Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)

1857-09-17 / 2299. szám

1. A raktárépítésre részvényes társulat vál­lalkozik , az erre szükséges alap 200 pftos részvényekben összeszedendő egy millió­­fo­­rintban határoztatván meg. 2. A raktárnak két része lesz : közös és különös. Az áruk különfélesége szerint lehe­tőleg elkülönítve rendezett közösen minden kereskedő elcsomagolva teheti be és tarthatja áruit; az elzárható különös s csupán saját részére szolgáló raktárban oly helyet kap, hol azokat kirakhatja és árulhatja. A társulat min­­denik helyiségért megszabott igen mérséklett díjt húz. 3. A belfogyasztásra való eladás csak nagy­ban történik, s táblázat szerint lesz megszab­va a különféle árukra nézve az ilyeténképenn eladható mennyiség, melyhez magát minden áruló szabni köteles. 4. A társulat árulási és szállítmányi bizo­mányt (commissio et speditio) vállal, a letétek­ről felel, azok iránt térítvényeket ad, stb., sőt a letétek értékére előleges hitelezéseket is tesz, különösen a hozzá utalványozott vám és hozatalbéri illetőségeket kölcsönözve fizeti.“ Ez a programm veleje. E mellé következő kérvények csatoltattak : e részvényes társulat szabadalma 50 évre terjesztessék ki, mely alatt sem a kormány maga ily raktárakat ne építtessen, sem másoknak erre szabadalmat ne adjon; — a szabadalom megszűnése után is a társulat által felállított épületek hagyassanak a társulat birtokában; — az üzlet tartama alatt pedig mentessenek fel mindenféle adó, közteher és a katonaszállásolás terhe alól. E felterjesztésre a cs. k. budai országos pénzügyi főigazgatóság f. é. jul. 7 kéről 2325 szám alatt kelt leiratában azon véleményt fe­jezi ki, miszerint a programm szerinti épület felépítése igen sok költségbe s időbe fogna kerülni, tehát sokkal czélszerűbb volna, ha a kereskedői vagyis az alakulandó részvényes testület haszonbérlés útján igyekeznék a szük­séges épületeket megszerezni; minélfogva fel­­hivatik, a kamara, hogy a főharminc­ad körül jelölje ki azon épületeket, melyeket e czélra alkalmasoknak gondol. De a kért szabadalmakat e leirat nem érinti. — Miért is a kamara azonnal mindjárt julius 10-én tartott gyűléséből ujlagos feliratot inté­zett, legalázatosabban kérvén, hogy mint első kiindulási alapok, legelsőben is a kérvénye­zett szabadalmi pontok állapíttassanak meg. És itt áll az ügy jelenleg. Mi, körülményeink közt az átmeneti szabadraktár kérdését nemcsak Pestre, mint Magyarország fővárosára, hanem mint a birodalomnak e czélra legalkalmasabb helyen fekvő dunai városára s így magára a biroda­lomra nézve is — amúgy ugyan egyik legfőbb, igy pedig igen jelentékeny életkérdésnek tart­juk. Még 1852 előtt, midőn a pesti átmeneti szabadraktár körül még ily mozgalmak nem voltak, ígérkezett a szerb kormány a nyugati hatalmasságok részére Belgrádon ily szabad raktárt állítani. Ez ígéretét a Duna szabadu­lása alkalmával ismételte; ha ott a raktár előbb létre jön, ezt nemcsak Pest, hanem főleg a birodalom kereskedési érdeke siüti meg. Késnünk tehát nem szabad : nam qui prior tempore, potior etiam jure. Ugyanazért miután a magas kormány ma­­i tüntetésben részesíttetni, már csak azon okból sem, hogy az érdemes és kitűnő műveket annál nagyobb fénynyel lehessen kiállítni. Első tehát a helyes meg­választás, ha t. i. javaslatunk elfogadtatik. — Másik szükség volna, hogy legyen a színháznak szakava­tott , s a tanulmányban és ügyekezetben buzgó egyetlen egy rendezője. Csak ez helyezhet dics­vágyat foglalkozásába, ez érezheti magát felelősnek, ez nem fogja kímélni a fáradságot, hogy a darabok minden tekintetben a színház méltóságának megfe­lelően állíttassanak ki. A nemzeti ősi szokások ismerete nem mindennapi tanulmányt és utánjárást követel. Azokat nem írták le külön a színházi öltözék-könyvekben. Azok tudo­mánya elszórva hever a könyvtárakban s a kevés történetbuvár agyában. — Vájjon melyik színi ren­dezőnk veszi magának a fáradságot, hogy a csak Pesten levő három nagy könyvtár poros roliansaiban alapos ismeretet szerezzen magának a „costumök“­­re nézve, vagy elmenjen a tudós társaság egy egy avatott tagjához, hogy e kétes dolgokban felvilágo­sítást kérjen ? Ez addig nem lesz meg valószínűen, míg egy ál­landó dramaturg nem alkalmaztatik a színházhoz, kinek egyéb dolga ne legyen, mint a rendezés. Meg vagy­unk győződve, hogy e részben egy ember épen oly érdemeket szerezhet, mint a legkitűnőbb színész, hogy egy magyar Kean Károly, ki Angliá­ban mint rendező lett nevezetessé, nem fogja irigy­­leni egyik színész babérait is. Kean Károly nevét hoztuk fel, s kinek ne­v­ét hoz­hatnék föl méltóbban e tárgyról szólva? Kean az, ki a közelebbi évek alatt Shakespeare halhatatlan színműveit a legszélesebb értelemben vett közönség előtt egészen újakká s tán vonzóbbak­ká tette mint valaha voltak. „M a c h e t h e t“ egyik évben húsvéttól őszig adatta folyvást minden este. Az idén a „Vihar“t, „II. Richard“ot s a „Nyáréji Álmot“ vette körül új fénynyel és külső ragyogással. A díszítés szemtanuk állítása szerint óriási, s mint mondják, a­ki nem látta, alig képzelheti mily tö­kélyre vitték a londoni színházakban a díszítést, így a „Vihar“ban valódi tengeri hajó jelen meg a színpadon s annak csúcsáról tartja magán beszédét egyik szereplő. Ez magában szép és mutatja, hogy a színház és rendezője mily becsületben, mily áldoza­tokra érdemeseknek tartja a hazai irodalom remek­műveit. Ez nem elég. Kean roppant tanulmányt fordított a történet különböző korainak tanulmányozására a külső viselet ismerete szempontjából. Nem csak a könyvtárakat, múzeumokat tette tanulmánya tárgyá­vá, hanem Anglia minden nevezetes történeti és ré­­giségtani tekintélyével értekezett, kikérte tanácso­kat s mindezt oly sikerrel használta fel, hogy a ve­zetése alatt álló „Princess’“ színház történeti előa­­dásai az öltözetek, bútorok s más külsőségek tekin­tetében tanulmányosabbak akármely régiségtani múzeumnál. A­mit a múzeumban elszórva s sok után­járással lehet tanulni, a Princess-ben együtt s min­den fáradság nélkül látni. — Kean így nemcsak egyik legjelesebb régiségtani szaktudós, hanem egy­szersmind hasonlíthatlanul többet tesz a régiségtani ismeretek terjesztésére, mint akármely más szaktu­dós társa. Ő e részben az a színi rendezők közt, a a­mi Walter Scott a regényírók közt, így senki sem vonta kétségbe, hogy kiérdemelte a londoni régiség­tani társulat kitüntetését. Kean e társulatnak tagjává választatott! Kean példája épen annyira új, mint szép, s mert szép mindenütt, hol nemzeti színművészet van, a leg­nagyobb mértékben méltó a követésre. A díszít­ményt, mely eddig nagy részben szemkápráztató járulék volt, Kean így kellemes tanulsággá tette s megmutatta, hogy semmi sem hasztalan, ha úgy tesztetik, hogy a maga nemében derék és helyes legyen. Mi oly nagyszerű díszítményeket ki nem állítha­tunk, mint a londoni Princess, de drámánk (csak a jobbat értve) több költséget érdemelne — megelé­gednénk, ha úgy volna kiállítva legalább is, mint né­mely új opera. Hanem főkivonatunk e mellett, hogy felálltassék­­ nagy gond a történeti darabok kiállításában a törté­neti és helyi hűségre. Használja fel a rendezőség, (ha rendes rendezőség lesz), a lehető legjobb kútfőket, éljen szakavatott tudósaink tanácsával, hogy egész lelkiismeretességgel mondhassa a közönségnek: a­mit látsz, azt valónak veheted. Ez színházunknak dicsősége fogna lenni, s annak határozottabb színezetet, komolyabb jellemet adna. De ugyanez egyszersmind nem a legköny­ebb fel­adat, s csak a siker után látnák be, mily hátra vol­tunk e részben mind ez ideig. E csupán csak gondolatébresztésül itt, de azért úgy hiszem igen gyakorlati eszmékhez még csak azt tesszük hozzá, hogy nemzeti irodalmunk igen kevés megállható drámai művel dicsekszik. De ha nemzeti drámánk a legvirágzóbb állapotban volna is, a világ­­irodalom néhány legjelesebb műve épen oly figyel­met érdemlene, mint a hazai. Különösen Shakespeare műveit értem, melyeknek adatása soha sem fog ki­sebbségére, hanem csak hasznára válni a világ bár­mely nem-angol színpadának is. Ha Shakespeare nyelvünkre valódi magyarsággal s híven lesz lefor­dítva, azt csaknem épen úgy nevezhetjük kincsünk­nek, mintha Shakespeare magyar lett volna. A néme­tek nem bírnak becsesebb német drámai gyűjte­ményt, mint a Schlegel-féle Shakspeare fordításokat. Azon erős lélek, emelkedett gondolkodás, az emberi szenvedélyek ismerete, mondhatni kimerítő festése, melyeket Shakespeare tragoediái állítnak elénk, s viszhangra találnak mindig a mi közönségünknél is — csak az előadás legyen itj s nem oly közönséges, hogy elmondhassuk : ezt már saját színpadunkon is szebben, jobban láttuk előadva. Csak a színház erő­két kellene jobban megfeszítni, de mindenek előtt híven és jól fordíttatni le Shakespeare jelesebb mű­veit. Eddigele csak „Julius Caesar“ és „Coriolan“ van kielégítőleg átdolgozva nyelvünkre. Tehát a shakespearei művekre is ki kívánnám terjesztetni a figyelmet s a hűséget a díszítésekben. Természetes, hogy elejénte csak egy két jelesebb műnek fényes és hű kiállításával kellene próbát tenni. Természetes, hogy e nagy kísérleteknél szel­lemi tekintetben is a tehetségekhez képest minden követ meg kellene mozditni — s ekkor nem kétke­dünk oly látatja volna az előadásra fordított szor­galomnak és költségnek, hogy a többszöri előadást maga a közönség is kívánni fogná. Ezek után még csak egyet. Ha mindjárt vesztés­sel, áldozattal járna is, kötelesség volna bármely ténylegesen választott alkalomra egy két bravour­­drámai előadást szervezni a színház összes erejének megfeszítésével. Szükséges, igen szükséges, hogy drámánknak is legyen legalább egy párszor éven­­kint oly nagy ünnepe, mint van az operának, midőn új opera atlatik­us disztir­énynyel, vagy új énekes lép fel! Miért ne lehetne ily ünnep a színházi év kez­dete, vagy a színház megnyitásának évnapja, me­lyen, semmit sem kimérve, a dráma valódi diadal-ün­nepet üljön! SALAMON FERENC m.­gánvállalkozásra bocsátotta át ez ügyet, csak irodalmi kötelességünket teljesítjük, midőn nyilvánosság elé hozván azt, dologhoz szólá­sunkkal a közönség éber figyelmének tárgyává akarjuk tenni ez ügyet. GALGÓCZY KÁROLY: Legújabb kormányrendeletek. Azon számos rendelet között, melyek a biro­dalmi törvénylap köteteit képezik, csak kevés fog nagyobb örvendezéssel fogadtatni, mint az, mely az e hó első napján kiadott XXXII. darabban megje­lent s a hadi törvényszékileg ítélt vagyonelkob­zás megszüntetését tárgyazza. Miután a cs. k. Apest Felsége a vagyonelkobzás szigorú rendszabályát, több esetben külön rendelke­zés által, hol enyhíteni, hol végkép megszüntetni, majd ezen kegyelmét múlt évi julius 12-kén kelt legfelsőbb rendelkezésével az ily elitéltek egész cso­­portozatára kiterjeszteni méltóztatott, — ebbeli ke­gyét végre a f. é. September 1-jén közzétett legf. ren­delettel létezé, melyben kegyesen elrendelé, misze­rint a haditörvényszékileg elkobzott­nak nyilvánított s az állam birtoká­ban lévő vagyon azon állapotban, amely­ben az átadáskor létezett az akkor még be nem szedett hasznokkal s járadé­­kokkal együtt, s az urb­ériségért j­áró kárpótlás is mindazon polgári szemé­lyeknek, kik az 1848. és 1849. évi felkelés foly­tán felségárulás vagy más az 1857. évi május 8. kelt legf. kéziratban nem foglalt büntetésre méltó cselek­­vények miatt elítéltettek, s jelenleg a be­­­fö­l­­dön fogságban vannak, kiszolgáltassák, vala­mint azoknak is, kik ugyan már fogságon kívül a belföldön léteznek, de a vagyonelkobzás elengedé­sében még nem részesültek , nemkülönben a belföl­dön fogságban lévő katonai egyéneknek is. Ezen felül ő cs. kir. Apostoli Felségének legke­gyelmesebb akaratja, hogy az elkobzott javak­ból eddig befolyt tiszta jövedelmek az ország s lakosainak javára fordítása­d­­nak. — A mennyiben pedig az ezen categóriába tartozó személyek a forradalmi időszak alatt az ál­lami pénztárból pénzelőlegezvényeket kap­tak, s azokról részleg vagy egészben még be nem számoltak volna, a számadás kegyelemből végkép elengedtetik, s egyszersmind azon javak, melyek ily alapon lefoglaltattak, az illetők­nek kiadandók, mely kegyelmi tények a csőd alatt levő tömegekre is kiterjesztetnek. Azon p­e­­rek azonban, melyek az elkobzott s visszaszolgál­tatandó vagyonok ellen, a pesti és nagysze­beni országos fő , illetőleg országos törvényszékek kirendelt osztályai előtt inditottak, nehogy uj per­költségek keletkezzenek s a hozott ítéletek érvénye veszélyeztessék, — ezen törvényszékeknél folytatandók, ha csak a felek maguk ez iránt máskép nem rendelkeztek. Végre azon haditörvényszékileg elitélt személyek tekintetében, kik mint me­nekültek, még külföldön tartózkodnak, a cs. k. követségek és ügyelőségek utasítottak, misze­rint az ily személyeknek a visszatérés megengedése, nem különben a büntetés s a reájuk haditörvény­székileg kimondott vagyonelkobzás elengedése iránti kérvényeiket fogadják el, mely kérvények tárgyá­ban Ő cs. k. Apóst. Felsége fentartá magának elha­tározni, vájjon mennyiben legyenek jelen kegyelmi tény határozatai a kérelmezőre nézve alkalmazandók. Ezen kegyelmi rendeletén kívül, a birodalmi törvény­lap ugyanazon darabja, még két hazánkra is vonat­kozó nevezetes rendeletet tartalmaz. Az első a vallásügyi és kereskedelmi minisztériumoknak i. é. augustus 19-kén kelt ren­delet­e*), melynek értelmében az egyházi házas­sági bíróságoknak, s az azok székhelyén kívül létező segéd­közlönyöknek egymás között, valamint más országos hatóságok és hivatalokkal folyó leve­lezései postabértöl mentesek,a mennyi­ben a feladó hivatalos pecsétjével van lepecsételve s a czimlapon (adressen) az elküldő megjelelésével s *) Birod. törv. lap. XXXII. db. 158. sz. ezen felírással „házassági bírósági Ügy“ el­lát­ták. — Azonban az 1853. május 3-kán kelt csá­szári nyiltparancs 213. §.-nak azon szabálya, hogy a bíróság székhelyén kívül levő feleknél a kézbesítés­nek, rendszerint postán kell történnie, — szigorúan megtartandó. A második nevezetes rendelet a bel- és igaz­ságügyi minisztériumoknak f. é. augus­tus 20-kán kelt rend­ele­te,**) mely által a fegyverbirtoklás és viselés iránt kelt törvény némely határozatai magyaráz­tatnak. Ezen rendelet tartalmához képest az ágyuk tiltott fegyvert képeznek s azok birtoklása iránt a belügyi minisztérium a hadsereg főparancs­noksággal egyetértőleg határoz . 2-szor A 1 ö k u p a­­k o k (kapszlik) a lőszerekhez számitvák, birtoklá­sukhoz ennélfogva engedély szükséges. A tiltott fegy­verekre nézve a viselésre a birtoklási engedélyen kí­vül külön engedély szükséges.— Az engedély nél­kül birt, s ennek folytán lefoglalt fegyverek, az ily fegyverbirhatásra jogosítottnak eladandók s az ár a birtokosnak kiszolgáltatandó ; tiltott fegyverek pedig használ­atlanokká teendők s a részek eladatván, az ár a költségek levonása után szintén kiszolgáltatan­dó. Végre hogy az erdő­­s vadvédelmi szolgá­lati személyzet, akár az állam , akár községek vagy egyesek szolgálatában áll,­­ ha szolgálati egyenru­hát, vagy köztudomásra juttatott jelző löveget, vagy karkötőt visel,a szokott fegyvereket hordhatja anél­kül, hogy fegyvertartási engedélyre szüksége lenne. A mária-czeli bacsújárat. (A „Religio“ után.) Mária-czelben Kis­asszony napján ritka kelle­mes idő volt, s igy az isteni tiszteletet kellő s kívánt fénynyel lehet­ megtartani. A jelen volt áldozatok már négy óra előtt megkezdék a misézést a fő- és mellék­oltároknál oly rendben, miként ezt a primási szálloda kapujára kiszegezett utasítás kiváná. Sz. László oltára, Szelepcsényinek műve, ő eminentiá­­jának bőkezűsége által igen szépen föl van újítva, s bizonyára első mellék-oltára Özeinek. A többi: Ná­­dasdy-, Draskovics- és Eszterházy-féle oltárok ezu­tán is úgy várják a fölújító kezeket, mind­eddig re­­méltették. A tegnapi slirt köd­ és esőnek azon haszna volt, hogy nagy ünnepünkön se szél, se por nem za­varó ájtatosságunk rendjét. Tegnap, mint említve volt, magyarul nt. S­z­e­b­é­n­y­i Antal győri püspök­megyei veszkényi plébános és esperes, továbbá, tó­tul H­o­r­­ esztergommegyei esperes és németül báró Horeczky Ferencz esztergommegyei csejthai plé­bános urak szónokoltak. Ma hat órakor sz. mise és predikáczió volt a tótok részére; a sz. beszédet ft. Hay­din József ez. prépost és szakolczai plébános ö­nsaga tartá. Nyolc órakor volt sz. mise és beszéd a németek részére; a beszédet mélt. S­c­h­i­r­g­l Endre pápai praelatus, esztergomi kanonok s nagy-szombati érseki helynök ur mondá. Tiz órakor összegyűltünk a primási szállodába, honnét a mozsarak folyvást tartó moraja s a harangok zúgása közt megindult a menet oly rendben, mint tegnap. A nép térden állva szemlélé az átmenő, itt soha sem látott s a mária­­czeliektől is örömkönyek közt szemlélt, az ide meg­jelent külföldiektől bámult s csudáit, a ragyogó nap által még fényesebbé lett — menetet, melyet ő emi­nentiája után gróf Aponyi György, gróf Zichy Bódog és Ödön, Csuzy, Scitovszky Márton és Péter, Asza­­lay s más magyar uraságok és hölgyek zárá­nak be. A kegyelem-kápolnában ő eminentiája éneklé a nagy misét. Ezután a szószékre lépett, s a „Magnificat“ első szavai felett szónokolt a neki oly könnyű a népnek oly kedves szokott modorában. Délelőtt volt az áldozás is. A sekrestyés atya állítása szerint e három nap, (sept. 6., 7., 8.) körülbelül hat­­ezer particula fogyott el. Délben­i eminentiája az egész papságot szállodájába megbízta, társaságukban kívánván elkölteni e nagy napon az ebédet. Ő emi­nentiája útközben is naponkint 50—60 papot aszta­lához hivott; a megszorultakat segitő útiköltséggel, a betegültek segítségére dr Argen­ti Döme urat magával vitte, kinek szorgos keze után a hasonszenvi gyógymodort itt is szép siker koszoruzta. — Ebéd után hasonló menetben s rendben a templomba men­**) Birod. törv. lap XXXII. db. 159. sz. tünk, hol ő eminentiája előimádkozása után elmon­dottuk a szent olvasót, az első tizedet a kegyelem­kép előtt, másodikat szent László oltáránál, harma­dikat sz. Katalinnál az Eszterházy féle oltárnál, ne­gyediket sz. Imrénél a Draskovics féle oltárnál, ötö­diket sz. Istvánnál a Nádasdy féle oltárnál, a hatodikat a főoltárnál, a igy a négy magyar oltárt is megláto­gattuk. Leirhatlan benyomást tett azonban az esteli gyertyás­ menet. Fél hétre minden pap a pri­­­ási szál­lodába ment s égő gyertyával kezünkben indultunk a nép sorai közt. A nép is igen nagy számmal gyújt a gyertyát, úgy, hogy a czeli tér ezer és ezer gyertyá­tól igazán csillagos éggé vált, jobban szólva, az ég­boltozat tej-utjához hasonlított. Útközben a lorettoi litániát énekeltük. A litaniabenn a templomban zene kíséretében latinul tartatott. Az egész bucsujárat alatt a zenét és éneket I. S­e­y­­­e­r Károly esztergomi fő­káptalani karnagy és ft. Pelikán Ferd. eszterg. papnöveldéi tanár urak vezérlék. D emin. 12 papnö­vendéket is vitt magával éneklés végett. Sept. 9-én igen korán útnak indultak a bucsusok. Sz. misék folyvást tartattak ; búcsúzó beszédet tatul st. Blásy galgóczi esperes, magyarul Zalka János tarta. A nép csapatonkint hagyá el Czelt s tért könyezö sze­mekkel vissza hazájába. Ma reggel holdvilágnál minden oldalról körü­lfogák a templomot, kik be nem fértek. Egy egy csapat tagjai papjok vagy vezetőjök körül térdelve, s a sz. szobor felé fordulva a legben­sőbb megindulással mondák el a búcsúzó imát, s kezdék rá a szívélyes éneket, melynek verskötetei e szavakkal végződnek: „Isten hozzád áldott sz. Szűz, tőlünk minden gonoszt elűzz.“ Ő eminentiája Vi-kor misézett sz. László oltáránál Szelepcsényi sírja mel­lett, használván a Szelepcsényi által e templom­nak ajándékozott kelyhet és miseruhát. Kilencz óra tájban már mind eltávoztak s Czel üres volt. A czeli benedictinusok köztiszteletben álló fő. apátja, S­u­p­­­pan Joachim­­ nagysága, úgyszinte a monostor többi tagjai is hálára kötelezték a bucsusokat, mert a nagy monostor minden folyosója úgy meg volt rakva zarándokokkal, hogy alig lehete közöttök lép­delni. Özeinek, mint egy könyvecskében följegyezve találom, 43 vendéglője van. Ezeknek nemcsak szo­bái, hanem lépcsői és padlása­i is igénybe voltak véve, nemkülönben magányosak lakásai is, mert a 6- és 7-ki közötti éj nyirkos volt. Máskor a szabad ég alatt is sokan tanyáztak, mert valóban ritka szép időnk volt folyvást. Többhelyütt semmit sem kelle fizetni a szállásért, másutt egy kraj­­czárt (a czeliek ezt aluszt kraj­czár-nak ne­vezik !) másutt ismét többet. Ő eminentiája délután indult el, miután a nála megjelent Joachim apát a a monostor minden tagjainak, nemkülönben a városi hivatalnokoknak végtisztelgését fogadta volna. Tá­vozását ágyuk moraja s a nagy harangnak zúgása hirdeté a czelieknek. A búcsusok egy része Mária- Taferl-re ment, a többi majd Mürzzuschlag felé, majd azon után, melyen Özeibe jött, tért vissza. Helyben annyi magyarra találtunk Soprony-, Vas-, Zala-me­­gyéből, hogy a magyarok száma fölülmulá a tótokét, kik Pozsonynál a magyarokat számra jóval megha­­ladák. A többiről ezután. Lapszemle. A „Czas“-nak írják Bécsből, sept. 5 kéről : „A franczia és orosz császár összejövetele Stuttgartban épen nem a conventionalitás puszta cselekménye, mint azt általában hiszik. Minden­esetre politikai kérdé­sek is megfontolás alá fognak vétetni. Gortscha­­koffky és Walewski gróf kisérik monarcháikat. Európa a párisi szerződés teljesülésére vár. Az ázsiai események nem egyedül Angliát érintik. A chinai kérdésben a franczia és angol flotta mellett az orosz­nak is együtt kell működni. A lázadás In­diában mindennap Afghanistán és Perzsiára nézve végzetteljesebbé válhatik. Hány provisorium nincs Európában! Hogy Oroszország mint ebben az őt illető befolyást biztosítni akarja, erről kétséges­­kedni sem lehet. A párisi szerződés óta azon­ban Oroszország, úgy­szólván, félre állott. Isj. első lépés, mely által ismét az európai areopaghoz közeledett, Francziaország részéről történt. A töké­letes belépés talán akkor történik meg, ha a Stutt­gartban­ összejövetel az osbornei határozatoknak megfelelend. Úgy látszik, hogy az alapelvek és év- Magyar könyvészeti 446. Bolond Miska naptára. 1858-ra. Ötven ere­deti fametszettel. El­s­ő évfolyam. Pest, 1858. Län­derer és Sleckenastnál. Bécs. Nyomtatott Manz Frigyes betűivel. 1857. Kis 8-rét. 128 lap. 447. Marinuk István Sándor négyosztályu elemi főiskolája és kereskedelmi tan- és nevelő intézete. Pes­ten, Dorottya utcza 12. sz. a. Pest, Emich Gusztáv könyvnyomdája. 1857. 4-rét 19 lap.

Next