Pesti Napló, 1858. április (9. évfolyam, 2442-2466. szám)

1858-04-08 / 2447. szám

61—2447. 9-dik évf­folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása Angol királynő 63. sz. A­pp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: postán I ■ Pesten, házhoz hordva. . . 6 frt pp. Évnegyedre . . 5 írt —­kr. pp. r­eievre..........................11 frt pp.­­ Félévre . . . 9 frt 30 kr. pp. Qirésimí mrsk­­áiL • 6 hasáb.petit sor 3 szőri hirdetésnél 6 pkr. Bélyegdij Ilii UCtUI PiljCa Uljfl . külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. Vidékre, Évnegyedre . , Félévre 1858. Csütörtök, apr. 8. Előfizetési fölhívás PESTI NAPLÓ 3 és 6 havi folyamára. Április 1. . . (helyben 5 frt. Június | nap­ra (vidékre 6 pfrt. Április ) , (helyb. 91. 30 kr. September­ (vidékre 11 frt. A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. PEST, apr. 8. Néhány nappal ezelőtt a félhivatalos „Pa­trie“ föllármázta az egész világot Perim miatt, s harczias hévvel hirdeté, hogy Anglia — mint erőszakos foglaló — ellen fel kell lépni. A „Patrie“ czikke roppant hatást idézett elő. Sokan úgy hitték, hogy Napóleon talált már oly kérdésre, mely által isolálhatja An­gliát, mint a keleti háborúkor Oroszországot. Véleményük két igen nyomós okon nyug­vók. — Senki nem hozhatja t. i. kétségbe, hogy a világkereskedelem sokat nyerne azzal, ha a suezi földszorost csatorna hasitaná át; de e nyeremény tetemesen devalváltatnék, midőn Anglia Perim szigetéből második Gibral­tárt csinálna, s ágyúival ellenőrizne minden lobogót. Továbbá, kétségtelen, hogy a párisi béke által Törökország területi épsége biztosítta­tott, s minthogy Perim a török birodalomhoz tartozik, elfoglaltatása a szerződést aláírt ha­talmak közös sérelmének is tekinthető. Anglia a 18-dik századból egy alkut hoz ugyan föl, melynek erejénél fogva a keletin­diai társaság Perim birtoka­ává lön, s állítja, hogy ezen törvényesen szerzett jog nem sem­misült meg, ámbár hoszas idő óta érvénybe nem vétetett. A diplomatia, ha érdeke kívánta, külömb kérdésen is túltette már magát, mint az, hogy hány év alatt válik egy fölhagyott sziget iránt formált birtokjog elévültté? S valóban, Anglia sem hiheti a levéltárak porából kikutatott avas okmányt czélszerű ürügynél többnek, így állván a dolog, azt lehet­ gondolni, hogy megtalálta már Napóleon az archimedesi pon­tot, melyről egy lökéssel Angliát a szövetsé­gesek köréből kitaszíthatja , pont a Perim-sziget. Csak az volt még a kérdés : minő eszköz­zel történend a kilökés ? A „Patrie“ a fegyvert látszott javasolni. Mások a párisi értekezletet vélték jó esz­köznek. A két mód közül, a siker tekintetéből, egyik ellen sem lehetett volna kifogás, föltévén t. i. azt, hogy a nagyhatalmak Anglia ellen egye­­síthetők. Mert Napóleon a párisi békét aláírt álla­mok segítségével bizonyosan megverte volna Angliát. S ugyan­­, ha a többiek melléje állnak, a párisi béke 7-dik és 8 dik pontjának értelmei szerint, a mindig megszületni akaró értekez­let tárgyává tehette volna a Perim-ügyet, és annyira szögletbe szoríthatja Angliát, hogy az, hagyományos büszkeségének daczára, visz­­szaadja a­zultánnak a puszta szigetet, minden költséges melioratiókkal együtt. S­ime a „Patrie“ fenyegető czikke után, alig fél hét múlva, már a franczia kormány fi­gyelmeztette a párisi lapokat : ne folytassák a Perim-polémiát, mivel az szükségtelen viszálkodásokra vezethetne. Perim miatt tehát aligha lesz háború, sőt tán értekezlet sem. Napóleon nem akar viszálkodni. S miért? Mert, mint most kitűnik, a Perimügyben is is p­­­ál­y­a van , vagy legfölebb csak Oroszor­szág hanyag és kétkedő rokonszenvére támasz­kodhatnék. A­zultán t. i. nem szándékszik a suezi csa­tornára engedélyt adni, s örvend, hogy a töb­bek között ürügyül felhozhatja Perim megszál­lását is. A­zultán nem boszankodik a török birodalom területi épségén ejtett sérelmen, sőt minden je­lek szerint egy kézre játszik Angliával. Szerepe megfogható. Mert valóban mi öröme lenne abban , hogy a Középtengeren Francziaország, mely Algírt is bírja, a suezi csatorna által mindenhatóvá váljék. A Columbus és Gama tengeri útját Su­ez rögtön bezárná, elfeledtetné. Kelet kereske­delme a Középtengeren vonulna Európába. E kereskedés fölött a középtengeri legnagyobb birtokos, Francziaország őrködnék, s Török­ország egyszerre csak azt venné észre, hogy a Marmora tenger innenső vízszorossát na­gyobb flotta fenyegeti, mint fenyegette a túl­sót a Feketetengerrel, Szebasztopol fényko­rában. Ausztria sem lehet a suezi csatorna barátja, szintén a Középtenger jövendője fölötti aggo­dalmak miatt. A „Patrie“ pánczélos és sisa­kos czikke Bécsben sem talált viszhangra. A berlini sajtó szintén nyilatkozott ez ügy­ben. Poroszország, mint látszik, szeretne azon­­ erkölcsi nyomástól is menekülni, melyet eddig Francziaország a párizsi értekezletek által gyakorolt. A berlini conservatív és ellenzéki lapok azt sem akarják átlátni, hogy a párisi értekezlet tárgya lehessen a Perim-ügy. Általában kétkednek az ily értekezletek czél­­szerű­sége felöl is. "“Szóval, még csak Oroszország véleménye iránt vagyunk homályban. Hogy mit szőnek a diplomaták Péterváron? azt mély titok leple fedi. De az tény, hogy a czár a török birodalom keresztény alattvalói előtt temérdeket nyert népszerűségben, épen azon idő óta, midőn a Napóleonnal történt találkozás után Anglia és Francziaország közt hidegfélés mutatkozott. Mentül erősebbé lesz a két hatalom egymás­­tóli idegenkedése , annál hatalmasabbá nő a czár befolyása a keleti kereszténység fölött. Neki csak várni kell. Miért tenne ? Figyelő nyugalmában több erő rejlik, mint a cselekvőségben. KEMÉNY ZSIGMOND, MÁRTHA. Irta VALKEY. XV. — Mért vagyok oly vig ? kürdé magától Mánuel egy estve, midőn Alvarez marquisné estélyéről haza­jött. Mindent összevéve, most nem igen panaszkodha­­tom sorsom miatt. A progressisták bálványa kezdek lenni, az ügyetlen elkeseredés pedig, melylyel a mér­sékeltpártiak rám támadnak, még csak növeli híre­­met. Már alkudozásokba is ereszkedtek velem, de követté kell lennem. Eszméimnek csak így szerezhe­tek diadalt, csak így juthatok minél hamarabb hata­lomra. Ha egyszer miniszter vagyok. . . . Ekkor azután elmélyedt Mánuel a politikai tökéle­tesedés és nemzeti újjászületés terveibe, hová mine­künk legyen szabad őt nem követni; utóbb meg — egy oly különös egybevetődés szerint, minek a leg­jobban alkotott agyvelőkben is előfordulnak — Al­varez marquisné fehér válla s igéretteljes mosolygá­sai oly állhatatosan összekeveredtek társadalmi át­alakítása terveivel, hogy végre is elhiteté magával, hogy az nap eleget munkált hazája boldogságára, s ellentállás nélkül engede át magát gyöngédebb gon­dolatoknak. A marquisné fiatal, szép s kaczér volt, a marquis vén és nit. Elegendő alap, egész, nagy reményvár rá­építésére. S ez általános tekinteteken kívül Mánuel­­nek ez estve még egyéb kifiön okai is valának, hogy mosolyogva nézze szivarja füstjét, midőn a marquis­­tiéra gondolt. Ütött azonban az óra,­ mikor jobbnak látá karszé­két ágyával cserélni. Átköltözködése közben egy­szerre az jutott eszébe, hogy már több napja semmi hirt sem von Mártháról. Gondolkodott, hogy mikortól kelt utolsó levele, de fáradtsága s az álom zsarnok hatalma erőt vevén rajta, nem bírta emlékét megfe­szíteni s más napra hagyta a számítást. Más­nap reggel, hét óra tájban, még aludt, midőn ajtaja nagy zajjal kinyilt s egy nő rohant be ágyá­hoz, levéllel kezében. Mánuel a házmesternére ismert s elég gorombán reá förmedt. Ez mentegetődzött, mondván, hogy a ki a levelet hozta, nagyon sürgetés­nek monda. Mánuel hanyagul felbonta a levelet, de alig olvast néhány sort, midőn homloka ránczba vo­nult, szeme kimeredt, keze görcsösen rángatódzni kezdett. A levél Márthától volt. Mártha azt írta, hogy Madridba jött. Nehogy Mánuelt elbusitsa, csak alig hozta föl a szomorú jeleneteket, melyek őt Franczia­ország elhagyására kényszeríték. Eltitkolta, mit szen­­vede, s csak a boldogságról beszélt, hogy őt viszont láthatja. Manuel le volt verve. Az önzés éles szemével egy­szerre mind belátta a bajos következéseket, mik ez esetből életére háramlandanak. Bretagne magányos gerébjein ő igazi őszinteséggel mondogató Márthának naponkint, hogy ha megvonja tőle szerelmét, neki nem lesz többé ereje a czéltalanná s örökre sivárrá vált életet elviselni. Akkor épen olyan — a fér­fiak életében oly ritka — esetben volt, midőn va­lamely nő iránti szenvedélyek nem kívánja tőlök semmi kedvtelés vagy érdek föláldozását, hanem azon idő óta már hat hónap múlt el, s ő már leg­alább is három hónapja tökéletesen boldog vola Már­­tha nélkül, habár ezt még tán önmagának sem val­lotta még. Két hónap! — Tehát eddig tartott neki az elválás fájdalma. S még az sem bizonyos, vájjon akármely más országban még addig is szenvedett volna-e. Mad­ridban a körülmények oly különös találkozása vagy olyan jó akarat kívántatik, hogy az ember szórakoz­­hassék, hogy ott nem oly nagy érdem, mint másutt, ha az ember valami emléknek vagy reménynek szen­teli életét. Az ezer meg ezer újkori találmány, mik Európa többi fővárosa nagyobb részében az embert szinte erőszakosan kiragadják magából, a Pyrenéken meg át nem kelt. Ha ott nem volna a királyi múzeum — mely, igaz, öly szép, hogy párját kell keresni — Spanyolországban az ember még azt is könnyen elfe­lejtheti, hogy a világon festészet is van. A zene csak az Oriente színházban adja élete jelét, hol télen át olasz társaság szerepel. A közönség életében a gitár­­ uralkodása lejárt, a zongoráé pedig még el nem kez-­ düdött. A­mi a tüzes nemzeti tánczokat illeti, azokat már csak a színházban látni, a párisi téli kerthez ha­sonló intézetet pedig Madridban hi­ába keresne az ember. A­kik szükségét érzik, hogy a természet szem­lélése által lelkeket felüdítsék, a két Castilla főváro­sában meg sajnálatraméltóbbak, mint a­kik ott szel­lemi élveket és zajos mulatságokat keresnek. Lon­donnak parkjai vannak, Hampton-Court és Richmond, Parisnak ville-d’avrayi, saint-germaini s fontaineble-t aus berkei. Madrid körül a szem a mennyire csak el­láthat, csak az eget és a kopasz földet látja, melyek ünnepélyes unalmassággal látszanak egymásra bá­mulni. Mégis az idegenek, kik Spanyolországot beutazzák, onnan elragadtatva jönnek haza,­­ a­mit egyébiránt nem lehet csodálni, ha meggondoljuk, hogy Spanyol­­országban spanyol nők vannak. Ha a félsziget szé­peit a mi hideg ködeinkből s csinálmányos, illemünk­ből vizsgáljuk, könnyen azzal vádoljuk őket, hogy­­ szeretik az igen erős színeket, hogy járásuk tulságo-l­­­san hányakodó s viseletök hevessége és pongyola­­­­sága már az ízléstelenséggel határos, hanem e kitu- s nés, e mozgalom, az életnek ezen fényűzése, úgy ösz­­szehangzik bazájok ragyogó napjával, hogy elég a­­ hegyeken átkelnünk, ha meg akarunk győződni, hogy a nőnem legigézőbb faja a spanyol nő Spanyol­­­­országban. (Folytatjuk.) A keleti vaspálya köréből. ■ I. Miután a magas kereskedelmi minisztérium kibo­­csátványa folytán, a II.­Kanizsától Pettanon keresztül a déli állampályához vezetendő vasútnak vonatozása, Kanizsától Pettanig helybehagyatott, múlt hónapban a politikai vizsgáló bizottmány az illetőkkel egyetér­­t­ öl még megállapította mindazon tanépítvényeket, átjá­rásokat s mellékutakat, melyek e vonal hosszában a köz, valamint a magán­érdekek tekintetéből szüksé­geseknek mutatkoztak. A vonal Kanizsától, csatlakozási illetőleg végpont­jáig 15 mértföldet számlál. Középállomásait Kottori, Goricsán, Csáktornya, Polsterau, Friedau s Mosgán­­czen képezendik. A Mura­s Dráva folyamok, Kottorinál s Pettaunál fognak áthidaltatni amerikai rendszer szerint kőosz­lopokkal, s vasrostély-oldalakkal, mely utóbbiak a te­herviselésére egyszersmind tartalékul is szolgálnak. A kőépítvényeket egy pettaui társulat a vas­szerelé­seket Sigl és Martinsen belföldi gyár vállalta el. Ezeken kívül még Friedaunál fordul elő nevezete­sebb müépitvény, hol egy magas hegynek meredek ol­dala a Dráva partjára dűl, melyben a vasutat elvezetni kellene. A megnevezett művek ajánlkozások utján adattak ki, s a vállalkozók, kik a telet előkészületekre használhat­ták, türelmetlenül várták a tavasz megnyílását, hogy nagyszerű munkáikhoz foghassanak, mert szerződé­seik, 1859 ik april­­­éig, a legfelső kavics-rétek elsi­mítására kötelezik őket; miből önkényt következik, hogy a vonalnak megnyitása ugyanazon évi máju 1 éve készül. A közbeeső munkálatok, az egész vidéknek róna alakzatánál fogva, igen egyszerűek, s alig 2—3 láb­nál magasabb töltések felállítására szorítkoznak. A tölgyfa talpak már nagy részben elszólhattak ki­jelölt lak­helyeikre, valamint az Angolhonból Trieszt­be s Kranicksfeldre érkezett vas-sinek elhordása is­­ megkezdetett. Mindezeket megelőzte az illető földrészeknek kisa­játítása, mi mellett érintetlenül hagynunk nem lehet, hogy ez Kottori helységében, a lakosság nemes áldozatkészségét, valamint magasabb értelmiségét tanúsító határozatával nyittatott meg, mely szerint nevezett helység elöljárósága, a Mura-hidjához, ügy közelében töltések s egyéb épitvények felállítására szükségelt földrészeket, a társaság birtokába ingyen átengedte, az egyes birtokosoknak pedig a község birtokából leendő kárpótlását magára vállalta. Említenünk sem kell, mily nagybecsű volt ezen példának erkölcsi hatása, a társaságnak további el­járására nézve e téren, s mennyire méltó elismerést érdemel az idézett határozat, mely hazánk egyik leg­szebb reményű vonalának létrehozásában oly előnyö­sen közreműködött. Kanisától Kottoriig a kisajátítás szinte barátságos megegyezés utján, — ugyanis holdanként 16000 ölé­vel, I. osztályu szántóföldért 120 pft. rétért 150 pft. kárpótlási dij mellett, — befejeztetett. A szóban álló vonalnak kezdő­­s végpontjai, —ille­tőleg a kanizsai indóház elhelyezése valamint a déli állampályához létesítendő csatlakozása, — még e mai napon is nyílt kérdéseket képeznek. Mégis ez utóbbira nézve kijelenthetjük, hogy a folyamatban levő tárgyalások eddigi fejlődése folytán, a magyar kereskedelmi érdekek károsítatni nem fog­nak, és igen hihető, hogy a compromissum oly formán létesülend, miszerint a társaság vonalát Pettauból csatlakozás végett Pragerhofba vezetendi, s majd ha hálózatának kiépítése megfelelőleg haladott, szin­tén a Pettau-Marburgi szárnyat is felállítandja. El nem mulaszthatjuk e helyütt, hogy a „Pesti Napló“nak f. é. febr. 20-káról szóló értekezésében felmerült némely tévedéseket meg ne igazítsuk. Tévedés ugyanis először, hogy Triesztre nézve, a pettau-pöltschachi vonal, a Pettau-Pragerhofmnál rö­­videbb volna. A tervek mind a két vonalra nézve tel­jesen kidolgoztattak, miből kitűnik, hogy a távolság Pettautól Pöltschachig : 3' 4 mértf. ». Pragerhofig : 2 „ 1 3*/. mértf s Pragerhoftól Pöltschachig P/4 „­­ szám ál. Tehát akár Pettauból egyenesen Pöltschach­­ba, akár Pragerhofon keresztül vizessék az út, a tá­volság egyenlő, ugyanis 3% mértfű marad.­­ A különbség mégis abban áll, hogy Pettauból egye­nesen Pöltsehachba, a vonalnak egy bonyolódott te­­kervényes völgyön át a Dráva mellett kellene vezet­tetnie , a míg a másik útra nézve, Pragerhoftól Pölt­­schachig, az állampályának kész részét lehet hasz­nálni, a nélkül, hogy az it csak 400 ölnyivel is meg­­hoszszabbittatnék, mi mellett még Pettantól Prager­hofig minden emelkedés nélkül, egyenes zóna földön haladhatni, az úgynevezett „Pettauer Feld“-en, mi a jövő üzletre nézve, épen meg nem vetendő tekintetet érdemel. Fő indóházát a társaság mindenesetre Pettauban fogja felállítani Tévedés továbbá az is, hogy a keleti vaspálya tár­saság, a pettau-marburgi vonalat felépíteni valaha vonakodott volna, a fen­álló viszonyoknál fogva pedig igenis könnyen megmagyarázható, hogy Pettau Pra­­gerhoff vonalát miért kívánja a pettau-marburgi előtt munkába vétetni. Sőt a magyar érdekek szempontjából kiindulva, szándékát a társaságnak rosszallunk épen nem lehet, ha első rendő feladatához ragaszkodva, meglevő ösz­­szegét előbb a kitűzött magyar vonalak kiépí­tésére fordítja, a pettau-marburgi szárnynak helyre­állítását pedig akkorra hagyja, a mikor „Magyar­­ország s az alpesi tartományok kölcsönös forgalma,“­­melyre említett levelező úr utalt,­ a közlekedési utak­nak Klagenfurton túl, Tyrol­s Olaszország felé meg­történt kiterjesztésével, csakugyan szilárdabb ala­pokra fektethető, a szóban álló stejer- vonal pe­dig, az addig már megnyitott magyar vonalaknak meggazdálkodott jövedelméből magából is kiépíthető kend. PESTI NAPLÓ. Pest, ápril 8. — Az „Alig. Zig“nak Írják : A magyar tudományos académia sorai mind gyérebbekké lesznek. Annál örven­­detesebb azon hit, hogy a Császár ő Felsége által már szentesített alapszabályok nemsokára meg fognak je­lenni, hogy a hézagok új választások által töltessenek be. TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Flóra 50 Költeménye, Pest, Emich Gusztáv könyvnyomdája 1858. Andersen üresei. Fordította Szendrey Julia. Pest, 1858. K­i­ádj­a L­amp­el Robert. I­ írónőink napról napra szaporodnak. Most egyik, majd másik divatlap vezeti be kettőt-hármat nagy el­ragadtatás kíséretében, s már csaknem szokássá vált irányokban az udvariasnál több, bizonyos udvarlói­­hang. Ha ez a roszul felfogott nőtiszteletből folyna, még h­agyján. A nőtisztelet valami oly szép és erköl­csös dolog s annyi nemesnek és jónak kútfeje mind a társadalmi, mind az irodalmi téren, hogy még tu­faá­gaiban is nagy kíméletet érdemel, különösen nálunk, kik némi keleties és a nő­tiszt­el­etnek nem­ épen ked­vező házi szokásokat máig sem tudtunk egészen le­vetkőzni. Azonban divatlapjaink egészen más indok­ból vannak elragadtatva; legalább, ha a nőtisztelet oly nagyon szivökön fektetnék, nemcsak a bókokban volnának pazarak, de jobban vigyáznának verseikre, újdonságaikra, novelláikra is, melyekben nem mindig tisztelik a nőket, ők nem annyira a nőket tisztelik, mint az írónőket magasztalják­, örülni látszanak, hogy a magyar nő is elég bős lelkű és szabadelmű­

Next