Pesti Napló, 1860. augusztus (11. évfolyam, 3142-3166. szám)
1860-08-01 / 3142. szám
! Román-magyar testvériség ! ERDÉLY , jul. 28. Olyan nagy horderejű dolgokról van alkalmam értesítni e lap olvasóit, melyek hatása túl fog terjedni e kis ország határain. Előre tudósítva voltak önök felőle, hogy Erdély magyar fővárosa e hó végén nevezetes közgyülekezetek színhelye lesz , s a folyó hó 27-én megnyílt lóverseny valóban a környék és testvérhon nagyszámú és nevű fényes koszorúját hozta össze Kolozsvárnak hazafias lelkesedésben „kincses“ falai közé. A verseny eredményéről értesítni fogja önöket a holnapi „Közlöny“, addig elég lesz megjegyezni, hogy a legnagyobb 500 aranyos díjat K. Wenkheim Béla nyerte. — Reményi működéséről is a híradást közelebbi levelemre tartván fönn, most csak annyiban emlékezem, amennyiben kiindulási pontjául szolgált a fönnérintett örvendetes nemzeti nyilatkozványnak. Ünnepelt művészhazánkfia. i. tegnap este, második, roppantul látogatott hangversenyt tartván, a kolozsvári magyar értelmiség által napközben a programmon kivül román nemzeti dalok játszására jön fölszólítva, mihez a jelenlevő kormányzó herczeg engedélyét kieszközölve, a sirva-ilva búgó édesbus oláh dalt azok nagymesterétől Salamontól azon délután elsajátította. A czélba vett „román-magyar testvériség“ hire a városon szokatlan érdeket gerjesztett s este a színház úgy zsúfolva volt, hogy hasonló közönségre itt nem emlékeznek. Midőn pedig megrendült a mélabús hang, melyben egy ezred fájdalma és egy kétes jövő zilált éber álma hallik, a magyarok részéről szűnni nem akart a szívélyes kiáltás „éljen a román!“ Mire a teljes számmal jelen volt románság sűrű szetreászkéval válaszolt és a karzatról piros, fehér, zöld papíron következő vers hullott szerteszét. öcscse birtokába kerülvén, ez hazafias készséggel s testvéri kegyelettel sietett elhunyt bátyja akaratát foganatosítani. Köszönő levél fog hozzá intéztetni; a három utóbbi arczképnek a teremben felfüggesztése iránti szavazás a szünidő utánra halasztaték. Gr. Dessewffy Emil elnök ur ezután egészséget s üdülést kívánván a tagoknak a bekövetkezendő szünidőre, a gyűlés eloszlék. —ss. Reményi Edének. Kolozsvár, 1360. julius 27-dikén. Művész, kinek lettor's vonóján Nagy érzések világa él, Te két rokon nemzet szivében Egy drága hurt megpenditél! Két nép, kiket közös veszélyben Tíz századév meghordozott: A korszellem hivó szavára Testvérileg kezet fogott. Művész, kinek merész vonója Keresztül jár velet, kebelt, Testvérülésünk szent szavában Dalod legszebb viszhangja lelt ! Színház után előleges elintézés szerint a lovaregylet tagjai, az összes aristokratia, ifjúság, magyar és román értelmiség Kolozsvár leglátogatottabb vendéglőjébe, díszes közlakomára gyűltek össze. Az ülőhelyre nem juthatott részvevők száma több százra ment, amíg az Óvár-utcza kiváncsiak néptömegétől volt ellepve, kik később a szívemelő hazafias dalokat a bennlevőkkel együtt lengedezték. Csakhamar megkezdődtek a toasztok. Az áldomások sorát lelkes ifjú hazánkfia Papp Miklós kezdte meg ily felköszöntéssel : „Uraim ! „A magyar történet legfényesebb lapjára egy nagy hős neve van feljegyezve, ki bár román anyától született, de kinek örök emlékű tettekben ragyogó pályája mindkét testvérnemzetnek egyaránt szolgált javára és dicsőségére. Mindenki érteni fogja, hogy az államférfiul és hadvezéri nagyság fennséges példányáról Hunyady Jánosról szólok. Most itt az idő, hogy visszaemlékezzünk ama hajh! tündöklő és boldog napokra, midőn a két nagyratermett népfaj vére , melyeket a sors parancsa ezredév előtt a Maros , Szamos és Olt partján együvé vezetett, közös lászló alatt egy kép a közös honért folyt. Ha ily meggyőződéssel közelitünk egymáshoz baráti kézszorítással, jöjön bármi vihar, bátran nézhetünk szemébe. ..Emelem poharam a derék román nemzetre.“ Papp Miklósnak kolozsvári román ajkú jogtudor Rácz János felelt zengzetes anyanyelvén. Nagy hatással elmondott terjedelmes felköszöntése itt következik : „Uraim ! „A testvériség és barátság nyilvánítását örömmel fogadjuk, meg lévén győződve, hogy a mi közös hazánk csak akkor fog virágozni és a boldogság tetőpontjára jutni, ha az abban lakó népek, különösen a román nemzet szoros egyetértésben és őszinte barátságban lesz a magyarral. Kitartó barátság azonban véleményem szerint csak úgy lehet, ha egymás nyelvét, úgy nemzeti jogait és szokásait szentül megőrizzük és tekintetbe veszszük. A nyelv iránti szeretet és a nemzetiség érzete oly nagy ma, hogy nem hiszem , lehetnének oly erős bilincsek, melyek e drága kincsek fejlődését gátolhatnák. Örömest emelek hát poharat őszinte barátságért a magyar testvérekkel s óhajtom, hogy e barátság tartós legyen, mert amint említem, országunk csak úgy lehet boldog. Éljen a testvériség a románok és magyarok közt!!“ Utána Kőváry Mihály emelt poharat a testvériség szent eszméjéért következő velős szavakkal : „A testvériség nevében ürítem poharamat. Poharat ürítek azon millió román polgártársunk jövőjéért, kik velünk jó és balszerencsében ezer éve osztakoznak, s kikre, ha tán súlyosan nehezültek a múlt idők, nem szabad feledniök, hogy a mi őket a magyar nemzet közhelyétől távol tartó, nem nemzeties ellenszenv, hanem a rendszer kifolyása volt. A rendszer volt csak a hibás, nem pedig a népek maguk s e román nép polgári helyzetében a magyarok közel is százezren osztoznak. De a létezett érdekkülönbségeknek köztünk utolsó nyoma is elenyészett.“ Majd id. gr. Bethlen Gábor kért szót. „Ideje már, úgymond, hogy a bor, a melyet iszunk, vérré váljék s a testvériség és egyetértés szent igéi, melyeket ezúttal ajkunkra veszünk, puszta igéknek ne maradjanak, hanem cselekedetbe és valóságba menjenek által. Ideje megemlékeznünk , hogy a Lajtától a Pruthig két nemzet lakik, melyeknek rokonuk a széles világon nincsen. Ahelyett tehát, hogy ezek egymással szembe álljanak, szükség hogy reménységöket egymásba vessék. Ürítem kelyhemet e bölcs meggyőződés megszilárdulására!“ Gr. Bethlen Farkas abbeli hitét nyilvánította, hogy a honban lakó testvérnépek az egyenetlenségokozta károk keserű tapasztalatán immár okulva, a történet intő szózatát figyelem nélkül nem hagyják. Nincsen ideje most a kérdések velejébe s részletébe ereszkedni; becsüljük meg egymás nyelvét és nemzetiségét! ez legyen jelszavunk. Bethlen Farkas szavait még a többi szónokot is túlhaladó lelkes éljenzés és szetreszke követte; az összes közönség levett kalappal s egy szivvel-szájjal zengett be a Pongrácz által húzott „Szózat“ mindig kedves dallamába. Amint a nemzeti dal negyedik strófája is elhangzott, román ügyvéd Sipotár József szólott mély belátással s az egyetértésért buzgó nemes indulattal. „Szép látvány — szólt Lipotár,— midőn az egyetértés égi szelleme minden tudat vagy előkészület nélkül igy közénkbe szállott s a nemzeteket baráti ölelésre hozza össze. „Minden veszély egy öt1etet szokott adni — s ez az ötlet az, mely mentőcsolnakul szolgál a zivatarban. Ily mentő ötletnek tekinthetni a testvériségnek ma véletlenül fölébredett szent érzetét, mely az őrködő isteni gondviselésnek biztos záloga. Azért imádkozzunk a Mindenhatóhoz, nyújtson erőt, hogy ezen eszme-ösvényen végig haladhassunk. „Ugyanazon gondviselés, mely a múlt idők részeit kiállani segített, kalauzolni fog, hogy a jövő szirtei közül is épen kijussunk. „Poharat ürítek a honban lakó nemzetek egyességéért, és főleg kivánom, éljen a nagylelkű magyar nemzet!“ B. Vay Béla : Magyarország mindig édes büszkeséggel gondolt a Királyhágón túllakó testvérnemzetekre, de egyszersmind fájdalommal viselte, hogy e testvér népek egymással szemben állanak, holott érdekeik számukra egy utat, egy jövőt jelölnek. Annál nagyobb lesz most öröme, látván itt a válaszfalak leomlását és azt, hogy a két nép a közszükségnek tettleg ad kifejezést. Demeter Mihály román honfitárs, meleg ragaszkodással emlékezett a magyar nemzetről azon forró vágygyal, bárcsak a gondviselés a két nemzet szívét és jövőjét a legszorosabban egybefűzte. Gr. Mikes Benedek a szász nemzetről emlékezett meg hangos éljenek kíséretében. Nevezetes, hogy Kolozsvár — az egykori kincses szász telep -- jelen volt értelmiségében senki sem akadt a köszöntés elfogadására. Rövid pár évsmind magyarokká lettek ! Már Gyula (Magyarhonból): Lelki örömmel szemléli, hogy ami a szomszéd haza főidén már teljesedésbe ment: a népek testvérisége, ám itt is a valósulás küszöbén áll. B. Podmaniczky Frigyes: Meglepetve és kétszeres örömmel szemléli ez új hangulatot és bizton reméli, hogy Erdély, mely a testvér honnak annyi bajban és részben volt társa és kisérője, mely a vallásos harczok világrengető korszakát oly fénynyel és diadallal állotta ki: most, midőn a válaszfalak osztály- és hitkülönbség nélkül leomoltak , a nemzetiségek égető kérdését is sikerrel fogja megoldani. Jó hírt visz magával a testvér hazába! Papp Miklós az unióért ivott, szakadatlan éljenzés kíséretében. Rácz János, megint román nyelven szólva, hozta föl viszonyos óhajtását : tiszteljük egymás nyelvét és nemzetiségét, melyeket az újabb kor szava mindenhol elvitathatlan tekintély jogával ruházott föl, így könnyű lesz a múltak félreértéseit feledve, közösen munkálódnunk a jövő reményeinek sikeresitésére. Demeter Mihály derék román ifjú magyar nyelven üdvözölte az ébredést s mondott százszoros átkot reá, ki e drága frigynek megtörője lenne. Gr. Lázár Mór a jelenlevő román testvérek közt Rácz Jánoshoz szólott, s a Demeter által kifejezett eszméket viszhangozva, hivatkozott a költő szavára: „Csak egyesülve állhatunk!“ Ezután közkívánatra a Reményihez írt s feljebb közlött verset olvasták föl. A gyülekezet a „Hymnusz“ mellett oszlott széjjel,míg a tömeg egy része éjjeli egy órakor levett kalappal a „Sz óz a t“-ot énekelve tett ünnepélyes körutat a nagy piaczon. A rend sehol sem volt megháboritva. .. • „Nem tudtam, hogy országgyűlés lesz itt“ — mentegetőzzek a vendéglős. A magyar tannyelv- s physiologiai tanszék ügye egyetemünknél. Audiatur et potior pars. Két hét előtt a kir. magyar egyetem köztiszteleti tanácsa kérelmet intézett a birodalmi m. minisztériumhoz a végett, hogy szabadjon az egyetemi tantárgyakat magyar nyelven előadni; ugyanazon időtájban a jeles élettudós, de magyarul nem beszélő Czermák tanár élettani tanszékérek lemondását nyújtá be szintén a m. minisztériumnak. Ha Cz. tanár föltétlenül mondott le tanszékéről, e lemondást — nyugdíjaztatásról szó nem lévén — nincs oka a m. minisztériumnak el nem fogadnia, főleg, ha a tantárgyak magyar nyelvem előadatása életbe fogna lépni. E szerint az élettani tanszéket megürültnek tekinthetni. Mikor a magyar tannyelv, s az élettani tanszék ügye mindnyájunkát foglalkoztat, az O. H. Lapnak hivatása a válság idején iránytűje gyanánt szolgálni a közvéleménynek, nem pedig alapelveinkbe ütköző kedvencz egyéni véleményt tukmálni olvasóinkra. Az idegeneket kivéve, hazánk lakóinak mintegy kilenczvenkilencz százaléka kívánja a magyar nyelvnek jogaiba visszahelyeztetését mind tantermeinkben mind a közigazgatásban. Közülünk kiki a magyar nyelvet nemzeti létünk és önállóságunk zálogaként tekinti s igy mindannyian buzogva járulunk az egyetemi derék tanács abbeli meggyőződéséhez , hogy a magyar nyelvnek visszahozatala egyetemünk tantermeibe nélkülözhetlenül szükséges, hacsak azt nem akarjuk, hogy németül nem tudó önnöneink kirekesztve maradjanak a tudománynak őseink által emelt szentélyeiből; eszerint a magyar nyelvnek tannyelvvé emeltetése országos közkívánat, s mint ilyent, régebben szentesített alapszabályul kell tekintenünk a befolyásunktól függő tanügyek rendezésénél. Az ernyedetlen kitartás annyira megszilárdította nemzetiségünket, hogy bizton reméljük, miszerint a mi kormány előbb utóbb visszaadja egyetemünknek a magyar tannyelvet. Ha egyetemünkbe a magyar tannyelv is be lesz hozva, azt az élettani termekben sem lehet nélkülöznünk; embereink is van az élettani magyar tanszékre. Mi bármennyire méltányoljuk is valamely jeles német tanárnak szaktudósságát, a személyi jelességek végett soha sem bírnak a magyar nyelvnek az élettan termébeli kiküszöböltetését aláírni. Tiszteljük a német szaktudóst, kivált ha nemzetügyünk iránt oly méltányos tud lenni mint Cz. tanár; de ha az egyetemünkre küldött európai hírű német tanári apánk vagy szeretett testvérünk volna, akkor is azt mondanék, éljen a jogába visszahelyezett magyar tannyelv; mert ez tanuló hazafjainkra nézve elkerülhetlenül szükséges, mert ez országos közkívánat, s mert ez régebben szentesített nemzetjogi alapszabály. Ai az egyetemi tanulóknak egy negyedrésze semmit sem tud németül, legalább kétnegyedrésze kevesbet tud, mintsem a tudomány fölfogására szükségeltetnék : e szerint a német előadásból a hallgatóknak csak negyedrésze vonhat hasznot; a tanár tehát azon majoritásul is beszél, mely őt nem érti, mit tanár civilisátor viszi réteg nélkül nem tehet. Mit ér ott tanárokat képezni akarni, hol a csupa német nyelv mellett tanulót szám képzőnk kellőleg? A magyar egyetemnél épen a magyar tanuló érezze azt, hogy saját honában ő az idegen? Említek, hogy a magyar tannyelv ügye nemzetjogi, régebben szentesített alapszabály. Sultis publica suprema lex esto. Még ez,en alapszabály igéje nincs megtestesítve. Lássukelőször a magyar tannyelv életbeléptetését, s majd ha ez rendületlenül álland, akkor legyünk rajta , hogy tudományi és önkormányzási igényeinket az alapszabály sérelme nélkül elégítslk ki. Aki kivételes esetet tol az alapszabály elé, azon gyanúbaesik, mintha az alapszabályt szájjal vallaná , tettle,eg a kéréséit bálványozván. Ha, mit meg nem engedünk, valamely német tanárt okvetlen szükségesnél tartanánk egyetemünknél, ezen kivételes szükségességet mindegyik nem magyarajkú tanár magára is érthetné; Bécsben pedig azt mondhatnák : „Ha ti megértitek a németajkú A. tanárt, magatokhoz hiván őt , értsétek meg a többi nem magyar tanárt is.“ Ekép a tévesztett első lépés az idő előtti kivételt fogná alapszabálylyá emelni s igy oda jutottunk, honnan menekülni sóvárogtunk. Nem egyezhetünk meg azon nézetben , miszerint a magyar tudományt oly szakmákban, melyekben valaki közöttünk hézagot lát, idegen nyelven és — kevés kivétellel — még idegenebb tanárok által szeretné nálunk tovább fejleszteni. Ha Virchow Kairóban írta volna sejtkórtanát, a törököknek vált volna ez dicsőségére ? Az idegen tanárok által közöttünk teendett felfedezések — milyekről eddig tudomásunk nincs — dicsősége azon nemzetre háramlik, melynek fia a sárgeszt felfödöző. Nekünk kezdetben nem az kell, hogy bennünket magyarokat civilisátori készséggel németül felfödözni tanítsanak , hanem a ki jót akar velünk tenni, az nyisson tért magyar ifjainknak, hogy kinek kedve és hivatása van, szaktanárrá képezhesse magát; tanulhasson itthon, a menynyit tanulónak és leendő orvosnak tudnia kell; menjen aztán külföldre, szorgos méh gyanánt szedegesse a tudomány mézharmatát s mint elődeit, gazdagon megrakva jöjön szeretett anyaföldére vissza. Ezen az utón jutottak minden korbeli s egyetemünknél jelenleg diszló magyar tanáraink tanszékükbe; ez az egyedüli legbiztosb at oly hazában, hol egyetlen egyetem létezik, oly egyetem, melynek a nemzetségéért féltékenyen buzgó magyar nép adott és adni fog éltető erőt. Ha csakugyan szakemberünk nem volna (mit tagadunk), hat legfölebb tíz év alatt minden szakmára lehetne képezni az erre hivatottak közül. Mibe kerülne teszem azt tanszakmánkint a leghírebb európai szaktanárok egyik másikához néhány évre magyar jeles ifjú orvosokat, stb. küldeni ki, mint ez az olaszokkal jön téve ? Úgy hiszszük néhány ezer forintocskán kivül — mi az egyetemi alapból bőven kitennék — az elnémetesítés elvéről kellene lemondani. Ez az út máig nyitva áll, de járatlan, noha ezen után lehetne magyar ifjainkat szaktudós férfiakká képezni anélkül, hogy a magyar nyelvet valamelyik tanteremből kiküszöbölni kellene; anélkül, hogy itthon a német tanár oldala mellett két-három ifjúnak föltételes szakérzékenységét a németül nem értő tanítványok nagy többségének szakavatatlanságán kelljen megvásárolni. Mondhatná valaki, hisz a németajkú tanár a magyar tanulókat képezi utódaivá. Igaz lehet, de hány utódjelölt őszül meg, ha a német előd harmincz éven túl is tanítgatna ; aztán ki biztosítja a magyar tanárjelöltet, hogy elaggott német elődje helyébe ő fog tanárrá neveztetni ki, főleg, ha elvileg és tettleg divatba van hozva a német tanári gyarmatosítás ? Azt egyáltalán nem helyeseljük, hogy a német tanár magyarajkú tanársegédje által adassa elő magyarul azt, mit maga a tanár németül adott elő, mert ez először háttérbeszorítása és méltatlan alárendelése volna az ősjogú magyar nyelvnek ; másodszor: az újdon kinevezett tanársegédtől mint tudorrá most avatott tanulótól észszerűleg nem követelhetni előadási képességet azon tudományban, melyben az magát művelni akarja; ha pedig több évi munka után a tanársegéd képesíti magát bennebízó tanárának némi helyettesítésére, a helyettesítési alkalmat rövid időre örömmel fogja ugyan megragadni, de a nyomozó 300 főnyi évi díj mellett ama tisztes megbízatást elvállalni nem köteles. Szintígy áll a dolog a magántanítókkal. Minden tudományi szakmát magyar nyelven is rendes nyilvános tanárnak kell előadnia a magyar egyetemen. Az a kérdés, van-e szakértő emberünk az élettannak előadására? Nagy hiba, ha valaki azzal kérkedik a mije nincs, de kártékonyabb hiba az , ha valaki becsmérli, ignorálja azt, amije van. Vannak kosmopolitikusok, kik erénynek tartják saját fészküket ha nem is szóval és tettel, hanem szándékos mellőzéssel szennyezgetni, s készek a vaskaliczkába zárt oroszlányról is gyávasági bizonyítványt adni. Kislelkűséget árul el az, aki a hazai önálló búvár szelleme fölött annyira töprenkedik, mintha nemzetünk nem bírna akkora szellemi erővel s nem volna képes a tudomány akármelyik szakmájában önállólag föllépni és sikerrel működni Higy- — , cs. k. Apostoli Felsége f. évi jul. 22-töl kelt legfelsőbb határozatával, daruvári gróf Jankovics Gyula pozsegai megyefőnöknek, Vancas Elek tudor nyugalmazott országos orvosi tanácsosnak skomori Bedekovics Kálmán földbirtokosnak, a horvát-tótországi mezőgazdászati társulat alelnökévé megválasztatását legkegyelmesebben megerősitni méltóztatott. Különfélék. — Aszódról jul. 30-dikáról írják nekünk: „Főtiszt. Székács József superintendens ur tegnap útnak indult Miskolcz felé, az ujjonnan választott tiszai superintendenst hivatalába fölavatandó. Aszódi és domonyi lakosokból alakult lovas bandérium fogadta mintegy fél órányira innét, és bekísérte ide Aszódra, hol szintén ünnepélyesen fogadtatott. Estve 60 háromszinü lámpa világítása mellett (mert ily helyen a szalma födelek miatt veszedelmes volna fáklyákkal járni) a lakosok nagyobb része, zeneszó kíséretében, rendezett menettel b. Podmaniczky Ármin kastélya szép udvarába vonult, hol a tisztelt főpapnak helybeli tanító AI. ur a népesség értelmét kifejezte, mire a megtiszteltetett érzékenyen és meghatólag felelt. A „Szózat“ eléneklése után, a sokaság megint szép rendben visszaindult.“ — A P. Lloyd arról értesül, hogy a pesti cs. k. főtervszékhez, cs. k. igazságügyi miniszteri rendelet érkezett, mely szerint magyar felek pőrei magyar nyelven viendők, de minden ítélet németül is szerkesztendő. ” A zágrábi újság irja: „Megint azon kellemetlen helyzetben vagyunk, hogy az „Alig. Ztg.“-ot meg kell hazudtolnunk. E lap 201-dik számában (jul. 23- dikáról) egy pesti levél van, mely azon hazug és részakaratú tudósítást foglalja magában, hogy itt (Zágrábban) legutóbbi időben a magyar nemzeti zászlót elégették.“ — A jul. 26 és 27-ik napján megtartott kolozsvári lóversenyek, mint a Kolozsvári Közlöny irja, igy folytak le : .1. nap 3 futás történt. a) Vadász-verseny 600 frt, távolság 2 angol mfd , fél fél óraközre ismételve; futotta b. Wesselényi István „Három a táncz“ 6. p. kanczája és id. gr. Teleki Domokos „Cato“ n. p. ménes, amazon lovar gr. Bethen Sándor, ezen gr. Bethlen Domokos; az első futásnál „Három a táncz* egy fővel érkezett előbb a pályaczélhoz, s ez alkalommal az véletlenül a pályatérről jobbra kanyarodván, gr. Bethlen S., a ki erre nem lehetett készen, az egyensúlyt elvesztve, bár roppant erővel és sokáig tarta fönn magát a ló nyakán, lefordult, de oly szerencsésen , hogy sérülést nem kapott; második futásnál „Cato“ nyert, s igy harmadszor kellett vola futni , de K. W. lemondván, a díj Catoé lett. b) Császárdíj 500 arany, távolság 3/2 a. mfd, futott gr. Bethlen Ferencz „Little Polly“ n. 4 é. p. kanczája és gr. A Wenckheim Rudolf „Doboz“ n. 4 é. p. méné , s ez utóbbi elvitte a dijt. c) b. Józsika Sámuel dija, tisztelet-dij; 2 mfd; futottak négyen, elnyerte gr. Bethlen Sándor „Gyuri“-ja gr. Szápári Ivánnal. II. nap. a) Csáta dij 300 arany ; távolság 2', mfd ; futottak ifj. gr. Bethlen Sándor „Cotillon“ja 4 é. p. k. és b. Wesselényi Ferencz „Judith“ja 6 é. p. kancza s utóbbi nyert, b) Ugrató-verseny 50 cs. arany, 2 mfd 8 akadállyal; futott gróf Bánffy Béla „Ficzkó“-ja , ugyanannak „Maró“-ja és gróf Teleki Domokos „Lédá“ja, nyert az első. c)Pony-verseny, 1 mértföld ; futott jára Wen-selényi József „Asti“ on 5 éves sz. kanczi; ifj. gróf Bethlen János „Cartagon“, id. és ifj gr. Teleki Domokos 5 éves szürke. méné, az első nyert, ifj. B. J. a nyeregből legurult, de szerencsére esése nem volt veszedelmes. d) Eladó kancza-verseny 1000 frt, .2 mfd, furtt Szilváui Miklós „Vihar“-ja 4 é. p. k s gr. Szápári Iván „West Rose“ja 8 é p. k , a d jt elinte utóbbi Az idő mindkét nap kedvező volt, a gyep jó, habár neve most is várostó.“ M F. hó 17 o óig az arang több részében igen tetemes károkat tett a jég, nevezetesen : 17 én N. - Abony (Pert), Nádudvar (Bhar), Técs (Csográd), Sövényháza (Győr), Anyos (Somogy), Tés (Győr), Kraszna (Erdély) , Szakoly (Szabolcs), Mindazent (Csongrád), Tótkomlós (Békes- Caba), Módon (Bánság), Homonna (Zentión), N.-Károly (Szatmár); 18-a Fegyvernek (Heves), Nabony, Kecskem 61 (Port), N.Barát (Győr) H. M.Vásárhely (Csongrád) ; 19-e N. Abony (Pál), Miskolcz (Borsod) Hegyész (Tolna), Szigetvár (Somogy); 20. Magyarad (Arad), H.M. Vásárhely Csongrád, Szeged, TiszaVárkony (Heves) 8övétiyháza (Győr), Legyes Bénye (Zemplén), Újfalu (Sáros), Buda, Miskolcz, Új-Kigyón (Békés Csanád), Viszoks; 21-én Hőgyész (Tolna), Golakuba, Lugos (Krassó), Békés Gálap (Zempén); 22. Kardczag (Kunság), Ebes (Bihar), Békés Csaba, Kenderes (Szolnok) Nádudvar (Bőhar), Vári (Zemplén), Margita (Bi bar) ; 23. Mindszent (Csongrád), Remete (Békés), Csaba (Nyitra), Jankovács (Bic.), Csany (Csongrád) stb.; mivel tavaly súg. hóban mindenfelé oly sok kárt tett a jég, a dohány s bortermesztők ne késsenek terményeik biztosításával. A magyar biztosító társaság, mely minden fennebbi káreseteknél érdekelve vot, azonnal intéztedt a kirak gyors feelvételére nézve. A m. biztosító társaságná eddig 17,423 kötvény adatot ki s a bejelentett károk száma 726 lesz Örvendetes, hogy több helyet, nevezetesen Zsámbokon (PMeT), Dosdon, Tárnokon, (Fehérmegyében), Uj Kígyóson (Békés), a bor s dohánytermvazióre tömeges biztosításokat létesítettük. A Báró du Chatel, Gervin Józsefné asszonyság (lakása váczi-utcza 1. sz.) nőnevelő intézetében f. hó 28. tartattak a nyilvános vizsgálatok. Ezen jelentés beküldője szerencsés leányát ezen nevelőintézetben több év óta neveltetni, s nem mulaszthatja el ez alkalommal sem a tulajdonosnénak köszönetét és a tanitói kar iránt szives háláját nyilatkoztatni ki, azon kitűnő gond és figyelemért, melyben mind saját mind barátai leányait részeltetni látta. Tisztaság, pontosságra szoktatás, a leányok miveltségére szolgáló tudományok és nyelvekben való előmenetelre vezetés ezen intézet jelleme lévén, du Chatel asszonyság intézetét minden szülő figyelmébe ajánlani kötelességemnek tartom. Pesten, jul. 30-án 1860. (Beküldetett.) A Patikárus Ferkó vezetése alatti nemzeti zenetársaság e napokban egy jeles taggal szaporodott. Patikárus Imre, ki a Kálozdi-társasággal több évet Francziaország és Angliában mint czimbalmos és gordonkás sok sikerrel töltött, hazájába visszatérvén, testvére jóhírű társaságában foglalt állást, hogy annak még több hírt és nevet szerezzen a közelmúlt vasárnap a