Pesti Napló, 1863. november (14. évfolyam, 4115-4139. szám)
1863-11-01 / 4115. szám
lyekre nézve később, mint a megyében, úgy itt is behozatott robotszolgálat. Hogy a székelyföldön is fennállott a jobbágyi szolgálat a régebbi időkben is, világosan kitűnik az 1691-ik évi Leopoldi hitlevél 14. pontjából, a mely fölemlítvén italában a székely szabadságokat, kivételt némely ott lakókra, t. i. a székely jobbágyokra nézve e szavakban: „duc tamen non intellectis rusticis, seu jobagionibus siculis.“ Meglátszik ez továbbá az Ap. Const. III. R. 76. czim. 10. czikkelyéből 1597-ből, a mely igy szól : „székelységen levő főnemes rendeknek, jobbágyainak, földesuroknak manumiseiójuk nélkül, hogy ármálisok ne adassanak, ha kiknek adatnék vagy adatott volna is, invalidáltassanak.“ De megtetszik az Ap. Const III. R. 76. ez. 12. czikkéből is, hol ez mondatik : „Georgius Rákóczy Dei gratia etc., noha látjuk azt, mennyi sok bántódási legyenek, kiváltképen a kik erőtlenebbek kegyelmetek között, némely nemes rendektől, azonkívül való supplikánsoknak panaszokat mi is elhagyjuk, úgy, hogy a mely jobbágyokat eddig bírtak, övék legyen.“ Hogy a jobbágyi viszonyok 1819 ben is fennállottak a székely földön, meglátszik azon úrbéri összeírásból, melyet „Czirakiana“ névvel jelölnek, a mely a székelység között is kerestül vitetett, s a hol a székely községekbeli szolgálattevők, mint jobbágyok, colonusok, zsellérek emlittetnek. Hasonlót mutatnak a székely községek adótabellái 1848-ig, melyekben az egyes adófizetők megint úrbéreseknek, colonusoknak, jobbágyoknak és zselléreknek neveztetnek. Mindezek nyomán az 1847-ki erdélyi országgyűlés, mely egy úrbéri törvény létrehozatalán fáradozott, nem mellőzhető el megállapodásaiban a székely jobbágyok viszonyait, amint ezt az említett országgyűlés jegyzőkönyvei is mutatják, s 4 napi heves vitatkozás után határozta el, hogy az urbárium a székely földre is kiterjed. Igaznak marad az, hogy az említett urbárium életbeléptetése kimondhatlan romlására lett volna a hazai úrbéreseknek, különösen a székely jobbágyokra, mert az, ami az ország lakása előtt átalánosságban tekintve nyereségnek látszott, elveszett volna, midőn e határozatlan törvény végrehajtáshoz jutandott , s így egészben véve igazságtalan volt; ámde ezen úrbéri törvénynek, bárha teljesedésbe soha sem vétetett, meg van a maga érdeme, minthogy a 3. art. 4. § ban teljesen fölfejtetett az országgyűlési kisebbség véleménye, amely mit sem akart tudni arról, mintha a székely földön jobbágyi viszonyok léteznének. Az 1848-as országgyűlés sokkal kedvezőbb lépést ten a székely jobbágyok érdekében, minthogy a kérdés alatti ügy eldöntésénél inkább a tényleges állapotot vette alapul , mintsem az 1847- ki országgyűlés megállapodásait, s a 4. art. 6. § ban elhatározta, hogy a megyei jobbágyoknak nyújtott szabadságok a székely örökségeken lakó jobbágyokra is kiterjednek, ha a földesurak nem tudandják bebizonyítani, hogy a kérdéses helyek tisztán majorságiak, avagy tiszta székely örökségek. E törvényczikkből kiviláglik, hogy a tiszta székely örökségű helyeken is valának jobbágyok találhatók, ép úgy, mint a megyében, s hogy a hely természetét illető peres esetekben nem azt illeti a bizonyítás, a ki bírja, hanem a földesúrnak kell a hely minőségét kimutatni. Azon következtetés nyomán, hogy a székely földön minden hely a székely örökség természetével bír, a törvény nem lön foganatosítva. Innen — amint mondom — a fent említett törvényczikk tett ugyan egy lépést előre a jobbágyi viszonyok feloldására, de több lényeges határozmányokat mellőzve, hiányosnak maradott, minthogy nem oldotta meg a következő kérdéseket : ki tekintessék úrbéresnek, mely helyek, és minő föltételek alatt jutnak jobbágy kezére ? továbbá, minő criteriumok határozzák meg valamely hely úrbéri vagy majorsági természetét? E hiány 1848 után több vitáira és perekre adott alkalmat a volt jobbágyok és földesurak között, a melyek legnagyobb része — fájdalom ! — a szegény országokak végromlásával végződött az 1854. június 21-én kelt császári nyilt parancs megjelenéséig. E patens oldotta meg azon kérdéseket, amelyekhez a hazai törvényhozás 1848- ig nem mert, respective nem akart nyúlni. E patens némely határozványai különböző értelmezésre adtak alkalmat; másfelől némely okok ellenkeznek azon elvekkel, melyek azért állapíttattak meg, nehogy a honi lakosok sorsa még keserűbbé váljon, mint vala 1848 előtt, mindemellett be kell vallanunk, hogy ez a legtökéletesebb rendelkezés, amely a jobbágyi viszonyok szabályozására nézve létezik. Azt hiszem, hogy azon magyarázat, melyet én az említett patens 28-ik §-ának adok, nem ellenkezik annak értelmével ; igazolja ezt teljesen ugyanazon patens 3. §., mely így szól : „Bármely hely colonicalisnak tekintendő, ha 1848 január 1-én jobbágy kézen volt, a földes urnak joga van azonban, 3 év alatt, az úrbéri törvényszékek felállítása napjától kezdve, bebizonyítani, hogy azon hely, a mely 1848 január 1-én volt úrbéres kezén volt, majorsági. Ép úgy joga van a volt úrbéreseknek is az emlitett határidő alatt bemutatni, hogy azon hely, mely 1848 január 1-én földesúri kezeken volt, úrbéri természetű. E bizonyítás határidejéül epochalis évül 1819 fogadtatik el, és pedig oly módon, hogy a 6. § ban emlitett fizetett cselédeken kivül, s a 20. §-ban elősorolt eseteket kivéve, ne lehessen pert indítani oly hely ellen, amely már 1819 ben úrbéresnek vagy majorságinak lön följegyezve. E §-t a 28. § al egyeztetve, amely magában foglalja a megkülönböztetésre vonatkozó határozmányokat, tökéletesen alkalmazhatni azt a székely birtokokra is, mindenkinek el kell ismernie, hogy az itt a kérdés, e vagy ama hely a székelyföldön úrbéri természetű-e, vagy sem ?s hogy váljon a 3. és 5. §. szerint kell-e ennek eldöntetni; én legalább nem látom más módját, hogyan lehetne az 1-ső szakaszt a székely birtokokra nézve másképen alkalmazni. Az Ige rész 28. §., amint mondom, igy szól : „Hitározmányok. . Ebből következik, hogy valamely székely birtoknak természete nem dönthető el más törvény szerint, csakis a 3. §. szerint. E §. értelmében, hogy mindazon helyek, melyek úrbéres kezeken léteztek 1848 január 1-én, úrbéri természetüeknek tekintendők, ha e hely 1819-ben is úrbéres által heiratott, a törvény értelmében úrbéri természete ellen per többé nem támasztható. Ha egy volt jobbágy 1819 után jutott valamely birtokhoz, feltehető, hogy az colonicalis, ha a földesúr nem tudja bebizonyítani, hogy az székely örökség természetével bir. Nem szükség fölemlítenem, miszerint a 3-dik §. minden hely birtokosát arra kötelezi, hogy bebizonyítsa azt, miszerint több joga van annak tulajdonához, Melyek legyenek majorsági földek, miket nézetem szerint az államnak kellene megváltania, kitűnik az alábbiakból, különösen: Azt hiszem, hogy a 18., 19. és 28. § okban megjelölt helyek a 3-dik §. értelmében úrbéri természetűek ; — a 18-dik §., különösen a 19. és 28. §§. háromféle heyeket különböztetnek : azokat, melyek a jobbágyoknak robotra vagy pénzbeli szolgálmányokra adattak határozatlan időre, ez esetben tehát azoknak már 1819 ben az ő kezeiken kelle lenniök (kifizette az adót érették, az zsinórmértékül nem szolgálhat, miután több majorsági földek írattak be az összeírásokban az úrbéres földek közé és viszont azon esetben, ha ezek 1819-től 1848 ig nem voltak légyen jobbágyi kézen, a 18. §. szerint azokat nem lehet megváltani; megint azok, a melyek némely családnak magvaszakadtéig, vagyis a férfiág kihaltáig adattak, ez által úrbéres természetüekké váltak. Ennek nyomán az ily helyek a 3. §. szerint colonicalis helyeknek tekinthetők. Fennmaradnak a 16., 21. és 29. §§-ban megjelölt helyek, a 16. §-ban részletezettek különböző természettel bírnak, — némelyek ezek közül egészben úrbéres földekből szakíttottak ki, mások egészben majorságiak , tehát ezen helyek, úgy mint a 21. és 29. §§-ban megjelentek, ha a legroszabb esetet veszszük is fel, azt fogadjuk el, hogy azok 1819 után adattak az 1848 diki birtokosoknak, még akkor is tekintetbe kell vennünk, hogy azok birtokossal , ha a jobbágyfelszabadulás idejétől, illetőleg 1853-tól fogva nem adóztak volna a jobbágyok váltságára s a magok megváltására, akkor emezek e kis terjedelmű helyeket majdnem egészben megváltották volna, melynek nyomán az igazság követeli, hogy valamint ők részt vettek a jobbágyok váltságában, úgy a jobbágyok is járuljanak az említett helyek váltságának lefizetéséhez, azon helyekének t. i., melyek a 16., 18., 19., 21., 28. és 29. §§-sokban elősoroltatnak. Nemcsak, de az állam érdeke is megkívánja, hogy érettek is közre adózzék az egész ország, hogy ez által ki legyen kerülve a rész — mondom — a proletariátus, amely ebből eredhetne, amely veszélyes lenne a közjólétre nézve. A benyújtott törvényjavaslat második részét illetőleg, amely az 1854. jan. 21-ei pátens 40. és 45. §§. módosítását czélozza, meg kell jegyeznünk, hogy e részben 1848 előtt némely közigazgatási rendszabályokra taálunk, különösen az 1769. nov. 12 én kelt regulativum punctumokban, a melyekben meghatároztatott, hogy a jobbágyok és zsellérek marháinak elegendő legelő jelöltessék ki. E közigazgatási rendezkedés ellen fogadva az 1791. törvényhozás által, különösen a 27. törvényczikkben ; ugyanennek alapján határozta el az 1847. 1. törvényczikk a községi javadalmakat illetőleg, hogy a jobbágyok marháinak számára a határ fekvése és terjedelméhez képest elegendő legelő kiszakasztandó; továbbá megállapittatott az is, hogy ezen legelőből egy rész a jobbágyok ökreinek elkülönítve mutatandó ki; az oly községekben, hol legelők nem léteznek, a szántókból kell- e czélra kiadni, mégpedig minden arra való tekintet nélkül, ha vájjon azon helyek csupán úrbéres földekből állanak-e, vagy pedig majorságiak is vannak közöttük. Az 1848-ks törvényhozás a legelők tárgyában elhatározta, hogy a volt jobbágyok, semmikép se háborgattassanak az általuk addig használt legelők birtoklásában. Az elősoroltakból világosan kitetszik, hogy a volt jobbágyoknak, zselléreknek, úgynevezett curialistáknak, rendesen, mitdmn községben legelőhely volt kiszakasztva; e legelők 1848 ig a marhák számához voltak szabva, a melyek számára tár.adattak, tehát az arány nem lehetett e vagy ama birtok mennyiségéhez mérve. Később, a legelők elkülönzése alkalmával, amelyet az úrbéri nyíltparancs szabályoz, különösen annak 40. § -a, újra a legelőhasználatnak kell való zsinórmértékül szolgálni, és nem a birtok mekkoraságának, minthogy a legelőhasználat eleitől fogva a volt jobbágyok marháinak számára adatott, e szerint én a 40. §-t az előbbi törvényhozások határozataival ellenkezőnek látom, a e mellett egyszersmind igazságtalannak találom, mivel az 1-ső pontban elismeri, hogy a legelők az eddigi használat szerint felosztandók, amint az 1848-ig fennállott, s mégis hátrább azt határozza, hogy a felosztás a legelő arányában történjék, úgy, hogy ha a földesurak a határ három részét bírják, a legelőből is három részt kapjanak; ebből kiindulva, úgy vélem, hogy a 40. §. az 1848 ig való törvényhozási határzatok értelmében oda lenne módosítandó, hogy a legelők elkülönítésénél — ahol az megtörténik — vétessék zsinórmértékül nem ennek vagy amannak birtok mennyisége, hanem az, mennyiben használta azt valaki 1848-ig, miután — a mint már mondám — a legelők eleitől fogva a jobbágyok használatára adattak, minden tekintet nélkül azok birtokának mekkoraságára, mert másképen a törvény mellett semmi helyes ok sem szól. A 40. §. második része, mely a taxa mellett vagy a nélkül birt legelőkről szól, előttem nem látszik eléggé körvonalazottnak , azt hiszem, hogy az általam tett javaslatok e részben eléggé indokolva vannak az említett pátens határozatai által. A 45-ik §-nál javasolt módosítás csakis az eddig kifejtett elvek kifolyása, s csak azon esetet érdekli, midőn a felosztandó legelő oly kicsiny lenne, hogy abból még az országiakésok marháinak legeltetésére sem jutna elegendő. — Ily esetben, ha a földesúr 1848-ig és azon évben sem használta a legelőt, zárassák el egészen az abbéli részesedhetésből, amint ez kevés módosítással a 45. §-ban is benne van, amely attól feltételezi a földesur kizáratását, ha sem ő, sem curialistái nem birtak ott belső és külső helyeket. Ámde ily rendszabály — nézetem szerint — egészen jogtalan, minthogy a legelők felosztásánál részesülni kell a volt curialistáknak is a magok részére és nem földesurak számára, mi okon a volt földesur semmiféle részt sem követelhet. A harmadik törvényjavaslatot illetőleg, amely a 48. §. módosítását indítványozza, megjegyzésem oda irányul, hogy már 1769-ben említés van az akkori gyakorlatról s a lakosok jogairól, mily módon használhatják az erdőket. Az említett évbeli szabálypontok következőt tartalmaznak: „Tartozik a földesur a maga jobbágyainak és zselléreinek tűzi és épületre kivontató fát az olyan helyeken ingyen engedni, ahol köz- vagysag szabad erdők vannak, ha pedig semmi közerdők nem volnának, szabadságot adni, hogy a földesúr különös erdejéből is (hanem ha az mind kevés és drága, mind pedig a maga szükségeire is elegendő nem volna) affale ledőlt és száraz fákat vihessenek magoknak az erdőpásztorok hitével és jelenlétekben stb. stb." „A mely helységekben mindazonáltal némely erdők régi időktől fogva a falukhoz tartoztanak volna, közönségesen és azok által mostanig is birattak, azoknak birtokában a faluk ezután is megtartassanak, fennmaradván ugyancsak a tulajdonosság vagyis proprietas jussa a jószágok vagy domíniumok mellett.“ E tárgyban hasonlóan határoz az 1847-ki törvény, hogy t. i. a jobbágyok ezután is úgy használják az erdőket, a mint eddigelé használták, s megállapítja, hogy azon esetre, ha egy oly legelő különíttetnék el, amelyben a jobbágyok legeltetési joggal birtak vagy legeltettek, közösen a földesurakkal,azon esetben a kiszakítandó erdőrésznek arányban kell állnia azon használattal, melyhez a jobbágyoknak az elkülönítésig joguk volna, azaz, hogy a mennyi hasznát vették az előtt, és annyit vehessenek e részből a kihasitás után is. Az 1848-as törvény erre vonatkozólag nagyon határozottan szól, fenntartja azon jogokat, melyekkel e részben a jobbágyok birtak, s elrendeli, hogy ne akadályoztassanak az erdők használatában, s a birtokból törvényszéki végrehajtás nélkül ki ne mozdittassanak. Ha a tényleg fennálló körülményeket tekintjük, úgy találjuk, hogy a volt jobbágyoknak sokkal nagyobb jogaik voltak az erdőkhöz, mint a mennyit megalapítanak az 1791-beli törvények. a) Régi dolog, hogy hazánkban találtatnak némely erdők, a mely a tűzi és épületfákban teendő szolgálmányokkal valának megterhelve. b) Voltak oly erdők, melyekben a jobbágyok legelési vagy fajzási joggal birtak — vagy mind a kettővel egyszerre. c) Voltak erdők, melyekben a földesurak 1791-ig még felügyeleti joggal sem birtak, a melyből kitetszik, hogy a községek kizárólag birtokosai is voltak némely erdőségeknek, bizonyítja ezen állítást a határ kijártatás, a conecriptiók, különösen az 1819-beli, a hol az erdőkről megjegyeztetik, a melyek kavicsos helyeken voltak, hogy ott a földesuraknak soha sem volt több joguk a használatra, mint a volt jobbágyoknak, s hogy mindenki saját akarata szerint használta azokat, — hasonlóra mutat a 1224- beli Andreanum diploma 8. art., a mely a romáinok (?) és bissenusok erdőit emlegeti. És igy maga az erdélyi törvényhozás fenntartotta a status quot az erdők használatát illetőleg, mig a 48 dik §. az úrbéri pátensben — ellentétben van — az 1848 előtti törvényhozás határozataival , miután azt rendeli, hogy a 3 ik és 4-ik classisbeli községek volt jobbágyainak 11 hold adassák, e mennyiségből azon havasi községek, melyek tutajokkal kereskedtek stb., nem vehetnek akkora hasznot, a mekkorát vettek 1848 ig, s igy egy ily község néhány év alatt éhen hatásra jutna. Az előbb mondottaktól kitűnik, hogy azon erdők községi erdők voltak, következőleg majorságiaknak nem tekinthetők, hanem inkább úrbéri természetűeknek, amelyekből hasznot húztak a földesurak is, tehát az osztálynak e haszonvétel arányában kell történni. Végül hiszem, hogy szán havasi részeket illetőleg, ahol az országlakosok korlátlan joggal bírták az erdőket, sehogyan alkalmazható a 48. §., s ennek nyomán hiányos a törvény. Azon elv, melyet javaslatomban kifejteni szerencsés vagyok, nemcsak hogy nem áll ellentétben az úrbéri pátensben kimondott elvekkel, hogy t. i. a jobbágyok sorsa ne váljék nyomasztóbbá 1848 után, de sőt öszhangzásban van a régebbi törvényhozási határozatokkal, a minthogy 1769-en innen mindannyiszor elhatároztatik, hogy a volt jobbágyok megtartassanak az erdő használatában,s hogy az elkülönítés után is ép annyi hasznot húzzanak belőle, mint amennyit az előtt. A 48. §. azt föltételezi, hogy a megállapított maximumból a havasi községek is ép a régi hasznot húzhatják, én azonban fel kell, hogy világosítsam, hogy e föltevés hibás alapon nyugszik. Ami a 82. §. illeti, azt hiszem, hogy e §. nem érinti azon pereket, melyek az országlakosok és volt földesurak között a helyek természete felett támadhatnának, e § inkább azon szabályozásról szól, a mely hivatalból elrendelendő, a minthogy a §-ban következő mondatik: „Die Verbesserung von Ausreissungsfehlern, Unrichtigkeiten etc.,“ ebből meglátszik, hogy e t. érvénnyel csak a szabályozásokat illetőleg bír, amelyeket hivatalból kellene elrendelni, a milyenek a tagosítások, legelők stb. Ezen esetekben nincs szükség a restitutio in integrum alkalmazására, miután mindaz, aki jogában sértve érzi magát, egy év alatt a hiba kiigazításáért folyamodhatik, s azok kijavítását kikérheti; azért azon perekben , melyek valamely hely úrbéli természete felett folynak, nem látunk semmi okot arra, miért ne lehetne a restaulot megadni; miután ez nem alkalmazható az előbb felmutatott esetekre, melyekre javaslatomban hivatkoztam, úgy gondolom, hogy ezen a pátens értelme szerint van helye a restitutio in integrum megadásának, mert a törvényhozásról nem lehet azt föltenni, hogy már előre meg akarta legyen nyirbálni az úrbéres jogait, aki ügyvéde hibájából, vagy más elkerülhetlen okoknál fogva jut oly helyzetbe, hogy nem fölebbezheti az ötöt terhelő ítéletet. És így kérem a magas házat, hogy az elősorolt okokból fogadja el törvényjavaslataimat, s utasítsa azokat bizottmányhoz. (Bravo !! a bal oldalról a románok.) Gazdasági e keresh. tudósítások. Pest, oct 32. Nedves idő. A viz apadóban. Helyi gabnavásárunkon a hangulat a búzára nézve folyvást lanyha, s az üzlet kevés élénkséget mutat fel, bár gőzmalmaink saját szükségeikre vásárolgatnak is, noha nem sokat, csak épen a legszükségesebb mennyiségeket. — A kukoriczát azonban feljebb tartják ez árutulajdonosok, s 3 ft 30—45 krjával adják el. — Sz.-Fehérvártt a héten nehány ezer m. búza vásároltatott a pesti malmok számára, igy 2000 m. 88 Ya —90 ftos uradalmi búza 5 ft 20 krjával. — A Pesten October 29-én tartatott heti marhavásár alkalmakor volt 978 ökör 40—205 ftig párja. 666 tehén 25—105 ftig párja. 18 borjas tehén 55—85 ftig párja. 81 borjú 34—40 ftig párja. 3118 birka 4 ft 50 kr—10 ftig párja. Mázsája a marhahúsnak 16—18 ft 75 kr. 1600 sertés 21—24 kr fontja. Szalonna 35-1 36 ft mázsája. Zsír 33—34 fő mázsája. Szerb zsir 27— 28 ft mázsája. 438 fiatal marha 15—50 ftig. Kisfaludy- társaság. A Kisfaludy-társaság oct. 29-ikén tartott ülésében következő adományok jelentettek be : Kazinczy Ferencz egy sajátkezüleg irt levele, Dömötör Pál ur ajándéka a „Vasárnapi Újság“ utján ; A Matica Srbska újabb küldeménye (Kraljevics Marko, Lessing Nathanja, Tököli Sabbás életrajza, 2 példányban, a szerb évkönyvek 1351-től 1861-ig, 21 kötetben, összesen 25 darab); A „Vadrózsák“ egy példánya Kriza János tagtól; „A keresztyén egyház története“ (II-dik kiadás, Debreczen, 1863.) Szilágyi István úrtól, mely adományokért a Kisfaludy-társaság ezennel nyilvánosan köszönetet mond. Felolvastatott Szász Károly tag, mint egyik bíráló, véleménye Camoensnek Gregus Gyula fordította Lusiádájáról, és mutatvány Shakespearenek SzáBB Károly fordította „II. Richard“-jából. Alálírt ezennel figyelmezti a tagokat, hogy a társaság jövő csütörtökön, nov. 5-ikén, a szokott órában és helyen, a közgyűlés előkészületei végett rendkívüli gyűlést fog tartani, melyre a tagok teljes számmal szíveskedjenek megjelenni. Kelt Pesten, oct. 31-dikén 1863. Greguss Ágost, titkár. Különfélék. Pest, oct 31. * A hazai szükölködők javára a budai népszínház t. ez. pémszámoka által 130 ft 44 kr adatott át szerkesztőségünknél, mint az ott oct. 27-én tartott műkedvelő - előadás tiszta jövedelme. — Egyszersmind a következő kimutatás közlésére kérettünk fel: Az 1863. évi oct. 27-kén tartatott népszínházi műkedvelői előadásnak jövedelmi kimutatása. Jegyekért bejött 263 ft, gr. Pálffy excja ajándéka 10 ft, Bay Sándor váltó törv. Biró úrtól, mint felülfizetés,4 ft, összesen 277 ft. Ebből levonandó költség: Molnár igazgató urnak a színház átengedésért 100 ft. Előleges hirdetés 3 ft. Szinpadi díszlet és kellékek 26 ft 56 kr. Súgó 10 ft. Ügyelő 5 ft. Kiszolgálat 2 ft. Összesen 146 ft 56 kr. Marad tiszta jövedelem 130 ft 44 kr az alföldi szükölködök javára. Pest, oct. 30. 1863. Ifj. Kund Vilmos Ferencz, mint pénztárnok. Kern Aurél mint ellenőr. A szerkesztőségünknél eddigelé e czélra összegyűlt és átszolgáltatott összeg 14,562 ft 29 kr és 23 darab arany. — A mai „Wiener Zeitungéban olvassuk : Ferdinánd császár ő felsége a magyarországi mostani ínség enyhítésére 15.000 ftot, és Mária Anna császárné ő felsége 5000 frtot méltóztatott átadatni a magyar kanczellárnak. * Új-Pest és Ó Buda között a kikötői szigeten túl, ahova már nem tarjad ki a budapesti lánczhídtársulat szabadalmi joga, repülő hidat állítanak, amire az engedélyt Pest megye már meg is adta. E szerint a kocsik, terhes szekerek és gyalogok a kövezet- és hídvám kíméletével járhatnak át a repülőhidon, óránként 8 krajczárért, mely javadalmat a fóthi uradalom az újpesti községnek ingyen átengedte. * Rochicz Béla, 13 év óta Ausztráliában élő hazánkfia 4 heti látogatásra fővárosunkba érkezett, s több ritkaságot hozott magával és a nemzeti múzeumnak ajándékozá. Némely közérdekű tapasztalatát sajtó utján közzé akarja tenni ittlétének ideje alatt. * Pest városa legelői a tegnap végbe ment árverésen 29,200 frtért adattak bérbe. * Heckenast Gusztáv kiadó hivatalában legközelebb a következő, legnagyobbrészt igen becses könyvek jelentek meg: 1) „A végváriak.“ Regény Bethlen Gábor fejedelem korából. Irta Jósika Miklós. Három kötet, ára 3 ft. íme, koszorús veterán Írónk ismét érdekes és tanulságos olvasmánynyal lepi meg az olvasó közönséget, hazánk múltjának egyik legfényesebb korából, egyik legóriásabb alakjáról. 2) „Alexander Petőfi ’s Lyrische Gedichte. Deutsch v. Theodor Opitz.“ Első kötet: 1842— 1846. Deák Ferencznek ajánlva a fordító által. És a második kötet: 1847—1849. Grimm Árminnak, Michel Angelo életirójának ajánlva. — Mindkét kötet igen terjedelmes és szép kiállítású, a szerző aczélmetszetü arczképével. A fordítás élvezhető, sőt sok helyütt jeles; mindenesetre örvendetes jelenségül tekinthetjük, hogy népszerű költőnknek összes lyrai művei át vannak ültetve a német irodalomba; reméljük, nagy keletnek fognak örvendeni, a mint meg is érdemlik. Ára a két költnek 4 fő 50 kr, a mi, tekintve a kötetek terjedelmét és kiállítását, igen olcsó. 3) „Gróf Széchenyi István politikai iskolája“, saját műveiből összeállítva (Török János által.) Második kötet, 8-adrét 456 1. apró nyomás. Ára 2 ft 50 kr. 4) „Dunamelléki eredeti népmesék. “ Összegyűjtötte Merényi László. Két kötet, ára 2 ft. A népköltészet minden barátja valódi örömmel veendie gyűjteményt, mely összesen 23 népmesét tartalmaz. 5) A Toldy István által kiadott „Nemzeti színház“ V-ik kötete. Tartalma: „A rendszeres férjek.“ Vígjáték három felvonásban. Irta Beot Adolf, francziából fordították Berczik Árpád és Toldy István. Ára 80 kr. 6) „Magyar regék, mondák és népmesék.“ Gr. Majláth János után Kazinczy Ferencz. Kiadja Kazinczy Gábor.Ily ünnepelt nevek után kell-e ajánlanunk? Tartalmaz 16 regét. 361 1. Ára 2 ft 50 kr. 7) „Sagen aus der magyarischen Vorzeit.“ Von Alexander Kisfaludy. Deutsch v. Joseph v. Machik, prof. d. ung. Literatur. Kisfaludy Sándor aczélba metszett arczképével. Tartalmazza a „Somlai vérszüret“ és „Eseghvár“ czimü elavulhatlan szépségű regék sikerült fordítását. Ára 1 ft. 8) Az „Ismere 11 ár' Xik kötete (Szász Károly — Zwingli.) 9) A rimai jog tankönyve. Irta dr. Mackendey Ferdinand, a 14-ik, dr. Fritz I. A. által tetemesen javított kiadás után magyarra forditák Báttaszéki Lajos, Löw Tóbiás és Wágner Géza. I. kötet. Bevezetés és általános rész. Nagy 8-ad rét 226. — Jegyzéke azon jótevőknek, kik az 1863. évi szárazság által ínségre jutottak fölsegéléseitl Pest város hatósága részéről kibocsátott ivekre adakoztak. (Folytatás.) A 13-ik áttételi összeg 8617 ft 7 1/2 kr. Nadermann Keresztély 10 ft, Schmidt Ferencz 5 ft, Avakumovits Avakum 10 ft, Bumbacsilla N. 2 ft, Krémer Márton 1 ft, Jurámé Klára 2 ft, Holl Kristóf 1 ft, Szabó József 1 ft, Willibald Albrecht 1 ft, Krause Ferdinand 1 ft, Thury Ferencz 4 ft, Ottáth G. 5 ft, Muráti János 10 ft, A. Z. 50 kr, özv. Tüts- Nászta 1 ft, Wallner Ferencz 1 ft, Aigner Ferenczné 20 ft, Novotnyi és Barber 1 ft, Rosner Adolf 1 ft, Posner Lujza 50 kr, Bing S. 50 kr, Rauch és Braun 1 ft, Neuhiffer John dr. 20 ft, Grasser Vince 1 ft, Reusitz József 2 ft, Gager Mihály 5 ft, Szabó Luiza 20 ft, Zeppezauer Károly 2 ft, N.N. 50 kr, a szatócsok testülete 50 ft, a sárgarézműves ezéd 8 ft, Kimer József családja 1) ft, Kimer segédjei 6 ft 50 kr, Pflauser József családja 10 ft, Seidler János és neje 4 ft, Roth Karolin 20 kr, Pilhoffer József 50 kr, Glaischnig Ferencz cs. k. főhadnagy 1 ft, Cemini János 50 kr, Nótán 20 kr, Deutsch Samu 40 kr, Raudnitz Helén 10 kr, Beschin Zuzána 20 kr, Kadelburger Rozália 50 kr, Bing Móritz 1 ft, egy magát megnevezni nem akaró 100 ft, Raichy Vincze 1 ft 50 kr, Bauer Borbála 1 ft, Ginsz Wolfgang 50 kr, Ullrich Ferencz 2 ft, Csillag Regina 5 ft, Blöde Majer 50 kr, Smetana Antal 10 kr, Unrein János 50 kr, Hatosy János 10 kr, Ales Éliás 10 kr, A. A. 10 kr, Veleczky Ignácz 2 ft, Nagy Mika 20 kr, Löwy Henrik 1 ft, Feil György 3 ft, Heimann József 2 ft, Torcsák Alajos 1 ft, Löwey Nina 1 ft, Werner József 1 ft, Tirech Jozefa 10 ft, Ratzky Tódor 2 ft, Tirsch egyénes 1 ft 70 kr, Roth Mihály 2 ft, Altatok Salamon 5 ft, Stesser H. 50 kr, Fischer Péter 1 ft, Schifner Károly 2 ft, Lipp Anna 1 ft, Kugler Antal 1 ft, Hosina Antal 1 ft, Csiszár János 50 kr,Bauer Julia 24 kr, Heberfing Antal 1 ft, Schücke József 50 kr, Bölender János 10 ft, Albrecht Mária 30 kr, Vadász Ferencz 5 ft, Benke Gyula 1 ft, Benke Elemér 1 ft, Engländer Hermann 100 ft, a pesti polgári hentes ezék 100 ft, a 2-ik pesti temetkezési egylet 5 ft. 14-ik áttételi öszszeg 9214 ft 5112 kr. Benke Endre, letéthiv. pénztárok. Nemzeti színház. Nov. 1-re van kitűzve: „Szécsi Mária, vagy: Murányvár ostroma.“ Eredeti szinmú dalokkal 3 felv. Budai népszínház. nov. 1-re van kitűzve : „Molnár és gyermeke, vagy : a lelkek vándorlása karácson éjén.“ Dráma 5 felv. — Távirati tudósítás a bécsi börzére oct. 31-kéről : 5es metalliques............................. 75.50. Nemzeti kölcsön.............................8155. 1860-ki sorsjegyek.................... 97.35. Bankrészvény............................. 790.— Hitelintézet..................................186.— Ezüst............................................ 112 25. Londoni váltók...............................112.75. Arany.................... .... 5 43. A „P. Napló“ magántávsörgönye. Bécs, oct. 31. A pénzügyi bizottmány ma folytatá az Ínség ügyébeni kölcsön iránti vitákat. Szükségesnek ismertetett el a kormány által javaslatba hozott 971 millió téli ób nyári vetőmagra, — 270 millió építkezésekre, kamatozó előlegekben, a magyarországi építési alap rovására; — 670 milliónak pedig a kisbirtokosoknak adandó kölcsönre való helybenhagyása. — Ez utóbbira vonatkozólag azon alapelv lön fölállítva, hogy ezen kölcsönből csak kisbirtokosok — a régi urasági földbirtokokat kivéve, — részesittethetnek előlegben. — A gabona és pénz-előlegezés, a mennyiben a magánbirtok nem nyújt elgendő biztosítékot, csak községi kezesség mellett adatik. — Az előlegek 1865. dec. végéig kamatmentesek; aztán 5% fizetendő; a visszafizetés egy harmad részben négy, egészben csak 8 év múlva történik. Külföld. Lengyelországi események. — Muravieff és Annenhoff tárnokok, mint a „Nord“ tudni akarja, állomásaikról elmozdittatnak, s helyökbe Launitz, Timaschen, Zelend és Muravieff Amurs ki fognának kineveztetni. Ez utolsónak az „Independance“ szabadelvű nemes jellemet tulajdonít, megjegyezvén, hogy ha a fennírt változtatás létre jön, az csak a czárnak Pétervárra visszatérte után fog megtörténni. Kérdés azonban, változni fognak-e a nevekkel együtt az eljárási elvek is? Várjon engedékenységre ehet-e kilátás? A varsói eljárás, s különösen a legújabb megszorítások ellenkezőt látszanak jósolni. Varsóban az elfogatások folyvást tartanak, okt. 27-ére viradólag ismét nagy csoport foglyot hurczoltak be az erődbe, a férfiakon kívül 18 nőt,s ezek közt két 15 éves ikerleánytestvért, egy zsidó fakereskedő leányait, kik a legnagyobb elvonultságban éltek. A férfiak közt többen vannak olyanok, kik ha nem határozott ellenei, de épen nem előmozdítói a forradalomnak, s ebből következtetni lehet, minő részkémei vannak a hatóságnak, s mennyire irányadó egyesek puszta gyanúja. A titkos lengyel rendőrség keze folytonosan működik, 27-én délelőtt 10 órakor a felebbezési törvényszék előtt ismét leszúrtak egy orosz rendőrt, Macijewski nevűt. Különös, hogy a tuti előtt és után néhány percig a különben igen élénk forgalmú utcza egészen üres volt, mintha csak az utcza két végén titkos működés tartotta volna vissza a járókelőket. Macijewskit, ki lesiáratása után néhány pillanatig még élt, egy orosz tiszt emelte fel, ő vonta ki sebéből a tőrt. Hasonló történt Filipov Athanász orosz rendőrrel, kit 25 és esti 6 órakor arczán tőrrel megsebesítettek. Ez élénk csoportozat közt történt, az orosz rendőrségnek volt tehát módja a közelállók közül, kiket előtalált, rögtön elfogni, s a bűntény gyanújában elmarasztalni. A sors négy egyénre esett, kiket 29-én fel is akasztottak. E négy egyén Chojnacski Julián kárpitos, Trzaska Ferencz szekeres, Gurszki Péter czipész és Filkievitz Szaniszló kovácssegédek. A hatósági tényálladék szerint az orosz katonák csak Chojnaczki kárpitost fogták el, s többi társait, kik tőrüket eldobva elmenekültek, ennek vallomása után kerítették meg. Állítólag a nevezett kárpitos három társát 10 lengyel forint napidijjal (2 és fél ft v- ért.) vette szolgálatába, mint végrehajtókat. Tulajdonkép egy orosz hivatalnokot kell vala leszűrniok, de miután amazok ezt halogaták, a napidijt 50 képekre szállítván le, azon