Pesti Napló, 1863. június (14. évfolyam, 3989-4011. szám)

1863-06-02 / 3989. szám

mint én tehetném­: azon értekezésében, t. k i, melyben Carey-nak, a jelenleg első te­­­­kintélyű amerikai nemzetgazdának, rend­szeres munkáját oly érdekes vonatkozá­sokkal kisérve ismerteti. Azon Carey­­nak, kinek az éjszakamerikai státusok agriculturális állapota körül tett lelkes felszólalásai (Letters to the President etc. By H. C. Carey, Philadelphia 1858) fő­tényezők voltak az éjszakamerikai con­­gressusnak, ezen par excellence számító nemzet törvényhozó gyűlésének, ama ne­vezetes határozatára, melylyel 6 millió hold állambirtokot rendelt a gazdasági és ipartanodák legnagyobb mérvbeni lét­rehozásának alapjául. Íme, ezek­­ — nézetem szerint — ama ve­szélyek , melyek mezőgazdaságunknak egészen abnormis irányba szorított utóbbi fejlődéséből számtani következetességgel fenyegetik hazánk legértékesb vagyonát, s vele létünk leglényegesb alapját. Megvallom nem örömest teszem e bús­­komoly reflexiókat. Életem sok keserű érzelmektől volna megkímélve, ha a ki­vételest a nagy egész általánosságának, és a látszatot valóságnak tarthatván, én is vidámabb reményekkel kecsegtethet­ném magamat hazánk anyagi érdekei iránt. De épen a hazának e szorongatott álla­­potja és fenyegetett jövendője kétszere­sen követeli tőlünk, hogy, kivált anyagi érdekeink terén, minden önámítást kerül­ve, tisztázzuk helyzetünket, és mindenek­előtt felderítsük a rideg valóságot, hogy ezt mind forrásaiban, mind horderejében színről színre felismervén, tapintatosan választhassuk meg a követendő ösvényt, és megfelelő mértékben gondoskodjunk az eszközökről, melyek az ország érde­keinek biztosítására lehető kezességet nyújthatnának. Ezen szempontok vezéreltek e refle­xióknak nyilvánítására, melyek a rideg valóság világánál a legelső sorban is mindjárt azon tanúságos meggyőződést erősíthetik meg bennünk, hogy alig lehet valami kárhozatosb egy országra, mint az, ha annak legfontosb alapérdekei el­intézésében , nem az életből és viszo­nyainak gyökeres ismeretéből, hanem a téntatartóból merített állambölcseségi maximák, és minden, a legkülönbözőbb állapotokat is egy mértékre nivellírozó törekvések vergődnek érvényre. De midőn reflexióim tárgyául mezőgaz­daságunk országos helyzetének taglalá­sát, feladatául pedig az e viszonyok ve­szélyes fejlődési irányának és kárhozatos nemzetgaz­dászati horderejének kimutatá­sát tűztem ki , végc­élem csak az lehe­tett, hogy biztos kiindulási pontot és szi­lárd alapot nyújthassak a tájékozásnak azon eszközök és módok helyes megálla­pításában , melyek mezőgazdaságunkat egészségesebb fejlődésre vezetni, és bir­ TÁRCZA. Baudrillart kézi könyve a politi­kai gazdaságról. H. Keleti úr, ki B. „Manuel d‘ Economie politi­que“ czimü jeles művét irodalmunkba átültette, azt kérdi élőbeszédében: váljon szükséges e nálunk a nemzetgazdaság kézi­könyve? s e kérdésre feleletül, idézvén ma­gának szerzőnek azon nyilatkozatát, melylyel műve világ elébe bocsátását indokolja, s azon kitüntető bírálatot, melyet Kautz felőle mond, oda tér, hogy miután hazai literaturánk e nem­beli termékei jobbára csak a nemzetgazdaság mezején felmerülő napi kérdésekkel foglalkoz­nak, az egész tudományt magában foglaló mű­vek pedig, e tudomány újabb időkben tett nagy haladása mellett, elavultak , talán megállja he­lyét nálunk is. Meg lesz az, a Karvasyé és Kautzé mel­lett is, mert az elsőnek népszerű népgazdaság­tana, mint maga a koszorúzott mű szerzője is mondja: „m­indenekelőtt népszerű akart lenni; a „nemzetgazdaság- és pénzügytan" írója pedig önként „rideg és tömöttnek nevezett irályával a „m­egfeszített gondolko­záshoz szokott olvasókra“ számított, és így árpolitikai gazdaság kézikönyve a kettő mellett is bátran helyet foglalhat. Nem szárazon adja ez elő a tudományt, nem puszta szabályokból áll, a megállapított alapel­veket nem csupán elősorolja, hanem kimutatja egyúttal azok természeti összefüggését, egymás­ból folyatja mintegy azokat, s magát a nemzet­­gazdaság tudományát okszerű következtetés út­ján származtatja le, mi által — ide véve az elő­adási modor könnyedségét és világosságát — érdekes olvasmányt nyújt annak is, ki e tudo­mánynyal tüzetesebben nem foglalkozott, meg­ismerteti a tárgygyal, s kedvet ébresít benne ez elemi művön túl magához a tudomány mesterei­hez folyamodni. Meg kell még említenünk azon jó szokását szerzőnek, hogy minden fontosabb állítását egy­­egy kitű­nő nemzetgazda tekintélyével igyekszik támogatni. Ami már a magyar átdolgozást illeti, dicséretére kell mondanunk, hogy K. ur. egyfe­lől az előadásbeli világosság által törekedett az eredeti mögött nem maradni, másfelől még nö­velte is annak becsét az által, hogy a szerzőtől nem ismert forrásokra is hivatkozik; hogy a com­­m­unismus és socialismusra vonatkozó c­áfolato­­kat érezhetőbbekké tegye, egy e végre szánt kü­lön szakaszban előadja e tanok főtételeit; hogy a tudomány általános részével foglalkozó egyes fejezeteket megváltoztatott, másokat bővített vagy czélszerűbben osztotta be tárgyait; é­s végre, hogy a magyar közönség előtt a köny­vet annál jobban megkedveltesse, — a­hol csak lehete­t, magyar példákat használt. Hogy a munkában követett rendszerrel, s a tárgyak beosztásá­v­al minél inkább megismerked­jék az olvasó, jónak látjuk a könyv tartalmát közelebbről bemuttatni. Az egész könyv öt részre oszlik. Az első ál­­talános nézetekkel foglalkozik , a 2. a termelésről, 3. a javak forgalmáról, 4. azok­röl és elosztásáról, az 5. végre a fogyasztásról szól. Az általános részben találkozunk: I. a gazdasági jelenségek s természetes rendjök át­­néz­.etével, H. a politikai gazdaság fogalmának meghatározásával és bölcsészeti elveivel, III. a politikai gazdaságnak a többi tudományhozi vi­szonyával, IV. fejezet tárgyalja a pol. gazdaság hasznosságát és fontosságát V. a pol. gazd. tör-­­­énelmet, s itt adatik elő) a.) a tudomány fejlő­dése, b.) a pol. gazdaság előmenetele hazánk­ban, c.) a socialismus és communismus. VI. a pol. gazd. foglalkozása tárgyairól, VII. a tulaj­donról, VI. a tudomány módszereiről és felosz­tásáról. „A második rész a termelésről értekezik és pedig az I. szakasz a tulajdonképi termelés­ről, a H. termelés tényezőiről, a munkáról és tő­kéről, a III. a termelés különböző nemeiről vagy az ipar különféle ágairól, a földm­ivelő- és kéz­műiparról, a foglaló- és szállítási iparról s a köz­lekedési eszközökről, végre a kereskedelmi ipar­ról, s mindezen iparágak kölcsönös összehatá­­sáról. A harmadik rész, mely a javak forgal­mát tárgyalja, szól: a cseréről, az értékről és ár­ról, a pénzhitel — bankok — szabadkereskede­lem — és védszámrendszerről. Negyedik tartalma : a javak felosztásáról­ tan, a jövedelem általában, a bér, a kamat és a tőke bére, a nyereség, a járadék és a népességről szóló fejezetek. Az ötödik tárgyalja a fogyasztást, szól kü­lönösen a magán és közfogyasztásról, a fényűzés­ről, az államadósságról, és az adóról, annak tár­gyairól, az adóztatás főszabályáról, s az egyenes és közvetett adókról. íme, ezek képezik „a politikai gazda­ság kézikönyvének“ tartalmát. Arról pedig, hogy mikép kezeli fölvett tár­gyát a szerző, legjobb ismeretet fog szerezni az olvasó, ha magából a munkából szakítunk ki mutatványul egy darabot, mihelyt, hogy egy­szersmind korszerű legyen, — úgy választottunk ki, hogy benne napiké időseink egyik fon­­tosabbikáról halljuk meg Bauart’Jart vélemé­nyét A IL rész 11 -dik fejezetében az iparágak közti kölcsönösségről szólván, azt mondja sz. (173. lap.) Ez értekezés egyik alapeszméje, k­i­­mutatni a rendet és öszhangzatot, mely a munkavilágban létezik, azaz megmutatni az érdekek természetes­ öszhangját oly körökben, hol sok ember, csaló jelenségeket s véletlen tényeket szemlélve, mintegy örömmel mutat az ott uralkodó ellenmondásokra. Ezek czárulatául a termelés különféle nemeinek egy­­máshozi viszonyát imigy vázolja: „A földmivelés fontossága, melylyel min­den munkás osztályra, s magára a társadalomra bir, szék­ében el van ismerve, de valljuk be, csak kevéssé van bebizonyítva. Nem lehet tagadni, hogy a földmivelés szol­gáltatja valamennyi termelőnek a szükséges élel­met, valamint a nyers­anyagokat is, miket a többi iparágak átváltoztatnak, az élet szükség­leteihez képest átalakítunk, s csere által a fo­gyasztóknak ju­tatnak. Mily mélyen ingatja meg például a rész aratás az egész társadalom gaz­dálkodását, mily tartósan zavarja meg a rendes gazdasági viszonyokat, tudva levő dolog. Sokkal inkább és gyakrabban vonatott kétségbe a mű­­ipar hasznos volta a földmivelés haladására, pe­dig itt is csak egy kis körültekintés és éber fi­gyelem kívántatik, hogy e haszon tökéletesen el legyen ismerve. A mezőgazdasági termelést, csakúgy mint minden egyéb iparágat, csupán egy lelkesít és buzdít, s az eladhatás tág tere és biztossága. Minél biztosabban számolhat a földmivelő termékeinek elkelésére, s minél magasabb a remélt ár , annál inkább gyarapodik a termelés, annál hatalmasabban tö­­kélyesedik a mivelés. De a vidék természetes vására, termékeinek biztos eladó helye — a vá­rosok, számos és könnyen szaporodó népesség, mely csupán oly országban találtatik, hol az ipar és kereskedés bizonyos fejlettséggel bir. Törté­nelem által bizonyított tény, melynek a nemzet­gazdaság könnyen okát tudja adni, hogy a csu­pán földmivelő államban, néhány, egyes dúsgaz­dag mellett, nyomorban tengődő nép lakik, roszul mivelt földön. „A műipar különféle módon foly be a me­zőgazdaság élénkítésére. Egy­részt biztosít oly mivelési ágakat, melyek bátorítása nélkül vagy nem is űzetnének, vagy csak tökéletlenül kezel­tetnek, milyenek pl. az olajnövények, a len, kém der stb. Másrészt, hogy az egész arra kínálkozó földterület mivelés alá kerüljön, arra oly tökék kivántatnak, melyek arra nem fordíttatnának, de nem is alakulhatnak másutt, csak oly ország­ban, hol az ipar valamennyi ága miveltetik. A mezőgazdasági vállalatok nyereményei, a föld­­mivelők bérének emelése, melyet a gazdag or­szágokban tapasztalunk, azon tőkék bőségétől függnek, melyek csak úgy és nem másként kép­ződhetnek, ha az ipar­os kereskedés előbb a földtől kölcsönző­­ gazdag­ságát annak bő ha­­szonnal visszafizeti. És e viszonosságnak sokat köszönhet a mezőgazdaság, mert nemcsak, hogy visszanyeri a műipartól egy részét a felhasznált trágyának, növény és állatti hulladékokban, de sokkal inkább nyer a fejlődő tudomány fölfede­zései á­ltül, magáévá teszi a műipar haladását, a munkafelosztást, a tökélesített eszközöket, a gé­peket, sőt magát a gőz használatát is. S a­m­e Ír­ország felfogja hivatását, az erőt vesz az alkalmatlan területi viszonyokon. S mező­­gazdaságát is a müiparhoz idomít­ja. — De még más fölötte fontos körülmény is szól e viszonosság mellett, s mutatja, mily üdvös befolyású a müipar, s az általa nagy városokban öszpontositott tevékeny taladó népesség a föld­­mivelőre nézve. Ha helyesen mondott, hogy a müiparos élelmezi és tartja fenn a mezőgazdát, mert termékeit megve­szi, és oly helyesen hozzá tehetni, hogy a vá­rosi nép, a vidéken elszórt lakosság őrszeme, mely azt felvilágosítja,­­ előre tolt hadtest, mely azt védi. Vagy tán azt hiszi valaki, hogy a vidék lakói mindig élvezték­ azon szabadságot, mely ma biztosítva van számukra ? hogy mun­­kájuk mindig oly szabályos, létük oly biztos volt, mint jelenleg ? Csak be kell pillanta­nunk a történetbe, hogy az ellenkezőről meg­győződjünk. Nem maga jutott oda a földmi­velő, a­hol most van, az ipar és tudomány volt a kezdeményező, a mivelt és haladott, szóval a városi lakosságnak, mely annyi irányban volt út­törője s egyengetője a haladás utjának, köszön­heti jelen állapotát. Ez észrevétel különben nem is új. Már Smith tévé, elismervén ennek igaz­ságát H­u­m­e b­a­n, midőn igy szól : a kereske­delem t­s műipar fokonkint hoz­ák be a rendes és jó kormányt, s ezzel együtt az egyéni szabad­ságot s biztosságot a vidék lakóinak, kik azelőtt majdnem szünet nélkül háborúban éltek szom­szédaikkal s szolgai függésben feljebbvalóktól. A kereskedelem és műipar ezen befolyása vala­mennyi másnál fontosabb.­­ Valóban elég arra, hogy elnémítsa azon bírálók észrevételeit, kik­nek az ipar fejlődése szolgált okul, hogy sok társadalmi baj okát e fejlődésnek rójják fel. „A közlekedési utak üdvös befolyása a földmivelésre szintély kétségen kívüli. Világos, hogy a szállító ipar csak oly ország­ba­n fej­l­ő­d­h­e­tik, hol a földmivelés és mű­ipar már a haladás bizonyos fokát elérték. Máskép ok nélkül emésztene meg oly tőkéket, miket földbe vagy más ipar­vállalatba fektetni sü­rgetősebb lett volna.­­ Az észszerűség kívánja, hogy a közlekedési utak nagy hálója kövesse , ne megelőzze a többi haladást; az utak­n­ak akkor fognak üd­vös és termékenyítő visszahatást gyakorolni az ipar valamennyi ágára és nemére, ha akkor épít­jük, midőn már szükségét érezzük. Ha a terme­lést egészben tekintjük, ki mondhatja meg, mennyi része van ebben a szállító iparnak ? Nél­küle miként oszlanának el a termékek úgy, hogy az akár hiányuk, akár tübbőségekből ered,­ből eredő kettős baj kikerültessék ? A közleke­­dési utak a kereskedés eszközei. A javak elosztása nélkülök lehetetlenség volna, valamint megdöbbentő következményeket szülhetne egyes helyeken az éhség és néptelenség. A közlekedé­si utak összeköttetésbe hozzák a termékek é­ munka különféle nemeit, és nem kevésbé alkal­masak bőséges vagyon teremtésére ezen terméke­nyítő közelebb hozás által, mint alkalmas szol­gálatot tesznek a javak szétosztásában. Ki lehet mutatni, hogy az utaknak és kereskedésnek kö­szönhető jó része azon növényeknek, melyek termesztésével a földmivelés jelenleg foglalko­zik, nekik köszönhető azok ismertetése és meg­honosítása, mert bár a búza és rozsról nem tud­juk, termett a vadon is Európában, de bizonyos, hogy Ázsiából nyertük a szőlőt, a rist, a luczer­­nát, gyümölcsfáink nagy részét, Amerikából a dohányt, burgonyát, tengerit stb. „Már is szóltunk néhány szót azon fontosság­ról, melylyel a foglaló ipar, kivált a bányá­szat, a termelésre befoly, akár azon szükséges eszközök által, melyek anyagát ez nagy bőség­ben szolgáltatja, akár az általa nyert különféle terményekkel, melyeket a mozgató­ipar szállít, a műipar feldolgoz, a kereskedelem cserél, akár újabb találmányokra ösztönöz, s ez által segíti elő az új javak termelését. El akarni so­­rolni a foglalóipar számtalan szolgálatát annyi volna, mint elmondani akarni azon ezerféle al­kalmazást, mire a vas, kőszén és egyéb érczek használtatnak, mint magyarázni akarni napjaink legelső csodaműveit, de ez túlhaladná erőnket. A mondottakból kiviláglik, hogy a különféle iparágak közt összeköttetés létezik, h­o­g­y m­i­n­­den iparágak egy szerves egészet képeznek, mely tökéletlen marad­vásy roszul működik, ha csak egy 1" hiányzik belőle, vagy a többivel lépést nem tart, és öszhangzatosan nem fej­l­ő­d­i­k. Tegyük hozzá, hogy a csere az, mi e szervezetnek életet s mozgást kölcsö­nöz, s mely a társadalomban ép oly nélkülözhet­­len, mint az emberi testben a vérforgás.“ Szeretnénk még, ha a tér engedné, egy pár közönségesebb tárgyróli nézetét, például az uzsoráról és fényűzésről, megismertetni Baudril- pártnak , de izleh­etőnek azt hiszszük elég volt ennyi is; a többire nézve pedig mindazt, ki a nemzetgazdaság alapeszméivel, elemeivel meg akar ismerkedni, utasítjuk magára a könyvre, mely, ismételjük „tökéletességénél, világosságá­nál, és rendszeres beosztásánál fogva a legjobb művek egyike.“ SZATHMARI KÁROLY: Libaigazitás. Az I. czikk 14-dik sorá­­ban egy értelemzavaró hiba van: „politikai r­e­­actio van szedve, „politikai vacatio* he­lyett., tokvagyonunkat az enyészettől megmen­teni alkalmasak, és­ súlyos helyzetünkben is elérhetők volnának. Román lapok szemléje (Dunafejedelemségek.) A „Buciumul“ bukaresti lap értesítése szerint Bibeszku Brankován herczeg mindazokat, kik családja birtokán laknak, fölszólította, miszerint az államadót be ne űzessék. Nevezett lap, a görög kallagerek maguktartá­sát illetőleg, újból érdekes jelenetekről szólván, s azok sorából különösen az alexandriai görög patriarchának bizonyos levelire utalván, e le­vélből - mond a nevezett lap — világosan ki­tetszik, miszerint Románia kormánya által , az állam szilárdítása tekintetében eszközlésbe vett intézkedések, egy pusztító éhenhalás előbirnöke gyanánt, mely a görög kallágereket fenyegetné, kürtöltetett ki még Egyptom és Palestina hatá­rain belől is, és Teli tábornoknak a pestissel azonosított nevét, a görög egyháziak által a gye­­hennatűz kínzásaira kárhoztatott bizonyos tagok­ra, több századokon át, fogják följegyezni, mert a görög kallagerek már annyira belemerültek volt Románia aranyának kiaknázásába, h­gy e szó alatt: „túl a Dunán“, ugyanazt értették, mit a spanyolok Peru alatt. A görög egyház vala­mennyi nagyravágyói Romániába jutni törek­d­­tek, és a négy patriarchátus közül e tekintetben egyik sem akart hátramaradni stb. A „Buciu­mul“ által közlött levélből kitűnik, hogy az ale­xandriai patria­rcha is, szinte mint a jeruzsálemi és konstantináp­lyi, a dunafejedelemségi román verítékéből tartották fönn magukat; négy millió lejt húzott évenkint Jeruzsálem patriarchája csak magából Romániából, Moldvaország kivételével. Ugyancsak a „Buciumul“ jelenti, hogy bizo­nyos görög zárdafőnök összeszedvén az oláhor­szági „inchinate kolostoroktól“ 150 ezer darab aranyat, ez év tavaszán egy másik kalláger tár­saságában Konstantinápolyba ment ezen kolosto­rok ügyében, megnyerendő számukra az arany és ezüst-imádó szellemeket. (y) Lengyelországi események, Varsó, május 28. Az orosz kormány hivatalos lapja ismét néhány győzelemről ad jelentést. — Feltűnő némi változás közelebbről e jelentések­ben. Az eddigi­­ kozák helyett az elesettek szá­ma orosz részen már 14 re, a sebesülteké 44-re is fülrúgott. Hozzávéve azt, hogy még most is elhallgatják a veszteség egy részét, úgy kell lenni, hogy a mostani harczok nagyobbak az ed­digieknél.­­ Egészen hiteles tudósítás ritkán érkezik ide Va­rsóba e csatákról. Még a szemta­nuk is többnyire csak az ütközetek kimenetelét tudják, de fejleményeikről kevés részletet bírnak közölni. Elég azon tény, hogy a harcz folytonosan tart, s a felkelés nincs apadóban, mint né­mely lapok állítják. Hogy a lengyel fölkelés utóljára elnyomatik, ha külföldről nem lesz segítsége, alig lehet benne kétség, a lengyelek minden hősi önfeláldozása mellett is. De szintoly kétségtelen, hogy a föl­kelés elnyomásával koránt sem lesz befejezve a forradalom. A fegyveres után elkezdődik a pas­siv ellenállás, mely itt Lengyelországban elég tevékeny, s nagyon sok bajt okoz az orosz kor­mánynak, ha ugyan a lengyelek közt egyenet­lenség nem tám­ad. Ugyancsak Varsóból írja a „National Zeitng“ levelezője az orosz czárhoz intézett feliratok tárgyában azon jellemző vonást, hogy e feliratok mellek az orosz kormány megrendelése szerint készülnek, különösen egész Európa, és nem a lengyelek ellen vannak intézve. A felira­tokban, mint az orosz czár diplomatiai válaszában, Európa vádoltatik a lengyel felkelés miatt, s ezt úgy tekintik, mint Európa beavatkozását a czári birodalom belügyeibe. Világos tehát, hogy a czár kormánya egy európai h­áb­or­úr­a k­é­sz­í­t­i e­l­ő az o­r­o­s­z népet, mert előre lát egy európai beavatkozást a len­gyelek érdekében. Az orosz kormány ügyeibe avatott egyének hasonlókép úgy beszélnek e be­avatkozásról, mint biztosan vár­ható dologról.­­ Mint már írtuk, a vasúti összeköttetés újra megszakadt a bécs-varsói vonalon. Erre nézve ezt írja Petrikauból máj. 28-ról egy szemtanú : Ma éjjel a fölkelők egy katonai vonatról vet­tek értesülést, s mindjárt hozzáfogtak feltartóz­tatásához. Grabovszki vezérlete alatt 120 lovas ment ki e czélra, de mikorra a kijelölt pontra, Rokiczinba érkezett, a vonat már Petrikauban volt. Mindemellett a felkelők szükségesnek lát­ták a vasút megrongálását, nehogy nagyobb tö­meg orosz csapat legyen öszpontosítható Lodz és Pabis­nicze körül. Miután Grabovszki a rokiczini telegráf állomás gépezetét megsemmisítő, két hordó kátrányt vittek két hid fölégetésére, me­lyek egyike Rokiczin és Rogov, a másik Roki­czin és Babi közt volt. E két hid fölégetésével a vasút mintegy két mértföldnyire járhatlanná lett.­­ Ugyancsak Petrikauból írják a közelebbi hadi eseményekről, hogy L­­­u­p­s­z­k­i fölkelőve­­zér Podembicze mellett 24-ikén négy század oroszt teljesen semmivé tett. Ellenben Koniecz­­polnál a lengyelek vesztettek, csakhogy se vesz­­teségek nem tetemes, se a harcz következménye nem jelentékeny. L o d z n­á­l nagy összecsa­pást lehet várni minden órán , mert ott minden felöl mintegy 5000 fölkelő csoportosult egybe, kiknek parancsnoka a már fölgyógyult Mie­ten ez ki. Czachovszki csapata is egyesült alatta. Ezek ellenében mintegy 3000 orosz áll Radin tábornok vezérlete a­att.­­ A „Posener Zeitung“ szerint a felkelőknek most már komoly szándékuk megtámadni Var­sót, s e vállalatban, természetes, számítnak ma­ga a városi lakosság hathatós közreműködésére, sőt egy terv az oroszok kezébe is került, mely szerint a külső támadás napján egyszersmind a városban is lázadásnak kell kitörnie. Az oroszok igyekeznek úgy üldözni a városon kívüli felke­lőket, hogy a varsói helyőrség ezáltal ne gyön­­gíttessék. Különben a város helyőrsége külön van választva a fellegvárétól . A lublini kormányzóság déli részében is folynak a hadi működések. Az orosz csapatok Lelevelt és Viszniovczkit üldözik, de nem bírják utól érni. A „Lemberger Zeitung“ ugyanott egy új felkelőcsapat előállását jelenti, mely 500 em­berből állott. A krakkói kerületben Proszovicze körül összecsapást vártak. — Kis Oroszországból, melybe „Rus“ név alatt befoglalják Volhyniát, Podoliát és Ukra­jnát, folyvást ellenmondó hírek érkeznek az ot­tani fölkelésre nézve. Orosz jelentés szerint Vol­­hyniában Szlavutánál a fölkelők megverettek, s vezérök, Czehovszki, néhány pappal együtt elfogatott. Az oroszok fegyvereket, egy ágyút (?) s a hadi pénztárt, melyben 1 millió rubel volt (?) elfoglalták. Lengyel források mit sem tudnak e csatáról. Kijev vidékén a parasztok, hivatalnokok vezérlete alatt, fellázadván, gyilkoltak és ra­boltak a nemesi birtokokon. A parasztoknak megígérte az orosz kormány (?) hogy a nemesek birtokait ki fogja köztök osztani, ha a czárhoz hivek maradván, leöldösik a lengyeleket. Eddig három kerületben sikerült elámítani a paraszto­kat: a zitomiri, kijevi és vaszilkovi kerületben. Csak Zitomirba 300 nemest vittek be megkötöz­ve a parasztok, s fejenkint mindenikért 25 ru­belt kaptak. A nép görög pópák vezérlete alatt két katholikus templomot is kirabolt. Egyik épen egy orosz érzelmű nemes birtokán történt. Különben is eddigelé leginkább az orosz kor­mány híveinek birtokán követtettek el a rab­lások , mert ezek a kormány pártfogásában bíz­va, legjobban zsarolták jobbágyaikat. Egy lengyel lap szerint a zitomiri paraszt­lá­zadás lecsendesült. Maga a kormány látta jónak szétoszlatni. Meg­lehet azonban, hogy a felke­lők csendesítették le, kikből egy 1000 emberből álló csapat jelent meg azon kerületben. Volhyniából 17. és 20-án történt csatákról em­lékeznek a lengyel lapok. E csaták Miropol kö­­rrül történtek, s a lengyelek győztek. Erdélyi figyeli, Udvarhely szék, május 23. Anyaszékünk ideiglenes administrátora által az ideiglenes bizottmány tagjai e mai napra a következő elnöki felszólítással hivattak össze : „T. ur! Az országgyűlési követválasztás keresz­tülvitele érdemében az ideiglenes országgyűlési alapszabály 35. és 36. §§. ér­telmében alakítandó központi választmánynak megválasztása végett f. hó 23 -án délelőtti 9 órakor Sz. Udvarhelyit nemes szék gyültelmében bizottmányi gyűlés fog tartatni, minek folytán a t. urat, mint rendes képviselő bizottmányi tagot, az itt napon és he­lyen leendő megjelenésre hivatalos tisztelettel felhívom.“ Mely elnöki felhívás következtében a bizott­mány tagjai e mai napon valós­ággal is összegyűl­tek a szokott tanácskozási teremben, s miután a főkirálybirói helyettes ur a gyűlésben megjelent, s elnöki megnyi­t beszédét a tagok számbavé­tele után felolvasta, a kir. főkormányszéknek azon rendelete olvastatott fel, melyben a legfel­sőbb helyen történt elhatározás folytán a július 1-je napján N.-Szebenben kinyitandó külön er­délyi országgyűlésre e törvényhatóság kebelé­ből is megjelenni kellett 3 képviselőnek, a ren­delet mellett leküldött, s hasonlóan felolvasott ideiglenes alapszabály értelmébeni megválaszt­­hatására szükséges előintézkedések sietős meg­tétele, legelőbb is pedig egy középponti bizott­mánynak a megválasztása rendeltetett el. E kor­mányszéki rendeletre általános megjegyzéssel a következő nyilatkozat határoztatott jegyzőkönyv­be íratni : „Az ideiglenes alap­­on alkotmányos törvényeink egyenes mellőzésével összealkotott, s csakis kényszerűségből összeült ez ideiglenes bizottmányi gyűlés fájdalommal értesült a kir. kormányszéki rendeletből egy külön erdélyi or­szággyűlésnek e folyó év július 1-je napjára II.­­Szebenbe történt összehívásáról, s fájdalma any­­nyival nagyobb, mivel a leküldött és felolvasott alapszabály és ügyrendtar­ás szerint azon ország­gyűlés összehívásánál fennálló törvényeink ren­delkezései nem vetettek tekintbe, sőt a székely­­ségnek egy tetemes része eddigi választói jogá­tól megfosztatott, miért is ezen ideiglenesen ösz­­szeült bizottmányi gyűlés a felolvasott rendeletet és utasítást, mint a melyek alkotmányos utón ho­zott, s még mindig törvényes erővel biró törvé­nyeinkkel ellenkeznek, ezennel jegyzőkönyvi­leg fennálló törvényeinkkel nem megegyezők­nek nyilatkoztatja, s egyúttal e tárgyban ő cs. kir. s apostoli kir. Felségéhez egy alázatos fel­­terjesztést határoz; azonban azon nyilatkozat tétele mellett, nehogy az alapszabály 39-dik §-­ye szerint a követ választás önkényüleg vites­sék véghez, ezennel a választásban­ résztvételre azon határozott kijelentése mellett ajánlkozik segédkezni, hogy ezen eljárásából jövőre semmi névvel nevezhető törvényszerű vonatkozás ne történhessék.“ Ezen jegyzőkönyi tétel követ­keztében a felirat elkészítése végett Ugrón Lá­zár, gróf Bethlen János, Gálfi Sándor, Berzevi­­czi József és Henter János személyeikben egy fiók-bizottmány neveztetett ki a határozott feli­ratnak még e gyűlés folyama alatti elkészítésére, mi is elkészülvén, a bizottmányi gyűlés azt egy­hangúlag elfogadta, s ő cs. s apostoli kir. Felsé­géhez felterjesztendőnek határozta. Ezek után a központi bizottmány a követ­zőleg alakíttatott össze elnök: Lukács Gusz főkirálybiró helyettes ur; tagok Ugrón Zi­mond, Török Ferencz, Szabó Márton, Ferer Miklós, Dimény Zsigmond, Farczádi Sánc Henter János, Jakabházi Zsigmond, Szenthi­lyi Ferencz, Ferenczi József, Szabó E­re Máté Lajos, Ugrón János, Tibád Antal, Fox Károly ,­­ a 11 v­i­v . Henter Antal. Olvastatott még a kir. főkormányszéknek az rendelete, melyben a birodalmi tanács által í­rott s mellékelt személyes szabados és házi jog védelméről szóló törvér czikk­el vagy nem fogadásáról véleményt rene felküldeni, mely kormányszéki rendeletre az id­iglenes bizottmány jegyzőkönyvileg következ­őeg nyilatkozott: „A bizottmány már töb­ször kimondott elveihez újból is ragaszkodv nem tartja magát jogosítva a felolvasott rend­let tárgyalására, annyival kevésbé, mert e felo­vasott rendelet országgyűlés körébe tartozó ta­gyat tartalmaz, utasítás adhatási jogot pedig bizottmány nem gyakoroltat. Végre a jegyzőkönyv felolvastatott, hitelesi­tetett és gyűlés a fökirálybirói helyettes ur álta bezáratott. Követeink lesznek: A paraj­di ke­rü letben: gr. Bethlen János, a homorod k­erületben: Dániel Gábor, a keresztül kerületben: K. Horváth János, Sz. U d v a r h e l y r ö r: Boér János. (Kolozs: Közlöny.) Kolozsvár, m­ájus 27. Mai napon tartatott meg Kolozsvártt Kolosd megye bizottmányi gyűlése. E gyűlésben migot Boér Ferencz ur elnökölt, mint újonnan kineve­zett törepáni helytartó s a gyűlést valóban igen elkötelezte előde mlgos Gross Gusztáv ur, a ki egy levélben tudtul adta a megyének hogy fő­­kormányszéki tanácsossá lett kineve­ztetése után mélt. Boér F. ur lett utódja, elkötelezve mond­juk, mert hitelesen még csak innen tudtuk meg a változást. Azonban tartsunk rendet! Magos Boér Ferencz ur egyszerű beköszöntése után megemlíté, hogy minő fontos tárgyban kell a bizottmánynak tanácskoznia s felkérte a jelen­levők támogatását. Erre felolvastatott a bizott­mányi tagok névsora. E műtétnek, miután senki nem vette számba a hiányzó vagy jelen levő ta­gokat — semmi gyakorlati haszna nem lett volna, ha gr. Bethlen J­á­n­o­s fel nem használja alkalmul Berde Mózsa mellett szót emelni, a ki 1848-ki politikai maga viseletéért — bár mg volt választva — ki volt zárva a bizottmányból, de a kit most rehabilitálni indítványozott a kö­zelebbi amnestia következtében. Indítványa ha­tározattá lett. A főkormányszék azon rendele­tére, melyben meghagyja a megyének, hogy né­mely olyan tárgyakban melyekre a múlt gyűlé­sen elmulasztotta a bizottmány határozatot hozni , ez alkalommal hozzon határozatot, ki­mondatott, hogy a m­egye ragaszkodik akkori határozatához. Ez után a központi választmány megválasztása tűzetvén ki tanácskozás tárgyául, Zeyk Károly kimondatni indítványozá, hogy tör­vényeink értelmében nem lehetvén több erdélyi országgyűlés, e közelebbi gyűlést, mint ország­­gyűlést törvényellenesnek nyilvánítja. És ha e gyűlésre a megye még­is képviselőket vá­­alszt, ezt csak azért teszi, hogy ezáltal tért nyis­son független hazafiaknak ott elmondani al­kotmányos és törvényes nézetüket.­­ Az indít­ványt a bizottmányi gyűlés egyhangúlag határo­zattá emelte, s ellene csupán egy román ajkú bi­zottmányi tag nyilatkozott, mint mondá azért, mert restelné következetlennek lenni, mikor az előbbi gyűlésből egy minoritás, melynek ő is tag­ja volt,­­ országgyűlésért kérvényezett. Ellen­­véleménye jegyzőkönyvbe igtattatott. Erre a főispáni helytartó nő egy névsort vett

Next