Pesti Napló, 1862. április (13. évfolyam, 3641-3665. szám)
1862-04-09 / 3648. szám
82-3648 13-ik évi folyam. Szerda, april 9.1862. E lap szellemi részét illető minden közlemény Kiadó-hivatali I Előfizetési föltételek : Szerkesztési iroda : a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva: I TM Bto°‘etlcn ‘’gas ‘rrt teett8110- ^tS£lS^SS£SS^Si^^,lS^ 1 ;:: “ S S £ i i | Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön S0 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ april—júniusi évnegyedes folyamára: Előfizetési díj april-juniusi 1/1 évre 5 forint 25 krajczár. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, april 8. 1862. □ Egyik közelebbi számunkban említettük az európai hatalmak sajátságos helyzetét a két fenyegető kérdésre: a keletire és olaszra nézve. Mondottuk, hogy Anglia a török birodalom status quoját pártolja, és Ausztriához hajlik, míg Olaszországban még most is Francziaországgal és Viktor Emanuellel tart, ámbár erélyesen küzd a turini kormány minden oly lépése ellen, mely Ausztriával háborút idézhetne elő. Említettük, mikép a pétervári udvar érdekei is meghasonlásban állanak a két nagy kérdésre nézve Mert a török porta souverainitása és suzerainitása alatt élő keresztény népek mozgalmait titkon elősegítni látszik ; míg másrészről, a legitimitás elve miatt, vonakodik az olasz királyságot elismerni, és a lengyelországi fenyegető hangulat miatt, mely többnyire vallásos tüntetésekben nyilvánult, inkább óhajtja a római szentszéket barátai mint ellenségei sorában látni. Fölhoztuk végre, hogy Anglia politikája, ha a neki tulajdonított irányban tevékenységet fejt ki, akkor a keleti kérdésben könnyen vezethetne franczia-orosz szövetségre, mi aztán az olasz megoldásoknálaezárt Viktor Emanuel törekvéseihez vonhatná közelebb. Anglia és Oroszország a kettős politikát, mely meghasonlott és szembetett érdekeket jelz, csak akkor folytathatná, ha vagy a keleti mozgalmakat le tudná csendesíteni, és a szultán birodalmában a békét biztosítani, még mielőtt Viktor Emanuel Olaszország unificatiójára új lépéseket tenne, vagy pedig Olaszország sorsát el lehetne addig dönteni, míg keleten a keresztény népiségek mozgalma jelentékenységre nem jut. A diplomatiának azonban ily szerencsés manőuvre keresztül vitelére alig lehet kilátása. A keleti forrongás és az olasz törekvések már összeköttetésben vannak, mint ez a görögországi katonai lázadás peripétiáiból is kitűnik. Mihelyt tehát valamely nagyhatalom diplomatiája az Aldunánál Görögországban, az adriai török pártokon határozott lépéseket tesz, anélkül, hogy olasz politikáját is azzal öszhangzásba hozná: elhamarkodásának vagy egyoldalú felfogásának veszélyes következményeitől menekülhetni nem fog. S épen ezért meglepő az, hogy Párisban, mint több bécsi lap említi, a diplomatiai világ Anglia és Törökország közt véd- és daczszövetségről beszél, mely már létesült volna, s melyhez Ausztria is csatlakozni akarna. E hir nagyszerű horderővel bírna, de az első benyomás, melyet előidéz, csak a kétkedés lehet. Anglia nem képzelheti sem azt, hogy ily daczszövetségre a többi hatalmak semlegességgel válaszolnak; sem azt, hogy e daczszövetség hite kelet lecsendesítésére villámgyorsasággal hatvan, lehetlenné tegye a többi hatalmaknak bárminő eljárását. Anglia tudja, hogy a párisi béke midőn a portát az európai hatalmak concertjébe bevette , egyszersmind kizárt minden egyoldalú vegyülést a török ügyekbe, amennyiben az a keresztény népiségek helyzetére vonatkozik. Igaz, mikép a nagyhatalmak közös föllépése határozott szavakkal csak némely tartományok viszonyaira nézve volt kikötve; de a szerződés intenziója, azon veszély következtében, mely a külön belevegyülésekből származik, a párisi értekezletben résztvevő hatalmak kötelességévé téve, nem tűrni semmi oly külön szövetséget, mely a keleti kérdés egyetemes vagy részletes rendezésére vonatkoznék. A párisi béke bármit inkább akarhatott, mint azt, hogy valamelyik nagyhatalom új cyclusát kezdhesse meg oly természetű szerződéseknek, melyek érvénytelenítéséért a krími háború támadt. Anglia érzi, hogy a Törökországgal kötött véd- és daczszövetség, tettleg hadüzenet volna Francziaország, a czár és Viktor Emanuel ellen. Tudja, hogy az ily háború az európai bonyodalmak közt a siker esetében restaurátiót jelentene Párisban és Olaszországban, a csatavesztések esetében pedig rajnai foglalásokat és a legitimitás elvének kockáztatását. Palmerston kormánya nem ignorálhatja, hogy az olasz egységre az angol diplomatia izgatott legtöbbet, s hogy a törökkel kötendő véd- és daczszövetség az olasz egység elleni hadjáratra vezet. S miért kivánna épen Anglia oly háborút idézni elő, melyben neki kellene az első sorba lépni, melynek minden felelőssége és veszélye leginkább ránehezülne? Mi érdeke van, hogy az európai béke hamarább zavartassák föl, mint különben, s hogy a legroszabb esetben is egy, inkább csak szárazföldi háború, az ő provocatiói által lényegesen tengerivé is váljék ? Micsoda hasznot remél finanziására és kereskedésére nézve, ha, miután nem katonai hatalom, e hiányt — mint Pitt alatt történt — ismét temérdek pénzzel, s idegen hatalmaknak adott subsidiumokkal kényteleníttetik pótolni ? Aztán miért volna Ausztria érdekében e daczszövetséghez állás? Miért választaná szándékosan azon esélyt, mely a legterhesebb, hogy t. i. midőn keleten lesz elfoglalva, akkor viselje az olasz háborút is ? Hisz mi történhetnék rá nézve ennél roszabb, holott jobb kilátása elég van, ha az olasz kérdés a mostani irányban tovább fejlődnék is, s ha keleten a szláv népek nagyobb területen folytatnák is a török elleni lázadást? Valóban, oly fonáknak látszik a bécsi lapok híre a hármas véd- és daczszövetségről , hogy bátran számíthatjuk azon nagy ámitások közé, melyek darab idő óta divatba vannak, s a czélnak, melyért gyártatnak, hasznos szolgálatot nem tesznek. A párisi diplomatiai körök nevében célportáltatnak, de ha e diplomaták csakugyan a hármas szövetségről annyit beszélnek : miért nem hall a világ erről más források után sokat, igen sokat? Vagy oly coomély lenne egy vád- Gadaczo s követség, melynek Anglia áll az élen, s mely a franczia-angol barátságot semmivé tenné, és a csatornán át invasidi kísérleteket is idézhetne elő. — ismételjük, oly csekély dolog volna-e e korszakos lépés, hogy róla beszélni a párisi diplomatáknak bár mennyit lehessen, a nélkül, hogy az európai journalistika figyelmét megérdemelje ? Pest, april 8. 1862. Bécsből tegnapi kelettel a következő tudósítást veszszük : Ma fogadta Ő Felsége a magyar gazdasági egyletnek gr. Barkóczy János, gr. Desewffy Emil és Lónyay Menyhért urakból álló küldöttségét, mely a nevezett egyletnek a magyar földhitelintézet ügyébeni folyamodványát nyujtá át az uralkodónak. Ő Felsége kegyelmesen válaszolá, hogy szintén óhajtja ezen régóta kívánt intézet mielőbbi létesülését, és elrendelő, hogy a még függőben levő pontok kiegyenlítése végett a fentnevezett urakból álló három tagú küldöttség a pénzügyminiszterrel, a magyar kir. főkanczellár jelenlétében még a hét végével értekezzék. A nevezett uraknak alapos reményeik vannak, hogy a még fennforgó nehézségek ezen értekezlet alkalmával eloszlattatván, az olyannyira óhajtott földhitelbank nemsokára létesülni fog. Ezen tudósítás vétele után szerkesztőségünk egyszersmind azon kellemes helyzetbe jutott, hogy a gazdasági egylet ezen Ő Felségéhez benyújtott folyamodványát egész terjedelmében közölhetjük, amint itt következik : Császári királyi Apostoli Felség! Legkegyelmesebb Urunk! Az országos Magyar Gazdasági Egyesület, melynek czélja „a mezei gazdaság minden ágainak előmozdítására Magyarországban közrehatni“ — csak kötelességét teljesíti akkor, midőn a gazdaság felvirágzásának akadályait felderíteni s azok elmozdítására hatni igyekszik. Egy ily nevezetes akadálynak tekinti az Egyesület a földhitel nyomasztó állapotát, mely a gazdaság minden ágaira zsibbasztólag hat, s felvirágzását majdnem lehetetlenné teszi, s úgy van meggyőződve, hogy mindazon káros hatás, mely ezen állapotból következik, csak egy jól rendezett földhitelintézet mielőbb felállítása által nyerhet orvoslást. Midőn az országos Magyar Gazdasági Egyesület — több évi önkénytelen szünet után— ismét megkezdő munkásságát, még 1858-ik év végével, első kötelességének ismerte ezen nagy fontosságú tárgyban felszólalni. Felhívta hazánk tekintélyes birtokosait, álljanak ezen ügy élére és létesítsenek intézetet, mely a földhitel szükségeinek megfeleljen. Az egyesület ezen felszólalása folytán 1859-ik évben több birtokos összejött, s egy magyar földhitelintézetnek egyesületi után alakítását elhatározó, az alaprajzot jóváhagyó, az alapszabályok elkészítése, az engedély kieszközlése és az intézet életbeléptetése végett egy négytagú bizottmányt választott. Ezen bizottmány elkészítvén az alapszabályokat, az engedély iránti kérelmet Felségedhez személyesen benyújthatni szerencsés lett. Felséged méltóztatott 1860. év mártius 12-kén kelt legmagasb bocsátványával „Magyarország részére egy földhitelintézet alapítását legkegyelmesebben megengedni és elrendelni, miszerint az alapszabályokra nézve előterjesztett tervezet a pénz és igazságügyi miniszterek és a terv előterjesztők hozzájárulásával haladéktalanul további tanácskozás alá vétessék, s annak eredménye aztán legfelsőbb véghatározat végett felterjesztessék.“ Ámbár Felséged ezen legmagasb bocsátványában már két év előtt az engedélyt magadni, s az alapszabályok haladéktalan tárgyalását megparancsolni méltóztatott, ezen üdvös és halaszthatlan elintézést kívánó ügy — több akadályokra talált. Az akkori pénz- és igazságügyi miniszterek részéről — ámbár a terv-előterjesztők az alapszabályok tárgyalását több ízben kérték — a Felséged által haladéktalanul elrendelt tanácskozmány meg nem tartatott. A változott kormányzati viszonyoknál fogva, a nm. m. kir. udvari kanczellária révén ezen ügyet tárgyalás alá, 1861-ik évi julius 3-kán 8684. sz. alatt kelt kegyelmes udvari rendelet a folyamodókat felhatalmazta „miszerint a kérdéses intézet fölállítására szükséges előkészítő intézkedéseket, a felterjesztett vállalati és alapszabálys tervezetben foglalt módozatok szem előtt tartása mellett, nyilvános és magán felszólítások vagy hirdetmények kibocsátása által teljesíthessék, s hogy szükség esetében ezen intézkedés körül a közhatóságok közbenjárását és segedelmét igényelhessék.“ Továbbá kilátásba téve, hogy „az előbbi magyar országgyűlések által egy magyar földhitelintézet tartaléktőkéjének bővebb felszerelésére kirendelt 500.000 pengő forintnak, a jelenleg tervezett intézet számára leendő utalványozása tekintetéből a törvényhozás útján eszközlendő szükséges intézkedések iránt, csak az intézet alapszabályainak megerősítése, illetőleg az intézet működésének tettleges megkezdése után fog határozat hozatai.“ Hozzá teszi azonban a k. királyi udv. rendelet: „Mielőtt azonban ezen intézet hatályba léptettetik, szükséges, hogy az alapszabályok tervezete az időközben megváltozott viszonyok, s különösen az alkotmányos törvénykezési állapot figyelembe vétele mellett átdolgoztassék.“ E szerint tehát a végleges legfelsőbb engedély kiadásának akkoron más akadálya nem lévén, mint hogy az alapszabályoknak a törvénykezésre vonatkozó részei átdolgoztassanak, a bizottmány ezen kívánatnak rögtön megfelelt, a nm. m. kir. helytartó tanács közbejötte folytán ezen módosítások a nm. m. kir. hétszemélyes és királyi táblák tagjaiból alakított curialis bizottmány által átnézettek és jóváhagyattak. Végre a nm. m. kir. helytartó tanács, végleges legfelsőbb megerősités végett az alapszabályokat egy — az intézet felállítását melegen pártoló felirattal 1861-ik évi sept. 18-ik napján 54,590. sz. alatt felterjesztő. Mindezen körülményeket azért voltunk bátrak Felséged előtt megemlíteni, hogy indokolva legyen jelen alázatos kérelmünk. Miután már két éve múlt, hogy cs. k. Apostoli Felséged az intézet felállítását legkegyelmesebben engedményezni méltóztatott; miután az egyedüli akadály elhárítása, úgymint a változott törvénykezési viszonyok szerinti módosítása az alapszabályoknak , még a múlt nyáron megtörtént ; miután minden nap, melylyel az intézet életbeléptetése hátráltatik, a hitelhiány miatt létező közbajokat nagyobbá teszi: az országos Magyar Gazdasági Egyesület, mely hivatva van a magyar földmivelési érdekeket képviselni, f. hó 18 -án tartott közgyűlésében elhatározó, a rég óhajtott magyar földhitelintézet végleges engedményezése végett Felségedhez egy kérvényező feliratot intézni, s annak személyes átnyujtásával a bizottmány tagjai közül gróf Dessewffy Emilt, gróf Barkóczy Jánost és Lónyai Menyhértet megbízni. Midőn ezen intézet mielőbbi végleges engedményezéséért Felséged előtt esedezünk , nem akarjuk egyenként felsorolni azon számos okokat, melyek a mellett szólanak; nem kivánjuk részletesen felemlíteni azon mostoha helyzetet, melyben földmivelésünk a hitel-hiány miatt sintődik; előadtuk’azt még 1858-ik évben... Magyarország akkori kormányzója Albrecht , cs. kir. Fenségének benyújtott emlékiratunkban: — Csak egyedül azt említjük meg, hogy mi nem kérünk az állam részéről áldozatot vagy a törvény által még nem engedményezett segélyt, de óhajtjuk, miszerint ne létessenek akadályok arra nézve, hogy hazánk földbirtokosai a kölcsönös jótállás alapján egyesülve, hazánkban — ezen kitűnőleg földművelő országban meghonosítsák azon földhitelintézetet, mely Felséged örökös tartományainak szomszédságában, még a múlt században, egy nagy Fejedelem által teremtve, nemcsak Poroszhonban, de mindenütt, hol az okszerűen alkalmaztatott, a földmivelés felvirágzását eszközölvén, áldást hozott a magánosokra , tetemesen növelé a nemzetgazdaságot és az állam szellemi s anyagi erejét. Nem egy nyerészkedési vágyból alakult, és a kizárólagos szabadalom szárnyai alatt nagy osztalékokra vágyódó intézet engedményezéséért esedezünk mi; — mert a magyar földhitelintézet egy — a földbirtokosok valódi érdekét egyesületi úton előmozdítani törekvő intézet lenne, menten minden részvény-üzérkedéstől; de azt óhajtjuk, hogy a magyar birtokos földjében rejlő hitelképesség ne szolgáljon egy központi bank vagy bármily külföldi intézkedő társulat számára kizárólagos üzleti terül; azt kívánjuk, hogy a hazai intézet adjon módot, a tőkeszegény, de szorgalmas gazdának hasznos beruházásokra és üzlete rendszeres vitelére; mentse meg azokat, kik még megmenthetők, a nem törvényes, de mégis a mostoha viszonyok által szük szükség folytán törvényesített uzsora sorvasztó hatásától. Nem is kérünk olyat, mit a nemzet már régen és több ízben nem kívánt volna. Már az 1843/44-ki országgyűlés V. Ferdinánd , cs. k. ap. Felségéhez szentesítés végett törvényjavaslatot terjesztett fel egy magyar földhitelintézet felállítása iránt. Az 1847/48-diki XIV. törvényczikk pedig egy ily intézet felállítását elrendelő, sőt tartalékalapját dotálta is. Belátjuk ugyan, hogy a magyar földhitelintézetnek — az állam mostoha pénzügyi viszonyai, a megszaporodott államadósságok, az agio folytonos ingadozása, a kedvezőtlen külkereskedelmi viszonyok, a mindinkább súlyosodó adók miatt — miután mindezen körülmények a monarchiában az általános vagyonosodást és tőkeszaporodást tetemesen gátolják — a hitelszükséghez mért teljes és óhajtott tevékenységre első kezdetben sok akadályokkal fog küzdeni , de óvatos vezetés mellett mindenesetre alapját teendi le a földhitel, és ez által a földmivelés virágzásának. Ezeknél fogva esedezünk Fölségedhez : méltóztassák az országos magyar gazdasági egyesületnek, a magyar földmivelés érdekében és a földbirtokos osztály nevében, a magyar földhitelintézet engedményezése tárgyában egyenesen Felségedhez intézett tiszteletteljes legalázatosabb feliratunkat kegyelmesen fogadni, alázatos kérésünket mielőbb teljesittetni, s az alakulandó intézetet továbbra is legmagasb pártfogásában részesíteni. Legmélyebb hódolattal maradván Pest, 1862. mart. 30-kán. Cs. kir. ap. Felségednek Az orsz. M. G. E. Lónyai Gábor, egyesületi alelnök. Morócz István, egyesületi titoknok. Nyilatkozat. — Gróf Széchenyi Béla úr, márt. 29-kén a Pesti Naplóban „a magyar borhitel emelésének érdekében“ szólalt fel, s egy országos központi borcsarnok létre hozatalának szükségét fejtegeti, melynek feladata lenne: helyreállítani a külföld előtt boraink hitelét, miután minden, ami eddig e részben a kivitel körül történt, szerinte „felséges boraink hitelének csökkentésére történt.“ Elmondja a gróf, hogy boraink Angliába romlott állapotba érkeztek, hivatkozik a Gorman és társa borkereskedésére, mely firma vezetőjétől az esett tudtára, „hogy eddig elé a ki nála magyar bort kóstolóra vett, másodszor meg nem jelent.“ Közli a Gormannál található magyar borok jegyzékét a termelők neveivel és boraik árával együtt. Mit fognak mondani a gróf úr czikkére azon tisztult bortermelő urak, a kiket a Gorman féle borlap elsorol, és kiknek borhitelét a gróf úr által előadottak nem igen látszanak emelni, nem tudom. Hanem amennyiben a Gorman jegyzékében az én igénytelen nevem is előfordul, s illetőleg szerény vállalatom is érdekelve van , felhiva érzem magamat, röviden és kereken kimondani, hogy a Szemere Bertalan ur megrendlése folytán általam Londonba kiküldött érmelléki bakator borokat illetőleg, a Gorman firma vezetőjének állítása, melyre a gróf hivatkozik, az igazsággal ellenkezik. Nevezetesen nem áll, hogy az én Bakatoraim oda megromlott állapotban érkeztek, vagy bármi okból oly élvezhetőnek lettek volna, hogy aki belőlök egyszer kóstolóul vesz, azokat többször meg nem keresni oka lehetne, aminek bebizonyításául, s illetőleg a Gorman-féle állítás cáfolatául, azt hiszem elég lesz Szemere Bertalan úr leveleire hivatkoznom, melyek nállam bárki által megtekinthetők. Ezekből kitetszik, hogy Szemere Bert, ur nálam nem egyszer s nem épen csekély mennyiségben tett megrendelést érmelléki Bakator borokra, mit bizonyosan nem tesz vala, ha az első küldemény a várakozásnak meg nem felel. Szemere B. ura többek közt egy alkalommal ezt írja: „Angliában is kevesbbé tetszenek fehér boraink ; igen sok féle ítéletet hallottam róluk; a somlai épen nem tetszik, se a szerednyei; azt nehéznek, ezt savanyúnak találták. — Eddig az érmelléki és bakatori szeszest legjobban....“ stb. Egy másik levelében így ír: „....e vállalat naponta nőheti ki magát. Napról napra új leveleket kapok. Abban bizonyos lehet, hogy érmelléki iránt máshoz nem fordulok“ stb. A londoni kiállításra vonatkozólag ezt írja: „Javaslatom : mikép a termelő kereskedők értsenek egyet, p. o. ön, Török, Sauer, Fekete, a szegszárdi társulat stb., így ha lesz is költség, fölosztva kevesebb lesz. Csak ilyen borok válnak becsületünkre, stb. Végre föl kell még említenem, hogy azon röpiratban, melyet Szemere B. ur 1861. a magyarborokról, mint kiviteli áruezikkről, közre bocsátott, némely magyar borok szesztartalma is kilevén jegyezve, e jegyzékben az érmelléki bakator angol mérték szerint: 2006, s igy a versenyt bármely fajú borral is kiálltatja. Ennyi gondalom elég lesz az általam kiküldött érmelléki bakator jó hírének megmentésére. Pesten április 5-én 1862. Kosztka János: Bécsi dolgok. — Folyó hó 7-kén délután 5 órakor a képviselőház teljes finánczbizottmánya gyűlést tartott, a harmadik osztálynak a bankkali egyezményt illető előterjesztése tágyalása végett. Az értekezlet négy órát tartott, s éles vitatkozásokkal teljes volt. A jelenlevőktől majdnem egyértelműleg elfogadott határozat így hangzik : „A fínanczminisztériumnak a nemzeti bank bizottmányávali egyezkedése lényeges intézkedéseiben el nem fogadható. A bankokmány újabb tanácskozás végett az osztályhoz utasítandó, hogy positív indítványokat tegyen, vagy más finanszszabályokkal pótolja a bankkal egyezkedést. Csaknem az egész ministérium, Schmerling urat is oda értve, jelen volt az értekezleten. Herbst tanár fejtette ki a többség javaslatát. Szabel lépett ellene föl, s törekvék a kisebbség nézetét érvényesítni, mely a szőnyegen levő egyezmény módosítására vonatkozott. Winterstein hoszasabb előadást tartott, melynek értelmét az Oesterreichische Zeitung kipuhatolni még eddig nem bírta. A finanszminiszter is elég részletesen védelmezte saját nézpontjait, noha szónoklata sikeréről semmi adat nem tanúskodik. A végelhatározás formulázását Hopfen úrnak lehet köszönni. Szóval a bankokmány úgy, mint Plener úr elfogadta, a kútba esett, de a minisztérium semmi hajlamot nem mutat tárczájának kockáztatására, s bár egyetlen egy egyén sem akadt, ki a szerződést egész észletében védelmezze, azért mégsem üt ki miniszterkrízis. Az a szerencse csak a magyar kérdés számára van reserválva. Román lapszemle. (Y) „Reforma“ czimű bukaresti lap 19. számából következő részleteket közölhetünk. A bukaresti minisztérium, mint minden oly politikai testülettel, mely semmi nagyszerű s nemzeti eszmére nem támaszkodik, amely nem táplál semmi életrevalóságot a jövőben, szokott történni, önmagától feloszlott. Ezen minisztérium mindazok közt, melyek három éve óta léteztek, minden tekintetben, önkény és üldözésekben kitűnőleg nyomába járt a Gikaféle miminisztériumnak, mely megérdemelte, hogy kereset alá vétessék. Moldvából érkezett tudósítások, e lap szerint, felette aggasztó jelleműek, ugyanis a szakadás szelleme napról napra nagyobb kiterjedésben fejlődik, s egy titkos kéz által vezetett reactio nagy mértékben terjeszti ott az elégületlenség tanát a mostani helyzettel, az unióval és a havasi testvérekkel. A reactio igyekszik tervei kivitelére projektákat szerezni, s már is annyira fejlődött az ellenséges befolyás, hogy ha idejében erélyes eszközök nem fognak felhasználtatni, komoly eseményeknek lehet elibe nézni. Mindezen veszélyes következmények pedig egyenesen a mostani minisztérium részakaratú hanyagságának tulajdoníthatók, amennyiben az két hónap óta mit sem tet a végre, hogy minden egyes honpolgár az unió, s ebből származható boldogabb jövőnek eszméjével megbarátkozzék, a közelégületlenség csillapittassék, valamint a nép erkölcsi és anyagi tétele biztosittassék. Ezek előrebocsátása után a bukaresti értesítő ily szavakban nyilatkozik. Igaz, az unió megtörtént, de mit használ az uniónak kimondása, ha annak consolidálására mi sem létezik ? avagy elégséges-e az uniót kimondani, s azután azt elveszni hagyni? s miképpen fog consolidáltatni az unió oly minisztérium alatt, mely egész életében ellensége volt az uniónak, ellensége az országnak? — Egy nemzeti tény csak nemzet s hazaszeretettől igazolt emberek által érvényesíthető. Miként lehet unióellenesektől annak consolidáltatását, népek elnyomóitól közszabadságot követelni? ez nem lenne egyéb, mint absurditás. Nem lehet tehát csodálkozni, ha ez annyira óhajtott unió, még bölcsőjében elfojtázik, amennyiben Moldvából jött tudósítások szerint a Separatismus naponkint terjed, s növekedik, mégpedig a kormánynak működése folytán. Most már éles figyelemmel kísérik , minő irányban fogja a fejedelem ezen kihivó körülmények közepette, hivatását felhasználni. A birodalmi tanács pénzügyi bizottmányának javaslata a deficit fedezése iránt. „I. A banknálelzálogosított 1860-ki sorsjegyek eladandók. Azuk következőleg fog felhasználtatni : a) Az adósság teljes törlesztésére 99 millióval. b) Egy beváltóalap képezésére (IV. czikk). II. A 99 milliónyi összeget a bank a jegyek beváltására fordítandja, következőleg : a) Minden egy forintos bankjegy a közforgalomból kivétetvén, megsemmisítendő. E czélra határidő tűzessék ki, melynek lefolyta alatt azok nagyobb bankjegyek által lesznek beváltandók. b) A további nagyobb bankjegyekből bejövő összeg hasonlóan megsemmisítés által lesz a forgalomból kiveendő. III. Az egy forintos bankjegyek beszedése által támadó hézagok betöltésére, a birodalmi tanács államadóssági bizottmányának ellenőrködése mellett egy forintos államjegyek adandók ki, melyek összege 75 milliót fölül nem múlhat. A kiadás azon mértékben történik, minőben a bank egy forintos jegyeit a forgalomból kiveszi. IV. Az egy forintos államjegyek minden fizetésnél épen oly modorban használhatók, mint jelenleg a hasonértékű bankjegyek. Az I. czikk b) pontjában kijelölt beváltási alap által kívánatra a bécsi nemzeti banknál és ennek fiókpénztárainál az államjegyek nagyobb értékű bankjegyekért beváltathatnak. Ha ezen alap nem volna elég, ennek megnagyobbitásáról a szükség határáig, a pénzügyi igazgatóság gondoskodand. V. Jelen határozatok érvénye az 1866. évi december végével megszűnik. Azon esetben azonban, ha a bank a készfizetéseket már előbb megkezdené, ezek alkotmányos uton megváltoztatandók. Gazdasági s kerested, tudósítás. Pest, ápril 8. Derült tavaszi nap. A vízállás apad. Bár jelenleg épen nincs fővárosunkban nagy gabnarakmány , az árak mégis egyre szállanak. Búza 8672 fontos bánsági, kitűnő minőségű, 4 ft 80 kron adatott el. Bécsből írják, hogy az üzlet ott is lanyha, az eladók ragaszkodnak a bejegyzett árakhoz, s gabnáikat inkább megtartják, mintsem a kevesebbet ígérő vevőknek engedjenek. Temesvárról írják, ápril 5-jéről, hogy a reperevetések majd az egész Bánságban, de különösen Temesvár, Nagy-Kikinda és Becse vidékén sokat szenvedtek a téli fagyok miatt, míg Nagy-Becskerek vidékén a Béga és a csatornák áradásai által pusztultak el. Benczéből tehát m a