Pesti Napló, 1863. november (14. évfolyam, 4115-4139. szám)

1863-11-01 / 4115. szám

lyekre nézve később, m­int­ a megyében, úgy itt is behozatott robotszolgálat.­ Hogy a székelyföldön is fennállott a jobbágyi szolgálat a régebbi időkben is, világosan kitűnik az 1691-ik évi Leopoldi hitlevél 14. pontjából, a mely fölemlítvén italában a székely szabadsá­gokat, kivételt némely ott lakókra, t. i. a székely jobbágyokra nézve e szavakban: „duc tam­en non intellectis rusticis, seu jobagionibus si­­culis.“ Meglátszik ez továbbá az Ap. Const. III. R. 76. czim. 10. czikkelyéből 1597-ből, a mely igy szól : „székelységen levő főnemes ren­deknek, jobbágyainak, földesuroknak manumis­­eiójuk nélkül, hogy ármálisok ne adassanak, ha kiknek adatnék vagy adatott volna is, invalidál­­tassanak.“ De megtetszik az Ap. Const III. R. 76. ez. 12. czikkéből is, hol ez mondatik : „Georgius Rákóczy Dei gratia etc., noha látjuk azt, mennyi sok bántódási legyenek, kiváltképen a kik erőt­lenebbek kegyelmetek között, némely nemes rendektől, azonkívül való supplikánsoknak pa­naszokat mi is elhagyjuk, úgy, hogy a mely jobbágyokat eddig bírtak, övék legyen.“ Hogy a jobbágyi viszonyok 1819 ben is fenn­állottak a székely földön, meglátszik azon úrbéri összeírásból, melyet „Czirakiana“ névvel jelöl­nek, a mely a székelység között is keres­tül vi­tetett, s a hol a szék­ely községekbeli szolgálat­tevők, mint jobbágyok, colonusok, zsellérek em­­littetnek. Hasonlót mutatnak a székely községek adó­tabellái 1848-ig, melyekben az egyes adófize­tők megint úrbéreseknek, colonusoknak, jobbá­gyoknak és zselléreknek neveztetnek. Mindezek nyomán az 1847-ki erdélyi ország­gyűlés, mely egy úrbéri törvény létrehozatalán fáradozott, nem mellőzhető el megállapodásai­ban a székely jobbágyok viszonyait, a­mint ezt az említett országgyűlés jegyzőkönyvei is mu­tatják, s 4 napi heves vitatkozás után határozta el, hogy az urbárium a székely földre is ki­terjed. Igaznak marad az, hogy az említett urbárium életbeléptetése kimondhatlan romlására lett vol­na a hazai úrbéreseknek, különösen a székely jobbágyokra, mert az, a­mi az ország lakása előtt átalánosságban tekintve nyereségnek látszott, elveszett volna, midőn e határozatlan törvény végrehajtáshoz jutandott , s így egészben vé­ve igazságtalan volt; ámde ezen úrbéri törvény­nek, bárha teljesedésbe soha sem vétetett, meg van a maga érdeme, minthogy a 3. art. 4. § ban teljesen fölfejtetett az országgyűlési kisebbség véleménye, a­mely mit sem akart tudni arról, mintha a székely földön jobbágyi viszonyok lé­teznének. Az 1848-as országgyűlés sokkal kedvezőbb lépést ten a székely jobbágyok érdekében, mint­hogy a kérdés alatti ügy eldöntésénél inkább a tényleges állapotot vette alapul , mintsem az 1847- ki országgyűlés megállapodásait, s a 4. art. 6. § ban elhatározta, hogy a megyei jobbá­gyoknak nyújtott szabadságok a székely öröksé­geken lakó jobbágyokra is kiterjednek, ha a földe­surak nem tudandják bebizonyítani, hogy a kérdéses helyek tisztán majorságiak, avagy tisz­ta székely örökségek. E törvényczikkből kiviláglik, hogy a tiszta székely öröks­égű helyeken is valának jobbá­gyok találhatók, ép úgy, mint a megyében, s hogy a hely természetét illető peres esetekben nem azt illeti a bizonyítás, a ki bírja, hanem a földesúrnak kell a hely minőségét kimutatni. Azon következtetés nyomán, hogy a székely föl­dön minden hely a székely örökség természeté­vel bír, a törvény nem lön foganatosítva. Innen — a­mint mondom — a fent említett törvény­­czikk tett ugyan egy lépést előre a jobbágyi vi­szonyok feloldására, de több lényeges határoz­­mányokat mellőzve, hiányosnak maradott, mint­hogy nem oldotta meg a következő kérdéseket : ki tekintessék úrbéresnek, mely helyek, és minő föltételek alatt jutnak jobbágy kezére ? továbbá, minő criteriumok határozzák meg valamely hely úrbéri vagy majorsági természetét? E hiány 1848 után több vitái­ra és perekre adott alkal­mat a volt jobbágyok és földesurak között, a melyek legnagyobb része — fájdalom ! — a sze­gény országokak végromlásával végződött az 1854. június 21-én kelt császári nyilt parancs megjelenéséig. E patens oldotta meg azon kér­déseket, a­melyekhez a hazai törvényhozás 1848- ig nem mert, respective nem akart nyúlni. E patens némely határozványai különböző értel­mezésre adtak alkalmat; másfelől némely ok­ok ellenkeznek azon elvekkel, melyek azért ál­lapíttattak meg, nehogy a honi lakosok sor­sa még keserűbbé váljon, mint vala 1848 előtt, mindemellett be kell vallanunk, hogy ez a legtökéletesebb rendelkezés, a­mely a jobbágyi viszonyok szabályozására nézve lé­tezik. Azt hiszem, hogy azon magyarázat, melyet én az említett patens 28-ik §-ának adok, nem ellen­kezik annak értelmével ; igazolja ezt teljesen ugyanazon patens 3. §., mely így szól : „Bármely hely colonicalisnak tekintendő, ha 1848 január 1-én jobbágy kézen volt, a földes urnak joga van azonban, 3 év alatt, az úrbéri törvényszékek felállítása napjától kezdve, bebi­zonyítani, hogy azon hely, a mely 1848 január 1-én volt úrbéres kezén volt, majorsági.­­ Ép úgy joga van a volt úrbéreseknek is az emlitett határidő alatt bemutatni, hogy azon hely, mely 1848 január 1-én földesúri kezeken volt, úrbéri természetű. E bizonyítás határidejéül epochalis évül 1819 fogadtatik el, és pedig oly módon, hogy a 6. § ban emlitett fizetett cselédeken kivül, s a 20. §-ban elősorolt eseteket kivéve, ne le­hessen pert indítani oly hely ellen, a­mely már 1819 ben úrbéresnek vagy majorságinak lön följegyezve. E §-t a 28. § al egyeztetve, a­mely magában foglalja a megkülönböztetésre vonatkozó hatá­­rozmányokat, tökéletesen alkalmazhatni azt a székely birtokokra is, mindenkinek el kell is­mernie, hogy az itt a kérdés, e vagy ama hely a székelyföldön úrbéri természetű-e, vagy sem ?­s hogy váljon a 3. és 5. §. szerint kell-e ennek eldöntetni; én legalább nem látom más módját, hogyan lehetne az 1-ső szakaszt a székely birto­kokra nézve másképen alkalmazni. Az I­ge rész 28. §., a­mint mondom, igy szól : „Hi­tározmányok. . Ebből következik, hogy valamely székely bir­toknak természete nem dönthető el más törvény szerint, csakis a 3. §. szerint. E §. értelmében, hogy mindazon helyek, me­lyek úrbéres kezeken léteztek 1848 január 1-én, úrbéri természetüeknek tekintendők, ha e hely 1819-ben is úrbéres által heiratott, a törvény értelmében úrbéri természete ellen per többé nem támasztható. Ha egy volt jobbágy 1819 után jutott vala­mely birtokhoz, feltehető, hogy az colonicalis, ha a földesúr nem tudja bebizonyítani, hogy az székely örökség természetével bir. Nem szükség fölemlítenem, miszerint a 3-dik §. minden hely birtokosát arra kötelezi, hogy bebizonyítsa azt, miszerint tö­bb joga van annak tulajdonához, Melyek legyenek majorsági földek, miket né­zetem szerint az államnak kellene megváltania, kitűnik az alábbiakból, különösen: Azt hiszem, hogy a 18., 19. és 28. § okban megjelölt helyek a 3-dik §. értelmében úrbéri természetűek ; — a 18-dik §., különösen a 19. és 28. §§. háromféle h­eyeket különböztetnek : azokat, melyek a job­bágyoknak robotra vagy pénzbeli szolgálmá­­nyokra adattak határozatlan időre, ez esetben tehát azoknak már 1819 ben az ő kezeiken kelle lenniök (kifizette az adót érették, az zsinórmér­tékül nem szolgálhat, miután több majorsági föl­dek írattak be az összeírásokban az úrbéres föl­dek közé és viszont­ azon esetben, ha ezek 1819-től 1848 ig nem voltak légyen jobbágyi ké­zen, a 18. §. szerint azokat nem lehet megváltani; megint azok, a melyek némely családnak mag­vaszakadtéig, vagyis a férfiág kihaltáig adattak, ez által úrbéres természetüekké váltak. Ennek nyomán az ily helyek a 3. §. szerint colonicalis helyeknek tekinthetők. Fennmaradnak a 16., 21. és 29. §§-ban megjelölt helyek, a 16. §-ban részletezettek különböző természettel bírnak, — némelyek ezek közül egészben úrbéres földekből szakíttottak ki, mások egészben majorságiak , tehát ezen helyek, úgy mint a 21. és 29. §§-ban megjelentek, ha a legroszabb esetet veszszük is fel,­­ azt fogadjuk el, hogy azok 1819 után adattak az 1848 diki birtokosoknak, még ak­kor is tekintetbe kell vennünk, hogy azok birtokossal , ha a jobbágyfelszabadulás ide­jétől, illetőleg 1853-tól fogva nem adóztak volna a jobbágyok váltságára s a magok megváltására, akkor emezek e kis terjedelmű helyeket majdnem egészben megváltották volna, melynek nyomán az igazság k­öveteli, hogy va­lamint ők részt vettek a jobbágyok váltságában, úgy a jobbágyok is járuljanak az említett helyek váltságának lefizetéséhez, azon helyeké­nek t. i., melyek a 16., 18., 19., 21., 28. és 29. §§-sokban elősoroltatnak. Nemcsak, de az állam érdeke is megkívánja, hogy érettek is közre adózzék az egész ország, hogy ez által ki legyen kerülve a rész — mon­dom — a proletariátus, a­mely ebből eredhetne,­­ a­mely veszélyes lenne a közjólétre nézve. A benyújtott törvényjavaslat második részét illetőleg, a­mely az 1854. jan. 21-ei pátens 40. és 45. §§. módosítását czélozza, meg kell jegyez­nünk, hogy e részben 1848 előtt némely köz­­igazgatási rendszabályokra ta­álunk, különösen az 1769. nov. 12 én kelt regulativum punctu­­mokban, a melyekben meghatároztatott, hogy a jobbágyok és zsellérek marháinak elegendő le­gelő jelöltessék ki. E közigazgatási rendezkedés el­len fogadva az 1791. törvényhozás által, különösen a 27. törvényczikkben ; ugyanennek alapján határozta el az 1847. 1. törvényczikk a községi javadal­makat illetőleg, hogy a jobbágyok marháinak számára a határ fekvése és terjedelméhez képest elegendő legelő kiszakasztandó; továbbá megál­­lapittatott az is, hogy ezen legelőből egy rész a jobbágyok ökreinek elkülönítve mutatandó ki; az oly községekben, hol legelők nem léteznek, a szántókbó­l kell- e czélra kiadni, mé­g­pedig min­den arra való tekintet nélkül, ha vájjon azon helyek csupán úrbéres földekből állanak-e, vagy pedig majorságiak is vannak közöttük. Az 1848-ks törvényhozás a legelők tárgyában elhatározta, hogy a volt jobbágyok, semmikép se háborgattassanak az általuk addig használt legelők birtoklásában. Az elősoroltakból világosan kitetszik, hogy a volt jobbágyoknak, zselléreknek, úgynevezett curialistáknak, rendesen, mitdmn községben legelőhely volt kiszakasztva; e legelők 1848 ig a marhák számához voltak szabva, a melyek számára tá­r.­adattak, tehát az arány nem lehe­tett e vagy ama birtok­­ mennyiségéhez mérve. Később, a legelők elkülönzése alkalmával, a­melyet az úrbéri nyíltparancs szabályoz, külö­nösen annak 40. § -a, újra a legelőhasználat­nak kell való zsinórmértékül szolgálni, és nem a birtok mekkoraságának, minthogy a legelőhasz­nálat eleitől fogva a volt jobbágyok marháinak számára adatott, e szerint én a 40. §-t az előbbi törvényhozások határozataival ellenkezőnek lá­tom, a e mellett egyszersmind igazságtalannak találom, mivel az 1-ső pontban elismeri, hogy a legelők az eddigi használat szerint felosztandók, a­mint az 1848-ig fennállott, s mégis hátrább azt határozza, hogy a felosztás a legelő arányában történjék, úgy, hogy ha a földesurak a ha­tár három részét bírják, a legelőből is há­rom részt kapjanak; ebből kiindulva, úgy vé­lem, hogy a 40. §. az 1848 ig való törvény­hozási határzatok értelmében oda lenne módosí­tandó, hogy a legelők elkülönítésénél — a­hol az megtörténik — vétessék zsinórmértékül nem ennek vagy amannak birtok mennyisége, hanem az, mennyiben használta azt valaki 1848-ig, mi­után — a mint már mondám — a legelők eleitől fogva a jobbágyok használatára adattak, minden tekintet nélkül azok birtokának mekkorasá­gára, mert másképen a törvény mellett semmi helyes ok sem szól. A 40. §. második része, mely a taxa mellett vagy a nélkül birt legelőkről szól, előttem nem látszik eléggé körvonalazottnak , azt hiszem, hogy az általam tett javaslatok e részben eléggé indokolva vannak az említett pátens határozatai által. A 45-ik §-nál javasolt módosítás csakis az eddig kifejtett elvek kifolyása, s csak azon ese­tet érdekli, midőn a felosztandó legelő oly ki­csiny lenne, hogy abból még az országiaké­sok marháinak legeltetésére sem jutna elegendő. — Ily esetben, ha a földesúr 1848-ig és azon évben sem használta a legelőt, zárassák el egészen az abbéli részesedhetésből, a­mint ez kevés módosítással a 45. §-ban is benne van, a­mely attól feltételezi a földesur kizáratását, ha sem ő, sem curialistái nem birtak ott belső és külső helyeket. Ámde ily rendszabály — néze­tem szerint — egészen jogtalan, minthogy a le­gelők felosztásánál részesülni kell a volt curia­listáknak is a magok részére és nem földesurak számára, mi okon a volt földesur semmiféle részt sem követelhet. A harmadik törvényjavaslatot illetőleg, amely a 48. §. módosítását indítványozza, megjegyzé­sem oda irányul, hogy már 1769-ben említés van az akkori gyakorlatról s a lakosok jogai­ról, mily módon használhatják az erdőket. Az említett évbeli szabálypontok következőt tartalmaznak: „Tartozik a földesur a maga jobbá­gyainak és zselléreinek tűzi és épületre kivon­­tató fát az olyan helyeken ingyen engedni, a­hol köz- vagysag szabad erdők vannak, ha pedig semmi közerdők nem volnának, szabadságot a­dni, hogy a földesúr különös erdejéből is (ha­nem ha az mind kevés és drága, mind pedig a maga szükségeire is elegendő nem volna) affale ledőlt és száraz fákat vihessenek magoknak az erdőpásztorok hitével és jelenlétekben stb. stb." „A mely helységekben mindazonáltal némely erdők régi időktől fogva a falukhoz tartoztanak volna, közönségesen és azok által mostanig is birattak, azoknak birtokában a faluk ezután is megtartassanak, fennmaradván ugyancsak a tu­lajdonosság vagyis proprietas jussa a jószágok vagy domíniumok mellett.“ E tárgyban hasonlóan határoz az 1847-ki tör­­vény, hogy t. i. a jobbágyok ezután is úgy hasz­nálják az erdőket, a mint eddigelé használták, s megállapítja, hogy azon esetre, ha egy oly legelő különíttetnék el, a­melyben a jobbágyok legelte­tési joggal birtak vagy legeltettek, közösen a föl­­desurakkal,azon esetben a kiszakítandó erdőrész­­nek arányban kell állnia azon használattal, mely­hez a jobbágyoknak az elkülönítésig joguk vol­na, azaz, hogy a mennyi hasznát vették az előtt, és annyit vehessenek e részből a kihasitás után is. Az 1848-as törvény erre vonatkozólag nagyon határozottan szól, fenntartja azon jogo­kat, melyekkel e részben a jobbágyok birtak, s elrendeli, hogy ne akadályoztassanak az erdők használatában, s a birtokból törvényszéki végre­hajtás nélkül ki ne mozdittassanak. Ha a tény­leg fennálló körülményeket tekintjük, úgy talál­juk, hogy a volt jobbágyoknak sokkal nagyobb jogaik voltak az erdőkhöz, mint a mennyit meg­alapítanak az 1791-beli törvények. a) Régi dolog, hogy hazánkban találtatnak némely erdők, a mely a tűzi és épületfákban teendő szolgálmányokk­al valának megterhelve. b) Voltak oly erdők, melyekben a jobbágyok legelési vagy fajzási joggal birtak — vagy mind a kettővel egyszerre. c) Voltak erdők, melyekben a földesurak 1791-ig m­ég felügyeleti joggal sem birtak, a melyből kitetszik, hogy a községek kizárólag birtokosai is voltak némely erdőségeknek, bizo­nyítja ezen állítást a határ kijártatás, a conecrip­­tiók, különösen az 1819-beli, a hol az erdőkről megjegyeztetik, a melyek kavicsos helyeken vol­tak, hogy ott a földesuraknak soha sem volt több joguk a használatra, mint a volt jobbá­gyoknak, s hogy mindenki saját akarata szerint használta azokat, — hasonlóra mutat a 1224- beli Andreanum diploma 8. art., a mely a ro­máin­ok (?) és bissenusok erdőit emlegeti. És igy maga az erdélyi törvényhozás fenn­tartotta a status quot az erdők használatát illetőleg, mig a 48 dik §. az úrbéri pátens­ben — ellentétben van — az 1848 előtti tör­vényhozás határozataival , miután azt ren­deli, hogy a 3 ik és 4-ik classisbeli községek volt jobbágyainak 11 hold adassák, e mennyi­ségből azon havasi községek, melyek tutajokkal kereskedtek stb., nem vehetnek akkora hasznot, a mekkorát vettek 1848 ig, s igy egy ily köz­ség néhány év alatt éhen hatásra jutna. Az előbb mondottaktól kitűnik, hogy azon er­dők községi erdők voltak, következőleg major­­ságiaknak nem tekinthetők, hanem inkább úr­béri természetűeknek, a­melyekből hasznot húz­tak a földes­urak is, tehát az osztálynak e ha­szonvétel arányában kell történni. Végül hiszem, hogy szán havasi részeket illetőleg, a­hol az or­száglakosok korlátlan joggal bírták az erdőket, sehogy­­a­n alkalmazható a 48. §., s ennek nyo­mán hiányos a törvény. Azon elv, melyet javas­latomban kifejteni szerencsés vagyok, nemcsak hogy nem áll ellentétben az úrbéri pátensben kimondott elvekkel, hogy t. i. a jobbágyok sorsa ne váljék nyomasztóbbá 1848 után, de sőt ösz­­hangzásban van a régebbi törvényhozási határo­zatokkal, a minthogy 1769-en innen mindannyi­szor elhatároztatik, hogy a volt jobbágyok meg­tartassanak az erdő használatában,s hogy az elkü­lönítés után is ép annyi hasznot húzzanak belőle, mint a­mennyit az előtt. A 48. §. azt föltételezi, hogy a megállapított maximumból a havasi köz­ségek is ép a régi hasznot húzhatják, én azon­ban fel kell, hogy világosítsam, hogy e föl­tevés hibás alapon nyugszik. A­mi a 82. §. illeti, azt hiszem, hogy e §. nem érinti azon pereket, melyek az országlakosok és volt földesurak között a hely­ek természete fe­lett támadhatnának, e §­ inkább azon szabályo­zásról szól, a mely hivatalból elrendelendő, a minthogy a §-ban következő mondatik: „Die Verbesserung von Ausreissungsfehlern, Unrich­tigkeiten etc.,“ ebből meglátszik, hogy e t. ér­vénnyel csak a szabályozásokat illetőleg bír, a­melyeket hivatalból kellene elrendelni, a milye­nek a tagosítások, legelők stb. Ezen esetekben nincs szükség a restitutio in integrum alkalma­zására, miután mindaz, a­ki jogában sértve érzi magát, egy év alatt a hiba kiigazításáért folya­­modhatik, s azok kijavítását kikérheti; azért azon perekben , melyek valamely hely úr­béli természete felett folynak, nem látunk semmi okot arra, miért ne lehetne a restaulot megadni; miután e­z­ nem alkalmazható az előbb felmu­­tatott esetekre, melyekre javaslatomban hivat­koztam, úgy gondolom, hogy ezen a pátens ér­telme szerint van helye a restitutio in integrum megadásának, mert a törvényhozásról nem lehet azt föltenni, hogy már előre meg akarta legyen nyirbálni az úrbéres jogait, a­ki ügyvéde hibá­jából, vagy más elkerülhetlen okoknál fogva jut oly helyzetbe, hogy nem fölebbezheti az ötöt ter­helő ítéletet. És így kérem a magas házat, hogy az előso­rolt okokból fogadja el törvény­javaslataimat, s utasítsa azokat bizottmányhoz. (Bravo !! a bal oldalról a románok.) Gazdasági e keresh. tudósítások. Pest, oct 32. Nedves idő. A viz apadóban. Helyi gabnavásárunkon a hangulat a búzára nézve folyvást lanyha, s az üzlet kevés élénksé­get mutat fel, bár gőzmalmaink saját szükségeik­­re vásárolgatnak is, noha nem sokat, csak épen a legszükségesebb mennyiségeket. — A kuko­­riczát azonban feljebb tartják ez árutulajdono­sok, s 3 ft 30—45 krjával adják el. — Sz.-Fe­­hérvártt a héten nehány ezer m. búza vásá­roltatott a pesti malmok számára, igy 2000 m. 88 Ya —90 ftos uradalmi búza 5 ft 20 krjával. — A Pesten October 29-én tartatott heti mar­havásár alkalmakor volt 978 ökör 40—205 ftig párja. 666 tehén 25—105 ftig párja. 18 borjas tehén 55—85 ftig párja. 81 borjú 34—40 ftig párja. 3118 birka 4 ft 50 kr—10 ftig párja. Má­zsája a marha­húsnak 16—18 ft 75 kr. 1600 sertés 21—24 kr fontja. Szalonna 35-1­ 36 ft má­zsája. Zsír 33—34 fő mázsája. Szerb zsir 27— 28 ft mázsája. 438 fiatal marha 15—50 ftig. Kisfaludy- társaság. A Kisfaludy-társaság oct. 29-ikén tartott ülé­sében következő adományok jelentettek be : Kazinczy Ferencz egy sajátkezüleg irt levele, Dömötör Pál ur ajándéka a „Vasárnapi Újság“ utján ; A Matica Srbska újabb küldeménye (Kralje­­vics Marko, Lessing Nathanja, Tököli Sabbás életrajza, 2 példányban, a szerb évkönyvek 1351-től 1861-ig, 21 kötetben, összesen 25 darab); A „Vadrózsák“ egy példánya Kriza János tagtól; „A keresztyén egyház története“ (II-dik ki­adás, Debreczen, 1863.) Szilágyi István úrtól, mely adományokért a Kisfaludy-társaság ezen­nel nyilvánosan köszönetet mond. Felolvastatott Szász Károly tag, mint egyik bíráló, véleménye Camoensnek Gregus Gyula fordította Lusiádájáról, és mutatvány Shakespea­­renek SzáBB Károly fordította „II. Richard“-j­ából. Alálírt ezennel figyelmezti a tagokat, hogy a társaság jövő csütörtökön, nov. 5-ikén, a szo­kott órában és helyen, a közgyűlés előkészületei végett rendkívüli gyűlést fog tartani, melyre a tagok teljes számmal szíveskedjenek megjelenni. Kelt Pesten, oct. 31-dikén 1863. Greguss Ágost, titkár. Különf­élék. Pest, oct 31. * A hazai szükölködők javára a budai nép­színház t. ez. pémszám­oka által 130 ft 44 kr ada­tott át szerkesztőségünknél, mint az ott oct. 27-én tartott műkedvelő - előadás tiszta jövedelme. — Egyszersmind a következő kimutatás közlésére kérettünk fel: Az 1863. évi oct. 27-kén tartatott népszínházi műkedvelői előadásnak jövedelmi kimutatása. Jegyekért bejött 263 ft, gr. Pálffy­­ excja ajándéka 10 ft, Bay Sándor váltó törv. Biró úrtól, mint felülfizetés,­4 ft, összesen 277 ft. Ebből levonandó költség: Molnár igazgató ur­nak a színház átengedésért 100 ft. Előleges hir­detés 3 ft. Szinpadi díszlet és kellékek 26 ft 56 kr. Súgó 10 ft. Ügyelő 5 ft. Kiszolgálat 2 ft. Összesen 146 ft 56 kr. Marad tiszta jövedelem 130 ft 44 kr az alföldi szükölködök javára. Pest, oct. 30. 1863. Ifj. Kund Vilmos Ferencz, mint pénztárnok. Kern Aurél mint ellenőr. A szerkesztőségünknél eddigelé e czélra össze­gyűlt és átszolgáltatott összeg 14,562 ft 29 kr és 23 darab arany. — A mai „Wiener Zeitungéban olvassuk : F­erdinánd császár ő felsége a magyarországi mostani ínség enyhítésére 15.000 ftot, és Mária Anna császárné ő felsége 5000 frtot méltózta­­tott átadatni a magyar kanczellárnak. * Új-Pest és Ó Buda között a kikötői szigeten túl, a­hova már nem tarjad ki a budapesti láncz­­hídtársulat szabadalmi joga, repülő hidat állíta­nak, a­mire az engedélyt Pest megye már meg is adta. E szerint a kocsik, terhes szekerek és gyalogok a kövezet- és hídvám kíméletével jár­hatnak át a repülőhidon, óránként 8 krajczárért, mely javadalmat a fóthi uradalom az újpesti községnek ingyen átengedte. * R­o­c­h­­­i­c­z Béla, 13 év óta Ausztráliában élő hazánkfia 4 heti látogatásra fővárosunkba érkezett, s több ritkaságot hozott magával és a nemzeti múzeumnak ajándékozá. Némely köz­érdekű tapasztalatát sajtó utján közzé akarja tenni ittlétének ideje alatt. * Pest városa legelői a tegnap végbe ment árve­résen 29,200 frtért adattak bérbe. * Heckenast Gusztáv kiadó­ hivatalában leg­közelebb a következő, legnagyobbrészt igen becses könyvek jelentek meg: 1) „A végvá­ri­a­k.“ Regény Bethlen Gábor fejedelem ko­rából. Irta Jósika Miklós. Három kötet, ára 3 ft. íme, koszorús veterán Írónk ismét érdekes és tanulságos olvasmánynyal lepi meg az olvasó közönséget, hazánk múltjának egyik legfénye­sebb korából,­­ egyik legóriásabb alakjáról. 2) „Alexander Petőfi ’s Lyrische Gedichte. Deutsch v. Theodor Opitz.“ Első kötet: 1842— 1846. Deák Ferencznek ajánlva a fordító által. És a második kötet: 1847—1849. Grimm Ár­minnak, Michel Angelo életirójának ajánlva. — Mindkét kötet igen terjedelmes és szép kiállítá­sú, a szerző aczélmetszetü arczképével. A for­dítás élvezhető, sőt sok helyütt jeles; minden­esetre örvendetes jelenségül tekinthetjük, hogy népszerű költőnknek összes lyrai művei át van­­nak ültetve a német irodalomba; reméljük, nagy keletnek fognak örvendeni, a mint meg is ér­demlik. Ára a két kö­ltnek 4 fő 50 kr, a mi, tekintve a kötetek terjedelmét és kiállítását, igen olcsó. 3) „Gróf Széchenyi István politikai iskolája“, saját műveiből össze­állítva (Török János által.) Második kötet, 8-adrét 456 1. apró nyomás. Ára 2 ft 50 kr. 4) „Dunamell­ék­i eredeti népme­­s­é­k. “ Összegyűjtötte Merényi László. Két kötet, ára 2 ft. A népköltészet minden ba­rátja valódi örömmel veendie gyűjteményt, mely összesen 23 népmesét tartalmaz. 5) A Toldy István által kiadott „Nemzeti színház“ V-ik kö­tete. Tartalma: „A rendszeres férjek.“ Vígjáték három felvonásban. Irta B­e­­­o­t Adolf, francziá­­ból fordították Berczik Árpád és T­o­l­d­y Ist­ván. Ára 80 kr. 6) „Magyar regék, mon­dák és né­pmesék.“ Gr. Majláth János után Kazinczy Ferencz. Kiadja Kazinczy Gábor.Ily ünnepelt nevek után kell-e ajánlanunk? Tartalmaz 16 regét. 361 1. Ára 2 ft 50 kr. 7) „Sagen aus der magyarischen Vorzeit.“ Von Alexander Kisfaludy. Deutsch v. Joseph v. M­a­c­h­i­k, prof. d. ung. Literatur. Kisfaludy Sán­dor aczélba metszett arczképével. Tartalmazza a „Somlai vérszüret“ és „Eseghvár“ czimü elavulhatlan szépségű regék sikerült for­dítását. Ára 1 ft. 8) Az „I­s­m­e­r­e 11 á­r' X­ik kötete (Szász Károly — Zwingli.) 9) A rimai jog tankönyve. Irta dr. Macke­n­dey Ferdi­nand, a 14-ik, dr. F­r­i­t­z I. A. által tete­mesen javított kiadás után magyarra forditák B­átta­­széki Lajos, L­ö­w Tóbiás és Wág­ner Géza. I. kötet. Bevezetés és általános rész. Nagy 8-ad rét 226­­. — J­egyzéke azon jótevőknek, kik az 1863. évi szárazság által ínségre ju­tottak fölsegéléseitl Pest város hatósága részéről kibocsátott ivekre adakoztak. (Folytatás.) A 13-ik áttételi összeg 8617 ft 7 1/2 kr. Na­­dermann Keresztély 10 ft, Schmidt Ferencz 5 ft, Avakum­ovits Avakum 10 ft, Bumb­acsilla N. 2 ft, Krémer Márton 1 ft, Jurámé Klára 2 ft, Holl Kristóf 1 ft, Szabó József 1 ft, Willibald Albrecht 1 ft, Krause Ferdinand 1 ft, Thury Ferencz 4 ft, Ottáth G. 5 ft, Muráti János 10 ft, A. Z. 50 kr, özv. T­üts­­- Nászta 1 ft, Wallner Ferencz 1 ft, Aigner Ferenczné 20 ft, Novotnyi és Barber 1 ft, Rosner Adolf 1 ft, Posner Lujza 50 kr, Bing S. 50 kr, Rauch és Braun 1 ft, Neuhiffer John dr. 20 ft, Grasser Vinc­e 1 ft, Reusitz­­ József 2 ft, Gager Mihály 5 ft, Szabó Luiza 20 ft, Zeppe­­zauer Károly 2 ft, N.N. 50 kr, a szatócsok testü­lete 50 ft, a sárgarézműves ezéd 8 ft, Kimer József családja 1­) ft, Kimer segédjei 6 ft 50 kr, Pflauser József családja 10 ft, Seidler János és neje 4 ft, Roth Karolin 20 kr, Pil­hoffer József 50 kr, Glaischnig Ferencz cs. k. főhadnagy 1 ft, Cem­ini János 50 kr, Nótán 20 kr, Deutsch Samu 40 kr, Raudnitz Helén 10 kr, Beschin Zuzána 20 kr, Kadelburger Rozália 50 kr, Bing Móritz 1 ft, egy magát megnevezni nem akaró 100 ft, Raichy Vincze 1 ft 50 kr, Bauer Borbála 1 ft, Ginsz Wolfgang 50 kr, Ullrich Ferencz 2 ft, Csil­lag Regina 5 ft, Blöde Majer 50 kr, Smetana An­tal 10 kr, Unrein János 50 kr, Hatosy János 10 kr, Ales Éliás 10 kr, A. A. 10 kr, Veleczky Ig­­nácz 2 ft, Nagy Mik­a 20 kr, Löwy Henrik 1 ft, Feil György 3 ft, Heimann József 2 ft, Torcsák Alajos 1 ft, Löwey Nina 1 ft, Werner József 1 ft, Tirech Jozefa 10 ft, Ratzky T­ódor 2 ft, Tirsch egyénes 1 ft 70 kr, Roth Mihály 2 ft, Altatok Sa­lamon 5 ft, Stesser H. 50 kr, Fischer Péter 1 ft, Schifner Károly 2 ft, Lipp Anna 1 ft, Kugler Antal 1 ft, Hosina Antal 1 ft, Csiszár János 50 kr,Bauer Julia 24 kr, Heberfing Antal 1 ft, Schüc­­ke József 50 kr, B­ölender János 10 ft, Albrecht Mária 30 kr, Vadász Ferencz 5 ft, Benke Gyula 1 ft, Benke Elemér 1 ft, Engländer Hermann 100 ft, a pesti polgári hentes ezék 100 ft, a 2-ik pesti temetkezési egylet 5 ft. 14-ik áttételi ösz­­szeg 9214 ft 51­12 kr. Benke Endre, letéthiv. p­énztárok. Nemzeti színház. Nov. 1-re van kitűzve: „Szécsi Mária, vagy: Murányvár ostroma.“ Eredeti szinmú dalokkal 3 felv. Budai népszínház. nov. 1-re van kitűzve : „Molnár és gyermeke, vagy : a lelkek vándorlá­sa karácson éjén.“ Dráma 5 felv. — Távirati tudósítás a bécsi börzére oct. 31-kéről : 5e­s metalliques............................. 75.50. Nemzeti kölcsön.............................8155. 1860-ki sorsjegyek.................... 97.35. Bankrészvény............................. 790.­— Hitelintézet..................................186.— Ezüst............................................ 112 25. Londoni váltók...............................112.75. Arany.................... .... 5 43. A „P. Napló“ m­agántávsörgön­ye. Bécs, oct. 31. A pénzügyi bizottmány ma folytatá az Ínség ügyébeni kölcsön iránti vitákat. Szükségesnek ismertetett el a kormány által javaslatba hozott 971 millió téli ób nyári vetőmagra, — 270 millió építkezésekre, kamatozó előlegek­ben, a magyarországi építési alap rová­sára; — 670 milliónak pedig a kis­bir­tokosoknak adandó kölcsönre való hely­benhagyása. — Ez utóbbira vonatkozó­lag azon alapelv lön fölállítva, hogy ezen kölcsönből csak kisbirtokosok — a régi urasági földbirtokokat kivéve, — része­­sittethetnek előlegben. — A gabona és pénz-előlegezés, a mennyiben a magán­birtok nem nyújt elgendő biztosítékot, csak községi kezesség mellett adatik. — Az előlegek 1865. dec. végéig kamat­mentesek; az­tán 5% fizetendő; a vissza­fizetés egy harmad részben négy, egész­ben csak 8 év múlva történik. Külföld. Lengyelországi esemény­ek. — Muravieff és Annenhoff tárnokok, mint a „Nord“ tudni akarja, állomásaikról el­­mozdittatnak, s helyökbe Launitz, Timaschen, Zelend­ és Muravieff Amurs ki fognának kine­veztetni. Ez utolsónak az „Independance“ sza­badelvű nemes jellemet tulajdonít, megjegyez­vén, hogy ha a fennírt változtatás létre jön, az csak a czárnak Pétervárra visszatérte után fog megtörténni. Kérdés azonban, változni fognak-e a nevekkel együtt az eljárási elvek is? Várjon engedékenységre ehet-e kilátás? A varsói e­ljá­­rás, s különösen a legújabb megszorítások ellen­kezőt látszanak jósolni. Varsóban az elfogatások folyvást tartanak, okt. 27-ére viradólag ismét nagy csoport foglyot hurczoltak be az erődbe, a férfia­kon kívül 18 nőt,s ezek közt két 15 éves ikerleány­­testvért, egy zsidó fakereskedő leányait, kik a legnagyobb elvonultságban éltek. A férfiak közt többen vannak olyanok, kik ha nem határozott ellenei, de épen nem előmozdítói a forradalom­nak, s ebből következtetni lehet, minő rész­ké­mei vannak a hatóságnak, s mennyire irányadó egyesek puszta gyanúja. A titkos lengyel rendőrség keze folytonosan működik, 27-én délelőtt 10 órakor a felebbezési törvényszék előtt ismét leszúrtak egy orosz rendőrt, Macijewski nevűt. Különös, hogy a tuti előtt és után néhány perc­ig a különben igen élénk forgalmú utcza egészen üres volt, mintha csak az utcza két végén titkos működés tartotta volna vissza a járó­kelőket. Macijewskit, ki le­­siáratása után néhány pillanatig még élt, egy orosz tiszt emelte fel, ő vonta ki sebéből a tőrt. Hasonló történt Filipov Athanász orosz rend­őrrel, kit 25 é­s esti 6 órakor arczán tőrrel meg­sebesítettek. Ez élénk csoportozat közt történt, az orosz rendőrségnek volt tehát módja a közelál­lók közül, kiket előtalált, rögtön elfogni, s a bűn­tény gyanújában elmarasztalni.­­ A sors négy egyénre esett, kiket 29-én fel is akasztottak. E négy egyén Chojnacski Julián kárpitos, Trzaska Ferencz szekeres, Gurszki Péter czipész és Fil­­kievitz Szaniszló kovácssegédek. A hatósági tényálladék szerint az orosz katonák csak Choj­­naczki kárpitost fogták el, s többi társait, kik tőrüket eldobva elmenekültek, ennek vallomása után kerítették meg. Állítólag a nevezett kárpi­tos három társát 10 lengyel forint napidijjal (2 és fél ft v- ért.) ve­tte szolgálatába, mint végre­hajtókat. Tulajdonkép egy orosz hivatalnokot kell vala leszűrniok, de miután amazok ezt ha­­logaták, a napidijt 50 képekre szállítván le, azon

Next