sokáig nem fordítá el tekintetét róla!“ E szerint tehát, mialatt a kapzsiság már egy maga is elegendő volt, hogy Kelemen ellenében Haller ré­szére döntse el özvegyünknél a kiházasítás kérdését, ehhez még a mélyen gyökeredző gyülölség is járult egy oly család ellenében, mely vallására nézve pá­pista, világias s Tarnóczyné szerint botrányos maga­­viseletü volt, s e mellett kedves drága néhai férjét elcsábítani, s szivét tőle elrabolni megkísérteni nem irtózott! Sára elragadásával istenes öröm árasztja el Tar­nóczyné asszonyom kebelét, mert törvényes ürügye és alkalma nyílt az Isten dicsőségére egy hitetlen családot megsemmisíteni, valósággal pedig gyűlöle­tét érvényesíteni, s miután a fejedelem kimondá : „a törvényszék ítélni fog, s ha a vádlottakat bűnben találandja s fejek felett palczát tör, a kincstáromra szálló birtok, legyen az ara (Sára) jegyajándéka,a kapzsiságát is kielégíteni. „Te benned uram viga­dok, nagy örömemben tombolok“, éneklé a kegyes asszonyság. „Immár — úgy mond — a fejsze a fák­nak gyökerére vettetett. .. . Alleluja! A Krisztus az ő gabonáját az ő csűrében betakarja, a polyvát pediglen megégeti olthatatlan tűzzel, alleluja! . . . A rókáknak barlangjok vagyon, az éji madarak­nak saját fészkök, mondja a szentirás , de alleluja! Mikes Zsigmond fiainak nincsen, hová fejeket lehajt­sák ! . . . Botrányok háza! mihelyt birtokomba jutsz, széthányatom a padimentumot, le fogom veretni a fa­lak vakolatját, elhordatom az ajtóküszöböt, a kilin­cset és a félfákat, s ha koldussá leszek is, nem fog semmi, a­mit csak bűnös testük érintett, az épületben maradni. . . . Azt mondják, fösvény vagyok , veszte­getővé leszek. Tudok én az Úr dicsőségéért áldozni! Alleluja! Ők megaláztattak. S boldog az én magza­tom Sára, mert az örök kegyelemtől eszközül válasz­taték a hitetlen nemzetség semmivé tételére! Őt a Szentlélek szállta meg, hogy elfordítaná szívét a szép külsejű, de hivalkodó és erkölcstelen Mikes Kele­mentől. Szerette Beliál gyermekét, s mégis ellene vallott. Megtagadá az ifjút, önként ment a vén har­caiba. Ki képzelte volna ? Alleluja!“ Bűnvádi tárgyalás a pesti országos törvényszék, mint delegált bíróság előtt. (Folytatás.) * * A tapintat teljes, szelíden komoly, s a nagyszámú hallgató közönségben, mely e híres eset érdeke által vonatra, Pest megye egykori gyűlési nagyteremét csaknem egészen betöltő, méltó tiszteletet, és fárad­­hatlan kitartása által bámulatot, de maguk a vád­lottakban is bizalmat gerjesztő elnök, ezen négy na­pig tartó nagy tárgyalást úgy vezette, hogy ezen eljárását eddigi érdemei koronájának lehet mondani. A nagyszámú közönség pedig a csendet, rendet s il­­ledelmet oly hiven tartotta meg az egész hosszú tár­gyalás alatt, annyi részvéttel kisérte a dolog folya­mát, hogy e részbeni érettségét, s a nyilvános tárgyalá­sok hasznát, mely úgy tanúságban, mint ellenőrségben is áll, senki nem tagadhatja, ki e roppant számú hall­gatóság viseletét s érdekeltségét szemeivel látta. **) id. m. II. k. 77 lap. Megkezdődvén a tárgyalás a tárgynak a jegyző­könyvvezető általi kikiáltásával, a vádlottak bilincs nélkül, de fegyveres őrök kíséretében a törvényszék elébe állíttattak. Csinos, 33—34 éves fiatal ember mindkettő, — T. Miklós magas, izmos, szőke s jó színét a hosszabb vizsgálati fogság alatt is el nem vesztett ember, csinosan tisztán öltözve, folytonosan nyugodt, derült és a szenvedélyek harczának semmi küls­eleit nem mutató arczczal. Cz. János szikárabb s kisebb, de azért elég izmos termetű, karcsú növésű, szabályos arczélű, de komor, mogorva, merengő e­­gyén, ki szemeit soha fel nem emeli, s meredten, csaknem mozdulatlan néz maga elébel . A bizonyí­tásra megkivántató tárgyak, már a tárgyalás kezdete előtt a terembe hozattak, úgymint egy fiókos láda, melybe, a tanúvallomások szerint, a hulla záratott, a megölt kereskedő arczképe (daguerrotyphan), u­­gyanannak útitáskája, a porosz pénzek s ansztr. bank­jegyek, melyek bírói szemle alkalmával Cz. Jánosnál s F. Tamásnál találtattak , Cz. kobakja, egy kötél, stb. A szakértők s tanuk is, kik az első napi tárgya­lásra voltak berendelve, az igazságra emlékeztetés végett előállíttattak, s a szokott elnöki felszólítás a perrend. 228. §. értelmében megtörtént. Egész dél­előttöt — reggeli 9 órától fél háromig — a vádlottak, u. m. T. Miklós, Cz. János, s a haditörvényszék el­ítélése alá tartozó, de ez alkalomra ide átkisért, s tanúi minőségben kihallgatott katonai egyén, F. Ta­más igen részletes kikérdezése, s a szakértő orvosok nyilatkozata foglalta el. — A most tanuképen fellépő harmadik vádolt, F. Tamás, előbb csizmadia legény, később katona, feltűnő erejű, széles vállú, tág mellű, izmos érczököllel ellátott s feszes katonai szokások­kal biró egyéniség. A szomorú törvényszéki dráma három főhősének különböző egyénisége, a vallomá­saikban felmerülő összeütközések, melyek csak rész­ben bizonyultak be, a valósággal ellenkezőknek s az egyének külön érdekei szerint több kevesebb ügyes­séggel költötteknek, részben pedig mind­végig föl­­deríthetlenek maradtak, az ezen összeütközések földerítésére s a tényállás felett lebegő homály­foltok eloszlatására fordított gond, az eközben fel­tűnő igen nevezetes lélektani momentumok s em­berismereti tapasztalatok képezék e „cause celebre“ nem csekély drámai érdekét. — T. M. ugyanis min­den őt terhelő körülményre nézve folytonos tagadás­ban maradt; ő Landsbergert soha nem látta, annak fogadójába lett besarolásáról semmit sem tudott; azt nem fogadta, annak-iszobát nem nyittatott s theát nem vitt; ő Cz.-t és F.-t? a hulla kivitelére fel nem szólí­totta, azoknak pénzt nem adott, a hullának kocsira tételénél közre nem működött, a gyilkosságot követő napon Cz.-val és F.-val nem ebédelt; ő mindvégig makacsul és következetesen tagadott mindent, a­mi terhelhető, nem gondolva azzal, egy vagy tíz tanú bi­­zonyítja-e vele szemközt az ellenkezőt — s épen ezért feleleteiben rövid és határozott volt, s a puszta tagadáson kívül csak arra terjeszkedett nyilatkoza­taiban, hogy egyik másik tanúnak hitelessége ellen tett kifogást. — Cz. János a vizsgálat alkalmával, s a kecskeméti rögtönbiróság előtt bevallotta, hogy a bullát F. Tamással ő vitte el a fogadóból 1855. december 14-dikén este, hogy ezen munkánál T. Miklós is segített, hogy ezen szolgálatáért T. Miklóstól 330 pftot kapott, s hogy F. Tamástól hallotta, miként Landsbergert F. Tamás és T. Miklós ölték meg a fogadó szobájában, nevezetesen pedig F. Tamás volt a közvetlen gyilkos, T. Miklós tett­leges részt nem vévén s a szobából az elhatározó pillanatban kiszaladván, sőt az ajtót is nyitva hagy­ván, melyet azután F. Tamás lábával rúgott be. Ezen bevallását Cz. János későbben egészen visszavonta, oly ürügy alatt, hogy arra csak a nehéz lánczok­­okozta szenvedés s a kecskeméti börtönör Csajkó által hiratott, ki őt rá­beszélte, hogy valljon, s e végből fel is pálinkázta, midőn a vizsgáló biró elé ment; a hulla kivitele körülményeire nézve F. Ta­máséval egyező vallomásának pedig, mely ellenében felhozatott, kimagyarázó okául azt adá, hogy a bör­tönőr, ki F. Tamás bevallását, s az abban előadott körülményeket már tudta, ezeket vele beszélgetés közben közlötte, és igy ő képes volt a körülmé­nyeket egészen F. Tamással egyezőleg adni elő, Cz. János korábbi vallomásának visszavonásánál ezúttal is megmaradt.­­ Végre F. Tamás ezúttal is bevallotta, hogy a hullát ő vitte ki Cz. Já­nossal T. Miklós felszólítására, ki azt felakasz­tott állapotban találtnak mondá, a fogadóból a czeglédi temető mellé; hogy ezért T. Miklóstól, ki a hullát a láda felső fiókjából kivette s vállára tette, 850 pírt jutalmat kapott; s hogy Cz. Jánostól, ki eb­ben társa volt, hallotta a bizodalmas közlést, hogy az idegen kereskedőt Cz. János és T. Miklós fojtot­ták meg, hogy ily gonosztettnek jó alkalommali vég­bevitelére már régóta szövetkeztek; sőt, hogy Cz. Já­nos saját apját is megakarta ölni, midőn egyszer an­nál nagyobb összeg pénzt tudott. — T. M. tehát min­dent tagadott; Cz. János (előbbi ezúttal visszavont, de a bíróság által bizonyításnak vett vallomásában) F. Tamást és T. Miklóst; F. Tamás pedig Cz. Já­nost és szintén T. Miklóst jelölé ki, mint gyilkosokat; de ez utóbbiak is nem saját látásuk s tapasztalásuk után álliták ezt, hanem mindegyik úgy adá elő, mint a másiktól hallott dolgot, minthogy saját jelenlétét mindegyik állhatatosan tagadá. Egyébiránt T. Miklós, előéletét s vagyoni állását illetőleg, azt adá elő, hogy 1854 végén, R.-Palotáról, hol székálló s korcsmáros volt, Nagy-Körösre köl­tözve, ott előbb szinte székálló legény, azután a nagy vendégfogadóban fogadós volt, mely vállalat­hoz 1800 vízot vitt magával; tartozása volt ugyan, de­ nem sok, üzlete elég jól ment; az elfogatása után mutatkozott vagyonhiány a hátramaradt vagyonán, bútorain, borain sat. elkövetett rész­kezelés által származott. — Az őt terhelő vádlott társak ellené­ben megjegyzé, hogy Cz. János reá haragszik, mivel azon alkalommal, midőn Cz. emberölés miatt 1844- ben vád alá lett fogva, ő volt ellene a legfőbb tanú; F. Tamás pedig Cz Jánosnak jó barátja s kártyás és korhely czimborája. Ő sem egyikkel sem másik­kal szorosabb barátságban nem volt, csak ismeret­ségben mint fogadós vendégeivel; kávéházát gyakran megrohanták, s igy ki nem kerülhette, hogy velök össze ne jöjön. — Hogy Landsbergert látta s el­fogadta volna, makacsul tagadja ; gyakran jött és ment a fogadóba vendég a nélkül, hogy ő tudta volna ; épen azért tartott német pinczért, hogy a né­met vendégedet ez fogadja. — úgy emlékezik, hogy dec. 13-ikán 1855. Egyed pesti mészáros volt nála, a folyosón jobbra eső első számú szobában beszállva; s elfogatása előtt Pestre nem azért jött, hogy Egyedet e részben hamis tanuságtételre bírja, hanem egyéb dol­gai miatt, s Egyed urat csak arra kérte meg, hogyha kérdeztetnék a dolog iránt, ismerje el, hogy a ven­dégkönyvbe dec. 13-kára ő írta be nevét, mert a ven­dégek neve beírásának elmulasztása miatt már más-

Next