Pesti Napló, 1860. október (11. évfolyam, 3192-3218. szám)
1860-10-02 / 3192. szám
ztosabban fönntartathaznának egy kir. tanácsban, mint auioritás indítványa szerint. Azután fölemlíti, hogy a vülésben szó emeltetett a patrimoniális törvényszékek ellett. Több hang: Ki volt, ki volt az ? Manger b. t. utolsó állításáért bocsánatot kér; a k. alkotmány mellett az összes polgárság nevében lett sorompóba. Gr. Szécsen azt kérdi a gyűléstől, hogy valamelyenk nevében tanácskozott-e itten ? A gyűlés nagyrészt föláll, hogy a kérdésre nemmel sleljen. Trenkler b. t. a minoritás mellett van. Jakabb és Schaguna püspök közt Erdélyt illeőleg némi vita támad. Toperczer b.t kifejezi abbeli örömét, hogy tegnap nem juthatott szóhoz, mert tegnap lehetetlen lett volna ingerültség nélkül hozzá szólani az igazságügymin. Magyarországra nézve fölhozott büntető eljárási adatait iletőleg. Fölhozza, hogy Biharmegyében 1842 óta senki sem botoztak. B. Gehringer a minoritás mellett szavaz. Védi az addigi igazgatást s azon véleményben van, hogy a b. tanácsnak nem kellene annyiba elegyedni. Gr. Andrássy:A b.t. nem elegyedik , hanem miután a császártól hivatott össze, nyíltan kimondja véleményét. A régi igazgatás minden esetre igen bölcsnek bizonyul be a közelebbi 10 év alattihoz hasonlítva. Rauscher biborn közelebbről nyilvánította, hogy a birodalomnak most mindenek előtt pénzre és fegyveres erőre van szüksége ; szóló azonban azt hiszi, hogy mindenek előtt a nép óhajtásainak kielégítésére és bizalomra van szükség. Rauscher biborn tiltakozik az ellen, mintha ő a pénzszükségre oly nagy súlyt helyezett volna, ő csak azon véleményét fejezte ki, hogy a most fenyegetődző veszélyek közepett igen nagy szükség van erős hadkészületekre. Gr. Barkóczy köszönetét fejezi ki mind a választmány, mind a két előadó irányában a többségi indítvány fogalmazásáért és azért, hogy értették a módját, miként kell a veszélyes örvényeket szerencsésen kikerülni. Ausztria inhaerens jelleme nem fér össze a franczia egységi politikával. Ha ez helyén volna, akkor az egyes országrészek közt levő határokat el kellene törölni s departementekre osztani, oly operatio, amibe még senki sem mert belevágni. Ebből azon szükségességre következtet, hogy a különböző országalakulásoknál az organikus fejlődésnek az egyes országrészek történelmi sajátságaihoz kellene alkalmaztatnia. A tört. polit. egyéniségek nem üres phrasis, de vezér alapelv, melynek foganatosítása áldáshozó mindenkire nézve. Államjogi téren ez alatt azt kell érteni: a különböző országok működésköre s az egyes országoknak a trónházi állása. Egyébiránt az eszmék részletesb tárgyalására a b.t. nem bir semmi illetékkel. Szónok átmegy ezután a tört. polit. egyéniségnek a magasb igazgatásbani alkalmazására, melynek újjászervezése a többi reformokat meg kell hogy előzze. Mit lehet most e téren keresni ? Jelenleg a helyreállítandó keresk. miniszterrel együtt 7 minisztérium működik. A kult., igazs. és belügyminisztériumok 58 millióba kerülnek. E három minisztérium másként szervezése által ez összeg nagy része megkímélhető, éspedig a minden országra nézve megígért autonómia által. Szónok ez utóbbi állításának adatokkali bebizonyítása után K. Lichtenfels azon állítását igyekszik megczáfolni, hogy az osztrák törvényadás eltörlése után Magyarországon véghetetlen caosnak kellene előállani. Ez a caos épen most van meg s kívánatos, hogy mielőbb kitisztuljon. Báró L. azon megjegyzést is tette volt, hogy az uralkodóra nézve megalázó lenne a kirt viszonyokat illetőleg magát a magyar országgyűléstől tenni függővé. Ez állítás ellenében azt kérdi, hogy I. Ferdinand német császár s a német császárságbani többi utódai mért nem tartották soha méltóságukon alulinak Magyarországgal egyezvényre lépni ? Báró L. továbbá abbeli aggodalmát fejezi ki, hogy a polg. törv.hozásbani változtatások ártó befolyással fognának lenni a birtokviszonyokra nézve. Hanem szónok azt kérdi erre, hogy váljon az-e a gyöngédtelen eljárás, mely 1853-ban új törvényeket hozott be minden tekintet nélkül az addig fönnálltakra, avvagy az, a mely 7 év után helyreállítja ismét az oly sok ideig fönnálltat, melynek gyökerei a nép öntudatában gyökereznek. A paragrafustudomány megcsontosult képviselői, úgy látszik, azt hiszik, hogy az emberek a törvényekért vannak, Magyarországon ellenben, ahol nem automaták, hanem élénk értelemmel bíró érző lények vannak, milliónként azon meggyőződésben vannak, hogy a törvények az emberekért készülnek. Báró Lichtenfels dicsekvőleg hozza föl, hogy az új törvényes állapotok a polgári szabadságot megszilárdították Magyarországon ; szónok elismeri ugyan azt a jót, ami ez elvben fekszik, de kénytelen megjegyezni rá, hogy oly polgári szabadságra nem adhatni igen sokat, mely kézen fogva jár a polgári szolgasággal és semmitjelentéssel, ahol mindenkinek csak kötelességei vannak, hogy fizessen és engedelmeskedjék. Báró Gehringernek azon észrevételére , hogy Mária Terézia császárné több ideig magyar országgyűlések nélkül uralkodott — szónok azon megjegyzést teszi, hogy ez 15 évig valóban úgy volt, de az ország ezzel csak azért volt megelégedve, mivel a császárné nemzeti értelemben kormányzott s értett hozzá a nemzetet gyengéd, szelíd kezekkel vezetni. Az előbbnevezett tag azon kérdésére, hol van a történelmi egybekötő kapocs a magyarországi jogigényeket illetőleg, a szónok azt válaszolja, hogy ezt ma csak ott lehet kezdeni, ahol a több százados institutiók megszűntek s nem ott, ahol egynéhány hétig tartott institutiók veszik kezdetöket. A magy. büntetőtörvénykezést illetőleg fölhozott észrevételek ellenében megjegyzi, hogy itt nem fordult az az eset elő, hogy valakit bevádolás nélkül vizsgálati fogságban tartsanak 7 hónapig, amint ez az újabb időben történt. S most bebizonyítja, mennyivel czélravezetőbb s a nép szokásainak megfelelőbb volna a magyarországi nyilvánosság és szóbeli eljárással egybekötött büntetőjog a mostani szigorú vallató eljárásnál. Mindenesetre bevallja, hogy a magy. büntetőjogra nézve is szükségesek a reformok. A belügyminisztériumra vonatkozólag megjegyzi gróf Barkóczy, hogy még nem született és nem fog születni ember, ki képes volna Ausztria különböző országainak szükségeit részletesen ismerni és kielégíteni. A politikai kormányzás vezetésében új rendezés égető szükséggé vált. Szolgáljon vezéreszméül, hogy e rendezés ne osztályok, hanem nagy földterületek szerint történjék. Azonban szánszándékkal nem bocsátkozik mélyebben ez eszme mikénti kivitelébe. A szónok elmondja továbbá, hogy mennyire szükséges más kormányzati ágakban az öszpontosítás, név szerint a kül, pénz és hadügyet illetőleg, ez utóbbira vonatkozólag megjegyzi, hogy az ausztriai hadseregben kívánatos az országok sajátságaira tekintettel lenni, s továbbra is megtartani a magyar huszárokat, gallicziai dzsidásokat stb. A nemzetiségi kérdést nem bajos kiegyenlíteni, ha a bureaukratia izgatásaival a kiegyenlítést nem akadályozza. A szónok elismeri, hogy a magyar elem olykor tulment a korlátokon, ő ezt mindig roszalta s ezután is roszalandja, azonban hiszi, hogy a nemzet józan esze ily áthágásokat ezután nem fog megengedni. A b. tanács már négy hónapja van együtt, és a budget fölötti tanácskozásával ellenőrzést gyakorolt a nagy államügyek fölött, ez az ő természetes működési köre, s ezután is ez leend, ha a törvényhozással foglalkozott volna vagy tagjai nem volnának már együtt, vagy a hozott törvények nem elégítettek volna ki senkit. A gróf köszönetet mond Auersperg grófnak nyilatkozataiért, melyek szívből eredve szívhez szóltak. Auersperg gróf dicsérte Mária Terézia császárné bölcsességét, és helyesen, mert ez uralkodóné nem csak észszel, hanem szívvel is uralkodott; ha a királyi székről szívből eredt beszéd hangzik, a különben bajosan vezethető magyar nemzet is szelid, könnyen kormányozható gyermekké válik. A szónok ezután a minoritás véleménye fölött mond ítéletet. Az nem német, mert nem germán, hanem franczia és ezért nem szabadelvű , és egy hasonlattal végzi beszédét, mely szerint olvasta egy orvosi könyvben, hogy egy beteg gyógyíthatatlan betegségben t.i. haláltóli félelemben szenvedett. Ausztria épen ily állapotban van, s gyógyítására csak egy eszköz létezik; mint Montecuccoli mondta, hogy a hadfolytatásra semmi sem kell egyéb csak pénz, pénz és ismét pénz, úgy neki meggyőződése, hogy Ausztria gyökeres kigyógyítására nem kell egyéb csak bátorság, — bátorság — és csak bátorság. Ezen beszédre az oktatásügyi miniszter megjegyzi, hogy az oktatásügyi minisztérium csak folytatása az előbbi tanulmányi bizottmánynak, és hogy ő örvendeni fog, ha levéltára néhány csomaggal megkevesedik; a belügyminiszter megjegyzi, hogy az ő minisztériuma jelenleg nehezen fog feloszlattathatni; végre gróf Nádasdy igazságügyminiszter egy korábbi ülésben mondott állításának igazolására — mely szerint hajdan Magyarországon a botoztatások divatban voltak — adatokat hoz föl. Barkóczy gróf azon megjegyzést teszi erre, hogy azon magaviseletből, melyet az igazságügyminiszter ez ügyben tanúsít, következtetni lehet hazája iránti érzelmeire, mire az igazságügyminiszter igen komolyan válaszol. Az egész ingerült jelenetnek a főherczeg elnök rendreutasítása vet véget. Szóltak még Lichtenfels b., Apponyi gr. és Majláth, Maager, Nádasdy gr., Gehringer és Lichtenfels b. véleményeit czáfolva. Szóltak továbbá Startig gr. Salvetti b. a majoritás, és St. Julien gr. a minoritás mellett. Rövid vita után Hein dr. és Barkóczy gróf között, és miután Stockau gr. indítványa elfogadtatott, a két előadó Szécsen gr. és Clam gr. szólalnak még föl, ez utóbbi a Császár Ő Felsége éljenzésével végző beszédét, melyre dr Hein a főherczeg elnök éljenzésével felel. A főherczeg bezárja a gyűlést, a tanácskozások elnapoltasak , miután több tanácsost magánügyet haza szólítanak. A tanácsosoknak tudtára adatik, hogy a Császár Ő Felsége a birodalmi tanácsot szombaton délben 12 órakor ünnepélyes kihallgatáson fogadandja. Milos fejedelem és utóda. BELGRÁD, szept. 27. Tegnapi reggeli nyolcz órától fogva Milos herczegünk nincsen az élők közt. Jelenlegi herczegünk III. Obrenovits Mihály. Milos hg nincs többé! E hir, mindamellett hogy kiki előkészülve lehetett rá mind a meghalt herczeg öregsége, mind hosszú és súlyos betegsége miatt — villámkint fog szétterjedni Szerbián s a szomszédos törökországi tartományokon keresztül Sokan fogják hinni, hogy reményeik Milos hg halálával füstbe mentek ; számosan lesznek a szerb nemzet ellenei közt, a kik örülni fognak Milos herczeg elhunytán. Obrenovits Milos nevétől a törökök rettegtek; a törökök alatti keresztények e névre fekteték reményeiket. Obrenovits Milos herczeg nagy ember volt nemcsak a szerbek, de minden nemzetek közt. Magas állását nem köszöni szerencsés helyzetének , nem elődjei érdemeinek, nem gazdagságnak, sőt a mi szinte fontos, még miveltségének, tudományainak sem. Értelmisége nagyságának s veleszületett rendkivüli finom politikai tapintatának eredményeül kell tekinteni azon fényes s rendkivüli tetteket, a melyeket véghez vitt. Az erdök fia volt, szegénységben született, szegénységben nevelkedett, érett korát pásztorkodásban érte el. A fiatal alig 30 éves pásztor egyszerre (1809) vezetővé válik egy fölfegyverzett csapatnak, amelynek élén nemzete ellenségeinek nagy kárával alapot vető jövendőbeli nagyságának. Egy év múlva vojvoda lett; 1813-ban ő volt az egyetlen főember, aki megosztotta nemzetével a kedvetlen sorsot azon időben, mikor Szerbia törököktől leigázva s újólag kilenczéves kemény s véres szabadsági háború után tőrök lebilincselve, kegyetlenségek terévé jön. Csak másfél éve múlt el, hogy Obrenovits Milos fővezére lett oly nemzeti mozgalomnak, amelynek végeredménye Szerbia fölszabadítása volt. Így lett Obrenovits Milos, a szegénységben született s felnőtt, tudomány és műveltség nélküli pásztor Szerbia fölszabadítója oly járom alól, amelynek keménységét a többi Európa nem ismerte. Valóban az, aki egy nemzetet bármi járom alól fölszabadít, s a ki a zsarnoksággal szembe száll, mindig megérdemli, hogy a történelem méltánylással emlékezzék meg nevéről. Azon férfi pedig, aki nemzetének nem csak szabadságot, de uj életet adott; a ki nemzete sanyarainak véget vetett; a ki nemzete történelmét, a mely négy századon át földbe ásott volt, mintegy halottaiból föltámasztá ; a ki nemzetének kivívott szabadságát megszilárdította, életét megerősítette, s szebb jövőjének biztos alakot vetett, oly férfi, mondom, megérdemli, hogy neve kitündököljék a történelemben a többi jeesek nevei közül; s a fény annyival nagyobb lesz, a mennyivel nehezebbek voltak a körülmények, cseklyebbek a segédeszközök s jelentéktelenebbek az erők, amelyek segítségével nagy dolgokat vitt vala véghez. Ily férfiak egyike vala a megholt fejedelein Obrenovits Milos. Az események, melyeket fönnebb említék, nem történtek meg oly régen, hogy ne lenne még számos ember Szerbiában és Szerbián kívül, aki rájuk te emlékeznék. Milos herczeg érdemeit Szerifa fölszabadításában kiki jól tudja, s azért mi esőd , hogy Milos herczeg Szeri fia fölszabadítása legfőbb képviselőjéül tekintetett, hogy azon keresztények is tőle várták fölszabadittatásukat s jobb sorsukat, a kik még mindig nyögnek a török iga alatt; s micsuda , hogy a törökök nem igen nagy bizalommal viseltettek iránta ! Most már nem ő többé Milos, a törökök a lidércze, amelytől féltek. Trónját fia Mihály herczeg foglalta el.S ez második nagy esemény, véleményem szerint, még nagyobb, mint maga Milos herczeg halála. A szerbek legjobbjai már hozzászoktak a gondolathoz, hogy Szerbia, ha általában teend vak mikor nagyobbszerű előmenetet nemzeti s állami életének minden erei kifejtésében, legillöbb alkalmat arra Mihály herczeg kormányzatában találandja. Nem szeretnék hízelgőnek látszatni, de csak valóságot mondok, barom, hogy a szerbek Mihály herczeget reményeik teljesedésének zálogául, jobb, szebb jövőjük biztosítékául tekintik. S nem nehéz föltalálni e remények , ez óhajtásaik okát. Szerbia, mióta fölszabadult, nyert ugyan törvényeket s európai államszervezetet, de mégsem birt egészen európai állammá válni. — A nemzet főbbjei ez utolsó 30 év óta sokszor az állam legszentebb érdekeit nem átallották koczkára tenni magánczéljaik elérése végett. — A volt kormányok nem egyszer minden elegendő ok nélkül sértegették az állam alkotmányát oly tettekkel, amelyek kázforrása személyes nézet és érdek volt. A magánosok jogai védve vannak ugyan írott törvényekkel, de nem egyszer történt meg, hogy egyes hatalmas ember kedvéért vagy jogellenes írott törvény hozatott, van pedig írott törvények ellenére a hatalmas magánoso , s maga a kormány is a ■■agánjogokat sértegették A kormányok úgy szólva jellem, irány nélküliek voltak. A főbb emberek nem az állam jogit, előnyeit őrizték, hanem érdekeiket, állásaikat; a magánbosztnak az igazságkiszolgáltatásban is széles tér nyittatott, a hivatalok utáni vágyakozás mérték fölötti volt; a hatóságok tekintélye vagy zsarnoksággal tartatott fönn, vagy legalsóbb fokra hágott; s a polgárok s az állam közti szükséges kötelékek érzékenyen kezdék magukat feloldatni. Mindezen részaknak az volt a következménye, hogy a polgároknak a kormányukhoz való bizalma megzavarodott, a miből a kormány szerfölötti gyengesége magától következett be. Ezen részokat Szerbiából eltávolítani Mihály herczeg legfőbb föladata. Szerbiának benn erősnek, kormányának rendithetlennek kell lennie,hogy bírjon határain kívül is kellőleg működni a szerb nemzet fölvirágoztatásán, jobb léte eszközlésében. A szerb nemzet önmagában erős, de erejét teljes mértékben csak erős kormánya fogja kifejthetni. Erős lészen pedig Szerbiában csak azon kormány, mely aörvények alapján fölállítva, a jogosság védője leszen minden tekintetben. Oly kormány, amely bírva a nemzet szeretetét, képes ezt szoros jogosságával magának meg is tartani, nem lehet, hogy előbbre ne mozdítsa Szerbia boldogulását. Ilyen kormány, erősen hiszszük: Mihály herczeg kormánya leend,azon Mihály herczegé, a ki magát szilárd, férfias jellemével, bő tudományával s példás, határtalan bűn s nemzetszeretetével tünteti ki. íme, mert mondom, hogy Mihály herczeg trónralépte jelentékenyebb esemény Milos herczeg halálánál. — A trónváltozás, melyet. levelezőnk oly fontosnak rajzol Szerbiára nézve, nem kevésbbé fontos az európai viszonyok tekintetében. Ezen halál és ezen trónváltozás oly krízis küszöbén történt, melyben Szerbia nagyon érdekelve van. A török hatalom alatti népek egy része , mond az „Oestr. Ztg“, s különösen a bosnyákok és bolgárok , kik, amint a mindenfelől jövő tudósítások írják, csak kedvező pillanatra várnak , hogy a törökre támadjanak, fő támaszpontjukat Szerbiában , s a még halotti ágyán is erélyes, törhetetlen lelkű Milos fejedelem egyéniségében látták. A nevezett törökországi népek fegyvertáruknak tekintette Szerbiát, honnan fölszerelhetik magukat azon 30,000 török katona ellen, melynél több alig van most európai Törökországban. Ami az európai mohamedán lakosokat illeti, a nevezett népekhez tartoznak származásukat illetőleg, s nem lehetetlen velük megalkudni. Milos fejedelem ezen czélokra szép örökséget hagyott hátra. A kis országnak ugyanis jelenleg van mintegy 150 ágyúja, körülbelül 200,000 szuronyos fegyvere, ugyanannyi pár pisztoly, és tömérdek mennyiségű handzsára. A sztragarai puskapormalom több év óta szakadatlanul működvén, Szerbia minden lőportára teljes teli van. Kragujeváczban egy puska javító és gyutacsgyár s egy hadiszer-laboratórium folytonosan működik. Csaknem 30,000 kartács-szelencze van készen. Ezenkívül csak nemrégiben érkezett meg Francziaországból három egészen hadiszerekkel megrakodott hajó, mely angol lobogó alatt kikerülte a török hatóságok figyelmét. A szerb közvélemény egészen harczias, úgy hogy népszerűtlenné s tán lehetetlenné válnék azon kormány, mely a török alatti elnyomott népek mozgalmából kivonná magát, így Mihály herczegnek igen nevezetes, és ennyi örökség mellett is nehéz szerep jutott. Különfélék. — A m. Akadémia, kéthavi szünideje után, ma tartotta első kisülését. Ennek tárgyairól jövő számunkban fogunk egyenkint emlékezni, s ezúttal csak azt említjük meg, hogy az Akadémia idei két közülésének idejét olyképen határozta meg, hogy okt. 12-én lesz a rendes ünnepélyes közülés, 13-kán pedig azon rendkivüli, mely Széchenyi emlékezetének szenteltetik. A rendes közülés tárgyai: 1) elnöki beszéd; 2) titoknoki jelentés az Akadémia ez évi működéseiről; 3) „A magyarok Rómában 1350-ben“ Wenczel Gusztávtól; 4) emlékbeszéd b. Wesselényi Miklós fölött, gr. Teleki Domokostól; 5) „A magyar alföld geológiai fejlődése,“ Szabó Józseftől; 6) emlékbeszéd gr. Kemény József fölött, gr. Mikó Imrétől. A Széchenyinek szentelt közülés tárgyait. Eötvös József emlékbeszéde s Arany János költeménye Széchenyiről fogják képezni. — Az imént befejezett esztergomi érsekmegyei zsina■ ton Magyarország kg-primásának kérvény nyujtatott be a magyar kath. eg ház ősi autonómiája érdekében. Hetvenketten írták alá. Valódi apostoli szám, úgymond a P. H., melyhez a magyar papság megyénkint fog csatlakozni, támogatva az összes világi hivek millióitól. — A komáromi ünnepélyek leírásának érdekes toldalékaképen közlünk még két beszédet, mely ott mondan s tott. Az egyik László József tatamegyei esperes úré, melylyel gr. Teleki Gyulát, a tatai megye részéről tisztelgő küldöttség nevében Ó-Szőnyön 18-kán üdvözölte: „Méltóságos gróf, dunántúli egyházkerületi fögondnok ur! A tatai egyházmegye terüétén s annak nevében van szerencsénk üdvözölni méltóságodat, nevében azon egyházmegyének, melynek jutott az öröm a testvér egyházmegyék közt első lehetni méltóságod iránti őszinte tisztelete nyilvánításában. „E nap, midőn ezt tehetni szerencsések vagyunk, történeti emlékű leend reánk nézve; mert magad körünkbe érkeztével végződik be a magyarhoni protestáns egyház második szomorú decenniuma visszanyervén egyházkormányzatunk törvényes alakját s kiegészülvén kormánytestülettnk, melyet történelmileg kifejlett alakjában a közelebb múlt idő súlya megcsonkitott. Mi az érdemekkel fénylő főpásztor mellé kormánytársat nyerünk, ki ősei nevének fényével, erényeinek öröklött kincseivel, a nehéz napokban tanúsított hitbuzgalmával lépvén az egyházkerület kormányára, magával hozza egyházkerületünk fölvilágása iránti óhajtásaink teljesülésének biztos zálogait. „Efölötti örömünkhöz egy másik öröm is járul, tapasztalatlannak, m szerint egyházkerületünknek mlgod iránt nyilvánult bzalmában, s a közbizalom szavának mlgod általi meghallgatásában a szent lélek azon működésére ismerünk, mely, miután e hon polgárainak sznt úgy megszentelé, hogy haszeretetben, kölcsönös jóindulatu testvériességben egyek lenni megtanultunk : most a migod személyében központosult óhajtásunk teljesülése által két testvér egyhá kerület rokon öleléseit teszi szorosabbá, s összetartó kapcsait szilárdabbá. „Vajha a sziveket és lelkeket, melyek a jelen idő szent lelke által összefüzettek, a bizalmatlanság, féltékenység és viszszavonás rész szellemei ne lennének képesek széttépni. „Mivel azonban még ezrek vágynak mihamarább részesülni a migod megérkezése fölötti örömben, röviden csak egy kérésem van még , mit ez ünnepélyes pillanatban egyházmegyém nevében kifejezni kívánok : méltóztassék ezen egyházmegyét főgondnoki kegyébe fogadni s abban állandóan megtartani. Mi viszont ez órától fogva befoglandjuk magodat buzgó imánkba, s kérni fogjuk Istent, hi mlgodat ezen egyházkerület kormányára vezérlő, fai tea meg mlgod becses életét egyházunk és hazánk forrón óhajtott javára “ A másik beszéddel Beöthy Zsigmond, mint a komáromi h. h. egyházközség főgondnoka, egyházközsége küldöttsége élén Ujszőnyben üdvözölte az uj főgondnokot : „Méltóságon gróf, tisztelt fögondnok ur! Nem lehet nagyobb és őszintébb öröm annál, mint a mely keblenket eltölti a jelen pillanatban, midőn magodat, mint a haza és vallás ügyeiben magát jeles tettek által kitüntetett ősmagyar családnak miden tekintetben mély sarjadóát egy, a történeti jog szerint alkotmányos hivatalba lépésekor üdvözölhetjük. „Üdvözöljük pedig magodat a komáromi helv. hitv. evang. egyházközség részéről, mely midőn lelkéből örül a közegyetértés azon sikerének, mely szerint a hazai prot. egyház régi törvényes jogaiba visszahgyeztetett, másfelől azon nyeremény fölött sem titkolhatja örömét, hogy a visszanyert autonómia védőinek sorába míg abban lelkes és szilárd védőt nyertünk. „Mindezeken felül pedig különösen kedves és nagybecsű azon alkalom, hogy épen a komáromi egyház szerencsés kebelben fogadhatni az egyházkerületi gyűlést, melyben méltóságod alapos és biztos remények közt örökös kapocscsal köttetik a dunántúli helv hitvegházkerület jó és balsorsához Üdvözöljük tehát magodat legsőben is házgazdai vendégszeretettel, továbbá pedig hazafiúi tisztelettel, azon őszinte hajtás kitéretében, hogy míg hat a nagy Isten hazánk és vallásunk javára igen soká élte se.“ — Brezováról megküldik a Protestáns Lapnak a miavai cs. kir. szolgabirói hivatalnak f. é. szept. 1-jén 387 alatt kelt s B e n e r t Cs. k. szolgabiró ur által aláirt hivatalos levelét magyar fordításban. A levél a következő : „A tisztelendő evang. lelkészi hivatalnak Brezován! Miután a pozsonyi evang. superintendentia fönnállása az 1860. május 15 diki legmagasabb kézirat által biztosíttatott és az 1860-diki junius 27-én Breznóbányán tartott törvényes kerületi gyűlés határozatai a cs. kir. I Apostoli Felsége részéről helybenhagyatott, és valamint ft. Kuzmányi Károly urnak pozsonyi superintendensnek lett elválasztatása, úgy a többi egyházkerületi hivatalnokok elválasztása is legfelsőbb helybenhagyást és megerősítést nyertek, továbbá miután az egész nyitrai evang. esperesség, két gyülekezetét kivéve, az 1859. szept. 2-ról szóló magas kultuszminiszteri rendelet értelmében teljesen szervezte és a szükségelt hivatalnokokat autonómszerüleg megválasztotta; továbbá tekintve azt, hogy az 1860. máj. 15-i legfelsőbb kéziratnak szószerinti értelmében semmi már coordinált gyülekezetnek meg nem engedtetik, hogy magát derangirozza, sőt inkább parancsoltatik, hogy a gyülekezetek és esperességeket coordinált állapotokban megtéveszteni nem szabad; tekintve azt, hogy minden és öszszes határozatok és igy sr. Stromszky Ferencz Sámuel urnák superintendenssé és Szentiványi Márton urnák egyházkerületi felügyelővé lett elválasztatása ő cs. k. Apóst. Felsége mint az ev. egyház legfőbb védura helybenhagyását és megerősítését nélkülözik és végre tekintve azt, hogy a nyitrai esperességnek nyolcz gyülekezete által annak látszólag keresztülvitt, de törvénytelen felosztása és hivatalnokainak elválasztása a törvényes helyzethez szükségképen megkívántató helybenhagyást nem bírja és azon egyetlenegy okból, nehogy a miavai szolgabirói járásban fekvő Miava, Brezova és Verbócz ev. gyülekezetek költött szemfényvesztések által meg ne tévesztessenek,tévelygésbe ne hozassanak és a fenyegető fejetlenség állapotából kiragadtassanak, hivatalom erejénél fogva hivatva érzem magamat a brezovai tisztelendő lelkészi hivatalt szolgálati nyájassággal megkeresni , hogy az holnap a templomban a következőket nyilvánosan hirdesse ki: 1. Hogy a pozsonyi superintendentia egyes egyedül törvényesen érvényes superintendense csak az Ő cs. k. Apóst. Felsége által megerősített ft. Kuzmányi Károly ur, nem pedig ft. Sztromszky Ferencz Sámuel ur, miért is ft. Kuzmányi Károly törvényes superintendensnek pásztori levele a szószékről fölolvasandó lesz. 2. Hogy az egész nyitrai esperességben csak az 1860. mártius 27-kén tartott egyetemes esperességi gyűlés által választott hivatalnokok ismerendők el törvényeseknek. 3. Hogy ennélfogva esperes gyanánt csak nt. Trokan János, alesperesül pedig nt. Hurbán József urak tekintendők. 4. Hogy az 1860. május 15 -i legfelsőbb kézirat által a nem coordinált gyülekezeteknek csak azon jog engedtetett meg, hogy gyűlésekben összejöjjenek tanácskozások tartása és indítványok tétele , de semmiképen sem a végett, hogy a fönnálló egyházi orgánumokat félretegyék és új választások foganatba vétele fölött intézkedjenek, következésképen a gyülekezeteket sem illeti meg azon jog, hogy a nyitrai esperesség számára legújabban alesperest választnának, amint ezt Benedek lovag kormányzó úr ő kegyelmességének f. é. június 14-kéről szóló magas rendelete is bizonyítja.