Pesti Napló, 1860. október (11. évfolyam, 3192-3218. szám)

1860-10-02 / 3192. szám

ztosabban fönntartathaznának egy kir. tanácsban, mint a­uioritás indítványa szerint. Azután fölemlíti, hogy a vülésben szó emeltetett a patrimoniális törvényszékek ellett. Több hang: Ki volt, ki volt az ? Manger b. t. utolsó állításáért bocsánatot kér; a k­. alkotmány mellett az összes polgárság nevében l­­­ett sorompóba. Gr. S­z­é­c­s­e­n azt kérdi a gyűléstől, hogy valamely­enk nevében tanácskozott-e itten ? A gyűlés nagyrészt föláll, hogy a kérdésre nemmel sleljen. Trenkler b. t. a minoritás mellett van. Jakabb és Schaguna püspök közt Erdélyt ille­­őleg némi vita támad. Toperczer b.­t kifejezi abbeli örömét, hogy teg­­nap nem juthatott szóhoz, mert tegnap lehetetlen lett volna ingerültség nélkül hozzá szólani az igazságügymin. Magyarországra nézve fölhozott büntető eljárási adatait iletőleg. Fölhozza, hogy Biharmegyében 1842 óta sen­ki sem botoztak. B. Gehringer a minoritás mellett szavaz. Védi az addigi igazgatást s azon véleményben van, hogy a b. ta­nácsnak nem kellene annyiba elegyedni. Gr. Andrássy:A b.t. nem elegyedik , hanem miu­tán a császártól hivatott össze, nyíltan kimondja véle­ményét. A régi igazgatás minden esetre igen bölcsnek bizonyul be a közelebbi 10 év alattihoz hasonlítva. Rau­scher biborn­ közelebbről nyilvánította, hogy a biroda­lomnak most mindenek előtt­ pénzre és fegyveres erőre van szüksége ; szóló azonban azt hiszi, hogy mindenek előtt a nép óhajtásainak kielégítésére és bizalomra van szükség. Rauscher biborn­ tiltakozik az ellen, mintha ő a pénzszükségre oly nagy súlyt helyezett volna, ő csak azon véleményét fejezte ki, hogy a most fenyegetődző veszélyek közepett igen nagy szükség van erős hadké­­születekre. Gr. Barkóczy köszönetét fejezi ki mind a választ­mány, mind a két előadó irányában a többségi indítvány fogalmazásáért és azért, hogy értették a módját, miként kell a veszélyes örvényeket szerencsésen kikerülni. Ausztria inhaerens jelleme nem fér össze a franczia egy­­ségi politikával. Ha ez helyén volna, akkor az egyes országrészek közt levő határokat el kellene törölni s departementekre osztani,­­ oly operatio, a­mibe még senki sem mert bele­vágni. Ebből azon szükségességre következtet, hogy a különböző országalakulásoknál az organikus fejlődésnek az egyes országrészek történelmi sajátságaihoz kellene alkalmaztatnia. A tört. polit. egyé­niségek nem üres phrasis, de vezér alapelv, melynek fo­ganatosítása áldáshozó mindenkire nézve. Államjogi té­ren ez alatt azt kell érteni: a különböző országok mű­­ködésköre s az egyes országoknak a trónházi állása. Egyébiránt az eszmék részletesb tárgyalására a b.­t. nem bir semmi illetékkel. Szónok átmegy ezután a tört. polit. egyéniségnek a magasb igazgatásbani alkalmazá­sára, melynek újjászervezése a többi reformokat meg kell hogy előzze. Mit lehet most e téren keresni ? Jelen­leg a helyreállítandó keresk. miniszterrel együtt 7 minisz­térium működik. A kult., igazs. és belügyminisztériumok 58 millióba kerülnek. E három minisztérium másként szervezése által ez összeg nagy része megkímélhető, és­pedig a minden országra nézve megígért autonómia ál­tal. Szónok ez utóbbi állításának adatokkali bebizonyí­tása után K. Lichtenfels azon állítását igyekszik megczá­­folni, hogy az osztrák törvényadás eltörlése után Ma­gyarországon véghetetlen c­aosnak kellene előállani. Ez a c­aos épen most van meg s kívánatos, hogy mielőbb kitisztuljon. Báró L. azon megjegyzést is tette volt, hogy az uralkodóra nézve megalázó lenne a kirt viszonyokat illetőleg magát a magyar országgyűléstől tenni függővé. Ez állítás ellenében azt kérdi, hogy I. Ferdinand német csá­szár s a német császárságbani többi utódai mért nem tartották soha méltóságukon alulinak Magyarországgal egyezvényre lépni ? Báró L. továbbá abbeli aggodalmát fejezi ki, hogy a polg. törv.hozásbani változtatások ártó befolyással fognának lenni a birtokviszonyokra nézve. Hanem szónok azt kérdi erre, hogy váljon az-e a gyön­­gédtelen eljárás, mely 1853-ban új törvényeket hozott be minden tekintet nélkül az addig fönnálltakra, avvagy az, a mely 7 év után helyreállítja ismét az oly sok ideig fönnálltat, melynek gyökerei a nép öntudatában gyöke­reznek. A paragrafustudomány megcsontosult képviselői, úgy látszik, azt hiszik, hogy az emberek a törvényekért vannak, Magyarországon ellenben, a­hol nem automa­­ták, hanem élénk értelemmel bíró érző lények vannak, milliónként azon meggyőződésben vannak, hogy a tör­vények az emberekért készülnek. Báró Lichtenfels di­­csekvőleg hozza föl, hogy az új törvényes állapo­tok a polgári szabadságot megszilárdították Magyar­­országon ; szónok elismeri ugyan azt a jót, a­mi ez elvben fekszik, de kénytelen megjegyezni rá, hogy oly polgári szabadságra nem adhatni igen sokat, mely kézen fogva jár a polgári szolgasággal és semmitjelentéssel, a­hol mindenkinek csak kötelességei vannak, hogy fizessen és engedelmeskedjék. Báró Gehringernek azon észrevéte­lére , hogy Mária Terézia császárné több ideig magyar országgyűlések nélkül uralkodott — szónok azon meg­jegyzést teszi, hogy ez 15 évig valóban úgy volt, de az ország ezzel csak azért volt megelégedve, mivel a csá­szárné nemzeti értelemben kormányzott s értett hozzá a nemzetet gyengéd, szelíd kezekkel vezetni. Az előbbne­­vezett tag azon kérdésére, hol van a történelmi egybe­kötő kapocs a magyarországi jogigényeket illetőleg, a szónok a­zt válaszolja, hogy ezt ma csak ott lehet kezdeni, a­hol a több százados institutiók megszűntek s nem ott, a­hol egynéhány hétig tartott institutiók veszik kezdetöket. A magy. büntetőtörvénykezést illetőleg fölhozott észre­vételek ellenében megjegyzi, hogy itt nem fordult az az eset elő, hogy valakit bevádolás nélkül vizsgálati fog­ságban tartsanak 7 hónapig, a­mint ez az újabb időben történt. S most bebizonyítja, mennyivel czélravezetőbb s a nép szokásainak megfelelőbb volna a magyarországi nyilvánosság és szóbeli eljárással egybekötött büntetőjog a mostani szigorú vallató eljárásnál. Mindenesetre be­vallja, hogy a magy. büntetőjogra nézve is szükségesek a reformok. A belügyminisztériumra vonatkozólag megjegyzi gróf Barkóczy, hogy még nem született és nem fog születni ember, ki képes volna Ausztria különböző országainak szükségeit részletesen ismerni és kielégíteni. A politikai kormányzás vezetésében új rendezés égető szükséggé vált. Szolgáljon vezéreszméül, hogy e rendezés ne osz­tályok, hanem nagy földterületek szerint történjék. Azon­ban szánszándékkal nem bocsátkozik mélyebben ez esz­me mikénti kivitelébe. A szónok elmondja továbbá, hogy mennyire szükséges más kormányzati ágakban az ösz­­­pontosítás, név szerint a kül, pénz és hadügyet illetőleg, ez utóbbira vonatkozólag megjegyzi, hogy az ausztriai hadseregben kívánatos az országok sajátságaira tekin­tettel lenni, s továbbra is megtartani a magyar huszáro­kat, gallicziai dzsidásokat stb. A nemzetiségi kérdést nem bajos kiegyenlíteni, ha a bureaukratia izgatásaival a kiegyenlítést nem akadá­lyozza. A szónok elismeri, hogy a magyar elem olykor tulment a korlátokon, ő ezt mindig roszalta s ezután is roszalandja, azonban hiszi, hogy a nemzet józan esze ily áthágásokat ezután nem fog megengedni. A b. tanács már négy hónapja van együtt, és a bud­get fölötti tanácskozásával ellenőrzést gyakorolt a nagy államügyek fölött, ez az ő természetes működési köre, s ezután is ez leend, ha a törvényhozással foglalkozott volna vagy tagjai nem volnának már együtt, vagy a ho­zott törvények nem elégítettek volna ki senkit. A gróf köszönetet mond Auersperg grófnak nyilatkozataiért, melyek szívből eredve szívhez szóltak. Auersperg gróf dicsérte Mária Terézia császárné bölcsességét, és helye­sen, mert ez uralkodóné nem csak észszel, hanem szívvel is uralkodott; ha a királyi székről szívből eredt beszéd hangzik, a különben bajosan vezethető magyar nemzet is szelid, könnyen kormányozható gyermekké válik. A szónok ezután a minoritás véleménye fölött mond ítéle­tet. Az nem német, mert nem germán, hanem franczia és ezért nem szabadelvű , és egy hasonlattal végzi beszé­dét, mely szerint olvasta egy orvosi könyvben, hogy egy beteg gyógyíthatatlan betegségben t.i. haláltóli félelemben szenvedett. Ausztria épen ily állapotban van, s gyógyí­tására csak e­gy eszköz létezik; mint Montecuccoli mondta, hogy a hadfolytatásra semmi sem kell egyéb csak pénz, pénz és ismét pénz, úgy neki meggyőződése, hogy Ausz­tria gyökeres kigyógyítására nem kell egyéb csak bá­torság, — bátorság — és csak bátorság. Ezen beszédre az oktatásügyi miniszter megjegyzi, hogy az oktatásügyi minisztérium csak folytatása az előbbi tanulmányi bizottmánynak, és hogy ő örvendeni fog, ha levéltára néhány csomaggal megkevesedik; a bel­ügyminiszter megjegyzi, hogy az ő minisztériuma jelenleg nehezen fog feloszlattathatni; végre gróf Nádasdy igazság­ügyminiszter egy korábbi ülésben mondott állításának igazolására — mely szerint hajdan Magyarországon a bo­­toztatások divatban voltak — adatokat hoz föl. Barkóczy gróf azon megjegyzést teszi erre, hogy azon magaviseletből, melyet az igazságügyminiszter ez ügyben tanúsít, következtetni lehet hazája iránti érzelmeire, mire az igazságügyminiszter igen komolyan válaszol. Az egész ingerült jelenetnek a főherczeg elnök rendreutasítása vet véget. Szóltak még Lichtenfels b., Apponyi gr. és Majláth, Maager, Nádasdy gr., Gehringer és Lichtenfels b. vélemé­nyeit czáfolva. Szóltak továbbá Startig gr. Salvetti b. a majoritás, és St. Julien gr. a minoritás mellett. Rövid vita után Hein dr. és Barkóczy gróf között, és miután Stockau gr. indítványa elfogadtatott, a két előadó Szécsen gr. és Clam gr. szólalnak még föl, ez utóbbi a Császár Ő Felsége éljenzésével végző beszédét, melyre dr Hein a főherczeg elnök éljenzésével felel. A főherczeg bezárja a gyűlést, a tanácskozások elna­poltasak , miután több tanácsost magánügyet haza szó­lítanak. A tanácsosoknak tudtára adatik, hogy a Császár Ő Felsége a birodalmi tanácsot szombaton délben 12 óra­kor ünnepélyes kihallgatáson fogadandja. Milos fejedelem és utóda. BELGRÁD, szept. 27. Tegnapi reggeli nyolcz órá­tól fogva Milos herczegü­nk nincsen az élők közt. Je­lenlegi h­erczegünk III. Obrenovits Mihály. Milos hg nincs többé! E hir, mindamellett hogy kiki előkészülve lehetett rá mind a meghalt herczeg öregsége, mind hosszú és súlyos betegsége miatt — villámkint fog szétterjedni Szerbián s a szomszédos törökországi tartományokon keresztül Sokan fogják hinni, hogy reményeik Milos hg halálával füstbe men­tek ; számosan lesznek a szerb nemzet ellenei közt, a kik örülni fognak Milos herczeg elhunytán. Obrenovits Milos nevétől a törökök rettegtek; a törökök alatti keresztények e névre fekteték remé­nyeiket. Obrenovits Milos herczeg nagy ember volt nemcsak a szerbek, de minden nemzetek közt. Magas állását nem köszöni szerencsés helyzetének , nem elődjei ér­demeinek, nem gazdagságnak, sőt a mi szinte fontos, még miveltségének, tudományainak sem. Értelmisége nagyságának s veleszületett rendkivüli finom politikai tapintatának eredményeü­l kell tekinteni azon fényes s rendkivüli tetteket, a melyeket véghez vitt. Az er­dök fia volt, szegénységben született, szegénységben nevelkedett, érett korát pásztorkodásban érte el. A fiatal alig 30 éves pásztor egyszerre (1809) vezetővé válik egy fölfegyverzett csapatnak, a­melynek élén nemzete ellenségeinek nagy kárával alapot vető jö­vendőbeli nagyságának. Egy év múlva vojvoda lett; 1813-ban ő volt az egyetlen főember, aki megosztotta nemzetével a kedvetlen sorsot azon időben, mikor Szerbia törököktől leigázva s újólag kilenczéves ke­mény s véres szabadsági háború után tőrök lebilin­cselve, kegyetlenségek terévé jön. Csak másfél éve múlt el, hogy Obrenovits Milos fővezére lett oly nem­zeti mozgalomnak, a­melynek végeredménye Szerbia fölszabadítása volt. Így lett Obrenovits Milos, a sze­génységben született s felnőtt, tudomány és műveltség nélküli pásztor Szerbia föl­szabadítója oly járom alól, a­melynek keménységét a többi Európa nem ismerte. Valóban az, a­ki egy nemzetet bár­mi járom alól föl­szabadít, s a ki a zsarnoksággal szembe száll, mindig megérdemli, hogy a történelem méltánylással emlé­kezzék meg nevéről. Azon férfi pedig, a­ki nemzeté­nek nem csak szabadságot, de uj életet adott; a ki nemzete sanyarainak véget vetett; a ki nemzete tör­ténelmét, a mely négy századon át földbe ásott volt, mintegy halottaiból föltámasztá ; a ki nem­zetének kivívott szabadságát megszilárdította, éle­tét megerősítette, s szebb jövőjének biztos ala­kot vetett, oly férfi, mondom, megérdemli, hogy neve kitündököljék a történelemben a többi je­­esek nevei közül; s a fény annyival nagyobb lesz, a mennyivel nehezebbek voltak a körülmények, csekl­­yebbek a segédeszközök s jelentéktelenebbek az erők, a­melyek segítségével nagy dolgokat vitt vala véghez. Ily férfiak egyike vala a megholt fej­edel­ein Obrenovits Milos. Az események, melyeket fönneb­b említék, nem tör­téntek meg oly régen, hogy ne lenne még számos em­ber Szerbiában és Szerbián kívül, a­ki rájuk te em­lékeznék. Milos herczeg érdemeit Szeri­fa fölszabadí­tásában kiki jól tudja, s azért mi esőd , hogy Milos herczeg Szeri fia fölszabadítása legfőbb képviselőjéül tekintetett, hogy azon keresztények is tőle várták fölszabadittatásukat s jobb sorsukat, a kik még min­dig nyögnek a török iga alatt; s mi­csuda , hogy a törökök nem ige­n nagy bizalommal viseltettek iránta ! Most már nem ő többé Milos, a törökök a lidércze, a­melytől féltek. Trónját fia Mihály herczeg fog­lalta el.S ez második nagy esemény, véleményem sze­rint, még nagyobb, mint maga Milos herczeg halála. A szerbek legjobbjai már hozzászoktak a gondo­lathoz, hogy Szerbia, ha általában teend vak mikor nagyobbszerű előmenetet nemzeti s állami életének minden erei kifejtésében, legillöbb alkalmat arra Mi­hály herczeg kormányzatában találandja. Nem szeretnék hízelgőnek látszatni, de csak való­ságot mondok, ba­­rom, hogy a szerbek Mihály herczeget reményeik teljesedésének zálogául, jobb, szebb jövőjük biztosítékául tekintik. S nem nehéz föltalálni e remények , ez óhajtásaik okát. Szerbia, mióta fölszabadult, nyert ugyan törvénye­ket s európai államszervezetet, de még­sem birt egészen európai állammá válni. — A nemzet főbb­jei ez utolsó 30 év óta sokszor az állam legszentebb érdekeit nem átallották koczkára tenni magánczél­­jaik elérése végett. — A volt kormányok nem egy­szer minden elegendő ok nélkül sértegették az ál­lam alkotmányát oly tettekkel, a­melyek kázforrása személyes nézet és érdek volt. A magánosok jogai védve va­nnak ugyan írott törvényekkel, de nem egy­­s­zer történt meg, hogy egyes hatalmas ember ked­véért vagy jogellenes írott törvény hozatott, va­n pe­dig írott törvények ellenére a hatalmas magánoso , s maga a kormány is a ■■­agánjogokat sértegették A kormányok úgy szólva jellem, irány nélküliek voltak. A főbb emberek nem az állam jog­it, előnyeit őrizték, hanem érdekeiket, állásaikat; a magánbosztnak az ig­azságkiszolgáltatásban is széles tér nyittatott, a hivatalok utáni vágyakozás mérték fölötti volt; a hatóságok tekintélye vagy zsarnoksággal tartatott fönn, vagy legalsóbb fokra hágott; s a polgárok s az állam közti szükséges kötelékek érzékenyen kezdék magukat feloldatni. Mindezen részaknak az volt a következménye, hogy a polgároknak a kormá­nyukhoz való bizalma megzavarodott, a miből a kor­mány szerfölötti gyengesége magától következett be. Ezen részokat Szerbiából eltávolítani Mihály her­czeg legfőbb föladata. Szerbiának benn erősnek, kor­mányának rendithetlennek kell lennie,hogy bírjon ha­tárain kívül is kellőleg működni a szerb nemzet föl­­virágoztatásán, jobb léte eszközlésében. A szerb nemzet önmagában e­r­ő­s, de erejét teljes mértékben csak erős kormánya fogja kifejthetni. Erős lé­szen pedig Szerbiában csak azon kormány, mely a­örvények alapján fölállítva, a jogosság védője leszen minden tekintetben. Oly kormány, a­mely bírva a nemzet szeretetét, képes ezt szoros jogosságával ma­gának meg is tartani, nem lehet, hogy előbbre ne mozdítsa Szerbia boldogulását. Ilyen kormány, erő­sen hiszszük: M­i­h­á­ly herczeg kormánya leend,azon Mihály herczegé, a ki magát szilárd, férfias jellemé­vel, bő tudományával s példás, határtalan bűn s nem­­zetszeretetével tünteti ki. íme, mert mondom, hogy Mihály herczeg trónra­­lépte jelentékenyebb esemény Milos herczeg halá­lánál. — A trónváltozás, melyet­­. levelezőnk oly fontos­nak rajzol Szerbiára nézve, nem kevésbbé fontos az európai viszonyok tekintetében. Ezen halál és ezen trónváltozás oly krízis küszöbén történt, melyben Szerbia nagyon érdekelve van. A török hatalom alatti népek egy része , mond az „Oestr. Ztg“, s különösen a bosnyákok és bolgárok , kik, a­mint a mindenfelől jövő tudósítások írják, csak kedvező pillanatra várnak , hogy a törökre tá­madjanak, fő támaszpontjukat Szerbiában , s a még halotti ágyán is erélyes, törhetetlen lelkű Milos feje­­­delem egyéniségében látták. A nevezett törökországi­ népek fegyvertáruknak tekintette Szerbiát, honnan­­ fölszerelhetik magukat azon 30,000 török katona el­len, melynél több alig van most európai Törökország­ban. A­mi az európai mohamedán lakosokat il­leti, a nevezett népekhez tartoznak származásukat illetőleg, s nem lehetetlen velük megalkudni. Milos fejedelem ezen czélokra szép örökséget ha­gyott hátra. A kis országnak ugyanis jelenleg van mintegy 150 ágyúja, körülbelül 200,000 szuronyos fegyvere, ugyanannyi pár pisztoly, és tömérdek mennyiségű handzsára. A sztragarai puskapormalom több év óta szakadatlanul működvén, Szerbia minden lőportára teljes teli van. Kragujeváczban egy puska javító és gyutacsgyár s egy hadiszer-laboratórium folytonosan működik. Csaknem 30,000 kartács-sze­­lencze van készen. Ezenkívül csak nem­régiben érke­zett meg Francziaországból három egészen hadisze­rekkel megrakodott hajó, mely angol lobogó alatt kikerülte a török hatóságok figyelmét. A szerb közvélemény egészen harczias, úgy hogy népszerűtlenné s tán lehetetlenné válnék azon kormány, mely a török alatti elnyomott népek mozgalmából ki­vonná magát, így Mihály herczegnek igen nevezetes, és ennyi örökség mellett is nehéz szerep jutott. Különfélék. — A m. Akadémia, kéthavi szünideje után, ma tartotta első kisülését. Ennek tárgyairól jövő számunkban fogunk egyenkint emlékezni, s ezúttal csak azt említjük meg, hogy az Akadémia idei két közülésének idejét olyképen határozta meg, hogy okt. 12-én lesz a rendes ünnepélyes közülés, 13-kán pedig azon rendkivüli, mely Széchenyi emlékezetének szenteltetik. A rendes közülés tárgyai: 1) elnöki beszéd; 2) titoknoki jelentés az Akadémia ez évi működéseiről; 3) „A magyarok Rómában 1350-ben“ Wenczel Gusztávtól; 4) emlékbeszéd b. Wesselényi Mik­lós fölött, gr. Teleki Domokostól; 5) „A magyar alföld geológiai fejlődése,“ Szabó Józseftől; 6) emlékbeszéd gr. Kemény József fölött, gr. Mikó Imrétől. A Széche­nyinek szentelt közülés tárgyait­­. Eötvös József emlék­beszéde s Arany János költeménye Széchenyiről fogják képezni.­­ — Az imént befejezett esztergomi érsekmegyei zsina­■ ton Magyarország kg-primásának kérvény nyujtatott be a magyar kath. eg ház ősi autonómiája érdekében. Het­­venketten írták alá. Valódi apostoli szám, úgymond a P. H., melyhez a magyar papság megyénkint fog csatla­­kozn­i, támogatva az összes világi hivek millióitól.­­ — A komáromi ünnepélyek leírásának érdekes tolda­­l­­ékaképen közlünk még két beszédet, mely ott mondan s tott. Az egyik László József tatamegyei esperes úré, melylyel gr. Teleki Gyulát, a tatai megye részéről tisz­telgő küldöttség nevében Ó-Szőnyön 18-kán üdvözölte: „Méltóságos gróf, dunántúli egyházkerületi fögondnok ur! A tatai egyházmegye terü­étén s annak nevében van szeren­csénk üdvözölni méltóságodat, nevében azon egyházmegyé­nek, melynek jutott az öröm a testvér egyházmegyék közt első lehetni méltóságod iránti őszinte tisztelete nyilvánítá­sában. „E nap, midőn ezt tehetni szerencsések vagyunk, történeti emlékű leend reánk nézve; mert magad körünkbe érkeztével végződik be a magyarhoni protestáns egyház második szo­morú decenniuma visszanyervén egyházkormányzatunk tör­vényes alakját s kiegészülvén kormányte­stülett­nk, melyet történelmileg kifejlett alakjában a közelebb múlt idő súlya megcsonkitott. Mi az érdemekkel fénylő főpásztor mellé kormánytársat nyerünk, ki ősei nevének fényével, erényei­nek öröklött kincseivel, a nehéz napokban tanúsított hitbuz­galmával lépvén az egyházkerület kormányára, magával hozza egyházkerületünk fölvilág­­á­sa iránti óhajtásaink tel­jesülésének biztos zálogait. „Efölötti örömünkhöz egy másik öröm is járul, tapaszta­latlannak, m szerint egyházkerületünknek mlgod iránt nyil­vánult b­zalmában, s a közbizalom szavának mlgod általi meghallgatásában a szent lélek azon működésére ismerünk, mely, miután e hon polgárainak sz­­nt úgy megszentelé, hogy h­­aszeretetben, kölcsönös jóindulatu testvériességben egyek lenni megtanultunk : most a migod személyében központo­­sult óhajtásunk teljesülése által két testvér egyhá kerület rokon öleléseit teszi szorosabbá, s összetartó kapcsait szilár­dabbá. „Vajha a sziveket és lelkeket, melyek a jelen idő szent lel­ke által összefüzettek, a bizalmatlanság, féltékenység és visz­­sz­avonás rész szellemei ne lennének képesek széttépni. „Mivel azonban még ezrek vágynak mihamarább részesülni a migod megérkezése fölötti örömben, röviden csak egy ké­résem van még , mit ez ünnepélyes pillanatban egyházme­gyém nevében kifejezni kívánok : méltózta­ssék ezen egyház­megyét főgondnoki kegyébe fogadni s abban állandóan meg­tartani. Mi viszont ez órától fogva befogl­­andjuk magodat buzgó imánkba, s kérni fogjuk Istent, hi mlgodat ezen egy­házkerület kormányára vezérlő, fai tea meg mlgod becses éle­tét egyházunk és hazánk forrón óhajtott javára “ A másik beszéddel Beöthy Zsigmond, mint a komáromi h. h. egyházközség főgondnoka, egyházközsége küldött­sége élén Ujszőnyben üdvözölte az uj főgondnokot : „Méltóságon gróf, tisztelt fögondnok ur! Nem lehet na­gyobb és őszintébb öröm annál, mint a mely keble­nket el­tölti a jelen pillanatban, midőn magodat, mint a haza és val­lás ügyeiben magát jeles tettek által kitüntetett ősmagyar csalá­dnak mi­den tekintetben mél­y sarjadó­át egy, a törté­neti jog szerint alkotmányos hivatalba lépésekor üdvözöl­hetjük. „Üdvözöljük pedig magodat a komáromi helv. hitv. evang. egyházközség részéről, mely midőn lelkéből örül a közegyet­­értés azon sikerének, mely szerint a hazai prot. egyház régi törvényes jogaiba visszah­gyeztetett, más­felől azon nyere­mény fölött sem titkolhatja örömét, hogy a visszanye­rt auto­nómia védőinek sorába míg abban lelkes és szilárd védőt nyertünk. „Mindezeken felül pedig különösen kedves és nagybecsű azon alkalom, hogy épen a komáromi egyház szerencsés ke­bel­ben fogadhatni az egyházkerületi gyűlést, melyben mél­tóságod alapos és biztos remény­ek közt örökös kapocscsal köttetik a dunántúli helv hitv­­e­gházkerület jó és balsorsá­hoz Üdvözöljük tehát magodat leg­­sőben is házgazdai ven­dégszeretettel, továbbá pedig hazafiúi tisztelettel, azon ő­szin­­te h­ajtás kitéretében, hogy míg hat a nagy Isten hazánk és vallásunk javára igen soká élte se.“ — Brezováról megküldik a Protestáns Lapnak a miavai cs. kir. szolgabirói hivatalnak f. é. szept. 1-jén 387 alatt kelt s B­­ e n e r t Cs. k. szolgabiró ur által alá­­­­irt hivatalos levelét magyar fordításban. A levél a kö­­­­vetkező : „A tisztelendő evang. lelkészi hivatalnak Bre­­­­zován! Miután a pozsonyi evang. superintendentia fönn­állása az 1860. május 15 diki legmagasabb kézirat által­­ biztosíttatott és az 1860-diki junius 27-én Breznóbányán­­ tartott törvényes kerületi gyűlés határozatai a cs. kir. I Apostoli Felsége részéről helybenhagyatott, és valamint ft. K­u­z­m­á­n­y­i Károly urnak pozsonyi superintendensne­k lett elválasztatása, úgy a többi egyházkerületi hivatalno­kok elválasztása is legfelsőbb helybenhagyást és meg­erősítést nyertek, továbbá miután az egész nyitrai evang. esperesség, két gyülekezetét kivéve, az 1859. szept. 2-ról szóló magas kultuszminiszteri rendelet értelmében teljesen szervezte és a szükségelt hivatalnokokat autonómszerüleg megválasztotta; továbbá tekintve azt, hogy az 1860. máj. 15-i legfelsőbb kéziratnak szószerinti értelmében semmi már coordinált gyülekezetnek meg nem engedtetik, hogy magát derangirozza, sőt inkább parancsoltatik, hogy a gyü­lekezetek­ és esperességeket coordinált állapotokban meg­téveszteni nem szabad; tekintve azt, hogy minden és ösz­­szes határozatok és igy sr. Stromszky Ferencz Sá­muel urnák superintendenssé és Szentiványi Márton urnák egyházkerületi felügyelővé lett elválasztatása ő cs. k. Apóst. Felsége mint az ev. egyház legfőbb védura helybenhagyását és megerősítését nélkülözik és végre tekintve azt, hogy a nyitrai esperességnek nyolcz gyüle­kezete által annak látszólag keresztülvitt, de törvényte­len felosztása és hivatalnokainak elválasztása a törvé­nyes helyzethez szükségképen megkívántató helybenha­gyást nem bírja és azon egyetlenegy okból, nehogy a mi­avai szolgabirói járásban fekvő Miava, Brezova és Ver­­bócz ev. gyülekezetek költött szemfényvesztések által meg ne tévesztessenek,tévelygésbe ne hozassanak és a fe­nyegető fejetlenség állapotából kiragadtassanak, hivata­lom erejénél fogva hivatva érzem magamat a brezovai tisztelendő lelkészi hivatalt szolgálati nyájassággal meg­keresni , hogy az holnap a templomban a következőket nyilvánosan hirdesse ki: 1. Hogy a pozsonyi superinten­dentia egyes egyedül törvényesen érvényes superinten­­dense csak az Ő cs. k. Apóst. Felsége által megerősített ft. K­u­z­m­á­n­y­i Károly ur, nem pedig ft. Sztromszky Ferencz Sámuel ur, miért is ft. Kuzmányi Károly törvé­nyes superintendensnek pásztori levele a szószékről föl­olvasandó lesz. 2. Hogy az egész nyitrai esperességben csak az 1860. mártius 27-kén tartott egyetemes esperes­­ségi gyűlés által választott hivatalnokok ismerendők el törvényeseknek. 3. Hogy ennélfogva esperes gyanánt csak nt. T­r­o­k­a­n János, alesperesül pedig nt. H­u­r­b­án József urak tekintendők. 4. Hogy az 1860. május 15 -i legfelsőbb kézirat által a nem coordinált gyülekezetek­nek csak azon jog engedtetett meg, hogy gyűlésekben összejöjjenek tanácskozások tartása és indítványok téte­le , de semmiképen sem a végett, hogy a fönnálló egy­házi orgánumokat félretegyék és új választások foganatba vétele fölött intézkedjenek, következésképen a gyüleke­zeteket sem illeti meg azon jog, hogy a nyitrai esperes­ség számára legújabban alesperest választnának, a­mint ezt B­e­n­e­d­e­k lovag kormányzó úr ő kegyelmességének f. é. június 14-kéről szóló magas rendelete is bizonyítja.

Next