Pesti Napló, 1859. február (10. évfolyam, 2692-2714. szám)

1859-02-01 / 2692. szám

— Hollósy-Lonovics Kornélia asszonyt tegnapelőtt nagy gyász érte; — édes atyja, H­o­ll­ó b­y Bogdán élte 79-dik évében Aradon meghalt. A köztisz­teletben élt őszt azon boldogság közt érte el a halál, me­lyet neki gyermekei okoztak a azon tudattal hunyta be végálomra szemét, hogy a nemzetnek is adott ő kincset, hogy neve a haza egyik legtiszteltebbjévé vált a művész­nő nevében, kit minden tekintetben tiszteletreméltónak tart az ország. Boldog, ki ekként halhat meg, ki tisztelet­ben élt és abban halt meg, kinek hantjain ily gyermek fáj­dalma­­k­. E fájdalmat enyhitendi idővel azon öröm, me­lyet az Ünnepelt művésznőnek a családi élet­e azon öntu­dat nyújt, hogy gyászára ezer és ezer tisztelője gondol részvéttel. Béke a derék ész­ak­jára ! — Győrött ! hó 24 kén halálozott el H­i­n­á­r János cs. k. megyetörvényszéki tanácsos, ki irodalmunkban né­hány novellával s színpadi művel ismertette meg magát. Ez utóbbiak az „Adóslevél“, mely a nemzeti színpadon is előadatott, továbbá „Grimani“ és „Vetély­név, melyek Győrött kerültek színre. (B. H.) — N. Kőrösről írják nekünk: Jan. 29 -én tartó menyegzőjét Báthory István, h. superintended s főt. Báthory Gábor fia, Varga János ur leányával Esz­terrel. — Meghaltak: f. hó 24 kén Kalocsa Lajos élte 60-ik évében s27 én Jalseviczky Sámuel 79 ik évében. Törvénytár. *) A hírod. törvénylapnak január 13- l 22-kén kiadott II és III. darabja következő Magyar-, Erdély-, Horvát, Tót stb. országra is kiterjesztett s törvényes erejű jogi rendeleteket tartalmaz. 1858. dec. 27. rend, minél fogva a német szövetségi gyűlésnek (d. Bundesversammlung) az irói s művé­szi tulajdon védelmét illető 1856. nov. 6. s 1857. márt. 12. határozatai államunkra is kiterjesztetnek kö­vetkezőkép. Az 1837. nov. 9. szövetségi határsat 2. sz.,­­ az 1845. jun. 19. határzat által az utánnyomat s után képzés — mechanikai sokszorosáé — ellen az irodalom és művészet termékeinek biztosított védelem , mint az is, mely külön szabadalmak által egyes írók műveinek ada­tott meg, oda terjesztetik ki, hogy az 1837. nov. 9. előtt elhunyt szerzők műveire nézve még 1867. nov. 9-ig ér­vényben marad. Jelen határozat azonban csak azon mű­veikre terjed ki, melyek jelenleg még törvény vagy ki­váltság által utánnyomat s képzés ellen védvék. A d­r­á­mai és zeneművek előadására nézve pedig rendel­tetik: 1. Drámai és zeneműnek egészben vagy rövidíté­sekkel való nyilván előadása csak a szerzőnek, örö­köseinek , vagy más jogutódjainak engedélyével tör­ténhetik, mig csak a mű nyomtatva nyilvánossá nem tétetik. Ezen kizárólagos jog a szerzőt élte fogy­táig , örököseit s más jogutódjait az ő halálától még 10 évig illeti. 2. Azon esetben, ha a drámai vagy zene­mű szerzője azt nyomtatva nyilvánossá teszi, magának, örökösei s jogtudódjainak az előadási engedélyzet kizá­rólagos jogát azzal biztosíthatja, ha azt magának egy neve nyomatával ellátott nyilatkozatban fentartja, mely­nek a mű minden példányára a czimlapon kell kinyomva lenni. Ily jog­ fentartás szinte a szerző életfogytáig s örökösei, jogutódjai irányában elhunytától­ 10 évig ma­rad érvényben. 3. A szerzőnek vagy jogutódjainak kár­mentesítési jogigénye van mindenki irányában, ki azon kizárólagos jogát még ki nem nyomatott, vagy a II. alatt érintett jogfentartással ellátott művének nyilvános előa­dása által megsérti. — Ezen határozatok ö Felségének dec. 18. legfelsőbb határozata által az egész államra ki­terjesztettek, a­mennyiben a fennálló törvények által az írói s művészi tulajdonnak még terjedtebb védelem nem biztosíttatik. LEVELEZÉSEK. Belgrád, jan. 26. Ön emlékezni fog azon hírekre, melyek szerint a Porta azt kívánta, hogy Milos­ig Konstantinápolyba utazzék megerősíttetése végett, s vonakodott elismerni a hg öröklési jogát. A Porta azon kivonata s e vonakodása képezi a jelentéke­nyebb vitálypontokat, melyekről, mint értesültem, je­lenleg tanácskozások folynak a Porta s a szerb kor­mány közt. Tekintsük e vitálypontok érdemét. E­­­h­e­m pasa azon sürgönyében, melylyel Kon­stantinápolyból vett távirdai tudósítások folytán je­lentette a szerb kormánynak s a szkupstinának,hogy a Porta megerősítette Milost szerb hgnek, a többi közt ez állt: „Fennálló szabály az, (pravilo) hogy a megválasztott herczeg Konstantinápolyba jőjön elis­mertetése okmányát a Portától átveendő, de a Porta Milos­égnek öregsége, s a mostani téli idő miatt ezen Konstantinápolyba jövetelt elhalasztja tavaszig.“ A szerb kormánynak e sürgönyben találtató ezen kife­jezés „pravilo“ (szabály) nincsen ingere, s lépéseket akar tenni a Portánál, hogy e kifejezés visszavonat­­tassék, mint olyan, mely némileg a szerb nemzet jo­gait sérti; s valóban, ha elemezzük e kifejezést, s ha azt jóvá hagyjuk, azt kell következtetnünk, hogy azon egyén, kit a nemzet herczegének megválaszt s elis­mer, nem gyakorolhatja e jogokat, mig Konstanti­nápolyba nem megy, s magát a­zultánnál be nem mutatja; vagy más szavakkal: hogy Szerbia nem bírhat herczeget, a ki személyesen nem tisztelkedett a Portánál. Pedig ez nem áll. Áttekintvén azon okmányokat, melyek a szerb nem­zetnek mostani politikai állását biztosítják, sehol egy szóval sem találjuk megemlítve, hogy Szerbia herczege köteles volna megerősíttetése végett Kon­stantinápolyba menni. Az első hattischerifben, mely­lyel a Porta bővebben határozta és ismerte el a szerb nemzet jogait, s mely augustus 3 -án (15) 1830-ban kelt, Obrenovits Milos egyszerüleg ismertetik el szerb herczegnek; s e hattischerif 13. pontjában, hol azon esetről létetik említés, midőn a herczegi szék megürülne, csak az rendeltetik, hogy az újonnan ki­kiáltott hg „köteles lesz, elfogadván a fényes Porta illető barátját,saját jövedelmeiből 100,000 török grost (piasztert) a császári pénztárba fizetni.“ E hattische­rif alapul szolgált az usztávnak, mely­­ nem egyéb, mint a hattischerifben foglalt jogok bővebb kifejtése. S az usztávban, a­hol a hg jogai s kötelességei több pontokban emlittetnek, egy szóval sem létezik afféle említés, hogy a hg köteles volna barátja elfogadásá­ért, vagy más valami okból Konstantinápolyba men­ni. S azért minő alapon mondható a török kor­mány, hogy Milos herczegnek szabályszerűl­­­e­g kellett volna Stambulba mennie, mikor ily szabály nem létezik, és semmi okmányban nem említtetik ? Nagyon ferde nézet volna, h­a valaki onnan, hogy Szerbia a Porta souserainitása alatt áll, akarná kö­vetkeztetni a szerb hg azon kötelességét, melynél fogva neki Konstantinápolyt hivatalosan meglátogat­nia kellene,­­ mert Szerbia metropolitája szintén a szambuli patriarcha alatt áll, még­sem megy Szam­bulba, hogy ott erősíttessék meg érseknek, hanem a patriarcha onnan küldi Szerbiába az illető megerősí­tési okmányt, s áldását. Épen igy a szerb nemzet is választ magának herczeget, a Porta őt e méltóságban megerősíti ugyan, de megerősítését ide küldi Szer­biába, s a herczeg csak jószántából, a­zultán különös kivonatára utazhatik ha akar, Stambulba, de nem köteles oda menni. A másik vitakérdés arra vonatkozik, váljon a Porta megtagadhatja-e Milos herczeg öröklési jogát ? A szerb nemzet erősen ragaszkodik azon nézethez, hogy a Porta Milos herczegtől e jogot nem tagad­hatja meg, s hogy e tekintetben köteles teljesíteni a nép jogos, és törvényszerű alakban nyilvánított óhajait. Hogy e vitapont felöl világos fogalmunk legyen, szükséges szintén az okmányok megtekintése. Milos herczeg már 1815 óta volt a szerb nemzet feje. A Porta szokása szerint vonakodott teljesíteni az 1812. bukaresti egyezmény 8. pontját, mely Orosz­ország közbenjárására Szerbiának biztositá belkor­­mánya függetlenségét, s ennek alapján Szerbia jogai az Orosz- és Törökország közt 1826. sept. 25-én kö­tött a germani conventio 5. pontjában is megemlittet­­tek, s egy különös, e conventióhoz csatolt okmány­ban valamivel bővebben határoztattak meg a szerb nemzet jogai. Ez okmányokban még nincs arról szó, hogy Szerbiának herczege legyen (mindig csak füg­getlen belkormányról van szó), s hogy a herczegi mél­tóság öröklésképen megnyerhető. De e conventióban nyilvánosan mondatott ki, hogy a Porta a szerb köve­tek,úgy a szerb nemzet megegyezésével határozza meg bővebben Szerbia jövő politikai állását, jogait, s bel­­kormányát. Ennélfogva csak az bírhat Szerbiára nézve kötelező erővel, mi a szerb nemzet és a Porta közös megegyezésével történik, s a közös megegye­zés által meghatározott jogviszonyokat a Porta egy­oldalúig meg nem semmisítheti a szerb nemzet sértése, s a nevezett conventio mellőzése nélkül. A Porta még 1820-ban kész volt elismerni Obrenovits Milost szerb herczegnek, de a szerb nemzet már 1821-ben a kra­­gujeváczi szkupstinán elhatározta, hogy a Porta Mi­lost herczegnek, és pedig családjában öröklési jog­gal ismerje el, mely is egy Jerman által őt ily mó­don e méltóságában megerősítse. A görög lázadás véget vetett a szerbek és törökök közti egyezkedések folytatásának. Azonban a szerbek híven megmarad­tak egykori határozataik mellett, s azért, mikor a Porta 1830 diki hattischerifjével bővebben határozta meg a szerb nemzet jogait — megegyezvén előbb e tekintetben a szerb nemzet küldöttjeivel, e hattischerif 2. pontjában Obrenovits Milos mint már működő herczeg emlittetik, és megerősittetvén e méltóságban neki s családjának öröklési jog adatik a herczeg­­ségre. Ez öröklési jog újonnan megerősittetett az 1858-ki usztáv (alkotmány) 1. pontjában is, s azért azon berátot,a melylyel a­zultán Milost herczegnek, S öröklési jogát családjában elismerte, nem úgy kell tekinteni, mint a Porta egyoldalú kegyét, melyet Mi­los herczeg személye irányában mutat, hanem mint a nép kivánatainak közös egyezkedés után történt teljesítését, tehát mint oly határozatot, mely a Porta s szerb nemzet közt kötött egyesség erejével bir, melyet a Porta egyoldalulag meg nem semmi­síthet ; s ezt tenni nem képes a nélkül, hogy meg ne sértse a szerb nemzetet, s át ne hágja azon köteles­ségeket, melyeket magára vállalt, s melyeket teljesí­teni a nemzetközi jog szempontjából köteles. 1. 1. Belgrád, jan. 26. A tegnapelőtti skupstina-ü­lés igen viharos volt. A skupstina elhatározta némely hi­vatalnokoknak hivatalaikbeli letevését s Szerbiábeli száműzését is. Ezen (eddig 4 hivatalnok van kijelölve) embereket számos nagy bűntények elkövetésével vá­dolják, s azt tartják, hogy azokat mint valami ár­talmas kinövéseket kell összetiporni, hogy a nemzet kárára tovább ne legyenek. Az illető határozatok a tanácsnak előterjesztettek, s nem tudom, mit határo­zott erre. A belgrádi metropolita tegnap délelőtt adta be lemondását, s a­mint hírlik, egy évi segélypénzt nyervén, valamely kolostorban fogja tölteni további napjait. 1. 1. *) Az írói jogról szóló törvényt közelebbi számunk csak kivonatilag érintvén, azt a „Törv. L.“ után bővebben - Szerk. POLITIKAI ESEMÉNYEK. ANGOLORSZÁG. A M. Post folyvást erősen dol­gozik Ausztria ellen, a franczia kormány olaszor­szági politikája mellett és — a­mi fő — a Derby mi­­nisztérium megbuktatására. Szerencse, úgymond, hogy a parlament összeül, mert a mostani kabinet Anglia érdekeit elárulja, békéjét koc­káztatja, a franczia szövetségnek végét szakítja, sőt Franczia­­országot Anglia ellenségeskedésével is fenyegeti. Az ügy állása, mond a M. P­o­s­t, igen egyszerű. Olasz­ország forrong s Napóleon császár csak e kettő közül választhat: vagy támogatja római szuronyai­val az olaszországi kényuralom szuronyait, vagy pedig visszavonja hadait, s a „tedesco“­­nak hagyja az egész félszigetet. Ezenközben a forra­dalom réme is fölmered, s beárnyalja Felső-Olaszor­­szágot. Mit tegyen ekkor a franczia fegyver ? meg­támadja-e vagy pedig segítse az új szabadsági kí­sérletet ? Angolország szabadelvű pártjának politi­kája erre nézve semmi kétséget sem hagy fel. Min­den szabadelvűnek az olaszok pártját kell fogni; csak az a baj, hogy ha egyszer a háború kigyulad, nehéz lesz a lángot bizonyos határok közé szorítani, helyhez kötni. Azért, úgymond a M. P­o­s­t, bármeny­nyire kívánja is a szabadelvű párt Olaszország meg­szabadítását, ő végre mégsem vállalhatja magára azon felelősséget, hogy háborút tanácsoljon, s Anglia igazi politikája ennélfogva — a semlegesség. Fi­gyelje az eseményeket, gyűjtse erejét, készüljön, s mikor jó alkalom nyílik, nyomósan érvénye­sítse befolyását. A mostani kabinet pedig épen ellenkező politikát, a beavatkozás politikáját kö­veti. Malmesbury lord a német hatalmakkal akar szövetkezni a német uralom fentartására Olaszországban; ő Ausztria olaszországi állását épen olyannak nézi, mint a minő Angliáé Ilföldön vagy Indiákon. Czikke folyamában a M. Post többi közt D­­­s­­r­a­e­l­i­nek hány szemére következetlenséget, a­meny­nyiben ő, mint a kabinet tagja, szintazon politikához csatlakozik. Disraeli, úgymond, soha hevesebb, gúnyosabb nem volt, mint a­midőn azért támadta meg Palmerstont, hogy ez — állítólag — Ausz­triával ennek olasz birtokaira vonatkozó biztosító szerződést kötött, a­mely szerződés azonban sohasem is létezett. Mit fog most Disraeli felelni, ha ugyanerről kell majd számot adnia ? A többi, olasz­ érzelmű lap is folytatja czikkezéseit. A M. Chronicle ezúttal a nápolyi király ellen hoz erős, kemény czikket. A D. News Ausztriának roppant védvonalait raj­zolja a Ticino, Mincio s Adige hosszában — nem, úgymond, hogy a szárdok s általában az olaszok bá­torságát lehűtse, hanem hogy őket ellenségük ke­vésbe vételétől óvja. Azon véleményét fejezi ki, hogy alkalmasint a szakértő N­­­e­­ tudósításai foly­tán mutatkozik franczia részről itt-amott némi ha­bozás. A Continental Review még mindig a há­borút látja valószínűnek. A békeremények, úgymond, köz és nyilvános természetű, a háborúra való indítá­sok ellenben személyes okokon alapulnak, az igen erős személyes indokok pedig rendszerint diadalmas­­kodnak a közügyiek fölött. A Times, mint olvasóink tudják, szemesebb a béke mint a háború előjeleinek kitalálgatásában Citybeli czikkében ezt mondja : „Az üzérek, Párisban úgy mint Londonban, jelenleg kivált azon rendkívüli fegyverkezések és háborúra való szerződések miatt aggodalmasak, a­melyekről Franczia­­ország minden részéből tudósítanak. Föl lehet azonban tenni, hogy ha igazán háborút szándékoznának, a fegy­verkezéseket nem trombitálnák ki úgy az egész világnak. A tapasztalás megmutatta, hogy a francziák császára épen akkor beszéltet terveiről legkevesebbet, mikor leg­erősebben el van szánva valami csapásra. A lárma, mit most csinálnak, tán arra való, hogy Ausztriát megijesz­­sze, az olaszokkal pedig elhitesse, hogy a megtámadási politikával, melylyel őket minap felpiszkáltak, nem hagy­ák föl.“ — Ugyancsak a „Times“ erősen megtámadja Gladstonet it, csak néhány napig tartandó lord­­főbiztosságáért. Ha a róm­aiakkal, úgymond, megint angol szigort fog kelleni megizleltetni, az Gl­a­d­s­t­o­­n­e­n­a­k lesz köszönhető, mert ő szított fel bennök ál­reményeket. Gladstone titkára Gordon — mint a „Times“nak Korfuból írják —jóllehet a gö­rögök nagy barátja, beadta lemondását, mert nem helyeselheti főnöke eljárását a jóniaiak irányában. Gladstonet, és egyszersmind a kabinetet, a jó­­niai ügyben, a „M. Post“ is keményen megtámadja. — A lapok általában mind föl vannak paprikázva, s Európa mostani állapotában s a parlament megnyí­lásának előestéjén nem is igen lehet máskép. Január 28 dikán reggel azonban lehetőleg nyájas képpel ál­lottak elő — s az angol porosz hűnő szerencsés szü­lése alkalmából Nagybritanniának és Poroszország­nak szerencsét kívántak. Színházakban is történtek, kivált Windsorban, ör­vendetes demonstrátiók. — Az ausztráliai gyarmatok alapításá­nak 71-dik évnapját jan. 26-dikán lakomával állték meg, melyen H. Moor, a Viktóriái s új-délwalesi törvényhozó tanács egykori tagja elnökölt s P­a­­­ckington és B­u­­­w­e­r-Ly­tt­on miniszterek is jelen voltak. — Burns költő születésének százados évnapját jan. 25-dikén nemcsak Londonban, de Edinburg-, Glasgow-, Liverpool-, Sunderland-, Southampton-, Oxford , Cheltenham-, Woolwichban, szóval Angol- és Skótország minden nevesebb városában megülték. A kristálypalotai ünnepen fölolvasott pályanyertes költeményt nő írta : Craig Izabella kisasszony Edinburgból. — Az angol kormány három nagy vastársulattal 68 fontos golyók, másokkal pedig nagy mennyiség lőpor beszolgáltatására szerződött. A Cagliari s Sicilia nyugati partja között a távi­rati összeköttetés ismét helyre van állítva. Ez épen fele a cagliari-máltai útvonalnak. FANCZIAORSZÁG: A helyzet béke és háború közt ingadozik. Január 26-kán a békeszeretőkre nézve jobbnak látszott, a 27-dikén már nem mutatkozott oly felhőtlennek. A congressus, melybe a börzén és a nagy­közönségben sokan hisznek, nem egy párisi le­velező előtt valószínűtlennek tűnik fel. Egy porosz lap levelezője legalább nem talál annak való tár­gyat. A szerb ügyet és a Duna kérdését ugyanis oly­ba tekinti, mint befejezettet; azt pedig nyugodt vér­rel nem akarja feltenni egy pillanatig is, hogy Ausz­tria beleegyeznék, miszerint az összeütközés valódi okát, tudniillik a maga, európai szerződések által biztosított állását Olaszországban, egy congressus ál­tal „rendezni“, tehát a priori kérdésbe vonni enged­je. Levelező bizonyosnak mondja, hogy a helyzetnek azon felfogását, mely de L­a­c­o­ur legújabb czikkéből kiviláglott, a „Journal des Débats“-ra ráparancsol­ták, a miatt elkedvetlenedve, az előbbi ellenkező értelmű czikk szerzője Prévost-Paradol úr a nevezett lap politikai vezetésétől egy időre állítólag visszalépett, sőt Párisból is elutazott, hogy a „Dé­­bats“ jelen magatartása iránti minden felelősséget lerázzon magáról. Azt mondják, a czikk magának a császárnak nagyon kevéssé tetszett. Némelyek a congressus iránt felmerült kétségeknek tulajdonít­ják, hogy a január 27-diki börze megint nyugta­lankodott. Most már a „Nord“nak is azt írják, hogy a duna­­hajózási viszály kiegyenlítését Napóleon császár a febr. 7-diki trónbeszédben az ülésszak megnyitása­kor bajosan fogja jelentketni, miután az emberek még azt sem tudják, mikor és mit fog felelni Ausztria a bécsi kabinethez a hatalmak által intézett ugyan­azonos jegyzékre.­­ Hogy a most említett trónbe­széd minő hangon lesz tartva, az még annyira titok, hogy, mint a „Nord“nak Párisból írják, már is számos fogadások történtek felette. Azon oraculumi szavakat, melyeket a szardiniai király a felirati küldöttséghez mondott, mint: „jö­vendő eventualitások“ — „az év jól kezdődik re­mélem , jól fog folyni és még jóban végződni“; a háborúra spekulálók különösen kiemelik , míg a békebarátok azt hozzák fel, hogy a császár a január 26-diki bálban Hübner báróhoz, a Mária­ Anna főherczegnő ő is. Fensége halála miatti ud­vari gyász említésekor nagyon érthető hangon így szólott: „Követ úr, ha egy barátságos hatalom kép­viselője a franczia udvarnál megjelen és gyászt vi­sel, akkor az a szokás , hogy a tánczok megszűnje­nek.“ — Tudjuk, hogy e bálról az is mondva volt már, hogy a császárné Hübner úrral tánczolt volna; e csalódást azonban az „Indépendan­­c­e“ egyik párisi levelezője azon nyomatékos ok­kal tépi szét, először hogy nem is volt ezúttal a tuileriai bálban hivatalos négyes; másodszor, hogy az ausztriai követség tagjai és föl­­djeik nem is jelentek meg a bálban, hanem csupán az azt megelőzött diplomatiai körben (cercle diplo­matique) mutatták magukat, a cs. kir. uralkodó­ház gyásza miatt. Némelyek békejelként magyarázzák az oly jelen­séget is, mint az „Aurons nous la guerre“ czímű röp­­iratnak D­e n­­­u kiadónál történt lefoglalása, noha az már minden ember kezén forog ; mások úgy véle­kednek, hogy ha igaz is, miszerint Anglia az osztrák kabinetnek azon javaslatokat, melyeknek elfogadá­sára az 1848-ban késznek nyilatkozott vala, megújí­totta : ez csak azt mutatná, hogy Derby lord törvé­nyes okot keres egy, Francziaországra nézve kedvező semlegességre, miután előre tudja, hogy Ausztria en­gedni nem fog. Ily véleményben van többi közt a kölni lap egyik párisi levelezője, a­ki úgy látja, hogy a béke javára még eddig egyéb eszközt fel nem találtak, egy Ausztria kisajátítására c­élzó congres­­susnál. Levelező úgy látja továbbá, hogy a háború valószínűségéről mindjobban meggyőződik a „Times“ is, mely épen január 27-ről jelenti, hogy az an­gol kormány nagy számú ágyukat rendelt meg, s nagy lőporkészleteket szerez. Meg kell még említenünk, hogy némely párisi po­litikusok Nagybritanniát nézték ki az olasz kérdés­ben Francziaország és Ausztria közt a párisi congres­sus jegyzőkönyveiben letett nézet alapján közbejá­róul, s hogy ezen közbejárástól Olaszország barátai csak jót várnak, így okoskodnak. Anglia ugyan az első császárság megbukása óta folyvást az akkor megállapított államképletek fentartása felett őrkö­dött, azonban két új politikai teremtést mégis elné­zett, t. i. Belgiumot és Görögországot; elnézte na­gyobb összeütközés kikerülése végett s a közvéle­ményre való tekintetből, mely kimondá, hogy görö­gök és törökök, belgák és hollandusok, ugyanazon uralkodás alatt nyugton nem élhetnek, és hogy ezen népeknek kölcsönös összeférhetlensége, kényszerí­­tett egyesítés mellett, Európát örökké visszatérő ka­tasztrófákkal fenyegetné. Az olaszok barátai Lom­­bard-Velenczére nézve ezt jó előjelnek tartják. A harczias készületek folyvást tartanak. Az „In­­dépendance“ déli Francziaországból leveleket kapott, melyek után a franczia katonaságnak legközelebb Var megye határán való öszpontosításáról többé kétség nem lehet. Ezen intézkedések mindenek szeme láttára történnek, s épen nem csinálnak tit­kot azokból. A nyilvános lapokban olvasni lehet a touloni katonai intendánsság és tengerészeti fő­nökség hirdetéseit, melyekben mindennemű anyag­szerek szállítására hirdettetik árverés , melyek a rendes szükségletet jóval felülmúlják. A belga lap szerint Provenceban egy kis város elöljárósága fel­­szólíttatott, hogy tudatná, ha szükség esetben el tudna-e helyezni vagy tízezer embert. — Sokat beszélnek Párisban Roths­child ur­nak egy nyilatkozatáról is. Az ő megnyugtatására D. tábornok idézte ama híres mondást : „A császár­ság a béke“. Rothschild megjegyzi, hogy ezen mon­dás így is igaz: „A béke a császárság“ a mivel azt akará mondani, hogy béke nélkül a császárság fen nem állhat. Sokan e nyilatkozatnak tulajdonítják a hi­­­degséget, melyet a császár az utolsó bálban R­o­th­­schild iránt mutatott. A félhivatalos „Preuss. Zrg“ azonban megjegyzi, hogy a császár mindenki iránt fukarnak mutatta magát szavakban, s a követekkel minden beszélgetést kikerült. Mindenki a tánczc­al s játékkal volt elfoglva.­­ Feltűnt, hogy a „Moniteur pusztán csak annyit jelent, hogy a „Napoleon“ és „Algesiras“ csavar-sor­­hajók, valamint az „Impétueuse“ fregatt a tegnapi na­pon (jan. 26) Toulonból Genuába elmentek. A nász­­kísérethez két szárdiniai fregatt, a „Governolo“ és a „Szárdinia“ is csatlakozni fog. Marseilleben a fiatal párt a császár nevében Fr­e­u­r­y­thnak fogja üdvö­zölni. A császárné nemes hölgyei közül kettőt küld oda. Jeromos hy és Mathilde Ágne nem Marseil­­leben fogadják az új párt, hanem csak a párisi vas­úti pályafőnél. Az ünnepélyes bevonulás 3-dikán vagy 4-dikén lesz, miután 3-dika péntek. A pálya­főnél fogadja a hivatalos világ is a herczegi párt. Diadalívek állíttatnak, és a boulevardokon, melye­ken a menet elhalad, minden ház ü­nnepiesen díszítve lesz. Turinban a verceil-i püspök d’ Angenies Sándor senator fogja a házasságra az áldást mon­dani a királyi kápolnában. A magas hitvesek fel­váltva a Palais - Royalban s Meudonban fognak lakni.­­ A táviró január 28-ról ezt jelenti Párisból: A mai börzén a legtöbb átkelet lefelé megy a „Nord“ egy czikke folytán, mely a piemonti tábor­nokok megtörtént kineveztetését jelenti, valamint egy hir miatt, mely Ravennában kiütött nyugtalanságok­ról szól. ESTI FOSTA, Pest, jan. 31. Mulatságos dolog hallani a nagy ellenmondást, melylyel két brüsseli lap, a „Nord“ és az „Indépen­­dance“ a helyzetet felfogják. A „Nord“ szerint a franczia kormányt nem lehet felelőssé tenni azért, a­mi a párisi lapokban megje­len. Szerinte a támadó és védő szövetség nem egyéb, mint az „Indépendance“ találmánya, a­mely nem létez, a háború „kevéssé valószínű“, a congresusra sem gondol Párisban senki. Egy­e-dik és 3.dik tudósí­tásában a „Nord“ az „Indépendance“ újabb meg újabb hívei ellen tör lándzsát, mint a­melyek sze­

Next