Pesti Napló, 1861. április (12. évfolyam, 3342-3365. szám)

1861-04-28 / 3364. szám

illetőleg hozatott, a közgyűlés szóról szóra­ ma­­gáévá téve; a második alapján Pestváros is ki­fejezi azon óhajtását, hogy halhatatlan nagy hazánkfia Széchenyi Istvánnak országos érde­mei az ezen országgyűlésen hozandó törvé­nyekbe beczikkelyeztessék. A többi testvérhatóságok körlevelei szintén fölolvastatván, szíves tudomásul vétettek. horvát országgyűlés. Az országgyűlés f. hó 23-iki ülése sok tekin­tetben érdekes volt. Az utolsó ülés jegyzőköny­vének felolvasása után indítványozá Zlatoro­­d­i­c­s, hogy a jegyzőkönyvben említett határo­zat az országgyűlési követek sérthetlenségét s nem felelős voltát illetőleg, mint törvény, király Ő Felsége elé terjesztessék szentesítés végett, minthogy könnyen megtörténhetnék, hogy elő­forduló esetben egyik vagy másik hatóság nem fogná magát az országgyűlés határozataihoz tar­tani, mi nem történhetnék meg­, ha az törvénynyé emeltetnék. Suhaj azt hiszi, hogy erre nézve az egész nemzet erkölcsi erejében, a corpus ju­rában elégséges biztosítékot bírunk. — Megma­rad a jegyzőkönyv szerkesztése. Azután felolvastatott az ügyrend, utána pedig Zsivkovits szerémi követ üdvözlé higgadt beszédben a magas gyűlést; a szerémi követek késő jóvolsát kimenti, s óvást tesz a Separatis­mus vagy a haza iránti szeretet hiányának min­den gyanúja ellen; az egykori Szlavónia rom­jain épülve, a Szerénységnek tekintettel kelle lennie a Magyarországhoz, a három egy király­sághoz, a szerb néphez való viszonyára. A Sze­rénységnek előbb be kell­ a szerb nemzeti cong­­ressus eredményét várnia, csak annak befejezte után nyilatkozhatott, várjon ide jöjjön-e, vagy sem. A­z országgyűlés vegye föl a szerémi köve­teket körébe, kik eljöttek, hogy mindenekelőtt a három egy királysághoz s a magyar koroná­hoz való viszonyt megállapítva tenni tudják. Ilorvát ezen indítványt csupán a szerémi kö­veteknek igazoltatása után kívánja tárgyalás alá vétetni. B­r­i­g­­­o­v­i­c­s támogatja Zsivkovicsot, a legfő diploma értelmében Ő Felsége óhajtása szerint mindenekelőtt a Magyarországhoz való vi­zonynak kell tanácskozás alá vétetnie. Bán­y exeja megjegyzi, hogy kb­. előterjesz­tések forognak tön, ezeknek kell mindenekelőtt feloldatniok. B. K n s­­­a n folytatja az ügyrend felolvasá­sát. A 3 ik czikk 4 ik pontjánál (mely kívánja, hogy a mágnások az országban lakjanak s föld­birtokkal bírjanak) azt kívánja kv átérni k házssátétetni, hogy azon mágnások, kik a há­­rom-egy királyság fiai, de az országban nem laknak, az országgyűlésenni megjelenhetés jogá­tól kizára itassanak. Vannak személyek, kik az országból hasznot húznak, de annak távollétük által hasznot nem hoznak; egy európai állam sem tűr ily anomáliát; szónok e részben Po­­senre utal, melynek elnemzetietlenedése a ger­mán­ismus által például szolgálhat. Miután Mrazovics, Bedekovics és Paca az ellen felszólalnak, a többség a czikk szerkesztése mellett nyilatkozik. Az ügyrend azon pontja, hol mondatik , hogy a hírlapok tudósítóinak elégséges hely lesz adva, hogy azon esetben, ha tudósításai­kat szándékosan elferdítik, egyszer megintetvén, ismétlés esetében az ülésteremből kizárattatnak, — igen élénk vitát idézett elő. ’­­ Egy tag a végtétel elhagyatását kívánja. B o g­o v i­c­s ellenkező véleményen van. Ő bizonyosan barátja a nyilvánosságnak, s ezt másnap a báni értekezletek alkalmával meg­mutatta ; azonban föl kell egy itteni lap (Agr. Ztg.) szerkesztése ellen lépnie, mely az ország­gyűlésen tartott beszédeket helytelenül, sőt el­ferdítve közli. Szónok látható izgultságban sa­ját személyét hozza föl bizonyságul. Az Agr. Ztg. 188. sz. mondva van, hogy szónok, midőn a bán eskü­ formájába több általa idézett törvény­­czikket fölvétetni kíván, az első alispán Oolt által ,,találóan megczáfoltatott.“ Ez azonban rém áll, az idézett törvényczikkek fönállnak s igy az Agr. Ztg. jelentése hamis. Ő tehát azon módositványt terjeszti elő, hogy az egyszer megintett tudósító ismételt helytelenség eseté­ben a „közvetlen jelenlehetéstől“ megfosztas­­sék. Kvaternik és Suhaj támogatják. L o v r i­c s ez ügyet részrehajlatlan álláspont­ból tekinti; a szerkesztőség legjobb akarattal *n­em képes az itt tartott beszédeket egész pon­tossággal adni, hogy helytelenségeket kikerül­jenek, a szerkesztőségeknek tartózkodjak kel­lene minden közléstől; egy bizottmány az or­szággyűlésből vegye át a jelentések szerkesz­tését s ő maga tegye azokat közzé. B. K­u s­­­a­n védi az illető czikk szerkesz­tését. V­é­b­e­r a hírlapok szabad véleménynyilat­kozása mellett van, csak ha tények ferdíttet­­nek el szándékosan, jöhetne e czikk alkalma­zásba. Vrbancsics meleg szavakkal védi a sajtó szabadságát; az itt tartott beszédek felfogása nem korlátoztathatik, annál kevésbbé büntettethetik. Mily különböző gyakran az országgyűlésen ezen felfogás, mutatja péld. Kvaternik ismeretes in­dítványa, melyről a követek egy része azt hiszi, hogy határozattá emeltetett, míg a másik rész az ellenkezőt állitá. Ő ismeri a szerkesztőségek titkait, gyakran eljő utólagosan egyik vagy má­sik szónok s a beszéde felőli jelentésben egyet s mást változtatni, hozzátétetni vagy szépittetni kér. Ellene szavaz az ügyrend e czikkének. Perkovac ugyanez értelemben nyilatko­zik , a ez. elfogadása által valóságos censura huzattatnék be. Z­u­z­e I, Lovrics és Vrbancsis urak mellett van. Vaj­jon miként lehet a tudósító roszakara­­túságát fölfedezni? azon tag, ki a hírlapi jelen­tés által sértve érzi magát, kérhet helyreigazí­tást a szerkesztőségtől. Csak ha ezt tenni nem akara, árul el részakaratot. Vukotinovics ugyanezen nézetben van; a czikk végtétele nem egyez meg a nyilvánosság és szabadság szellemével, az tehát maradjon ki az ügyrendből.­­ ‘A szavazásnál ezen indítvány túlnyo­­mó többséggel elfogadtatott. Ezután következett gr. Jankovicsnak első alelnökké kineveztetése. Itt fejeztetik ki a fölött, hogy a határőrvidék a congressman nem volt képviselve s azon ké­relmet tartalmazza, hogy e tekintetben a jövő congressuson azokra is legyen tekintet. Azon indítvány, hogy a határőrvidék korszerű politi­kai intézményeket nyerjen, hogy úgy a katonai községek, mint a tulajdonképi határterület ösz­­szes lakóival, kivéve a zászló alatt álló katonai legénységet, polgári igazgatást és igazságszol­gáltatást, szerb hivatalos nyelvvel kapjon, hogy a Vajdaság szerveztetése után az ahhoz tartozó határterület az országhatóságnak illetékessége alá vettessék, s a csajkás zászlóalj feloszlattas­­sék, általános helyeslésre talált; de mintán a k. biztos az ellen óvást tett, az általános nem­zeti congressusra elnapoltatok. •A föliratot a közönség zajos zsi­­ókkal foga­­dá. Egy 12 tagú küldöttség, Kangelac püspök­kel élén, azt — a java­latokkal együtt, azonban Ő Felsége előleges helybenhagyásával, mely a kir. biztos által távirati uton fog kikéretni — személyesen terjesztendi föl Ő Felségéhez, hogy a patriarchának megengedtessék, a mostani tagokból álló congressust egybehívni, ha ez a javaslatok iránti netalánt tárgyalások végett szükséges fogna lenni. Csernovics követ azt óhajta, hogy a congressus a Szerb óhajtá­sok teljes elintézéséig állandónak nyilváníttas­sék. E fölött élénk vita keletkezett. A kir. biz­tos az ellen vétót mondott ki, saját utasítására hivatkozván. Végre elhatároztatott, hogy a szerb javaslatokra vonatkozólag egy emlékirat fog a magyar országgyűléssel közöltetni. A congres­­sus összes határozatai ki fognak nyomatni, hogy így a nép közt szétosztassanak. (Sürgöny) Szer­b nemzeti congressus. A szerb nemzeti congressus f. hó 20-án bezá­ratott. Az utolsó két nap még Javaslatok tár­gyalt .tának s 19 én a javaslatok formulázásai olvasgattak fel. Az Ő Felségéhez intézendő föl­­iratban, mely a zárülésben felolvastatott, sajná­ Hegyei élet. — Jegyzőkönyvi óvása Hontmegyé­­nek a Benedek táborszernagy által kiadott ka­tonai napi parancs ügyében. Meg­illetődve értesült e megye közönsége a közhirlapokból, Benedek táborszernagy urnak 1. évi mártius hó végén, az olaszországi hadse­reghez kibocsátott azon vezéri napiparancsáról, melyben a magyar nemzetnek politikai viszo­nyait oly alaptalanul, mint sértőleg fejtegeti. De e megilletődés nemzeti közindignatióvá képezi magát azon fontos körülmények által, miszerint a tisztelt táborszernagy úr napi pa­rancsa a hivatalos katonai lapban jelent meg, miszerint az, a részben választási képességgel bíró katonákhoz egy magyar születésű hadve­zértől intéztetik, miszerint abban nyíltan az egész világ előtt, úgyszólván az egész nemzetre reá­süttetik a szegénység és gyávaság bélyege, végre miszerint annak anyagi és szellemi meg­­fékízése czéloztatik. Ezek ellenében Hont megye közönsége azon véleményben van. Miszerint Benedek táborszernagy úr napi pa­rancsának egy katonai hivatalos többszörös czenzúra alatt áló lapbani, ehez nem háborús vagy forradalmi időbeni megjelenése, elég hord­­erővel bír arra nézve, miszerint az országot meggyőzze arról, hogy a fejedelem személyén s egyenes községein kívül, létezik a birodalom­ban egy párt, mely titkon az ő legfelsőbb aka­ratának, s hirdetett alkotmányos terveinek el­lenszegült, s az összes birodalom jó­léttét alá­ássa. Azon véleményben van, miszerint Benedek táborszernagy urnak a részint még szellemi ké­pességgel nem bíró, részint ellenvélemény ki­fejezésére nem jogosított katonasághoz intézett kérdéses felhívása akaratlanul bár, de könnyen fellázíthatja azt, vagy legalább elhitetni törek­szik azzal, mintha a katonaság anyagi és szel­lemi nélkülözései, nem a fennáló kormány, ha­nem az egyes nemzetek kifolyásai volnának. Azon véleményben van, miszerint Benedek táborszernagy urnak, mint a magyar haza egyik fiának, még inkább ismernie kellene a hazai törvényeket és viszonyokat, melyek a nem­zetet feljogosítják, nézeteinek törvényes téren­ni nyilvánítására, más részről minden hit fiától s igy tőle is méltán elvárta volna a haza — mely az ő vitézségét és lova­giasságát csak nemrég egész Európának fenn­­hangon hirdeté — hogy ha már dicsőítve a vi­lágnak be nem mutathatta e szegény, sokat szenvedett hazát, azt legalább meggyalázva ne mutassa be. De mind e mellett Hont megye közönsége azon véleményben van, miszerint a mivelt vi­lág közvéleménye nem osztja Benedek tá­borszernagy urnak saját nemzete elleni sérté­seit, melynek úgy politikai érettségét, mint jel­lemének bátorságát a Magyarországgal ellen-­szenves ausztriai nevezetesebb írók és hadve­zérek, köztük a híres sabaudiai Eugen­ig, min­den időben nyíltan elismerték. Azon véleményben van, miszerint jól tudja a világ, de mit a táborszernagy úrnak m­ég job­ban kellene tudnia, miszerint azon nemzetnek fiai gyáváknak nem mondhatók, kiknek ősei az osztrák dynasztiáért száz és száz csatában an­nyiszor onták vérüket, ha csak az ezentúli tör­ténelem máskép nem ítél fölöttök, vitézség he­lyett gyávaságnak nem fogja bélyegezni az ősök azon tettét, midőn Mária Teréziát a „vitám et sangvinem“ jelszó mellett egész Európa el­lenében meg­menték, vagy midőn atyáink első Napoleon schönbrunni fölhívására Rákos me­zeje helyett Auszternicz és Vágrám sirkantjai alá tették magukat, vagy végre testvéreink azon tettét, midőn csak nemrég az osztrák házi ki­rályok által esküvel szentesített alkotmány megsemmisítése után is, a vitéz tábornok szeme láttára Olaszhon vérmezőin arattak babé­rokat. Azon véleményben van , továbbá még Hont­megye közönsége, miszerint a szegénység, vagy e hon eladósodásának vádja is még akkor sem terhelhetné e hazát, ha ilyesmi egy katonai napi parancs eddig példátlan tárgyául szolgál­hatna, mert ismét jól tudja az egész világ, de mit Benedek táborszernagy urnak, mint Ma­gyarország volt, bár alkotmányellenes kormány­zójának, még inkább kellene tudnia, miszerint az ország szegénységének kezdete, önálló füg­getlenségének elvesztésétől ered, hogy az már előbbről elszegényedett, mert nem tekintetett soha egyébbnek, mint osztrák tartománynak, anélkül mégis, hogy az örökös tartományok gazdászati vagy kereskedelmi előnyeiben ré­­szesittetett volna.­­ Elszegényedett nép és nemesség egyaránt, miután az utolsó évtizedben reájuk kivetett különféle roppant adókat vég­nélkül volt kénytelen fizetni, melyeknek mégis egy tetemes részét, köztudomás szerint, idegen pénzkezelők elsikkasztották. Elszegényedett még, mert a véres verejtékkel létrehozott terményeiért kapott pénzét az egész Belső Szolnok megye. Does april. 23. April 18. volt első, bizottmányi közgyűlésünk, megnyílt a 11 év óta megyei köztanácskozá­sok előtt bezárt ajtó, édes bús érzéssel fog­laltuk el régi helyeinket, kik megmaradtak a régiekből, s foglaltak új helyet az ifjabb nemesek. Nagy számmal voltak képviselve a megyei oláh­­ság s a szónoklatok fele román nyelven tartatott; új emberekkel láttak magunkat körülvéve, de legalább nem idegenekkel, hanem honfiakkal, testvéreinkkel, kiktől maguktól függ jó indula­tunkat biztositani, a bizalmat bizalommal vi­szonozván. Főispán ő maga egy gyönyörűen kidolgozott beszéddel nyitá meg a gyűlést, mely kö­z lelke­sedéssel s szűnni nem akaró éljenkiáltásokkal fogadtatott, e beszédet töredékesen adni vétek lenne, melyre mint­egy 6 szónok tartott üd­vözlő beszédet, fele román nyelven. Ezután a formaság megadása és a törvényes rend fönntartása tekintetéből a jelen gyűlés ide­jére főispán ur által alispánnak Pataky Dániel, tiszti ügyésznek Nagy Farkas, jegyzőnek Rácz István jön kinevezve. Fölolvastatott az erdélyi főkormányszéknek a főispáni kinevezésről szóló, e hó o­káról kelt rendelete, mi örömmel fogadtatott s kijelente­tett, hogy mivel főispán e mlsga nem most fog­lalja el először főispáni székét, hanem már 1848- ban, mint a magyar minisztérium által már kine­vezett főispán régebben föl volt esketve, a ne­gye újabb esküt nem kiván, mire a főispán ur szentül fogadá, hogy akkori esküjéhez hiven, egész múltjában vallott és ismert politikai néze­teinek, következetesen csakis alkotmányos jo­gaink s törvényeink tiszteletben tartásával s szentül őrzésével fogja folytatni(a főispáni tisztét. Előmutatá a főispán ö­ilsga Ő Felségétől ka­pott főispáni utasítását s fölolvasás végett át­nyújtotta, de a gyűlés azon nyilvánítással, hogy mivel a főispán teendőiről törvényeink vannak, ily utasításnak sem törvényességét, sem jogos­ságát, el nem ismerhetjük, az­okon fölolvasat­­lanul félretétetni határoztatott.­­ Az 1848-diki 16 diki tervezikk értelmében, azon év Sz.-Jakab hava 5-ikén tartott megyei közgyűlésben választott s 1849 ben működése teréről leszorított­­képviselő választmány név­sora fölolvastatván, mivel 12 év óta abból so­kan kihaltak, fölszólítja elnök­e maga a bi­zottmányt, maga megát kiegészíteni. Némelyek abban a véleményben voltak, hogy ősgyűlést kellene tartani, a­hol a képviselő bizottmány újból alakítandó lenne, mások népképviselet alapján viszont egészen új választmány alakí­tását óhajtották , azonban a többség határozat kimondotta, hogy mivel a 48 diki Szent Jakab havi közgyűlés a képviselő választmányt mind­azon jogokkal felruházta, melyet maga bírt, azért hogy 12 év lefolyása alatt a törvényke­zés teréről leszorittatott, nem szűnt meg létezni s bár jelenben 143-ról 93 ra olvadt le száma, nem szűnt meg létezni, azért ezen bizottmánynak csak kiegészítése, s a nemzeti igények tekin­tetbevételének­ megszaporitása határoztatott, minek folytán az ápril 19-ki gyűlésben a tagok száma 250-en megállapittatott, s ámbár a 283-ra ment a megválasztottak száma, de újabb kine­vezések nem történtek, mig ezen szám 250 en alól nem olvad. Deák Ferencz, gróf Teleky László és Dósa Dani tiszteletbeli választmányi tagokká neveztettek ki. Szamosújvár városa fölkéretett két tagot választani bizottmányunk­ba időnként, szabad tetszése szerint. A hivatalok betöltésére combinatiót készíteni, s azt e hó 23-kára beadni, egy bizottmányra bí­zatott. A hivatali személyzet s azok elnevezésé­ben az 1848. előtti rendszer jön elfogadva, s az 1848-ki erdélyi törvényczikk értelmében Erdély közigazgatása és törvénykezése egy közös hon­­gyülésig az eddigi állapotban hagyatni hatá­­roztatván. Szolgabiró Tatrasi Sándor, segédszbiró Szántó Márton. A bethleni járásban : szbiró Keczeli Fe­rencz, segédszbiró Csernátoni Samu. B. váraljai járásban: szbiró Rácz Miklós, segédszbiró Brear Tódor. Decsi járásban: szbiró Dadai Elek, se­­gédszbiró Pap Albert. Alparéti járásba: szbiró Vajda János, segédszbiró Barthos József. Vádi járásba: szbiró Pécsi Ádám, segédszbiró Válya Ferencz. Szurdoki járásba: szbiró Berzenczei Miklós, segédszbiró Frink András. Levéltárnok: Mihályi Ferencz, iktató: Bara­bás Kálmán, főorvos: Szűcs Samu, alorvos: Feuregger Károly. Alorvosok a láposi kerü­letbe Beregszászi Sándor, a decsibe Jókai Pál, rettegibe Simon Lajos, bethlenibe Csíki Mihál. Mérnök Lányi Károly. Főutbiztos Vajda Fe­rencz. Alutbiztosok: Rácz László, Vajda Pál, Balogh Károly, Fetti Gábor. Tömlötzőr Dál­­noki Dani. Ugyanezen napi gyűlésen elhatároztatott me­gyei költségekre önkénytes ajánlatkép, a föld­adót minden hozzáadások nélkül fizetni, a nem földbirtokosok a személy-kereset-adót fizetik, s minden más nemű adók felszedésében a me­gye segédkezeket nem nyújt. Továbbá a tör­vényié­gn vámok szedésében se. A bizottmányi jegyzőkönyvbe érdemleges ha­tározat legelső pontjaként azon egyetemes aka­ratnyilvánítás fejeztetett ki, miként a megye magát mindenbe és mindig az 1843-ki király­i­­lag szentesített törvényczikkekhez akarja tartani , magát minden nem alkotmányosan kelt rende­letek mellőztével azon törvények szentesített ápolása alá helyezi. B.-Szolnok megyei bizottmány által felirat in­tézteim határoztatott ő Felségéhez, melyben óhajaink felfejtetvén , alázatosan megkérjük, méltóztassék múlt évi october 16. kiadott ren­delvényétől eltérni s Erdélynek Magyarország­­gali unióját, mint törvényszerüleg hozott s ki­­rályilag szentesitett bevégzett tényt megtartani, Erdélyt az anyahonhoz tartozónak ismerni el, s törvényszabta azon választott képviselőit a közös országgyűlésre meghivni. A többi királyhágón túli és innenis megyékhez, illetőleg székekhez intéztessenek okiratok, mely­ben őket fölkérjük, hogy hasonértelmű felirataik által igyekezzenek az uniót illető helyen szor­galmazni. Habár megyénk sem­ a magyar haza, még kevésbé az erdélyi korlátnokságot, mint alkotmányunkkal s az 1847—­ ki törvényekkel ellenkező hivatalokat el nem ismerheti, abból a szempontból azonban, hog­y az erdélyi korlát­nak az egyedüli hézag ö Felsége s a nemzet közt, hogy a nemzet s kétség kívül ő maga forró óhajtásának eredményt szerzendő, méltóztassék, állása nyújtotta befolyása által az unió ügyét előmozdítani. N­y i r-B­é 11 e k . április 15-kén, 1861. Tisztelt szerkesztő úr ! A „Pesti Napló“ április 10 diki számában tett szert az említett lap szabolcs­­megyei rendes levelezőjének a szabolcsmegyei képviselő választásokat leírva, a Nyír-Bátorit illetőleg azt állítani, „hogy a három jelölt kö­zül a Patay András és Támár Imre pártja, me­lyen a kerület egyetemes értelmi­s­ége volt, a fölmerült körülményeknél fogva, erélyes óvását megtevő, szavazás nélkül visz­­sza­vonult; mint hallatszik, úgy­mond, daczára annak, hogy a szavazás megszüntetése és új választási határidő köretett, az ifjú gróf úr képviselőnek kikiáltatott.“ Nem vagyok bírálja a polémiának, azonban nékem jutván a szerencse a nyir­bátori kerü­­letbe a választás vezérletével megbízva lenni, s e szerint a föntebbi czikk leginkább eljárá­somat gyanúsítván, kötelessége­mnek tartom, a tisztelt olvasó közönséget — a tények egyszerű, de igaz e­ladásával — a dolog valódi állásáról fölvilágosítani. A gyűlés megnyitása után Werzár Mihály plébános által gróf D­genfeld Gusztáv, Hunya­­dy József által Patay András, s végre Szabó Ferencz ref. leikénz által Támár Imre plébános ajánltatván országgyűlési képviselőket, és a két utóbbi jelölt részéről szavazás kivántatván, ez megrendeltetet ; s miután mind­három válasz­tók, kik országgyű­ési képviselőket ajánlottak, a szavazat­szedő küldöttséghez pártjuk részéről két-két egyént neveztek, a szavazás féltizen­­ke­ttőre megkezdetett, s folyt legkissebb félbe­­szakasztás nélkül,a legjobb renddel, s legnagyobb szigorral, délután négy óráig, ekkor azonban, a midiin már gr. Degenfeld Gusztávnak hét­sz­á­z , egy­néhány, Tamár Imrének huszon­öt és Patay Andrásnak öt szavazata volt, adatott be­ a két utóbbiak pártja részéről, a bátori választó kerület értelmisége nevében, mintegy 38 aláírással egy óvás, melybe, miu­tán állítólag gróf Degenfeld Gusztáv a pártjabeli szavazókat maga vezette be a választás helyé­re, s a választás előtt itatással éorteskedett, a szavazást félbe hagyatni, s óvásukat, a kép­viselőket igazoló választmány eleibe juttatni kívánják! Mellőzve azt, hogy az említett pártbelieknek az óvásban előadott körülményeket a gyűlés, s illetőleg a szavazás megkezdése előtz épen úgy kellett tudnio is, mint délután négy órakor, ak­kor t. i. midőn már gróf Degenfeldnek magá­nak annyi szavazata volt, mint melynek felét a más két párt összevéve alig tudta volna kiál­lítani ; a gyűlés megnyitása után óvásukat -­­melynek még ekkor talán lehetett volna értelme — nemcsak hogy be nem adták, sőt inkább párt­juk részéről képviselőket ajánlva, s később a szavazatszedő küldöttséghez a törvény kívánta egyéneket kinevezve, a választásba­­­e 111 e­n befolytak, nyervén Patay András öt, Támár Imre 25 szavazatot, mellőzve továbbá az erélyes óvásbeli azon kézzelfogható ellenmondást, hogy míg egy­felől a szavazást félbehagyatni, másfelől óvá­sukat az igazoló választmány eleibe juttatni kí­vánják ; mellőzve mondom mindezeket, tehetett-e a sza­vazatszedő választmány az 1848-diki V. t ez. 47. §-a ellenére egyebet , mint a legszebb rendben megkezdett szavazást — a törvény értelmében — mindaddig folytatni, mig egy szavazó sem jelentkezett, s ekkor a 849, mond nyolcz­száz negyven kilenc* szavazatot nyert gróf Dégen­­feld Gusztávot, a nagy többség által elválasz­tott képviselőnek nyilvánítani?— ítéljen fe­lötte a közvélemény !! Ennyit a dolog érdemére ! Szabadjon azonban a t. levelező úr azon sze­rény kifejezésére, miként a Patay és Támár párton volt „a kerület egyetemes értelmisége“ — miután én, vagy harmincz magam­ fonn­i vá­­asztókkal történetesen gróf Degenfeldre talál­ván szavazni, —­e díszes koszom virágai közé nem tartozhatom, úgy magam, mint a velem sza­­vazók nevében kinyilatkoztatni. Miként én úgy e kifejezés nyilvánítását, mint a választásróli ily nemű tudósítást — inkább másnak hagytam volna osztályrészül, mint épen a Pesti Napló levelezőjének, hagytam volna pedig annyival inkább, mert f.­hó­b án, ha a P. Napló levelezőjének személyében nem tévedek, az ő nevében járt egy pár az értelmi­séghez tartozó választó a bátori kerület néhány helységébe, azon korszerű és legális indokkal korteskedni, „hogy a számos római és görög­­katholikus lakta Szabolcsból mind kálvinista képviselőket akarnak küldeni, tehát T. plébá­nosra kell szavazni! Mennyibe fér össze a capacitatio ezen neme a par excellence értelmiség eszmé­jével ? — ítéljen fölötte a magyarországi értel­miség !­­ Hazafias üdvözlettel Móricz Antal: Pestváros közönsége, külföldi világ rendesen csak fele értékben fo­gadja el; végre bizton, de keseredett szívvel állíthatni véljük, hogy van a hon meggyalázott nemességének olynemű adóssága is , melyet azért tett, hogy a magyar névhez külsőleg is méltólag jelenhessen meg Magenta és Solferinó­­nál, vérét az ausztriai házért kioltani ! Mindezek után azon véleményben lévén e megye közönsége, miszerint valamely kormány, vagy annak egyes képviselői, egy nemzetet akár egy időre, akár örökre, erőhatalommal megfé­kezhetnek, leigázhatnak, de erkölcsileg, igaz­ságtalanul soha le nem alázhatnak, — azon vé­leményben lévén, miszerint egy ily önmagát le­alázó nemzet, nem volna érdemes a többi életre való nemzetek családjában, sem azok történe­tében helyet foglalni, tehát: Isten és az összes miveit világ előtt ezennel visszautasítja Hont­megye közönsége Benedek táborszernagynak fennérintett katonai parancsában foglalt vád­jait, azok ellenében ezennel ünnepélyes óvását nyilvánítja, s ezt, a késő, maradék számára is fenntartandót, egyhangú határozata folytán jegy­zőkönyvébe iktatja. Kelt az 1861. évi ápril­is 22 én s következő napjain Ipolyságon tartott Hontmegye igazgató­­bizottmányi üléséből. Jegyzette :Pongrácz Lajos, főjegyző. Nyolc­adk jegyzéke a Kisfaludy­­társaság pártolóinak. Pap Gábor, Litér. Ács Zsigmond, Foktő. Erdő­­vidéki széktély társalgó-egylet. Micskey Imre, Enying. Tordai nőegylet. Pesti növendék-papság magyar egyházirodalmi iskolája. Menzéna Lajos és Kálmán, Esztergom. Turcsek Antal, Klupka Lajo­s, Stragger Károly, Hu­zágh­ Dániel, Zólyom. Erdélyi Jánosné urhölgy, főiskolai könyvtár, Soltész Fe­rencz, Antalfi János, Ifjúsági könyvtár, Zsindely István, Finkei József, Dráskóczy Gábor, Szilágyi Károly , Kérészi István , mind Sáros Patak, Pécsi Klára, Kászoni S­indorné urhölgy, Galgó, Enyedi Katalin, Perelle Ottóné urh., Dézsi Iréné k. a., Pap Regina, Krémer Sámáné, Bányai Zsu­zsána Ferenczi Károlyné, Nyegrua Matild Mirko­vics Istvánné úrnők, (Gyarmathy János, Kőrös. Szöcs Sámuel, Deézsen. Gr. Bethlen Károly, Beth­len. Gróf Bethlen Kamil, Pataki Dániel, Tompa Károly, Kolozsvárt. Velics Alajos, Lászlófalva. Hidegréthy Antalné urh., Bogdanovcze. Fökövi János, Beszédes Ferencz, dr. Bro­ken József, Blas­­kovics Kálmán, Simontornya, Weiterschutz János, Hoványi Lajos, Orbán Károly, Stauffer Lajos, Tar Imre, báró Gerliczy Félix , Barlanghy Vincze, Thurzó Ignácz, Tokody Ágoston, Csányi István, Klobusiczky István, Lányi István, Parola Ferencz, Farkas Lajos mind Nagy-Váradon. Kelemen Albert, Szerep. Kiss Mihály, Esztergom. Kóti József, Pest. Pávai Vajna Elek, Dózsa Elekné urh., Dózsa Lajos, dr. Antal László, Szarvadi Lajos, ref. tanodai ifjú­ság, Nyárádi István, Szabó Sámuel, Maros-Vásár­hely. Nagy Tamás, V. Szent-Iván. Fü­löp Eliza úrnő, Vaja. Szentpáli Ignácz, Ar.-Polyán. Darányi János, Arad. Weiss János, Nagy Kőrös. Nagy- Kőrös város tanácsa. Telegdi Lajosné urh., Debre­czen. Oláh Károly, özv. Donáth Györgyné assz., Telegdi Lászlóné Szontagh Aurélia urhölgy Debre­­czen. Darvas Albert, P.­Bagos, Bozóky Györgyné n­b., Erdélyi Ferencz, Szabó Albert, Gallia Fülö­­, Markovics György, Kun Kálmán, Dékány Mihály, Király Károly, dr. Mühoffer István, Thuróczy György, a kaszinó, Horváth Döme, mind Kecske­méten. Dióssy Ilona urh., Szent-Mihályné, Derm­ter Sándor, Árkos. Demeter Domokos, Gyergyó Szent- Miklós. Krausz Károly, Pest. Fekete János, Végh Károly, Heller István, Molnár Imre, Szűcs Sándor, Székes Fehérvár. Nyakas Imre, Moór. Horváth Mihály, Lepsény. Huszár Pongrácz, Sz.­Bilbás. Schiebing Károly, Majos. Szakál Lajos, Terényi Lajos, Tormássy Károly, Reök István, Karassiay István, Kalmár Mihály, Bázel József, Bodoky La­jos, Szőke István, Erkel Nép. János, Erkel Rudolf, Hoffe­in Mihály, Tatay János, Bel­iczay István, mind Gyulán. Farkas Béla, Doboz, Beliczey Rudolf, Láber József, B.­Csaba. Rácz Lipót, Csorvis. Thaisz Gyula, Gerendás. Foltinyi Ig­nácz, Orosháza. Justh István, Sz. Tornya. Pap István, K.­Tarcsa. Kiss Károly, Békés. Plavecz György, Szarvas. Szucsy Péter, Kétegyháza. Wie­land Lajos, Kígyós. Schiefner Ede, Endrőd. Szabó J­mos , Gyoma. Ifj. Farkas Gábor, Tessedik Ká­roly, K.-Ladány. Laczkó Ele­k, Kolozsvár. Nagy Endre (12 frt) Győr. Lengyel Károly (1 arany) Z. Egerszeg. Szoboszlói helv. hitv. tanitó-egylet. Mokry Sámuel, B.­Csaba (5 frt.) Horn Ede (12 fr­t) Pária. Pest, april 25-én 1861, Arany János, igazgató. Figyelmeztetés: Pest fővárosunkban f. hó 2- án késő estre a közrend és csend ellen bűnös merény követtetett el, a személy és vagyonbizton­ság durva sértést szenvedett. Magyar-utczai egyik ház előtt némely, emberi kötelességeik s polgári hivatásukról megfeledke­zett rendbontók összecsoportosulván, a kázbecüle­lésben álló háztulajdonos nevét és s­emélyét bár­­­talmazó szavakkal, személye és családja bizton­ságát fenyegető kifak­adásokkal illeték, a ház ab­lakai és ajtai ellen dürhes és erőszakos rombolást vittek végbe; a ház egyéb lakóit szintén a legsér­­tőbb és legilletlenebb módon nyugtalanítván. A közgyűlés teljesen meglévén aziránt győződ­ve, hogy az oly melegen óhajtott alkotmányos éle­tünk átalakulási korszakában ily bűnös tettekre csak azok vetemedhetnek, kik hazánk és alkot­mányosságunk szent érdekeivel k­eveset vagy épen semmit sem gondolva — vak keszültségükben, — vagy épen alkotmányos szabadságunk, helyható­sági életünk ellenségei — a reactio — által föl­­bujtogatva, tán kibérelve, a törvényes átalakulást tettleges bű­nmerényletekkel gátolni, zavart és vé­rengzést előidézve, azt megnehezíteni elég vakme­rők ; saját hazájuk törvényes rendje ellen annak ellenségei kezében fegyverül használtatni föl, elég hazafiatlanok. Nehogy tehát a törvényes rendnek, hazai közös szent ügyünknek ily ellenei büntetlenül maradja­nak, s a közbátorság rovására, helyhatósági hite­lünk és tekintélyünk csorbájára tovább is megfe­­nyítetlenül garázdálkodhassanak, hatósági bizalom­mal szólíttatik föl minden lelkes polgára váro­sunknak, tartsák polgári kötelességeknek, minden ily vétkes merényletet már csírájában elfojtani, közönségünk békebiztosait (Constabler) elvállalt rendfenntartási tisztek teljesítésében erélylyel se­gíteni; minden ide czélzó és fölfedezendő gonosz szándékot a városkapitányságnál bejelenteni s a szabadságot sértő ily botrányoknak elejét venni. Ha pedig minden elővigyázat mellett ily gonosz ezészati összecsoportosulásokat vennének észre, minthogy minden polgár, egyszersmind hivatott őre és védelmezője a közrend és közbátorságnak,­­ azonnal seregeljenek össze s addig is, míg a hatóság tisztviselői által vezetett fegyveres erő, a merénylet helyszínére s a rendetlenkedők megfé­kezésére érkezhetnek — az élet és vagyon ezen ellenségeit övezzék körül s nyújtsanak alkalmat, hogy min­den ilyen, a törvénynyel és törvényes ható­sággal daczoló bűnös azonnal jogos birája kezébe szolgáltathassék. Csak igy szerezhetünk diadalt a közös szent ügynek — csak igy nem marad írott betű alkot­­mányos szabadságunk, helyhatósági törvényes füg­getlenségünk. Éljen az alkotmányos rendi Éljenek polgár­védői! Romlás ellenségeire! Kelt Pesten, 1861-ik április 25-én tartott köz­gyűlésünkből. Különfélék. Pest, ápr. 27. — Molnár György szinigazgató jelenti, hogy a budai színkörben f. hó 27-én általa előadat­­ni szándékolt „II. Rákóczi Ferencz fog­sága“ czimü dráma színre hozatalát a m. kir. helytartótanács egy időre letiltotta. — A Virág Lajos által szerkesztett „B­o­­hócz“ czimü humoristikus lapnak ma megjele­­gendett­e­­k számát a rendőrhatóság lefoglalta, mint halljuk, egy Benedekre gúnyoló őzikéért. — Az orosz czár diplomatikai futára, Alexius Constantin, Orsovánál, a mint az osztrák biro­dalom határá­t átlépte volna — elfogatott. — A városi tanácsülés elhatározta, hogy az ujtéri német szinház-bódét le fogja romboltatni. Üdvös határozat, bár rég megtörténhetett volna. — Mint a „Páriám. Corresp.“ irja, Bécsben is­mét miniszterválság van. Rechberg, Schmerling, Plener és Wickenburg urak visszalépése kürülbelől már tény is volna. Okául a magyar kérdést emle­getik, melynek a dualizmus értelmében­ eldöntése iránt a magyar kormányférfiak sikeresnek látszó lépéseket tettek. Vay és Apponyi a Lapokban egy

Next