Pesti Napló, 1861. február (12. évfolyam, 3293-3315. szám)
1861-02-01 / 3293. szám
kori archaeologiában világszerte el vannak ismerve és hogy azon senki nem kételkedik, a ki az elmúlt tiz évben megjelent az e tudományt tárgyaló könyveket olvasta, végre bebizonyitom, hogy már a középkor is „opus frangilenumnak“ nevezte a csúcsíves stylt. E styl tehát nem német hanem eredet franczia styl. Francziaországból a kezdeményezés országából származik mely ország majdnem mindég barátságos indulattal volt irántunk. E styl továbbá nem szerzetesi vagy kolostori styl, a mint némelyek hirdetik. Ugyancsak érintett második előadásomban bebizonyiton, hogy e styl kimivelését egyrészt az éjszaki franczia városoknak a XII. században történt fölszabadulása, másrészt azt akkori építészetnek a kolostori szerfölött szigorú szabályok alóli fölmentése eszközlé; mert e styl épen akkor indul virágzásnak, midőn az építészet a szerzetesek kezéből a laikus mester kezébe ment át. E styl tehát kétszeresen a szabadság styljének nevezhető, ama szabadságénak, melyet a mesterek magok a chartresi csarnokban jelképeztek, személyesitése alá a Libertás szót írván, mely szobor és aláírás még ma is eredeti helyén látható. E styl továbbá, nem mint többen hamisan hirdetik, csupán empirikas styl. Harmadik előadásomban bebizonyítom, hogy ily logikai következetesség, ily okszerű kimivelése az arányoknak, idomoknak és szerkezetnek, ily okszerű kifejlődések az alapelvekből és alakokból, ily szigorú tudományos rendszerezés semmi más stylben nem fordul elő, csupán csak a franczia stylben. Daczára annak, e stylt ecclecticismussal vádolták, hozzáadván, hogy az ecclecticismus a művészetekben káros hatással bír. E káros hatást el kell ismerni azon művészetekben, melyek majd nem egészen a teremtő lángésztől függenek, de az építészet a tapasztalás művészete lévén, ily szemrehányást nem érdemel, de legkevésbbé érdemel a franczia styl, mert ez az idegent, a megelőzőt, soha sem vette föl egyszerűen, hanem mindég csak akkor, ha módosítás által saját vérévé vált; e módosítás pedig mindig a legmélyebb, legművészibb tapintattal és érzettel párosult legértelmesebb tanulmányozás eredménye volt Estylben épültek valaha valamennyi tudományos intézetek, miknek példányai a még ma is fönálló oxfordi és cambridgei collegek. Aki ezeket látta, igen jól képzelheti magának akadémiánkat e stylben, míg az athéni akadémiának, mint épületnek eszméje, alap nélkül marad. Nem kell továbbá elfelejtenünk, hogy nemzeti történetünk fénykorai karöltve járnak a csúcsíves styllel. A mongolok pusztítása után újra fölébredő hazánkban IV. Béla és családja a franczia építészetet, honosstá nálunk; a XIV. században Róbert Károly Visegrád várát csúcsíves stylben építét e stylt használta Lajos és végre Mátyás, budai várában. A XVI-ik század kezdetén nemzeti öltönyünk estyl szellemében megállapodik, mit a magyarok, kiket Burgmeier, Miksa császár diszmenetében lerajzol, tanulnánk. Itt még nem találkozunk a szűk és testhez tapadó ruhával, mely csak a XVII. és XVIII. században jött divatba, s mely ellen a népnek börszürbundája és gatyája óvást tesznek. Burgmeier magyarjainak bő köntösei csúcsíves stylű virágokkal díszesítvék, csatokkal, övekkel és gombokkal tartatnak össze, a fövegek közt ráismerhetni a kanászkalapra és prémes sapkára. Museumunkban szintén magyar díszítményekkel találkozunk, melyek e stylnek köszönik eredetöket, s melyek ma is gombok övék stb. mintájául joggal szolgálnak. Volt idő, mikor, mint ma e minták után készitett diszitményt, csúcsíves stylbe épített házakat kívántunk; ez ízlés 15 év előtt uralkodott. Azóta igaz, nem keveset kontárkodtak nálunk e stylben; de ha ezen kontárkodás visszaijeszt bennünket, miért nem ijedünk meg más építő modorokban tett kontárkodástól ? Hisz itten a „mementomozik“ még sokkal számosabbak. Legyen tehát palotánk föladata, hazánkban oly mintát állítani föl, mely a külfödi művészet és tudomány színén álljon. De ha mintát akarunk fölállítani, természetes, hogy meglevő épületek holt utánzásától óvakodnunk és oda kell fordulnunk, ahol a föltalálás, a teremtés nemcsak lehet, de valószínű is, azaz oly stylhez, mely nem mint az antikizáló modorok, a megszokott és mindennapi körül forog , hanem minden adott alkalommal valóságos új épület-egyéniségeket szokott teremteni. Ilystyl már eredetiségével is eredetiségre szólít föl , sőt arra kényszerít. A roppant számmal fönnálló régi csúcsíves épületek másolatai, melyeket a legutolsó évtized közzétett, kétségen kívül helyezik, hogy itt kimeríthetlen kincsre találtunk, melyet a képzelő tehetség, a művészet és a tudomány vég nélkül fölhasználhat. E kiadások apáink művei ismeretét egyúttal annyira vitték, hogy e téren biztos léptekkel járhatunk és tiszta belátással működhetünk, de másrészt is e kiadások a külföldön átalánosan megkedveltették a csúcsíves stylt. Angliában ezen előszeretet még régibb és annyira uralkodó, hogy az angolok a parlament házuk építése előtt készített költségvetés alkalmával nem ijedtek vissza a nálunk hihetlennek tetsző 8 millió font sterlingnyi összegtől. Franczia és Németországban a régi csúcsives dómokat, templomokat, várakat és városházakat nemcsak restaurálják, hanem kiépítik, sőt újakat emelnek e stylben. Míg mai nap a római vagy a renaisance épületeit csak fölületesen tekintik, mivel ez nem más, mint a megszokottnak és mindenütt láthatónak ismétlése, czélirányosnak tartják a középkori stylben emelt épületeket egyenkint tanulmányozni, mivel itt minden lépten ujjal, eredetivel találkozunk, mely, midőn a mester képzelő tehetségéről ad tanulságot, saját phantasiánkat is fölébreszti. ^[Képzeljünk épitő helyünkön az átalelleni épülethez hasonló házat, mely közönséges bérháztól csak oszlopcsarnokával különbözik, miről nem tudhatni, hogy jutott az attól tökéletesen különböző épület elébe. Nem leend-e mindenki följogosítva kérdezni, mi okból ismételtük ezen, már magában is semmi eredetiséggel nem bíró építményt? E kérdést, ha sok pesti lakos nem tenné is, mert az építészi divathoz hozzászokunk, mint a semmi logikai okon alapuló ruha-divathoz, e kérdést teendi mindenesetre minden művészi tapintattal bíró vidéki és idegen. Ily kevés fejtöréssel járó épületekkel a múlt évek megajándékoztak, de ha ma is ily mód után törekednénk, csak saját szegénységünket árulnók el. Vegyük föl az antikizáló modor második jobb esetét, oly csarnok-homlokzatot, mint a Louvree Párisban, mihez távolról de igen távolról hasonlít megyeházunk oszlopos csarnoka. A Louvrée homlokzatának meg van érdeme, de azon hibája is, hogy oszlopai két emeletén keresztül emelkedvén, az ezen emeleteket elválasztó párkányát, mintegy átvágja az oszlopokat; másrészt a csarnok a mögöttük lévő termekét homályosakká teszi, úgy, hogy ablakaik ez adalon mindig be vannak rekesztve. Egyébiránt is a Louvreről nem szólhatunk, mert hogy ily oszlopokat és azokkal öszhangzatban levő épületet állíthassunk, arra pénzerőnk távolról sem elegendő. Forduljunk tehát a harmadik esethez, képzeljünk kisebb osztopzatot minden emeleten s akkor a teremek és szobák homályosítása minden emeleten fog uralkodni Nem marad tehát egyéb hátra, mint a negyedik eset azaz, a falból kinyúló féloszlop és akkor nemcsak öszhangzatban lesz épületünk környékével t. i. a Dunasor számos házaival, de azonkívül még e házak kegyteli ismétlése is leend. Pedig oszlop nélkül alig képzelhetni antikizáló épületet, mert az oszlop az antik építészetnek főfő tagja. Henszlmann Imre. — Bécsből írják: „Biztos hír szerint a pénzügyminiszter innsbrucki kereskedő Boscarelli pénzügyi tervét tanácskozás alá vette. Ezen terv egy 400 — 500 millióig terjedő hazafias ezüst-kölcsönt hoz javaslatba Befizetésül elfogadtatnék mindennemű arany és ezüstből készült tárgy. A kölcsön az államadósságnak a banknak törlesztésére, s a bank érczkészletének növelésére fordíttatnék, hogy vele az érczpénz fizetéseket meg lehessen kezdeni. Boscarelli azt hiszi, hogy a tulajdonosok saját érdekükben sietni fognak ezüstjeiket a haza oltárára hozni, s elvárja, hogy a főpapság és gazdag kolostorok pénzügyi műtétei nagy erejükhöz képest támogatandják. Még a kisebb birtokosok részvétét is remélte Bescarelli. A közlő pedig megjegyzi, hogy Ausztriában a kisebb birtokosoktól kényszer útján sem lehetne fél milliónál többet összegyűjteni s hogy a birodalom minden templomai és kolostorai összes arany és ezüstértéke nem haladja meg a 20 milliót, a gazdagoknak is igen kevés érempénzök van, arany- és ezüsteszközeik pedig a munkabecse és a rajtuk levő drágakövek által annyira értékesek, hogy a kölcsön nem sokat nyerne velők s nagyon sokba is kerülne. Egyébiránt, hogy mit várhatni a gazdagok hazafiságától, a bankválasztmány közelebbi ülése megmutatta. Megyei élet. Komárom vármegye f. hó 28-án nevezetes bizottmányi közgyűlést tartott, mely e lapok olvasói előtt annál érdekesebb lesz, mivel híven viszhangozza az egész megye közvéleményét, alyelvekre nézve, melyekről nem kételkedünk, hogy az egész ország mint eddig, úgy ezután is a legnagyobb egyetértéssel fog nyilatkozni. Sárközy József, szeretett első alispánunk rövid beszéddel megnyitván az ülést, fölolvastatott a tanácskozmlány főtárgya, a jan. 16-ki kir. leirat. A fölolvasás befejeztével Konkoly Thege Dénes ur, megyénk kitűnő kapacitásainak egyike emelt szót Röviden érintve az oct. 20-ki manifestumot „a Bachféle bukott bureaukratikus rendszer zárokmányát,“ áttért azon viszony fejtegetésére, mely Magyarország és Austria közt 836 év óta fönnáll. Kiemelte a kormány és nép, valamint a népek egymás közt létező bizalmatlanságát, melynek egyik fő okául azon körülményt tulajdonítá, hogy a kormány mintegy hagyományosan, minden nehéz körülmények közt nem nemzetek bizalmára, hanem a szuronyokra támaszkodott, s ily módon, mindig annak ellenkezőjét érte el, mit elérni akart, úgy annyira hogy a nemzetnek azon szomorú tapasztalatra kellett jutnia, hogy „csak akkor lehetünk erősek, midőn a kormány gyönge.“ Másik fő oka a bizalmatlanságnak a terhes adói, melyek sohasem a haza jólétének emelésére, hanem mindig csak azon nyers erő nevelsére fordittattak, mi más oldalt oly roszul és czélszerűtlenül alkalmaztatott. De a bizalmat még helyre lehet állítani s ennek egyetlen módja az 1848. évi szentesített törvények rögtöni visszahelyezése, felelős kormány fölállítása s jövőben is csupán oly törvények alkotása, „hogy a király a hazának csak barátja lehessen.“ Végül a kir. leiratra áttérve, annak pontjait taglalgatta és tarthatlanságukat bebizonyítván, a szerkesztendő föliratban törvényes álásunkközi szilárd ragaszkodásunkat kívánja kinyilatkoztatni. A második szónok főt, Rendek József gutai esperes úr szintén az országunk és Ausztria közt fönnálló viszonyt fejtegette. Magyarország nem föltétlenül, sőt igenis határozottan körülírt föltételek mellett csatlakozott Ausztriával, de a föltételek ismételt eszük daczára is, a legtöbb esetben nem teljesítettek. Magyarország jogos igényei nem vétettek tekintetbe, holott Magyarország az egész osztrák államcsoportegnagyobb és leghatalmasabb tagja, mely nélkül Ausztriát, mint hatalmasságot,képzelni is képtelenség. A fejedelem csak saját érdekeit és nagyságát mozdítaná elő, ha a nagy hadvezér, savoyai Eugen tanácsát is követve, Budára jönne lakni és mindenekelőtt magyar király kívánna lenni. A szónok továbbá ünnepélyes óvást tesz és protestál Hartig gróf azon állítása, ellen, hogy Magyarország meghódított ország. Óvását a történelemhez föllebbezi. Nemcsak hogy Magyarország volt mindig Ausztriának egyetlen megoltalmazója, de sőt egyszer mégis hódította azt. Mária Therézia ellenségei is csupán a német tartományokat akarták maguk közt föosztani s Magyarország függetlenségét mindig elismerték. Az ingerültség, mely most — nem tagadhatni — általánosan forrong Magyarországban, legnagyobb részben az ily gyanúsítások és alattomos bujtogatások által szittatik. Tiltassanak le és fojtassanak el Bécsben ezen ármánykodások, és az ingerültség nagy részben le fog csillapodni. Komárommegye a legnagyobb lovagiassággal járt el az idegen hivatalnokok iránt. A kir. leirat egyes pontjaira áttérvén, az első pontra nézve megjegyzi, hogy ha a menekültek, egyébiránt a kormány által is igazságosnak elismert ügyben izgatnak, ehhez semmi közünk, bocsáttassanak haza, majd aztán megszűnik az izgatás. A második pontra nézve : az adót nem azért nem fizetik, mintha a megyék azt letiltották volna, hanem, mert oly túlságos fokra csigáztatott föl, hogy fizetése csaknem lehetlen volt. Különben is a néhai kormány az adót évnegyedenkint előre szokván beszedni, a megyék szervezése óta be nem fizetett hátralék nem valami nagy lehet. Az 1848-as törvények a királyt úgy kötelezik, mint az országot, azon egyoldalúlag változtatni nem lehet, s így a leiratnak ide vonatkozó pontjára egyebet nem is felelhetünk. Bizodalom a kormány és nemzet közt, csupán szétesített törvényeink teljes visszahelyezésével lehetséges, addig is tisztelettel tudomásul vesszük a kir. leiratot Csapó Pál úr egy hosszabb és mély alapossággal szorgalmazott beszédben föliratot indítványoz, melybe a többi közt fölvétetni kívánja, hogy az 1848- diki törvények a nemnemes osztály fölszabadításán kívül semmi újat sem tartalmaznak, s csupán a hazai belügyek helyesebb kezelésére vannak irányozva. Midőn 1848-at kérjük,nem kérünk egyebet,mint összes törvényhozásunk eredményét s azon jogalapot melyen a birodalom 300 éven át fönállt. Fölvetetni kívánja továbbá, hogy am. nemzet ezredéves jogainak alapjától el nem válhat, a jogokat elveheti egy időre tőlünk az erőszak, de arról lemondani nem fogunk soha. Ezeknek alapján megkérni óhajtja ő cs. k. felségét, hogy midőn a földitt 1790. 3. t. ez. azon rendeletét igénybe veszi, mely az örökösödő magyar király iránt országlása kezdetétől számítandó hat holnap alatt megtörténni kellő koronázása előtt is biztosítja az engedelmességet, méltóztatnék ugyanazon czikk ama részét is kegyelmesen tekintetbe venni, mely egyszersmind a fejedelmet is a törvények megtartására kötelezi. A következő szónok : Fittler Gyula úr szintén föliratot óhajt intéztetni ő cs. k. felségéhez és néhány pontban fölolvassa azon kiváltatokat, melyeket abba fölvétetni óhajt Különös kiemelendőnek tartja, hogy a nemzet a mostani kormányrendszert törvénytelennek tartván, tovább az annak élére állított férfiakban sem bízhatik, miután ők nem igényelhetnek több bizalmat, mint mennyit tetteikkel igazolnak; úgy de ők a nemzet megnyugtatására 3 holnap alatt semmit se tettek, de sőt mintegy kiszámítva, a folytonos octrogrozások által mintegy az utat egyengették arra, hogy minden következetlenség nélkül, 1860. oct. 20-áról oct. 19-ére visszamenni lehessen ; sőt ezen legfelsőbb leirat s az uj kölcsön érdekében kibocsátott rendelet ellenjegyzésével a nemzet ellen egyenesen vétkeztek Perczel László egy rövid de tartalmas és nagy tetszéssel fogadott beszédben szintén a bizalmatlanságot óhajtja kifejezni a föliratban. Tiszt. Saághy Vendel érsekbéli lelkész azon megjegyzést teszi, hogy törvényünk adózást parancsol, de az 1848-iki törvény pénzügyminisztert is rendel, kinek azt lefizessük, vájjon nem jó lenne-e megkérni a Felségét, hogy nevezze ki azon embert, kinek, mint pénzügyőrnek, az adót átadhassuk. Fölemlíti továbbá a legújabb kölcsönt is, melyről megütközve tapasztalta, hogy báró Vay Miklós ő exója által is ellenjegyeztetett. Fittler Dezső urad. Gigész nem akarja a bizalmatlanságot kifejeztetni a föliratban, hanem az esztergommegyei fölirat modorát és szellemét ajánlja. Ördódy Kálmán általánosságban tartott föliratot indítványoz, mert szerinte, ha sérelmeinket részletezni akarnék, legjobb volna a „Corpus jurist“ recepisse mellett Bécsbe felküldeni, hogy tanulják meg. Kinyilatkoztatni kívánja, hogy erő ellenében tudtunk tűrni és tudunk várni is, de különben alkotmányos jogainkból egy tapodtat sem engedünk. Végül az országgyűlést az 1848-as törvény határozata szerint Pesten kívánja összehivatni. Földváry Kálmán nem akar föliratot. Konkoly Thege Dénes Földváry indítványához csatlakozik s még most nem akar föliratot. Ghyczy Kálmán a jelen helyzetet kezdvén fejtegetni, azon nézetét fejezi ki, hogy csalatkoznak azok, kik azt hiszik, hogy az átalakulás munkája be lenne fejezve; a nagy küzdelem, a szellemi harcz még csak ezután következik. A kinviszonyok nagy befolyást gyakorolhatnak ugyan az eseményekre, de törvényhatóságnak azokon indulni nem lehet. A kormány irányában győzni csak úgy lehet, ha a törvényesség teréről le nem lépünk, jogainkból nem endünk, de többet sem követelünk. Csak azon jogokat tarthatjuk meg, melyeket gyakorlunk s mások által gyakoroltatni nem engedünk. A föliratot ő is pártolja, először azért, mert nem akarja hogy határozatainkat csak a jegyzőkönyv lapjaira írjuk, hanem hogy ki is mondjuk a mit határoztunk ; másodszor, mert ha elfogadtuk a fejedelemtől alkotmányos jogaink gyakorlatának megkezdhetését, akkor uralkodói jogát nem lehet megtagadnunk, hanem a tetteges állást kell figyelembe vennünk. Kívánja, hogy a fölirat szilárd és határozott, de e mellett illedelmes hangon legyen szerkesztve, „suavit in modo, fortis in re", mert a kir. leiratban azon figyelmeztetés van, hogy óvakodjunk olyat elkövetni, mi az országgyűlés elhalasztását vonhatnám iga után, e tekintetben tehát vigyáznunk kell, hogy a netaláni felelősség semmi esetre se reánk, hanem a kormányra káramoljék. Egyébiránt a gyűlésen elmondott számos indítvány közül a föliratba fölvétetni óhajtja, hogy az országgyűlés Pestre hivassák össsze. Hogy őfelsége nem állíthatott vissza mást, mint a régi alkotmányt, egész terjedelmében. A menekültekre nézve megjegyzendőnek tartja, hogy azért választottuk őket bizottmánytagokká, mert meg vagyunk győződve, hogy hazajöhetésök össze van kötve alkotmányunk visszanyerésével, s mi nem akarjuk nélkülözni annak idejében tanácsukat. A törvénykezési pontra nézve kifejtetni akarja, hogy ez nemcsak jog, hanem egyúttal kötelesség is, melynek teljesítésével tartozunk. Az adót törvényeink ellenzik s igy mi a leirat e tekintetbeni kivánatát nem teljesíthetjük. I ezen utóbbi pontokat nem részletezve, csupán általánosságban akarja érintetni. Végül hozzátétetni kívánja, hogy épen törvényeink iránti tiszteletből ragaszkodunk az 1848-iki törvényekhez, melyeknek visszaállíttatása az egyedüli mód a nemzeteket megnyugtatni. Állíttassanak tehát azok vissza még az országgyűlés előtt, s ha netalán némi módosítások volnának szükségesek, ezeket csupán az országgyűlés teheti. A Magyarország s a többi tartományok közti viszony csupán Magyarország független államéletének biztosítása által állandósíttathatik. Sárközy József első alispán Ghyczy indítványához csatlakozva, nem akarja a bizalmatlanságot nyíltan kifejezni, hanem úgy vélné czélszerűnek kifejteni ezen eszmét, hogy az uralkodó, valamint a kormány, csak a törvényesség teljes helyreállításával számolhat a nemzet bizalmára. S ezzel e rendkívül érdekes debatte befejeztetett. A föliratot annak idejében rögtön közlendem e lapok t. olvasóival. —r.— Városi ügyek. Az ország ősi fővárosa Buda, ma tartá meg az 1848-ki törvények alapján rég óhajtott tisztujitását Reggeli 9 órakor a főplébánia templomában tartott isteni tisztelet után az országház nagy teremébe vonult a nagy számú választók serege, hol Ráth Péter választási elnök úr következőleg nyitá meg a tisztújító ülést: „Polgártársaim ! A tisztújítás küszöbén állunk, elértük azon várva várt napot, melyen alkotmányos ésetünk és polgári szabadságunk egyik főkincsét, a szabad választás jogát gyakorolni és érvényesíteni fogjuk. De ezen joggal kötelesség is van összekötve, melyet teljesítenünk kell, ha akarjuk, hogy a választás eredménye szeretett anyavárosunk boldogságára szolgáljon. Ezen kötelesség pedig abban áll, hogy mi, mellőzve minden magánérdeket, félretéve minden szenvedélyességet, minden személyeskedést csak a közjót és e város javát és boldogságát szemünk előtt tartva, azon szent czél elérésére törekedjünk. Mint vallásos nemzet hűt fiai, a templomban voltunk, a mindenhatót megkérendők, miszerint áldását árassza reánk és adjon erőt arra, hogy emberi gyarlóság, önzés és hiúságtól- amennyire lehet — mentve, józan ész és tiszta szív sugallata által vezéreltetve, a mai napra kitűzött szentszélt, saját és az egész városi lakosság üdvére és boldogságára, sikeresen elérhessük! és ezáltal édes hazánk várakozásának is tökéletesen megfeleljünk ! Polgártársaim ! Ha a választói rendeknél szétágazandunk is véleményben és a választás eredménye általánosan megnyugtató és kibékítő nem lenne, vegyük azt egy részt, mint gyarló emberek művét, mely tökéletes soha sem lehet, másrészt, mint a választók többségének kifolyását, melynek minden alkotmányos polgár hódolni tartozik. Isten áldása lebegjen fölöttünk és vezéreljen e mai fontos munkában! Éljen a haza ! Mire volt h. polgármester Paulovits László úr röviden elbúcsúzván a közönségtől, saját és a többi választás alá eső tisztviselők nevében hivataláról lemondott, ezután következett a polgármesteri állomásra a golyó általi szavazás, melynek eredménye jön, hogy Feley Ede és Paulovits László kijelöltek közöl, Feley Ede 1092 szavazattal 362 ellenében polgármesterré megálasztatott. Ez alatt az újonnan választott polgármestert barátjai és tisztelői egy díszes fogatú kocsiban két nemzeti zászlóval földiszitve, szűnni nem akaró örönszivalgások között kisérék föl az országnáz zsúfolásig telt nagy termébe, hol megjelenésén a harsány éljenzésekben nyilatkozó lelkesedés legmagasb fokra emelkedett, végre megszűnvén az általános öröm és őszinte kitörése, e nök úr a határozat kimondása után az uj polgármester urat fölhivá a törvényes eskü letételére . Az eskü letétel után Feley Ede polgármester úr következőleg szólt az egybegyűlt közönséghez: „Tisztelt Polgártársaim! A minő mély hálaérzetem azon határtalan bizalomért, melylyel e városnak első tisztévé megválasztottak, oly mély, de mélyebb más részről azon meggyőződésem, mikép e megválasztásomnak, ha nem is egyedüli, de legfőbb oka azon rendületlen hitem, minélfogva a közelebb lefolyt 11 sötét év alatt soha, de soha egy perczig sem adtam föl azon reményt, hogy Magyarország legitim jogait, alkotmányos állását visszaszerzendi s leküzdendi mindazokat, kik megsemmisítésére esküdtek össze ; ezen hit, és az, hogy a hit után cselekedni, szenvedni, tűrni, nélkülözni mertem, ez választott meg ma. Igaz, hogy nem egyszer búsulva törődtem azon, mikép e főváros lakosságának többsége e hitemet nem osztja, de hibáztam, és most, midőn látom, hogy e főváros nemes lelkű lakói komolyan el vannak határozva, hogy Buda ne csak geográfiai emlékezetnél fogva, de a szó teljes és szigorú értelmében legyen Magyarországnak magyar fővárosa, kész vagyok azon nehéz állást elvállalni, mit reám ruházni méltóztattak. Uraim! az én erőm gyönge, de támogassanak önök annyi elhatározott jóakarattal, mint a mennyi igaz és jó szándékot én hordok szivemben s mi meg fogunk felelni a haza várakozásának, meg polgári kötelességünknek. A mi jövő állásomat illeti, főelveimet röviden el fogom sorolni. Én a város jogainak s érdekeinek hivője akarok és fogok lenni, a tanácskozmányokat a törvények értelmében részrehajlatlanul s mérsékeltséggel fogom vezetni; a többségnek uraim a törvény szabta módon magát nyilvánította többségnek, föltétlenül akarok és fogok hódolni, s igy a hozott határozatokat mind magam pontosan fogom végrehajtani, mind pedig őrködni, hogy mások által is végrehajtassanak; végre egyesek baján mindenkor a legnagyobb készséggel akarok s ha lehet, fogok segíteni. Éljen a haza!“ Ezen meghaló szavak után, melyeket többszörös élyen kitörések szakasztanak félbe, a közönség az örömnap ünnepeltét ezer meg ezer hangon nyilatkozó lelkesedéssel üdvözlé. Erre következett a főbíró és főkapitányi állomásokral szavzás , melynél Bajcsy Károly 765 szavazattal 121 ellenében főbíróul, Áldássy Antal pedig 715 szavazattal 68 ellenében főkapitányul megválasztatott, kik mindketten szinte élénk szavakkal tolmácsolák forró hálájukat a közönségnek irántuk tanúsított bizalmáért. 4 órakor befejeztetvén az ülés, annak folytatása holnapi 9 órára tűzetett ki. Esre az ifjúság dalárdája kíséretében a polgárság fáklyás menettel tisztelé meg a főváros első tisztviselőjét, s a „Szózat“ és „Hymnus“ lélekemelő elzengése után egy alkalmi szavaslatban kifejtvén összejövetele czélját, az erre válaszoló polgármester úr lelkes, a szomorú múltat, mely a nemzetre és az ország fővárosára is annyi gyászt hozott, de a melyre