Pesti Napló, 1862. április (13. évfolyam, 3641-3665. szám)

1862-04-09 / 3648. szám

82-3648 13-ik évi folyam. Szerda, april 9.1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó-hivatali I Előfizetési föltételek : Szerkesztési iroda : a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva: I­ TM Bto°‘etlcn ‘’gas ‘rrt teett8110- ^tS£lS^SS£SS^Si^^,lS^ 1 ;:: “ S S £ i i | Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön S0 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ april—júniusi évnegyedes folyamára: Előfizetési díj april-juniusi 1/1 évre 5 forint 25 krajczár. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, april 8. 1862. □ Egyik közelebbi számunkban emlí­tettük az európai hatalmak sajátságos helyzetét a két fenyegető kérdésre: a ke­letire és olaszra nézve. Mondottuk, hogy Anglia a török biro­dalom status quoját pártolja, és Ausztriá­hoz hajlik, míg Olaszországban még most is Francziaországgal és Viktor Em­­a­­nuellel tart, ámbár erélyesen küzd a tu­­rini kormány minden oly lépése ellen, mely Ausztriával­ háborút idézhetne elő. Említettük, mikép a pétervári udvar ér­dekei is meghasonlásban állanak a két nagy kérdésre nézve Mert a török porta souverainitása és suzerainitása alatt élő keresztény népek mozgalmait tit­kon elősegítni látszik ; míg másrészről, a legitimitás elve miatt, vonakodik az olasz királyságot elismerni, és a lengyelországi fenyegető hangulat miatt, mely többnyi­re vallásos tüntetésekben nyilvánult, in­kább óhajtja a római szentszéket barátai mint ellenségei sorában látni. Fölhoztuk végre, hogy Anglia politiká­ja, ha a neki tulajdonított irányban tevé­kenységet fejt ki, akkor a keleti kérdés­ben könnyen vezethetne franczia-orosz szövetségre, mi aztán az olasz megoldá­soknál­­a­ezárt Viktor Emanuel törekvé­seihez vonhatná közelebb. Anglia és Oroszország a kettős politi­kát, mely meghasonlott és szembetett ér­dekeket jelz, csak akkor folytathatná, ha vagy a keleti mozgalmakat le tudná csen­desíteni, és a szultán birodalmában a bé­két biztosítani, még mi­előtt Viktor Ema­nuel Olaszország unificatiój­ár­a új lépéseket tenne, vagy pedig Olaszország sorsát el lehetne addig dönteni, míg kele­ten a keresztény népiségek mozgalma je­­lentékenységre nem jut. A diplomatiának azonban ily szeren­csés manőuvre keresztül vitelére alig lehet kilátása. A keleti forrongás és az olasz törekvé­sek már összeköttetésben vannak, mint ez a görögországi katonai lázadás p­eripé­ti­áib­ól is kitűnik. Mihelyt tehát valamely nagy­hatalom diplomatiája az Aldunánál Görögország­ban, az adriai török pártokon határozott lépéseket tesz, a­nélkül, hogy olasz poli­tikáját is azzal öszhangzásba hozná: el­­hamarkodásának vagy egyoldalú felfogá­sának veszélyes következményeitől me­nekülhetni nem fog. S épen ezért meglepő az, hogy Páris­­ban, mint több bécsi lap említi, a diplo­­matiai világ Anglia és Törökország közt véd- és daczszövetségről beszél, mely már létesült volna, s melyhez Ausztria is csat­lakozni akarna. E hir nagyszerű horderővel bírna, de az első benyomás, melyet előidéz, csak a kétkedés lehet. Anglia nem képzelheti sem azt, hogy ily daczszövetségre a többi hatalmak sem­legességgel válaszolnak; sem azt, hogy e daczszövetség hite kelet lecsendesítésére villám­gyorsasággal hatvan, lehetlenné tegye a többi hatalmaknak bárminő eljá­rását. Anglia tudja, hogy a párisi béke mi­dőn a portát az európai hatalmak con­­c­ertjébe bevette , egyszersmind kizárt minden egyoldalú vegyülést a török ügyekbe, a­mennyiben az a keresztény népiségek helyzetére vonatkozik. Igaz, mikép a nagyhatalmak közös föllépése határozott szavakkal csak némely tarto­mányok viszonyaira nézve volt kikötve; de a szerződés intenziója, azon veszély következtében, mely a külön belevegyü­­lésekből származik, a párisi értekezlet­ben résztvevő hatalmak kötelességévé téve, nem tűrni semmi oly külön szövetséget, mely a keleti kérdés egyetemes vagy részletes rendezésére vonatkoznék. A pá­risi béke bár­mit inkább akarhatott, mint azt, hogy valamelyik nagyhatalom új cyclusát kezdhesse meg oly természetű szerződéseknek, melyek érvényteleníté­séért a krími háború támadt. Anglia érzi, hogy a Törökországgal kö­tött véd- és daczszövetség, tettleg hadüze­­net volna Francziaország, a czár és Vik­tor Emanuel ellen. Tudja, hogy az ily háború az európai bonyodalmak közt a siker esetében restau­­rátiót jelentene Párisban és Olaszország­ban, a csatavesztések esetében pedig raj­nai foglalásokat és a legitimitás elvének koc­káztatását. Palmerston kormánya nem ignorálhat­­ja, hogy az olasz egységre az angol diplo­­matia izgatott legtöbbet, s hogy a török­kel kötendő véd- és daczszövetség az olasz egység elleni hadjáratra vezet. S miért kivánna épen Anglia oly há­borút idézni elő, melyben neki kellene az első sorba lépni, melynek minden felelős­sége és veszélye leginkább ránehezülne? Mi érdeke van, hogy az európai béke hamarább zavartassák föl, mint különben, s hogy a legroszabb esetben is egy, in­kább csak szárazföldi háború, az ő provo­­catiói által lényegesen tengerivé is váljék ? Micsoda hasznot remél finanziására és kereskedésére nézve, ha, miután nem ka­tonai hatalom, e hiányt — mint Pitt alatt történt — ismét temérdek pénzzel, s ide­gen hatalmaknak adott subsidiumokkal kényteleníttetik pótolni ? Aztán miért volna­ Ausztria érdekében e daczszövetséghez állás? Miért válasz­taná szándékosan azon esélyt, mely a legterhesebb, hogy t. i. midőn keleten lesz elfoglalva, akkor viselje az olasz há­­borút is ? Hisz­ mi történhetnék rá nézve ennél roszabb, holott jobb kilátása elég van, ha az olasz kérdés a mostani irányban to­vább fejlődnék is, s ha keleten a szláv népek nagyobb területen folytatnák is a török elleni lázadást? Valóban, oly fonáknak látszik a bécsi lapok híre a hármas véd- és daczszövetség­ről , hogy bátran számíthatjuk azon nagy ámitások közé, melyek darab idő óta di­vatba vannak, s a czélnak, melyért gyár­tatnak, hasznos szolgálatot nem tesznek. A párisi diplomatiai körök nevében célportáltatnak, de ha e diplomaták csak­ugyan a hármas szövetségről annyit be­szélnek : miért nem hall a világ erről más források után sokat, igen sokat? Vagy oly coomély lenne egy vád- Ga­daczo s követ­ség, melynek Anglia áll az élen, s mely a franczia-angol barátságot semmivé tenné, és a csatornán át invasidi kísérleteket is idézhetne elő. — ismételjük, oly csekély dolog volna-e e korszakos lépés, hogy róla beszélni a párisi diplomatáknak bár mennyit lehessen, a nélkül, hogy az euró­pai journalistika figyelmét megérdemelje ? Pest, april 8. 1862. Bécsből tegnapi kelettel a következő tudósí­tást veszszük : Ma fogadta Ő Felsége a ma­gyar gazdasági egyletnek gr. B­arkó­czy Já­nos, gr. Desewffy Emil és Lónyay Meny­hért urakból álló küldöttségét, mely a nevezett egyletnek a magyar földhitelintézet ügyébeni fo­lyamodványát nyujtá át az uralkodónak. Ő Fel­sége kegyelmesen válaszolá, hogy szintén óhajtja ezen régóta kívánt intézet mielőbbi létesülését, és elrendelő, hogy a még függőben levő pontok ki­egyenlítése végett a fentnevezett urakból álló há­rom tagú küldöttség a pénzügyminiszterrel, a ma­gyar kir. főkanczellár jelenlétében még a hét vé­gével értekezzék.­­ A nevezett uraknak alapos reményeik vannak, hogy a még fennforgó nehézsé­gek ezen értekezlet alkalmával eloszlattatván, az oly­annyira óhajtott földhitelbank nem­sokára lé­tesülni fog. Ezen tudósítás vétele után szerkesztő­ségünk egyszersmind azon kellemes helyzetbe ju­tott, hogy a gazdasági egylet ezen Ő Felségéhez benyújtott folyamodványát egész terjedelmében kö­zölhetjük, a­mint itt következik : Császári királyi Apostoli Felség! Legkegyelmesebb Urunk! Az országos Magyar Gazdasági Egyesület, melynek czélja „a mezei gazdaság min­den ágainak előmozdítására Ma­gyarországban közrehatni“ — csak kötelességét teljesíti akkor, midőn a gazdaság felvirágzásának akadályait felderíteni s azok el­mozdítására hatni igyekszik. Egy ily nevezetes akadálynak tekinti az Egye­sület a földhitel nyomasztó állapo­tát, mely a gazdaság minden ágaira zsibbasz­­tólag hat, s felvirágzását majdnem lehetetlenné teszi, s úgy van meggyőződve, hogy mindazon káros hatás, mely ezen állapotból következik, csak egy jól rendezett földhitelintézet mielőbb felállítása által nyerhet orvoslást. Midőn az országos Magyar Gazdasági Egye­sület — több évi önkénytelen szünet után­­— is­mét megkezdő munkásságát, még 1858-ik év vé­gével, első kötelességének ismerte ezen nagy fontosságú tárgyban felszólalni. Felhívta ha­zánk tekintélyes­ birtokosait, álljanak ezen ügy élére és létesítsenek intézetet, mely a földhitel szükségeinek megfeleljen. Az egyesület ezen felszólalása folytán 1859-ik évben több birtokos összejött, s egy magyar földhitelintézetnek egyesületi után alakítását el­­határozó, az alaprajzot jóváhagyó, az alapsza­bályok elkészítése, az engedély kieszközlése és az intézet életbeléptetése végett egy négytagú bizottmányt választott. Ezen bizottmány elkészítvén az alapszabá­lyokat, az engedély iránti kérelmet Felséged­hez személyesen benyújthatni szerencsés lett. Felséged méltóztatott 1860. év mártius 12-kén kelt legmagasb bocsátványával „Magyaror­szág részére egy földhitelintézet alapítását legkegyelmesebben meg­­engedni és e­l­r­e­n­d­e­lni, mi­s­z­er­i­n­t az alapszabályokra nézve előterjesz­tett tervezet a pénz és igazságügyi miniszterek és a terv előterjesztők hozzájárulásával haladéktalanul további tanácskozás alá vétessék, s annak eredménye aztán legfel­sőbb véghatározat végett felter­­j­esztessék.“ Ámbár Felséged ezen legmagasb bocsátvá­­nyában már két év előtt az engedélyt magadni, s az alapszabályok haladéktalan tárgyalását meg­parancsolni méltóztatott, ezen üdvös és halaszt­­hatlan elintézést kívánó ügy — több akadályokra talált. Az akkori pénz- és igazságügyi miniszterek részéről — ámbár a terv-előterjesztők az alap­szabályok tárgyalását több ízben kérték — a Felséged által haladéktalanul elrendelt tanács­­kozmány meg nem tartatott. A változott kormányzati viszonyoknál fogva, a nm. m. kir. udvari kanczellária révén ezen ügyet tárgyalás alá, 1861-ik évi julius 3-kán 8684. sz. alatt kelt kegyelmes udvari rendelet a folyamodókat felhatalmazta „miszerint a kérdéses intézet fölállítására szük­séges előkészítő intézkedéseket, a felterjesztett vállalati és alapsza­bálys tervezetben foglalt módoza­tok szem előtt tartása mellett, nyilvános és magán felszólítások vagy hirdetmények kibocsátása ál­tal teljesíthessék, s hogy szükség esetében ezen intézkedés körül a közhatóságok közbenjárását és se­gedelmét igényelhessék.“ Továbbá kilátásba téve, hogy „az előbbi magyar országgyűlések által egy magyar földhitelintézet tartalék­tőkéjének bővebb felszerelésére kirendelt 500.000 pengő forintnak, a jelenleg tervezett intézet számára leendő utalványozása tekintetéből a törvényhozás útján eszközlendő szükséges intézkedések iránt, csak az intézet alapszabályainak meg­erősítése, illetőleg az intézet mű­ködésének tettleges megkezdése után fog határozat hozatai.“ Hozzá teszi azonban a k. királyi udv. rende­let: „Mi­előtt azonban ezen intézet hatályba léptettetik, szükséges, hogy az alapszabályok tervezete az időközben megváltozott viszo­nyok, s különösen az alkotmányos törvénykezési állapot figyelembe vétele mellett átdolgozta­s­sék.“ E szerint tehát a végleges legfelsőbb enge­dély kiadásának akkoron más akadálya nem lé­vén, mint hogy az alapszabályoknak a törvény­kezésre vonatkozó részei átdolgoztassanak, a bi­zottmány ezen kívánatnak rögtön megfelelt, a nm. m. kir. helytartó tanács közbe­jötte folytán ezen módosítások a nm. m. kir. hétszemélyes és királyi táblák tagjaiból alakított curialis bizott­mány által átnézettek és jóváhagyattak. Végre a nm. m. kir. helytartó tanács, végleges legfelsőbb megerősités végett az alapszabályo­kat egy — az intézet felállítását melegen pártoló felirattal 1861-ik évi sept. 18-ik napján 54,590. sz. alatt felterjesztő. Mindezen körülményeket azért voltunk bátrak Felséged előtt megemlíteni, hogy indokolva le­gyen jelen alázatos kérelmünk. Miután már két éve múlt, hogy cs. k. Apostoli Felséged az intézet felállítását legkegyelmeseb­ben engedményezni méltóztatott; miután az egyedüli akadály elhárítása, úgymint a változott törvénykezési viszonyok szerinti módosítása az alapszabályoknak , még a múlt nyáron meg­történt ; miután minden nap, melylyel az intézet életbeléptetése hátráltatik, a hitelhiány miatt lé­tező közbajokat nagyobbá teszi: az országos Magyar Gazdasági Egyesület, mely hivatva van a magyar földmivelési érdekeket képviselni, f. hó 18 -án tartott közgyűlésében elhatározó, a rég óhajtott magyar földhitelintézet végleges enged­ményezése végett Felségedhez egy kérvényező feliratot intézni, s annak személyes átnyujtásá­­val a bizottmány tagjai közül gróf Dessewffy Emilt, gróf Barkóczy Jánost és Lónyai Meny­hértet megbízni. Midőn ezen intézet mielőbbi végleges enged­ményezéséért Felséged előtt esedezünk , nem akarjuk egyenként felsorolni azon számos oko­kat, melyek a mellett szólanak; nem kivánj­uk részletesen felemlíteni azon mostoha helyzetet, melyben földmivelésünk a hitel-hiány miatt sin­­tődik; előadtuk’azt még 1858-ik évben... Ma­gyarország akkori kormányzója Albrecht , cs. kir. Fenségének benyújtott emlékiratunkban: — Csak egyedül azt említjük meg, hogy mi nem kérünk az állam részéről áldozatot vagy a tör­vény által még nem engedményezett segélyt, de óhajtjuk, miszerint ne létessenek akadályok arra nézve, hogy hazánk földbirtokosai a kölcsönös jótállás alapján egyesülve, hazánkban — ezen kitűnőleg földművelő országban meghonosít­sák azon földhitelintézetet, mely Felséged örökös tartományainak szomszédságában, még a múlt században, egy nagy Fejedelem által teremtve, nemcsak Poroszhonban, de mindenütt, hol az okszerűen alkalmaztatott, a földmivelés felvi­rágzását eszközölvén, áldást hozott a magáno­sokra , tetemesen növelé a nemzetgazdaságot és az állam szellemi s anyagi erejét. Nem egy nyerészkedési vágyból alakult, és a kizárólagos szabadalom szárnyai alatt nagy osz­talékokra vágyódó intézet engedményezéséért esedezünk mi; — mert a magyar földhitelintézet egy — a földbirtokosok valódi érdekét egyesüle­ti úton előmozdítani törekvő intézet lenne, men­ten minden részvény-üzérkedéstől; de azt óhajt­juk, hogy a magyar birtokos földjében rejlő hitelképesség ne szolgáljon egy központi bank vagy bármily külföldi intézkedő­ társulat számá­ra kizárólagos üzleti terül; azt kívánjuk, hogy a hazai intézet adjon módot, a tőke­szegény, de szorgalmas gazdának hasznos beruházásokra és üzlete rendszeres vitelére; mentse meg azokat, kik még megmenthetők, a nem törvényes, de mégis a mostoha viszonyok által szük­ szükség folytán törvényesített uzsora sorvasztó hatásától. Nem is kérünk olyat, mit a nemzet már régen és több ízben nem kívánt volna. Már az 1843/44-ki országgyűlés V. Ferdinánd , cs. k. ap. Felségé­hez szentesítés végett törvényjavaslatot terjesz­tett fel egy magyar földhitelintézet felállítása iránt. Az 1847/48-diki XIV. törvényczikk pedig egy ily intézet felállítását elrendelő, sőt tartalék­­alapját dotálta is. Belátjuk ugyan, hogy a magyar földhitelinté­zetnek —­ az állam mostoha pénzügyi viszonyai, a megszaporodott államadósságok, az agio foly­tonos ingadozása, a kedvezőtlen külkereskedel­mi viszonyok, a mindinkább súlyosodó adók miatt — miután mindezen körülmények a mo­narchiában az általános vagyonosodást és tőke­­szaporodást tetemesen gátolják — a hitelszük­séghez mért teljes és óhajtott tevékenységre első kezdetben sok akadályokkal fog küzdeni , de óvatos vezetés mellett mindenesetre alapját teendi le a földhitel, és ez által a földmivelés virágzá­sának. Ezeknél fogva esedezünk Fölségedhez : mél­­tóztassák az országos magyar gazdasági egyesü­letnek, a magyar földmivelés érdekében és a földbirtokos osztály nevében, a magyar földhitel­­intézet engedményezése tárgyában egyenesen Felségedhez intézett tiszteletteljes legalázatosabb feliratunkat kegyelmesen fogadni, alázatos kéré­sünket mielőbb telj­esi­ttetni, s az alakulandó in­tézetet továbbra is legmagasb pártfogásában ré­szesíteni. Legmélyebb hódolattal maradván Pest, 1862. mart. 30-kán. Cs. kir. ap. Felségednek Az orsz. M. G. E. Lónyai Gábor, egyesületi alelnök. M­o­r­ó­c­z István, egyesületi titoknok. Nyilatkozat. — Gróf Széchenyi Béla úr, márt. 29-kén a Pesti Naplóban „a magyar borhitel emelésének érdekében“ szólalt fel, s egy országos központi borcsarnok létre hozatalának szükségét fejtegeti, melynek feladata lenne: helyreállítani a külföld előtt boraink hitelét, miután minden, a­mi eddig e részben a kivitel körül történt, szerinte „felsé­ges boraink hitelének csökkentésére történt.“ El­mondja a gróf, hogy boraink Angliába romlott állapotba érkeztek, hivatkozik a Gorman és t­ár­s­a borkereskedésére, mely firma vezetőjé­től az esett tudtára, „hogy eddig elé a ki nála ma­gyar bort kóstolóra vett, másodszor meg nem je­lent.“ Közli a Gormannál található magyar bo­rok jegyzékét a termelők neveivel és boraik árá­val együtt. Mit fognak mondani a gróf úr czikkére azon tisztult bortermelő urak, a kiket a Gorman féle borlap elsorol, és kiknek borhitelét a gróf úr által előadottak nem igen látszanak emelni, nem tudom. Hanem a­mennyiben a Gorman jegyzé­kében az én igénytelen nevem is előfordul, s il­letőleg szerény vállalatom is érdekelve van , fel­­hiva érzem magamat, röviden és kereken kimon­dani, hogy a Szemere Bertalan ur megrendlése folytán általam Londonba kiküldött érmelléki bakator borokat illetőleg, a Gorman firma veze­tőjének állítása, melyre a gróf hivatkozik, az igazsággal ellenkezik. Nevezetesen nem áll, hogy az én Bakatoraim oda megromlott állapot­ban érkeztek, vagy bármi okból oly élvezhető­nek lettek volna, hogy a­ki belőlök egyszer kós­tolóul vesz, azokat többször meg nem keresni oka lehetne, a­minek bebizonyításául, s illetőleg a Gorman-féle állítás c­áfolatául, azt hiszem elég lesz Szemere Bertalan úr leveleire hivatkoznom, melyek nállam bár­ki által megtekinthetők. Ezek­ből kitetszik, hogy Szemere Bert, ur nálam nem egyszer s nem épen csekély mennyiségben tett megrendelést érmelléki Bakator borokra, mit bi­zonyosan nem tesz vala, ha az első küldemény a várakozásnak meg nem felel. Szemere B. ur­a többek közt egy alkalommal ezt írja: „Angliában is kevesbbé tetszenek fehér bo­raink ; igen sok féle ítéletet hallottam róluk; a somlai épen nem tetszik, se a szerednyei; azt nehéznek, ezt savanyúnak találták. — Eddig az érmelléki és bakatori szeszest legjobban....“ stb. Egy másik levelében így ír: „....e vállalat na­ponta nőheti ki magát. Napról napra új leveleket kapok. Abban bizonyos lehet, hogy érmelléki iránt máshoz nem fordulok“ stb. A londoni kiállításra vonatkozólag ezt írja: „Javaslatom : mikép a termelő kereskedők értsenek egyet, p. o. ön, Török, Sauer, Fekete, a szegszárdi társulat stb., így ha lesz is költség, fölosztva kevesebb lesz. Csak ilyen borok vál­nak becsületünkre, stb. Végre föl kell még említenem, hogy azon röp­­iratban, melyet Szemere B. ur 1861. a magyar­­borokról, mint kiviteli áruezikkről, közre bocsá­tott, némely magyar borok szesztartalma is kile­­vén jegyezve, e jegyzékben az érmelléki baka­tor angol mérték szerint: 2006, s igy a versenyt bár­mely fajú borral is kiálltatja. Ennyi gondalom elég lesz az általam kikül­dött érmelléki bakator jó hírének megmentésére. Pesten április 5-én 1862. Kosztka János: Bécsi dolgok. — Folyó hó 7-kén délután 5 órakor a képvi­­selőház teljes finánczbizottmánya gyűlést tartott, a harmadik osztálynak a bankkali egyez­ményt illető előterjesztése tágyalása végett. Az értekezlet négy órát tartott, s éles vitatkozások­kal teljes volt. A jelenlevőktől majdnem egyértelműleg elfo­gadott határozat így hangzik : „A fínanczminisz­­tériumnak a nemzeti bank bizottmányávali egyez­kedése lényeges intézkedéseiben el nem fogad­ható. A bankokmány újabb tanácskozás végett az osztályhoz utasítandó, hogy positív indítvá­nyokat tegyen, vagy más finanszszabályokkal pótolja a bankkal egyezkedést. Csaknem az egész ministérium, Schmerling urat is oda értve, jelen volt az értekezleten. Herbst tanár fejtette ki a többség javaslatát. Sza­­bel lépett ellene föl, s törekvék a kisebbség né­zetét érvényesítni, mely a szőnyegen levő egyez­mény módosítására vonatkozott. Winterstein hoszasabb előadást tartott, melynek értelmét az Oesterreichische Zeitung kipuhatolni még eddig nem bírta. A finanszminiszter is elég részletesen védelmezte saját nézpontjait, noha szónoklata sikeréről semmi adat nem tanúskodik. A végel­határozás formulázását Hopfen úrnak lehet kö­szönni. Szóval a bankokmány úgy, mint Plener úr el­fogadta, a kútba esett, de a minisztérium semmi hajlamot nem mutat tárczájának koc­káztatására, s bár egyetlen egy egyén sem akadt, ki a szerző­dést egész észletében védelmezze, azért még­sem üt ki miniszterkrízis. Az a szerencse csak a ma­gyar k­érdés számára van reserválva. Román lap­szemle. (Y) „Reforma“ czimű bukaresti lap 19. szá­mából következő részleteket közölhetünk. A bukaresti minisztérium, mint minden oly politikai testülettel, mely semmi nagyszerű s nemzeti eszmére nem támaszkodik, a­mely nem táplál semmi életrevalóságot a jövőben, szokott történni, ön­magától feloszlott. Ezen miniszté­rium mindazok közt, melyek három éve óta léteztek, minden tekintetben, önkény és üldözé­sekben kitűnőleg nyomába járt a Gikaféle mi­­minisztériumnak, mely megérdemelte, hogy ke­reset alá vétessék. Moldvából érkezett tudósítások, e lap szerint, felette aggasztó jelleműek, ugyanis a szakadás szelleme napról napra nagyobb kiterjedésben fejlődik, s egy titkos kéz által vezetett reactio nagy mértékben terjeszti ott az elégületlenség ta­nát a mostani helyzettel, az unióval és a havasi testvérekkel. A reactio igyekszik tervei kivite­lére projek­tákat szerezni, s már is annyira fejlő­dött az ellenséges befolyás, hogy ha idejében erélyes eszközök nem fognak felhasználtatni, komoly eseményeknek lehet elibe nézni. Mind­ezen veszélyes következmények pedig egyenesen a mostani minisztérium részakaratú hanyagságának tulajdoníthatók, a­mennyiben az két hónap óta mit sem t­et a végre, hogy min­den egyes honpolgár az unió, s ebből származ­ható boldogabb jövőnek eszméjével megbarát­kozzék, a köz­elégületlenség csillapittassék, vala­mint a nép erkölcsi és anyagi tétele biztosittassék. Ezek előrebocsátása után a bukaresti értesítő ily szavakban nyilatkozik. Igaz, az unió meg­történt, de mit használ az uniónak kimondása, ha annak consolidálására mi sem létezik ? avagy elégséges-e az uniót kimondani, s azután azt el­veszni hagyni? s miképpen fog consolidáltatni az unió oly minisztérium alatt, mely egész éle­tében ellensége volt az uniónak, ellensége az or­szágnak? — Egy nemzeti tény csak nemzet s hazaszeretettől igazolt emberek által érvényesít­hető. Miként lehet unió­ellenesektől annak con­­solidáltatását, népek elnyomóitól közszabadságot követelni? ez nem lenne egyéb, mint absur­­ditás. Nem lehet tehát csodálkozni, ha ez annyira óhajtott unió, még bölcsőjében elfoj­tázi­k, a­mennyiben Moldvából jött tudósítások szerint a Separatismus naponkint terjed, s növekedik, még­pedig a kormánynak működése folytán. Most már éles figyelemmel kísérik , minő irányban fogja a fejedelem ezen kihivó körül­mények közepette, hivatását felhasználni. A birodalmi tanács pénzügyi bizott­mányának javaslata a deficit fede­zése iránt. „I. A banknál­­elzálogosított 1860-ki sorsje­gyek eladandók. Azuk következőleg fog felhasz­náltatni : a) Az adósság teljes törlesztésére 99 millióval. b) Egy beváltóalap képezésére (IV. czikk). II. A 99 milliónyi összeget a bank a jegyek beváltására fordítandja, következőleg : a) Minden egy forintos bankjegy a közforga­lomból kivétetvén, megsemmisítendő. E czélra határidő tűzessék ki, melynek lefolyta alatt azok nagyobb bankjegyek által lesznek beváltandók. b) A további nagyobb bankjegyekből bejövő összeg hasonlóan megsemmisítés által lesz a for­galomból kiveendő. III. Az egy forintos bankjegyek beszedése ál­tal támadó hézagok betöltésére, a birodalmi ta­nács államadóssági bizottmányának ellenőrkö­­dése mellett egy forintos állam­jegyek adandók ki, melyek összege 75 milliót fölül nem múlhat. A kiadás azon mértékben történik, minőben a bank egy forintos jegyeit a forgalomból kiveszi. IV. Az egy forintos államjegyek minden fize­tésnél épen oly modorban használhatók, mint je­lenleg a hasonértékű bankjegyek. Az I. czikk b) pontjában kijelölt beváltási alap által kívánatra a bécsi nemzeti banknál és ennek fiókpénztárainál az államjegyek nagyobb értékű bankjegyekért beváltathatnak. Ha ezen alap nem volna elég, ennek megnagyobbitásáról a szükség határáig, a pénzügyi igazgatóság gondoskodand. V. Jelen határozatok érvénye az 1866. évi de­cember végével megszűnik. Azon esetben azon­ban, ha a bank a kész­fizetéseket már előbb megkezdené, ezek alkotmányos uton megváltoz­­tatandók.­ Gazdasági s kerested, tudósítás. Pest, ápril 8. Derült tavaszi nap. A vízállás apad. Bár jelenleg épen nincs fővárosunkban nagy gabnarakmány , az árak mégis egyre szál­lanak. Búza 8672 fontos bánsági, kitűnő minősé­gű, 4 ft 80 kron adatott el. Bécsből írják, hogy az üzlet ott is lanyha, az eladók ragaszkodnak a bejegyzett árakhoz, s gabnáikat inkább megtart­ják, mintsem a kevesebbet ígérő vevőknek en­gedjenek. Temesvárról írják, ápril 5-jéről, hogy a reperevetések majd az egész Bánságban, de kü­lönösen Temesvár, Nagy-Kikinda és Becse vidé­kén sokat szenvedtek a téli fagyok miatt, míg Nagy-Becskerek vidékén a Béga és a csatornák áradásai által pusztultak el. Benczéből tehát m a

Next