Pesti Napló, 1857. július (8. évfolyam, 2235-2261. szám)

1857-07-23 / 2254. szám

166—2254. 8-dik évf­folyam. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hi­vatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körü­lti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Csütörtök, jul. 23. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán­­ Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p.­­ Félévre......................6 frt p. p. /-b­io hssíkos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bé­­nimetmiU) ÜK t­lja -lyegdíj külön lopkr.Magán vita 6hasábos petit sor 5pkr Szerkesztési iroda: figyelem­-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, PEST, július 23. Irányeszmék a szóbeli eljárás életbe­­léptetése Iránt I. H. Minden jó igazságszolgáltatás alapját, föltételét s egyszersmind ismertető jeleit képezi, hogy a meny­nyire a jogtudomány jelen stádiumában s az emberi ész és ítélő tehetség korlátoltsága mellett lehet, igazságos, hogy gyors s lehetőleg olcsó le­gyen, azaz , hogy több időt ne vegyen igénybe , mint a mennyit az ügy komoly megvitatása s érett megbí­­rálása szü­kségkép megkíván, s több költségbe ne kerüljön a feleknek, vagy az államnak, mint a meny­nyit az igazság szolgáltatására rendelt intézetek fen­­tartása szükséges. E három concentricus czél eléré­sére kell irányozva lenni a törvénykezésnek, ha nem akar előbb-utóbb vagy az államnak, vagy a magáno­soknak vagy mindkettőjüknek terhére válni. Az igazságszolgáltatás igazságos leend legin­kább akkor, ha föltéve a bírák igazságszeretetét és jogi miveltségét, az ítélőbíróságnak a törvény­kezési szerkezet által, lehetőleg alkalom nyút­­tatik, hogy a megbírálandó jogesetet, illetőleg az annak alapul szolgáló ténykörülménye­ket, a tényálladékot, a­mennyire csak lehet, köz­vetlenül s ne másod vagy harmadrendű forrásból mégis.verhesse; s ha gondoskodva van, hogy a biró egyéni véleménye, mely mindenkor és pedig könnyen tévedhet, addig ítéletté ne váljék, mig ítélő társak hasonló véleménye által támogattatván tárgy­­lagosságot nem nyert. Kinek alkalma volt, valamely jegyzőkönyv írás­beli perben véleményét ítéletre emelni, az bizonyára nem egyszer ingadozott véleményének kimondásában s mélyen értette egy­részt a közvetlen szemlélődés, más­részt pedig a társas eszmecsere, a véleményköz­lés és meghallgatás szükségét; feltéve, hogy a bírás­­­kodást nem egyszerű kenyérkeresetnek, üzletnek te­kintő, hanem át volt hatva a biró magasztos hivatá­sának érzetétől. Nagyot tévedne s tapasztalatlanságát felette árul­ná el az, ki az úgynevezett szóbeli eljárás folytán felvett tárgyalási jegyzőkönyvben a per tényálladé­­kának hű hasonmását, tiszta lenyomatát vélné talál­hatni. Sőt méltán állíthatni, miszerint ha a tárgyla­­gosság a szöveg 5/10 részét, az alanyi, egyéni felfogás annak legalább is másik 5/10 részét foglalja el. Ez állítás talán paradoxnak fog tetszeni, meglehet,­­ de azért mégis tény, sőt az előzményekből kérlelhet­­len következetességgel folyó eredmény. A jegyző­könyv szövege u. i. a tárgyaló biró által mondatik tollba, ki azt az ügyvédeknek a dolog természeténél fogva részrehajló, egyéni felfogáson alapuló előadás­ból meríti, kik ismét előadásukat a felek szinte pár­tos , elferdített, sőt igen gyakran akaratlanul zavart elbeszélésére fektetők. Ki ezen befolyások által tete­mesen módosított szöveget a tényállás hű lenyomatá­nak tartaná, és oly könnyen tévedne, mintha egy ve­res üveg lámpába zárt gyertyának, egy zöld és egy kék üvegen át, a színtelen (fehér) falra vetődő suga­rának színéből az eredeti sugár színére akarna, he­lyes következtetést vonni. Az első ítélettel még egy, a másodikkal két új egyéni felfogáson kell az igazság sugarának áthatnia s megtöretnie, mig végre hat különböző egyéni felfogáson át, a legfelsőbb bíróság elé kerül, mely fölötte ily alakban véglegesen s jogerejűleg kénytelen ítélni. Ha ezt higgadtan meg­gondoljuk, nem lehet eléggé méltányolnunk a bíró­ságok szorgalmát, tapintatát és eszélyességét, midőn annyi ellenmondás és egyéni felfogás által szült el­ferdítések közül az igazságot mégis oly sokszor ki­találni képesek; de nem lehet egyszersmind nem ké­telkednünk azon, miszerint ezen eljárási nehézségek s akadályok szerencsés elhárítása által a hibás bírá­latoknak egy a semmit megközelítő minimumra kel­lene leszállania, főleg ha az első folyamodású bíró­ságoknál oly intézkedés tétetnék, miszerint ne egy előadó vagy főnök egyedüli véleménye legyen döntő, ha em minden ítélet tanácskozás s így meg­vitatás folytán hozatnék. Az egyes bíróságokat társas bíróságokká kellene tehát átalakítatni ? — Igen azokká, még­pedig an­nál inkább, minthogy ez igénytelen véleményünk szerint nemcsak könnyen, de aránytalanul cse­kély vagy épen semmi költségszaporítással is lenne elérhető, miután úgyis minden bármi néven nevezendő egyes bíróságnál több bírói személy van alkalmazásban , kik tehát­ itélethozás végett könnyen három s a körülmények szerint akár öt tagú tanácsokká is alakulhatnán­ak. Az ügykezelés ezáltal késedelmet nem szenvedne, minthogy a közbeeső intézkedések elnökileg végeztethetnének, a tanácscsá alakult bíróság elébe csak a tulajdonképi peres kér­dések érdemleges eldöntése kerülne, s a tanács, k­i­­hallgató (u. n. tárgyaló) és ítélő bíróság lenne, s igy a­mit netán a vámon vesztene, a réven annál dúsabban meggazdálkodná. Az igy társassá alakuló bíróság színe előtt a per a felek illetőleg ügyvédeik által élő szóval tárgyal­tatván., a tanuk, szakértők s a felek maguk az együtt­­lévő biróság előtt kihallgattatván s egymással szem­­besitetvén, a bíróságnak több alkalma lenne a peres eset ténykörülményeiről magának közvetlen szemlé­lődésből, tudomást szerezni, netáni kételyeit alkal­mas kérdések által eloszlatni, mi az írásbeli eljárás­nál épen nem, vagy csak kivételesen s tökéletlenül eszközölhető. Ehhez járul még, hogy az ember könnyebben hazudik írásban (a papír tü­relmes és nem pirul) mint sem élőszóval, fő­leg tiszteletet igénylő testület színe előtt. Saját ta­pasztalatomból tudom s állítom, hogy a fél mely ellene beperelt adósságát, az arról szóló kötelez­vény s azon látható aláírásának valóságát ügyvéde által jegyzőkönyvbe adott ellenbeszédben a leghatá­rozottabb módon váltig tagadta, sőt tagadó fő vagy pótló esküre is késznek nyilatkozott személyesen ki­hallgattatván, eleinte habozni, majd állítását vissza­vonni kezdette, sőt vissza is vonta, tagadásának ürü­gyéül pénz szorultságot s több effélét emlegetvén. De az ügyvéd is, ki a p. perrendt. 104. §-ra fenekelve legjobb hite­s jogászi meggyőződése ellen nem egy­­sz­er fut fát tagad a biróság színe előtt, főleg ha a szóbeliséghez nyilvánosság is járul, saját tekintélye­s becsületének tekintetéből is óvakodni fog illegális fegyverek használata által, mind magára mint kép­viseltjére erkölcsi homályt vetni, minek az eddig divatozó perrend mellett nincs igen nyoma. A szóbeli eljárás által a felek, képviselőik, a ta­nuk és szakértők igazabb valóbb, előadások tételére legális fegyverek használására erkölcsileg kénysze­­ritevén, de másrészt a biróság a non in actis non in mundo szerencsétlen elvnek megbukásával a jogeset ismeretét nem az egyéni felfogások varázslámpáján át, hanem közvetlen szemlélődés útján magából a tarka, de pezsgő életből merítvén, sokkal közelebb álland az igazság üde forrásához, mintha por és pe­nész lepte iratcsomók, pirulni képtelen holt betűiből venné tudomását­ a legközelebbi napokig, sőt részben még most is lé­nyegesen eltér a legtöbb német lap reményzöld fel­fogásától (még a hivatalosakat és félhivatalosakat sem véve ki), mégis úgy látszik, a mi nézetünk bizo­nyodik egyedül helyesnek. A dán-német kérdés megoldása még a legtávolabb jövőben rejlik, s a ber­lini „Zeit.“ és hasonló kormánylapok csinos szava­lásai daczára az illető kabinetek még mindig nem találták meg a dolog igazi nyitját, melynek segélyé­vel az ügyet annak rendje szerint előmozdítani le­hetne ; csak mellékutat sikerült fölfedezniük, mely­nek segélyével az ügy legális módon­­ elnapolható. Be akarják várni, mi eredménye lesz a holstein-lau­­enburgi rendek tanácskozásainak s a kopenhágai ka­binet részéről a rendi határzatokra következő vizs­gálatnak, hogy aztán ez eredmény alapján további jegyzékeket válthassanak a fenforgó vita ügyében. Most ugyan sokat emlegetnek bizonyos ultimátumot, melyet a német nagy­hatalmak Dániának küldené­­nek , hanem e hírben bizonyosan csak annyi lesz a való, hogy azon ultimátum alatt nem voltaképi ulti­mátum értendő , mely el nem fogadtatás esetében háborúra nyitna kilátást, de csak úgy tekintendő, mint utolsó a jelenleg váltandó jegyzékiratok közt. A­ki azt hiszi, hogy a jelen pillanat különösen kedvez a dán-német ügy megoldásának, s hogy Ausz­tria és Poroszország szükség esetében annak fegyve­res eldöntésére is el fogják magukat határozni (oly nézet, melyre Németországban úgy látszik esküdni is mernének), az nem veszi fontolóra a világ további állapotát. Nevezetesen meg nem vizsgálják eléggé, váljon az Ausztria és Poroszország közti „entente cordiale“ csakugyan kiállja-e a tűzpróbát. E rész­ben kivált igen sokra vették a porosz király baráti látogatását. Ha ennek mélyebb politikai jelentése van, s valami tekintetben a slezvig holsteini ügygyel összefügg (mint jelenleg ismét mindenfelé állítják) , úgy az valóban csak hátráltató hatást gyakorolt s legfeljebb mérsékelte a netalán harczos szándékot. Poroszország és Ausztria legelőször is önálló nagy­hatalmak, melyeknek, a dolog természete szerint, legelőször is saját magán­érdekeik után kell látniok, s melyek a német szövetség érdekében világháború­nak csak akkor tehetik ki magukat, ha azt magán­érdekeik okvetlenül megkívánják. Ha a porosz király Slezvig-Holsteinról értekezett a bécsi kormányférfi­akkal, úgy bizonyosan mindkét részről figyelembe vették ezen szempontot és bizonyosan megfontolták, hogy mihelyt Jütland ellen fegyveresen síkra száll­nak és Dániát megtámadják, a többi nagyhatalom, név szerint Orosz- és Francziaország azonnal, szintén erőhatalommal beavatkoznak s igy egyetemes euró­pai háború fejlődik, s megfontolták, hogy ily há­borút nem érdemes koc­káztatni csak azért, hogy a herczegségek igényei néhány évnegyeddel hamarabb teljesedjenek. A porosz király nevezetesen, kinek szinte regényes barátsága az orosz uralkodócsalád iránt már példabeszéddé vált, aligha fogja magát rászánni, hogy e viszonyt, mely most már szívbeli szükségévé lett, megszakítsa. Több lélektani való­színűség van még azon fölvét mellett, hogy IV. Frigyes Vilmos Bécs és Sz. Pétervára közt akart közeledést eszközölni. A NEMZET NAPSZÁMOSAI. MAGYAR KORRAJZ. IRTA:­­»« «*‘**«* -HARMADIK KÖTET. A szabolcsi gyűlés, Imre már saját szárnyára kelt, hanem azért Né­­methet gyakran fölkereste, s attól tudta meg legelő­ször a fenyegető harczot, és látván Némethnek bána­tos arczát, a fiú elhatározá magát, hogy a közügyek­kel megpróbálkozik és lemegyen Szabolcsba. Útközben már a panasznak kitörő hangjával talál­kozott, s mindinkább éledt benne a vágy, hogy ak­kor merjen szólni, mikor ezeren jónak látják a szót másnak átengedni. A megyék hangosan jój dúltak föl, mindenki fáj­lalta a bizalmatlanságot , és egyik megyéből a másikba mentek jó tanácsért, s a­melyik nyilat­kozott , a nyilatkozatnak hangja szerint korholák vagy áldák az országban. Nógrád volt a legelsők egyike, hol a váratlan ren­delet ellen följ­aj dultak, s az ünnepélyes „Óvás“-t elhatározták beküldeni a váczi káptalanba. Nem a jogot, hanem a bizalomcsökkenést bánta mindenki, s minthogy bizalom nem volt, a jogvéde­lemhez nyúltak, hogy a nem reménylett dologra fe­leletük legyen; és így könnyen megfogható, hogy a zaj egyik megyéből áthallatszék a szomszéd megyébe is, mire tehát Imre Nagy-Kállóba ért le, kihirdetve jön a nagy gyűlés, mely a parancsolatra határozatot hozzon. Imre senkivel sem közlé szándékát, apjával a „Nagy rétes“ kocsmárossal bement a nagy gyűlésre, jókor besietvén , hogyha szóhoz juthat, ne az ajtó­* ) Lásd „Pesti Napló“ 105. számát, küszöbről legyen kénytelen a terembe kiabálni, ha­nem ott benn is hallják meg. Mindenki bánkódni jött, tehát az arczok nem igen mutattak vidámságot, hanem arra mégis mindenki kiváncsi volt, ki fog majd a dologhoz szólni? mint­hogy idáig senki sem dicsekedett vele, hogy ő fe­­lelni merjen az egész megye helyett. A nagy tömeg csönde elég ékesszólás volt a helye­­zetre nézve , pedig ha e népet jó szóval édesgetik, olyan zajjal volna, hogy az önkénytes ajánlatok szá­mát reggeltől esteiig dolog volna összeirogatni. Elkezdődött a gyűlés, melyre a tiszai megyék leg­­kiváncsiabbak voltak, pedig az szörnyű csöndesen ment végbe, mert a fölolvasott parancslevél néhány hosszú perczig maradt szó nélkül, s minthogy a zöld asztal mellet senki sem vállalkozott, megcsöndül egy fiatal embernek hangja, oly busán, mintha lélekha­rang volna , és bánván a bizalomszakadást, még a törvényt is bánta, mely útjában áll annak, hogy a sürgető körülmények közt engedni lehessen, és kéri a rendeket, segéljék ki az ő emlékezetét, hogy hátha találkoznék törvény, mely a két nevezetes pontra tán rendkívüli időben kivételt tesz ; de minthogy nem ta­lált sem ő sem más, fölolvassa azon törvényt, mely ez esetben más engedelmeséget megtilt, mint a­mit a törvény betűje követel. Míg Imre beszélt, minden ember szomszédját kér­dezte, ki lehet e fiatal ember, kit ekkorig senki sem ismert ? csak annyiból hitték , hogy szabolcsi ember, különben az alispán alig tűrte volna meg, hogy a közügyekbe szóljon. Mindenki bámult azon csöndes mérsékleten, m­ely­­lyel a fiatal ember szólt, nem tett szemrehányást, a legkétségtelenebb alattvalói hűség rajzolódék le min­den mondatában,... egy hazafias bánat volt, mely a szakadást látván a törvényben hasztalan keres hidat, melyen az annyiszor bebizonyított önzéstelen fölál­dozás átmenetet lelne, hanem e könyv nem híd, egy kemény fal jön, melyet áthágni nem szabad, úgy föl kell áldozni mindent, és lemondani azon szent men­­helyről, hova minden honpolgár magánjogaiban meg­­támadtatván orvoslásért , igazságért sikerrel me­gyen el. Nem a dacz, nem a jogkövetelés szőrszálhasoga­­tása, hanem a hű polgárnak panasza volt, hogy nem engedik azon­ térre, hogy a bizalom szaváért a lelke­sülés ihletettségével hozhatna áldozatot; de mivel a törvény menekülést nem nyújt , sőt ha­tározott értelmében jogot alapít meg , a pa­rancsnok alakja szerint nem mer engedelmes­kedni, ne­hogy törvényszegő legyen. A tömeg mélyen megindulva hallá a fiatal­embert, ki előhozá Ábrahám példáját, midőn fiát Isten pa­rancsának föláldozni kész volt; hisz az saját szülötte volt; de hogy a gyermek apjára emelhessen fegy­vert , s a ki a törvények alatt áll , megtagad­hassa a törvényt, ma e fogalmat védelmezni már nem merte volna. Az öregek halvány arczán a bánat egy pillanatra eltűnt, midőn e higgadt gyermeknek mérsékletét lát­ták, és midőn szavait bevégzé , nem akadt senki, hogy e szelíd fájdalmat haragra ingerelje, s a­hol legtöbb ellentállást és daczot vártak, egy ifjú szónok gyöngédsége elvette az ingerültség fullánkját, s a mit a parancsszóban menthetővé tett az euró­pai viszonyok kényszerűsége , a megye szenvedőle­­gességében hatalmasan védelmezett a törvény. A megyebeliek a gyűlés előtt kettőtől féltek : 1- er a lehető nagy ingerültségtől , minekre más megyében elég példa volt már ; vagy 2- ér attól, hogy mindenik másra hagyván a viszo­nyok terhét, a megye e rendkívüli időben nem leend erős, és jogain megesik a csorba. Midőn a gyűlés azon határozattal oszlott el, hogy a kifejtett nézet nyomán egy iratot szerkeszt, és azt a káptalanba teszi le, magát a szónokot bizák meg a szerkesztéssel, mi nehány óra alatt kész jön, és a karok nagy megelégedésére fölolvastatván, a gyülé szétoszlott. ,Ki volt e fiatal ember ? Kérdi egy másik fiatal ember, vagy tán inkább ifjúvá fejlődő gyermek, apja karába fűződvén: „A „Nagy rétes“ korcsmárosnak fia, — gyerme­kem , felel az apa, hanem tanulj tőle; mert e fiatal ember egy maga mentette meg Szabolcs megyének becsületét *). Imre édes­apjának karába kapaszkodva ment el haza , hanem az utczán annyira megbámulták, hogy valóban el kelle magát szánni, hogy egész nap nem megy az utczára, nehogy a bámulat tárgya legyen, hisz ő a mai nap szerepét örömmel átengedné bárki­nek; de méginkább szeretné, ha e szónoklatra szük­sége és alkalma nincsen az országnak. Az anya meghallván apjától fiának dolgát, egye­lőre nem tudta, hogy örüljön-e vagy szomorkodjék? örült, hogy ilyen nemes lélek a prókátort is meg­menti a poklok fenekétől, hova ő és m­ások a próká­torokat régen elitélték; de más részről az anya szivdobogva gondolt azon lehetőségre, hogy a nyilvá­nos szó minden mérséklete mellett fiára veszélyt hoz. (Folytatjuk.) — ■ — A slezvig-holsteini ügy s a porosz ki* * rály bécsi ut­ja. Pest, jul. 22. Jóllehet azon kissé pessimista felfo­gás, mely szerint mi a slezvig-holsteini ügyet nézzük. A cs. kir. megerősítést nyert .Erdélyi kölcsönös jég- és tüzkármentő társulat­ állásának első félévi kimutatása 1857-ben. A tüzkármentésnél : áthozatal a múlt évről 1 mil­lió 591,548 frt; gyarapodás a f. félév alatt 880,783 frt 11 kr., összesen : 2,472,331 frt 11 kr. A jégkár­mentésnél : gyarapodás a folyó félév alatt 820,949 frt 48 kr., összesen : 3,293,280 frt 59 kr. biztosított észlettel. Fedezett pénzerő. A tűzkármentésnél : különféle áldozatok és tarta­lék a múlt évről : 18,040 frt 23 kr.; gyarapodás a folyó félév alatt 11,704 frt 36 kr., összesen : 29,744 frt 59 kr., s ezen fölül : 131,793 frt 36 kr. dijpótléki kötelezettség. A jégkármentésnél : különféle áthoza­talok és tartalék a múlt évről: 5000 frt. 16 kr.; gya­rapodás a folyó félév alatt: 21,904 frt. 15 kr., össz. 27,504 frt 31 krt. s ezen fölül : 65,712 frt 45 kr. dij­pótléki kötelezettség. Összesen : 57,249 frt 30 kr., s ezen fölül : 197,506 frt 21 kr. E szerint 3,293,280 frt 59 kr. biztosított észletre 1857-nek 1-ső féléve alatt az általános fedezeti pénz­erő : 254,755 frtra 51 kvra pp., vagyis 773/b­ 10 %-re emelkedett, s a káresemények száma ez időszak alatt a tűzkármentésnél 43, a jégnél 19. A társulat jelen állását az elenyészett 1856-nak első félévi kimutatásával, a­mikor 2,476,774 forint biztosított értékre 198,447 frt fedezeti pénzerő mu­tatkozott, összehasonlítva, azon örvendetes eredmény tűnik elő , miszerint e társulat mostan, ugyanazon időszak alatti gyarapodásképen, a biztosított meny­­nyiségnél 816,506 frt 59 krnyi, s a fedezeti pénzerő­nél 56,308 frt 51 krnyi gyarapodást mutathat fel.­­ E szerint a fölebbi biztosított értékhez képest az ott kimutatott pénzerőben, melyet e társulat tagjai az előfordulható káresemények fedezésére egymásnak kölcsönösen nyújtanak, aránylag a legnagyobb ke­zesség található, mely arány szerint minden 100 mil. forintnyi biztosított összeg után legalább is 7 millió 730,000 forintra emelkedő kereskedési tömeg fejlő­dik ki. Kolozsvárott julius 1. 1857. A cs. k. m­eg­e­r­ősitést nyert erdélyi kölcsönös jég- és tüzkármentő társulat igazgatóságától. PESTI NAPLÓ. Pest, jul 23. Siklóson közelebbről égés volt, mely há­rom házat emé­sztett fel, a szegényebb földmivelőktől la­kott városrészben, s mint a „B. H.“ írja, a pórok össze­dugott kézzel nézték, hogy a gensdarmok s hivatalnokok fáradozzanak az oltásban. Több helyen, s itt Pesten is ta­pasztaltuk , hogy a nép most nem siet úgy a tűzveszélyben segitni, mint csak emlékezetünkre is. Ez igen sajnos, s óhajtandó, hogy e tünemény oka kipuhatoltatván, a ható­ságok igyekeznének a gátló ok elhárítása által, a lakosok korábbi buzgalmát újra föléleszteni. A rendőrséghez tarto­zók, sőt ha vízoltó testület alakulna is minden helységben, soha sem pótolhatják a néptömeg buzgalmát ez ügyben, m ily testület csak vezető és rendezőként működhetik, de a vízhordás és a házfedelek, kerítések leszakítása s más, a tűz továbbterjedését gátló módokhoz csak a legnagyobb készségtől lelkesített nép nyúlhat meg kivántató erélylyel és gyorsasággal. — Az erdélyi reformátusoknak Vajda-Szent-Ivá­­nyon (M.-Vásárhely mellett) tartott zsinatjáról, mely 11 napig a legnagyobb szorgalommal folyt, ezt írják a „Krönst. Zig“-nak : Az e zsinaton hozott végzések nyomtatásban is meg fognak jelenni. Nem volt a jelen században zsinat, melyen fontosabb s egyszersmind kényesebb tárgyak for­gottak volna fel Az első fontos határozatról azt írja a ne­vezett lap levelezője : A magas cultusminiszterium a gymna­­siumok és népiskolák uj szervezését rendelte el; tannyel­vül a német nyelv hozatott be, s a zsinat odautasítta­­tott, hogy a népnevelésre teljes figyelmet fordítson. Az iskolákra való felügyelés nem hagyatik meg a reformált consistoriumnál és superintendensnél , hanem más férfiak­ra fog bízatni (nagy hihetőséggel az illető csász. kir. isko- TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A magyar academia. (Jul. 20. Történeti osztály.) Wenzel Gusztáv lev. tag folytatta és bevégezte értekezését a kazárokról. *) *) Szabolcs legderekabb családainak tagja monda ezt, — de nem látom szükségét , hogy e néhány szóért megnevezve legyen., V. G. *) Tegnapi számunk újdonságai közt tollhibából állott z­avarokról. Oly hiba, melyet minden rendes olvasónk maga megigazíthatott, a­ki academiai tudósításainkat fi­gyelemmel kiséri.

Next