Pesti Napló, 1859. február (10. évfolyam, 2692-2714. szám)
1859-02-01 / 2692. szám
— Hollósy-Lonovics Kornélia asszonyt tegnapelőtt nagy gyász érte; — édes atyja, Holló by Bogdán élte 79-dik évében Aradon meghalt. A köztiszteletben élt őszt azon boldogság közt érte el a halál, melyet neki gyermekei okoztak a azon tudattal hunyta be végálomra szemét, hogy a nemzetnek is adott ő kincset, hogy neve a haza egyik legtiszteltebbjévé vált a művésznő nevében, kit minden tekintetben tiszteletreméltónak tart az ország. Boldog, ki ekként halhat meg, ki tiszteletben élt és abban halt meg, kinek hantjain ily gyermek fájdalmak. E fájdalmat enyhitendi idővel azon öröm, melyet az Ünnepelt művésznőnek a családi élete azon öntudat nyújt, hogy gyászára ezer és ezer tisztelője gondol részvéttel. Béke a derék északjára ! — Győrött ! hó 24 kén halálozott el Hinár János cs. k. megyetörvényszéki tanácsos, ki irodalmunkban néhány novellával s színpadi művel ismertette meg magát. Ez utóbbiak az „Adóslevél“, mely a nemzeti színpadon is előadatott, továbbá „Grimani“ és „Vetélynév, melyek Győrött kerültek színre. (B. H.) — N. Kőrösről írják nekünk: Jan. 29 -én tartó menyegzőjét Báthory István, h. superintended s főt. Báthory Gábor fia, Varga János ur leányával Eszterrel. — Meghaltak: f. hó 24 kén Kalocsa Lajos élte 60-ik évében s27 én Jalseviczky Sámuel 79 ik évében. Törvénytár. *) A hírod. törvénylapnak január 13- l 22-kén kiadott II és III. darabja következő Magyar-, Erdély-, Horvát, Tót stb. országra is kiterjesztett s törvényes erejű jogi rendeleteket tartalmaz. 1858. dec. 27. rend, minél fogva a német szövetségi gyűlésnek (d. Bundesversammlung) az irói s művészi tulajdon védelmét illető 1856. nov. 6. s 1857. márt. 12. határozatai államunkra is kiterjesztetnek következőkép. Az 1837. nov. 9. szövetségi határsat 2. sz., az 1845. jun. 19. határzat által az utánnyomat s után képzés — mechanikai sokszorosáé — ellen az irodalom és művészet termékeinek biztosított védelem , mint az is, mely külön szabadalmak által egyes írók műveinek adatott meg, oda terjesztetik ki, hogy az 1837. nov. 9. előtt elhunyt szerzők műveire nézve még 1867. nov. 9-ig érvényben marad. Jelen határozat azonban csak azon műveikre terjed ki, melyek jelenleg még törvény vagy kiváltság által utánnyomat s képzés ellen védvék. A drámai és zeneművek előadására nézve pedig rendeltetik: 1. Drámai és zeneműnek egészben vagy rövidítésekkel való nyilván előadása csak a szerzőnek, örököseinek , vagy más jogutódjainak engedélyével történhetik, mig csak a mű nyomtatva nyilvánossá nem tétetik. Ezen kizárólagos jog a szerzőt élte fogytáig , örököseit s más jogutódjait az ő halálától még 10 évig illeti. 2. Azon esetben, ha a drámai vagy zenemű szerzője azt nyomtatva nyilvánossá teszi, magának, örökösei s jogtudódjainak az előadási engedélyzet kizárólagos jogát azzal biztosíthatja, ha azt magának egy neve nyomatával ellátott nyilatkozatban fentartja, melynek a mű minden példányára a czimlapon kell kinyomva lenni. Ily jog fentartás szinte a szerző életfogytáig s örökösei, jogutódjai irányában elhunytától 10 évig marad érvényben. 3. A szerzőnek vagy jogutódjainak kármentesítési jogigénye van mindenki irányában, ki azon kizárólagos jogát még ki nem nyomatott, vagy a II. alatt érintett jogfentartással ellátott művének nyilvános előadása által megsérti. — Ezen határozatok ö Felségének dec. 18. legfelsőbb határozata által az egész államra kiterjesztettek, amennyiben a fennálló törvények által az írói s művészi tulajdonnak még terjedtebb védelem nem biztosíttatik. LEVELEZÉSEK. Belgrád, jan. 26. Ön emlékezni fog azon hírekre, melyek szerint a Porta azt kívánta, hogy Milosig Konstantinápolyba utazzék megerősíttetése végett, s vonakodott elismerni a hg öröklési jogát. A Porta azon kivonata s e vonakodása képezi a jelentékenyebb vitálypontokat, melyekről, mint értesültem, jelenleg tanácskozások folynak a Porta s a szerb kormány közt. Tekintsük e vitálypontok érdemét. Ehem pasa azon sürgönyében, melylyel Konstantinápolyból vett távirdai tudósítások folytán jelentette a szerb kormánynak s a szkupstinának,hogy a Porta megerősítette Milost szerb hgnek, a többi közt ez állt: „Fennálló szabály az, (pravilo) hogy a megválasztott herczeg Konstantinápolyba jőjön elismertetése okmányát a Portától átveendő, de a Porta Miloségnek öregsége, s a mostani téli idő miatt ezen Konstantinápolyba jövetelt elhalasztja tavaszig.“ A szerb kormánynak e sürgönyben találtató ezen kifejezés „pravilo“ (szabály) nincsen ingere, s lépéseket akar tenni a Portánál, hogy e kifejezés visszavonattassék, mint olyan, mely némileg a szerb nemzet jogait sérti; s valóban, ha elemezzük e kifejezést, s ha azt jóvá hagyjuk, azt kell következtetnünk, hogy azon egyén, kit a nemzet herczegének megválaszt s elismer, nem gyakorolhatja e jogokat, mig Konstantinápolyba nem megy, s magát azultánnál be nem mutatja; vagy más szavakkal: hogy Szerbia nem bírhat herczeget, a ki személyesen nem tisztelkedett a Portánál. Pedig ez nem áll. Áttekintvén azon okmányokat, melyek a szerb nemzetnek mostani politikai állását biztosítják, sehol egy szóval sem találjuk megemlítve, hogy Szerbia herczege köteles volna megerősíttetése végett Konstantinápolyba menni. Az első hattischerifben, melylyel a Porta bővebben határozta és ismerte el a szerb nemzet jogait, s mely augustus 3 -án (15) 1830-ban kelt, Obrenovits Milos egyszerüleg ismertetik el szerb herczegnek; s e hattischerif 13. pontjában, hol azon esetről létetik említés, midőn a herczegi szék megürülne, csak az rendeltetik, hogy az újonnan kikiáltott hg „köteles lesz, elfogadván a fényes Porta illető barátját,saját jövedelmeiből 100,000 török grost (piasztert) a császári pénztárba fizetni.“ E hattischerif alapul szolgált az usztávnak, mely nem egyéb, mint a hattischerifben foglalt jogok bővebb kifejtése. S az usztávban, ahol a hg jogai s kötelességei több pontokban emlittetnek, egy szóval sem létezik afféle említés, hogy a hg köteles volna barátja elfogadásáért, vagy más valami okból Konstantinápolyba menni. S azért minő alapon mondható a török kormány, hogy Milos herczegnek szabályszerűleg kellett volna Stambulba mennie, mikor ily szabály nem létezik, és semmi okmányban nem említtetik ? Nagyon ferde nézet volna, ha valaki onnan, hogy Szerbia a Porta souserainitása alatt áll, akarná következtetni a szerb hg azon kötelességét, melynél fogva neki Konstantinápolyt hivatalosan meglátogatnia kellene, mert Szerbia metropolitája szintén a szambuli patriarcha alatt áll, mégsem megy Szambulba, hogy ott erősíttessék meg érseknek, hanem a patriarcha onnan küldi Szerbiába az illető megerősítési okmányt, s áldását. Épen igy a szerb nemzet is választ magának herczeget, a Porta őt e méltóságban megerősíti ugyan, de megerősítését ide küldi Szerbiába, s a herczeg csak jószántából, azultán különös kivonatára utazhatik ha akar, Stambulba, de nem köteles oda menni. A másik vitakérdés arra vonatkozik, váljon a Porta megtagadhatja-e Milos herczeg öröklési jogát ? A szerb nemzet erősen ragaszkodik azon nézethez, hogy a Porta Milos herczegtől e jogot nem tagadhatja meg, s hogy e tekintetben köteles teljesíteni a nép jogos, és törvényszerű alakban nyilvánított óhajait. Hogy e vitapont felöl világos fogalmunk legyen, szükséges szintén az okmányok megtekintése. Milos herczeg már 1815 óta volt a szerb nemzet feje. A Porta szokása szerint vonakodott teljesíteni az 1812. bukaresti egyezmény 8. pontját, mely Oroszország közbenjárására Szerbiának biztositá belkormánya függetlenségét, s ennek alapján Szerbia jogai az Orosz- és Törökország közt 1826. sept. 25-én kötött a germani conventio 5. pontjában is megemlittettek, s egy különös, e conventióhoz csatolt okmányban valamivel bővebben határoztattak meg a szerb nemzet jogai. Ez okmányokban még nincs arról szó, hogy Szerbiának herczege legyen (mindig csak független belkormányról van szó), s hogy a herczegi méltóság öröklésképen megnyerhető. De e conventióban nyilvánosan mondatott ki, hogy a Porta a szerb követek,úgy a szerb nemzet megegyezésével határozza meg bővebben Szerbia jövő politikai állását, jogait, s belkormányát. Ennélfogva csak az bírhat Szerbiára nézve kötelező erővel, mi a szerb nemzet és a Porta közös megegyezésével történik, s a közös megegyezés által meghatározott jogviszonyokat a Porta egyoldalúig meg nem semmisítheti a szerb nemzet sértése, s a nevezett conventio mellőzése nélkül. A Porta még 1820-ban kész volt elismerni Obrenovits Milost szerb herczegnek, de a szerb nemzet már 1821-ben a kragujeváczi szkupstinán elhatározta, hogy a Porta Milost herczegnek, és pedig családjában öröklési joggal ismerje el, mely is egy Jerman által őt ily módon e méltóságában megerősítse. A görög lázadás véget vetett a szerbek és törökök közti egyezkedések folytatásának. Azonban a szerbek híven megmaradtak egykori határozataik mellett, s azért, mikor a Porta 1830 diki hattischerifjével bővebben határozta meg a szerb nemzet jogait — megegyezvén előbb e tekintetben a szerb nemzet küldöttjeivel, e hattischerif 2. pontjában Obrenovits Milos mint már működő herczeg emlittetik, és megerősittetvén e méltóságban neki s családjának öröklési jog adatik a herczegségre. Ez öröklési jog újonnan megerősittetett az 1858-ki usztáv (alkotmány) 1. pontjában is, s azért azon berátot,a melylyel azultán Milost herczegnek, S öröklési jogát családjában elismerte, nem úgy kell tekinteni, mint a Porta egyoldalú kegyét, melyet Milos herczeg személye irányában mutat, hanem mint a nép kivánatainak közös egyezkedés után történt teljesítését, tehát mint oly határozatot, mely a Porta s szerb nemzet közt kötött egyesség erejével bir, melyet a Porta egyoldalulag meg nem semmisíthet ; s ezt tenni nem képes a nélkül, hogy meg ne sértse a szerb nemzetet, s át ne hágja azon kötelességeket, melyeket magára vállalt, s melyeket teljesíteni a nemzetközi jog szempontjából köteles. 1. 1. Belgrád, jan. 26. A tegnapelőtti skupstina-ülés igen viharos volt. A skupstina elhatározta némely hivatalnokoknak hivatalaikbeli letevését s Szerbiábeli száműzését is. Ezen (eddig 4 hivatalnok van kijelölve) embereket számos nagy bűntények elkövetésével vádolják, s azt tartják, hogy azokat mint valami ártalmas kinövéseket kell összetiporni, hogy a nemzet kárára tovább ne legyenek. Az illető határozatok a tanácsnak előterjesztettek, s nem tudom, mit határozott erre. A belgrádi metropolita tegnap délelőtt adta be lemondását, s amint hírlik, egy évi segélypénzt nyervén, valamely kolostorban fogja tölteni további napjait. 1. 1. *) Az írói jogról szóló törvényt közelebbi számunk csak kivonatilag érintvén, azt a „Törv. L.“ után bővebben - Szerk. POLITIKAI ESEMÉNYEK. ANGOLORSZÁG. A M. Post folyvást erősen dolgozik Ausztria ellen, a franczia kormány olaszországi politikája mellett és — ami fő — a Derby minisztérium megbuktatására. Szerencse, úgymond, hogy a parlament összeül, mert a mostani kabinet Anglia érdekeit elárulja, békéjét kockáztatja, a franczia szövetségnek végét szakítja, sőt Francziaországot Anglia ellenségeskedésével is fenyegeti. Az ügy állása, mond a M. Post, igen egyszerű. Olaszország forrong s Napóleon császár csak e kettő közül választhat: vagy támogatja római szuronyaival az olaszországi kényuralom szuronyait, vagy pedig visszavonja hadait, s a „tedesco“nak hagyja az egész félszigetet. Ezenközben a forradalom réme is fölmered, s beárnyalja Felső-Olaszországot. Mit tegyen ekkor a franczia fegyver ? megtámadja-e vagy pedig segítse az új szabadsági kísérletet ? Angolország szabadelvű pártjának politikája erre nézve semmi kétséget sem hagy fel. Minden szabadelvűnek az olaszok pártját kell fogni; csak az a baj, hogy ha egyszer a háború kigyulad, nehéz lesz a lángot bizonyos határok közé szorítani, helyhez kötni. Azért, úgymond a M. Post, bármenynyire kívánja is a szabadelvű párt Olaszország megszabadítását, ő végre mégsem vállalhatja magára azon felelősséget, hogy háborút tanácsoljon, s Anglia igazi politikája ennélfogva — a semlegesség. Figyelje az eseményeket, gyűjtse erejét, készüljön, s mikor jó alkalom nyílik, nyomósan érvényesítse befolyását. A mostani kabinet pedig épen ellenkező politikát, a beavatkozás politikáját követi. Malmesbury lord a német hatalmakkal akar szövetkezni a német uralom fentartására Olaszországban; ő Ausztria olaszországi állását épen olyannak nézi, mint a minő Angliáé Ilföldön vagy Indiákon. Czikke folyamában a M. Post többi közt Dsraelinek hány szemére következetlenséget, amenynyiben ő, mint a kabinet tagja, szintazon politikához csatlakozik. Disraeli, úgymond, soha hevesebb, gúnyosabb nem volt, mint amidőn azért támadta meg Palmerstont, hogy ez — állítólag — Ausztriával ennek olasz birtokaira vonatkozó biztosító szerződést kötött, amely szerződés azonban sohasem is létezett. Mit fog most Disraeli felelni, ha ugyanerről kell majd számot adnia ? A többi, olasz érzelmű lap is folytatja czikkezéseit. A M. Chronicle ezúttal a nápolyi király ellen hoz erős, kemény czikket. A D. News Ausztriának roppant védvonalait rajzolja a Ticino, Mincio s Adige hosszában — nem, úgymond, hogy a szárdok s általában az olaszok bátorságát lehűtse, hanem hogy őket ellenségük kevésbe vételétől óvja. Azon véleményét fejezi ki, hogy alkalmasint a szakértő Ne tudósításai folytán mutatkozik franczia részről itt-amott némi habozás. A Continental Review még mindig a háborút látja valószínűnek. A békeremények, úgymond, köz és nyilvános természetű, a háborúra való indítások ellenben személyes okokon alapulnak, az igen erős személyes indokok pedig rendszerint diadalmaskodnak a közügyiek fölött. A Times, mint olvasóink tudják, szemesebb a béke mint a háború előjeleinek kitalálgatásában Citybeli czikkében ezt mondja : „Az üzérek, Párisban úgy mint Londonban, jelenleg kivált azon rendkívüli fegyverkezések és háborúra való szerződések miatt aggodalmasak, amelyekről Francziaország minden részéből tudósítanak. Föl lehet azonban tenni, hogy ha igazán háborút szándékoznának, a fegyverkezéseket nem trombitálnák ki úgy az egész világnak. A tapasztalás megmutatta, hogy a francziák császára épen akkor beszéltet terveiről legkevesebbet, mikor legerősebben el van szánva valami csapásra. A lárma, mit most csinálnak, tán arra való, hogy Ausztriát megijeszsze, az olaszokkal pedig elhitesse, hogy a megtámadási politikával, melylyel őket minap felpiszkáltak, nem hagyák föl.“ — Ugyancsak a „Times“ erősen megtámadja Gladstonet it, csak néhány napig tartandó lordfőbiztosságáért. Ha a rómaiakkal, úgymond, megint angol szigort fog kelleni megizleltetni, az Gladstonenak lesz köszönhető, mert ő szított fel bennök álreményeket. Gladstone titkára Gordon — mint a „Times“nak Korfuból írják —jóllehet a görögök nagy barátja, beadta lemondását, mert nem helyeselheti főnöke eljárását a jóniaiak irányában. Gladstonet, és egyszersmind a kabinetet, a jóniai ügyben, a „M. Post“ is keményen megtámadja. — A lapok általában mind föl vannak paprikázva, s Európa mostani állapotában s a parlament megnyílásának előestéjén nem is igen lehet máskép. Január 28 dikán reggel azonban lehetőleg nyájas képpel állottak elő — s az angol porosz hűnő szerencsés szülése alkalmából Nagybritanniának és Poroszországnak szerencsét kívántak. Színházakban is történtek, kivált Windsorban, örvendetes demonstrátiók. — Az ausztráliai gyarmatok alapításának 71-dik évnapját jan. 26-dikán lakomával állték meg, melyen H. Moor, a Viktóriái s új-délwalesi törvényhozó tanács egykori tagja elnökölt s Packington és Buwer-Lytton miniszterek is jelen voltak. — Burns költő születésének százados évnapját jan. 25-dikén nemcsak Londonban, de Edinburg-, Glasgow-, Liverpool-, Sunderland-, Southampton-, Oxford , Cheltenham-, Woolwichban, szóval Angol- és Skótország minden nevesebb városában megülték. A kristálypalotai ünnepen fölolvasott pályanyertes költeményt nő írta : Craig Izabella kisasszony Edinburgból. — Az angol kormány három nagy vastársulattal 68 fontos golyók, másokkal pedig nagy mennyiség lőpor beszolgáltatására szerződött. A Cagliari s Sicilia nyugati partja között a távirati összeköttetés ismét helyre van állítva. Ez épen fele a cagliari-máltai útvonalnak. FANCZIAORSZÁG: A helyzet béke és háború közt ingadozik. Január 26-kán a békeszeretőkre nézve jobbnak látszott, a 27-dikén már nem mutatkozott oly felhőtlennek. A congressus, melybe a börzén és a nagyközönségben sokan hisznek, nem egy párisi levelező előtt valószínűtlennek tűnik fel. Egy porosz lap levelezője legalább nem talál annak való tárgyat. A szerb ügyet és a Duna kérdését ugyanis olyba tekinti, mint befejezettet; azt pedig nyugodt vérrel nem akarja feltenni egy pillanatig is, hogy Ausztria beleegyeznék, miszerint az összeütközés valódi okát, tudniillik a maga, európai szerződések által biztosított állását Olaszországban, egy congressus által „rendezni“, tehát a priori kérdésbe vonni engedje. Levelező bizonyosnak mondja, hogy a helyzetnek azon felfogását, mely de Lacour legújabb czikkéből kiviláglott, a „Journal des Débats“-ra ráparancsolták, a miatt elkedvetlenedve, az előbbi ellenkező értelmű czikk szerzője Prévost-Paradol úr a nevezett lap politikai vezetésétől egy időre állítólag visszalépett, sőt Párisból is elutazott, hogy a „Débats“ jelen magatartása iránti minden felelősséget lerázzon magáról. Azt mondják, a czikk magának a császárnak nagyon kevéssé tetszett. Némelyek a congressus iránt felmerült kétségeknek tulajdonítják, hogy a január 27-diki börze megint nyugtalankodott. Most már a „Nord“nak is azt írják, hogy a dunahajózási viszály kiegyenlítését Napóleon császár a febr. 7-diki trónbeszédben az ülésszak megnyitásakor bajosan fogja jelentketni, miután az emberek még azt sem tudják, mikor és mit fog felelni Ausztria a bécsi kabinethez a hatalmak által intézett ugyanazonos jegyzékre. Hogy a most említett trónbeszéd minő hangon lesz tartva, az még annyira titok, hogy, mint a „Nord“nak Párisból írják, már is számos fogadások történtek felette. Azon oraculumi szavakat, melyeket a szardiniai király a felirati küldöttséghez mondott, mint: „jövendő eventualitások“ — „az év jól kezdődik remélem , jól fog folyni és még jóban végződni“; a háborúra spekulálók különösen kiemelik , míg a békebarátok azt hozzák fel, hogy a császár a január 26-diki bálban Hübner báróhoz, a Mária Anna főherczegnő ő is. Fensége halála miatti udvari gyász említésekor nagyon érthető hangon így szólott: „Követ úr, ha egy barátságos hatalom képviselője a franczia udvarnál megjelen és gyászt visel, akkor az a szokás , hogy a tánczok megszűnjenek.“ — Tudjuk, hogy e bálról az is mondva volt már, hogy a császárné Hübner úrral tánczolt volna; e csalódást azonban az „Indépendance“ egyik párisi levelezője azon nyomatékos okkal tépi szét, először hogy nem is volt ezúttal a tuileriai bálban hivatalos négyes; másodszor, hogy az ausztriai követség tagjai és földjeik nem is jelentek meg a bálban, hanem csupán az azt megelőzött diplomatiai körben (cercle diplomatique) mutatták magukat, a cs. kir. uralkodóház gyásza miatt. Némelyek békejelként magyarázzák az oly jelenséget is, mint az „Aurons nous la guerre“ czímű röpiratnak De nu kiadónál történt lefoglalása, noha az már minden ember kezén forog ; mások úgy vélekednek, hogy ha igaz is, miszerint Anglia az osztrák kabinetnek azon javaslatokat, melyeknek elfogadására az 1848-ban késznek nyilatkozott vala, megújította : ez csak azt mutatná, hogy Derby lord törvényes okot keres egy, Francziaországra nézve kedvező semlegességre, miután előre tudja, hogy Ausztria engedni nem fog. Ily véleményben van többi közt a kölni lap egyik párisi levelezője, aki úgy látja, hogy a béke javára még eddig egyéb eszközt fel nem találtak, egy Ausztria kisajátítására célzó congressusnál. Levelező úgy látja továbbá, hogy a háború valószínűségéről mindjobban meggyőződik a „Times“ is, mely épen január 27-ről jelenti, hogy az angol kormány nagy számú ágyukat rendelt meg, s nagy lőporkészleteket szerez. Meg kell még említenünk, hogy némely párisi politikusok Nagybritanniát nézték ki az olasz kérdésben Francziaország és Ausztria közt a párisi congressus jegyzőkönyveiben letett nézet alapján közbejáróul, s hogy ezen közbejárástól Olaszország barátai csak jót várnak, így okoskodnak. Anglia ugyan az első császárság megbukása óta folyvást az akkor megállapított államképletek fentartása felett őrködött, azonban két új politikai teremtést mégis elnézett, t. i. Belgiumot és Görögországot; elnézte nagyobb összeütközés kikerülése végett s a közvéleményre való tekintetből, mely kimondá, hogy görögök és törökök, belgák és hollandusok, ugyanazon uralkodás alatt nyugton nem élhetnek, és hogy ezen népeknek kölcsönös összeférhetlensége, kényszerített egyesítés mellett, Európát örökké visszatérő katasztrófákkal fenyegetné. Az olaszok barátai Lombard-Velenczére nézve ezt jó előjelnek tartják. A harczias készületek folyvást tartanak. Az „Indépendance“ déli Francziaországból leveleket kapott, melyek után a franczia katonaságnak legközelebb Var megye határán való öszpontosításáról többé kétség nem lehet. Ezen intézkedések mindenek szeme láttára történnek, s épen nem csinálnak titkot azokból. A nyilvános lapokban olvasni lehet a touloni katonai intendánsság és tengerészeti főnökség hirdetéseit, melyekben mindennemű anyagszerek szállítására hirdettetik árverés , melyek a rendes szükségletet jóval felülmúlják. A belga lap szerint Provenceban egy kis város elöljárósága felszólíttatott, hogy tudatná, ha szükség esetben el tudna-e helyezni vagy tízezer embert. — Sokat beszélnek Párisban Rothschild urnak egy nyilatkozatáról is. Az ő megnyugtatására D. tábornok idézte ama híres mondást : „A császárság a béke“. Rothschild megjegyzi, hogy ezen mondás így is igaz: „A béke a császárság“ a mivel azt akará mondani, hogy béke nélkül a császárság fen nem állhat. Sokan e nyilatkozatnak tulajdonítják a hidegséget, melyet a császár az utolsó bálban Rothschild iránt mutatott. A félhivatalos „Preuss. Zrg“ azonban megjegyzi, hogy a császár mindenki iránt fukarnak mutatta magát szavakban, s a követekkel minden beszélgetést kikerült. Mindenki a tánczcal s játékkal volt elfoglva. Feltűnt, hogy a „Moniteur pusztán csak annyit jelent, hogy a „Napoleon“ és „Algesiras“ csavar-sorhajók, valamint az „Impétueuse“ fregatt a tegnapi napon (jan. 26) Toulonból Genuába elmentek. A nászkísérethez két szárdiniai fregatt, a „Governolo“ és a „Szárdinia“ is csatlakozni fog. Marseilleben a fiatal párt a császár nevében Freurythnak fogja üdvözölni. A császárné nemes hölgyei közül kettőt küld oda. Jeromos hy és Mathilde Ágne nem Marseilleben fogadják az új párt, hanem csak a párisi vasúti pályafőnél. Az ünnepélyes bevonulás 3-dikán vagy 4-dikén lesz, miután 3-dika péntek. A pályafőnél fogadja a hivatalos világ is a herczegi párt. Diadalívek állíttatnak, és a boulevardokon, melyeken a menet elhalad, minden ház ünnepiesen díszítve lesz. Turinban a verceil-i püspök d’ Angenies Sándor senator fogja a házasságra az áldást mondani a királyi kápolnában. A magas hitvesek felváltva a Palais - Royalban s Meudonban fognak lakni. A táviró január 28-ról ezt jelenti Párisból: A mai börzén a legtöbb átkelet lefelé megy a „Nord“ egy czikke folytán, mely a piemonti tábornokok megtörtént kineveztetését jelenti, valamint egy hir miatt, mely Ravennában kiütött nyugtalanságokról szól. ESTI FOSTA, Pest, jan. 31. Mulatságos dolog hallani a nagy ellenmondást, melylyel két brüsseli lap, a „Nord“ és az „Indépendance“ a helyzetet felfogják. A „Nord“ szerint a franczia kormányt nem lehet felelőssé tenni azért, ami a párisi lapokban megjelen. Szerinte a támadó és védő szövetség nem egyéb, mint az „Indépendance“ találmánya, amely nem létez, a háború „kevéssé valószínű“, a congresusra sem gondol Párisban senki. Egye-dik és 3.dik tudósításában a „Nord“ az „Indépendance“ újabb meg újabb hívei ellen tör lándzsát, mint amelyek sze