Pesti Napló, 1859. augusztus (10. évfolyam, 2841-2864. szám)

1859-08-02 / 2841. szám

PEST, AUGUSTUS I. A A békeelőzmények aláirvák, sőt annak pontjai a nyilvánosság közlegei által ki is hirdetvék. A békét kötő hatalmak meghatárzák a he­lyet, hol meghatalmazottjaik összegyülendnek, s a két császár által megállapított pontoknak formaszerinti szerződési alakot adva, ennek kötelező erőt kölcsönöznek. A párisi kormány hivatalos orgánuma je­lenti, hogy Francziaország haderejét lefegy­­verzi. És még elsorolhatnánk néhány pontot, mely Európának már hivatalos békéjét hirdeti. Ha azonban végig tekintünk a hírlapok tu­dósításain, a franczia nagyobb lapokban köz­­lött invectivákon, melyekkel azok részint An­glia, részint Poroszország és Ausztria ellen telvek, é­s ha tovább azon lassú izzást sem felejtjük , mik az olasz herczegségekben napi­renden vannak , úgy mindenesetre a jövő láthatárát korántsem tekinthetjük oly mosolygónak, a békereményeket oly kecseg­tetőknek. A zürichi conferentiának egy megnyitási határideje már elmúlt, s habár az illető hatal­mak megbízottairól jelentve volt, hogy elindul­tak, de megérkezésökről mindekkorig hallgat a távírda Mennyivel több nehézséggel kellene majd azon congressus összejövetele, vagy megtartá­sának küzdenie, melyhez állítólag a semleges hatalmak feltételes hozzájárulásukat ki­jelenték, azonban épen azért, mert e hozzájá­rulás feltételes, lehet annak a közel­jövőbeni megtartása iránt kétkedni, így Anglia, mielőtt III. Napóleon meghívását elfogadja, előbb tud­ni akarja, mit és miképen végeznek Zürichben,­­ és Oroszország semmivel sem akar keve­sebbet , mint a villafrancai praelimináriákat a congressusban vitatás alá venni. Midőn a mai két főkérdést hasonló körül­mények közé látjuk szorittatni, s a valódi béke megszilárdítására nyugatról és éjszakról oly tetteted kedvet mutatni, d­eröködve sem merünk a béke szilárdságában hinni. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 20 ról kelt legfelsőbb határozatával egy, a budai pénzügyi or­szágos igazgatósági osztály kebelzetében megürült főpénzügy-tanácsosi állomásra Ziegler Albertet, a szebeni pénzügyi országos igazgatóság pénzügyi ta­nácsosát, s ugyanekkor Kummer Rudolf pénzügyi tanácsost s pénzügykerü­leti igazgatót Festen, főpénz­ügyi tanácsossá, jelen szolgálati állomásáni megha­gyással, legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A kassai cb. k. országos pénzü­gyigazgatósági osztály Cseh János III. osztályú ellenőrt II. osztályú ellenőrré, G­rosz Emil II. osztályú hivatal­tisztet III. osztályú ellen­őrré, Bachinger Imre irodasegédet III. osztályú hivatal­tisztté és Leschonovszki Vincze csendőr-őrmestert III osztályú irodasegéddé, mindnyáját az adóhivatalokhoz vég­leges minőségben kinevezte. Iskolai programmok II. Loboncz, jul. 30-kán. A losonczi prot. egye­sült 5 osztályú tanodában a másodfélévi vizsgálatok f. é. julius 25, 26 és 27-kén tartattak meg, mely ün­nepélyt I. Mocsáry Lajos ur iskolai felügyelő s több jeles férfiak becses jelenlétükkel ékesítettek. A mélyen tisztelt isk. felügyelő ur éber figyelemmel ki­séré a tanuló ifjúság szellemi előhaladását mind fele­letükben, mind dolgozataikban, s egyik tanárnak azon nyilatkozatára, — hogy a latin remekírókból — különösen Ovidii „Tu­stium“, némely válogatott elé­giáit könyv nélkül is emlékelték a tanulók — azon fflHMgy-iiiiwt. Ill n»w«a——ww— Tárczalevél Bécsből. Canicalai eszmék. Sok ember nem tudja, mit tegyen az élettel? Sok ember kezd beszélni a­nélkül, hogy tudná mit akar ? miért ne kezdene egy a háború által tárgyilag s szellemű , tönkre jutott tárczára írni — a nélkül, hogy tudná mit fog, mit akar irni? anélkül, hogy volna mit irni ! Hasztalan forgatom testi és lelki szemeim az álla­­dalom, társadalom, sokadalom terén : mindenütt csak alom, még pedig már használt, következéskép se nem tiszta se nem jó illatú alom. Hasztalan keresünk a zöldhátán egy pontot, melyen hatszáz ezer lélek, akarom mondani ember van ősz pontosulva, kik összesen és egyetemesen egy napot úgy töltenek mint a másikat, úgy hogy legnagyobb zavarba jőne egy legszebb érdíj mellett felfogadott historiographs, vájjon mit jegyezzen fel tegnapról, máról, holnapról naplójába? A mindennapi kenyér, a tőzsde, az üzlet, a sörkorsó obligát kanna politikával, a backbench és laudparthiek, a has­s ha tubhizni kezd —­uczu neki a gőzfürdő, marienbaci viz a Wasser­­glaeis-n és mindenek felett jó egészséges álom ! Szent igaz : es gibt nur ein Wien ! Je bats la Campagne Et vois de cocogne Le pays charmant! Azalatt csigaléptekkel vagy óriási bakugrások­ban halad előre a kérlelhetlen világtörténet, emelve, ledobva, sodorva s őrölve nagy és kis, barbárságból ki nem fejlett vagy civilisatio tönkretette népek és nemzetek és csordák felett, értem ez utóbbiak alatt azokat, melyekben sohase volt elég állampolgári ösz­tön hogy egyéni hajlamaikat s szeszélyeiket a köz­érdeknek alárendelni, s igy bár nélkülözések árán­­ állami consistentiára szert tenni tudtak volna. Volt egykor, midőn a nemzetek Európában ifjak­­ voltak , s előttök volt a jövő. És néhány század folyt­­ le a nemzeti s országos alakulás habozásaiban. Bo­kán egységesen hatalmasan keltek ki. A­kik elha­­gyák magukat, azokat persze Isten is elhagyd. De tán ma is vannak még Európa némely keleti zugában és a tév és éjszakán hasonló történész vegy­tani fejlemények folyamatban ? Meglehet. Az öregek kidőlnek, az ifjak megnőnek. De hol vannak azon ifjak? Nekem úgy látszik, azok is koránérett ifjúvé­­nek. Éretlen aggastyánok. Mint fiatal hölgy vén em­ber oldalán gyorsan hervad : úgy látjuk e fiatal nem­zeteket a „polgár­sult és kitű­nőleg mivelt“ vén népek­­keli érintkezés által, minél gyakoribb s élénkebb az, hervadni. Nagyszerű természeti képek barátja, gyakran fel­keresem a rémes regényes havasokat; gyakran élve­zem völgyeiben és béreztetem­ az önszerető túlérzé­­kenyek kedvencz időtöltését: az ábrándozást, s a boldog szemlélődést, a mely azért oly boldogitó, mert nem háborgatja senki ellenmondása. Ez a szel­lemi önzés egy neme, mely nem gyenge embernek való , minthogy könnyen kicsapong, s túlmegy a ha­táron. A solitairek, remeték és anachoreták mai ne­me, nem mint a régi bibliai időben, nagy költőket, prófétákat s bölcseket - hanem többnyire kü­löncz, ex­travagáns s makacsul egyoldalú embereket szül, kik vagy a társadalmat akarják magányukban kifőzött, de ízetlen rendszerük szerint reformálni, vagy épen új vallást gondolnak ki. A mondott fenséges vidékeken gyakran találunk egy-egy kopár egyedülálló sziklabérczen szépen vi­rító sudár fenyőt, melynek gyökerei tekercsalakban fekszenek a sziklán, nem lelvén rajta földet, melybe bele­mélyedhetnének. Megfoghatlan, miként fejlődhe­tett ki e fa oly nagygyá, miként élhet ? Azonban kö­zelebb vizsgálva felfedezzük, hogy a gyökerek finom végszálai, alig láthatón kapaszkodnak s furakodnak be a kőtömegbe. És e gyenge szálak elég erősek éle­l tetni a nagy fát, s szilárdul fenntartani szélvész és­­ viharok daczára. Gyengédek az életfonalak! A legerősebb ember egy másodperc­nél kevesebb idő alatt megszűnhet lenni. A leggyöngébb száz évig élhet. Mert nem nagy tenyerünk, nem izmos lábikránk , hanem végtelenül finom műszerek látatlan szálai képezik az életfona­lakat. A nemzetek életfonalai is nem az import és export, és budget kimutatható mennyiségei, hanem azon lát­­hatlan erkölcsi gyökerekben rejlenek, miket nem tudván szabatosan előadni, egészben véve tán nem helytelenül hagyományoknak nevezek. E tekintetben az új­kor története saját jelenetet mutat fel. A népek mintegy önmaguk tépik ki gyöke­reiket, szabgatják fel életfonalukat Mintha maguk­nak újakat rögtönözhetnének. Mintha én magamat újjá, más emberré teremthetném. (a mi intra párén thesim­­án nem is ártana.) Vallásos skepsis, bölcsészi eszelősség, érzéki önzés és tudja az ég mi minden aláásta a nemzetek gyöke­reit, m­ig más fensőbb erők megnyirbálták, szabdalták s franczia kert mintájába erőszakolták ágait, törzsét, tetejét, derekát. Tegyük föl egy pillanatra, hogy a franczia kertész végre megunja nyirbáló, szabdaló erőmű­tétét — a fa fensége kivirul, szétágasodik s a többi! De ha gyökereit is az alatt elvagdalták — vége! Doctrinarség! kiáltnak föl mindazok, kik a politikában is „egy napról a másikra“ élnek; reggel soha sem tudják estig hova írnek; kik a pillanat ereje által menesztetnek, s azt hiszik önszántukból mennek. Az ember soha sem megy oly messze, mint midőn nem tudja, hova megyen, azt mondá Cromwell. Igen jó továbbá, ha az, a­ki megyen valamely dombról, tető­ről vagy toronyról, átnézheti útját s czélját; ha aztán útközben az ösvény hol keletnek hol éjszaknak fordul is — tudja ő tájékozni magát. Ez a doctrinaiség a politikában. „Ne mondjátok, hogy ezek speculatív elméletek, a politika casuistáinak valók! Az elvontt és látszólag alkalmazással nem bíró elvek valójában a legnagyobb realitások, mert a tények okát s logikáját tartalmaz­zák “ így szól R é n a u E. a kitűnőleg doctrinärnek czímzett Guizot emlékiratairól irt essnyéjében. Általában, kinek az aratás gondjai s a bábom időt engednek, nem ártana a hires doktrinár mondott em­lékiratait kissé átlapozni, kivált ha az illető ambitió­­jához tartozik a politikában mitkedvelősködni. A többi közt igen figyelemre méltó azon észrevétele, s a hozzá kötött szemlélődés, miszerint e kort különö­sen jellemzi azon könnyűség, melylyel a nemzetek szakítani képesek multjukkal. Transactiók felettébb ritkák. „A nemzetek , úgymond Guizot, a franczia 1830- ra 48-ki forradalmakat jellemezvén, a németek , spanyolok , angolok több ízben küzdöttek nem csak a törvénynyel, hanem erő­szakkal is jogaik védelme végett. A politikai testületek s né­pek néhány század előtt gyakran ellentálltak fejedelmeiknek fegyverrel is, a­nélkül, hogy szükségnek vagy jogosnak tar­to­­tik volna kormányformájukat vagy dynastiájukat megvál­toztatni Nem tétetett minden alkalommal az egész társadalom sorsa koc­kára Korunkban minden politikai vita — élet hal­ál­­lal küzdelem , népek és pártok vak elkapottságukba­n a leg­szélsőbb végletekbe rohannak ; az ellenzés rögtön lázadássá, a lázadás forradalommá fajul. Minden zivatar özönné leszen.“ A győzelemmel egy párt sem éri be, ki győzött — ki akarja irtani ellenfelét. Mindenik úgy siet győ­zelme legvégső gyümölcseit élvezni, mintha félne, hogy nem marad ideje. .. És — mint a félelem ren­desen — csakugyan felidézi a veszedelmet, s a reactio ismét hasonló erőt fejt ki. A vasutak, távírdák kora a gyors leéléskora. Nincs biztos oltára holnap elől. Régi elveket, avas előítéle­teket s rögeszméket rögtön kitörölnek új b­í­r­á­l­a­t-­l­a­n eszmék. Ezeknek nyomába jő a csalódás, de­­moralisatio, és egészen természetes folyamatban a rendszeresített ököljog, a haldokló társadalom utolsó gyógyszere, mint a haldokló egyént még egy időre mosd­ni, vagy más izgató szer tart fönn a feloszlás előtt. K. A. óhajtását fejezte ki, hogy vajha minél többet tanul­nának könyv nélkül emlékelve a latin remekírókból,­­ valóban, édes hazánk régi emlékei s a magyar iro­dalom érdekei, méltán kivánják a latin irodalom iránti rokonszenvünket. Az egyesült tanodában ez évben 5 rendes s egy rendkívüli tanár működött, s 87 tanuló vett részt az oktatásban. Fájdalommal kell említenünk­­. Kovács Benjamin urnak —volt igazgató tanárnak — tanítói hi­vatalának 40 dik évében f. é. jul. 2-kán történt halálát, azonban e nagy veszteség mellett is a rendes oktatás semmi hiányt nem szenvedett, a tanórák a tanári kar által teljesen fedezve lévén. A boldogult hely­be új tanár fogja választatni. Hogy az egyesülés eszméje üdvös s életre való volt, bizonyítja ezt nem csak a tanulók tudományi - er­kölcsi előhaladása, hanem a tót ajkú tanulóknak a magyar nyelvben tett dicsérendő előmenetele is; kü­lönösen kellemes hatást tett a t. hallgatóknál az 1-ső nyelvtani osztály tanulóinak a magyar tanokbeli fe­leletük, t.­­ ezen osztály tanulóinak nagy része e tanév elején alig tudott egy magyar szót is kellőleg kiejteni, most pedig oly szabatosan ejtette ki a ma­gyar szavakat, hogy alig lehet­ megkülönböztetni a tót ajkuakat a született magyar ajkuaktól. Dr. Valkó Endre s. b. igazgató-tanár, Bécs, julius 31. A mai „Wiener Zeitung“ következő legmagasabb császári kéziratot bocsát közre: „Kedves báró Bach! Megindult szívvel értesültem azon sokneműi önkénytes segélyezések felől, melyekkel min­den osztálybeli népesség a háború által előidézett rend­kívüli szükségekhez minden tekintetben áldozatkészség­gel járult. „A legdúsabb mérvben befolyt hazafias adakozások, a tekintélyes segélyzések által lényegesen előmozdított ön­kénytes csapatok kiállítása, a készség, mely által a szol­gálattevő lovak a háború szükségeire nézve minden ol­dalról beszállíttattak, a hazafias egyesületek dicsérendő hatásossága, úgyszinte különösen a sebesült harcrosok ápolására nézve tett nagyérdemű önkénytes közreműködés új örvendetes bizonyitványt nyújt be népeimnek minden komoly próba­időkben kitüntetett áldozati készségéről, és önfeláldozásáról. „Szivem sugallatát követem, midőn mindazoknak, kik azon számtalan és előttem mindig felejthetetlen valódi hon­szereteti és emerbaráti nyilvánulásokban részesek voltak, és nevezetesen ha székvárosom, a birodalmi főváros, Bécs, lakóinak — legforróbb köszönetet mondok, és önt megbízom, hogy legteljesebb elismerésem jelen nyilatko­zatát általánosan igi­zzé tegye. Laxenburg, 1859. jul. 28. Ferenci József s. k.“ KÜLÖNFÉLÉK. — A borzasztó kerü­lési gyilkolásról egy barátunk, az egyik sebesültnek saját előadása s a hivatalos nyomozás alapján következőleg értesít bennünket: ,,Az egész vidéken mind jeles ismereteinél, mind nemes jelleménél fogva köztiszteletben álló Hartmann orvos­tudor bábába kerülősön (a kisjenői járásban) Jul. 25-kén esti 81­, órakor hat fegyveres rabló kocsin vágtatva betört; egy közülök az épen vacsoráló cselédeket halállal fenye­geti , ha moczczanni mernének , öt pedig a házi urat, ki négy vendéggel a konyhával határos ebédlőben mulatott, beszélgetett, hasonló módon támadja meg. Ezen vendégek közül egyike a fiatal, reményteljes reclam, biztos Hoff­mann, akkor kezdett a gazaknak ellentállani, midőn meg­­ akarták kötözni, szintúgy a derék házi ur és egyik szere­tett vendége Horlaky közbir­okos ur is, mely tusának fáj­dalom, az lett a vége, hogy legelőször a biztost, utána a házi urat háláló­an meglőtték , Hollaky úrnak pedig si­került ugyan a neki irányzott lövést elkerülni, de kezén­­ és lábán több, szerencsére nem igen veszélyes vágást ka­pott. Az ott volt még kettőnek sikerült minden sérülés nél­kül menekülni. A rablók nagyobb ellentállásra akadván mint hitték, és már a szomszédságból elősiető eeg­ység ál­tal is fenyegetve látván magukat, elillantak, a­nélkül, hogy valamit elsajátítottak volna. A csendőrök rögtön nyomo­zásra siettek, és sikerült is két fegyveres egyént hatal­mukba ejteniük, kiket e hajborzasztó gyilkolásban való részvéte nagy gyanúja terhel, bár eddig nem vallottak semmit.“­­ A kolozsvári lóversenyről a Kolozsvári Közz­­lönyben olvassuk, hogy az jul. 26-án kevésbbé volt távolabb vidékiektől látogatva, mint az előbbi napokon, de azért szép számú néző­közönség gyűlt össze. Az idő is épen kedvező volt a futtatásra, az első nap az ünne­pélyre tűzött időt pár órával gyors, de rövid eső előzte meg, mit derű követett, s így a rekkenőség­i por egya­ránt mérsékelve jön. Ezen versenyen pályabirokul Paget János esg., Bornemisza János báró, intézőkul: Paget J., Wesselényi Ferencz és Bánfi Albert báró urak, t­e­­herre ügyelőül: b. Bánfi Albert, indítókul: id. gr. Bethlen János és Paget Oliver urak neveztettek ki. A futtatás 5 órakor kezdődött s félóránkint uj futás jön. Az államdíjra csak két ló versenyzett, kettő visszavonat­ván, Pálfi Pál gróf „Ducrow“ nevű 5 éves szürke méné­s diadallal versenyzett ifj. gr. Bethlen Sándor „Lioness“ barnapej kanczájával. Az asszonyságok diját érdekessé tette, hogy a versenyző lovakat itteni főrangú lovagok ülték, gróf Bethlen Sándor „Camara“ p. fv. kanczáját, Bethlen Géza gróf, b. Wesselényi Ferencz „Szarvas“ p. fv. p. gr. Bánfi Béla, b. Wesselényi István „Három a táncz“ p. fv. p. gr. Betlen Domokos urak lovagolták, az utolsó diadalával, bárha az első igenis vetekedett vele. Az ugrató verseny elmaradott. Külön verseny volt báró Wesselényi Ferencz „Mayflower“ f. k. és gr. Bethlen Sán­dor „Cotilon“ p. k.-ja között, az utóbbinak diadalával. A pony-versenyen a fiatalabb mágnások szerepeltek mint lovagok, s csinosan ülték meg. A gróf Bánfi Béla által ült „Kukka“ pej kancza a tér felerészét futotta, itt azonban a korlátokon kivágott s a gróf Bethlen Béla ál­tal lovagolt „Deborah“ megelőzte, a diadalt ez utóbbi nyerte, ha jól emlékszünk báró Bánfi Dezső által lovagolt „Giza“ p. k. közelítvén meg a nyertest. Ez az első napi verseny. — 27-én ismét kedvező időben folyt a verseny. A 600 p­rint vadász­ díjra a szokott kétszeri futásra Pa­get J. „Philosophe“ p par. és Tisza László „Arabella“ p. k. futott, lovagolva az utóbbi gr. Battyáni István az első gr. Bethlen Sándor által, mindkét futásban a nyer­tes „Philosophe“ jön. A 300 arany Császár-dijra Tisza László „Bajnok“ pej méné, b. Wesselényi Ferencz „Ju­dit“ p. kanczája és b. Wesselényi István „Villám“ pej méné és Mancz Antal „Schreck“ p. k.-ja versenyeztek, nyertes „Judith.“ Az arany serlegre b. Wesselényi F. „Fecske,“ gr. Teleki Domokos „Léda,“ Szilvási Miklós „Vihar“ nevű kanczáik versenyeztek, a győztes „Fecske.“ — Debreczen­ből Írják a „V­sárnapi Ujság“nak, hogy a polgármesteri teendőkkel Szőllősy János első vá­rosi tanácsnok ur bízatván meg, helyette a ref. egyházi főgondnokságra Zsombory Imre kir. tanácsos urat választották. A ref. egyházkerületi gyűlés aug. 10-kén kezdődik. — L­á­z­á­r Móricz gr. 100 uj­­tot adott az erdélyi gazdasági egyletnek, hogy a közelebbi állattárlat dijait három ujjal szaporítsa. — A marosvásárhelyi kisdedóvoda Szölőssy Sá­muel ottani polgártól 110 ftot kapott ajándékul. — Roger jeles párisi énekes, ki harmadév a nem­zeti színház látogatóinak is sok élvezetes estét szerzett, a múlt héten szerencsétlenül járt. Villers-sur-marnes me­zei jószága körül vadászván, sövényen akart keresztül­­mászni, s hozzá támasztá puskáját; midőn jobb kezével a puskát csövénél fogva fölkapá, a fegyver elsüle s a go­lyó keze szárát összezuzá. Az orvosok mulhatlannak ítélvén a kar levételét, a borzasztó műtét csakugyan megtörtént s Roger azt kitűnő bátorsággal állá ki. Mostani állapota a körülményekhez képest, kielégítő s élete nem forog veszélyben. írják, hogy épen az nap, midőn a baj megesett, kellett volna Dávid „Hercula­­num“jában énekelnie s ezután Németországba készült vendégszerepekre . Meglátogattuk dr. Batizfalvi sebészi és ortho­­pédiai gyógyintézetét, s úgy találtuk, hogy mit a t. orvos úr kibocsátott programmjában mondott és ígért, felállí­tott intézetének úgy elrendezése, mind vezetésében nagy avatottság és lélekismeretességet életbeléptetve,és gyakor­latilag valósítva is látjuk. Ezen intézetben , mely 1. évi május hó 15-én nyittatott meg, július végéig bezárólag 30 beteg talált ápolást és gyógyulást. Járólagosan 46-n szereltettek, s így két és fél hónap alatt összesen 76-an nyertek gyógysegélyt. Az intézetben kezelt, valamint a bejárt betegeken több sebészi műtét hajtatott végre. A nevezetesebb gyógyesetek szakilag leírva az „Orvosi hetilap“ hasábjain közöltetnek. * A magyar erdészegylet közleményei között néhány közérdekű adatot találunk : Van az egyletnek jelenleg 1091 tagja. Az évi részvény 3 ft 25 kr­t. ért. Az egy­letnek be nem fizetett részvényekért tagjain már eddig is 5000 ft követelése van. Az egylet tiszteletbeli tagokul választotta Eszterházy Pál herczeget, Scitovsz­­ky herczegprimás ő eminentiáját, Andrássy Gy. és Waldstein grófokat és S­i­n­a Simon bárót. Érdekes e közlemények között még az, mely a farkasok és rókák­nak strychninnel megkezdett kipusztításáról szól, az első kísérletre 5 farkas, 8 róka jön megmérgezve Mily nagy mennyiségben vannak még nálunk a vadállatok, mutatja az, hogy a mult nyáron egy farkas csorda egyedül a Ga­­ran völgyében lovakban és szarvasmarhákban 6000 fű­ kárt tett és hogy a múlt őszi vadászatokon egyedül Zó­­lyom megyében 26 medvét ejtettek el. Azon pontosság és gyorsaság, melylyel az első magy. általános biztositó­társaság fennállása idejétől fogva az illető károkat pótolja, az egész birodalomban eléggé is­mert tény. F. 6. jul. 21-én a fölemlített intézetnél bizto­sított nyaralóm a városi ligetben a villám által egészen a lángok martaléka jön, és már ugyanezen hó 23-dikán 11 órakor reggel ezen károm az igazgatóság részéről megtéríttetett. Minek következtében kötelezve érzem ma­gam hálámat polgártársaimnak nyilvánítani, és egy­szersmind ezen jótékony intézetre őket figyelmeztetni. Scheibl József, első magy. gőzfürdő tulajdonosa. LEVELEZÉSEK. Statubul, július 25. Tisztelt szerkesztő úr! Miután a véres dráma Olaszország térségein leját­szatott, és a hadi jelentéseknek, melyek a lapok ha­sábjait kizárólag igénybe vették, vége szakadt, meg­kezdem újra három hónapig elhanyagolt tudósítói hivataloskodásomat. *) A békekötésnek híte itt, úgy a hivatalos körökben, mindszinte a muzulmán népességnél, mely kizárólag viseli a katonai működések nehéz terhét, nagy öröm­mel fogadtatott. A rediffek már hazabocsáttatnak, miután a kormány azt hiszi, hogy a Rumeliában ne­talán előforduló eseményeknek a rendes hadsereg is sikerrel felelhet meg, és a különben is gyenge financz­­állapotunk közepette nagyon kívánatos, hogy a hadi­­budget lehetőleg leszállítassék. A financziális világ a békehit első pillanatában örömittasságában szinte nevezetes baisse­re engedte magát ragadtatni. A török medgidie f. hó 13-án 155- ről 138 ra esett. 14-én azonban a pillatytsnyi bizalom a török pénzügyben ismét elenyészett, az arany med­­­gidie ismét 142 piaszterre és 25 parára emelkedett, és azóta 145 és 147 közt ingadozik. Megjegyzendő, hogy a krími hadjárat alatt a medgidie soha sem emelkedett 147 piaszternél feljebb. Ebből elég vilá­gosan kitűnik, hogy a három békés évek alatt a finan­­cziális állapot az utolsó angol kölcsön daczára nem csak hogy nem javult, de nevezetesen gyengébbé vált. De kormányunk fizetési képtelensége is érez­­hetőleg mutatkozik. Már két hónapja, hogy a polgári hivatalok és a konstantinápolyi helyőrségi seregek—­ a­mire még nem volt eset - zsoldot nem kaptak. Úgy látszik, hogy a bankjegyek is kifogytak. A külső se­regekről és hivatalnokokról, kik zsoldjaikat ezüstben és aranyban kapják, szólni sem akarok; ezek oly sok hónap óta nem kaptak már élelmi tartást, hogy már talán azt is elfeledték, miként néz ki a pénzen M­e­d­­g­i­d szultán arczképe. És mindezen nagy pénzzavarok daczára a szultán roszul gazdálkodó és telhetetlen környezetének most jut e­lébe, egy költséges tengeri kéjutazást tenni. A financzminiszter úgy érezte magát, mintha guta kör­nyékezné, midőn az udvari intendatura részéről intést kapott, hogy ő felsége ezen utazásához 275,000 er­szény pénzt (1 erszényben van 500 piaszter , 50 pft) készen tartson. Ő tiltakozott ez ellen, sőt még elbo­­csáttatását is benyújtotta, mit azonban el nem fo­gadtak. Al­­ pasa nagyvezér finom észrevételeket me­részkedett tenni. A­­­z a pasa pedig, ki alig hogy a régi serail adósságait rendbe hozta, a szultán előtt a legkomolyabb előterjesztéseket tette, minek követ­keztében alig hogy kegyvesztett nem lett, de mindez semmit sem használt. A serail-hivatalnokoknak pénz kell, és kilátásba hozott zsákmányaikat nem oly köny­­nyen engedik elvitatni Eleinte ezen utazásnak fontos kormányi indokokat tulajdonítottak és azt mondák, hogy az egyptomi al­­kirá­lt fogja a szultán saját fővárosában Alexandriá­ban meglátogatni, ezen hatalmas vázainak mindazon­által semmi kedve sem volt alattvalói jelenlétében hódolni a szerződésileg tűzött uralkodónak, minek *) Köszöntjük önt ezen elhatározásában, s kérjük minél állhatatosabban mellette megmaradni. s z e r k.

Next